Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2007. december 25. – Karácsony, Jézus Krisztus születése – Pásztorok miséje

Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták
egymást: “Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az
Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát,
Józsefet és a jászolban fekvo Kisdedet. Miután látták, elbeszélték
mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekrol. Aki csak hallotta,
csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste
szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután
hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és
hallottak, pontosan úgy, amint elore megmondták nekik.
Lk 2,15-20

Elmélkedés:

Felismerni a Megváltót
A pásztorok, akik karácsony éjjelén elsoként tudták meg az angyaloktól,
hogy Betlehemben megszületett a kis Jézus, s akik elsoként érkeztek a
betlehemi Gyermekhez, a hagyomány szerint nem jöttek üres kézzel. Ok nem
tudtak olyan értékes ajándékokat hozni, mint a valamivel késobb érkezo
háromkirályok, ezért talán egy kisbárányt, meg valamiféle ennivalót
vihettek magukkal ajándékba. A pásztorok így fejezték ki szeretetüket. Azt
a szokást tehát, hogy karácsonykor ennivalót adunk azoknak, akiket
szeretünk, minden bizonnyal a pásztorok kezdték el, s napjaikban egész
nagy méreteket ölt. Az ünnep közeledtével az egyházi és nem egyházi
segélyszervezetek ételosztásokat szerveznek a szegények és a hajléktalanok
számára, mert a mindennapi ennivaló a legfontosabb, ami az élethez
szükséges. Annál szegényesebb karácsonyt nehéz elképzelni, mint amikor
valakinek még ételre sem jut ezekben a hideg, téli napokban.

Az 1920-as évek végén Giuseppe Roncalli, a késobbi XXIII. János pápa
Bulgáriában dolgozott a római pápa követeként. 1927. december 20-án, tehát
a karácsony elotti napokban levelet küldött odahaza élo szüleinek,
amelyben a következoket írta: “Mivel karácsony éjjelén rám fogtok
gondolni, elküldöm nektek az utolsó 100 lírámat, ami még megmaradt
Olaszországból való visszaérkezésemkor. Idén talán egy kissé sokat
költekeztem az út során, csak ennyit sikerült megtakarítanom. De ne
aggódjatok értem! A Gondviselés gyermeke vagyok, és az Isteni Gondviselés
nem engedi, hogy akár nekem, akár nektek hiányozzon a legszükségesebb, és
éppen a legmegfelelobb idoben megadja mindazt, amire szükségünk van. Ezt a
kis pénzt, amit most küldök, karácsonyi ennivalóra költsétek és semmi
másra!” A késobbi pápa, aki az elso világháborúban öt testvérét veszítette
el, azért köthette szülei lelkére, hogy ennivalót vegyenek maguknak, mert
jól tudta, hogy a nagy szegénység miatt bizony gyakran éhezhettek. Bár o
sem élt fényuzoen, szegénységébol tellett arra is, hogy segítse nélkülözo
szüleit.

Karácsonykor illik valami jót tenni az emberekkel. És Isten nem is engedi,
hogy ilyenkor rosszat tegyünk vagy ártsunk másoknak. Selma Lagerlöf, a
mélyen hívo, evangélikus vallású, svéd íróno, aki irodalmi munkásságáért
1909-ben Nobel-díjat kapott, csodálatos legendákat írt Jézusról. Az egyik
elbeszélésében karácsony éjszakáján egy férfi elindult, hogy lángot kérjen
kölcsön, mert tüzet szeretett volna rakni feleségének, aki éppen azon az
estén szülte meg fiát. A házak ajtaján hiába kopogtatott, mindenki mélyet
aludt, mígnem a távolban, a mezon megpillantott egy kis tüzet, s nyomban
elindult felé. A tuz egy pásztoré volt, aki a nyáját orizte. Amikor a
tüzet kereso férfi a közelbe ért, a nyájra vigyázó három hatalmas kutya
tágra nyitotta száját, mintha ugatni akartak volna, de nem jött ki hang a
torkukon. Aztán az egyik kutya az ember lába, a másik a keze, a harmadik
pedig a torka után kapott, de a foguk nem engedelmeskedett, s nem tudták
megharapni. A férfi indult volna tovább a tuzhöz, de a juhok olyan
szorosan feküdtek egymás mellett, hogy nem tudott elobbre jutni. Fellépett
hát az állatok hátára, így ment a tuz felé, de azok nem ébredtek fel,
amikor rájuk lépett. Mikorra odaért volna a tuzhöz, az öreg pásztor is
felébredt és az idegen felé hajította hatalmas botját, de a bot az utolsó
pillanatban kanyart vett és nem találta el a férfit. O pedig eloadta
kérését, hogy tüzet akar vinni feleségének, aki gyermeket hozott a
világra. A pásztor bíztatására majd csodálkozására puszta kézzel parazsat
tett köpenyébe, de a parázs sem a tenyerét nem égette meg, sem a köpenyt.
Ennyi csodát látván, s nem értvén a dolgot a pásztor utána eredt, hogy
lássa, kiknek is viszi a tüzet. Megérkezvén a szegényes barlangba meglátta
az anyát, s annak fázó gyermekét. Tüstént elokeresett a zsákjából egy
fehér báránybort, hogy azzal takarja be az újszülöttet. Azon nyomban
felnyílt a pásztor szeme, sok-sok örvendezo, éneklo angyalkát látott,
megértette, hogy miért nem tehetett senki semmi rosszat azon az éjen, s
felismerte a kicsiny gyermekben a világ Üdvözítojét.

Karácsony táján próbáljunk meg valami jót tenni! Nem azért, hogy
hálálkodjanak érte, hanem úgy, mintha valóban Jézusnak tennénk. Talán
adhatnánk egy kis ennivalót egy éhezonek. Talán lehetnénk egy kicsit
türelmesebbek. Talán meghallgathatnánk valakit, aki egyedül él. Talán
adhatnánk egy kis idot a beszélgetésre annak, akitol máskor sietve
távozunk. Talán így a mi szemünk is felnyílna, s megláthatnánk az ünnep
angyalait és felismernénk a jászolban fekvo gyermekben Isten Fiát, a mi
Megváltónkat.
(Horváth István Sándor)

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: