Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

János apostol Jelenéseinek Könyve * 11. fejezet

1. Két tanú a szent városban. Akkor vesszôhöz hasonló nádszálat adtak és azt mondták: “Rajta, mérd föl Isten templomát, az oltárt és az ott imádkozókat. * 2. A templom elôcsarnokát azonban hagyd ki, ne mérd föl. A nemzetek prédája lesz: negyvenkét hónapig fogják a szent várost taposni. * 3. Két tanúmnak pedig meghagyom, hogy szôrzsákba öltözve ezerkétszázhatvan napig hirdessen bûnbánatot.” * 4. Ez a két olajfa és a két gyertyatartó, mely a föld Urának színe elôtt áll. * 5. Ha valaki bántja ôket, tûz csap ki szájukból, és fölemészti az ellenséget. És ha bárki is árt nekik, a halál fia. * 6. Hatalmuk van arra, hogy bezárják az eget, hogy ne essék esô küldetésük napjaiban. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják. * 7. Mikor tanúságukat befejezik, a mélységbôl fölbukkanó vadállat harcra kél ellenük, legyôzi és megöli ôket. * 8. Holttestük a nagy város utcáján fog heverni, ahol Urukat is keresztre feszítették. Ez szellemi értelemben Szodoma és Egyiptom. * 9. A népekbôl, törzsekbôl, nyelvekbôl és nemzetekbôl sokan fogják nézni holttestüket három és fél napon keresztül és nem engedik, hogy holttestüket sírba tegyék. * 10. A föld lakói ujjongani fognak e miatt s örömükben ajándékot küldenek egymásnak, mert a két próféta terhére volt a föld lakóinak. * 11. De három és fél nap múlva Istentôl az élet lelke szállt beléjük és talpra álltak mindazoknak nagy félelmére, akik nézték ôket. * 12. Az égbôl harsány hangot hallottak, mely így szólt: “Jöjjetek föl ide!” Erre ellenségeik szemeláttára egy felhôben fölszálltak a mennybe. * 13. Abban az órában nagy földrengés támadt, a város tizedrésze összeomlott, és a földrengésben hétezer ember vesztette életét. A többieket félelem szállta meg és dicsôíteni kezdték Istent a mennyben. * 14. Így múlt el a második jaj, de hamarosan eljön a harmadik. * 15. A hetedik harsonaszó és a harmadik jaj.. A hetedik angyal is megfújta harsonáját. Erre nagy üdvrivalgás hangzott föl az égben: “Urunké és Fölkentjéé a világ uralma: ô uralkodik örökkön-örökké. (Amen.)” * 16. Az Isten színe elôtt trónoló huszonnégy vén arcraborult és e szavakkal áldotta Istent: * 17. “Hálát adunk Neked mindenható Úristen, aki vagy, aki voltál (és aki eljössz), mert átvetted a fôhatalmat és uralkodol. * 18. A nemzetek ugyan háborogtak, de eljött a megtorlásnak és a holtak megítélésének ideje. Jutalmazd meg szolgáidat: a prófétákat, a szenteket és akik nevedet félik, kicsinyeket-nagyokat; azok pedig, akik megrontották a földet, pusztuljanak.” * 19. Erre a mennyben megnyílt Isten temploma és a templomban láthatóvá lett a szövetség szekrénye. Villámlás, csattogás, mennydörgés, földrengés és nagy jégesô támadt.

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: