Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2005. december 25. – Urunk születése – Karácsony – Ünnepi mise

Evangélium
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. O volt
kezdetben Istennél. Minden oáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami
lett. Obenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A
világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett
egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy
tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
Nem o volt a világosság, o csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a
világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ oáltala lett, de
a világ nem ismerte fel ot. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test
kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentol születtek. És
az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az o dicsoségét,
mely az Atya Egyszülöttjének dicsosége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: “O az, akirol mondtam,
hogy utánam jön, de megeloz engem, mert elobb volt, mint én.” Hiszen mi
mindannyian az o teljességébol nyertünk kegyelembol kegyelmet. A törvényt
ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus
Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten
Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, o nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés
Fel nagy örömre!
“Ki hozza vissza minékünk a régi idok szép karácsonyát?” – egy idén
kiadott ünnepi verseskötetet olvasgatva akadt meg a szemem ezen a
kérdésen, amelyben a felnott ember nosztalgiázását és szomorúságát véltem
felfedezni. Az ünnepek alatt a vers szerzojéhez hasonlóan nagyot sóhajtva
bizonyosan sokan mondogatják: “Hol vannak már azok a régi, szép
karácsonyok!” A vers végére érve, az írás dátumánál a szemem után megakadt
a szívem is: 1927. Én pedig azt hittem, hogy mostanában írták ezt a
verset. Lám, mi visszasírjuk a korábbi évtizedeket, de akkor sem lehetett
jobb, mert az akkori idok embere meg visszasírta a még korábbi éveket. Hát
akkor mikor volt igazi karácsony? Kicsit mérgesen becsuktam a könyvet,
mondván: Elegem van ebbol a búsmagyar elkeseredésbol! Elegem van a
nosztalgiázásból és szomorkodásból! Nem való ez a mai ünnephez! A
karácsony egy igazi örömünnep mindannyiunk számára! Idén is, és minden
esztendoben. Csak meg tanulnunk örülni! Az örömteli hangulatot nagyon
szépen fejezi ki jól ismert énekünk, Gárdonyi Géza megzenésített verse,
amely így szól:
Fel nagy örömre! ma született,
Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szuznek ölén.
Egyszeru pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.

Ha el akarunk jutni örvendezésünk forrásáig, és ha már gondolatban
megtettük az elso lépéseket idoben visszafelé, akkor ne álljunk meg, hanem
haladjunk csak visszafelé, egészen az elso karácsonyig, Jézus születéséig.
Képzeljük magunk elé a szegényes istállót, amely elso lakóhelyként
szolgált a világ Urának. Képzeljük el, hogy egyszeru pásztorként mi is
hallottuk az éjszaka az angyalok énekét és útnak indultunk, hogy
felkeressük a világ Megváltóját. Keressünk mi is egy csillagot, amely
elvezet minket a betlehemi Gyermekhez! Induljunk mindanyian, mert a
betlehemi öröm mindenkié.

Ottlik Géza, az ismert magyar író, egyik elbeszélésében visszaemlékezik
arra, hogy gyermekkorában, a háború utáni években az utcán gyakran látott
egy koldust, akitol iszonyatosan félt. Félt tole, mert a koldus néma volt,
nem tudott beszélni, s csak arra volt képes, hogy hangos, de érthetetlen
nyögésekkel kérjen adományokat, s még hangosabb, még érthetetlenebb
nyögésekkel köszönje meg azokat. A félos kisfiú minden nap látta a
megszokott helyén ezt a katonakabátba bújt koldust, s idonként arra
kényszerítette magát, hogy közel menjen hozzá és alamizsnát adjon neki. A
következo karácsonykor az istentiszteleten a kisfiúnak feltunt a templom
oldalajtójánál egy ismeros férfi. Sokáig gondolkozott azon, hogy honnan
ismeros neki ez az ember, mígnem az utolsó éneknél a közelébe furakodott,
hogy jobban megnézze magának. Akkor látja ám, hogy ez bizony a néma
koldus, aki a megszokottnál most jobban van felöltözve és tele tüdovel
énekli a karácsonyi éneket. A gyerek ámulva nézte az éneklo némát, s bár
egy pillanatra talán megfordult a fejében, hogy csoda történt karácsony
napjára, a legszívesebben hangosan felkiáltott volna, hogy ez az ember egy
közönséges csaló, egy szélhámos, aki némának teteti magát. Az ének végén a
többiek között a némának hitt koldus is megindult kifelé a templomból.
Bizonytalanul lépkedett, a barátja vezette, aki szorosan tartotta a
karját. O meg ugyanolyan furcsán tartotta a fejét, mint mindig, nem nézett
se jobbra, se balra. A gyerek megértette titkát. Naphosszat eljátszotta a
némát, mert titkolni akarta vakságát. Nem volt o szélhámos, csak vak volt,
egy világtalan háborús katona.

Ennek az elgondolkoztató történetnek sok mondanivalója és értelmezési
szintje van. Karácsonykor érhetik meglepetések az embert, sok titokról
lehull a lepel és sok igazság kiderül. Ne tetessük magunkat szerencsétlen
koldusnak, ha egyszer nem vagyunk azok. Ne játszuk évközben a bénát, aki
nem tud elmenni a vasárnapi szentmisére, ha karácsonykor itt vagyunk! Ne
csináljunk úgy, mintha vakok volnánk, akik nem láthatjuk meg sosem a
betlehemi kis Jézusban az Isten Fiát! Ne hitessük el másokkal, hogy némák
vagyunk, akik nem vagyunk képesek elmondani a mindennapi imádságot! És ne
játszuk el a szeretet ünnepén, hogy nekünk aztán igazán okunk van a
szomorúságra és az elkeseredésre, mert minket senki sem szeret!

Abban egészen biztosak lehetünk és ebben karácsony ünnepe megerosít
minket, hogy Isten szeret minket. Szeretetbol küldte el Jézust ebbe a
világba, a mi világunkba, az emberi világba. Elküldte, hogy levegye
álarcainkat és a gyermek Jézus szemének tükrében meglássuk igazi
önmagunkat. Elküldte, hogy örömöt, reménységet, fényt, boldogságot és
szeretetet hozzon nekünk. Fogadjuk el Isten karácsonyi szeretet-ajándékát!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Fel nagy örömre! ma született,
Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szuznek ölén.
Egyszeru pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszeru pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,
Éjet eluzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik ot,
Az egyedül szent Üdvözítot.
Egyszeru pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: