Gondolkodtató melankólia
Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.december 27, 2009 havi archívum
2009. december 27., vasárnap Papság és családi szolidaritás
A papságnak meg kell szentelnie a családot, a családnak táplálnia kell a papságot. A kettő egyensúlyban van egymással, a jóban és a rosszban is: ha felemelkedik a család, akkor a papságnak is méltósága van, s ha a papság lesüllyed, akkor csökken a családokból érkező utánpótlás is. Ha a papok nem tevékenykednek, zűrzavarba süllyednek a családok a házasságtörés, a válás és az abortusz miatt! Ha a házasságnak nincs tisztasága, nem lesz olyan, aki méltó lenne a szemináriumokba vagy szerzetesrendekbe jelentkezni. Vagy kölcsönösen fönntartják egymást, vagy együtt hullanak a mélybe. Isteni és emberi szolidaritás van a kettő között.
Ha mi, világiak ennek fényében értelmezzük újra a papságot és a szerzetességet, otthonaink újra bekapcsolódnak az Egyház benső lélegzésébe, Amely maga Isten Szentlelke. Távolítsuk el az akadályokat, melyek az erkölcsi és lelki élet áramlásának útjában állnak, és akkor újra táplálkozhatunk az Egyházból, nemcsak mellékesen, hanem annak teljes valójából!
Igino Giordani: Laikusság és papság
27. vasárnap: SZENT CSALÁD (ünnep) (SZENT JÁNOS APOSTOL, Salkaházi Sára)
Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet
1Sám 1,20-22.24-28
és történt napok múltával, hogy Anna fogant és fiút szült. Sámuelnek nevezte el, mert az Úrtól kérte őt. Amikor aztán felment férje, Elkána és egész házanépe, hogy lerója ünnepi áldozatát és fogadalmát az Úrnak, Anna nem ment fel. Azt mondta a férjének: ,,Nem megyek fel, amíg el nem választom a gyermeket. Akkor majd felviszem, hogy jelenjen meg az Úr színe előtt, és végleg ott is maradjon.” Amikor aztán elválasztotta, felvitte magával, három fiatal bikával, három véka liszttel és egy korsó borral együtt, és elvitte az Úr házába, Silóba. A gyermek még kicsinyke volt. Amikor levágták a fiatal bikát, odavitték a gyermeket Hélihez. Anna ekkor így szólt: ,,Kérlek, uram! Életedre mondom, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki előtted álltam, amikor itt az Úrhoz imádkoztam. Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem. Ezért én is kölcsönbe adom őt az Úrnak arra az egész időre, amely alatt kölcsönben kell lennie az Úrnál.” Ezután imádták ott az Urat.
Zs 83
A karvezetőnek. A ,,Szőlőprések” szerint. Kóré fiainak zsoltára. Milyen kedvesek a te hajlékaid, Seregek Ura! Sóvárogva vágyakozik lelkem az Úr udvaraiba. Szívem és testem ujjong az élő Isten után. Hiszen a veréb házat talál magának, a gerlice fészket, ahová fiait helyezze: a te oltáraidnál, seregek Ura, én királyom és én Istenem! Milyen boldogok, Uram, akik házadban lakhatnak: magasztalhatnak téged örökkön örökké! Boldog az az ember, akit te segítesz, akinek szíve zarándokútra készül. Átkelnek a kiaszott völgyön és forrássá teszik azt, és a korai eső is áldásodba öltözteti. Erősségről erősségre mennek, mígnem meglátják az istenek Istenét a Sionon. Uram, Seregek Istene, hallgasd meg imádságomat, vedd füledbe, Jákob Istene! Oltalmazó Istenünk, tekints ide, nézz fölkentednek arcára! Mert jobb egy nap a te udvaraidban, mint más helyen ezer. Inkább akarok a küszöbön lenni Istenem házában, mint a gonoszok sátraiban lakni. Mert nap és védőpajzs az Úr Isten, kegyelmet és dicsőséget ad az Úr; Nem vonja meg javait azoktól, akik ártatlanságban járnak. Seregek Ura, boldog az az ember, aki tebenned bízik!
1Jn 3,1-2.21-24
Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van. Szeretteim! Ha a szívünk nem vádol minket, bizalmunk van Istenhez, és bármit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves előtte. És az ő parancsa az, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nekünk. Aki megtartja parancsait, az őbenne marad, ő pedig bennünk. Hogy pedig ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, amelyet nekünk adott.
Lk 2,41-52
A szülei pedig minden évben elmentek Jeruzsálembe a Húsvét ünnepére. Mikor azután tizenkét esztendős lett, fölmentek mindnyájan Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Amikor elteltek az ünnepnapok és már visszatérőben voltak, a gyermek Jézus ottmaradt Jeruzsálemben, és nem vették észre a szülei. Úgy gondolták, hogy az úti társaságban van. Megtettek egy napi utat, s akkor keresték őt a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék. És történt, hogy három nap múlva megtalálták őt a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezte őket. Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak okosságán és feleletein. Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: ,,Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő pedig ezt felelte nekik: ,,Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?” De ők nem értették meg, amit nekik mondott. Akkor hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja megőrizte szívében mindezeket a szavakat. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt [1 Sám 2,26].
2006. december 31. – Vasárnap, A Szent Család: Jézus, Mária és József
Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor
Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az
ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban
Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a
hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni
kezdték a rokonok és ismerosök között. Mivel nem találták, visszafordultak
Jeruzsálembe, hogy ott keressék.
Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült,
hallgatta és kérdezgette oket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak
okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták ot, nagyon meglepodtek.
Anyja így szólt hozzá: “Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és
én bánkódva kerestünk téged.” O azt felelte: “Miért kerestetek? Nem
tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ok nem értették, mit
akar ezzel mondani.
Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja
mind megorizte szívében.
Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és
emberek elott.
Lk 2,41-52
Elmélkedés:
Miért kerestek?
Miért kerestetek? – kérdezi Jézus aggódó édesanyját és Szent Józsefet,
amikor megtalálják a templomban. Akár szemtelenségnek is vehetnénk a
kérdést azok után, hogy napok óta mást sem tettek, csak mindenütt
keresték. A gyermek Jézusnak azonban egészen más a szándéka a kérdéssel.
Nem kamaszos visszaszólás vagy feleselés ez, hanem annak megmutatkozása,
hogy Jézus kezd felnott emberré válni, aki önállóan dönt és cselekszik.
Nem a lázadó fiatalokra jellemzo szülokkel való szembefordulás ez, hanem
annak kinyilvánítása, hogy Jézus a mennyei Atyát tekinti atyjának. A 12
éves Jézus jelzi, hogy nem csak azt a názáreti házat tekinti otthonának,
ahol eddig nevelkedett, s amelyben ezután is “növekszik bölcsességben és
kedvességben” (Lk 2,52), hanem a templom, az Isten háza is az o otthona.
Az esetet ne értékeljük úgy, hogy Jézus megtagadja azokat az érzelmi
kötodéseket, amelyek édesanyjához, Máriához és neveloapjához, Szent
Józsefhez kötik, hanem inkább arról van szó, hogy megmutatja, hogy e
kapcsolatoknál is erosebb szálak fuzik az Atyához.
Miért kerestek? – kérdezi ma, a Szent Család vasárnapján Jézus tolünk.
Miért keresik a családok Jézust, vagy ha nem keresik, akkor miért volna
jó, ha keresnék? Napjainkban mintha sokan megfeledkeznének arról, hogy a
család életközösséget jelent. A család az édesapa és az édesanya, valamint
gyermekeik életközössége, amelyben jelen van a szeretet, a kedvesség, az
egymásra figyelés, a gondoskodás, az engedelmesség érzése, és amelyben
megtapasztalhatók a küzdelmek és a problémát is, s ahol megtanulható ezek
megoldása. A család ugyanakkor a közös munka és a közös tevékenységek
helye is. A család nem szállást biztosít a gyerekeknek és a szüloknek,
ahol az iskolai tanulás és a munka után aludni lehet, hanem igazi otthont,
ahol a családtagok egymásért élnek. Ehhez persze otthon kell lennie a
család tagjainak! És mindenkinek tennie kell azért, hogy minden családtag
valóban otthon érezze magát! A szeretetteljes családi légkör megteremtése,
a családi programok és a közös imák tervezése és vezetése elsosorban az
édesanyán múlik.
Miért kerestek? – visszhangzik továbbra is szívünkben Jézus szava. A
kérdéssel arra bátorít az Úr, hogy keressük ot és keressük a Szent
Családot. Az állandóan változó és sokszor válságban lévo világban a
szintén folyamatosan változó és egyre gyakrabban válságba kerülo emberek
számára a család egy biztos pont, egy szilárd és jó “intézmény”. A
bizalomra és az egymáshoz való ragaszkodásra épülo életközösség helye. A
családalapítás, azaz a teljes és élethosszig tartó szeretetközösség
vállalása nagyon komoly teljesítmény a fiatalok részérol, amelyhez az
államnak, az Egyháznak, a családoknak és a szülonek minden segítséget meg
kell adniuk.
Bátorítsuk a fiatalokat, hogy a közös út során sokkal több értéket fognak
találni és több jó meglepetésben lesz részük, mint amit a mindig mással
való rövid flört nyújthat. Buzdítsuk oket, hogy ne féljenek szeretetben
elkötelezni magukat! Induljanak el bátran ezen a felfedezo úton, vállalják
a családi élet nagy kalandját! A Szent Család mindig velük lesz és velük
megy ezen az úton. Ha Egyiptomba is el tudtak menni a veszélyben, akkor
mindenhová elmennek a családokkal!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Üdvözítonk, Akit az Atya küldött, hogy kinyilatkoztasd az irgalmas
szeretetet, adj Egyházadnak olyan fiatalokat, akik készek arra, hogy a
mélyre evezzenek és a testvérek körében kinyilvánítsák megújító és
üdvözíto jelenlétedet.
Szent Szuz, Megváltónk Édesanyja, biztos vezetonk Isten és a felebarát
felé, Te, aki szíved mélyén megorizted Jézus szavait, anyai
közbenjárásoddal oltalmazd a családokat és az egyházi közösségeket, hogy
segítsék a gyermekeket és a fiatalokat, amikor az Úr hívására nagylelku
választ kell adniuk. Ámen.
II. János Pál pápa
2006. december 30. – Szombat
Abban az idoben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi
templomban, ott volt Anna prófétano is, Fánuel leánya Áser törzsébol. Idos
volt már, napjai elorehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd
özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha,
böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is
odament, dicsoítette Istent, és beszélt a gyermekrol mindazoknak, akik
Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek
mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig
növekedett és erosödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte
benne.
Lk 2,36-40
Elmélkedés:
Simeon után a mai evangéliumban az idos Anna alakja jelenik meg, aki
szintén ott van a templomban Jézus bemutatásakor. A csendes várakozás, a
templomban való tartózkodás, a kitartó imádság és a szolgálat évei után
hirtelen megelevenedik körülötte az élet, amikor megpillantja Jézust. A
Gyermeket látva Istent dicsoíti, mert megérte a várakozás, érdemes volt
állandóan a templomban lennie, az ima meghozta gyümölcsét.
Sok esetben gyors választ és intézkedést várunk Istentol, amikor
kéréseinket elé tárjuk. Máskor azonnali találkozást szeretnénk. Meg kell
tanulnunk a türelmes várakozást és az állhatatos imát, hogy kéréseink
teljesüljenek. És meg kell tanulnunk felismerni Isten érkezését.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Jézus Krisztus! Evangéliumodban így szólsz hozzánk: miért aggódtok?
Aggodalmaskodással semmin nem tudtok változtatni! Te minden nap
megajándékozol minket a hit élo forrásaiból fakadó békességgel, amely
nélkülözhetetlen számunkra, ha Téged szeretnénk követni, és Benned
újjászületni.
(Roger testvér imája)
2006. december 29. – Péntek
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei
felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr
törvénye eloírja: “Minden elsoszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor
kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, “egy pár gerlét vagy
két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevu férfiú, egy igaz és istenfélo
ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A
Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem
látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba,
amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény eloírásai szerint
cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette ot, és így magasztalta Istent:
“Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert
szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára
készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és
dicsoség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott.
Simeon pedig megáldotta oket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: “Lám,
e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az
ellentmondás jele lesz o – még a te lelkedet is tor járja át -, hogy
napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Lk 2,22-35
Elmélkedés:
János apostol a Jézussal töltött esztendok alatt és az azt követo évek
során elsajátította a hit látásmódját. Az idos Simeonnak nem volt erre
szüksége. Mondhatjuk azt is, hogy o nem Jézustól tanult, hanem a
Szentlélek indításaira hallgatott. Hitt a Lélek kinyilatkoztatásának,
amely szerint meg fogja látni az Üdvözítot. A Lélek indította, hogy a
templomba menjen és a Lélek nyitja meg szemeit, hogy felismerje a kisded
Jézusban a megváltót, akinek érkezésére várt.
Ettol kezdve nincs több vágya. Mert mit is kaphatna nagyobbat az élettol,
minthogy megláthatta az Isten Fiát? Ne mondja karácsony után senki
csalódottan, hogy a másmilyen Jézus szeretett volna! Ez a Gyermek az Isten
Fia.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Uram, segíts ki engem a bajból,
mert semmit sem ér az emberek segítsége.
Hányszor nem találtam huséget ott,
ahol nagyon számítottam reá.
És hányszor leltem ott,
ahol ingyen sem reméltem!
Lám, ennyit ér az emberekbe vetett bizakodás;
az igazak életének megoldása
benned van, Istenem.
Áldott légy, Uram, Istenem,
mindenért, ami történik velünk.
Kempis Tamás
2006. december 28. – Csütörtök, Aprószentek
Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek
álmában, és így szólt: “Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj
Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül,
hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket
és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes
haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek
kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész
környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestol lefelé, a bölcsektol
megtudott idonek megfeleloen. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta
jövendölt: “Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel
siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.”
Mt 2,13-18
Elmélkedés:
Jézus születésének, karácsony ünnepének öröme nem tartott sokáig, mert
Szent István vértanúságát követoen az Aprószentek vértanúira emlékezünk a
mai napon. Azokra az ártatlan gyermekekre, akiket Jézus miatt öltek meg.
Az emberi féltékenység, a kicsinyesség, a hatalom féltése az uralkodót
szörnyu cselekedetre indítja. Hatalmával visszaélve ártatlanok életét
oltja ki.
De mindez nem rendítheti meg Istenbe vetett hitünket! Bár nagynak és
legyozhetetlennek tunik az emberi gonoszság, mi hisszük, hogy Isten jósága
képes mindent fájdalmat szeretetté alakítani. Törekedjünk arra, hogy
megmaradjon bennünk az Isten iránti igaz szeretet, mert az
Isten-szeretoknek valóban minden a javukra válik.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Uram, eladott rabszolgaként kiáltok hozzád, hallgass meg, ki minket
megváltasz! Eladtam magam a gonoszság birodalmának, és fizetségként
megízleltem a tiltott fa fukarul adott élvezetét. Ezt kiáltom: Hozd
egyenesbe, amit én elrontottam, vezesd lépteimet a te szavaid szerint!
Egészen meg vagyok görnyedve gonoszságom súlya alatt, a te szavad azonban
az igazság zsinórmértéke. Uram, egyenesíts ki engem a te igazságod mértéke
szerint!
Szent Ágoston
2006. december 27. – Szerda, Szent János apostol és evangélista
A hét elso napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott
Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül
adta nekik: “Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter
és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a
ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb
ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment
be. Közben odaért Simon Péter is. O is látta az otthagyott lepleket és a
kendot, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem
külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is,
aki eloször ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.
Jn 20,2-8
Elmélkedés:
A ma ünnepelt Szent János evangéliumát olvasva szembetuno számunkra eltéro
látásmódja a másik három evangélistához képest. Mintha sokszor nem is a
konkrét eseményeket tartaná fontosnak, hanem a háttérbol elotuno isteni
szándékot vagy a felébredo emberi hitet. A földi dolgokat szemlélve
csodálatos módon megsejti a mennyei valóságokat, az egyszeru szavak mögött
az isteni igazságot.
Péter és János ugyanazt látja, de csak egyikük hisz, amikor húsvét
hajnalán az üres sírhoz érnek. Néha mi is Péterrel együtt nézzük a
jeleket, de mégsem értjük meg azok üzenetét. Milyen jó volna
elsajátítanunk azt a jánosi látásmódot, amely nem csupán nézni és
szemlélni képes, hanem megérteni és hinni is.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Segíts engem, Uram, hogy mindenrol lemondjak, ami nem kizárólag Isten
tiszteletére és dicsoségére szolgál, és azt a te szeretetedért tegyem, ó,
Jézus, akinek ebben az életben nem volt más élvezeted, és nem is akartál
más örömet, csak azt, hogy megtedd Atyád akaratát. Ez volt életed és
táplálékod.
Ó, Uram, add, hogy tiszta és tökéletes szeretettel, az öröm, az élvezet, a
vigasztalás és a dicséret érdeke nélkül szolgáljalak téged!
Keresztes Szent János
2006. december 26. – Kedd, Szent István elso vértanú
Abban az idoben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az
emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig
megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak,
hogy tanúságot tegyetek elottük és a pogányok elott. Amikor átadnak
benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban
az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti
fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd beloletek. Halálra adja
akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik
ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyulölni fog
titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
Mt 10,17-22
Elmélkedés:
A keresztény ember útja a betlehemi jászoltól indul. Itt nézünk elso
alkalommal a Gyermek szemébe, s itt ébred fel bennünk a hit. A
karácsonykor kezdodo út másik vége a Jézusért odaadott élet, a vértanúság
vállalása. Mert az evangélium üzenete szerint csak az üdvözülhet, aki
mindvégig állhatatos marad, és megorzi hitét. A hit útja veszélyes, hiszen
próbatételekkel teli és ellenséges emberek veszélyeztetik.
Karácsony másnapján mindjárt egy olyan szentet ünneplünk, Szent István
vértanút, akik végigjárta a hit útját, s a dönto pillanatban kiállta a
próbát. Nem gyalázta ellenségeit, hanem tudott értük imádkozni. Nem
tagadta meg hitét, hanem huséges maradt. A huségesek üdvözülni fognak.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Add meg nekem, Krisztusom, az állandó vágyat, hogy téged kövesselek minden
cselekedetemben.
Add, hogy szüntelenül azon elmélkedjek, hogyan kövesselek, és úgy
viselkedjek, amint te viselkedtél.
2005. december 25. – Urunk születése – Karácsony – Ünnepi mise
Evangélium
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. O volt
kezdetben Istennél. Minden oáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami
lett. Obenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A
világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett
egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy
tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
Nem o volt a világosság, o csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a
világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ oáltala lett, de
a világ nem ismerte fel ot. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test
kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentol születtek. És
az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az o dicsoségét,
mely az Atya Egyszülöttjének dicsosége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: “O az, akirol mondtam,
hogy utánam jön, de megeloz engem, mert elobb volt, mint én.” Hiszen mi
mindannyian az o teljességébol nyertünk kegyelembol kegyelmet. A törvényt
ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus
Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten
Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, o nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18
Elmélkedés
Megérkezett? Megérkezett!
Advent elso vasárnapján a németországi Frankfurt fopályaudvarán egy
embernagyságú adventi naptárat állítottak fel az érkezési oldalon. A
naptáron ablakok voltak, amelyek közül minden nap újat nyitottak ki és
minden ablakban valamilyen karácsonyra felkészíto lelki üzenet volt
olvasható. A naptár mellett a vasúti misszió önkéntes fiataljai
képeslapokat osztottak az aktuális nap üzenetével. Minden vonattal érkezo
ember kapott egy képeslapot. A képeslapokon és a hatalmas adventi naptáron
is egy vonat rajza mellett olvasható volt az akció jelmondata:
“Megérkezett? Megérkezett!” Egy kérdés, hogy valóban megérkezett-e az
ember oda, ahová indult, és egy figyelmezteto felkiáltás, hogy az ember
már megérkezett céljához.
Az advent kezdetén elindultunk egy úton, amely Betlehem felé vezet, egy
úton, amely Istenhez vezet minket. Mintha felültünk volna egy vonatra,
amely elvisz minket a kituzött célba. A csendes adventi napok folyamán
egyre közelebb kerültünk ahhoz, hogy lélekben elcsendesedjünk,
megnyugodjunk, és most abban bízunk, hogy békés ünnepünket nem zavarja meg
semmi. Ha nem tértünk le errol az adventi útról, ha nem szálltunk le
képzeletbeli vonatunkról, akkor most elmondhatjuk, hogy megérkeztünk az
ünnep helyszínére, a hetek óta várt szent nap végre elérkezett. Ezen a
napon feltesszük magunknak a kérdést: Megérkeztünk? S ezen az ünnepi misén
most felsóhajtunk és így válaszolunk: Igen, megérkeztünk a célállomásra:
Betlehembe. Végállomás, kiszállás! Itt a karácsony, itt van Betlehem!
Végre megérkeztünk, végre itt van az ünneplés ideje!
A karácsonyi ünnepi szentmise szövegei Istent látni, hallani és imádni
hívnak minket. Az olvasmányban Izajás próféta arról beszél, hogy a
megváltás muve minden nemzet szeme láttára fog beteljesedni. A
következoket mondja: “Meglátja a föld minden határa, hogy szabadítást
szerez Istenünk” (Iz 52,10). Az Isten-látás vágya akkor teljesedik be,
amikor a betlehemi Gyermekben meglátjuk az Istent. Ugyanebben az élményben
volt része egykor az apostoloknak, a tanítványoknak és a népnek. János
apostol és evangélista így beszél errol: “Istent soha senki nem látta;
Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, o nyilatkoztatta ki” (Jn
1,18). És ezt is mondja: “Mi pedig láttuk az o dicsoségét, mely az Atya
Egyszülöttjének dicsosége, telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1,14).
Meglátjuk-e, felismerjük-e a karácsonykor született Gyermekben
Megváltónkat?
A szentleckében pedig arról hallhattunk, hogy Jézusban hallhatóvá válik
számunkra Isten üzenete: “Sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az
atyákhoz a próféták szavával. Most, a végso napokban Fia által szólt
hozzánk” (Zsid 1,1-2). Az evangélium egészen mély tanítást ad nekünk az
Atya Igéjének, Jézus Krisztusnak megtestesülésérol, amikor a következoket
mondja: “És az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1,14). A második
isteni személy emberi testet vett fel, hogy kinyilatkoztassa nekünk
Istent, közöttünk éljen és szavával hirdesse az Isten Országát.
Meghalljuk-e az evangélium örömhírében Isten örök életre hívó szavát?
A beteljesült Isten-látás és szavának hallása mellett az imádásról, mint
az ember válaszáról esik még szó. Szintén a szentleckében olvastuk: “És
leborulva imádja ot Isten minden angyala” (Zsid 1,6). De az imádás nem
csak az angyalok kötelessége, hanem minden emberé is, aki hisz Istenben.
Az Isten-látásra és az imádásra azonban csak a hívo emberek jutnak el. A
nemhívok pedig valami mást keresnek, egy Isten pótlékot, amivel az igazit
helyettesíteni akarják. A kávé helyett lehet pótkávét inni, az autóban van
pótkerék, és pótkocsit is lehet utána kötni. Lehet pótkarácsonyt tartani,
de az már nem az igazi, mint ahogyan a gyermek is tudja, hogy a pótmama
vagy a pótpapa nem az igazi. El lehet menekülni advent során a lelki
felkészülés helyett az ajándékvásárlási láz pótcselekvésébe, de talán még
ekkor is megsejtjük, hogy ajándékunk bizony nem lesz az igazi, ha nem
adjuk magunkat is oda annak, akit szeretünk.
Isten nem híve a pótmegoldásoknak. Nem küld maga helyett senkit, aki
helyettesíti vagy pótolja. Személyesen lesz emberré, és vállalja az emberi
élet minden mozzanatát a születéstol a halálig. Karácsonykor mi is
megértjük, hogy Isten valóban nem pótolható. Lehet pótistent keresni, de
az nem az igazi. Jézus nélkül hiába próbálnánk ünnepelni, mert a karácsony
az O napja.
Befejezésül még egyetlen gondolat, ami részben kapcsolódik az imént
említett Isten látáshoz. Keressük meg magunknak azt a helyet, ahonnan a
legszívesebben szemléljük a jászolban fekvo gyermeket. Nézhetjük Ot kissé
távolabbról vagy egészen közel is mehetünk hozzá. Tekinthetünk Orá
felülrol, ahol az angyalok vannak. Nézhetjük ot Szuz Mária vagy Szent
József szemével. Lehet, hogy csak hátulról pillanthatjuk meg, az ökör és a
szamár mellol, de lehet, hogy a pásztorokhoz hasonlóan közvetlenül a
jászol elé állhatunk. Egy biztos: Karácsony napján a kis Jézus olyannyira
magára vonja figyelmünket, hogy nem tekintgethetünk körbe, nem
nézegethetünk mindenfelé. Innen nem nézhetünk félre, mert a kis Jézus is
ránk néz.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Betlehem orzi az Istent
Az égbol angyal száll a földre ezen az éjen, hogy örömhírt hozzon a
pásztorok félénk szívébe. Ezen az éjszakán hangos robajjal bezárulnak
elotte a veretes kapuk, de te ne zárd be szívedet, mert hozzád érkezik a
várva várt Gyermek. Körülötte mindenki és minden szegény, testét az
istálló szalmájára teszik. A pásztorok pedig viszik a hírt mindenfelé,
hogy O a mi boldogságunk. Betlehem orzi az Istent. Induljatok bátor
szívvel, és keressétek! Vezessen benneteket a csillag fénye!
2005. december 25. – Urunk születése – Karácsony – Pásztorok miséje
Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták
egymást: “Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az
Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát,
Józsefet és a jászolban fekvo Kisdedet. Miután látták, elbeszélték
mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekrol. Aki csak hallotta,
csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste
szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután
hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és
hallottak, pontosan úgy, amint elore megmondták nekik.
Lk 2,15-20
Elmélkedés:
Kedvenc karácsonyi történetem
A németországi Szászországban az egyik televízió decemberben “Kedvenc
karácsonyi történetem” címmel 16 alkalommal olyan adventi musort sugárzott
esténként, amelyben híres személyiségek olvasták fel kedvenc karácsonyi
történetüket. A sorozat nem kapott nagy hírverést, s talán csak azért
figyeltek fel rá többen, mert mindjárt az elso a napok egyikén a
szászországi tartomány keresztény miniszterelnöke olvasta fel kedvenc
történetét. A további napokban a nézok politikusok, orvosok, színészek,
írók és más muvészek tolmácsolásában valóban a világirodalom remekeit
hallgathatták meg az adventi készület jegyében.
Mindannyian nagyon sok szép karácsonyi történetet ismerünk, világhíru és
magyar írók csodaszép elbeszéléseit és novelláit, amelyek a szeretetrol, a
szegény emberek gazdag karácsonyáról, a gazdagok sokszor szegény és üres
ünnepérol, árva vagy beteg gyermekek keseru sorsáról, kibékülo
ellenségekrol, az ajándékozásról, a betlehemi állatokról és hasonlókról
szólnak. Szándékosan nem említek meg egyetlen írót és címet sem, hogy most
mindenki a maga kedvenc történetére gondolhasson, amit a legszívesebben
hallgat, vagy amit talán mostanában többször is elolvasott. Melyik a
kedvenc karácsonyi történetünk? Melyik érintett meg leginkább, melyik volt
a legmeghatóbb? Gyermekkorunk régi karácsonyaiból melyikre emlékszünk a
legszívesebben? Gondolkozzunk el pár másodpercig csendben ezen a kérdésen!
Melyik az én kedvenc karácsonyi történetem?
Bevallom, e karácsonyi elmélkedésre készülvén én is elgondolkoztam és
nagyon sok megható, kedves történet jutott az eszembe. Törtem a fejemet,
hogy vajon ha ezek közül csak egyet lehetne választanom, hogy azt
felolvassam nagy nyilvánosság elott sok embernek, akkor melyik mellett
döntenék? Vagy ha teljesen egyedül kellene lennem a karácsonyi napokban,
akkor melyiket olvasgatnám szívesen? Így kalandozván gondolatban az
irodalmi remekmuvek között, hirtelen elszégyelltem magam, és azonnal
becsuktam fejemben a gyujteményt és lezártam az irodalmi emlékek sorát.
Elszégyelltem magam egy kicsit önmagam elott, mert eszembe jutott egy
történet, amelyiknek legeloször kellett volna az eszembe jutnia és nem
utoljára. Egy történet, amely nem kitalált mese, hanem egy igazi történet.
Egy történet, amelyet már gyermekkoromban is a legszebbnek tartottam, és
amely felnott koromban is sokszor könnyekig megindít. Egy régi, jól ismert
karácsonyi elbeszélés, amelyet szinte szóról szóra el tudok mondani, mégis
minden évben új üzenetet hordoz. Egy igaz történet, amelyet valójában
alkalmam van minden esztendoben sok embernek felolvasni.
Jézus születésének evangéliumi elbeszélése az én kedvenc karácsonyi
történetem, amelyet az éjféli misén és a reggeli pásztorok miséjén
felolvashatok. Ezért most nem is akarok másról beszélni, csak errol a
történetrol. Más alkalmakkor a prédikáció keretében szoktam példaként szép
és tanulságos történeteket mondani, de most nem mondok egyet se, hogy
mindannyian erre a legszebb eseményre tudjunk figyelni. Igen, kedvenc
szereploim közé tartoznak az angyalok, akik az éjszaka sötétjében nagy
ragyogással és fénnyel megjelennek a Betlehem környéki pásztoroknak,
elsoként nekik hirdetve Jézus születésének nagy örömhírét.
És nagyon szeretem a pásztorokat is, akik az angyali üzenetet meghallva,
egymást bátorítva elindulnak, hogy keressék és az istállóban megtalálják a
Gyermeket. Jézus születésének ezen leírását évrol évre elolvasva sokszor
képzeltem magamat ezeknek az egyszeru embereknek a helyébe, akik
letérdelnek a jászolban fekvo újszülött elott, mert benne meglátják az
Isten Fiát. Tudom, hogy a gyermekeket szintén elbuvölik ezek a pásztorok,
foként a pásztorbojtárok, akik kicsiny báránykákat visznek ajándékba a kis
Jézusnak.
És mindig megcsodálom Szent Józsefet, Jézus neveloapját és a Szent Család
orzojét, aki csendes jelenlétével, gondoskodó szeretetével minden
családapa számára példakép.
Minden évben hosszasan szemlélem Szuz Mária alakját, aki elfogadta, hogy a
Megváltó Anyja legyen, kilenc hónapon keresztül a szíve alatt hordozta
gyermekét, s aki a karácsonyi éjszakán világra hozta a Megváltót. Mária
személye bizonyára minden édesanya szívéhez közel áll, akik örömmel várták
gyermekük születésének napját.
A karácsony szereploit szemlélve nem feledkezhetünk meg a muvészek által
sokszor egészen emberarcúnak ábrázolt betlehemi állatokról, amelyek azokat
az embereket jelképezik, akik felismerik Urukat a jászolban szalmán fekvo
Kisdedben.
Hiába is titkolnám, hogy az én kedvenc karácsonyi történetemben a
szereplok közül a kis Jézus áll a szívemhez a legközelebb. Hozzá szeretnék
egészen közel kerülni. Szeretnék lélekben, csendben letérdelni a jászol
elé, amelyben a szalmán az emberré lett Isten fekszik.
Jézus születésének csodaszép elbeszélése az én kedvencem, amit ezeken a
csendes december végi estéken újra és újra elolvasok, mert békesség,
szeretet, megható öröm, világosság sugárzik belole. Éppen ezért mindenkit
arra bátorítok, hogy ha olvasunk is más szép elbeszéléseket, odahaza
vegyük elo a szentírásunkat, és amit most itt a szentmisén hallottunk,
olvassuk el újra és elmélkedjünk róla. Olvassuk el egyedül és olvassuk fel
családi körben szeretteinknek! Nagy segítség lesz ez mindannyiunk számára
ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a karácsonyi titokhoz és megszülessen a mi
szívünkben a békét és szeretetet hozó Jézus.
(Horváth István Sándor)
Gondolkodtató melankólia 