Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

PÁL MÁSODIK LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 2. Fejezet

1. de úgy döntöttem (határoztam) magamban, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúságban,
2. mert ha én megszomorítlak titeket, akkor ki az, aki megvidámít engem, hacsak az nem, akit én megszo-morítottam!?
3. és azért is írtam ezt nektek, hogy amikor megérkezem, nehogy szomorúságom legyen azoktól, akiknek örülnöm kellene, meg vagyok győződve mindnyájatokról, hogy az én örömem mindnyájatoké,
4. mert sok szorongásból és szívbeli aggodalomból, sok könnyön keresztül írtam nektek, nem azért, hogy megszomorítsalak titeket, hanem, hogy a szeretetet megismerjétek, amely bennem bőséges mértékben van irántatok.
5. Ha pedig valaki szomorúságot okozott, nem engem szomorított meg, hanem részben (bizonyos fokig), hogy túlozzak, titeket mindnyájatokat.
6. elég az ilyennek az a dorgálás, amely a többség részéről érte,
7. úgyhogy inkább ti kegyelmezzetek meg neki és bátorítsátok (vigasztaljátok), nehogy valamiképpen a túlságos bánat eméssze az ilyent,
8. ezért kérlek titeket érvényesítsétek iránta szereteteteket,
9. mert ezért írtam, hogy megismerjem kipróbált voltotokat, vajon mindenben engedelmesek vagytok-e,
10. akinek pedig ti megkegyelmeztek, én is, mert amikor megkegyelmeztem, ha valamiben megkegyelmez-tem, értetek tettem Krisztus színe előtt,
11. hogy meg ne csaljon a sátán, mert nem ismeretlenek előttünk az ő szándékai,
12. midőn pedig megérkeztem Troásba, Krisztus evangéliuma végett és ajtó nyílt fel nekem az Úrban,
13. nem volt szellememnek nyugvása, mert nem találtam Tituszt, a testvéremet, ezért elbúcsúztam tőlük, elmentem Makedóniába,
14. de Istennek hála, aki mindig diadalmenetben hordoz minket Krisztusban . és az Ő ismeretének illatát nyilvánvalóvá teszi általunk minden helyen,
15. mert Krisztus jóillata vagyunk azok között, akik üdvözülnek és akik, „elvesznek,.
16. ezek számára halál illata a halálra, azoknak pedig az életből fakadó illat az életre, és erre ki alkalmas?
17. mert nem vagyunk olyanok, mint sokan, akik kereskednek Isten Igéjével, hanem őszinteségből (napfény-ben megítélésből), sőt mint Istenből Isten előtt Krisztusban szólunk.

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: