Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

Jakab apostol levele 1. fejezet

1. Címzés. Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája üdvözletét küldi a szórványban élõ tizenkét törzsnek. * Mennyei bölcsesség * 2. Öröm a megpróbáltatásban. Nagy örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle megpróbáltatás ér. * 3. Hiszen tudjátok, hogy hitetek erõpróbája állhatatosságot eredményez, az állhatatosság pedig tökéletessé teszi a cselekedetet. * 4. Így lesztek minden fogyatkozás nélkül tökéletesek és feddhetetlenek. * 5. Ha pedig valamelyiketek bölcsességre szorul, kérjen Istentõl, aki mindenkinek bõven, szemrehányó szavak nélkül ad, és meg is kapja, * 6. csak bizalommal kérjen és csöppet se kételkedjék. Aki ugyanis kételkedik, hosonlít a tengerhez, amit felver a szél és hullámait ide-oda hányja. * 7. Ne gondolja hát az ilyen tétova ember, aki minden tettében határozatlan, * 8. hogy mit is kap az Úrtól. * 9. Elfordulás a világtól. Az alacsony sorú dicsekedjék méltóságával, * 10. a gazdag ezzel szemben nyomorúságával, hiszen lemúlik, amint a mezõ virága. * 11. Felkel ugyanis a nap, és perzselõ hevével elszárítja a virágot: szirma lehull és színpompája odavész. Így enyészik el majd a gazdag is minden vállalkozásával. * 12. Boldog az az ember, aki állja a megpróbáltatást, mert ha hûnek bizonyul, elnyeri az élet koronáját, melyet Isten azoknak ígért meg, akik szeretik õt. * 13. Senki se mondja a kisértés idején: az Isten kísért engem. Isten nem kísérthetõ a rosszra, de maga sem kísért senkit. * 14. Mindenki úgy esik kísértésbe, hogy saját kívánsága vonzza és csábítja. * 15. A kívánság azután, mihelyt megfogant, bûnt szül, a bûn pedig, ha végrehajtják, halált okoz. * 16. Ne tévedjetek tehát, szeretett testvéreim. * 17. Felülrõl, a világosság Atyjától csak jó adomány, csak tökéletes ajándék származik. Nála nincsen változás, sem árnyéka a változandóságnak. * 18. Szabad akaratából hívott minket életre az igazság igéjével, hogy zsengéje legyünk teremtményeinek. * 19. Tettekben megnyilvánuló hit. Értsétek meg, szeretett testvéreim: legyen minden ember készséges a hallgatásra, de meggondolt a beszédben és nehezen haragvó. * 20. Haragjában ugyanis nem azt teszi az ember, ami Isten elõtt igazságos. * 21. Ezért vessetek el minden romlottságot és mindenféle gonoszságot, s fogadjátok szelíd készséggel a belétek oltott igét, mely meg tudja menteni lelketeket. * 22. Legyetek megvalósítói az égnek s ne csak hallgatói, különben önmagatokat csaljátok meg. * 23. Aki ugyanis csak hallgatja az igét, de nem valósítja meg, hasonlít ahhoz az emberhez, aki tükrörben szemléli természetes külsejét. * 24. Magára pillant ugyan, de továbbmegy s menten elfelejti, milyen is volt. * 25. Aki azonban figyelemsen beletekint a szabadság tökéletes törvényébe, sõt el is mélyül benne, és nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója, az boldog lesz tetteiben. * 26. Aki pedig vallásosnak tartja magát, de nem fékezi nyelvét, hanem önmagát áltatja, annak mit sem ér a vallásossága. * 27. Isten, a mi Atyánk szemében ez a tiszta és igazi vallásosság: viseld gondját a nyomorgó árvának és özvegynek s õrizd magadat tisztán e világtól.

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: