Gondolkodtató melankólia
Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.szeptember 7, 2009 havi archívum
2009. szeptember 7., hétfő A papok új családja
Hogyan lehetne megkívánni a paptól, hogy mindent elhagyjon: apát, anyát, testvéreket, földet…, ha cserébe nem kapna, a papi életközösség formájában, egy új családot? Jézus gyakorlata nem ez volt!
Kérte ugyan övéitől, hogy hagyjanak el mindent, és úgy kövessék őt…, de ugyanakkor közösségi életet, új családot kínált fel, illetve biztosított számukra, egészen odáig menően, hogy a Vele való mindennapos együttélés során javaikat is megosztották egymással.
Nagy szükség van rá, hogy előmozdítsuk a papok effajta testvéri közösségét, éspedig konkrét, kézzelfogható módon: az anyagiaktól az egészségig, a lelki élettől a tanulmányokig. A papok között erősebb, elevenebb és konkrétabb kötelékek vannak, mint egy természetes családban. Más szóval, olyan papokra gondolok, akik Jézussal élnek, aki jelen van közöttük (vö. Mt 18,20).
Amikor sok pappal kapcsolatba kerültem, úgy éreztem, fontos segítenem őket, hogy otthonra leljenek, olyan helyre, ahol családként élhetnek. Úgy látom ugyanis, hogy az, akinek nincs otthona, ahol családban érezheti magát, szükségszerűen sok nehézséggel találja szembe magát.
Toni Weber: Otthont készíteni a papoknak
7. hétfő: SZENT KŐRÖSI MÁRK, PONGRÁCZ ISTVÁN ÉS GRODECZ MENYHÉRT
Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye
Kol 1,24 – 2,3
Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egyháznak javára, amelynek én szolgája lettem az Istentől értetek kapott tisztségnél fogva, hogy teljesen érvényt szerezzek Isten igéjének, a titoknak, amely századok és nemzedékek óta el volt rejtve, de amelyet most kinyilatkoztatott szentjeinek. Velük akarta Isten megismertetni ennek a titoknak dicsőséges gazdagságát a pogányok között. Ez a titok pedig nem más, mint a bennetek lévő Krisztus, a dicsőség reménye. Mi őt hirdetjük, amikor minden embert intünk és tanítunk teljes bölcsességgel, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztusban. Ezért fáradozom és küzdök az ő erejének segítségével, amely hatékonyan működik bennem. Azt akarom, hogy tudjátok meg, hogyan küzdök értetek, a laodíceaiakért, és mindazokért, akik nem látták szemtől-szembe személyemet, hogy a szívük megvigasztalódjék, és szeretetben összeforrva eljussanak a megértés teljességének minden gazdagságára, Isten titkának, Krisztusnak ismeretére, akiben a bölcsesség és a tudomány minden kincse rejlik.
Zs 61
A karvezetőnek. Iditun szerint. Dávid zsoltára. Csak Istenben nyugszik meg a lelkem, mert tőle jön segítségem. Mert ő az én Istenem és szabadítóm, oltalmazóm, hogy nagyon ne ingadozzam. Meddig támadtok mindnyájan egy emberre és sújtjátok le, mint megrogyott falat, megdőlt kerítést? Csakugyan úgy akarják ledönteni méltóságából; A hazugságban gyönyörködnek. Szájukkal áldást mondanak, de szívükben átkoznak. Csak Istenben nyugszik meg a lelkem, mert tőle jön reménységem. Mert ő az én Istenem és szabadítóm, oltalmazóm, hogy meg ne tántorodjam. Szabadulásom és dicsőségem Istenben van; Erősségem Istene ő; Istenben van menedékem. Bízzatok benne, népek minden gyülekezete, öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk. Ádám fiai csupa hiábavalóság, az emberek fiai csupa hazugság; Ha mérlegre kerülnek, a füstnél is könnyebbek, ahányan csak vannak. Ne bízzatok az igazságtalanságban, ne kívánjátok meg a rablott kincseket; Ha a gazdagságban bővelkedtek, ne kössétek hozzá szíveteket. Egyszer szólt Isten, ezt a két dolgot hallottam: Istené a hatalom, s tiéd, Uram, az irgalom; És te megfizetsz kinek-kinek cselekedetei szerint.
Lk 6,6-11
Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt a elszáradt kezű emberhez: ,,Kelj föl és állj a középre!” Az fölkelt és odaállt. Azután Jézus ezt mondta nekik: ,,Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?” Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: ,,Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.