Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2009. december 3., csütörtök A diakónus: a szolgáló Krisztus jele

A diakónusok az egyházi közösség szolgálatára vannak fölszentelve, arra kapnak küldetést, a püspök és a presbitérium vezetésével.

Amint Isten egész Népe, amelynek szolgálatára küldetésüket kapják, ők is az Evangéliumhoz való hűségben találják meg életük állandó normáját, és alapvető identitásukat. A Lélek világossága vezeti őket életükben és missziójukban, amelynek megvalósítása a konkrét történelmi és kulturális körülményektől függ.

Éppen e készségük által kaptak meghívást arra, hogy megjelenítsék – sajátos kegyelmüknek megfelelően – a szolgáló Jézus Krisztus alakját, s ezzel emlékeztessék a papokat és püspököket is papságuk szolgáló voltára. Továbbá az Ige hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása és a szeretet tanúságtétele által is legyenek előmozdítói annak a szeretetszolgálatnak, amely Jézus minden tanítványának hivatása, és az Egyház lelki áldozatának lényegi része.

Az Olasz Püspöki Konferencia a diakónusokról 8.

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: