Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

október 25, 2009 havi archívum

Az Apostolok Cselekedetei * 6. fejezet

1. Hét diákonus választása. Azokban a napokban, mivel egyre nõtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen, mert özvegyeiket elhanyagolták a mindennapi alamizsnaosztogatásnál. * 2. Ezért a tizenkettõ összehívta a tanítványok gyülekezetét. “Nem volna rendjén, mondták, hogy az asztalnál szolgáljunk, s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét. * 3. Azért testvérek, válasszatok ki magatok közül hét jó hírben álló, bölcs és Szentlélekkel eltelt férfit, és ezeket állítjuk be ebbe a munkába. * 4. Mi pedig majd az imádságnak és az ige szolgálatának szenteljük magunkat.” * 5. Ez a beszéd az egész gyülekezet tetszését megnyerte. Kiválasztották tehát Istvánt, akit hit és Szentlélek töltött el, továbbá Fülöpöt, Prohoroszt, Nikánort, Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai prozelitát. * 6. Ezeket az apostolokhoz kísérték, azok pedig imádság közben rájuk tették kezüket. * 7. Isten igéje meg tovább terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megnövekedett Jeruzsálemben, sõt a papok közül is tömegesen hódoltak meg a hitnek. * 8. István ellen vádat emelnek. Istvánt kegyelem és erõ töltötte el, és nagy csodajeleket mûvelt a nép között. * 9. Néhányan fölléptek ugyan a libertinusok, a cireneiek, az alexandriaiak meg a Kilíkiából és Ázsiából valók zsinagógájából, * 10. és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de olyan bölcsen beszélt a Lélek által, hogy nem tudtak ellenállni neki. * 11. Erre fölbujtottak néhány embert, akik ezt állították: “Hallottuk, amint káromló szavakat mondott Mózes és Isten ellen.” * 12. Így aztán annyira fölizgatták a népet, a véneket és az írástudókat, hogy végül is rárontottak, megragadták és elhurcolták a fõtanács elé. * 13. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg: “Ez az ember minduntalan a szent hely és a törvény ellen beszél. * 14. Hallottuk ugyanis, mikor azt hangoztatta, hogy a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet és megváltoztatja a Mózestõl ránk hagyott szokásokat.” * 15. Erre a fõtanács valamennyi tagja mind õt figyelte, s olyannak látták arcát, mint egy angyalét.

Az Apostolok Cselekedetei * 5. fejezet

1. Ananiás és Szafíra bûnhõdése. Egy Ananiás nevû férfi feleségével, Szafírával együtt eladta egyik birtokát. * 2. Feleségének tudtával azonban visszatartott az árából s csak egy részt vitt magával és azt tette az apostolok lába elé. * 3. Péter azonban így szólt hozzá: “Ananiás, hogyan csábíthatta el szívedet a sátán, hogy be akarod csapni a Szentlelket, s hogy magadnál tartasz egy részt a föld árából? * 4. Ugye a magadé maradhatott volna, ha pedig eladod, te rendelkezhettél volna vele? Miért vetemedtél ilyen dologra? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek!” * 5. E szavak hallatára Ananiás holtan rogyott össze. Nagy félelem fogta el mindazokat, akik ezt hallották. * 6. A fiatalabb emberek pedig mindjárt fölemelték, aztán kivitték és eltemették. * 7. Körülbelül három óra múlhatott el, amikor belépett felesége, mit sem tudva a történtekrõl. * 8. “Mondd csak (asszony), szólította meg Péter, csakugyan ennyiért adtátok el a földet?” “Igen, ennyiért” – felelte az. * 9. Péter ekkor rászólt: “Mire való volt megegyeznetek abban, hogy próbára tegyétek az Úr Lelkét? Nézd, azok, akik eltemették férjedet, már a küszöbre tették lábukat, hogy téged is kivigyenek.” * 10. Erre az nyomban holtan rogyott össze lábainál. A belépõ ifjak már halva találták; kivitték tehát és férje mellé temették. * 11. Nagy félelem fogta el az egész egyházat, s mindenkit, aki csak hallott errõl az eseményrõl. * 12. Az egyház növekedése. Az apostolok által sok csodajel történt a nép között. Mindnyájan teljes egyetértésben tartózkodtak Salamon tornácában. * 13. Mások közül senki sem mert közéjük elegyedni, a nép azonban nagyra becsülte õket. * 14. Az Úrban hívõ férfiak és nõk sokasága pedig egyre növekedett. * 15. Végül még a betegeket is kivitték az utcákra, s ott ágyakra és hordszékekre fektették õket, hogy ha Péter arra megy, legalább az árnyéka érje valamelyiküket (s megszabaduljanak betegségüktõl). * 16. Sõt a Jeruzsálemhez közel esõ helységek népe is odatódult, magukkal hozva a betegeket és a tisztátalan lelkektõl gyötörteket, s ezek mind meggyógyultak. * 17. Az apostolokat újabb üldözés éri. De a fõpapot és környezetét – vagyis a szadduceusok pártját – féltékenység fogta el. * 18. Lefogatták tehát az apostolokat és nyilvános börtönbe vetették õket. * 19. Az Úr angyala azonban éjjel kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette õket és így szólt hozzájuk: * 20. “Menjetek, álljatok ki és hirdessétek a népnek a templomban az errõl az életrõl szóló tanítást!” * 21. Hallgattak rá, s virradatkor bementek a templomba és prédikálni kezdtek. Mikor a fõpap és kísérete megérkezett, összehívták a fõtanácsot – vagyis a zsidó nép összes véneit – és üzentek a börtönbe, hogy vezessék elõ õket. * 22. De mikor a szolgák odaértek (és kinyitották) a börtönt, nem lelték õket. Visszatértek tehát és jelentették: * 23. “A börtönt ugyan gondosan zárva találtuk, az õrök is ott álltak az ajtó elõtt, de amikor benyitottunk, odabenn senkit sem találtunk.” * 24. A templomõrség parancsnoka és a fõpapok a hír hallatára nem tudták elképzelni, mi történhetett. * 25. Egyszer csak beállított valaki s hírül hozta nekik: “Azok a férfiak, akiket ti börtönbe vetettetek, a templomban vannak és tanítják a népet.” * 26. Erre a parancsnok szolgáival együtt elment és elhozta õket. Erõszakot nem alkalmaztak, mert féltek, hogy a nép kövekkel támad ellenük. * 27. Elõvezették tehát õket és a fõtanács elé állították. Majd a fõpap kérdõre vonta õket: * 28. “Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok róla, és mégis egész Jeruzsálemet elárasztottátok tanításotokkal, s ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.” * 29. De Péter és a többi apostol így válaszolt: “Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek! * 30. Atyáink Istene föltámasztotta Jézust, akit ti a keresztfára feszítve meggyilkoltatok. * 31. Isten jobbja Fejedelemmé és Üdvözítõvé emelte õt, hogy megtérítse Izraelt és megbocsássa bûneit. * 32. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk mi és a Szentlélek, akit Isten megadott mindazoknak, akik engedelmeskednek neki.” * 33. A hallgatóság erre olyan haragra lobbant, hogy arra gondoltak, megölik õket. * 34. Gamáliel tanácsa. Fölállt azonban a fõtanács egyik tagja, egy Gamáliel nevû farizeus, az egész nép elõtt tiszteletben álló törvénytudó. Rövid idõre kiküldette a vádlottakat, majd ezt a beszédet intézte a többiekhez: * 35. “Izraelita férfiak: fontoljátok meg, mit akartok tenni ezekkel az emberekkel. * 36. Nemrégiben föllépett ugyanis Teudás, aki nagyra tartotta magát. Szám szerint mintegy négyszáz férfi csatlakozott hozzá, de õt megölték, azokat pedig, akik hittek benne, szétverték és megsemmisítették. * 37. Utána meg a galileai Júdás lépett föl a népszámlálás idején és maga köré csábította a népet. Elpusztult azonban õ is, és minden követõje szétszóródott. * 38. Ezért én most azt mondom nektek: ne zaklassátok ezeket az embereket, hanem engedjétek õket szabadon. Ha ugyanis ez a törekvés vagy ez a mozgalom emberektõl származik, fölbomlik, * 39. de ha Istentõl van, nem tudjátok szétoszlatni õket, különben úgy tûnnék föl, mintha Isten ellen tusakodnátok.” * 40. Azok igazat adtak neki. Behívatták az apostolokat, megbotoztatták õket, aztán meghagyták nekik, hogy ne beszéljenek Jézusról, s végül is szabadon engedték õket. * 41. Õk pedig örvendezve távoztak a fõtanács elõl, mivel méltóknak bizonyultak, hogy Jézusért gyalázatot szenvedjenek. * 42. Továbbra is mindennap tanítottak és hirdették a templomban és magánházakban Jézust, a Messiást.

2009. október 25., vasárnap A szegények értékei

Az Egyház hivatása, hogy „az igazságnak és a szegényeknek védőügyvédje” legyen, azokkal az „elviselhetetlen társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségekkel szemben”, amelyek az „égbe kiáltanak”!

A szegények iránti elsődleges felelősség azt jelenti, hogy ennek kell meghatároznia minden lelkipásztori tervezést és teendőink sorrendjét, elsőbbségét.

Ez állandó készséget kíván tőlünk, amelynek meg kell nyilvánulnia konkrét döntéseinkben, cselekedeteinkben, de úgy, hogy közben kerüljünk minden atyáskodó magatartást. Azt kívánja tőlünk, hogy szánjunk időt a szegényekre, ajándékozzuk meg őket szeretetteljes figyelmünkkel, hallgassuk meg őket érdeklődéssel, válasszuk őket társul, keressük együtt, hogyan javíthatunk a helyzetükön.

Csak a közelség tesz bennünket barátokká, ez teszi lehetővé, hogy mélyen értékeljük a szegények értékeit, jogos vágyaikat, sajátos életmódjukat és hitüket… Így válnak a szegények az evangelizáció és az egyetemes emberi fejlődés alanyaivá.

Aparecidai Konferencia Záródokumentuma, 2007.

25. vasárnap: ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP (Pannonhalmi SZENT MÓR)

Sírva jön népem, van köztük vak és sánta, irgalommal hozom őket vissza

Jer 31,7-9

Mert így szól az Úr: Ujjongjatok Jákobnak örömmel, és vigadjatok a nemzetek vezére miatt! Zendítsetek dicsérő dalra, és mondjátok: ,,Szabadítsd meg, Uram, népedet, Izrael maradékát!” Íme, én elhozom őket észak földjéről, és összegyűjtöm őket a föld pereméről; lesz közöttük vak és sánta, várandós és szülő asszony egyaránt; nagy gyülekezetként térnek vissza ide. Sírva jönnek majd, és könyörgések közepette hozom őket; vízfolyásokhoz vezetem őket, egyenes úton, melyen nem botlanak meg; mert atyja lettem Izraelnek, és Efraim az elsőszülöttem.”

Zs 125

Zarándok-ének. Mikor az Úr megfordította Sion fogságának sorsát, olyan volt, mintha álmodnánk. Akkor szánk vígsággal telt meg, nyelvünk pedig ujjongással. Azt mondták akkor a nemzetek között: ,,Nagy dolgokat művelt velük az Úr!” Nagy dolgokat művelt velünk az Úr, azért örvendezünk. Fordíts fogságunkon, Uram, mint ahogy megfordítod délen a patakokat! Akik könnyek között vetnek, majd ujjongva aratnak. Csak mentek és sírtak, úgy vitték vetni vetőmagjukat; de ujjongva jönnek vissza majd, s úgy hozzák a kévéiket.

Zsid 5,1-6

Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért. Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: ,,Fiam vagy te, ma szültelek téged” [Zsolt 2,7]. És ahogy más helyen is mondja: ,,Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint” [Zsolt 110,4].

Mk 10,46-52

Ezután megérkeztek Jerikóba. Amikor kiment Jerikóból tanítványaival és a nagy sokasággal, a vak Bartímeus, Tímeus fia az útfélen ült és kéregetett. Amint meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, elkezdett kiáltozni: ,,Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Sokan leintették őt, hogy hallgasson. Ő azonban annál jobban kiáltozott: ,,Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Jézus megállt és megparancsolta, hogy hívják őt eléje. Erre odahívták a vakot, ezekkel a szavakkal: ,,Bízzál! Kelj föl, hív téged!” Mire az ledobta a felső ruháját, felugrott és odament hozzá. Jézus megszólította és megkérdezte: ,,Mit akarsz, mit cselekedjek neked?” A vak azt felelte neki: ,,Mester! Hogy lássak!” Jézus erre azt mondta neki: ,,Menj, a hited meggyógyított téged.” Erre azonnal látni kezdett, és követte őt az úton.

Az Apostolok Cselekedetei * 4. fejezet

1. Péter és János a fõtanács elõtt. Még beszéltek a néphez, mikor a papok, a templomõrség parancsnoka és a szadduceusok odamentek hozzájuk. * 2. Rossz néven vették ugyanis, hogy tanítják a népet, és Jézus példájával a halálból való föltámadást hirdetik. * 3. Letartóztatták tehát, s mivel már esteledett, másnapig õrizetbe vették õket. * 4. A beszéd hallgatóságából pedig sokan hívõk lettek, úgyhogy a férfi hívek száma elérte az ötezret. * 5. Másnap összegyûltek Jeruzsálem elöljárói, vénei és írástudói, * 6. meg Annás fõpap is, valamint Kajafás, János és Sándor, s mindenki, aki a fõpapi osztályhoz tartozott. * 7. Elõállították és faggatni kezdték õket: “Micsoda hatalommal, vagy kinek a nevében tettétek ezt?” * 8. Ekkor Péter a Szentlélekkel telve így válaszolt: “Népünk elöljárói és ti vének (halljátok)! * 9. Ha ma egy nyomorékon gyakorolt jótett miatt azért hallgattok ki minket, hogy vajon mitõl is gyógyult meg, * 10. hát tudjátok meg mindnyájan és Izrael egész népe, hogy annak a názáreti Jézus Krisztusnak segítségével áll ez itt elõttetek egészségesen, akit ti keresztre feszítettetek, de akit Isten föltámasztott holtából. * 11. Õ az a kõ, amelyet ti, az építõk elvetettetek, de mégis szegletkõvé lett. * 12. Nincsen üdvösség senki másban, mert nincs más senki az emberek közt az ég alatt, aki által üdvözülhetnénk.” * 13. Amikor látták Péter és János bátor szókimondását, s megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, meglepõdtek. Fölismerték, hogy Jézus kíséretébe tartoztak. * 14. Mivel azonban a meggyógyított embert is mellettük látták, semmi ellenvetést sem tehettek. * 15. Kiküldték hát õket a gyûlésterembõl, s aztán így tanakodtak: * 16. “Mitévõk legyünk ezekkel az emberekkel? Hiszen Jeruzsálem minden lakója tudja s nem is tagadhatjuk, hogy nyilvánvaló csoda történt általuk. * 17. De hogy még inkább el ne terjedjen a híre a nép között, fenyegessük meg õket, hogy ne beszéljenek többé senkinek se errõl az emberrõl.” * 18. Ezután behívatták õket s megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében. * 19. Erre Péter és János így válaszolt: “Magatok ítéljétek meg, Isten elõtt helyes volna-e inkább rátok hallgatni, mint az Istenre? * 20. Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk!” * 21. Erre újabb fenyegetések közt a népre való tekintettel szabadon bocsátották õket, mert semmi jogcímet nem találtak megbüntetésükre. Mindenki dicsõítette ugyanis Istent a megtörtént esemény miatt, * 22. hiszen több, mint negyvenéves volt az az ember, akivel ez a csodás gyógyulás történt. * 23. A hívek hálaadása és áldozatos élete. Kiszabadulásuk után övéikhez mentek és hírül vitték, hogy mi mindent mondtak nekik a fõpapok és a vének. * 24. Ennek hallatára azok egy szívvel-lélekkel fölfohászkodtak Istenhez ezekkel a szavakkal: “Urunk, te alkottad az eget és a földet, meg a tengert s mindazt ami bennük van. * 25. Te így szóltál a Szentlélek által Dávid szolgád ajkával: Miért, hogy a nemzetek háborognak? Hívságokon a népek miért agyarkodnak? * 26. Fölkelnek a földnek királyai, az Úr ellen s az õ Fölkentje ellen a fejedelmek összetanakodnak. * 27. Valóban e városban egybegyûltek fölkent szent szolgád, Jézus ellen, Heródes és Poncius Pilátus a pogány nemzetekkel és Izrael népével, * 28. hogy végrehajtsák, aminek megtörténtét hathatós akaratod elhatározta. * 29. Most tehát Urunk, tekints fenyegetõzésünkre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bizalommal hirdessék igédet. * 30. Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus által.” * 31. Amint így imádkoztak, megrendült a hely, ahol egybegyûltek. Mindnyájan elteltek Szentlélekkel és bátor bizalommal hirdették az Isten igéjét. * 32. A hívõk sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt. * 33. Az apostolok pedig nagy hatással tettek tanúságot az Úr Jézus (Krisztus) föltámadásáról, és nagy kegyelem munkálkodott mindnyájukban. * 34. Nem is akadt köztük szûkölködõ, mert azok, akiknek földjük vagy házuk volt, eladták, s az eladott javak árát elhozták és az apostolok lába elé tették. * 35. Ebbõl aztán mindenkinek adtak kinek-kinek szükségéhez mérten. * 36. József, a ciprusi származású levita, aki az apostoloktól a Barnabás nevet kapta – ez annyit jelent, mint a vigasztalás fia – * 37. eladta a birtokában lévõ szántóföldet, fogta az árát és az apostolok lába elé tette.

Az Apostolok Cselekedetei * 3. fejezet

1. A béna koldus csodás gyógyulása. Péter és János egyszer a kilencórai imádság idején a templom felé tartott. * 2. Éppen akkor egy bénán született embert vittek arra. Õt mindennap odavitték a templomnak úgynevezett Ékes-kapujához, hogy a templomba menõktõl alamizsnát kérjen. * 3. Amikor meglátta Pétert és Jánost, amint éppen bemenõben voltak a templomba, alamizsnát kért tõlük. * 4. Péter, Jánossal együtt, rátekintett és így szólt: “Nézz ránk!” * 5. Erre az feléjük fordult, remélve, hogy kap tõlük valamit. * 6. Péter azonban ezt mondta neki: “Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében (kelj föl és) járj!” * 7. Ezzel jobb kezével megragadta és fölsegítette, mire annak tüstént erõ szállt lábába és ízületeibe, úgyhogy fölugrott és járni kezdett. * 8. Velük együtt bement a templomba, s ide-oda járkálva és ugrándozva dicsérte az Istent. * 9. Az egész nép látta, hogy jár és Istent magasztalja. * 10. Mikor pedig ráismertek, hogy õ az, aki alamizsnáért koldulva üldögélt a templom Ékes-kapujánál, nem tudták hová legyenek a csodálkozástól amiatt, ami vele történt. * 11. Péter templomi beszéde. Mivel nem tágított Péter és János mellõl, az egész nép mintegy lenyûgözve köréjük gyûlt az úgynevezett Salamon-tornácba. * 12. Péter ennek láttára így kezdett beszélni a néphez: “Izraelita férfiak! Ugyan miért csodálkoztok ezen, vagy miért bámultok úgy ránk, mintha saját hatalmunkkal vagy jámborságunkkal értük volna el, hogy ez az ember járni tudjon? * 13. Ábrahám, Izsák, Jákob Istene, atyáink Istene megdicsõítette szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus elõtt, noha az szabadon akarta bocsátani. * 14. Megtagadtátok a szentet és igazat. Egy gyilkos szabadon bocsátását kértétek, * 15. az élet szerzõjét pedig megöltétek. Isten azonban föltámasztotta õt holtából: ennek mi tanúi vagyunk. * 16. S mivel mi hiszünk benne, azért adott az õ segítségül hívása erõt ennek az embernek, akit láttok és ismertek; a tõle származó hit adta meg neki ezt az ép egészséget mindnyájatok szeme láttára. * 17. De tudom testvérek, hogy tudatlanságból cselekedtetek, amint elöljáróitok is. * 18. Isten azonban ily módon vitte végbe azt, amit az összes próféták által már elõre hirdetett, tudniillik, hogy Fölkentje szenvedni fog. * 19. Tartsatok hát bûnbánatot és térjetek meg, hogy Isten eltörölje bûneiteket, * 20. elérkezzék az Úrtól a megenyhülés ideje és elküldje Jézust, a számotokra elõre rendelt Messiást. * 21. Õt a mennynek kell befogadnia egészen a nagy megújulás koráig, melyrõl Isten már réges-rég beszélt szent prófétái által. * 22. Mózes megmondta ugyanis: Urunk Istenünk hozzám hasonló prófétát támaszt majd nektek testvéreitek közül. Hallgassatok rá mindabban, amit majd mond nektek. * 23. Mindazokat pedig, akik nem hallgatnak erre a prófétára, közösítsétek ki a népbõl. * 24. Az összes próféta Sámueltõl kezdve, és aki csak õutána szólt, szintén ezeket a napokat hirdette. * 25. Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: a te utódaid által részesül áldásban a föld minden nemzetsége. * 26. Isten szolgájának föltámasztása után elõször hozzátok küldte el õt, hogy áldástokra váljék, ha mindegyiktek megtér gonoszságából.”

2009. október 24., szombat Egyetemes szolidaritás

Krisztus meghívása – hogy nyíljunk ki embertársaink felé – mindig konkrét és mindig egyetemes érvényű. Minden egyes emberre gondol, mindenkire vonatkozik. Ennek a megnyílásnak a mértéke nem csak – és nem annyira – a másik ember közelsége, hanem éppen az ő szükségletei: éhes voltam, szomjas voltam, mezítelen voltam, börtönben vagy beteg voltam…

Azzal válaszoljunk erre a meghívásra, hogy a szenvedő embert keressük és, törődünk vele, túllépve országok és földrészek határain! Így valósul meg – mindannyiunk szívén keresztül – az emberi szolidaritás egyetemes dimenziója.

Az Egyház küldetése, hogy védelmezze ezt a dimenziót: és ne engedje korlátozni magát semmilyen határ, semmiféle politikai cél vagy rendszer által; védelmezze az egyetemes szolidaritást, különösen azokkal, akik szenvednek, s őrizze meg azt, Krisztusra tekintve, aki a szolidaritásnak ezt a dimenzióját egyszer s mindenkorra megalkotta. „Mert Krisztus szeretete sürget minket abban a meggyőződésben, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,14-15)

II. János Pál, Általános kihallgatás, 1979.