Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2009. szeptember 8., kedd Mária, egészen Isten Igéje

Mária a Szentháromságba foglalt ritka és egyedülálló teremtményként egészen Isten Igéje volt, teljesen Isten Igéjébe öltözött (vö. Lk 2,19.51). Ha ugyanis a Fiú – az Ige – az Atya ragyogása, akkor Mária Isten megvalósult Igéje, aki páratlan szépségben tárult fel előttünk.

És hogy a Szűzanya teljes egészében Isten Igéje volt, azt a Magnificatból tudhatjuk meg (vö. Lk 1,46-55), melynek eredetisége abban áll, hogy mondatai a Szentírásból származnak.

Torinói Szent Maximosz mondja: „A szövetség ládája megőrizte bensejében a Törvényt, Mária pedig szívében hordozta az Evangéliumot… A szövetség ládájából megszólalt Isten hangja, Máriában pedig testté lett az örök Ige és közöttünk élt.”

Minden kereszténynek olyannak kellene lennie, mint Máriának, jóllehet az ő tökéletessége egyedülálló. Minden kereszténynek az a feladata, hogy Istentől kapott személyiségén keresztül újraélje Krisztust, az Igazságot, az Igét.

Minden falevél egyforma, mégis különböznek, ugyanígy van ez a keresztényekkel is, sőt az egész emberiséggel: valamennyien egyformák vagyunk, mégis különbözünk egymástól. Valóban mindegyikünk magában foglalja az egész teremtést. Éppen azért, mert mindenki az egyetlen teremtés része, azonosak vagyunk másokkal, ugyanakkor különbözőek is.

Chiara Lubich: Mária Isten tükre

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: