Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

január 24, 2010 havi archívum

AZ ÖRÖMÜZENET LUKÁCS SZERINT 3. fejezet

1. Tibériás császár (Cézár) uralkodásának tizenötödik esztendejében pedig, amikor Poncius Pilátus volt Júdea kormányzója (vezetője), és Galilea negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trachonitis tarto-mány(á)nak negyedes fejedelme pedig az ő testvére Fülöp, és Abiléné tartományának negyedes fejedel-me pedig Lizániás,
2. Annás és Kajafás főpapok idejében szólt az Isten Jánoshoz, a Zakariás fiához a pusztában,
3. és elment a Jordán egész környékére, hirdette a megtérést (gondolkozás megváltoz(tat)ását), bemerítést a bűnök bocsánatára,
4. ahogyan meg van írva Ézsaiás próféta szavainak könyv(tekercs)ében:
Segélykiáltó hangja a pusztában,
készítsétek az Úr útját,
tegyétek egyenessé az Ő ösvényeit,
5. minden szakadékot töltsetek fel,
és minden hegyet és halmot hordjatok el,
és ami görbe, egyenessé lesz,
és a göröngyösök simákká lesznek.
6. És meglátja minden (hús)test az Isten szabadítását (megmentését, üdvösségét).
7. A tömeg(ek)nek pedig amelyek kimentek hozzá, hogy (víz)bemerítse őket (általa bemeríttessenek) ezt mondta: viperák fajzata, ki intett meg titeket, hogy a bekövetkező harag elől meneküljetek?
8. teremjetek azért gyümölcsöket, amelyek méltók az észretéréshez (a gondolkozás megváltozásához), és nehogy ezt kezdjétek magatokban mondani: nekünk Ábrahám az atyánk, mert mondom nektek, hogy van hatalma az Istennek arra, hogy ezekből a kövekből gyermekeket támasszon (keltsen életre) Ábrahámnak,
9. de már a fejsze is a fák gyökerére van fektetve, azért minden fát, amely nem terem kitűnő gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek (tűzbe dobnak),
10. és megkérdezték őt a tömegek, ezt mondták: mit tegyünk tehát?
11. Válaszolt pedig, ezt mondta nekik: akinek két (alsó)ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek (netán) egy sincs: és akinek van eledele (ennivalója), hasonlóképpen (ugyanígy) tegyen!
12. Jöttek pedig a vámszedők is bemerítkezni, és így szóltak hozzá: Tanítómester, mit tegyünk?
13. Ő pedig ezt mondta nekik: nehogy többet hajtsatok (szedjetek) be, mint ami meg van szabva,
14. megkérdezték pedig a katonák is, és ezt mondták: és mit tegyünk mi? és ezt mondta nekik: senkit ne bántsatok (zaklassatok), meg se zsaroljatok, és elégedjetek meg ellátásotokkal,
15. a nép pedig (feszülten) várakozott, és mindenki azt fontolgatta szívében (János felől): nem ő-e a Krisz-tus?
16. János mindenkinek válaszolt, és ezt mondta: én ugyan vízben merítlek be titeket, de (el)jön (az), aki ná-lam erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani, Ő fog titeket majd bemeríteni Szent Szel-lemben és tűzben,
17. akinek szórólapát van a kezében, hogy áttisztítsa a szérűjét, és a búzát magtárába összegyűjtse, a polyvát pedig elégesse olthatatlan tűzzel,
18. még sok más egyébre is bátorította (buzdította) a népet, hirdette az evangéliumot (az örömhírt),
19. Heródest pedig, a negyedes fejedelmet, megrótta testvérének felesége, Heródiás miatt és mindazon go-noszságok miatt, amelyeket Heródes elkövetett,
20. és amit mindezeken felül megtetézett még azzal is, hogy tömlöcbe záratta Jánost.
21. Ekkor történt, hogy (a)mikor a nép mind bemerítkezett, Jézus is bemerítkezett, és mialatt imádkozott, felnyílt az ég,
22. és leszállt a Szent Szellem látható alakban (testet öltve), mint egy galamb Őrá, hang is hallatszott az ég-ből: Te vagy az én szeretett fiam, benned telik kedvem (jótetszésem).
23. És maga Jézus, (a)mikor kezdett (elkezdte működését), mintegy harminc éves volt, amint vélték (gondol-ták), József fia, aki Héli fia volt,
24. ez Mattáté, Lévié, Melkié, Jannáé, Józsefé,
25. Mattatiásé, Ámósé, Naumé, Eslié, Naggaié,
26. Maáté, Mattatiásé, Sémeié, Józsefé, Júdáé,
27. Jóánnáé, Résáé, Zorobábelé, Saláthielé, Nérié,
28. Melkié, Addié, Koszámé, Elmadámé, Éré,
29. Joséé (Jézusé), Eliézeré, Jórimé, Mattáté, Lévié,
30. Simeoné, Júdáé, Józsefé, Jónáné, Eliakimé,
31. Meleáé, Maináé, Mattátáé, Nátáné, Dávidé,
32. Jesseé, Obedé, Boázé, Salmóné, Naássoné,
33. Aminádábé, Arámé, Esróné, Fáresé, Júdáé,
34. Jákóbé, Izsáké, Ábrahámé, Táréé, Nákhoré,
35. Száruké, Ragáré, Fáleké, Éberé, Saláé,
36. Kaináné, Arfaksádé, Semé, Noéé, Lámeké,
37. Matuseláé, Enóké, Járedé, Mahaláléelé, Kaináné,
38. Énosé, Sethé ez Ádámé, ez pedig az Istené.

Reklámok

AZ ÖRÖMÜZENET LUKÁCS SZERINT 2. fejezet

1. Történt pedig azokban a napokban, rendelet jött ki Augusztus császártól, hogy az egész lakott földkerek-séget írják össze.
2. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Küréniusz volt Szíria helytartója,
3. és elment ki-ki (mindenki) a maga városába, hogy összeírják (az összeírásra)
4. felment pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek hívnak, mivel Dávid házából és családjából való volt,
5. hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki várandós volt,
6. történt pedig, hogy ottlétük alatt beteltek az ő szülésének a napjai,
7. és megszülte az elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mivelhogy nem volt számukra hely a vendégfogadóban,
8. és pásztorok voltak azon a vidéken a szabad ég alatt (künn a mezőn tanyáztak) és éjszaka őrködtek a nyájuk felett,
9. és egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége körülragyogta őket, és nagyon meg-ijedtek (nagy félelemmel megfélemlettek)
10. és ezt mondta nekik az angyal: ne féljetek! mert lám, (öröm)hírként hirdetek nektek nagy örömet, amely minden népé lesz,
11. hogy megszületett nektek ma az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus, Dávid városában,
12. és ez néktek a jel: találtok egy bepólyált újszülött kisdedet (kisgyermeket) jászolban fekve
13. és ekkor hirtelen az angyallal együtt egy égi sereg sokasága lett ott, (akik) az Istent dicsérték és ezt mondták:
14. Dicsőség a magasságokban Istennek, és (a) földön békesség az Istennek tetsző emberek között.
15. És történt, hogy amikor elmentek tőlük az angyalok az égbe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: men-jünk hát el Betlehemig, hogy lássuk, ami történt, amit az Úr tudtunkra adott nekünk (tudatott velünk)
16. és elmentek sietve és megtalálták Máriát, Józsefet és a(z újszülött) kisdedet (kisgyermeket), aki a jászol-ban feküdt.
17. Miután meglátták, ismertették a beszédet, amit nekik a kisfiú felől szóltak.
18. és mindnyájan, akik hallották, elcsodálkoztak azokon, amiket a pásztorok nékik mondtak.
19. Mária pedig mindezeket a beszédeket emlékezetébe véste (megtartotta) és szívében forgatta (mérlegelve fontolgatta),
20. és visszatértek a pásztorok, dicsőítették és magasztalták az Istent mindazért, amiket hallottak és láttak úgy, amint elmondták nekik,
21. és amikor letelt a nyolc nap, hogy körülmetéljék, a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal is hívta, mielőtt még megfogant anyja méhében,
22. és amikor leteltek a tisztulásnak napjai Mózes törvénye szerint, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak,
23. úgy, ahogyan elő volt írva az Úr törvényében, hogy minden elsőszülött fiút az Úrnak kell szentelni,
24. és az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye megmondja: egy pár gerlicét vagy két ga-lambfiókát
25. és íme egy ember volt Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve, és ez igaz (megigazult) és istenfélő ember volt, aki Izrael vigasztalását várta, és a Szent Szellem volt rajta.
26. És kijelentést kapott a Szent Szellemtől, hogy addig nem lát halált, amíg meg nem látja az Úrnak Krisz-tusát (Fölkentjét).
27. és elment a Szellem által a templomépületbe és amikor a szülők a kisfiút, Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek,
28. ölelő karjaiba vette, áldotta az Istent és ezt mondta:
29. Most bocsátod el, Uram, a rabszolgádat, beszéded szerint, békében,
30. mivelhogy meglátták szemeim az üdvösségedet,
31. amelyet készítettél minden nép szeme láttára
32. fényül a nemzetek leleplezésére és dicsőségül néped, Izrael számára,
33. és az apja és az anyja csodálkoztak azon, amit róla (a fiukról) mondott,
34. és megáldotta őket Simeon, és így szólt Máriához, az anyjához: nézd! ez sokak elestére és talpra állításá-ra (feltámadására) lesz téve Izraelben, és jelül, amelynek ellentmondanak,
35. – sőt néked is tőr járja át lelkedet – hogy lehulljon a lepel sok szív fontolgatásairól (hogy nyilvánosságra jöjjenek sok szívből az elgondolások).
36. Volt egy prófétanő is, Anna, Fánuel leánya Áser törzséből, aki nagyon előrehaladott volt korban, (mert) szüzessége után hét évig élt férjével,
37. és (már) özvegy volt nyolcvannégy éve, aki nem hagyta el a templom épületet (soha), és böjtölt, könyör-gött, Isten szolgálatában éjjel és nappal.
38. Ez is ugyanabban az órában előállt, szintén vallást tett Istenről, és szólt felőle mindazoknak, akik várták Jeruzsálemben a megváltást,
39. és amikor mindent elvégeztek, ami az Úr törvénye szerint volt, visszatértek Galileába, városukba, Názá-retbe.
40. A kisfiú pedig növekedett, erősödött (szellemben), bölcsesség töltötte be, és Isten kegyelme volt rajta,
41. és a szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a páska (húsvét) ünnepére,
42. akkor is amikor tizenkét éves lett, felmentek ünnepi szokás szerint Jeruzsálembe,
43. és amikor az ünnepnapok végére jutottak (elteltek), hazafelé indultak, (visszatértek) a (gyermek) Jézus Jeruzsálemben maradt, de ezt nem tudták a szülei.
44. Azt gondolták, hogy az úti társaságban van, mentek egy napi utat, és keresték Őt a rokonok és az ismerő-sök között,
45. és amikor sehol sem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy keressék,
46. és úgy történt, hogy három nap múlva megtalálták (akadtak rá) a templomépületben amint (ott) ült a taní-tók (mesterek) között, és hallgatta és kérdezgette is őket,
47. és csodálkoztak (álmélkodtak) mind akik hallgatták az értelmén és a válaszain,
48. és amikor (szülei) észrevették, megdöbbentek (elámultak), és így szólt hozzá az anyja: gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én fájdalommal (gyötrődve) kerestünk téged!
49. És Ő így szólt hozzájuk: miért kerestetek engem? nem tudtátok, hogy azokban (a dolgokban) kell len-nem, amik Atyámé?
50. És ők nem értették a beszédet, amelyet nekik válaszolt.
51. És lement velük és megérkezett Názáretbe, és alárendelte magát nekik (engedelmes volt) és az anyja megtartotta szívében mindezeket a beszédeket.
52. Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testalkatban, és Isten és emberek előtti kedvességben (kegyelemben).

AZ ÖRÖMÜZENET LUKÁCS SZERINT 1. fejezet

1. Mivel sokan hozzáfogtak, hogy a nálunk (köztünk) végbement események elbeszélését leírják (írásba foglalják) (úgy),
2. amint ránkhagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és végrehajtói voltak az Igének,
3. tetszett nekem is, aki mindennek pontosan utána jártam, hogy neked sorjában leírjam, nagyratartott Teofil,
4. hogy megtudd azoknak a szavaknak a megbízhatóságát, amelyekre téged oktattak.
5. Volt Júdea királyának, Heródesnek napjaiban egy pap, névszerint Zakariás, az Abia rendjéből, és annak felesége Áron leányai közé tartozott, akinek neve Erzsébet.
6. Mindketten pedig (meg)igaz(ult)ak voltak Isten előtt, mint akik az Úr minden parancsolataiban és ren-delkezéseiben igazságos úton (feddhetetlenül) jártak,
7. és nem volt nekik gyermekük, mivelhogy Erzsébet meddő volt, és mindketten életük előrehaladott napja-iban voltak.
8. Történt pedig, hogy midőn napi beosztásának sorrendjében papi szolgálatot végzett Isten előtt,
9. a papi (szolgálat) szokás(a) szerint sorsolás útján rá került a tömjénezés (illatáldozás) sora, bement az Úr templomába,
10. és a nép egész sokasága kívül volt és imádkozott a füstölő áldozás eme órájában.
11. Megjelent pedig neki az Úr angyala, és megállt a füstölő áldozati oltár jobb oldalán,
12. és Zakariás, amikor meglátta, zavarba jött, és félelem szállta meg őt,
13. és így szólt hozzá az angyal: nehogy félj Zakariás, mert kérő imád meghallgatásra talált, és feleséged, Erzsébet szülni fog neked egy fiút, és hívod majd Jánosnak,
14. ő örömödre és ujjongásodra lesz neked, és sokan fognak örülni a világra jövetelének (születésének),
15. mert nagy lesz az Úr előtt, bort és más részegítő (bódító) italt nem iszik, és Szent Szellemmel lesz betel-ve (megtelve) már anyja méhétől,
16. és Izráel fiai közül sokat visszafordít az Úrhoz, Istenükhöz,
17. és ő maga Illés szellemével és erejével (hatalmával) előtte fog járni (az Úrnak), hogy az apák szívét (a) gyermekekhez fordítsa, és az engedetleneket az igazak megfontoltságára, hogy az Úr számára felkészült népet készítsen (elő).
18. És így szólt Zakariás az angyalhoz: miről tudom meg ezt? mert én öreg vagyok, és feleségem is előreha-ladt napjaiban,
19. és az angyal ezt válaszolta neki: én Gábriel vagyok, aki az Isten előtt állok, és az a küldetésem, hogy szóljak hozzád, és ezeket örömhírként (jó hír gyanánt) hirdessem (adjam hírül) neked,
20. és lásd! Megnémulsz, és nem tudsz megszólalni addig a napig, amíg ezek meg nem lesznek, mert nem hittél az én szavaimnak, melyek beteljesednek a maguk idejében
21. és a nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy sokáig elidőzik a templomban,
22. amikor pedig kijött, nem volt képes hozzájuk szólni és ebből megértették, hogy látomást látott a temp-lomban, fejével integetett nekik, és néma maradt,
23. és történt amint leteltek papi szolgálatának napjai, elment haza.
24. E napok után pedig felesége, Erzsébet áldott állapotba jutott és elrejtőzött (teljesen visszavonult) öt hó-napig, ezt mondta:
25. így tett velem az Úr azokban a napokban, amikor rám tekintett, hogy elvegye tőlem gyalázatomat (azt, ami szégyenemre volt) az emberek előtt.
26. A hatodik hónapban pedig az Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea Názáret nevű városába
27. egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfiúnak, akinek neve József, Dávid házából a szűz neve pedig Mária
28. és bement az angyal (ő)hozzá, és ezt mondta: örülj, te kegyelembe fogadott, az Úr veled van (minden asszonynál áldottabb vagy).
29. Amikor pedig ezt hallotta, zavarba jött a szavak hallatán és elgondolkozott, miféle köszöntés ez,
30. és ezt mondta az angyal neki: nehogy félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél,
31. és lám! méhedben fogansz, fiat szülsz, és a nevét Jézusnak hívod majd,
32. nagy lesz Ő és a Magasságos Fiának fogják hívni és az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját,
33. és királyként uralkodik Jákób házán világkorszakokon át, és királyságának nem lesz vége.
34. Ezt mondta pedig Mária az angyalnak: hogyan lesz ez (válik valóra), holott férfit nem ismerek?
35. és válaszolt az angyal, ezt mondta neki: Szent Szellem száll reád, és a Magasságos hatóereje borul rád árnyékával, és ezért a létrejövő szentet Isten Fiának hívják majd,
36. és lám! Erzsébet, a rokonod is áldott állapotba jutott (fiút fogant) vénségére és már hatodik hónapban van, akit meddőnek mondanak,
37. mert az Istennél semmi sem (nincs) lehetetlen,
38. ezt mondta pedig Mária: nézd, az Úrnak rabszolgaleányát, legyen (váljék valóra) nekem beszéded sze-rint, és elment tőle az angyal.
39. Útra kelt (felkerekedett) pedig Mária azokban a napokban, és a hegyvidékre ment sietve, Júda egyik vá-rosába,
40. és bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet,
41. és történt, hogy amint meghallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat a méhében mozogni kezdett, és megtelt Erzsébet Szent Szellemmel,
42. és hangos szóval felkiáltott, ezt mondta: áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a méhed gyümöl-cse,
43. és honnan van ez nekem, hogy eljön az én Uram anyja énhozzám?
44. mert nézd, amikor köszöntésed hangja a fülembe jutott, az ujjongástól mozogni kezdett a magzat a mé-hemben,
45. és boldog, aki hisz, mivelhogy beteljesednek azok, amit az Úr szólt neki,
46. és ezt mondta Mária: magasztalja a lelkem az Urat,
47. és ujjong a szellemem az én Istenemen, Üdvözítőmön,
48. hogy rátekintett rabszolga leányának alázatosságára, mert nézd, mostantól fogva boldognak mond ezután minden nemzedék,
49. mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas és szent a neve,
50. és az irgalma nemzedékről-nemzedékre azoké, akik Őt félik,
51. karja bizonyságot tett erejéről (karjával megmutatta erejét): szétszórta a szívük elgondolásaiban kevély-kedőket (felfuvalkodottakat),
52. hatalmasokat döntött (taszított) le trónjukról és megalázottakat fölemelt (felmagasztalt),
53. az éhezőket betöltötte jókkal (jóllakatta), és gazdagokat küldött el üresen,
54. felkarolta szolgáját, Izraelt, hogy megemlékezzék irgalmáról,
55. ahogyan szólott atyáinknak, Ábrahám(nak) és az utódainak a világkorszakokba (aionba) nyúlóan.
56. Ott maradt pedig Mária vele együtt mintegy három hónapig, és azután visszatért házába (hazatért).
57. Erzsébetnek pedig betelt a szülésének ideje, és fia lett neki,
58. és meghallották a szomszédok (környékbeliek) és a rokonok, hogy az Úr felmagasztalta irgalmában, és együtt örültek vele.
59. És történt nyolcad napon, (hogy) eljöttek körülmetélni a kisfiút, és az apja nevéről Zakariásnak (akarták) őt hívni.
60. de válaszolva az anyja ezt mondta: semmiképpen nem, hanem Jánosnak fogják hívni,
61. és ezt mondták néki: senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának,
62. fejjel integettek pedig az apjának, hogy minek akarja neveztetni,
63. és egy írótáblát kért, ezt írta (rá) mondván: János a neve, és elcsodálkoztak mindnyájan.
64. A szája pedig nyomban megnyílt, és a nyelve megoldódott, és áldotta az Istent,
65. és félelem szállta meg a szomszédokat mind (félelem támadt mindazokban, akik körülöttük laktak), és Júdea egész hegyvidékén szóvá tették mindezeket (szóbeszéd tárgyává lett mindez),
66. és a szívükbe vésték (vették) mind, akik ezt meghallották, és ezt mondták: vajon mi lesz e kisfiúból?, ugyanis az Úr keze volt vele,
67. és Zakariás, az apa, betelt Szent Szellemmel és prófétált (jövendölt), ezt mondta:
68. Áldott az Úr, az Izrael Istene, hogy meglátogatta és váltságot szerzett (készített) a népének,
69. és felemelte az üdvösség szarvát nekünk, szolgafiának, Dávid házában,
70. ahogyan szólt az Ő szent prófétáinak szája által (világ)korszaktól fogva,
71. hogy irgalmat tegyen apáinkkal, és megemlékezzék a szent szövetségéről,
72. az esküvésről, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdött, hogy megadja nekünk,
73. hogy félelmet nem ismere (félelemtől mentesen) ellenségeink kezéből kiragadva, Istent tisztelve szolgál-junk neki,
74. szentségben (jámborságban) és igazságosságban élve Ő előtte (színe előtt) életünk minden napjában,
75. téged meg, kisfiú, a Legmagasztosabb prófétájának fognak hívni, mert előtte mégy, az Úr színe előtt, hogy előkészítsd útjait,
76. hogy az üdvösség ismeretét add az Ő népének, (ami) a bűnök (vétkek) bocsánatában (van),
77. Istenünk könyörülő irgalma által, mellyel meglátogatott minket a felkelő fény (Napkelet) a magasságból,
78. hogy ráragyogjon azokra (világítson azoknak), akik sötétségben és a halál árnyékában ülnek, hogy lába-inkat a békesség útjára irányítsa.
79. A kisfiú pedig növekedett és erősödött szellemben, és a pusztában volt addig a napig, amíg bemutatko-zott Izrael népének (nyilvánosan föl nem lépett).

2010. január 24., vasárnap Szentnek lenni minden életállapotban

Akik eddig az életszentségről írtak, csaknem mindnyájan olyanok oktatását tűzték ki célul, akik a világtól visszavonultan élnek, vagy legalábbis olyan jámborságra oktattak, mely teljes visszavonultsághoz vezet. Én ellenben olyanokat akarok oktatni, akik a világban, családban, vagy akár a királyi udvarnál élnek…

A méh úgy gyűjt a virágokból mézet, hogy nem bántja azokat, és éppoly üdén és sértetlenül hagyja ott a virágokat, ahogyan találta őket. Az igazi életszentség azonban még helyesebben cselekszik, mert nem sérti meg a különböző hivatásokkal vagy foglalkozásokkal együttjáró kötelességeket, hanem ellenkezőleg: azokat szebbé és értékesebbé teszi…

Tévedés, sőt eretnekség, ha az életszentséget ki akarnánk rekeszteni a fejedelmi udvarokból, a hadseregből, a kézművesek műhelyeiből és a házaséletből. … Bárhol éljünk is, törekedhetünk és törekednünk is kell a tökéletes életre.

Szalézi Szent Ferenc: Filótea

2010. január 24. C év, évközi idő, 3. vasárnap (Szalézi Szent Ferenc püspök, egyháztanító) A nap liturgikus színe: zöld

Jézussal járjuk utunkat, Aki maga az ajándék, Akire minden irányul, Akiről hisszük, hogy egy az Atyával, Aki a fény, amely által látni tud, mindaz, aki helyesen akar látni. Hozzá, mint főhöz kapcsolódunk, Ez a kapcsolat erősödik a Szentmisében.

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: A templom Isten családjának találkozóhelye. Urunkat rejtekben mindenütt megtaláljuk. A mennyei Atya azonban együtt akar látni bennünket. Örvendezzünk tehát a testvéri közösségben. Senki félre ne húzódjék, együtt imádkozzunk és énekeljünk.
Ünnepelni jó. Együtt lenni jó. Ezzel az örömmel jöttünk Istenünk elé. Ezzel az örömmel akarunk mi is beállni Isten nagy művébe, örömhírének terjesztésébe.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Felhangzik az Úr szava szeretett családja körében. A gyermek figyelmével, tiszta érdeklődéssel hallgatjuk. A pap szavait követő szent csendben kérdezgessük magunktól: Mit is mondott ma nekem az Isten?

A Szentírásból merítve:
Olvasmány: Neh 8, 2-4a.5b.8-10 Az Úrban való örvendezés a ti erősségtek!
Szentlecke: 1Kor 12, 12-30 Ti Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai.
Evangélium: Lk 1, 1-4;4, 14-21 Az Úr lelke van rajtam, elküldött, hogy örömhírt vigyek.

Hívek imája:
Pap: Testvéreim! Jézus a mi tanító mesterünk. Kérjük segítségét, hogy szent tanítása ne legyen számunkra hiábavaló!

1. Add, hogy tanításod terjedjen az egész világon, és találjon készséges hallgatókra.
2. Add, hogy egyre jobban lássuk mindannyian, hogy az örömhír terjesztésében feladatunk van.
3. Add, hogy mindennapjainkban az tőled kapott küldetéssel járjuk életünk útját.
4. Add, hogy a keresztény egyházak hozzád közeledve egyre jobban közeledjenek egymáshoz is.
5. Add, hogy elhunytjaink színed látására eljutva örvendezzenek neked, Megváltójuknak.

Pap: Istennek egyszülött Fia, Igéje! Te halhatatlan vagy, de a mi üdvösségünkért a Boldogságos Szűzanyától testet öltöttél, emberré lettél, és kereszthalált szenvedtél. Üdvözíts minket! Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké!

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az asztalt körülveszik a családtagok. Mi most az Isten asztalánál állunk. A pap az oltárra helyezte ajándékainkat, Isten színe elé vitte könyörgésünket. A következő percekben Jézus jön övéi közé, akiket drága vére árán megváltott.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten és emberek előtt megvallottuk szent hitünket, Együtt imádkoztunk, énekeltünk, áldoztunk, testvéri közösségben, Isten népe megújult kegyelemben és szeretetben. Emlékezzünk rá, hogy nemcsak a templomban vagyunk Isten fiainak családja.

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: A templom Isten családjának találkozóhelye. Urunkat rejtekben mindenütt megtaláljuk. A mennyei Atya azonban együtt akar látni bennünket. Örvendezzünk tehát a testvéri közösségben. Senki félre ne húzódjék, együtt imádkozzunk és énekeljünk.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Felhangzik az Úr szava szeretett családja körében. A gyermek figyelmével, tiszta érdeklődéssel hallgatjuk. A pap szavait követő szent csendben kérdezgessük magunktól: Mit is mondott ma nekem az Isten?

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az asztalt körülveszik a családtagok. Mi most az Isten asztalánál állunk. A pap az oltárra helyezte ajándékainkat, Isten színe elé vitte könyörgésünket. A következő percekben Jézus jön övéi közé, akiket drága vére árán megváltott.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten és emberek előtt megvallottuk szent hitünket, Együtt imádkoztunk, énekeltünk, áldoztunk, testvéri közösségben, Isten népe megújult kegyelemben és szeretetben. Emlékezzünk rá, hogy nemcsak a templomban vagyunk Isten fiainak családja.

ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

A mai evangélium középpontja az az ószövetségi idézet, melyet Jézus a názáreti zsinagógában olvas fel és alkalmaz magára. A felolvasott rész a Messiásra vonatkozik. Ahhoz, hogy ennek a jelenetnek súlyát megértsük, szükséges legalább felvázolni a Messiás-várás rövid történetét Izraelben.

Izrael történetében a kezdetektől felbukkan a Messiás-várás, mint a zsidó vallás egyik lényeges igazsága. De ez a várakozás, és a Messiás kiléte fokozatosan tisztul ki. Isten isteni pedagógiával a történelem eseményein keresztül neveli rá fokozatosan választott népét arra, hogy kit is várjanak a Messiásban és az üdvösségben. A kezdeti időkben Izrael figyelmét leköti az, hogy megkapják, és Isten segítségével megszerezzék az ígéret földjét, ahol önálló államot alapítanak. De hogy nem ez a legfőbb cél, mutatja, ahogy elsorvad Izrael állama, míg végül a népet fogságba hurcolják Babilonba. A fogságból hazatérve megvilágosodik számukra, hogy a nagy birodalmak árnyékában a politikai függetlenség lehetetlenség. Nyilvánvaló lesz, hogy sok minden csak álom marad, amiről hazatérve ábrándoztak. A jeruzsálemi Templom újra felépítve nem lett olyan dicsőséges és pompás, mint a salamoni. De megtanulják: egyet nem veszítettek el és senki el nem veheti tőlük: Isten szavát, a Törvényt. Megvilágosodik számukra, hogy az üdvösséget csak Isten adhatja meg. El fogja küldeni fölkentjét, aki örömhírt hoz. Igaz, a politikai függetlenség egy villanásnyi időre megvalósulni látszik a Makkabeus-féle szabadságharc eredményeképp, hogy annak kudarca után még elemibb erővel lépjen fel a Messiás-várás. Jézus idejére tetőfokára hág ez a várakozás. Isten úgy ítéli meg, hogy elérkezett az alkalmas idő: elküldi Egyszülött Fiát.

Jézus a názáreti zsinagógában azt a rész olvassa fel az Írásból, mely abban az időben a forró Messiás-váró hangulatban különös értelmet nyert. Akinek füle volt akkor megértette mi jelent Jézus kijelentése: “Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”

A választott nép előképe az Egyháznak. Az Egyház történetét ezért jobban megérthetjük, ha összevetjük a választott nép hasonló helyzeteivel.

Az Egyház közel kétezer éve különböző korok és kultúrák váltakozása ellenére hirdeti az örök igazságot, az evangéliumot. Az Egyház történetében látható, hogy sokszor nehezen ment a váltás a különféle kultúrák, korok között. Mert az egy-egy korban fölszedett külsőségekről azt hitte, hogy azok az örök igazsághoz tartoznak, holott csak egy görcsös megszokásról volt szó, melytől nem tudott szabadulni idejekorán.

A magyar egyház az elmúlt évtizedekben megjárta a kommunista diktatúra babiloni fogságát. Visszatérve a fogságból ott akartuk folytatni, ahol abbahagya: a dicsőséges népegyház korszakát. Mára kiábrándultunk ebből az álomból, s aki még nem ébredt volna még fel, itt az ideje, hogy felébredjen. Nem lettünk tömegegyházzá. Sőt évről-évre csökken számunk, már csak a keresztelési anyakönyvek papírjain is. Ha pedig az elkötelezett keresztényeket akarjuk összeszámolni, még kevesebben vagyunk. Nem szűnt meg az üldözés sem: a kommunista diktatúra nyílt üldözését felváltotta a liberalista szabadosság sokkal gonoszabb és alattomosabb támadása.

Mégis úgy tűnik, vannak, akik nem tudnak mit kezdeni a megváltozott helyzettel. Folyton hallom a siránkozást a papoktól, a hívektől. Ez, meg az se akar járni a templomba, pedig mondom neki. Nem akarják megkereszteltetni a gyereküket. Nem akarnak templomba esküdni, mert elég az nekik hogy csak összeköltöznek. Nem adnak a hívek elég pénzt, hogy templomot építsek. Siránkoznak olyan magatartások felett, amelyek a népegyház korszakának díszítőelemei voltak, nem pedig örök igazságok. Foggal-körömmel próbálják ezeket a díszítőelemeket darabonként gyorsan visszaragasztani, s elkeseredetten látják, hogy újra és újra leesik, s még apróbb darabra törik. Mik ezek a díszítőelemek? Különböző magatartásformák, melyek a népegyházban elfogadottak voltak, de most az ezredforduló küszöbén gyökerét vesztett magatartások. Legyen mindenki megkeresztelve, s közben nem vesszük észre, hogy a szülők a legkisebb erőfeszítést sem teszik gyermekeik vallásos nevelését illetően. Legyen minden gyerek elsőáldozó, bérmálkozó, s közben nem vesszük észre a számok bűvöletében, hogy megfelelő családi háttér híján a legtöbbjének fogalma sincs arról, hogy miben részesült, csak az elsőáldozás szép ruhája, s a bérmálkozásra kapott ajándék érdekli. Építsünk templomokat, s nem vesszük észre, hogy ezekben a milliós csodákban tíz év múlva nem lesznek hívők, s nem lesz pap sem.

Sokan siránkoznak ezen. Én nem siránkozom. Én inkább azt mondom nektek Nehemiással és Ezdrással: “Ne szomorkodjatok és ne sírjatok. Menjetek, tartsatok ünnepi lakomát!” Miért? Mert közel kétezer éve az Isten Fia bejelentette a názáreti zsinagógában, hogy “Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje. – Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”

Miért ne sírjatok? Mert ez az örök evangélium, s ennek hirdetése a feladata az Egyháznak, nem pedig a lehullott díszek visszaragasztgatása. Tovább kell menni a történelem útján. Egy korszak elmúlt a magyar Egyház életében, s fölváltotta egy másik, melyet tudomásul kell venni. Új kor, új helyzetekkel és új kihívásokkal vár reánk. De az örök evangélium megmaradt. Megmaradt és Jézus Krisztus az idők végéig hirdeti nekünk egyháza által az örömhírt: “Bízzatok, én legyőztem a világot!”

Ámen.

forrás: Dr. Csertő J György O.P. : AZ IGAZSÁG MEGNYÍLT ÚTJÁN

Az igehirdetés fő témája Isten igéje. A fogságból hazatért zsidóságban vallási közösséget teremt. Szt. Pál szerint az igehirdetés a Szentlélek ajándéka, amely nélkül nincs egyházi közösség. Jézus az, akiben az Úr igéje megtestesült.
Isten igéje, amint Ezdrás ajkáról megszilárdította vallásosságában a választott népet, úgy az egyházi közösséget is összetartja, egy érzületűvé, egy nyájjá teszi. A Szentlélek az isteni igével megszünteti az önző elkülönülést, szakadást, felemel és egyesít bennünket az egyházban.
Lukács evangéliumának nemcsak történeti értéke van, hanem Isten igéjét is tartalmazza. Jó hír, amelyet az evangelista közöl: Isten megkönyörült az emberiségen. Üdvözülnek mindazok. akik az ő igéjét befogadják.
Jézus a názáreti zsinagógában arról a “MÁ”-ról beszél, amelyben mi is élünk. Ezt a Mát jellemzi az ő jelenléte, kegyelmeinek kiáradása, a megváltás és üdvözülés folytatása. Ez az a Ma, amelyből közvetlenül az örökkévalóságba jutunk.

Forrás: www.katolikus.hu

Az üdvösség mindig a mához tartozik (Lk 1,1-4; 4,14-21)

Az a hely, ahol Jézus gyermekkorát töltötte, ahol felnövekedett, és ahol Lukács szerint elkezdte működését, igen kicsiny és jelentéktelen falu volt. Így minden reménytelenség számára a remény jelét jelentette. Galileának megvetett, pogány földjén, Názáretben jelent meg az üdvösség a Szentlélek erejéből. Jézus a zsinagógában Izajás könyvéből olvasott fel. Ő a várakozók, a reménykedve várakozók prófétája. Ő jövendöl arról a határtalan irgalomból táplálkozó segítségről, amelyet Isten Felkentje fog népének hozni. Galilea dombjainak földművelő emberei vajon sejtették-e, hogy aki hozzájuk szól, az a prófétától megígért Emmanuel, amelynek jelentése, “velünk az Isten”? Most Isten úgy lép fel Izrael történetében, mint eddig sohasem. Jézus ünnepélyesen kijelenti, megérkezett az üdvösség ideje. Minden jóakaratú embernek megígéri annak a beteljesedését, amelyet a zsidók olyan nagyon vártak. Szavai különleges erővel csendültek fel a hallgatók előtt: “Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.” (21. v.)

Amit a próféta megígért, most valósággá vált. Ez számukra is mindig megmaradó valósággá lett. Az evangéliumok nem Jézus élettörténetét akarják megírni, hogy így megőrizzék emlékezetét. Az evangélium elbeszélése számukra is örömhír akar lenni, amely üdvösségünket szolgálja. Azok az események, amelyeket a próféta a jövő számára hirdet, most is beteljesednek közöttünk. Egy hasonlattal kifejezve: Galileában növekedett a vetőmag fává, amely mindig tovább hajtja a leveleket, és mindig újra és újra gyümölcsöt hoz, és az egész világon el kell terjednie. Az Egyházban Jézus Krisztus van jelen, ő él tovább benne. Az Egyház hitében és életében az üdvösségünkön fáradozó Úr ölt alakot. “Ma beteljesedett az üdvösség ideje”. Ez a “ma” nem arra a konkrét napra utal, amely akkor virradt Názáretre. Ez a “ma” az a nap, amely fölött a Nap még ma sem nyugodott le, amely fölött ma is világít, és amely egykor bele fog torkollni abba a napba, amelynek nem lesz estéje, az Isten örökké megmaradó napjába. Jézus most is tevékenykedik szavaival a szegények, a rabok, az elnyomottak megmentésén. Jézus a megalázottak Üdvözítője. Ő megszabadít a lelki vakságtól, a szegénységtől, a reménytelenségtől, a bűn szolgaságából.

Krisztus éltető, gyógyító, bátorító jelenlétére mindenkinek szüksége van. Akkor élünk az igazság szerint, ha nemcsak a földi élet, hanem a hit világa is valóság számunkra. Alapvető igényünk, hogy megtaláljuk életünk igazi értelmét. Lelki és testi nyomor egyaránt nyomasztja életünket. Hívő életünk sokféle veszélynek van kitéve. Ezekre a nehézségekre csak Krisztus adhat választ. Csak az ő segítsége nyújt lehetőséget ahhoz, hogy sikeresen megküzdjünk azokkal a veszélyekkel, amelyek komolyan fenyegetik igazi emberi életünket. Ha igazán rátaláltunk, ha életünk döntő kérdéseire tőle kaptuk meg a választ, ha felismertük: az üdvösség kegyelmei hogyan emelnek fel minket elesettségünkből, csak akkor állíthatjuk, hogy igazán Krisztust követjük. Így van lehetőségünk arra, hogy hitünket megvalljuk a világban. Így lesz hitünk igazi örömforrássá. Istennek így tudunk mindig hálát adni, hogy Krisztust nekünk ajándékozta. A mi időnk is Krisztus korszaka. Isten uralma jelen van az Egyházban.

Mindaz, amit az élő Krisztus feltámadása után tett az Egyházban, kapcsolatban van az idők végével, amikor az Úr végérvényesen visszajön. Mindaz, ami lelkének erejéből történik szeretetben, igazságosságban, békében, Isten országát építi, amely teljességben akkor jön majd el, amikor az örökkévalóságban az enyészetté lesz a tér és az idő. Már épülnek azok a falak és tornyok, amelyek egykor majd Isten örök városához fognak tartozni. Az építkezésnek már mi is tanúi vagyunk.

Ezért nagyon vigyázzunk azokra a képekre, amelyek ma Krisztust bemutatják. Ezeket a képeket sokszor a mi földi vágyaink alakítják. Így azonban Krisztus igazi alakja erősen elszegényedik, elveszti hitelességét. Már nem üdvösségünk szerzője és az örök élet adományozója lesz. Jézus nem forradalmár volt, aki a római hatalommal való küzdelemben vereséget szenvedett. Nemcsak a felebaráti szeretet tanította, nemcsak a földi nyomor ellen emelte fel szavát, nemcsak az üldözöttek és elnyomottak barátja. Az evangélium úgy beszél róla, mint aki üdvösségünk szerzője és ennek érdekében mindig közöttünk működik. Úgy fáradozik üdvösségünkön, hogy az Egyház élő közösségébe vezet minket. Ezért nem szabad olyan vonásokkal felruháznunk, amelyek esetleg ugyan vonzóbbá teszik a modern világ előtt, de elhomályosítják igazi küldetését. Az evangélium megkérdőjelezi az ember minden tevékenységét, amellyel saját erejéből szeretné boldogságát építeni. Mindenekelőtt az egyedül szükségeset hirdeti: az élő Jézus Krisztusban van számunkra az üdvösség forrása! MK

Forrás: Vasárnapi Kalauz – http://www.piar.hu/pazmany

O: Ezdrás pap felolvasott az Úr törvényének könyvéből, hogy a nép jobban megértse Isten parancsait.
S: Az Egyház Krisztus titokzatos teste, amelynek tagjai a keresztények!
E: Jézusban beteljesedett a próféták jövendölése.

Az isteni kinyilatkoztatás nemcsak egy eszme, kitalálás, vagy valami álom. Történelmi esemény, bár a világi történelem nem sokat tud róla mondani, nem tud mit kezdeni vele… A kinyilatkoztatásnak megvan a helye és ideje. Isten szólott Ábrahámhoz, Mózeshez, a prófétákhoz. És szólott Jézus Krisztusban, Fia által! Isten szól ma is: emberekhez, Egyházához. Meghallja szavát az ember, aki köréje gyülekszik: az Egyház, akit Ő gyűjt egybe, hogy hallja és feleljen: nagy Ámen-nel, Úgy legyen-nel!

Első olvasmányhoz / Neh 8,2-4.5-6.8-10
A 458. év ötödik hónapjában (Kr.e.) Ezdrás írástudó egy csoport zsidóval hazatért Jeruzsálembe. A hetedik hónapban összehívta a népet, hogy szent gyűlésben megújítsák a Sínai Szövetséget Istennel. Sínainál Isten szava hívta egybe a népet és alkotta meg az istenközösséget. A Szövetség megújítása is az isteni Törvény kihirdetésével történik. Megilletődve, állva hallgatja a nép, és hangos “Amen, amen” kiáltással újra magáévá teszi a törvényt, mely a Sínai Szövetség alapja. Jézus fog új törvényt és új szövetséget hozni. (Iz 55,10-11; 5Mz 6,4-9; 30,14; Zsolt 33,6-9)

Válaszos zsoltár / Zsolt 19(18),8.9.10.15
Örvendés Isten törvényében

Szentleckéhez / 1Kor 12,12-30 vagy 1Kor 12,12-14.27
A hasonlat a testről és szerveiről, melyeknek mind feladatuk van, azt szemlélteti, mily szükségesek és egymásra utaltak az egyházbeli lelki ajándékok. Ha valakinek külön adománya van, például a szentbeszédre, az nem ok arra, hogy lenézze azt, akinek ez nincs meg; inkább ok, hogy szolgálja őt! Aki csak kicsi, észrevétlen tehetséget kapott, ne érezze mellőzve magát! Épp a “kis szolgálatok” nagyon szükségesek az Egyház, “Krisztus Teste” fönnállásához, és rajtuk keresztül az adományok legnagyobbja tűnhetik ki: a Szeretet. (12,12-13: Róm 12,4-5; Ef 4,4-6; Gal 3,26-28; Kol 3,11 # 12,27: Róm 12,5; Ef 5,30 # 12,28: Ef 4,11-12)

Evangéliumhoz / Lk 1,1-4;4,14-21
Művét bevezetve, Lukács szól az evangélium keletkezésének körülményeiről és céljáról. Az Egyház hitének szilárd alapon kell állnia, ezért ő az apostolok és más szemtanúk közt minden elérhető hagyományt összegyűjtött és rendszerezett Jézus szavairól, tetteiről, történetéről. (A fő tanú nyilván Jézus Anyja, Mária volt, aki “mind az igéket szívében őrizgette”, ahogy Lukács idézi, és csak Tőle idézheti! Ez ad Jézus gyermeksége történetének Lukácsnál is hiteles alapot!) — Jézus első föllépésében már egész további működésére és sorsára lát utalást a szentíró. Jézus meggyőző erővel tanít, de mikor hallgatóinak dönteniök kell, elutasítják Őt. S egyben komor sejtésük támad, hogy életre-halálra szól a döntés: csak úgy lehet Őt végleg elutasítani és elbocsátani, ha megölik… (1,1-4: Jn 15,27; ApCsel 1,1.8 # 4,14-15: Mt 4,12-17; Mk 1,14-15; Jn 4,1-3.43 # 4,16-21: Mt 13,54; Mk 6,1; Iz 61,1-2; Mt 3,16; Szof 2,3)

Szentségre várva
Világ végig hirdeti Jézus az örvendetes hírt szegényeinek (ínségben élők, bűnösök, elesettek, mint mi…). Igéje igazság, Teste kenyér a világ életéért.

Elmélkedés
Irgalom és vigasztalás a nyomorulthoz
A tökéletlen lelkek mindig magukra hagyottak; velük szemben mindenki az illem sáncai mögé vonul, mivel attól félnek, hogy esetleg megsérthetnék, tehát félnek és elkerülik társaságukat. Amikor itt tökéletlenségről beszélek, akkor nemcsak a lelkiekre gondolok, mert hiszen még a szentek is csak az égben szabadulnak meg tőlük; hanem tökéletlenségnek veszem itt azokat a fogyatkozásokat is, amelyek éppen nem teszik az életet verőfényessé, amilyenek a helyes ítélet és a kellő nevelés hiánya, némelyek “nebántsvirág” érzékenysége. Tudom jól, hogy az ilyen betegségek, — mint az enyém is, — megrögzöttek, és nem nyújtanak reményt a felgyógyulásra; de azt is tudom, hogy az én jó Anyám nem fog az ápolásba belefáradni, s minden lehető eszközt fel fog arra használni, hogy legalábbis enyhítse fájdalmaim, ha esetleg a jó Isten úgy akarná, hogy évekig sínylődjem a betegágyban.

És mit tanultam én mindebből? Azt, hogy azoknak társaságát kell felkeresnünk, akiket a természetes hajlam szerint a legkevésbé szeretünk, és velük szemben az irgalmas szamaritánus szerepére kell vállalkoznunk. Néha elégséges egyetlen szó, egyetlen meleg, résztvevő mosoly arra, hogy az ember felderítsen egy szomorú, egy szárnyaszegett lelket. Én nem csupán azért vagyok víg, hogy mások arcára is az öröm pírját varázsoljam, mert ha csakis ez a cél vezetne, hamar ellankadna erőm, lelohadna bátorságom, mert tudom, hogy a legjobb szándékkal kimondott szó is fájdalmat okozhat, félreértést támaszthat. Hogy tehát sem időmet, sem erőmet haszontalan dolgokra ne pazaroljam, arra törekszem, hogy magának az Úr Jézusnak homlokáról oszlassam el a felhőket; tudom, ha ezt teszem, akkor a Szentírás tanácsát is követem.

“Mikor ebédet vagy vacsorát szerzesz, ne híjad barátidat és atyádfiait, se rokonaidat és gazdag szomszédaidat, netalán ők is meghíjanak és megnyerjed a viszonzást, hanem mikor lakomát adsz, hídd meg a szegényeket, bénákat, sántákat és vakokat, és boldog leszesz, mivel nem fizethetik vissza neked, mert meg fog az neked fizettetni az igazak feltámadásában”.

Mi más lakomát készíthetnék az én drága kis testvérkéimnek, mint a szeretet lakomáját, a kedvességét és az örömét? Nem, nem, én más lakomát nem ismerek! S úgy akarok tenni, mint Szent Pál: örülni akarok az örvendezőkkel. Igaz ugyan, hogy ő sírt a sírókkal, tudom, hogy az én lakomáimon is néha-néha belevegyül a fájdalmam könnye is az öröm serlegébe, de akkor is arra fogok törekedni, hogy könnyeimen keresztül mosolyogjak, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. (Liziői Kis Szent Teréz)

+

A szelídség kegyelméért
Én üdvözítő és megváltó Krisztusom, minden tökéletes erkölcsnek fényes tüköre! Te mindenkor nagy szelídséget mutattál még ellenségeidhez is, a te áruló tanítványod csókolgatását nem utáltad, az ellened felfegyverkezett szolga sebét meggyógyítottad, a zsidók gyalázásait és csapdosásait csendesen szenvedted, és végre halálod óráján hóhéraidért imádkoztál, és azt parancsoltad nekünk, hogy tőle megtanuljuk: nem az egek alkotását vagy csodatételeket, hanem a szelídséget. Kérem azért szent Fölségedet, adj igaz szelídséget az én szívembe, hogy engedelmes elmével szenvedjek minden háborúságot, jóakaratot mutassak mindenekhez, felebarátaim fogyatkozásait keresztényi szeretettel hordozzam. Ne legyen az én szívemben felebarátom ellen keserűség, nyelvemen haragtartásnak jele, cselekedetemben bosszúállás: hanem e világnak minden háborúi közös csendes és békességes lakása legyen szent Fölségednek az én lelkemben, ki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Amen. (Pázmány imája, Sík: DB, 247)

+

Három életút
Három életút közül választ az ember. Az esztéta útja gyönyöré, lehet az alsó kéjé vagy magas művészeté. Ismérve: “tetszik, untat!” Az etikust az irányítja, mi jogos, jogtalan (természettörvényt néz szívében, és önbecsét: a “becsületét” óvja). A vallási út Isten felé vagy Tőle el, Ő akaratja döntő: a hit “igent” mond, bűn a “nem”! Jog, szépség mind az akarat szerint! A három embertípus nehezen vegyül s érthet szót egymással. (Kierkegaard)

+

Szabad akarat
A gonosz lehetővolta valahogy szabadságunkhoz van kötve. Mert szabad vagy szeretni, hát szabadon gyűlölhetsz is! Mert szabad szótfogadni, szabad hát föllázadni! Elég szabad, hogy jóságodért dicsérjenek, elég szabad léssz, hogy gonoszságodért vád érhessen! (Sheen)

+

Én Uram, Jegyesem! A vágyva vágyott óra eljött! Itt az idő, hogy végre lássuk egymást, én szívem Vágya, Mesterem! Itt az idő, hogy végre útra keljek. Menjünk hát, menjünk! (Nagy Szent Teréz halálos ágyán)

+

Remény tárgya: jó, mely eljövendő s amit nehéz elérni, de lehető! — Isteni Szeretet az, ki jóságot önt létezőkbe és teremt beléjük! (Aquinói Szent Tamás)

+

Add, Uram, égi erőd, megtennem akaratod! S bármit akarsz, Te parancsold! (Szent Ágoston)

EGYÉB

A Szentírásból merítve:
Olvasmány: Neh 8, 2-4a.5b.8-10 Az Úrban való örvendezés a ti erősségtek!
Szentlecke: 1Kor 12, 12-30 Ti Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai.
Evangélium: Lk 1, 1-4;4, 14-21 Az Úr lelke van rajtam, elküldött, hogy örömhírt vigyek.

Ünnepelni jó. Együtt lenni jó. Ezzel az örömmel jöttünk Istenünk elé. Ezzel az örömmel akarunk mi is beállni Isten nagy művébe, örömhírének terjesztésébe. A templom Isten családjának találkozóhelye. Urunkat rejtekben mindenütt megtaláljuk. A mennyei Atya azonban együtt akar látni bennünket. Örvendezzünk tehát a testvéri közösségben. Senki félre ne húzódjék, együtt imádkozzunk és énekeljünk.

Megszólal a kimondhatatlan, de nem mondhatja ki önmagát.
Cselekszik a kezetlen, de csak a te kezeddel
Megindul a lábatlan, de csak a te lábaddal
Eszmél az esztelen, de csak a te eszeddel.
Virágba borul a virágtalan, de csak a te virágoddal.
Gyümölcsbe merül a gyümölcstelen, de csak a te gyümölcsöddel.
Adakozik az adhatatlan, de csak a te adományoddal.
Imádkozik az imátlan, de csak a te imáddal.
Irgalmaz az irgalmatlan, de csak a te irgalmaddal
Fényes lesz a fénytelen, de csak a te fényeddel.
Megszólal a kimondhatatlan, de csak a te szíveddel!

“ÉLETÜK LEGYEN ÉS BŐSÉGBEN LEGYEN!”

Énekeljetek az Úrnak új éneket, minden föld az úrnak énekeljen!
Az Úr lelke rajtam, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.

A Szentmise elbocsátása latinul így hangzik, “ite, missa est!” ami annyit jelent, hogy menjetek, küldetésetek van. Az evangélium gondolata ezt fejezi ki. Mindannyian elmondhatjuk a magunk módján, hogy az Úr lelke van rajtam. Mindannyiunkat elküldött Isten, hogy örömhírt vigyünk a körülöttünk élőknek.

Ismernem kell az örömhírt, amit el kell vinnem a másik embernek. Mit teszek azért, hogy egyre jobban ismerjem Jézus üzenetét. Mit teszek azért, hogy állandó kapcsolatban legyek a küldővel, Jézus Krisztussal?

Jézus közösségbe gyűjtött minket. Mindannyiunknak meg van a feladata, mindannyiunknak értékes szerepe van az Egyház közösségében. Krisztus teste vagyunk. Krisztus küldetését teljesítjük.

A keresztények egységéért imádkozunk ezen a héten. Legyenek mindnyájan egyek, halljuk Jézus imáját a főpapi imában. Ezért az egységért szeretnénk tenni is ezen a héten, amikor felkeressük, amikor fogadjuk keresztény testvéreinket.

Az idei imahét alapigéje: Én vagyok az út, az igazság és az élet. (Jn 14, 6)

Jézus az út, ezen az úton járunk mindannyian. Jézus az igazság, amikor az igazságot keressük, Jézusra találunk. Jézus az élet, belőle fakad és hozzá tart életünk.

Kiss Ulrich SJ 2004

Mi és ki irányítják sorsodat? Van, aki reggelente a horoszkópot bújja a napilapokban, kiválasztva a neki legjobban megfelelőt. Van, aki ezt szemfényvesztésnek tartja, és felkeres egy „igazi asztrológust,” és testhez álló horoszkópot készíttet magának, aszcendenssel, mindennel. Van, aki pszichológusától, vagy tanácsadóitól vár útmutatást. Sokan esküdöznek, hogy a találomra felütött Biblia egy szakaszára elég rábökni, „ott a megoldás.” Ott, „épp azon a helyen akadt meg a szeme,” ahol jövője kulcsára vélte meglelni. Aki ilyen személyes mágiában bízik, az most felfigyelhet: lám Jézus se járt el másképp.

Aki ezt hiszi, téved. Alaposan téved. Jézus egy negyvennapos lelkigyakorlatról jött, és a „Lélek erejével” tért haza. A szellemek megkülönböztetésében edződve, tudván, mi a hivatása, nem a piactérre állt ki, nem is a Templom tornácára, hanem kisebb hazájában az Istentiszteleten szólalt fel. A közösségben. És kiindulópontul az Írást vette. Izajás könyvét nem maga választotta. Sors? Véletlen? Predesztináció, azaz „eleve elrendelés”?

Vajon hányan olvastuk e szöveget, anélkül, hogy a legkisebb mértékben is találva éreztük volna magunkat? Örömhírt a szegényeknek? Utópia! Szabadulás a foglyoknak? Utópia! (És különben is, megérdemelték …) Vakoknak látás? Utópia! (Akarnak-e egyáltalán látni?) Szabadság az elnyomottaknak? Utópia! (Nemrég még azt mondták volna: kommunista propaganda …) Aki viszont alaposan mérlegelte már egy lelkigyakorlatban – és nem holmi „transzcendentális meditációban,” szivárványszínű spirituális introspekciót tartva – hivatását, az képes felismerni ezekben a szavakban a küldetést, a meghívást. Talán nekünk, neked, nekem is szól! Csak éppen a nagy rohanásban nem állunk meg mérlegelni, mit jelent mindez számunkra. A papok dolga. Vagy szívesen „lelkizünk”, és elbűvölve ízlelgetjük a szavak zamatát, de mindez csupán esztétikai gyönyör. Mi lelkinek hívjuk. Pedig nincs az a keresztény, akinek ne lenne a fentiek közül legalább egyre hivatása. Nem mindenki tud valóban szabaddá tenni – különben is, a Lélek és az Igazság tesz szabaddá, nem mi. De az örömhírt bárki elviheti. Kinek is? A szegényeknek. S talán mi magunk vagyunk a legszegényebbek.

Kiss Ulrich SJ

Neh 8,1-6.8-10

Egybegyűlt az egész nép, mint egy ember, a Vízkapu előtti térségen, és felszólították Ezdrás írástudót, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr rendelt Izraelnek. Odahozta tehát Ezdrás pap a törvényt a hetedik hónap első napján a férfiak, a nők és mindazok gyülekezete elé, akik érteni tudtak belőle. Reggeltől délig felolvasott belőle nyilvánosan a férfiaknak s a nőknek és azoknak, akik érteni tudtak belőle a Vízkapu előtti téren. Az egész nép füle figyelt a törvény könyvére. Ezdrás írástudó felállt egy faemelvényre, amelyet a felolvasás céljaira készített. Mellette álltak jobb felől Matatiás, Semeja, Anaja, Urija, Helkija és Maaszja, balján pedig: Fadája, Misaél, Melkia, Hásum, Hásbadána, Zakarja és Mesullám. Majd felnyitotta Ezdrás a könyvet az egész nép előtt, — magasabban állt ugyanis az egész népnél — és amikor felnyitotta, felállt az egész sokaság. Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent. Erre az egész nép kiterjesztett kézzel ráfelelte: ,,Ámen, ámen.” Aztán meghajoltak és arcukkal a földre borulva imádták Istent. Ezután felolvastak az Isten törvényének könyvéből, érthetően, majd megmagyarázták és kifejtették, amit felolvastak. Aztán így szólt Nehemiás, a kormányzó, és Ezdrás pap és írástudó, meg a leviták, akik tanítgatták őket: ,,Az Úrnak, a mi Istenünknek szentelt nap ez. Ne szomorkodjatok tehát és ne sírjatok!” Sírt ugyanis az egész nép, amikor hallotta a törvény szavát. Azt mondta nekik: ,,Menjetek, egyetek zsírosat, igyatok rá édes mustot! Juttassatok egy-egy falatot azoknak is, akik nem készítettek maguknak, mert a mi Urunk szent napja ez! Ne szomorkodjatok, mert az Úr kardja a ti erőtök!”
1Kor 12,12-30

Mert amint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át. Mert a test sem egy tag, hanem sok. Ha azt mondaná a láb: ,,Nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon akkor nem lenne a test része? És ha azt mondaná a fül: ,,Nem vagyok szem, nem vagyok a test része,,, vajon akkor nem lenne a test része? Ha az egész test szem volna, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás volna, hol lenne a szaglás? Már pedig Isten helyezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, amint akarta. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Márpedig sok ugyan a tag, de a test egy. Nem mondhatja a szem a kéznek: ,,Nincs rád szükségem!”, sem a fej a lábaknak: ,,Nincs rátok szükségem!” Sőt azok, amelyek a test gyöngébb tagjainak látszanak, sokkal inkább szükségesek, és amelyeket a test kevésbé nemes tagjainak tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül. Amelyek tisztességtelen tagjaink, azoknak nagyobb tisztességük van, tisztességes tagjainknak viszont nincs erre szükségük. De Isten azért alkotta úgy a testet, hogy amelyik tagnak nem volt, annak nagyobb tisztességet adott, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem a tagok egymásért kölcsönösen szorgoskodjanak. Ha tehát az egyik tag szenved, vele együtt szenved valamennyi tag; vagy ha az egyik tag tiszteletben részesül, együtt örvendezik vele valamennyi tag. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai. Az egyházban Isten egyeseket előszöris apostolokká tett, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká; másoknak csodatevő erőt adott, vagy a gyógyítás, segélynyújtás, kormányzás és a nyelveken való szólás adományát. Vajon mindnyájan apostolok? Vajon mindnyájan próféták? Vajon mindnyájan tanítók? Vajon mindnyájan csodatevők? Vajon mindnyájuknak megvan a gyógyítás adománya? Vajon mindnyájan szólnak nyelveken? Vajon mindnyájan értelmezik azt?
Lk 1,1-4; 4,14-21

Mivel már sokan megkísérelték rendben elbeszélni a köztünk végbement eseményeket, amint előadták azt nekünk azok, akik kezdet óta szemtanúi és szolgái voltak az igének, jónak láttam én is, miután mindennek elejétől fogva gondosan a végére jártam, neked, kegyelmes Teofil, sorrendben leírni, hogy jól megismerd azon dolgoknak bizonyosságát, amelyekre téged oktattak. Jézus pedig a Lélek erejével visszatért Galileába, és a híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógáikban, és mindenki dicsőítette. Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni. Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor felnyitotta a könyvet, arra a helyre talált, ahol ez van írva: ,,Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét” [Iz 61,1-2; 29,18; 58,6]. Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: ,,Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.”

2010. január 24. – Évközi 3. vasárnap

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket
leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettol fogva szemtanúi és
szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétol
kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent,
tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyozodjél róla, mennyire megbízhatók
azok a tanítások, amelyekre oktattak.
Abban az idoben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre
elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki
elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton
a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda
neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez
volt írva: “Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy
örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a
vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem:
elérkezett az Úr esztendeje.”
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden
szem rászegezodött. O pedig elkezdte beszédét: “Ma beteljesedett az Írás,
amelyet az imént hallottatok.”
Lk 1,1-4; 4,14-21

Elmélkedés:

Megnyitva szívünket
Egy aranymiséjére készülo, idos papról szól Móra Ferenc egyik, talán a
nagyobb közönség számára kevésbé ismert írása. A történet szerint a nagy
ünnep reggelén a pap nyugtalanul sétálgat a plébánia kertjében. A
gyümölcsfák összehajló ágai között fölfelé tekintve a ragyogóan kék eget
szemléli. Ha karját kinyújtaná a lombok között, talán elérné és
megsimogatná az eget, amely most is oly védelmezon borul a földre, mint
ötven évvel korábban, az újmiséje napján. A pap mégsem az ég felé nyújtja
most a kezét, hanem az izgalomtól egyre gyorsabban vero szívére szorítja.
Öreg lábai megállnak, öreg szeme könnyel telik meg. Így tunodik magában:
Minden szem örökre lecsukódott már, amelyik az újmisén mosolyogva nézett
rá, s minden kéz örökre lehanyatlott, amelyik egykor barátsággal
szorította meg áldást adó újmisés kezét. Mindeközben az író odahaza
készülodik, indul az aranymisére, amire szívesen magával vinné azt az
imádságos könyvet, amit a tisztelendo úrtól kapott egy hittanvizsga
alkalmával még gyerekkorában, amikor még olyan fehér volt szíve, mint a
nagy oltár terítoje a templomban. Az imakönyv ugyan már nincs meg, de még
emlékszik a benne lévo imákra, amiket az akkor fiatal tisztelendo tanított
neki gyermekkorában.

Ez a kis történet jutott eszembe a mai evangélium kapcsán, amely Szent
Lukács írásának eloszavával, bevezetésével kezdodik. Az evangélista azzal
kezdi muvét, hogy megjelöli szándékát, miért írja le Jézus történetét.
Elotte “már sokan vállalkoztak arra, hogy leírják az eseményeket” (Lk
1,1). Kikre gondoljunk? Márk volt az elso, aki leírta Jézus történetét,
tanítását és csodáit. Az o muvével nagyjából egy idoben keletkezhetett az
az írás, amely Jézus mondásait, beszédeit tartalmazta, de amely eredeti
formájában nem maradt ránk, de következtethetünk létezésére. Ezt a Jézus
tanítását tartalmazó írást és Márk evangéliumát is felhasználta Máté, majd
valamivel késobb Lukács evangélista is. Szent Lukács Kr. u. 80-85 között
írhatta meg evangéliumát, illetve az Apostolok Cselekedetei címu írást,
amely szintén az újszövetségi szentírás könyvei közé tartozik. Körülbelül
tehát ötven esztendo telik el a Jézus esemény óta, ennyi ido pedig boven
elegendo ahhoz, hogy sok minden feledésbe merüljön, ha senki sem gondol
arra, hogy megorizzék.

Idovel sok mindent elfelejtünk, de az igazán fontos dolgokra emlékszünk, s
amit igazságnak, életet vezérlo igazságnak tartunk, azt igyekszünk
megorizni, s továbbadni. Az aranymisés pap ötven év távlatából is jól
emlékszik még elso szentmiséjére. Papságának éveiben nem tett egyebet,
mint tanította az általa megismert igazságot, hirdette az Igazságot,
Krisztust. Lukács evangélista korában valószínuleg már csak nagyon kevesen
éltek az egykori szemtanúk és szolgák közül, akik személyes ismerték
Jézust. Feltehetoleg inkább azok igehirdetését gyujti össze, akik maguk is
másoktól, talán éppen az apostoloktól hallották a tanítást. Mindennek
pontosan utánajár, hogy hitelesen írja le az eseményeket. Az a szándék
vezérli, hogy semmiképpen se merüljön feledésbe mindaz, amit az Úr
tanított.

Érdekes, hogy az evangélista, egy elokelo férfinak, egy Teofil nevu
személynek ajánlja írását. Ez a görög név azt jelenti: “Isten barátja”.
Bizonyosak lehetünk benne és a szentíráskutatók is vallják, hogy ez a
Teofil egy valóságos személy volt, tehát nem egy kitalált ember. De mivel
ennyire beszédes, ennyire mély értelmu a neve, említsük meg azt is, hogy
az evangélium Isten barátainak szól. Az elso keresztény századok nagy
egyházatyái Origenésztol kezdve Beda Venerabilisig szinte kivétel nélkül
mind így értelmezik Teofil nevének említését az evangélium elejét. Ez a
könyv, az evangélium, Jézus tanítása mindenkinek szól, aki Isten barátja.
Nekünk is, mert mi is Isten barátai vagyunk, akik szívesen hallgatunk rá.

Befejezésül még tegyünk említést arról, hogy a felolvasott evangéliumi
részlet után arról az eseményrol hallottunk, hogy Jézus megkezdi nyilvános
muködését. Az eset a a názáreti zsinagógában történt, abban a városban,
ahol Jézus nevelkedett. Miután felolvasta a szöveget, minden szem
rászegezodött. Mindenki figyelemmel várta a tanítást, a magyarázatot,
amely csak egyetlen mondatból állt: “Ma beteljesedett az Írás, amelyet az
imént hallottatok” (Lk 4,21). Manapság a magyarázatok persze ennél
hosszabbak, de minden szentmisében tulajdonképpen ugyanez történik. A pap,
legyen újmisés vagy aranymisés, fiatal vagy idosebb, felolvassa az
evangélium tanítását, majd a prédikáció során kifejti annak értelmét és
tanulságát. A hívek pedig nem csak szemüket szegik az igehirdetore, hanem
kinyitják fülüket és megnyitják szívüket Jézus tanítása számára, amely
mindenkinek, nekünk is szóló örömhír.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te csodálatos dolgokat tettél és tanítottál földi
életed során. Tanításod jó magként hullott az emberi szívekbe, s gyökeret
vervén boséges termést hozott. Arról is gondoskodtál, hogy legyenek, akik
távozásodat követoen a te nevedben, a te eroddel, a te megbízásodból
hirdetni fogják mindazt, amit te hirdettél. Erre a feladatra, az
igehirdetésre választottad ki az apostolokat, akiknek ezt mondtad: “aki
titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). De ugyanez igaz minden papra
is, akit te hívsz meg személyesen az ige szolgálatára. Add, Urunk, hogy
papjaink szavát soha ne vegyük csupán gyenge emberi szónak, hanem
igehirdetésükben felismerjünk, megszeressünk és kövessünk téged, a legfobb
Igazságot!

24. vasárnap: ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP (SZALÉZI SZENT FERENC)

Neh 8,1-6.8-10; Zs 18B; 1Kor 12,12-30; Lk 1,1-4; 4,14-21
Az egész nép figyelemmel hallgatta a törvénykönyvet

Neh 8,1-6.8-10

Egybegyűlt az egész nép, mint egy ember, a Vízkapu előtti térségen, és felszólították Ezdrás írástudót, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr rendelt Izraelnek. Odahozta tehát Ezdrás pap a törvényt a hetedik hónap első napján a férfiak, a nők és mindazok gyülekezete elé, akik érteni tudtak belőle. Reggeltől délig felolvasott belőle nyilvánosan a férfiaknak s a nőknek és azoknak, akik érteni tudtak belőle a Vízkapu előtti téren. Az egész nép füle figyelt a törvény könyvére. Ezdrás írástudó felállt egy faemelvényre, amelyet a felolvasás céljaira készített. Mellette álltak jobb felől Matatiás, Semeja, Anaja, Urija, Helkija és Maaszja, balján pedig: Fadája, Misaél, Melkia, Hásum, Hásbadána, Zakarja és Mesullám. Majd felnyitotta Ezdrás a könyvet az egész nép előtt, — magasabban állt ugyanis az egész népnél — és amikor felnyitotta, felállt az egész sokaság. Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent. Erre az egész nép kiterjesztett kézzel ráfelelte: ,,Ámen, ámen.’ Aztán meghajoltak és arcukkal a földre borulva imádták Istent. Ezután felolvastak az Isten törvényének könyvéből, érthetően, majd megmagyarázták és kifejtették, amit felolvastak. Aztán így szólt Nehemiás, a kormányzó, és Ezdrás pap és írástudó, meg a leviták, akik tanítgatták őket: ,,Az Úrnak, a mi Istenünknek szentelt nap ez. Ne szomorkodjatok tehát és ne sírjatok!’ Sírt ugyanis az egész nép, amikor hallotta a törvény szavát. Azt mondta nekik: ,,Menjetek, egyetek zsírosat, igyatok rá édes mustot! Juttassatok egy-egy falatot azoknak is, akik nem készítettek maguknak, mert a mi Urunk szent napja ez! Ne szomorkodjatok, mert az Úr kardja a ti erőtök!’

Zs 18B

A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Isten dicsőségét beszélik az egek, és keze művét hirdeti az égbolt. Ezt harsogja az egyik nap a másiknak, erre tanítja az egyik éj a másikat. Nem sustorgással, nem dadogással, hogy ne lehetne érteni őket: az egész földre elhat szózatuk, s a földkerekség határaira szavuk. Bennük ütötte fel a napnak sátrát, s az, mint a vőlegény, kilép nászházából, mint a hős, ujjongva indul neki útjának. Az ég egyik szélén kel föl, és útja annak másik széléig jut el, és nincs, aki melege elől elrejthetné magát. Szeplőtelen az Úr törvénye, felüdíti a lelket, az Úr rendelete megbízható, bölcsességet ad a kisdedeknek. Egyenesek az Úr végzései, vidámmá teszik a szívet, világos az Úr parancsa, felvilágosítja a szemet. Az Úr félelme tiszta, örökkön-örökké megmarad, igazak az Úr ítéletei, egytől-egyig igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, és megannyi drágakőnél, édesebbek a méznél, meg a csepegő lépes méznél. Szolgád meg is tartja őket, megtartásuk jutalma bőséges. Ki veszi észre a vétkeket? Tisztíts meg titkos bűneimtől, és a kevélységtől mentsd meg szolgádat, ne uralkodjék rajtam. Akkor szeplőtelen leszek, s a nagy vétektől tiszta maradok. Hadd legyen kedves előtted szám beszéde, és szívem elmélkedése mindenkor. Uram, én segítőm, én üdvözítőm!

1Kor 12,12-30

Mert amint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át. Mert a test sem egy tag, hanem sok. Ha azt mondaná a láb: ,,Nem vagyok kéz, nem vagyok a test része’, vajon akkor nem lenne a test része? És ha azt mondaná a fül: ,,Nem vagyok szem, nem vagyok a test része,,, vajon akkor nem lenne a test része? Ha az egész test szem volna, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás volna, hol lenne a szaglás? Már pedig Isten helyezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, amint akarta. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Márpedig sok ugyan a tag, de a test egy. Nem mondhatja a szem a kéznek: ,,Nincs rád szükségem!’, sem a fej a lábaknak: ,,Nincs rátok szükségem!’ Sőt azok, amelyek a test gyöngébb tagjainak látszanak, sokkal inkább szükségesek, és amelyeket a test kevésbé nemes tagjainak tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül. Amelyek tisztességtelen tagjaink, azoknak nagyobb tisztességük van, tisztességes tagjainknak viszont nincs erre szükségük. De Isten azért alkotta úgy a testet, hogy amelyik tagnak nem volt, annak nagyobb tisztességet adott, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem a tagok egymásért kölcsönösen szorgoskodjanak. Ha tehát az egyik tag szenved, vele együtt szenved valamennyi tag; vagy ha az egyik tag tiszteletben részesül, együtt örvendezik vele valamennyi tag. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai. Az egyházban Isten egyeseket előszöris apostolokká tett, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká; másoknak csodatevő erőt adott, vagy a gyógyítás, segélynyújtás, kormányzás és a nyelveken való szólás adományát. Vajon mindnyájan apostolok? Vajon mindnyájan próféták? Vajon mindnyájan tanítók? Vajon mindnyájan csodatevők? Vajon mindnyájuknak megvan a gyógyítás adománya? Vajon mindnyájan szólnak nyelveken? Vajon mindnyájan értelmezik azt?

Lk 1,1-4

Mivel már sokan megkísérelték rendben elbeszélni a köztünk végbement eseményeket, amint előadták azt nekünk azok, akik kezdet óta szemtanúi és szolgái voltak az igének, jónak láttam én is, miután mindennek elejétől fogva gondosan a végére jártam, neked, kegyelmes Teofil, sorrendben leírni, hogy jól megismerd azon dolgoknak bizonyosságát, amelyekre téged oktattak.

4,14-21

Jézus pedig a Lélek erejével visszatért Galileába, és a híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógáikban, és mindenki dicsőítette. Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni. Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor felnyitotta a könyvet, arra a helyre talált, ahol ez van írva: ,,Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét’ [Iz 61,1-2; 29,18; 58,6]. Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: ,,Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.’