Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

február 6, 2010 havi archívum

AZ ÖRÖMÜZENET JÁNOS SZERINT 21. fejezet

1. Ezek után láthatóvá tette magát ismét Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerén(él), láthatóvá tétele pedig így történt:
2. Együtt voltak Simon Péter és Tamás, az Ikernek mondott, és Nátánáel, aki a galileai Kánából való volt és a Zebedeus fiai és más kettő a tanítványok közül.
3. Ezt mondta nekik Simon Péter: elmegyek halászni: ezt mondták neki: elmegyünk mi is veled együtt. Kimentek és beszálltak a hajóba és azon az éjszakán nem fogtak semmit.
4. Amikor pedig kora reggel lett (megvirradt), megállt Jézus a tengerparton, persze nem tudták a tanítvá-nyok, hogy Jézus az.
5. Ezt mondta tehát nekik Jézus: fiacskáim, nincs-e valami ennivalótok?
6. Ezt válaszolták neki: nincsen. Ő pedig ezt mondta nekik: vessétek ki a hajó jobb oldalán a hálót és talál-tok. Kivetették hát, de kihúzni már nem bírták a halak sokasága miatt.
7. Ezt mondta hát az a tanítvány, akit szeretett Jézus, Péternek: az Úr az! Simon Péter tehát amint hallotta, hogy az Úr az, ruháját magára kapta, mert mezítelen volt és beugrott a vízbe.
8. A többi tanítvány pedig a hajóval ment, mert nem voltak messze a (száraz)földtől, hanem mintegy két-száz könyöknyire, vonszolták magukkal a hálót a halakkal.
9. Amint pedig a partra kiléptek, megpillantották a parazsat és hal volt rátéve és kenyér.
10. Ezt mondta nekik Jézus: hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.
11. Feljött Simon Péter és kihúzta a hálót a szárazra, amely tele volt nagy halakkal százötvenhárommal és noha ennyi volt, nem szakadt el a háló.
12. Jézus így szólt nekik: jertek ide, reggelizzetek. Senki sem merte a tanítványok közül megkérdezni Őt: Te ki vagy? tudták, hogy az Úr az.
13. Odajött Jézus, fogta a kenyeret és adott nekik, hasonlóképpen a halakból is.
14. Ezzel már harmadszor jelent meg (tette magát láthatóvá) Jézus a tanítványoknak miután életre kelt a halottak közül.
15. Amikor tehát megreggeliztek, ezt mondta Simon Péternek Jézus: Simon, János fia jobban (inkább) sze-retsz-e engem ezeknél? ezt válaszolta neki: igen Uram, Te tudod, hogy kedvellek téged. (Jézus) ezt mondta neki: legeltesd a bárányaimat.
16. Újra mondta neki, másodszor: Simon, János fia, szeretsz-e engem? Ezt válaszolta neki: igen, Uram, Te tudod, hogy kedvellek téged. Ezt mondta neki: pásztorold a juhocskáimat.
17. Majd harmadszor mondta neki: Simon, János fia, kedvelsz-e engem? Megszomorodott Péter, hogy ezt mondta neki harmadszor: kedvelsz-e engem? És ezt mondta neki: Uram, mindent tudsz, Te tudod, hogy kedvellek téged. Jézus ezt mondta neki: legeltesd a juhocskáimat.
18. Ámen, Ámen mondom neked, amikor fiatalabb voltál felövezted magadat és arra jártál, ahová akartál, amikor pedig megöregszel, kinyújtod (kitárod) kezeidet és más övez fel téged és oda visz majd, ahová nem akarod.
19. Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. És miután ezt mondta, így szólt hozzá: kövess engem!
20. Megfordulva pedig Péter látta, hogy az a tanítvány követi, akit Jézus szeretett és aki a vacsorán az Ő mellére borult és ezt mondta: Uram, ki az aki kiszolgáltat (átad) téged?
21. Ezt látva Péter ezt mondta Jézusnak: Uram, ezzel (vele) pedig mi lesz?
22. Jézus pedig ezt mondta: ha azt akarom, hogy megmaradjon míg eljövök, mit tartozik rád? te engem kö-vess!
23. Ez a szó pedig úgy ment ki a testvérek közé, hogy az a tanítvány nem hal meg, pedig nem azt mondta neki Jézus, hogy nem hal meg, hanem: ha azt akarom, hogy megmaradjon, míg eljövök, mit tartozik rád?
24. Ez az a tanítvány, aki tanú(bizony)ságot tesz ezekről és leírta ezeket és tudjuk, hogy valóigaz az ő ta-nú(bizony)ságtétele.
25. De van sok más is, amit Jézus tett, amit ha egyenként megírnának, úgy Gondolom, maga a világ sem tudná befogadni a könyveket (könyvtekercseket), amelyeket megírtak.

AZ ÖRÖMÜZENET JÁNOS SZERINT 20. fejezet

1. A szombatoknak (a hét) első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária a sírbolthoz ment és látta, hogy a kő el van véve a sírboltról.
2. Elfutott tehát és megérkezett Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus és (azt) mondta nekik: elvitték az Urat a sírboltból, és nem tudjuk, hová tették Őt.
3. Elindult tehát Péter és a másik tanítvány és a sírbolthoz ment.
4. Versenyt futott pedig a kettő együtt, de a másik tanítvány előre futott, gyorsabban Péternél és előbb ért a sírbolthoz,
5. és behajolt, és látta az ott fekvő lenvásznakat, de nem ment be.
6. Nyomában megérkezett Simon Péter is és bement a sírboltba és látta az ott fekvő lenvásznakat,
7. és a kendőt, amely a fején volt, nem a lenvásznakkal volt letéve, hanem külön, összegöngyölítve egy (másik) helyen.
8. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírbolthoz és látta és hitt.
9. Mert nem értették még az Írást, hogy neki a halottak közül fel kell támadnia.
10. Elmentek tehát ismét az övéikhez a tanítványok.
11. Mária pedig ott állt kint a sírbolt felé fordulva, zokogva. Amint sír(dogál)t, behajolt a sírboltba
12. és látott két angyalt ülni fehérben, egyiket fejtől és egyet lábtól, ahol a Jézus teste feküdt.
13. És azok ezt mondták neki: asszony, mit sírsz? ezt mondta nekik, hogy: elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették!
14. Amikor ezeket mondta, hátrafordult és látta, hogy Jézus ott áll, és nem tudta, hogy Jézus az.
15. Ezt mondta neki Jézus: asszony, mit sírsz? kit keresel? Az azt gondolva (vélve), hogy a kertész az, ezt mondta neki: uram, ha te vitted el Őt, mondd meg nekem, hová tetted Őt és majd én elviszem Őt.
16. Jézus ezt mondta neki: Mária. Az megfordulva ezt mondta neki héberül: Rabbuni, ami azt jelenti: Taní-tómester.
17. Jézus ezt mondta neki: ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyámhoz, de menj el testvéreim-hez és mondd meg nekik: fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istene-tekhez.
18. A magdalai Mária elment és hírül vitte a tanítványoknak, hogy: láttam az Urat: és hogy ezeket mondta neki.
19. Amikor tehát késő este lett, azon a napon a szombatok (a hét) első napján és az ajtók be voltak zárva a zsidóktól való félelem miatt (ott) ahol a tanítványok voltak, eljött Jézus és megállt a középen és ezt mondta nekik: béke(sség) nektek!
20. És ezt mondva, megmutatta a kezeit és az oldalát nekik és örültek a tanítványok, hogy látták az Urat.
21. Jézus pedig ezt mondta nekik újra: béke(sség) nektek! Amint elküldött engem az Atya, én is elküldelek titeket.
22. És ezt mondva rájuk lehelt és így szólt nekik: vegyetek Szent Szellemet,
23. ha valakinek megbocsátjátok a bűneit, megbocsátják azoknak: akiknek megtartjátok, azoknak megtartják.
24. Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek mondanak, nem volt velük, amikor eljött Jézus,
25. elmondta hát neki a többi tanítvány: láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta: ha nem látom a kezeiben a szögek nyomát és az ujjamat a szögek helyébe nem teszem és kezemet oldalába nem helyezem (egyálta-lán) nem hiszem.
26. És nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, Tamás is velük. Eljött Jézus a (be)zárt ajtókon át és megállt a középen és ezt mondta: béke(sség) nektek!
27. Azután ezt mondta Tamásnak: nyújtsd (hozd) az ujjadat ide és nézd a kezeimet és nyújtsd (hozd) a keze-det és tedd az oldalamba és ne légy hitetlen, hanem hívő!
28. Válaszul Tamás ezt mondta Neki: én Uram és én Istenem!
29. Jézus pedig ezt mondta neki: mivelhogy láttál engem, hittél, boldogok, akik nem látnak és hisznek.
30. Sok más jelet is tett ugyan Jézus a tanítványok szemeláttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyv-ben,
31. ezek pedig azért lettek megírva, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia és azért, hogy hithű-ség révén életetek legyen az Ő nevében.

AZ ÖRÖMÜZENET JÁNOS SZERINT 19. fejezet

1. Akkor Pilátus fogta Jézust és megkorbácsoltatta,
2. és a katonák tövisből egy koszorút fontak, rátették a fejére és bíborszínű köpenyt adtak rá (burkolták)
3. és odamentek Hozzá és ezt mondták: örülj, zsidók királya és arculcsapdosták
4. és újra kiment Pilátus és ezt mondta nekik: lám! kihozom Őt nektek, azért, hogy megtudjátok, hogy semmi vádokot nem találok benne.
5. És kijött Jézus eléjük töviskoszorút és bíbor(színű) köpenyt viselve és Pilátus ezt mondta nekik: nézzé-tek, az ember (a felnéző)!
6. Amikor tehát meglátták Őt a főpapok és a parancsvégrehajtó szolgák, kiáltoztak, ezt mondták: feszítsd keresztre, feszítsd keresztre (kínkaróra vele)! Pilátus így szólt nekik: vigyétek el és feszítsétek (húzzátok kínkaróra) ti, mert én nem találok benne vádokot,
7. ezt válaszolták neki a zsidók: nekünk törvényünk van és a törvény szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát!
8. Amikor tehát meghallotta Pilátus ezt a szót, méginkább megrémült
9. és bement a helytartóságra újra és ezt mondta Jézusnak: honnan való vagy Te? Jézus azonban nem adott neki választ.
10. Akkor így szólt hozzá Pilátus: nekem sem szólsz? nem tudod, hogy hatalmam van elbocsátani téged és hatalmam van kínkaróra feszíttetni?
11. Jézus ezt válaszolta: semmi hatalmad nem volna felettem, ha felülről nem kaptad volna, ezért aki kiszol-gáltatott engem neked, annak van nagyobb bűne.
12. Ettől fogva Pilátus azon volt (módot keresett), hogy elbocsássa Őt, de a zsidók kiáltoztak, ezt mondták: ha ezt elbocsátod, nem vagy barátja a császárnak, mindenki aki magát királlyá teszi, ellene szegül a csá-szárnak.
13. Pilátus amikor hallotta e szavakat, kivezettette Jézust eléjük és beült a bírói székébe azon a helyen, me-lyet Kikövezett (mozaik) udvarnak, héberül Gabbathának mondottak.
14. A húsvét (pászka) előkészületi napja volt akkor és mintegy hat óra és ezt mondta a zsidóknak: nézzétek, itt a királyotok!
15. De azok azt ordítozták: vidd el, vidd el, feszítsd keresztre Őt! Ezt mondta nekik Pilátus: a ti királyotokat feszítsem keresztre (húzzam kínkaróra)? Ezt válaszolták a főpapok: nem királyunk van, hanem császá-runk!
16. Ekkor átadta Őt nekik, azért, hogy keresztre feszítsék (kínkaróra húzzák). Átvették tehát Jézust.
17. Ő pedig maga vitte a keresztjét (a kínkarót).Elérkezett az úgynevezett Koponya-helyre, amelyet héberül Golgothának hívnak,
18. ahol Őt keresztre feszítették (kínkaróra húzták) és Vele másik kettőt, kétfelől, középen pedig Jézust.
19. Pilátus pedig feliratot is írt és feltette a keresztre (kínkaróra). Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS A ZSIDÓK KIRÁLYA.
20. Ezt a feliratot pedig sokan olvasták a zsidók közül, mivel közel volt a városhoz a hely, ahol keresztre feszítették (kínkaróra húzták) Jézust és héberül, latinul, görögül volt írva,
21. ezt mondták hát Pilátusnak a zsidók főpapjai: ne azt írd: a zsidók királya, hanem, ahogy Ő mondta: a zsidók királya vagyok.
22. Pilátus ezt válaszolta: amit megírtam, megírtam!
23. A katonák pedig amikor keresztre feszítették (kínkaróra húzták) Jézust, fogták a ruháit és négy részre osztották, mindegyik katonának egy-egy részt és az inget. Az ing pedig varratlan volt, felülről egy darab-ból szőve.
24. Így szóltak tehát egymáshoz: nehogy szétszaggassuk ezt, vessünk sorsot rá, kié legyen: hogy az Írás be-teljesedjék: elosztották maguk közt a ruháimat és a ruházatomra sorsot (kockát) vetettek. A katonák így is tettek.
25. Ott állt Jézus keresztfája (kínkarója) mellett az anyja és az anyjának nővére: Mária, a Kleopás felesége, és a magdalai Mária.
26. Jézus tehát amikor látta az anyját és azt a tanítványt ott állni, akit szeretett, ezt mondta anyjának: asz-szony, lám! a fiad.
27. Azután ezt mondta a tanítványnak: lám, az anyád. És attól az órától magához (sajátjába) fogadta őt a tanítvány.
28. Miután Jézus tudta, hogy már minden elvégeztetett, azért, hogy beteljesedjék az Írás, ezt mondta: szom-jazom.
29. Volt ott egy ecettel tele edény. Egy ecettel telített szivacsot izsópra tűztek, odanyújtották a szájához.
30. Amikor elfogadta az ecetet Jézus ezt mondta: elvégeztetett! és lehajtotta a fejét, kiadta (visszaadta) a szellemét.
31. A zsidók tehát, mivel előkészületi nap volt, azért, hogy nehogy ott maradjanak a keresztfán (kínkarón) a testek szombaton, mert nagy ünnep volt az a szombati nap, megkérték Pilátust, hogy törjék el lábszárai-kat és vegyék le őket.
32. Eljöttek tehát a katonák és az elsőnek bár megtörték a lábszárait (és) a másikét is, aki vele együtt volt a keresztre feszítve (kínkaróra húzva),
33. de amikor Jézushoz értek, látták, hogy Ő már meghalt, nem törték meg a lábszárait,
34. hanem az egyik katona lándzsával beleszúrt az oldalába és mindjárt vér és víz jött ki.
35. És aki ezt látta tanú(bizony)ságot tett, és valóigaz a tanú(bizony)ságtétele és az tudja, hogy való igazat mond, azért, hogy ti is higgyetek,
36. mert ezek azért lettek, hogy beteljesedjék az Írás: a csontját ne törjétek össze
37. és egy másik helyen az Írás ezt mondja: meglátják majd, akit átszúrtak (átszegeztek).
38. Ezek után pedig megkérte Pilátust arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt, de csak rejtve, a zsidóktól való félelem miatt, hogy levehesse a Jézus testét és megengedte Pilátus, eljött tehát és levette a Jézus tes-tét.
39. Eljött pedig Nikodémus is, aki Jézushoz éjszaka ment először és hozott egy mirha és aloé keveréket, mintegy száz fontnyit,
40. fogták tehát a Jézus testét és lenvászonba kötötték az illatszerekkel együtt, ahogy szokásuk volt a zsidók-nak temetni.
41. Volt pedig azon a helyen, ahol keresztre feszítették (kínkaróra húzták) egy kert és a kertben egy új sír, amelyben még senki sem volt temetve.
42. Odahelyezték tehát Jézust, a zsidók készületi napja miatt, mivelhogy közel volt a sírbolt.

2010. február 7. C év, évközi idő, 5. vasárnap (Boldog IX. Piusz pápa) A nap liturgikus színe: zöld

Nehéz időkben Isten szenteket küld Egyházának, akik bizalmukkal, erényeikkel mutatnak példát a rájuk bízottaknak, és ragyognak az utókor számára is. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy példaképekké lehessünk a mai korban.

1792-ben született, ősi nemesi családban, szülei 9. gyermekekeként. Nagybátyja a Szent Péter Bazilika kanonokja volt, akinél sokat vendégeskedett. lorettói zarándok útján meggyógyult, és ezután a papságra készült. 1819-ben szentelték pappá.
1827-ben Spoleto árseke, majd Imolába kerül. 1840-ben bíboros.
1846-ban választják pápává.
Súlyos politikai körülmnyek nehezítik pápaságát.
Nevéhez fűződik a szeplőtelen fogantatás dogmájának kihirdetése (1854) ,a Vatikán újságjának, az Osservatore Romanonak a megindítása (1861), az I. Vatikáni Zsinat összehívása (1869-70), ahol a pápa tévedhetetlenségét mondták ki, amikor ex catedra nyilatkozik hit és erkölcs kérdésében.
1870-ben megalakul az olasz állam, ettől kezdve a “Vatián foglya” a pápa.
Szent Józsefet az egész Egyház patrónusának nyilvánítja, majd az egész Egyházat Jézus szentséges Szívének ajánlja.
1878-ban hal meg. II. János Pál pápa avatja boldoggá 2000-ben.

A Te szavadra mégis. Minden emberi okoskodás ellenére. Minden reménytelenség ellenére. Minden ellenerő ellenére. Mégis akarok menni, mégis akarok tanúságot tenni Isten szeretetéről. Hitemből és Isten iránti szeretetemből fakad a reményem, és akarok ma is Isten elé állni: itt vagyok, Uram, engem küldj el.

A hívek üdvözlése után: Figyeljünk a szentmise rendjére. Álljunk fel, térdeljünk le, hajoljunk meg, amikor a rend ezt kívánja tőlünk. Ezek a külső jelek elárulják, hogy mindnyájan akik itt vagyunk, egyet gondolunk, egyformán érzünk és egyet akarunk.
Találkozni Istennel. Mindannyiunk vágya. Megrémiszt, de ugyanakkor erővel tölt el. Ezzel az erővel indulhatok utamra, arra az útra, amelyre Isten küld el engem.

Első könyörgés után: A pap kitárt kézzel mondja a könyörgéseket. Ősi imádkozó tartása mintegy összefogja mindnyájunk összetett kezét. Ez a pap szerepe a szentmisében. Istenhez viszi a közösség imáját, tanítást és kegyelmet közvetít Istentől a hívek felé.

Olvasmány: Iz 6, 1-2a.3-8 Itt vagyok, Uram, engem küldj el!
Szentlecke: 1Kor 15, 1-11 Azt hagytam rátok, amit magam is kaptam.
Evangélium: Lk 5, 1-11 A te szavadra kivetem a hálót.

Hívek imája:

Pap: Testvéreim, a mindenható Isten szeret minket és törődik velünk. Terjesszük eléje bizalommal kéréseinket!

1. Segíts, hogy felismerjünk életünkben, és elmondhassuk. Láttam az Urat, hallgass meg Urunk!
2. Segítsd, hogy a veled való találkozás újra és újra tanúságtételre indítson mindannyiunkat, hallgass meg Urunk!
3. Segítsd az igehirdetés munkájában tevékenykedőket, hogy az üres háló el ne keserítse őket, hanem új és új tevékenységre sarkalljon, hallgass meg Urunk!
4. Segíts, hogy minden élethelyzetben megtaláljuk azt a tevékenységet, amelyre hívsz, azt a feladatot, amelyet nekünk szánsz, hallgass meg Urunk!
5. érintsd meg azok lelkét, akik most a rádión keresztül hallgatják szavadat, hogy megérezzék, te sokféle módon tudsz szólítani és küldetést adni, hallgass meg Urunk!

Pap: Mennyei Atyánk! Izaiás prófétával állunk eléd: Itt vagyok Uram, engem küldj el. A te szavadra ki akarjuk vetni a hálót. Add meg a találkozás örömét mindannyiunknak, különösen azoknak, akik leginkább távol érzik magukat Tőled. Erősítsd meg a betegeket, mutasd meg nekik, hogy a betegágyon is lehet apostoli tevékenységet folytatni. Bátorítsd mindannyiunkat, hogy a magunk helyén egyre jobban tanúságtevő életet élhessünk. Krisztus a mi Urunk által!

A felajánlási könyörgés után: Az átváltoztatott kenyér és bor kiosztásra vár. Isten kiválasztottjai vagyunk. Ha nem terheli halálos bűn a lelkünket, ne tartsuk távol magunkat a szent asztaltól: járuljunk szentáldozáshoz.

Áldozási könyörgés után: A szentmise könyörgései olyat is kértek számunkra, amire nem is gondoltunk volna. Isten igéje újabb gondolatokat rejtett lelkünkbe, Az Oltáriszentség ereje előre nem látott nehézségeinkben is velünk lesz, erőt ad.

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Figyeljünk a szentmise rendjére. Álljunk fel, térdeljünk le, hajoljunk meg, amikor a rend ezt kívánja tőlünk. Ezek a külső jelek elárulják, hogy mindnyájan akik itt vagyunk, egyet gondolunk, egyformán érzünk és egyet akarunk.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: A pap kitárt kézzel mondja a könyörgéseket. Ősi imádkozó tartása mintegy összefogja mindnyájunk összetett kezét. Ez a pap szerepe a szentmisében. Istenhez viszi a közösség imáját, tanítást és kegyelmet közvetít Istentől a hívek felé.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az átváltoztatott kenyér és bor kiosztásra vár. Isten kiválasztottjai vagyunk. Ha nem terheli halálos bűn a lelkünket, ne tartsuk távol magunkat a szent asztaltól: járuljunk szentáldozáshoz.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentmise könyörgései olyat is kértek számunkra, amire nem is gondoltunk volna. Isten igéje újabb gondolatokat rejtett lelkünkbe, Az Oltáriszentség ereje előre nem látott nehézségeinkben is velünk lesz, erőt ad.

ELMÉLKEDÉS

Forrás: http://www.katolikus.hu

Keresztény hivatásunk (Lk 5,1-11)

Az evangélium elbeszélése szerint Simon és társai azonnal elhagyták mindenüket, és Jézus nyomába szegődtek, miután megtapasztalták csodálatos segítségét a halfogással (11. v.). Tapasztalataink szerint mi általában csak egy hosszabb folyamat eredményeképpen fogadjuk el Jézus meghívását, és csak lassan érik meg bennünk a döntés arra, hogy véglegesen kövessük. Lukács azonban az evangéliumban nem azt akarja bemutatni, hogy egy meghívás elfogadása milyen lelki folyamatok keretében történik. Simon példája azt mutatja meg, hogy egy ilyen döntésnek, amelyben valaki elhatározza magát Jézus követésére, mik a jellemző vonásai.

Az elhatározás akkor történik, amikor Péter találkozik Jézussal. Hallja tanítását, és be is fogadja szívébe. Csodálja hatalmát és meg is bízik benne. Felszólítására valami olyat tesz, amit bármelyik társától megtagadott volna, ha ő kéri erre. Jézus követésének előfeltétele tehát az, hogy valaki igazán találkozzon vele. A vallásos nevelés, a család és a közösség keresztény légköre ehhez nagyon fontos és értékes előfeltételek. Mégis az a döntő, megengedjük-e, hogy Jézus tanítása igazán megérintsen minket, és így követésére szegődjünk. Ez teremti meg a feltételeket ahhoz, hogy Jézus megmutassa magát és most már nagy csodálattal fogjuk őt és az ő művét megismerni. Ebből alakul ki azután az a bizalom, amely igazi követéséhez vezet.

Jézus követésének igazi elhatározásához az is szükséges, hogy tudatában legyünk saját erőtlenségünknek. Péter amikor találkozik Jézussal és valamennyire feltárul előtte személyének titka, azt is felismeri, mit kíván tőle, amikor követésére hívja. Ő megremeg ettől a feladattól, és csak azt tudja megvallani, hogy saját erejéből nem képes Isten hívásának követésére. “Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” Valami hasonló történik bennünk is, amikor a Krisztusban való találkozásban megismerjük, hogy mit kíván tőlünk, ha igazi keresztény életet akarunk élni. Ha tudatosodik bennünk, hogyan kellene élnünk mint keresztényeknek a családban, a munkahelyen, a társadalomban, és valójában hogyan élünk. Így van ezzel minden lelkipásztor is és mindazok, akik az egyházban tevékenykednek, amikor látják a feladatot, amit Jézus rájuk bízott. Nem kell-e nekünk is így válaszolnunk: Menj el tőlem Uram, bűnös vagyok, nem vagyok alkalmas követésedre ebben a szolgálatban.

Jézus azonban nem vonja vissza meghívását. Hogy bizalmat ébresszen személye iránt, Pétert olyan időben szólítja fel a halfogásra, amely erre alkalmatlan volt a gyakorlott halászok előtt. Péter hallgat Jézus szavára, és amikor megtapasztalja a csodálatos halfogást, a bizalom Jézus iránt egészen betölti szívét. Mindent elhagyva követi a Názáretből jött embert. Jézus minket sem hagy nyugodni erőtlenségünk ellenére sem. Mindennap követésre szólít. Mi pedig csak akkor tudunk igazi keresztényekként élni, ha bízunk erejében, amelyben részesíteni akar minket.

A Péternek adott hivatás célja: “Ezentúl emberhalász leszel.” Jézus követésében tehát egy szolgálattal van megbízva. Jézus azt kívánja tőle, hogy az ő örömhírét hirdesse Isten országáról, amelyet ő hozott közénk. Az embereket meg kell nyernie az ország számára. A hívő keresztény sem élhet önmagának, hanem az a hivatásunk, hogy másokért éljünk. A keresztségben kaptuk a hívást, hogy Jézus örömhírét követve úgy éljünk embertársaink körében, hogy ezzel tanúságot is tegyünk mellette. Hitünk vezetése mellett éljünk úgy, hogy példánk alkalmas legyen mások érdeklődését Krisztus iránt felkelteni. Az “emberhalász” feladatát ebben az értelemben nekünk is vállalnunk kell.

Ez a hivatás nagyon szép, minden másnál szebb és értékesebb. Először is ezt a tudatot mélyítsük el magunkban. Lelkesítsen minket az a tudat, milyen nagyszerű feladat Jézus munkatársának lenni. Ennek vállalásával a legtöbbet tehetjük embertársainkért, elsősorban családunkért, gyermekeinkért. Az üdvösség jóhírét, kegyelmeit igyekszünk feléjük közvetíteni. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a legértékesebb “jövőkép” kialakítását szeretnénk elősegíteni bennük, és így az örök élet felé segíteni őket, hanem már itt a Földön is annak az örömnek, békének, szeretetnek előmozdításán fáradozunk, amely földi kísérője Isten országának. Ezeknek a kegyelmi kincseknek a birtokában tudunk csak igazi emberi életet élni. Ez a hívő ember öntudatának rövid vázlata, amelyet ha komolyan veszünk, segít minket abban, hogy ennek megfelelően éljünk és komolyan keressük azokat a lehetőségeket, ahogyan hitünket tovább tudjuk adni. Ebben első helyen a keresztény életstílus és ennek példaadó ereje áll. Elsősorban azt vegyük nagyon komolyan, hogy életünk vándorút Isten országának teljessége felé, és ez az örök élet. Ez megment minket attól, hogy felesleges és értéktelen földi dolgokhoz ragaszkodjunk, és segít bennünket egy olyan értékrend vállalásában, amelynek Jézus a középpontja. Egy utazás akkor sikeres, ha megfelelő útikönyvekből felkészülünk rá. Az örök élet felé vezető utazás útikönyve a Szentírás. Ezzel ismerkedjünk meg nagyon jól, és életünkben használjuk is útmutatásait. A vándorúthoz kell szabni azt is, hogyan akarunk haladni. Ez történjen a szeretet irányítása mellett. Az előrehaladást így biztosítjuk a legjobban. MK

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

Hajlamosak vagyunk úgy szemlélni az evangéliumi történeteket, mint amelyek nem ránk vonatkoznak, mert abban a távoli időben játszódtak le, amelynek nem sok köze van a XX. század végéhez. Ha mégis valami vonatkozást keresünk életünkkel kapcsolatban a mai evangéliumnál, akkor úgy tűnhet, hogy ez Péterhez szól, illetve Péter és az apostolok utódainak, a pápának a püspököknek és az ő megbízottjaiknak a papoknak, tehát nem ránk vonatkozik. Ha így állna a dolog, akkor nyugodtan ülhetnétek és hallgathatnátok a prédikációt, mert az nem rólatok szól, sőt talán elővehetitek a rózsafüzért vagy más imakönyvet, hogy addig se unatkozzatok. Ha így állna a dolog akkor kérdem én: miért tárja a mai vasárnapon az Egyház minden híve elé ezt az evangéliumi történetet?

Tény, hogy a csodálatos halfogás története mindannyiunknak és mindannyiunkról szól: rólam és rólad. Csak aki tudatosan elzárkózik az isteni Ige elől, annak nem mond semmit.

Talán Péter is úgy hallgatta azon a napon Jézus tanítását munka közben, ahogy te hétről hétre a prédikációt: a rózsafüzér morzsolgatása közben, vagy csak úgy szórakozottan, megszokva, s ugyanakkor tökéletesen közömbösen. Ez így is ment volna, ha Péteren múlik, akár élete végéig is. De Jézus megszólítja. Nem kér nagy dolgot, csak azt, hogy evezzen a mélyre és vesse ki a hálóját. Nem nagy dolgot kér Pétertől, hiszen ez a foglalkozása. Péter vonakodik. Vonakodása mögött fáradtsága, kételkedése húzódik meg. Fáradtsága, mert egész éjszaka dolgoztak. Kételkedése, mert nehogy már ez a vándorprédikátor mondja meg, hogy mikor kell halászni: fényes nappal a legnagyobb hőségben, amikor nincs fogás. Ha Jézust nem ismerné korábbról nem tenné meg. De megtesz, mert talán eszébe jutott a kánai mennyegző csodája, melyet ő is látott, s azt gondolta: “hátha történik valami”.

A csoda után rádöbben kisstílű haszonlesésére, és gőgjére. Rádöbben, hogy kételkedett, amikor már annyi csodáját látta Jézusnak. Az első reakciója: “Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” De Jézus felkarolja: “Ne félj!” Ez nem csupán vigasztalás, hanem életünk értelmére válaszol: Ne félj, mert Isten veled – akkor ki ellened?

Péterben mindannyian magunkra ismerhetünk – én is és ti is – amint a hétköznapok szürke egyformaságában az Istennel való találkozás is megszürkül és ellaposodik. Magunkra ismerhetünk, amint ellangyosodott életünkben megszólít Jézus: “Evezz a mélyre.!” Magukra ismerhetünk, amint okosabbnak tartjuk magunkat Istennél: mit tudja az Isten a menny magasából, hogy milyen az élet idelenn. Magunkra ismerhetünk, amikor kételkedünk: itt már a csoda se segít. Magunkra ismerünk, amikor fáradtságra hivatkozunk: belefáradtam már az élet terheibe, nem tudok tovább menni, nem tudok többet alkotni. Magunkra ismerhetünk a langyosságunkban: én keresztény ember vagyok, megtartom az Egyház parancsait és kész.

A történet szerint itt következik az, hogy Péter mégis kievez a mélyre, de a mi történetünkben sajnos sokan nem vetik ki a hálót. Megmaradnak langyos, kényelmes, megszokott kereszténységükben. Azokat pedig, akik a mélyre eveznek bolondnak tartják.

Mint például abban az esetben, hogy egyházközségünkben működik egy imacsoport, mely hétről-hétre összejön csütörtök esténként. Ők kieveznek a mélyre. Mégis sokan nem bírják elviselni azt, hogy ők hallgatnak az Igére, hogy másképp imádkoznak. Mondták már nekem, hogy tiltsuk meg a működésüket. Tiltsam meg azt, hogy imádkozzanak? Csak azért mert nem úgy imádkoznak, ahogy megszoktuk? Ha már nem is szimpatizálnak egyesek velük, legalább a Szentlelket ne öljék meg!

Vannak akik kivetik hálójukat minden tökéletlenségük, fáradságuk ellenére – és találkoznak Istennel. Mi ez a hálókivetés? Amint Péter a “szakmájában” volt, úgy nekünk sem jelent semmi rendkívüli dolgot. Mindössze arról van szó, hogy itt és most, s ott ahol vagy légy igazi keresztény.

Az első reakció ebben a találkozásban a félelem, mint Péternél, s mint Izajásnál, akiről az olvasmányban hallottunk: “Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan nép között élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát.” Isten mérhetetlen fenségének és tökéletességének megtapasztalása ez, a mi esetlegességünkkel és tökéletlenségünkkel szemben. De Isten fölemel és megtisztít, hogy elmondhasd Izajással: “Íme, itt vagyok, engem küldj el!”

Kedves Testvérem, aki hétről-hétre itt vagy, aki befutottnak és lehorgonyzottnak véled életed, halld meg Krisztus kérését: EVEZZ A MÉLYRE! Hidd el, Isten még csodálatos dolgokat tartogat számodra, csak vesd ki a hálót!

Ámen.

forrás: Dózsa István

BEVEZETŐ: Nagyon fontos, hogy Isten hívására feleljen valaki, hogy legyen valaki, aki az ő jóhíréről tanúságot tegyen a világban – erről szól a mai nap olvasmánya. Nagyon fontos az üzenet, az evangélium, az örömhír, amit Isten ránk bízott – erről szól a szentlecke. És nagyon fontos a cél, a feladat, a hivatás, a lelkek megmentése, az emberhalászat – erről szól majd a mai evangélium.

OLVASMÁNY ELÉ: Izajás próféta meghívását halljuk a mai olvasmányban. Figyeljük meg, hogy ez az ember mennyire készséges volt. Istennek arra a kérdésére, hogy “Kit küldjek? Ki viszi el az embereknek az üzenetemet?”, azonnal jelentkezett. Nem kellett kérlelni, nem kellett rábeszélni. Azonnal vállalkozott az igen nehéz feladatra.

SZENTLECKE ELÉ: A világban az emberek általában azt nézik, hogy ki mondja, nem azt, hogy mit mond. Pál figyelmeztet, hogy nem az ő személye a fontos, hanem az az örömhír, amit ő is úgy kapott, ami Isten üzenete.

Kedves Testvérek, kedves Gyerekek!

Bizonyára már sokan kérdezték tőletek, hogy “Mi leszel, ha nagy leszel?”. Különböző válaszol lehetnek. (Megkérdezni némelyik gyereket.) Péter apostolnak, akiről az evangéliumban hallottunk, mi volt a foglalkozása? (…) Igen, halász. Jézus egy egészen új foglalkozásra hívja meg. Azt mondja neki: Péter, mától fogva EMBER-HALÁSZ leszel. Eddig halakat fogtál, mától emberekre fogsz halászni. Milyen foglalkozás ez az emberhalász? Mit csinál?

Elmondok két történetet, próbáljátok kitalálni, hogy mi bennük a közös:

Az egyik egy halastóról szól. Ebben a tóban nagyon sok és sokféle hal volt. Mindig ellenőrizték a víz tisztaságát, nagyon ügyeltek arra, hogy a halak szép nagyra nőjenek és semmilyen bajuk ne essék. Egyszer valami nagyon nagy szennyeződés került a vízbe. Az egész hal állomány veszélybe került. Vajon mit csináltak? (…) A halászok kivetették a hálóikat és kifogták az összes halat és átvitték a közelben levő, tiszta vizű tóba.

A másik történet egy artista csoportról szól. Ez a csoport nagyon tapasztalt légtornászokból állt. Tagja volt egy kisgyerek is, aki szintén nagyon ügyesnek mutatkozott. Az egyik alkalommal egy rendkívül veszélyes mutatványra készültek. A kisgyereknek bekötött szemmel kellett szaltózva átugrania a másik légtornászhoz. Ezt már sokszor gyakorolták, mindig sikerült is, de soha sem bekötött szemmel. Ez volt az első próba. Neki készülődtek. Nagyon izgultak. A fiúnak egy kicsit még a tenyere is izzadt. Jól belendítették magukat. Megvárták a megfelelő alkalmat és elrugaszkodott a levegőbe. Mindent nagyon jól időzítettek, de sajnos nem tudta megfelelően elkapni a másik légtornász kezét és már csúszott is ki a két kéz egymásból. Zuhant. Egyszer csak a zuhanása abbamaradt, mert az alattuk kifeszített háló megfogta őt. Életben maradt.

Mi a közös a két történetben? (… háló megment, életben maradtak, megmenekülés…)

Jézus az apostolokat emberhalásznak hívta, hogy megmentsék az embereket. De az embereket nem lehet akármilyen hálóval megfogni. Ha egy kötelet a vízbe mártunk, akkor fogunk vele halat? Ugye nem! Ha sok kötelet mártunk a vízbe, akkot fogunk halat? Ugye akkor sem! De, ha ezeket a köteleket egymáshoz erősítjük, háló lesz belőle és így már tudunk halat fogni. Így voltak az apostolok is. Felfedezték, hogy csak akkor tudnak emberhalászok lenni, ha összefognak. Ha egyek lesznek. Külön-külön nem lehetnek emberhalászok csak együtt. Ennek a mai evangéliumnak számunkra is ez a legfontosabb mondanivalója. Akkor tudunk igazán jó emberhalászok lenni, ha nem állandóan veszekszünk, széthúzunk, nem hallgatunk a másik jó tanácsára, hanem összefogunk.

A héten hálót kellene játszanunk. Mutassátok meg a többieknek a tornateremben, a buszon, a játszótéren, a szünetben…, hogy mi nem a veszekedés és a széthúzás emberei vagyunk, hanem mi összetartozunk, mi háló vagyunk. Így tudunk csak embereket halászni, így tudjuk csak a társainkat akik még nem hisznek Jézusban, Ő hozzá vezetni, megmenteni. Ámen.

forrás: Dr. Csertő J György O.P. : AZ IGAZSÁG MEGNYÍLT ÚTJÁN

Az előző vasárnap Jézus küldetéséről volt szó, most pedig arról a meghívásról, amelyet minden megkeresztelt megkap, minthogy Isten akarata, hogy az üdvösség gyümölcseiben egymás segítségével részesüljünk.

Izaiás és az apostolok meghívásából indulunk ki, amelyből joggal következtethetünk arra, hogy az Úr nemcsak küldetést szánt mindegyikünknek az ő országában, az egyházban hanem kegyelmet is biztosít ahhoz, hogy küldetésünket méltón teljesíteni tudjuk. Életünk csak úgy lesz kedves Isten előtt, ha meghívásának eleget teszünk.

Péter hajója többszörösen jelképezi az egyházat, Mindenekelőtt az egyházban is jelen van Krisztus, apostolaival együtt. Mindnyájunkat mély vizekre visz azáltal, hogy krisztusi igazságokra tanít és életszentségre nevel. Az egyházban is Jézus uralja szívünket. Az ő kegyelme tart bennünket szent félelemben.

Péter példája mutatja, hogy a keresztény engedelmesség kezdete, Krisztus tanításának készséges elfogadása. Ezt követi az akarat meghódolása, amellyel mindent az Úr rendelkezésére bocsátunk. Tökéletes azonban csak akkor lesz, ha a legsúlyosabb megpróbáltatásokban is meghajolunk az Úr intézkedése előtt anélkül, hogy megkérdeznénk: miért kívánja tőlünk ezt az áldozatot.

EGYÉB

Balázs-áldás

Szent Balázs püspök ünnepéhez kötődően balázs-áldásban részesülünk. A szent legendája szerint megmentette egy gyermek életét, aki halszálkát nyelt. A balázs-áldás eredete kapcsolódik a gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének fény liturgiájához. Éppen ezért a fény hordozása a lényege ennek a szentelménynek.

A középkor óta kérik közbenjáró segítségét a torokbaj ellen

Ma talán nem is értjük, miért, hiszen alig ismerjük ezt a betegséget. Éppen ezért talán arra figyelhetünk fel, hogy a torokbaj mellé a nyelv bűne társulhat. És ez a mai világban sokkal inkább probléma.

A Jakab levél 3. fejezetében olvashatjuk: A nyelv az a tagunk, amely egész testünket beszennyezi, és egész életkörünket lángba borítja.

Vagy gondolhatunk az egykori Illés együttes egyik számára: a szó veszélyes fegyver.

Balázs-áldásban részesülve kérjük Isten segítségét, hogy nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava. Kérjük Istentől a kegyelmet, hogy beszédünk mindig Istenből fakadjon, Isten erejére támaszkodjon, Isten szeretetét tükrözze!

Kiss Ulrich SJ 2004

Amikor mások befejezettnek tekinti a munkát. Jézus épp csak elkezdi. Mit tennénk mi, miután hasztalan fáradoztunk? Mit szoktunk tenni? Van, aki elemezni kezdi utólag a helyzetet, és megmagyarázza. Van, aki az előző évek rablógazdaságát kárhoztatná. Van, aki nekiállna lobbizni, hogy a „kormány” segítse a pórul járt vállalkozókat. Van, ki beletörődne a változtathatatlanba, van, aki szakmát változtatna.

Jézus azonban arra utasítja a kimerült dolgozókat, „evezzenek a mélybe.” Abszurd. Kilátástalan. Simon azonban kiveti a hálót, követi az utasítást és az eredmény őt igazolja. Vannak ilyen helyzetek az életben, amikor csak ezért is, szembeszállva minden előítélettel, a „mindig-is-így-jártunk-el,” kezdeményezéseket csírájában elfojtó pesszimizmusával, nekirugaszkodunk még egyszer, de úgy istenigazában, annak, amit a közvélemény eleve kilátástalannak ítélt. Ehhez kell a mélybe evezni. Nem elég óvatosan próbálgatni, tesztelni, kísérletezni. Kockázatot kell vállalni, a hit kockázatát. Mit jelent ez? Bízni valakiben, aki arra méltó, de benne feltétlenül: Nagy hadvezérek, stratégák merik így a mélyvízbe küldeni legjobb embereiket. Én azonban a Simonokat csodálom, akik nem korábbi kudarcaikat mérlegelik, fontolgatják, hanem habozás nélkül – képletesen – ott vetik ki a hálót, ahol az Úr mondja nekik. A történet, ezt jól értjük, nem halászatról, nem egy archaikus foglalkozás csínyjáról-bínjáról szól. Nem szakmai „know how” átadásáról van szó, amit ismeretterjesztő füzetekben lehet propagálni.

Honnan tudjam, hol a „mélyvíz”, és mikor kell odaevezni? Nos a történet egyik legérdekesebb mozzanata, az óra vagy kettő, ami a sikertelen és a sikeres halfogás között múlik el: „teljes kikapcsolódás”, teljes szakítás a megszokott munkával. Jézus előbb a népet tanította, a halászat ráért. A kimerült halászok is ott ültek a tömegben, egészen pontosan a bárkában. Lábánál kuporogva hallgatták a Mestert. Nekünk is el kell felejtenünk egy időre gondjainkat, át kell hangolódnunk egy világra, melyet nem a hétköznapi anyagi gondok irányítanak, és akkor meghallhatjuk, hol és hova kell mennünk, mit kell tennünk, hogy akár szakmánkban is eredményesek legyünk. Nincs ennél „jövedelmezőbb” beruházás, mint ez az odahallgatás! Minden héten a vasárnap, minden nap egy fél óra, vagy több, de rendszeres odafigyelés Isten hangjára, ez az a beruházás, melynek kamata a teljes emberség sikere.

Kiss Ulrich SJ

Iz 6,1-8

Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak: ,,Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!” Megrendültek a küszöbök alapjai a kiáltó hangjától, és a ház betelt füsttel. Ekkor így szóltam: ,,Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!” Erre odarepült hozzám az egyik szeráf; kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról. Hozzáérintette a számhoz, és így szólt: ,,Íme, ez megérintette ajkadat, és eltűnt a bűnöd, vétked bocsánatot nyert.” Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: ,,Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Ekkor azt mondtam: ,,Íme, itt vagyok, engem küldj!”
1Kor 15,1-11

Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet el is fogadtatok, és amelyben álltok. Általa üdvözülni is fogtok, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek, különben hiába lettetek volna hívőkké. Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még élnek, egyesek pedig elszenderültek. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig mint félresikerültnek, megjelent nekem is. Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, és nekem juttatott kegyelme nem volt hiábavaló. Sőt, valamennyiüknél többet munkálkodtam, bár nem én, hanem Isten kegyelme velem együtt. Tehát akár én, akár ők, így hirdetjük, és ti így lettetek hívőkké.
Lk 5,1-11

Történt pedig, hogy a tömeg áradt hozzá Isten igéjét hallgatni, míg ő a Genezáret tava mellett állt. Látott a tó szélén két hajót állni; a halászok kiszálltak, és mosták a hálóikat. Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget. Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: ,,Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!” Simon ezt felelte neki: ,,Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.” És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: ,,Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: ,,Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt.

2010. február 7., vasárnap Lemondás az önállóságról

János evangéliumában gyakran előfordulnak ezek a szavak: „Amit nektek mondok, nem tőlem van, hanem az Atyától …, a tettek, amelyeket véghezviszek, nem tőlem vannak, hanem az Atyától…”

Jézus az Atyával szemben látszólag lemond minden önállóságról. Pedig Jézus az az emberi-isteni személy, aki a történelemben megtestesülve nyilvánvalóan függ az adott kor struktúráitól és kultúrájától. A valóságban azonban teljesen szabad, annyira, hogy képes felajánlani életét és meghalni az emberiségért.

Senkinek sincs nagyobb szeretete annál – tehát senki sincs annyira közel Isten tökéletességéhez, mint az, aki életét adja másokért. Az élet odaadása magában foglalja a saját magától és az emberektől való elszakadást, tartalmazza a lemondást a saját javairól, ötleteiről, kultúrájáról, lelki képzéséről, kezdeményezéseiről. Vagyis az evangéliumi tanácsokat élni.

Mi tehát az engedelmesség, ha nem a szegénység? Nem lenni, és nem birtokolni. Mi az engedelmesség, ha nem a szüzesség, azaz egyszerűnek lenni, mentesnek a magunkhoz, másokhoz, és minden más dologhoz való ragaszkodástól?

Silvano Cola

2010. február 7. – Évközi 5. vasárnap

Amikor Jézus  egyszer  a  Genezáret tavánál  állt,  nagy  tömeg  sereglett
köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két
bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát
az egyik  bárkába,  amelyik Simoné  volt,  s megkérte,  hogy  vigye  kissé
beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
Amikor befejezte  a tanítást,  így  szólt Simonhoz:  “Evezz a  mélyre,  és
vessétek ki a hálótokat  halfogásra.” “Mester –  válaszolta Simon –  egész
éjszaka fáradoztunk, s  nem fogtunk  semmit, de  a te  szavadra kivetem  a
hálót.” Meg is  tette, s  annyi halat  fogtak, hogy  szakadozni kezdett  a
háló.  Intettek  a  másik  bárkában  levo  társaiknak,  hogy  jöjjenek  és
segítsenek. Azok odamentek, és  úgy megtöltötték mind  a két bárkát,  hogy
majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán  Simon Péter  Jézus  lábához borult,  és e  szavakra  fakadt:
“Uram, menj  el tolem,  mert bunös  ember vagyok.”  A szerencsés  halfogás
láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot
és Jánost is, Zebedeus  fiait, Simon társait.  De Jézus bátorságot  öntött
Simonba:  “Ne  félj!  Ezentúl  emberhalász  leszel.”  Erre  partra  vonták
hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Lk 5,1-11

Elmélkedés:

Az öreg halász
Gimnazista koromban  kötelezo  olvasmányként  kezdtem  el  olvasni  Ernest
Hemingway: Az öreg halász és a tenger címu kisregényét, de már a  történet
felénél  járva   tudtam,  hogy   késobb   nem  kötelezo,   hanem   kedvenc
olvasmányként fogok rá  emlékezni. A  történet szerint  Santiago, az  öreg
halász  nyolcvannégy  napon  át  nem  fogott  semmit,  de  a   látszólagos
sikertelenség nem vette el kedvét. Minden nap vízre szállt kis  hajójával,
abban a  reményben, hogy  munkájának egyszer  biztosan lesz  eredménye.  A
nyolcvanötödik napon is így evezett ki a tengerre, a szokásosnál  távolabb
ment, s érezte, hogy most szerencséje  lesz. S valóban, horogra akadt  egy
nagy hal, amely két napon át vonszolta a halászt és a csónakot magával, de
aztán mégis a  halász gyozött  és megindult  zsákmányával a  part felé.  A
gyozelem azonban csak  pillanatnyi volt, mert  cápák jöttek, amelyek  nagy
darabokat haraptak ki a  halból. Az öreg halász  felveszi velük a  harcot,
többet megöl,  de  több  napi  fárasztó küzdelem  után  csak  a  nagy  hal
csontvázát tudja  partra vonni.  A  Nobel-díjas író  leleményes  meglátása
szerint a kudarc  mégsem jelent  erkölcsi megsemmisülést.  Az öreg  halász
azzal a nyugalommal hajtja le nyugodni fejét, hogy emberi erejével mindent
megtett a feladat elvégzése érdekében.

A  mai  vasárnap  evangéliumában  egy  másik  halászról,  Szent   Péterrol
hallottunk. O is egy sikertelen halászat után van éppen. Társaival  együtt
egész éjszaka hiába fáradozott, nem  sikerült halat fogniuk. Pedig  minden
bizonnyal értették  mesterségüket, de  a halászat  már csak  ilyen  munka,
egyszer sikeres és sok hal akad a hálóba, máskor viszont sikertelen,  mert
egyetlen  halat  sem  sikerül  fogni.  Péter  és  társai  ezért  nincsenek
elkeseredve, remélik, hogy másnap  nagyobb szerencséjük lesz. A  szerencse
azonban elobb érkezik, mint várják.  Tanítását befejezvén Jézus arra  kéri
Pétert, hogy evezzen ki a vízre és vesse ki újra a hálót. A csodálkozás és
az  engedelmesség   kettos  érzése   figyelheto  meg   Péter   válaszában.
Csodálkozásáról árulkodik, hogy  a sikertelen  éjszakai halászatot  említi
meg. A halászatra az éjszakai órák  sokkal alkalmasabbak, de ha ez az  ido
nem hozott eredményt, akkor mit várhatna nappal? A tapasztalt  halászember
tehát  nem   titkolja,  hogy   furcsának  tartja   a  kérést,   de   mégis
engedelmeskedik.  Így  szól:   “De  a  te   szavadra  kivetem  a   hálót.”
Engedelmességét Jézus csodával  jutalmazza: oly  sok hal  kerül a  hálóba,
hogy két bárka is alig bírja partra húzni a rengeteg halat.

Ezen a ponton érdemes egy  pillanatra megállnunk és elgondolkoznunk  azon,
hogy az  egész  történet  hátterében miként  munkálkodik  Isten  szava.  A
történet bevezetése szerint a nép azért gyult Jézus köré, hogy  “hallgassa
az Isten  szavát” (Lk  5,1).  Jézus pedig  teljesíti  az isteni  szó  után
vágyakozók kívánságát és tanítja az embereket. Lukács evangélista nem írja
le ezen a helyen, hogy mit mondott Jézus, de itt nem is ez a fontos. Abban
viszont biztosak lehetünk, hogy egy hajóban  ülve Péter is hallotta ezt  a
tanítást, s bizonyára  nyitott szívvel hallgatta  azt. Megérezhette,  hogy
valóban szent az,  aki így tud  beszélni, s  ez az érzés,  illetve maga  a
csoda  megtapasztalása   indíthatta   ot  kevéssel   késobb   bunösségének
megvallására. A nép tanítása után az  isteni szó egyenes Péternek szól.  S
ennek a szónak különleges ereje  van, nem lehet neki ellentmondani.  Péter
engedelmeskedik a felszólításnak, s Jézus szavára kiveti a hálót.  Magához
a csodához, tehát  ahhoz, hogy  a halak a  hálóba ússzanak,  már nem  kell
Jézus szava, de Péter e nélkül is jól tudja, hogy milyen isteni akaratnak,
szándéknak engedelmeskednek a tengeri állatok. Aztán Jézus újra szól:  “Ne
félj! Ezentúl emberhalász  leszel” (Lk  5,10). S ennek  az isteni  szónak,
isteni   meghívásnak   sem   lehet   ellentmondani.   Péter   és    társai
engedelmeskednek, “s mindenüket elhagyva követték Jézust” (Lk 5,11).

Úgy gondolom, hogy sok-sok évvel késobb az idosödo Péter apostol, az  öreg
halász szívesen emlékezett vissza erre a napra. Több évtized igehirdetése,
emberhalászata után is jól emlékezhetett  arra a pillanatra, amikor az  Úr
Jézus elszólította ot  a halászháló  mellol és  meghívta az  emberhalászat
csodálatos  feladatára.  Hemingway  regényének  hose  tulajdonképpen  csak
emberi erejére  számíthatott  munkájában,  s  ettol  függött  sikere  vagy
kudarca. Péter, a  másik öreg halász  azonban nem a  maga emberi  erejében
bízott, amikor  vállalkozott Jézus  követésére, illetve  amikor éveken  át
hirdette Krisztus  örömhírét. Péter  Jézus isteni  szavában bízott,  ennek
engedelmeskedett és Jézus szavát hirdette. Igehirdetése nem küzdelem volt,
mint Santiago harca a természet eroivel és a cápákkal, s nem is az  emberi
erofeszítés hozta  meg  az  eredményt.  Péter  is  megtett  mindent,  amit
emberileg  megtehetett,   de   munkáját,  igehirdetését   Isten   szavának
természetfeletti ereje tette  gyümölcsözové. Nekünk  is érdemes  életünket
Jézus isteni szavára bíznunk!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, a te  szavadban csodálatos ero,  nagyszeru hatalom rejtozik.  Egykor
emberek tömegeit  volt  képes  megmozgatni,  útnak  indítani,  mert  a  te
szavadra, mint isteni  igazságra voltak  szomjasak az  emberek. A  mennyei
Atyához való  visszatérésedkor emberekre  bíztad szavadat,  igehirdetokre,
akik örömhírként adták tovább mindazt, amit toled hallottak. Uram,  Jézus,
ma én  is a  te szavadat  szeretném hallgatni,  a te  szavadnak  szeretnék
engedelmeskedni, a te  szavadból szeretnék erot  meríteni, a te  szavadban
szeretném felfedezni  a remény  forrását, a  te szavadra  szeretném  bízni
magamat és a te szavadat szeretném hirdetni, mert tudom, hogy a te  szavad
igazság, a te szavad bölcsesség, a te szavad boldogság, a te szavad  élet,
a te szavad az örök élet tanítása.

7. vasárnap: ÉVKÖZI 5. VASÁRNAP

Iz 6,1-8; Zs 137; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11
Itt vagyok, engem küldj!

Iz 6,1-8

Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak: ,,Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!’ Megrendültek a küszöbök alapjai a kiáltó hangjától, és a ház betelt füsttel. Ekkor így szóltam: ,,Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!’ Erre odarepült hozzám az egyik szeráf; kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról. Hozzáérintette a számhoz, és így szólt: ,,Íme, ez megérintette ajkadat, és eltűnt a bűnöd, vétked bocsánatot nyert.’ Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: ,,Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?’ Ekkor azt mondtam: ,,Íme, itt vagyok, engem küldj!’

Zs 137

Dávidtól. Hálát adok neked, Uram, teljes szívemből, mert meghallgattad szájam szavát. Magasztallak az angyalok színe előtt, leborulok szent templomod felé; áldást mondok nevednek irgalmadért és igazságodért, mert mindenek fölött felmagasztaltad szent nevedet. Bármikor hívtalak segítségül, meghallgattál engem, és gyarapítottad az erőt lelkemben. Hálát ad neked, Uram, a föld minden királya, a te szád minden szavának hallatára, és megéneklik az Úr útjait, mert nagy az Úr dicsősége. Fölséges az Úr és rátekint az alázatosakra, de messziről megismeri a felfuvalkodottakat. Ha szorongatások között járok is, megőrzöd életemet; Ellenségeim haragjával szemben kinyújtod kezedet, és jobbod megszabadít engem. Az Úr mindezt véghezviszi értem, Uram, irgalmad örökkévaló: ne vesd meg kezed alkotásait!

1Kor 15,1-11

Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet el is fogadtatok, és amelyben álltok. Általa üdvözülni is fogtok, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek, különben hiába lettetek volna hívőkké. Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még élnek, egyesek pedig elszenderültek. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig mint félresikerültnek, megjelent nekem is. Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, és nekem juttatott kegyelme nem volt hiábavaló. Sőt, valamennyiüknél többet munkálkodtam, bár nem én, hanem Isten kegyelme velem együtt. Tehát akár én, akár ők, így hirdetjük, és ti így lettetek hívőkké.

Lk 5,1-11

Történt pedig, hogy a tömeg áradt hozzá Isten igéjét hallgatni, míg ő a Genezáret tava mellett állt. Látott a tó szélén két hajót állni; a halászok kiszálltak, és mosták a hálóikat. Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget. Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: ,,Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!’ Simon ezt felelte neki: ,,Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.’ És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: ,,Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!’ Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: ,,Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.’ Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt.