Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

december 28, 2009 havi archívum

2009. december 28., hétfő Krisztus jelenléte, az Egyház misztériuma

Ahhoz, hogy megnyíljunk Krisztus előtt, és befogadjuk jelenlétét mint az Egyház misztériumának kulcsát, nekünk, hívőknek magunk között kell megvalósítanunk azt a nyitottságot és kölcsönös ajándékot, amelynek köszönhetően valóra válhat közöttünk Jézus ígérete: „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20)

A harmadik évezred hajnalán őszintén reméljük, hogy hitbeli vándorlásunk a jelenlévő Krisztus lelki terében ennek a jelenlétnek megújult eseményévé válik számunkra. Ő, a Keresztre feszített és Feltámadt Úr lobbantsa lángra szívünket, nyissa föl szemünket, világosítsa meg értelmünket, erősítse meg akaratunkat: „amint Te, Atyám bennem, és én tebenned, úgy legyenek ők is egyek bennünk, hogy a világ elhiggye, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21).

Piero Coda: Ő él!

28. hétfő: APRÓSZENTEK (ünnep)

Isten világosság, benne nyoma sincs a sötétségnek

1Jn 1,5 – 2,2

Ez az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk nektek, hogy Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk vele és sötétségben járunk, hazudunk, és nem cselekszünk igazságot. Ha azonban világosságban járunk, mint ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és nincs bennünk igazság. Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő igéje nincs bennünk. Fiacskáim, ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki vétkezett is, van szószólónk az Atyánál, Jézus Krisztus, az igaz. Ő az engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.

Zs 123

Zarándok-ének. Dávidtól. Ha nem az Úr lett volna velünk, — vallja meg most Izrael, — ha nem az Úr lett volna velünk, amikor az emberek fölkeltek ellenünk, talán elevenen nyeltek volna el minket, amikor haragjuk felgerjedt ellenünk. Talán elnyeltek volna minket a vizek, rohanó patak árasztott volna el minket, talán elborítottak volna a felbőszült vizek. Áldott az Úr, aki nem engedte meg, hogy fogaik martaléka legyünk! Megszabadultunk, mint a madár, a vadászok csapdájától. A csapda összetört és mi megszabadultunk. Az Úr nevében van a mi segítségünk, aki az eget és a földet alkotta.

Mt 2,13-18

Miután ők elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: ,,Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.” Erre ő fölkelt, éjjel magához vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: ,,Egyiptomból hívtam az én fiamat” [Óz 11,1]. Akkor Heródes, látva, hogy kijátszották a bölcsek, nagy haragra lobbant, és megölette az összes fiúgyermeket Betlehemben és annak egész környékén kétévestől lefelé, annak az időnek megfelelően, amelyet megtudakolt a bölcsektől. Így beteljesedett az ige, amit Jeremiás próféta mondott: ,,Hang hallatszik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé,, [Jer 31,15].

2007. december 31. – Hétfo

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. O volt
kezdetben Istennél. Minden oáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami
lett. Obenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A
világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett
egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy
tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
Nem o volt a világosság, o csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a
világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ oáltala lett, de
a világ nem ismerte fel ot. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test
kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentol születtek. És
az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az o dicsoségét,
mely az Atya Egyszülöttjének dicsosége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: “O az, akirol mondtam,
hogy utánam jön, de megeloz engem, mert elobb volt, mint én.” Hiszen mi
mindannyian az o teljességébol nyertünk kegyelembol kegyelmet. A törvényt
ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus
Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten
Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, o nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés:

Az esztendo utolsó napján arról olvasunk János apostol levelében, hogy
sokan megorizték a közösséget Krisztussal és Egyházával, de egyesek
hutlenül eltávolodtak. E megosztottság nem csak az utolsó napokra lesz
jellemzo, hanem már most is megtapasztalható. A mai napon egyrészt
visszagondolunk a mögöttünk hagyott évre, másrészt elore tekintünk. Vajon
felhasználtam-e az elmúlt esztendo napjait arra, hogy erosítsem
Krisztussal való kapcsolatomat? Törekedtem-e minden nap akaratának
teljesítésére? S vajon mire használom majd az új év napjait, melyeket új
lehetoségként kapok Istentol? Felelos vagyok azért, hogy üdvösségem
érdekében Isten akaratának megfeleloen használjam fel életem napjait.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Istenünk, mindenható Atyánk, engedd összes gyermekednek megtapasztalni,
hogy úton vannak feléd, az ember végso célja felé, s hogy van kísérojük,
aki jót akar nekik: Mária, a tiszta szeretet képe, akit eleve arra
választottál, hogy Krisztus Anyja és az Egyház Anyja legyen.
Neked, aki az élet Atyja, kezdet nélküli forrás, a legfobb jó és örök
világosság vagy, a Fiúval és a Szentlélekkel együtt legyen tisztelet és
dicsoség, dicséret és hála mindörökkön örökké! Ámen.

2007. december 30. – Szent Család vasárnapja

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek
álmában, és így szólt: “Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj
Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül,
hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket
és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes
haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Egyiptomból hívtam az én fiamat.
Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és
így szólt: “Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére,
mert meghaltak már, akik a gyermek életére törtek!” József fölkelt, fogta
a gyermeket és anyját, és visszatért Izrael földjére. De amikor
meghallotta, hogy Judeában Arkelausz uralkodik apja, Heródes után, félt
odamenni. Ezért az álmában kapott utasítást követve Galilea vidékére ment.
Odaérve egy Názáret nevu városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit
a próféták mondtak: “Názáretinek fogják hívni”.
Mt 2,12-15. 19-23

Elmélkedés:

A család hivatásáról
A karácsony ünnepét követo vasárnapon a Szent Családot: Jézust, Máriát és
Józsefet ünnepeljük. Oket kérjük, hogy segítsék a mai kor családjait
hivatásuk megtalálásában és teljesítésében, és támogassák a szüloket és a
gyermekeket a szeretet gyakorlásában. Tavaly, 2006-ban, a karácsony elotti
idoben mutatták be a mozikban A születés címu filmet, amely Jézus
születésének történetét mutatja be. Az alkotás nem hasonlít a látványos
jelenetekben gazdag, szokásos amerikai filmekre, hanem egészen egyszeruen
és az evangéliumokhoz huen mutatja be az Úr születésének körülményeit. A
film azzal a jelenettel zárul, hogy miután József figyelmeztetést kapott
álmában, hogy Heródes király a gyermek életére tör, a Szent Családnak
menekülnie kell Egyiptom földjére. A Szent Család további életérol nem
tudunk meg semmit sem a filmbol, sem az evangéliumokból. Az evangéliumok a
késobbiekben beszámolnak arról, hogy Heródes halálát követoen Jézus, Mária
és József visszatértek Názáretbe. A számuzetés éveit homály fedi, de
biztosak lehetünk benne, hogy a menekülés és az idegen országban való
tartózkodás komoly nehézséget jelentett számukra. Napjainkban is sok
nehézséggel és gonddal kell szembenéznie a a családoknak, amelyeket a
társadalmi körülmények gyors változása okoz. Az Egyház éppenezért
kötelességének tekinti ma is, úgyanúgy, mint más korokban, hogy segítséget
nyújtson a házasságra készülo fiataloknak és a házastársaknak, különösen
akkor, amikor válságba kerülnek.

II. János Pál pápa 1981-ben A családi közösség címmel apostoli buzdítást
írt a család feladatairól a mai világban, amelyet ma, huszonhat évvel a
megjelenése után nagyonis aktuálisnak mondhatunk. A szentatya egyértelmuen
leszögezi írásában az Egyház tanítását a család feladatairól, amikor így
ír: “A feladatok, amelyeket a családnak Isten akaratából kell
végrehajtania az emberi történelem folyamán, a család belso természetébol
fakadnak, s megmutatják fejlodését. Minden család megtalálja és felfedezi
önmagában a hivatást, amelyet soha nem lehet elvenni tole, s amely
egyúttal méltóságát és kötelességét is meghatározza. Mivel Isten terve
szerint a család az élet és a szeretet bensoséges közössége, ezért
feladata, hogy egyre inkább azzá váljon, ami, tudniillik váljon az élet és
a szeretet közösségévé. Azt kell mondanunk, hogy a család lényegét és
feladatát végsosoron a szeretet határozza meg, emiatt a családnak az a
küldetése, hogy orizze, kinyilvánítsa és közölje a szeretetet” (Familiaris
consortio 17.).

Ha tudja is a család hivatását, bizony be kell látnunk, hogy nehéz
megfelelnie a kihívásoknak olyan idokben, amikor egyre több teher
nehezedik a családra és a családtagokra. Megfigyelheto, hogy az elmúlt
néhány évben Magyarországon az állam sok területrol igyekszik
visszavonulni, s nem akar olyan feladatokat végezni, amelyeket korábban
végzett, s amelyek anyagilag megterhelok számára. A második világháborút
követoen ugyanis a magántulajdonok mellett sok feladatot is
államosítottak, amelyet korábban foként egyházi intézmények, például a
szerzetesrendek vagy maguk a családok láttak el az oktatás vagy az
egészségügy terén. Gondoljunk csak például az idosek gondozására, a
betegellátásra és a gyermeknevelésre. A magyar állam visszavonulni
igyekszik ezekrol a területekrol, s ennek következtében bizony elsosorban
a családokra hárulnak e feladatok.

E jelenséget látva – anélkül, hogy minosítenénk az állam ezen törekvését,
s ezzel elkerülvén a politikai állásfoglalás látszatát is – aggódva
kérdezhetjük: Vajon a családok, amelyek egyre nehezebb anyagi körülmények
között élnek, s amelyekre amúgy is sok lelki teher nehezedik, bírni
fogják-e ezeket a feladatokat? A házastársak, akik esetleg válságba
kerültek, s emiatt talán a válást fontolgatják, vajon képesek-e vállalni e
plusz feladatokat? Az önállósághoz, a függetlenséghez és a szabadsághoz
szokott házastársak, felkészültek-e arra, hogy együtt éljenek idosödo
szüleikkel és gondozzák oket betegségükben? Az állami szerepvállalás
csökkenésével ugyanis mindezek a feladatok elsosorban a családokra
hárulnak.

Sajnos biztosan lesznek olyan családok, amelyek nem fogják bírni e
terheket, s azt fogják gondolni, hogy a különválás az egyetlen megoldás.
Sajnos lesznek olyanok, akik összeroppannak a megnövekedett terhek súlya
alatt. Ugyanakkor abban is bízunk, hogy számos család kiállja ezt a
próbatételt. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy a családok
megerosödjenek az életszentségben hivatásuk teljesítéséhez, s ehhez az
Egyháznak minden segítséget meg kell adnia, felmutatván a családi
életközösség igazi értékét.

Segítse a Szent Család a magyar családokat és plébániánk családjait
mindennapi kötelességeik teljesítésében, a nehézségek elviselésében,
valamint az élet és szeretetközösség megvalósításában!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Isten, kitol a mennyben és a földön minden származik, Atyánk, aki a
Szeretet és az Élet vagy, add meg, hogy a földön minden család Fiad, Jézus
Krisztus által, ki asszonytól született, és a Szentlélek által, legyen az
isteni kegyelem forrása, az élet és szeretet igazi szentélye a nemzedékek
számára, melyek egymásra következnek.
Add meg, hogy kegyelmed vezérelje a házastársak gondolatait és
cselekedeteit családjuk és a világ minden családjának javára. Add, hogy a
fiatal nemzedékek eros támaszt találjanak a családban emberségük
érdekében, hogy igazságban és szeretetben növekedjenek!
Add, hogy a szeretet, megerosítve a házasság szentsége által, erosebbnek
mutatkozzék, mint bármely gyöngeség és minden válság, mely családjainkat
néha sújtja!
II. János Pál pápa

2007. december 29. – Szombat

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei
felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr
törvénye eloírja: “Minden elsoszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor
kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, “egy pár gerlét vagy
két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevu férfiú, egy igaz és istenfélo
ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A
Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem
látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba,
amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény eloírásai szerint
cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette ot, és így magasztalta Istent:
“Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert
szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára
készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és
dicsoség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott.
Simeon pedig megáldotta oket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: “Lám,
e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az
ellentmondás jele lesz o – még a te lelkedet is tor járja át -, hogy
napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Lk 2,22-35

Elmélkedés:

Jézus személyes megismerésének és a vele való közösségnek a gondolatát
viszi tovább János apostol, amikor arról ír levelében, hogy e kapcsolat
feltétele az Úr parancsainak megtartása, a kapcsolat gyümölcse pedig az
Isten iránti tökéletes szeretet. Az, hogy Jézust befogadom az életembe,
abban mutatkozik meg, hogy parancsai szerint élek. Nem csupán ismerem
törvényeit, hanem ezek irányítják gondolataimat, cselekedeteimet,
életemet. Természetesen mindez csak viszonzás, hála, köszönet Isten
végtelen szeretetéért. A szeretetért, amely megtestesült, emberré lett
Jézus személyében és emberközelbe került a Betlehemben született
Gyermekben. Aki Jézust ismeri, valóban a Szeretetet ismeri.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Ó mennyei Gyermek, aki a szívemben vagy, nézd csak, a hely, ahova jöttél,
még rosszabb és szegényesebb, mint az istálló, amelyben megszülettél. Mi
indított a gyöngéd szeretetnek és a mélységes alázatnak e tettére? De
leborulok elotted, és azzal az imádással fogadlak, amivel Mária és József
imádott téged, amikor megszülettél.

2007. december 28. – Péntek, Aprószentek

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek
álmában, és így szólt: “Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj
Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül,
hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket
és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes
haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek
kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész
környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestol lefelé, a bölcsektol
megtudott idonek megfeleloen. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta
jövendölt: “Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel
siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.”
Mt 2,13-18

Elmélkedés:

Miután János apostol jelezte, hogy igehirdetése és írása közvetlen,
személyes tapasztalatból származik, mindjárt el is árulja beszédének és
leveleinek célját: tanúságtételének hallgatói ne csak megismerjék,
megtanulják Jézus tanítását, hanem közösségre lépjenek Ovele. Szavaiból az
is rögtön kiderül, hogy a Jézussal való kapcsolatot a bun akadályozza meg.
A buneit beismerni nem akaró ember Istent nem tudja becsapni, önmagát
viszont igen. Az igehirdetésnek, az evangélium továbbadásának ma is
ugyanez a célja: ismerjék meg az emberek a megváltó Jézust, aki elhozta a
buntol való szabadulást, és lépjenek közösségre vele, aki az örök élet
tanítását, az üdvösség örömhírét hirdeti mindenkinek.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Ártatlan apró vértanúk
dicsoítsen ma szent dalunk!
A föld elvesztett, s könnye hull
az ég elnyert, s örömre gyúl.

Megölt a vad, gonosz király,
de Alkotónk szent karja várt,
hogy országába fölvegyen,
hol fény s öröm vár szüntelen.

Halálotok gyöngyként ragyog
Krisztus körül, ártatlanok,
kétévesek sem voltatok,
s már mennybe vittek angyalok.

Ó város, szentté tett az ég
mint Megváltónk szülohelyét,
kinek mint zsenge áldozat
elso mártírvér itt fakad.

Állnak királyi trón elott
tündöklo fényruhában ok,
ingecskéjüknek bíborát
a Bárány vére mosta át.

Jézus, neved legyen dicso,
kit földre szült a Szuz szülo,
Atyádnak s Lelkednek veled
örök dicsoség, tisztelet! Ámen.

2007. december 27. – Csütörtök, Szent János apostol és evangélista

A hét elso napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott
Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül
adta nekik: “Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter
és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a
ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb
ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment
be. Közben odaért Simon Péter is. O is látta az otthagyott lepleket és a
kendot, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem
külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is,
aki eloször ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.
Jn 20,2-8

Elmélkedés:

Az apostolok igehirdetése közvetlen Jézus-tapasztalatból származik.
Személyesen ismerték az Urat, tanítványaként évekig vele jártak, hallották
tanítását és látták cselekedeteit. Amikor elindulnak, hogy tanúságot
tegyenek a feltámadásról és továbbadják mesterük tanítását, akkor
személyes élményeikrol beszélnek. A ma ünnepelt János apostol szintén
saját élményeit, tapasztalatait írja le evangéliumában és leveleiben,
ahogyan ezt elso levelének bevezetésében olvassuk. Írásának éppen ez a
közvetlen Jézus-élmény adja meg erejét. Örömteli élményét osztja meg az
olvasókkal és velünk, hogy ezáltal bennünk is felébredjen a Krisztussal
való személyes találkozás és a vele való közösség vágya.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Szuzi orzoje a legtisztább Szuznek,
szent hirdetoje az örök Igének,
szolgáid lelkét tisztítsd meg a rossztól,
János apostol!

Égi forrásból eredo folyamként
futva kiáradsz a kiaszott földre,
és amit kebled merít a kebelbol,
már ki is osztod.

Föld ékessége, dicsosége mennynek,
esdj megbocsátást gonoszságainkra,
szent tanításod csodálatos titkát
fejtsd ki elottünk!

Láttad a titkot, az Atya Igéjét,
s földünkre öntod a hit áldott fényét;
jöjj, vezess minket, hogy teveled áldjuk
majd az örök Fényt!

Zengjen örökké hála Krisztusunknak,
Szuz Máriától született Urunknak,
ki az Atyával és a Szentlélekkel
egy örök Isten! Ámen.

2007. december 26. – Szerda, Szent István elso vértanú

Abban az idoben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az
emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig
megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak,
hogy tanúságot tegyetek elottük és a pogányok elott. Amikor átadnak
benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban
az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti
fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd beloletek. Halálra adja
akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik
ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyulölni fog
titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
Mt 10,17-22

Elmélkedés:

Jézus születése állásfoglalásra készteti az embereket. A hívok hódolattal
és tisztelettel fogadják, mások közömbösen szemlélik az eseményeket.
Egyesek elkötelezik magukat Jézus mellett, mások nem kívánják beengedni ot
életükbe. De tanítványainak magatartása, tanúságtétele is állásfoglalásra
késztet. Így volt ez Szent István diakónus esetében is, aki Jézus nevében
tett csodákat. Nem mindenki nézte jó szemmel tevékenységét, egyesek
szembeszálltak vele. Talán éppen ez bizonyítja életének, tanúságának
hitelességét. És az is, hogy a szenvedo Krisztustól tanult irgalmas
lelkülettel viselte el az ot éro bántalmazásokat és halála pillanatában is
azokért imádkozott, akik elvették életét.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Ó, Mária, nem találtál szállást Fiad számára? Íme, én a szívemet kínálom
neki. Hideg és méltatlan, igaz, de vajon te nem Isten Anyja vagy-e? A
kegyelembol mindenható? Minden javak osztogatója? Cseréld ki a szívemet,
tedd hasonlóvá a tiédhez!

2005. december 25. – Urunk születése – Karácsony – Ünnepi mise

Evangélium
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. O volt
kezdetben Istennél. Minden oáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami
lett. Obenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A
világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett
egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy
tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
Nem o volt a világosság, o csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a
világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ oáltala lett, de
a világ nem ismerte fel ot. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test
kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentol születtek. És
az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az o dicsoségét,
mely az Atya Egyszülöttjének dicsosége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: “O az, akirol mondtam,
hogy utánam jön, de megeloz engem, mert elobb volt, mint én.” Hiszen mi
mindannyian az o teljességébol nyertünk kegyelembol kegyelmet. A törvényt
ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus
Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten
Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, o nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés
Fel nagy örömre!
“Ki hozza vissza minékünk a régi idok szép karácsonyát?” – egy idén
kiadott ünnepi verseskötetet olvasgatva akadt meg a szemem ezen a
kérdésen, amelyben a felnott ember nosztalgiázását és szomorúságát véltem
felfedezni. Az ünnepek alatt a vers szerzojéhez hasonlóan nagyot sóhajtva
bizonyosan sokan mondogatják: “Hol vannak már azok a régi, szép
karácsonyok!” A vers végére érve, az írás dátumánál a szemem után megakadt
a szívem is: 1927. Én pedig azt hittem, hogy mostanában írták ezt a
verset. Lám, mi visszasírjuk a korábbi évtizedeket, de akkor sem lehetett
jobb, mert az akkori idok embere meg visszasírta a még korábbi éveket. Hát
akkor mikor volt igazi karácsony? Kicsit mérgesen becsuktam a könyvet,
mondván: Elegem van ebbol a búsmagyar elkeseredésbol! Elegem van a
nosztalgiázásból és szomorkodásból! Nem való ez a mai ünnephez! A
karácsony egy igazi örömünnep mindannyiunk számára! Idén is, és minden
esztendoben. Csak meg tanulnunk örülni! Az örömteli hangulatot nagyon
szépen fejezi ki jól ismert énekünk, Gárdonyi Géza megzenésített verse,
amely így szól:
Fel nagy örömre! ma született,
Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szuznek ölén.
Egyszeru pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.

Ha el akarunk jutni örvendezésünk forrásáig, és ha már gondolatban
megtettük az elso lépéseket idoben visszafelé, akkor ne álljunk meg, hanem
haladjunk csak visszafelé, egészen az elso karácsonyig, Jézus születéséig.
Képzeljük magunk elé a szegényes istállót, amely elso lakóhelyként
szolgált a világ Urának. Képzeljük el, hogy egyszeru pásztorként mi is
hallottuk az éjszaka az angyalok énekét és útnak indultunk, hogy
felkeressük a világ Megváltóját. Keressünk mi is egy csillagot, amely
elvezet minket a betlehemi Gyermekhez! Induljunk mindanyian, mert a
betlehemi öröm mindenkié.

Ottlik Géza, az ismert magyar író, egyik elbeszélésében visszaemlékezik
arra, hogy gyermekkorában, a háború utáni években az utcán gyakran látott
egy koldust, akitol iszonyatosan félt. Félt tole, mert a koldus néma volt,
nem tudott beszélni, s csak arra volt képes, hogy hangos, de érthetetlen
nyögésekkel kérjen adományokat, s még hangosabb, még érthetetlenebb
nyögésekkel köszönje meg azokat. A félos kisfiú minden nap látta a
megszokott helyén ezt a katonakabátba bújt koldust, s idonként arra
kényszerítette magát, hogy közel menjen hozzá és alamizsnát adjon neki. A
következo karácsonykor az istentiszteleten a kisfiúnak feltunt a templom
oldalajtójánál egy ismeros férfi. Sokáig gondolkozott azon, hogy honnan
ismeros neki ez az ember, mígnem az utolsó éneknél a közelébe furakodott,
hogy jobban megnézze magának. Akkor látja ám, hogy ez bizony a néma
koldus, aki a megszokottnál most jobban van felöltözve és tele tüdovel
énekli a karácsonyi éneket. A gyerek ámulva nézte az éneklo némát, s bár
egy pillanatra talán megfordult a fejében, hogy csoda történt karácsony
napjára, a legszívesebben hangosan felkiáltott volna, hogy ez az ember egy
közönséges csaló, egy szélhámos, aki némának teteti magát. Az ének végén a
többiek között a némának hitt koldus is megindult kifelé a templomból.
Bizonytalanul lépkedett, a barátja vezette, aki szorosan tartotta a
karját. O meg ugyanolyan furcsán tartotta a fejét, mint mindig, nem nézett
se jobbra, se balra. A gyerek megértette titkát. Naphosszat eljátszotta a
némát, mert titkolni akarta vakságát. Nem volt o szélhámos, csak vak volt,
egy világtalan háborús katona.

Ennek az elgondolkoztató történetnek sok mondanivalója és értelmezési
szintje van. Karácsonykor érhetik meglepetések az embert, sok titokról
lehull a lepel és sok igazság kiderül. Ne tetessük magunkat szerencsétlen
koldusnak, ha egyszer nem vagyunk azok. Ne játszuk évközben a bénát, aki
nem tud elmenni a vasárnapi szentmisére, ha karácsonykor itt vagyunk! Ne
csináljunk úgy, mintha vakok volnánk, akik nem láthatjuk meg sosem a
betlehemi kis Jézusban az Isten Fiát! Ne hitessük el másokkal, hogy némák
vagyunk, akik nem vagyunk képesek elmondani a mindennapi imádságot! És ne
játszuk el a szeretet ünnepén, hogy nekünk aztán igazán okunk van a
szomorúságra és az elkeseredésre, mert minket senki sem szeret!

Abban egészen biztosak lehetünk és ebben karácsony ünnepe megerosít
minket, hogy Isten szeret minket. Szeretetbol küldte el Jézust ebbe a
világba, a mi világunkba, az emberi világba. Elküldte, hogy levegye
álarcainkat és a gyermek Jézus szemének tükrében meglássuk igazi
önmagunkat. Elküldte, hogy örömöt, reménységet, fényt, boldogságot és
szeretetet hozzon nekünk. Fogadjuk el Isten karácsonyi szeretet-ajándékát!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Fel nagy örömre! ma született,
Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szuznek ölén.
Egyszeru pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszeru pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,
Éjet eluzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik ot,
Az egyedül szent Üdvözítot.
Egyszeru pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!

2007. december 25. – Karácsony, Jézus Krisztus születése – Pásztorok miséje

Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták
egymást: “Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az
Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát,
Józsefet és a jászolban fekvo Kisdedet. Miután látták, elbeszélték
mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekrol. Aki csak hallotta,
csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste
szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután
hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és
hallottak, pontosan úgy, amint elore megmondták nekik.
Lk 2,15-20

Elmélkedés:

Felismerni a Megváltót
A pásztorok, akik karácsony éjjelén elsoként tudták meg az angyaloktól,
hogy Betlehemben megszületett a kis Jézus, s akik elsoként érkeztek a
betlehemi Gyermekhez, a hagyomány szerint nem jöttek üres kézzel. Ok nem
tudtak olyan értékes ajándékokat hozni, mint a valamivel késobb érkezo
háromkirályok, ezért talán egy kisbárányt, meg valamiféle ennivalót
vihettek magukkal ajándékba. A pásztorok így fejezték ki szeretetüket. Azt
a szokást tehát, hogy karácsonykor ennivalót adunk azoknak, akiket
szeretünk, minden bizonnyal a pásztorok kezdték el, s napjaikban egész
nagy méreteket ölt. Az ünnep közeledtével az egyházi és nem egyházi
segélyszervezetek ételosztásokat szerveznek a szegények és a hajléktalanok
számára, mert a mindennapi ennivaló a legfontosabb, ami az élethez
szükséges. Annál szegényesebb karácsonyt nehéz elképzelni, mint amikor
valakinek még ételre sem jut ezekben a hideg, téli napokban.

Az 1920-as évek végén Giuseppe Roncalli, a késobbi XXIII. János pápa
Bulgáriában dolgozott a római pápa követeként. 1927. december 20-án, tehát
a karácsony elotti napokban levelet küldött odahaza élo szüleinek,
amelyben a következoket írta: “Mivel karácsony éjjelén rám fogtok
gondolni, elküldöm nektek az utolsó 100 lírámat, ami még megmaradt
Olaszországból való visszaérkezésemkor. Idén talán egy kissé sokat
költekeztem az út során, csak ennyit sikerült megtakarítanom. De ne
aggódjatok értem! A Gondviselés gyermeke vagyok, és az Isteni Gondviselés
nem engedi, hogy akár nekem, akár nektek hiányozzon a legszükségesebb, és
éppen a legmegfelelobb idoben megadja mindazt, amire szükségünk van. Ezt a
kis pénzt, amit most küldök, karácsonyi ennivalóra költsétek és semmi
másra!” A késobbi pápa, aki az elso világháborúban öt testvérét veszítette
el, azért köthette szülei lelkére, hogy ennivalót vegyenek maguknak, mert
jól tudta, hogy a nagy szegénység miatt bizony gyakran éhezhettek. Bár o
sem élt fényuzoen, szegénységébol tellett arra is, hogy segítse nélkülözo
szüleit.

Karácsonykor illik valami jót tenni az emberekkel. És Isten nem is engedi,
hogy ilyenkor rosszat tegyünk vagy ártsunk másoknak. Selma Lagerlöf, a
mélyen hívo, evangélikus vallású, svéd íróno, aki irodalmi munkásságáért
1909-ben Nobel-díjat kapott, csodálatos legendákat írt Jézusról. Az egyik
elbeszélésében karácsony éjszakáján egy férfi elindult, hogy lángot kérjen
kölcsön, mert tüzet szeretett volna rakni feleségének, aki éppen azon az
estén szülte meg fiát. A házak ajtaján hiába kopogtatott, mindenki mélyet
aludt, mígnem a távolban, a mezon megpillantott egy kis tüzet, s nyomban
elindult felé. A tuz egy pásztoré volt, aki a nyáját orizte. Amikor a
tüzet kereso férfi a közelbe ért, a nyájra vigyázó három hatalmas kutya
tágra nyitotta száját, mintha ugatni akartak volna, de nem jött ki hang a
torkukon. Aztán az egyik kutya az ember lába, a másik a keze, a harmadik
pedig a torka után kapott, de a foguk nem engedelmeskedett, s nem tudták
megharapni. A férfi indult volna tovább a tuzhöz, de a juhok olyan
szorosan feküdtek egymás mellett, hogy nem tudott elobbre jutni. Fellépett
hát az állatok hátára, így ment a tuz felé, de azok nem ébredtek fel,
amikor rájuk lépett. Mikorra odaért volna a tuzhöz, az öreg pásztor is
felébredt és az idegen felé hajította hatalmas botját, de a bot az utolsó
pillanatban kanyart vett és nem találta el a férfit. O pedig eloadta
kérését, hogy tüzet akar vinni feleségének, aki gyermeket hozott a
világra. A pásztor bíztatására majd csodálkozására puszta kézzel parazsat
tett köpenyébe, de a parázs sem a tenyerét nem égette meg, sem a köpenyt.
Ennyi csodát látván, s nem értvén a dolgot a pásztor utána eredt, hogy
lássa, kiknek is viszi a tüzet. Megérkezvén a szegényes barlangba meglátta
az anyát, s annak fázó gyermekét. Tüstént elokeresett a zsákjából egy
fehér báránybort, hogy azzal takarja be az újszülöttet. Azon nyomban
felnyílt a pásztor szeme, sok-sok örvendezo, éneklo angyalkát látott,
megértette, hogy miért nem tehetett senki semmi rosszat azon az éjen, s
felismerte a kicsiny gyermekben a világ Üdvözítojét.

Karácsony táján próbáljunk meg valami jót tenni! Nem azért, hogy
hálálkodjanak érte, hanem úgy, mintha valóban Jézusnak tennénk. Talán
adhatnánk egy kis ennivalót egy éhezonek. Talán lehetnénk egy kicsit
türelmesebbek. Talán meghallgathatnánk valakit, aki egyedül él. Talán
adhatnánk egy kis idot a beszélgetésre annak, akitol máskor sietve
távozunk. Talán így a mi szemünk is felnyílna, s megláthatnánk az ünnep
angyalait és felismernénk a jászolban fekvo gyermekben Isten Fiát, a mi
Megváltónkat.
(Horváth István Sándor)