Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

március 7, 2010 havi archívum

PÁL LEVELE A FILIPPIEKHEZ 4. Fejezet

1. Azért szeretett és óhajtott testvéreim, örömöm és győzelmi koszorúm, így álljatok helyt az Úrban, szeret-teim!
2. Evődiát intem, Szüntüchét is intem, hogy értsenek egyet az Úrban,
3. igen, kérlek téged is igaz igatársam, segíts azoknak, akik velem együtt küzdöttek az evangéliumban, Ke-lemennel is és a többi munkatársaimmal együtt, akiknek neve benne van az élet könyvében.
4. Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét (újra) mondom: örüljetek.
5. Szelídségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!
6. Semmi felől ne tépelődjetek, hanem minden imádságban és könyörgésben hálaadással terjesszétek Isten (f)elé kéréseiteket
7. és az Isten békessége, amely felülmúl minden értelmet, megőrzi majd szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban,
8. egyébként testvérek, ami valóigaz, ami tiszteletreméltó, ami igazságos, ami tiszta (ártatlan), ami barátsá-gos, ami jóhírű, ha van valami erényes, ha van valami magasztos: azt vegyétek figyelembe (arra irányul-janak gondolataitok),
9. amiket tanultatok is és elfogadtatok, hallottatok és láttatok is bennem, azt váltsátok gyakorlati tetté, és a békesség Istene veletek lesz.
10. Megörültem az Úrban nagyon, hogy végre lehetőségetek nyílt a rólam való gondoskodásra, amire gon-doltatok is, de nem volt rá alkalmatok.
11. Nem mintha ezt a nélkülözés miatt mondanám, mert én megtanultam, hogy megelégedett legyek abban amiben vagyok,
12. tudok szűkölködni is (megaláztatni is), tudok bővölködni is, és mindenbe be vagyok avatva (mindent tudok): jóllakásba és az éhezésbe, úgy a bővölködésbe mint a nélkülözésbe.
13. Mindeneket kibírok Abban, Aki megerősít engem.
14. Mégis jól (eszményi szépen) tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem az én nyomorúságomban,
15. tudjátok pedig ti is, filippiek, hogy az evangélium kezdetén, amikor eljöttem Makedóniából, egyetlen kihívott gyülekezet (eklézsia) sem lépett közösségbe velem az adás és elfogadás tekintetében, csak egye-dül ti,
16. mivelhogy már Thesszalonikába is egyszer is, kétszer is küldtetek nekem, amire szükségem volt,
17. nem mintha keresném az adományt, hanem keresem a gyümölcsöt, mely növekszik a ti javatokra,
18. megvan pedig mindenem és bőségben vagyok. Elteltem, amióta megkaptam Epafroditusztól, amit küldte-tek, mint kellemes jóillatot, kedves. Istennek tetsző áldozatot,
19. az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket gazdagsága szerint, dicsőségben Krisztus Jé-zusban.
20. Istenünknek és Atyánknak pedig legyen dicsőség a (világ)korszakok (világ)korszakaiba (aionok aionába) nyúlóan. Ámen.
21. Köszöntsetek minden szentet Krisztus Jézusban, köszöntenek titeket a testvérek, akik velem vannak,
22. köszöntenek titeket a szentek mind, főleg pedig a császári udvarból valók.
23. Az Úr Jézus Krisztusnak a kegyelme a ti szellemetekkel.

Reklámok

PÁL LEVELE A FILIPPIEKHEZ 3. Fejezet

1. egyébként testvéreim örüljetek az Úrban, ezeket írni néktek nincs terhemre, nektek pedig megerősítést (biztonságot) jelent.
2. Nézzétek a kutyákat, ügyeljetek a rossz munkásokra, őrizkedjetek a megmetéltektől,
3. mert mi vagyunk a körülmetél(ked)és, akik Isten Szellemében szolgálunk és nem a (hús)testben bízunk,
4. noha én lehetnék bizakodó a (hús)testben is, ha valaki más azt hiszi, hogy bizakodhatik a (hús)testben, én (még)inkább,
5. körülmetéltek nyolcadnapon, Izrael nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, héber a héberekből, törvény szerint farizeus,
6. szenvedélyes üldözője a (kihívott) gyülekezetnek (eklézsiának), a törvényben leírt igazságosság szerint feddhetetlen voltam,
7. ámde ami nyereség volt számomra, azt Krisztusért veszteségnek tartottam,
8. sőt mindent veszteségnek tekintek Krisztus Jézusnak, az én Uram ismeretének a túláradása miatt, amiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek tartok; (azért) hogy Krisztust megnyerjem,
9. és úgy találjanak Őbenne, mint akinek nincs saját megigazulásom a törvényből, hanem a Krisztus hithű-ségéből, abból a megigazulásból, amely Istenből van a hithűség által,
10. hogy megismerjem Ót és a feltámadásának hatóerejét és a szenvedéseiben való közösséget, hogy hason-lóvá alakuljak az Ő halálához,
11. ha valahogyan eljuthatnék a halottak közül való feltámadáshoz.
12. nem mintha már elértem volna, vagy már végcélba jutottam volna, de törekszem rá, hogy meg is ragad-jam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus.
13. Testvérek, magamról nem gondolom, hogy már megragadtam,
14. egyet azonban igen: ami mögöttem van, elfelejtem, annak pedig, ami előttem van, nekilendülök (nekife-szülök) a kitűzött cél felé törekszem, az Isten fölfelé hívásának a pályadíjára (jutalmára) Krisztus Jézus-ban,
15. azok, akik tehát bevégzettek (végcélra törők) vagyunk, erre gondoljunk és ha valamiben másféleképpen gondolkodtok, Isten majd ezt is feltárja nektek,
16. különben amire eljutottunk, abban szabályosan tartsunk ki,
17. legyetek utánzóim ebben, testvérek és figyeljetek azokra, akik úgy járnak-kelnek, ahogy mi példát adtunk néktek.
18. Mert sokan járnak-kelnek másképpen, akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva mondom: a Krisztus keresztjének (kínkarójának) ellenségei,
19. akiknek a végük pusztulás, akiknek istenük a has és a dicsőségük gyalázatukban van, akiknek a földieken jár az eszük.
20. Mert a mi (állam)polgárságunk az egekben van, ahonnan a Megmentőt (Üdvözítőt) is várjuk, az Úr Jézus Krisztust,
21. aki átalakítja majd gyarló testünket az Ó dicsőséges testéhez hasonlóvá azzal a munkával (energiával), amellyel képes önmaga alá rendelni a mindenséget.

PÁL LEVELE A FILIPPIEKHEZ 2. Fejezet

1. Ha tehát van valami bátorítás Krisztusban, ha van valami szeretet vigasztalásban, ha van valami szellemi közösség, ha van valami bensőség és könyörület,
2. akkor tegyétek teljessé örömömet (azzal), hogy egyetértetek, ugyanazon szeretet legyen bennetek, egyet gondolva, közös lelkesedéssel,
3. semmit ne tegyetek viszálykodásból, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázatosságból egyik a másikat önmagánál különbnek tartsa.
4. ne keresse ki-ki a maga javát, hanem mindenki a másokét is,
5. Az a lelkület hasson át benneteket, ami Krisztus Jézusban is van,
6. Aki amikor Isten alakjában volt, nem tekintette zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlő,
7. hanem megüresítette (ön)magát, rabszolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonló, külsejét tekintve embernek találták,
8. megalázta magát, engedelmes lett halálig, éspedig a kereszthalálig,
9. ezért Isten is fölmagasztalta Ót, és ajándékozott neki oly nevet, amely fölötte van minden névnek,
10. hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, az égen levőké és földön levőké és földalattiaké,
11. és minden nyelv vallja, hogy Úr Jézus Krisztus az Atya Isten dicsőségére.
12. Azért szeretteim, ahogyan mindig engedelmesek voltatok, nem csak jelenlétemben, hanem most sokkal inkább a távollétemben, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket,
13. mert Isten az, aki munkálja bennetek az akarást és a munkálást jótetszésének megfelelően.
14. tegyetek meg mindent zúgolódás és habozás nélkül,
15. hogy legyetek kifogástalanok (feddhetetlenek) és tiszták Istennek ártatlan (ócsárlástól mentes) gyermekei e fonák és kificamodott (elferdült) nemzedékben, akik között úgy vagytok, mint a (fénylő) csillagok a világban.
16. az élet Igéjéhez ragaszkodjatok az én dicsekvésemre a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába és nem hiába fárad(oz)tam,
17. de ha kiöntenek is engem, mint italáldozatot, a ti hithűségetek áldozatánál és szent szolgálatánál, örülök és együtt örülök mindnyájatokkal,
18. ugyanígy ti is örüljetek és örüljetek velem együtt.
19. És remélem az Úr Jézusban, hogy Timótheust hamarosan elküldöm hozzátok, (azért) hogy én is jó lélekkel legyek, ha értesülök dolgaitokról,
20. mert senkim sincs, aki vele rokonlelkületű, aki igazán szívén viseli ügyeteket,
21. mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Krisztus Jézusét,
22. az ő megbízhatóságát (kipróbált voltát) pedig ismeritek, mivelhogy mint atyjának a gyermek, velem együtt (rab)szolgált az evangéliumban.
23. Azt remélem, hogy tüstént elküldöm, mihelyt meglátom dolgaim állását,
24. bízom az Úrban, hogy én magam is hamarosan elmehetek,
25. azt pedig szükségesnek tartottam, hogy elküldjem hozzátok Epafrodituszt, a testvéremet és munkatársamat és bajtársamat, nektek pedig mint apostolt és szolgálatvégzőt, akit ti küldtetek azért, hogy szükségemben szolgálatomra legyen,
26. ugyanis nagyon vágyódott mindnyájtok után és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy gyengélkedik.
27. Mert beteg is volt, egészen közel a halálhoz, de Isten (meg)könyörült rajta, de nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy bánat ne érjen,
28. így sietve útnak indítottam, (azért) hogy viszontlátva (őt), örüljetek neki, és kevésbé kelljen szomorkodnom.
29. Fogadjátok hát őt az Úrban, minden örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket,
30. mivelhogy a Krisztus munkájáért közel került a halálhoz, a lelkét kockáztatta, (azért) hogy a nekem tett szolgálattal pótolja a ti hiányotokat,

PÁL LEVELE A FILIPPIEKHEZ 1. Fejezet

1. Pál és Timótheus, Krisztus Jézus rabszolgái, minden szenteknek Krisztus Jézusban, akik Filippiben van-nak felügyelőiekéi és diakónusokkal együtt.
2. Kegyelem nektek és béke(sség) Istentől, Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
3. Hálát adok Istenemnek minden (meg)emlékezés(em)ben rólatok,
4. mindenkor, minden könyörgésemben mindnyájatokért örömmel könyörgök,
5. amiért közösséget vállaltatok az örömhír hirdetésében, az első naptól fogva mostan(á)ig,
6. bízom is benne, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, be is végzi a Krisztus Jézus napjáig,
7. amint igazságos, hogy így gondolkozzam mindannyi(a)tok felől, mivel szívemben tartalak titeket, mint akik mind a fogságomban, mind az örömhír védelmezésében és megszilárdításában közösséget vállaló társaim vagytok mindnyájan a kegyelemben,
8. mert tanú(bizonyságo)m az Isten, mennyire vágyódom (sóvárgok) mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében,
9. és ezért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban és jobban gyarapodjék ismeretben és minden megértésben,
10. hogy megvizsgáljátok, mik a lényegesek (fontosak), hogy napfényben megítéltek és megütközést nem keltők legyetek Krisztus napjára,
11. tel(v)e az igazságosság gyümölcsével Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására,
12. tudomástokra adni szándékozom nektek, testvérek, hogy az én helyzetem inkább az evangélium előme-netelére vált,
13. úgyhogy az én bilincseim Krisztusban nyilvánvalókká lettek az egész testőrségben és a többieknek is
14. és a legtöbb testvér az Úrban bizalmat merített bilincseimből, egyre inkább meri félelem nélkül az Isten Igéjét szólni,
15. Néhányan ugyan irigységből és versengésből is, mások pedig jószándékból hirdetik (hírnökként) a Krisz-tust,
16. egyesek ugyan szeretetből, tudván, hogy az örömhír védelméért vagyok itt,
17. mások versengésből hirdetik a Krisztust, nem tiszta szándékkal, abban a hiszemben, hogy nyomorúságot okozzanak fogságomban,
18. mert mit számít ez? csakhogy bármi módon, akár színből (látszatból), akár igazán Krisztust hirdetik, ennek is örülök, sőt örülni is fogok,
19. mert tudom, hogy ez nekem megmentésemre (üdvösségemre) válik a ti könyörgésetek által és a Jézus Krisztus Szellemének segítsége által,
20. az én bizakodó várakozásom és elszánt reménységem szerint, hogy semmiben nem vallok szégyent (szé-gyenülök meg), hanem minden bátorsággal mint mindig, úgy most is, Krisztus felmagasztaltassák a tes-temben, akár élet, akár halál által,
21. mert nekem az élet Krisztus és meghalni nyereség,
22. ha pedig e (hús)testben kell élnem, ez gyümölcsöző munkát jelent és hogy mit válasszak, nem tudom.
23. Mind a kettő vonz pedig: kívánkozom (vágyom) elköltözni és együtt lenni Krisztussal, mert sokkal in-kább jobb ez,
24. de a (hús)testben maradásom szükségesebb értetek
25. és ebben bízva tudom, hogy maradok és megmaradok mindnyájatok javára a ti előrehaladástokra és hit-hűségetek örömére,
26. (azért) hogy a ti dicsekvéstek Krisztus Jézusban bennem túláradjon azáltal, hogy ismét elmegyek hozzá-tok.
27. Csak Krisztus evangéliumához méltó polgárok legyetek (azért), hogy akár eljövök és meglátlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam felőletek, hogy szilárdan álltok egy Szellemben, egy lélekkel együtt ver-senyben állva az örömhír hithűségében,
28. és nem rettentek meg semmiben az ellenfelektől, ez lesz számukra a pusztulás, számotokra pedig a meg-mentés (üdvösség) megmutatása, és ez Istentől van,
29. mivelhogy nektek az a kegyelem jutott a Krisztusért, hogy ne csak hithűségre jussatok Benne, hanem szenvedjetek is Érte,
30. ugyanazt a tusát vívjátok, amilyet bennem láttatok és most felőlem hallotok.

2010. március 7. C év, Nagyböjt, 3. vasárnap (Szent Perpétua és Felicitas vértanúasszonyok) A nap liturgikus színe: lila

Megtapasztalva megkísértettségünket, és megerősödve Isten erejében látjuk, hogy milyen a világ. Hogy mennyi rossz van a világban. De Jézus kiemel bennünket a rosszból, megmutatja az utat az atyai házba, és arra hív, hogy tegyük szebbé, jobbá a világot.

A hívek üdvözlése után: Nagyböjt harmadik vasárnapjának imádságait bizalom tölti el. Bűnbánatunk nem kétségbeesett önmarcangolás. Nincs olyan őszintén megbánt bűn, amit Isten meg ne bocsátana. Mennyei Atyánk a lelki megtisztulás kegyelmi fürdőjébe merít és kiárasztja lelkét egybegyűlt fiaira.

Első könyörgés után: Csak akkor remélhetjük bűneink bocsánatát, ha mi is készek vagyunk másoknak megbocsátani. Az ősegyházban nagyböjt idején fokozatosan vezették be a hittanulókat az isteni titkok ismeretébe. A szentírás eligazít Isten ügyeiben, növeli ismereteinket. Figyelemmel hallgassuk az Isten üzenetét.

Igeliturgia:

* Olvasmány: Kiv 3, 1-8a.13-15 Én vagyok, aki vagyok
* Szentlecke: 1Kor 10, 1-6.10-12 Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, hogy el ne essen!
* Evangélium: Lk 13, 1-9 Ha nem tartotok bűnbánatot, elvesztek.

Hívek imája:
pap: Testvéreim! Kérjük Urunkat, Istenünket, hogy készségesen hallgassuk szent igéjét, és életünkben valóra váltva neki tetsző gyümölcsöt hozzunk.

1. Segítsd Istenünk, hogy nyitott szívvel járjunk, felfedezzük jeleidet a világban, és bátran kövessük hívásodat, hallgass meg Urunk!
2. Segíts, hogy el ne bízzuk magunkat, mindig figyeljünk szavadra, és másokat is meg tudjunk erősíteni a te utadon, hallgass meg Urunk!
3. Segítsd, hogy minél többen meghallják az Egyházon keresztül felhangzó, bűnbánatra hívó szavadat, és bátran vállaljuk a bűnbánat cselekedeteit, hallgass meg Urunk!
4. Erősítsd meg azokat, akik az áradások miatt nehéz helyzetbe kerültek, hogy legyen erejük és bizalmuk – megtapasztalva szeretetedet – tovább munkálkodni, építeni és szolgálni, hallgass meg Urunk!
5. Nyisd meg mindannyiunk szívét, hogy segítsünk a bajba jutottakon, az árvíz rombolása az összefogásra indítson mindannyiunkat, hallgass meg Urunk!

pap: Köszönjük, Urunk, Istenünk, hogy türelmes vagy hozzánk, időt adsz a bűnbánatra, és kegyelmi segítségeddel az érdemszerző életre. Segíts, hogy türelmeddel vissza ne éljünk, és a jóban szüntelenül gyarapodjunk. Krisztus a mi Urunk által.

Áldozási könyörgés után: Mennyei Atyánk megbocsátotta bűneinket, visszafogadott fiai közé. Elfogadta Szent Fia érettünk megújított keresztáldozatát, testét eledelül adta a szentáldozásban. Oltáránál otthonra találtunk. A bizalom lelkületével indulunk útjainkra.

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Nagyböjt harmadik vasárnapjának imádságait bizalom tölti el. Bűnbánatunk nem kétségbeesett önmarcangolás. Nincs olyan őszintén megbánt bűn, amit Isten meg ne bocsátana. Mennyei Atyánk a lelki megtisztulás kegyelmi fürdőjébe merít és kiárasztja lelkét egybegyűlt fiaira.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Csak akkor remélhetjük bűneink bocsánatát, ha mi is készek vagyunk másoknak megbocsátani. Az ősegyházban nagyböjt idején fokozatosan vezették be a hittanulókat az isteni titkok ismeretébe. A szentírás eligazít Isten ügyeiben, növeli ismereteinket. Figyelemmel hallgassuk az Isten üzenetét.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A kenyér és a bor a hívő közösség ajándéka. A mi áldozatainkat jelképezik: az imát, önmegtagadást, bűnbánatot, szeretetet… Egész héten készülnünk kell a szentmise bemutatására, összegyűjtve Istennek tetsző cselekedeteinket. Lelki ajándékok nélkül nem léphetünk színe elé.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Mennyei Atyánk megbocsátotta bűneinket, visszafogadott fiai közé. Elfogadta Szent Fia érettünk megújított keresztáldozatát, testét eledelül adta a szentáldozásban. Oltáránál otthonra találtunk. A bizalom lelkületével indulunk útjainkra.

1. Istenünk, Te sokszorosan megmutattad nekünk, hogy vagy, jelen vagy, velünk és értünk vagy! Tedd alkalmassá nekünk az időt ma is a hozzád térésre! Hallgass meg, Urunk!
2. Hogy a hozzád vezető út számunkra igazán a bűnből kivonulás, a szabadulás útja legyen! Hallgass meg, Urunk!
3. Add, hogy népünkből sose haljon ki a jóra törekvés, az igazság utáni vágy és az összefogásra való képesség! Hallgass meg, Urunk!
4. Formálj belőlünk ebben a szent időben gyermekeket a magad számára, akikben igazán kedved telik! Hallgass meg, Urunk!
5. Segíts, hogy minden jóakaratú ember összefogjon az erőszak nélküli társadalom érdekében! Hallgass meg, Urunk!
6. A mások balsorsáról szóló hírek ébresszenek bennünk részvétet a kárvallottak iránt! Óvj meg a kárörvendés bűnétől, de a közönytől és az elbizakodottságtól is! Hallgass meg, Urunk!
7. Istenünk, te a türelmes kertész modellje vagy, ne bűneink szerint bánj velünk, ne gonoszságaink szerint fizess vissza! Érlelj meg az örök életre mindnyájunkat! Hallgass meg, Urunk!

Két Jézus korabeli történet kapcsán hallottuk ma Jézus szavait az evangéliumban. Az egyik esemény az volt, hogy Pilátus, a római helytartó a húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe zarándokolt galileaiak között vérfürdőt rendezett, a másik pedig az, amikor Siloámban egy torony összedől és maga alá temet tizennyolc embert. Az ószövetségi felfogás szerint mindezek az emberek nem véletlenszerűen haltak meg, hanem azért, mert bűnösek voltak, s Isten bűnükért halállal büntette őket, pedig valójában nem voltak rosszabb emberek az átlagnál. Ennek a felfogásnak sajnos még ma is megvannak a nyomai, főleg az idősebb generáció körében, amikor valakinek valami nagy sorscsapására azt mondják, hogy “megverte az Isten”. Megvallom nekem gyerekkoromtól kezdve morbidnak és összeegyeztethetetlennek tűnt ez a két szó: a verekedés meg az Isten. S később tanulmányaim, de még inkább személyes Istenélményeim alapján beláttam, hogy ez így nagy butaság.

Jézus is szakít az ószövetségi szemlélettel, amikor kijelenti, hogy nem voltak ők bűnösebbek a többi embernél. Tehát így ez a felfogás, hogy Isten “megverne” valamiért bennünket gyökerében helytelen, rossz. A lényeg azonban nem is ez a mai evangéliumban, hanem az, amit ennek kapcsán kétszer is, szinte már fülsértő módon kijelent: “Ha nem tartotok bűnbánatot (helyesebb fordításban: ha nem tértek meg), épp úgy elvesztek ti is mindnyájan!”

Úgy érzem, hogy az elmúlt időkben az Egyház nem fektetett kellő hangsúlyt a megtérésre. Még a nagyböjti időszakban is inkább a böjtöt hangsúlyozza, mintsem annak igazi célját a megtérést. Ennek következtében a legtöbb hívő tudatában a megtérés szó kapcsán az jut eszébe, hogy egy hitetlen felnőtt emberből hívő lesz. Abból pedig szinte semmit nem észlelnek, hogy a megtérés a hívő emberre is vonatkozik. Pedig figyeljétek meg: Jézus a hívő zsidóknak mondja nyilvános működésének kezdetén: “Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Vagy pedig a mai mondatot is, hogy “Ha nem tértek meg, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan!” szintén a hívő zsidóknak mondta.

Mi is valójában a megtérés?

A megtérés azt jelenti, hogy Jézus Krisztust tekintjük életünk legfőbb értékének. Azért, mert ő életét adta értünk. A megtérésből az is származik, hogy ha felismerjük, hogy Jézus életünk legfőbb értéke, akkor őt tekintjük életünk legfőbb urának, akinek engedelmeskedünk. Ám az ő hatalma nem evilági erőszak, hanem a Szentlélek által ihletett finom vágy, hogy megtegyük amit Jézus kíván. Valahogy úgy, mint a szerelmesek esetében, akik nagyon szeretik egymást és a másik kívánsága szinte parancsként jelentkezik. Ha igazán szeretjük Jézust, parancsai nem nehezek, hanem szinte lessük kívánságát, mint a szerelmesek.

A megtérés személyes döntés, nem pusztán egy értelmi belátás eredménye. Odafordulás teljes személyemmel Istenhez, és ezzel együtt elfordulok bűneimtől is. A megtérés nem egyetlen esemény, hanem állandó életfeladat: mind jobban átadni magamat Istennek, teljesen elmerülni a Szentlélekben, akit a keresztségben kaptunk meg Krisztus által. Egész életre szóló feladat, mert ugyan melyikünk mondhatja el, hogy teljesen befogadta a végtelen Istent?

A végtelen Isten mindig tartogat új meglepetéseket, csak keresnünk kell. Mindig vágyik felénk megmutatni szeretetének új oldalát, csak el kellene fogadnunk.

Valahogy úgy mint a jó házasságban a házastársak, akik szeretetüknek mindig újabb és újabb oldalát ajándékozzák egymásnak, mert a szeretet kimeríthetetlen. S ha ez a mindig megújuló és ajándékozó szeretet nincs meg egy házasságban, az a házasság tönkremegy, mert nem lelnek benne boldogságot a felek. Ilyenkor van az, hogy valamelyik házastárs az alkoholban keres boldogságot, vagy egy másik személlyel létesít szexuális kapcsolatot, mert ebben keresik a boldogságot. Vagy a legrosszabb és sajnos elég gyakori esetben válással végződik az ilyen.

Isten mindig nyitott, hogy ajándékozza magát nekünk. De ha mi nem vagyunk nyitottak feléje a megtérésben, akkor Istennel való, kapcsolatunk tönkremegy, megszürkül, mint a rossz házasság.

Mindig újabbra és újabbra kell törekedni, megtérni, odafordulni Istenhez, egyre jobban átadni magunkat neki. S ez nem egy üres szöveg, hanem cselekedetekben kell, hogy megvalósuljon. Mindenek előtt az imádságban, az Istennel való legközvetlenebb kapcsolat lehetőségében. Az imádságban is meg kell térni, újakat kell keresni, csendben kell lenni. Mint ahogy a szerelmesek minden szó nélkül, csak pusztán a pillantásukkal tudnak egymásnak üzenni, hogy szeretik egymást, úgy az Istennek is legjobban a csendben és nem vég nélküli imák felmondásában tudjuk legszebbek kifejezni, hogy szeretjük.

Midig újabbra és újabbra kell tehát törekedni, mert Jézus felszólított minket: “Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!”

Persze tudom, hogy most főleg az idősebbek közül sokan azt gondolják magukban: “én már idős vagyok, ennyi meg ennyi éves, ez nekem már magas. Én már nem tudok megváltozni. Szüleimtől ezt láttam, ezt kaptam – én már csak így szoktam meg.”

Nem teljes megváltozásról van szó, hanem arról, hogy az Istennel való kapcsolat egy módját nem lehet megszokni – új kapcsolatra kell törekedni Istennel. Nem szabad belefáradni, s kijelenteni, hogy én már nem vagyok többre képes – de igenis képes vagy rá!

Ismerek egy 72 éves jezsuita papot. Állandóan utazik, hogy az ország minél több pontján komoly lelkipásztori tevékenységet végezzen, a megújulás magjait elhintse, és növekedését is kísérje. Fiatalokat megszégyenítő munkatempója van. Napi négy órát alszik és minden percét kihasználja. Amikor legutóbb találkoztam vele arról beszélt, hogy jövőre másféleképpen csinálja munkáját. Még több ember akar elérni, természetesen még több utazás árán.

Az előrehaladás, a megújulás, a megtérés nem csak a papok feladata, hanem minden megkeresztelté, mert a megkereszteltek alkotják az Egyházat. Minden megkeresztelt felelős az Egyházért, hogy megtér-e vagy sem.

Persze könnyen beszélek én, mert fiatal vagyok, tele energiával, könnyben változtatok. Ez igaz. De ne az én személyemet nézzétek, hanem azt, akinek nevében beszélek hozzátok: Jézusét, aki azt mondja: “Ha nem tértek meg, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan!”

Jézus még ad haladékot életed fügefájának, hogy bűnbánat, a megtérés gyümölcseit teremjed. De sosem tudod mikor telik le a haladékul kapott egy év, amikor ismét eljön, s ha nem talál gyümölcsöt rajtad, menthetetlenül kivág.

Ámen.

Mindenki bűnös, megtérésre szorul(Lk 13, 1-9)

Elég könnyen belátható, hogy sok bűn hordja magában büntetését. Azonban azt a kijelentést, hogy minden szerencsétlenség valamilyen bűnnek a büntetése, és ez Istennek az ítélete, nem lehet bizonyítani. Földrengések és más természeti katasztrófák ott fordulnak elő, ahol megtalálhatók ennek okai a természetben. Ezek nem függnek tehát attól, hogy ott jó vagy rossz emberek élnek. Amikor pedig különösen jó embereket ér szerencsétlenség, mint azokat a zsidókat, akik áldozatukat akarták bemutatni a jeruzsálemi templomban, ez nem igazolja azt, hogy Isten igazságtalan lenne, hogy nem törődik a jókkal. Jézus ezt a feltételezést, hogy minden szerencsétlenség a bűn következménye, azzal cáfolja, hogy nincs ember bűn nélkül, akár szerencsétlenség éri, akár nem. Ezért mindenkinek meg kell térnie bűnéből, mert egyébként épp úgy el fog veszni, mint azok a galileaiak, akiket Pilátus öletett meg, vagy azok, akik a Siloe-tónál épült torony összeomlásánál haltak meg.

Ilyen szerencsétlenségek Jézus számára arra adnak alkalmat, hogy arra gondoljon, arra emlékeztessen, mindnyájan alá vagyunk vetve a mulandóságnak és a halálnak. Isten ítélőszéke előtt a testi halálnál súlyosabb ítélet várhat ránk, az örök halál büntetése. Ez azt jelenti, hogy véglegesen ki leszünk zárva Isten életéből, szeretetéből. Jézus ebből azt a következtetést vonja le, hogy mindenkinek vissza kell térnie, meg kell térnie Istenhez. Fel kell hagyni azzal, hogy elzárkózzon Istentől, hogy úgy tervezze meg életét, mintha ő nem is lenne. Lépjünk ki elzárkózásunkból, mert az időben nem bízhatunk, nem könnyelműsködhetünk. Az élet vége mindnyájunk számára olyan közel lehet, mint azoknak, akikről az evangélium tudósít, vagy mint egy földrengés, vagy közlekedési baleset áldozatai számára.

Ahhoz azonban, hogy meghalljuk Jézus megtérésre hívó szavát, meg kell ismerni igazi helyzetünket, fel kell ismernünk, hogy szükségünk van a megtérésre. Igen fontos kérdés, hogy mennyire vesszük komolyan ezt a feladatot. Akik igyekeznek keresztény életet élni, azok számára elsősorban az jelent nehézséget, hogy mindig ugyanazokkal a kisebb, nagyobb bűnökkel találják magukat szembe. Azonban ma a külső körülményekre is nagyon figyelnünk kell. Olyan társadalomban élünk, amelynek tagjai nem akarják tudomásul venni életük korlátait, valójában csak a testi haláltól félnek. Ilyen környezetben nehéz eljutni ahhoz a belátáshoz, hogy bűnös életet élünk. Itt a részproblémák előtt elsősorban arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy mennyire szakadt el életünk Istentől. Mennyire éljük azt meg, hogy életünknek ő az alapja, milyen mértékben vagyunk annak tudatában, hogy életünk hozzá tartozik. Minél komolyabban vagyunk ennek tudatában, annál őszintébb szívvel fogjuk életünkkel őt dicsőíteni, őt szolgálni. Ennek ellenkezője igen hasznos lelkiismeretvizsgálati szempontot adhat. Minél felületesebben éli meg valaki Isten szolgálatának, imádásának kötelességét, minél kevésbé vállal közösséget Isten ügyével, annál alaposabban kellene átgondolnia, mit is jelent teremtményi mivoltunk, mik az ebből eredő kötelességeink. Ha nem éljük meg alapvető függésünket Istentől, akkor az erkölcsi kötelességeket sem tudjuk igazán komolyan venni, mert ezeket az Istennel való kapcsolat alapozza meg. Ha pedig az erkölcsi értékek kötelező ereje megszűnik, akkor ezzel együtt megszűnik a bűntudat is.

Márpedig életünk erkölcsi hiányosságait érdemes nagyon komolyan venni, mert ezek már az emberhez méltó egyéni és közösségi életünket veszélyeztetik. Mindenfelé szeretetlenséggel, a hatalommal való visszaéléssel, anyagi haszonleséssel, gyűlölettel, emberek megvetésével, a védtelenek kihasználásával, megbízhatatlansággal találkozunk, amely végigvonul életünk minden területén. Mindnyájunknak fel kell tenni a kérdést, mennyire ér el minket ennek az erkölcsi nihilizmusnak az áradata. Ha pedig ennek tudatára jutunk, akkor ez még inkább sürgetővé teszi nemcsak a megtérést, hanem ennek minél igazibb megvalósítását. Ebben mindig az lesz a döntő kérdés, mennyire fordulunk életünkkel Isten felé, mennyire vezet életutunk feléje. Ezzel szükségszerűen összefügg az a kérdés is, hogy életvitelünket mennyire hatja át keresztény vallásosságunk a családban, a munkahelyen, a társadalmi életünkben. Ha őszinte a bűnbánatra való törekvésünk, akkor ez még jobban Jézus Krisztus felé fog fordítani bennünket, akinek közvetítésével elér minket Isten megtérésre szólító felhívása.

A megtéréshez bensőleg hozzátartozik, hogy komolyan figyeljünk Isten szavára. Ez nemcsak azt jelenti, hogy egy-egy evangéliumi, vagy szent páli mondatot fontoljunk nagyon komolyan meg, és vonjuk le következményeit életünk alakítására, hanem törekedjünk a Szentírás igényesebb megismerésére. Az egyes evangéliumoknak, Szent Pál leveleinek van egy sajátos szemlélete, amelyet ha megismertünk, ez sok segítséget nyújt az egyes részletekhez. Így jobban meg fogjuk érteni, mit is jelent ezeket mindennapi életünkre alkalmazni, hogyan kell a Szentírás, főleg az evangéliumok vezetése mellett egész emberségünkkel jobban Isten felé fordulni. Ez nagyon komoly feladata életünknek, amely most a nagyböjti bűnbánati időben különösen időszerű. MK

Nem könnyű történet. Talán, ha Jézus elment volna gyónni a templom kitisztítása után, vagy legalább jelét mutatta volna, hogy bánja hirtelen felindulását, könnyebben vonnánk le a magunknak a jámbor tanulságot. De nem tartott bűnbánatot, és nem lehet azzal kimenteni, hogy keresve sem találhatott volna gyóntatószéket. Jó, beteljesített egy próféciát (“Attól a naptól fogva nem lesz többé kereskedő a Seregek Urának házában” Zak. 14,21), de nem választhatta volna-e ehhez inkább a békés dialógust?

Valószínűleg úgy látta, hogy nem teheti. Amit tett, azt ugyanis nem hirtelen felindulásból tette, hanem miután szépen megfonta a korbácsot kötélből. Volt ideje meggondolni a dolgot!

Az evangélista szerint Jézust “az Isten házáért érzett buzgóság emésztette”. Jézus jó barátjának, János apostolnak a beszámolója ez, aki készséggel észreveszi a jó szándékot az események mögött.
De igazolhatja-e a történteket a baráti jóindulat? A főpapok válasza egyértelmű; nincs mit mentegetni, ez az ember túl veszélyes. Elsősorban nem is a kereskedőkre nézve: “Jézus sok kritikusa azon a véleményen volt, hogy Istent kell megvédenie Jézussal szemben” (P. Fiedler).

Ha ez a történet nem tartozik a kedvenceink közé, az talán azért van, mert mi is így látjuk: Isten mentsen a vakbuzgóktól, a cél nem szentesítheti az eszközt.

De Jézus mégsem volt vakbuzgó! Egyedül Isten Országát és annak igazságát kereste, ez igaz, de emberekre, emberi helyzetekre nagyon figyelmesen. Tudatában volt, hogy amikor Isten jóságát engedi “a világra jönni”, ezt a világ kusza, nehezen áttekinthető, súlyos szövetében kell tennie. A helyzetek pedig nem úgy oldódnak meg, mint a mesében. A valóságban a jónak is megvan az árnyéka, és vannak, akik főleg ezt érzékelik. Jézus azt mondja, hogy “békét hoztam”, és hozzá kell tennie: “nem békét jöttem hozni, hanem kardot”.

Jézus “mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve”, és hasonlóvá lett hozzánk abban is, hogy egy ilyen világban kellett kibontakoztatnia életét. Az Atyához való hűtlenség, “a bűn” az lett volna, ha engedi, hogy a világ szövevényében, az érdekek ellentétes feszülésében cselekvésképtelenné, bénulttá váljon.

A hűtlenség, a bűn az lett volna, ha álmodik magának egy világot, amelyben a döntéseknek se tétjük, se súlyuk nincsen. A bűntelenség, a hűség pedig az, hogy vállalta, a maguk kétértelműségével, azokat a helyzeteket, amelyekbe Atyja belevezette őt.

Ez volt az ő böjtje. Elfogadta, amit az élet elébe tett: “az én eledelem az, hogy Atyám akaratát teljesítsem”.

Lukács János SJ

“Ha nem tartotok bűnbánatot, elvesztek ti is…” (Lk 13,1k) Micsoda kemény mondat. Nekem is szólna? Miben tarthatok én bűnbánatot? Bűneim mértéke: szeretetlenségem, ítéleteim.

Mit tegyek? “Legyenek egy, ahogy Te Atyám bennem és én tebenned, úgy legyenek ők is egy…” – mondja Jézus. Próbáljam meg naponta legalább néhányszor “belülről” átélni, mit él embertársam testvérem, szülőm, gyermekem. (Mit él olyankor, amikor épp haragszok rá, vagy nem értem őt? Éljem át az ő érzését, fájdalmát, esetleg érthetetlenségét, gyengeségét. Teológiai kifejezéssel úgy is mondhatnánk: éljünk “perichoretikusan!”)

Mit mond ezzel kapcsolatban a vasárnapi szentlecke? “Aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Kor 10,12k)

Nagyböjt kedves ájtatossági gyakorlata a keresztútjárás.

A középkor hívő embere szívesen zarándokolt el a Szentföldre. Ott végigjárta Jézus életének helyeit, végigelmélkedte az egyes eseményeket. Kedvelt imádságos esemény volt Jézus szenvedésének útját végigjárni.

A XIII. század tájékán egyre nehezebb volt eljutni a Szentföldre, ugyanakkor sokak számára eleve nem volt ez lehetséges. Mégis a hívő ember szívesen elmélkedett Jézus szenvedéséről, és próbálta kialakítani azokat a helyeket, ahol végigjárhatja a Jézus szenvedésének útját. Ennek a gondolatnak a terméke a sok faluban – eredetileg a falu szélén – megtalálható kálvária. Ugyanakkor a templomain falára is felkerültek a keresztút stációinak képei.

Jézus szenvedésének eseményeit szemléljük, azzal a szándékkal, hogy bekapcsolódjunk Jézus szenvedésébe, erőt merítsünk az ő szenvedéséből saját keresztjeink hordozására, a nagyböjt időszakában időnket imádsággal töltve erősödjünk Isten iránti szeretetünkben és tudatosítsuk magunkban, hogy Jézus útja nem a Golgotán vagy a sírban ér véget, hanem a feltámadás által Jézus tovább él, ma is velünk van.

A bibliai beszámoló alapján szemléljük Jézus elítélését, kereszthordozását, a találkozásokat a keresztúton, a ruháitól való megfosztását, keresztre szegezését, halálát és sírba tételét. A keresztút és a szenvedésék nehézségeiből következik az elesés, amelyben azt látjuk, hogy Jézus újra és újra feláll, és tovább megy.

Gyakran teszik hozzá a keresztúthoz a 15. állomást, Jézus feltámadását, mert ez ad értelmet és jelentőséget Jézus szenvedésének.

Azt hiszitek, hogy a madridiak bűnösebbek voltak, mint mi, e sorok írja és olvasói? Hovatovább megérthetnék, hogy a terror logikája épp a kiszámíthatatlanság! Nincs biztonság, sem a jóknak, sem a rosszaknak! Azt hiszitek, a New York-i kettős torony alá temetett áldozatok bűnösek voltak, a megmenekültek pedig ártatlanok? A merénylők – bár igazából sohase fogjuk megtudni, mit is gondoltak – hihették ezt, mert a „Világkereskedelem” számukra azonos Bábellel, és vitathatatlan, a tornyok egy kontinens, egy civilizáció gőgjét hirdették. De ettől még az ott dolgozók, a véletlenül ott bámészkodó turisták, vagy a hősies tűzoltók se nem rosszabbak, se nem jobbak, mint mi, akik elmélkedhetünk azon, milyen kiszámíthatatlan is a sors. Akik a karmában hisznek, azoknak a képlet egyszerű: „előző” életükért lakoltak, bűnhődtek. Jézus azonban világosan tagadja az ilyen ideológiát: Mondom nektek: nem! De ugyanilyen határozottan figyelmeztet: okuljunk! A zárszámadás pillanatát senki sem ismeri. A nagyböjt ilyen zárszámadá, vagy inkább lehetőség erre. Nem jelent véget, de jelentheti a bűnös élet végét. És bűn a terméketlenség is, amint a fügefa példázata mutatja. Jaj a meddőknek, akik csak magukkal törődnek, és nem hoznak hasznot a közösségnek! A kultúra, amely az önzést isteníti, halálra van ítélve. „Vágd ki!” – szól az ítélet. Legkésőbb jövőre termést kell hoznunk.
Hányszor halljuk, hogy hol volt az Isten, amikor ez vagy az történt. Mintha Isten egy automatikus problémamegoldó gépezet lenne. A Jézusnak szegezett kérdés az ártatlanok haláláról, vagy a balesetnek híre, amely foglalkoztatja a kor embereit, a mai kor helyzetére is ráillik. Jézus nem kezd magyarázkodni, hanem bűnbánatra hív. Ha Istennel való kapcsolatunk állandó, ha bízunk Isten gondviselő szeretetében, akkor nem kell félnünk a különféle tragédiák lehetőségétől, mert Isten alakítja életünket.

De Pál apostol figyelmeztetése is fontos: aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen. Mert naponta, folyamatos Isten melletti döntésre van szükségünk. Mert minden nap meg kell erősítnünk Istenhez való tartozásunkat.

A nagyböjt, a húsvét túlmutat a földi élet esetlegességén, és Istenre irányítja figyelmünket. Ugyanakkor azt is jól tudjuk, hogy Isten egyrészt türelmes az ember iránt, újra és újra felkínálja a megtérés lehetőségét, de földi életünk ideje egyszer véget ér.

Szembesülve a világgal, a világban jelen levő rosszal, de megtapasztalva Isten kegyelmét bizalommal járhatjuk életünk útját, használhatjuk, és mutathatjuk meg másoknak Isten kegyelmét, működését életünkben.

forrás: Hankovszky Miklós
Septimus Severus császár uralkodása alatt, 202-ben véres üldözés tört ki Észak-Afrikában. Karthagoban börtönbe vetették Perpetuát és Felicitast másik három hittanulóval. Perpetua 23 éves, előkelő özvegyasszony volt. Csecsemőjét még a börtönben is szoptatta. Felicitas rabszolganő volt, és a börtönben szülte meg gyermekét. Március 7-én előbb az arénában egy vad tehén elé vetették, majd tőrrel agyonszúrták őket.
Találóan alkalmazható rájuk a Zsoltáros szava:

Tengernyi csapás hull az igazakra,
és mindezekből kiszabadítja az Úr őket.
Megőrzi minden csontjukat,
hogy azokból egy sem törhet össze.
FELHÍVÁS A BŰNBÁNATRA
Testvéreim! Senki sem szakíthat el minket Isten szeretetétől. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy megmaradhassunk Isten szeretetében.
KYRIE-LITÁNIA
Jézus Krisztus, Aki a végső állhatatosság kegyelmét is megadod a Téged szeretőknek:
Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, Aki szenvedésedből részt adsz a Benned hívőknek:
Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Aki a győzelmet is megadod azoknak, akik hűségesen nyomodban járnak:
Uram, irgalmazz!
A SZENTLECKÉHEZ (Róm 8, 31b-39)
Az Atya szeretete Krisztusban kézzel fogható valóság lett. Annyira akarta üdvösségünket, hogy egyszülött Fisát adta áldozatul értünk. Krisztus önként vállalta az áldozatot, és annyira szeret minket, hogy – ha mi nem akarjuk – semmiféle hatalom el nem szakíthat szeretetétől.
AZ EVANGÉLIUMHOZ (Mt 10, 34-39)
A megkeresztelt ember földi élete sok megpróbáltatáson megy keresztül, hogy az Isten iránti szeretetünk megtisztuljon, és istengyermeki életünkhöz méltó legyen. Mert szeretetünknek Isten iránt mindent felülmúló, mindenkit megelőző szeretetnek kell lennie.
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Testvéreim! A vértanúk hite és állhatatossága az üdvösség forrása. Az önzetlen szeretet állhatatosságáért imádkozzunk közösen:

1. Add, Urunk, hogy mi is önmagunkat adjuk Neked, amint Te is Önmagadat adtad értünk.
2. Mélyítsd hitünket, hogy mindennél többre értékeljük a maradandó élet kincseit.
3. Tedd lángolóvá szeretetünket, hogy mindennél jobban szeressünk Téged.
4. Tégy állhatatossá minket, hogy a szeretetben mindvégig kitartsunk.
5. A vértanúk hitével és szeretetével megajándékozva vezess el bennünket Országodba.

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a vértanúk erőssége és állhatatosságának forrása. Kérünk, fordíts meg bennünket, hogy a szent vértanúk példájára és közbenjárására mi is önfeláldozó szeretettel szeressünk Téged, Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Istenünk, kinek szeretetéért Szent Perpetua és Szent Felicitas vértanú asszonyok megvetették a fenyegetéseket és úrrá lettek a halál kínjain, kérünk, add meg az ő könyörgésükre, hogy a te szeretetedben szüntelenül gyarapodjun

Példája: A haláltól a gazdagság nem véd meg, a hit örök életet szerez!
Élete: SZENT PERPÉTUA kisgyermekes 22 éves afrikai fiatal özvegyasszony volt. A Septimus Severus-féle üldözés alatt, 203. március 7-én Karthágóban szenvedett vértanúságot Szent Felicitásszal, hitoktatójukkal és három hitújonc társukkal (Saturninus, Secundulus és Revocatus). Apja a gyermekével érvelve próbálta hittagadásra rávenni, de ő nemet mondott. A börtönben keresztelkedtek meg, a keresztségben erőt nyert a szenvedések elviseléséhez. Rövid enyhe bánásmód után sötét, zsúfolt, elviselhetetlen börtönbe zárták őket. Egy idő után – rövid időre – gyermekét is maga mellé vehette, ez némileg enyhített a szenvedésein. Mivel végsőkig ellent mondott a hittagadásnak, 203-ban halálra ítélték. A vad tehenek nem ölték meg őt, ezért tőr oltotta ki életét.

Szent Ágoston a két szent nevét összekapcsolva hívja fel a figyelmünket a böjti fegyelem értékére, a “perpetua felicitas” (örök boldogság) lesz állhatatosságunk jutalma.

Kiv 3,1-8a.13-15

Mózes pedig apósának, Jetrónak, Mádián papjának a juhait legeltette. Egyszer, amikor behajtotta a nyájat a puszta belsejébe, eljutott Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ekkor megjelent neki az Úr angyala, tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor lángol, de nem ég el. Erre Mózes így szólt: ,,Odamegyek, megnézem ezt a különös látványt, miért nem ég el a csipkebokor!” Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, szólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és azt mondta: ,,Mózes, Mózes!” Ő azt felelte: ,,Itt vagyok!” Az Úr ekkor így szólt: ,,Ne közelíts ide! Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!” Azután azt mondta: ,,Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.” Mózes erre eltakarta az arcát, mert nem mert Istenre nézni. Az Úr ezután azt mondta neki: ,,Láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, hallottam kiáltását a munkafelügyelők kegyetlensége miatt, és ismerem szenvedését. Leszálltam tehát, hogy megszabadítsam az egyiptomiak kezéből, és kivezessem arról a földről egy jó és tágas földre, egy tejjel és mézzel folyó földre, a kánaániak, a hetiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuziták lakóhelyére. Mózes azt felelte Istennek: ,,Íme, elmegyek Izrael fiaihoz, és azt mondom nekik: Atyáitok Istene küldött engem hozzátok! Ha ők akkor azt kérdezik tőlem: ,,Mi az ő neve?” — mit mondjak nekik?” Isten erre azt mondta Mózesnek: ,,Én vagyok az, ,,Aki vagyok”.” Aztán azt mondta: ,,Ezt mondd Izrael fiainak: Az ,,Aki van” küldött engem hozzátok!” Azután Isten azt mondta Mózesnek: ,,Ezt mondd Izrael fiainak: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökké, és ez az én emlékezetem nemzedékről-nemzedékre.
1Kor 10,1-6.10-12

Nem akarom, hogy figyelmen kívül hagyjátok, testvérek, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan átvonultak a tengeren, és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózes által a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, ittak ugyanis az őket követő lelki sziklából: a szikla pedig Krisztus volt. De legtöbbjükben nem telt kedve Istennek, hiszen elpusztultak a pusztában [Szám 14,16]. Ez pedig számunkra előképként történt, hogy mi ne kívánjuk meg a rosszat, mint ahogy ők megkívánták. Zúgolódni se zúgolódjatok, mint egyesek zúgolódtak azok közül, és elvesztek a pusztító által [Szám 14,2.36]. Mindezek előképként történtek velük, és azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi, akikhez az idők vége elközelgett. Aki tehát azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék.
Lk 13,1-9

Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: ,,Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.” Aztán ezt a példabeszédet mondta: ,,Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: ,,Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?” De az így felelt neki: ,,Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.””

2010. március 7. – Nagyböjt 3. vasárnapja

Abban az idoben: Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról
hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre
Jézus megjegyezte: “Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bunösebbek
voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem!
De ha nem tartotok bunbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt
gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádolt Siloámban a torony
és megölte oket, bunösebbek voltak a Jeruzsálemben élo többi embernél?
Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bunbánatot, éppúgy elvesztek ti is
mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. “Egy embernek fügefa volt a szolojében.
Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt
vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a
fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így
válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha
terem majd jövore. Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Lk 13,1-9

Elmélkedés:

Tekints rám irgalmas tekintettel!
A mai vasárnap evangéliumi részlete szerint Jézus két tragikus esetre
emlékezteti hallgatóságát. Mindketto a közelmúltban történhetett, s az
embereknek minden bizonnyal tudomásuk volt róluk. Az egyik tragikus
esemény az volt, hogy a római helytartó, Pilátus, a jeruzsálemi templomban
áldozatbemutatás közben Galileából érkezo zarándokokat mészároltatott le.
A másik esemény szintén megdöbbento volt: Siloámban egy ledolt torony
tizennyolc ember halálát okozta. E két tragikus esemény hírét Jézus arra
használja fel, hogy az embereket bunbánatra indítsa. Senki ne gondolja,
hogy az áldozatok bunösebbek voltak!

Ha Jézus ma, azaz 2010. márciusában mondaná el ezt a figyelmezteto
beszédét, bizonyára ez a következoképpen hangzana: “Azt gondoljátok, hogy
az a több mint 110 ezer haiti lakos, aki január közepén egy földrengés
következében meghalt, bunösebb volt mint többi Haitiben élo ember? Mondom
nektek: nem! De ha nem tartotok bunbánatot, éppúgy elvesztek ti is
mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy chilei földrengés 802 áldozata
azért járt így, mert bunösebb volt, mint ti? Mondom nektek: nem! De ha nem
tartotok bunbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt
gondoljátok, hogy az az ötven ember, aki az elmúlt héten Nyugat-Európában
a pusztító szélvihar miatt életét vesztette, bunösebb volt, mint ti?
Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bunbánatot, éppúgy elvesztek ti is
mindnyájan.

Az evangéliumot és Jézus szavait azzal a szándékkal próbáltam
aktualizálni, hogy megértsük: a bunbánatra szóló felhívás napjainkban is
idoszeru, nekünk is szól. Miközben mások buneit sokszor kárörvendoen vagy
elítéloen emlegetjük, bunösségünk felfedezése fájdalmas tapasztalat
számunkra és nehezünkre esik a szembenézés személyes buneinkkel. Elso
reakcióként azonnal menekülnénk a kínos helyzetbol, mintha nem tettünk
volna semmi rosszat, semmi bunt, s próbálunk kibújni a felelosségvállalás
alól. De lelkünk mélyén mégis bánt minket, hogy bunt követtünk el,
legalábbis akkor, ha helyesen muködik lelkiismeretünk, s figyelmeztet
minket. Sokan hangoztatják manapság: “nincs bunöm, nem vagyok semmiben
bunös, nem érzem magam bunösnek”. Valóban, a bunösség tagadása után hosszú
idobe telik, amire az ember hajlandó elismerni legalább önmagának, s azt
követoen Istennek, hogy bunös.

Ebben a folyamatban súlyos lelki teherként nehezedik az emberre, hogy
buneiért vállalnia kell a következményeket, s valamilyen igazságos
büntetésre számíthat. Buntudatra ébredve jogosan tart az isteni ítélettol.
Ha csak a buntudatról, a lelkiismeretvizsgálatról, a bunök megvallásáról
lenne szó, valóban csak a félelem és a rettegés maradna számunkra.
Mindezek egyoldalú hangsúlyozása azonban azt a veszélyt rejti magában,
hogy túlzottan buneinkbe temetkezünk és megfeledkezünk Isten irgalmáról.
Pedig a kétségbeeséstol éppen az irgalmasság, a megbocsátás menthet meg
bennünket. Az áruló Júdás szörnyu tette után buntudatra ébredt, de nem
látta meg az irgalom útját, mint egyetlen kivezeto utat. Péter apostol
tagadása is súlyos bunnek számít, de o bunösségének felismerésekor
észrevette Jézus irgalmas tekintetét. A fopap házának udvarában háromszor
is azt állította, hogy nem ismeri azt az embert, akit éppen kihallgattak,
de ekkor Jézus “hátrafordult és rátekintett Péterre” (Lk 22,61). E
tekintetbol azonban nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik.

A bunbánatra való felszólítás az evangélium középpontja, s éppen ezért az
evangéliumról szóló igehirdetésnek is a központi témája. Szent Márk
írásának kezdetén olvashatjuk: “Tartsatok bunbánatot és higgyetek az
evangéliumban!” (Mk 1,15). Nyilvános muködésének idején többször elhangzik
Jézustól a bunbánatra hívás, s mennybemenetelekor utolsó tanítása is errol
szól: a meghalt és feltámadt Krisztus “nevében megtérést kell hirdetni a
bunök bocsánatára Jeruzsálemtol kezdve minden népnek” (Lk 26,47). S
ahogyan Jézus a bunbánatra való felhívással együtt az irgalmas Atyáról is
tanított, illetve tanúságot tett, ugyanígy az igehirdetésnek is a bunbánat
mellett Isten megbocsátó szeretetérol kell szólnia, mert csak így válhat
igazi örömhírré az emberek, a bunösök számára. Ha ezt megértjük, akkor a
szentgyónás nem egy kötelezoen elvégzendo cselekedet lesz számunkra, hanem
rátalálás az irgalmas Atyára.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy ne akarjak mások felett
ítélkezni, hanem igazságosan ítéljem meg cselekedeteimet. Ébredjen bennem
buntudat és bunbánat! Ugyanakkor sose feledkezzek meg arról, hogy irgalmas
Istenként mindig kész vagy megbocsátani nekem. Azzal a bizalommal sietek
feléd, hogy nálad nem csak igazságos ítéletre számíthatok, hanem rátalálok
irgalmas szeretetedre is. Hiszem, hogy bármily nagyok is buneim, nagyobb a
te irgalmad és kegyelmed. Tekints rám, Uram, irgalmas tekinteteddel!

7. vasárnap: NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA (Szent Perpétua és Felicitász)

Kiv 3,1-8a.13-15; Zs 102; 1Kor 10,1-6.10-12; Lk 13,1-9
Isten ezt mondta Mózesnek: Vagyok, aki vagyok

Kiv 3,1-8a.13-15

Mózes pedig apósának, Jetrónak, Mádián papjának a juhait legeltette. Egyszer, amikor behajtotta a nyájat a puszta belsejébe, eljutott Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ekkor megjelent neki az Úr angyala, tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor lángol, de nem ég el. Erre Mózes így szólt: ,,Odamegyek, megnézem ezt a különös látványt, miért nem ég el a csipkebokor!’ Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, szólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és azt mondta: ,,Mózes, Mózes!’ Ő azt felelte: ,,Itt vagyok!’ Az Úr ekkor így szólt: ,,Ne közelíts ide! Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!’ Azután azt mondta: ,,Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.’ Mózes erre eltakarta az arcát, mert nem mert Istenre nézni. Az Úr ezután azt mondta neki: ,,Láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, hallottam kiáltását a munkafelügyelők kegyetlensége miatt, és ismerem szenvedését. Leszálltam tehát, hogy megszabadítsam az egyiptomiak kezéből, és kivezessem arról a földről egy jó és tágas földre, egy tejjel és mézzel folyó földre, a kánaániak, a hetiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuziták lakóhelyére. Mózes azt felelte Istennek: ,,Íme, elmegyek Izrael fiaihoz, és azt mondom nekik: Atyáitok Istene küldött engem hozzátok! Ha ők akkor azt kérdezik tőlem: ?,,Mi az ő neve??” — mit mondjak nekik?’ Isten erre azt mondta Mózesnek: ,,Én vagyok az, ?,,Aki vagyok?”.’ Aztán azt mondta: ,,Ezt mondd Izrael fiainak: Az ?,,Aki van?” küldött engem hozzátok!’ Azután Isten azt mondta Mózesnek: ,,Ezt mondd Izrael fiainak: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökké, és ez az én emlékezetem nemzedékről-nemzedékre.

Zs 102

Dávidtól. Áldjad, lelkem, az Urat, s egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el jótéteményeit. Ő megbocsátja minden gonoszságodat, ő meggyógyítja minden betegségedet; Ő megóvja életed a pusztulástól, ő irgalommal és kegyelemmel koronáz meg téged. Ő kielégíti javaival kívánságodat: mint a sasé, visszatér ifjúságod. Igaz dolgokat cselekszik az Úr, és igazságot szolgáltat minden elnyomottnak. Megismertette Mózessel útjait, Izrael fiaival cselekedeteit. Irgalmas és könyörületes az Úr, hosszan tűrő és nagyirgalmú. Nem tartja meg haragját mindenvégig és nem fenyeget örökké. Nem bűneink szerint bánt velünk, és nem fizetett meg nekünk gonoszságainkért. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy az ő irgalma azok számára, akik őt félik. Amilyen messze van kelet a nyugattól, olyan messzire veti tőlünk gonoszságainkat. Mint ahogy az atya könyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik. Mert ő ismeri létrejöttünket, és megemlékezik arról, hogy porból vagyunk. Olyan az ember élete, mint a fűé: kivirul, mint a mező virága, de ráfúj a szél, és nincs többé, s a helyét sem ismerik. De az Úr kegyelme öröktől fogva és örökké kíséri azokat, akik őt félik, s igazsága azok unokáit, akik megtartják szövetségét, és gondosan teljesítik parancsolatait. Az Úr az égben állította fel trónusát, és királysága mindenen uralkodik. Áldjátok az Urat, angyalai mind, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek szavát, mihelyt parancsának hangját meghalljátok. Áldjátok az Urat, seregei mind, szolgái, akik akaratát megteszitek. Áldjátok az Urat, művei mind, mindenütt, ahol uralkodik. Áldjad lelkem az Urat!

1Kor 10,1-6.10-12

Nem akarom, hogy figyelmen kívül hagyjátok, testvérek, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan átvonultak a tengeren, és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózes által a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, ittak ugyanis az őket követő lelki sziklából: a szikla pedig Krisztus volt. De legtöbbjükben nem telt kedve Istennek, hiszen elpusztultak a pusztában [Szám 14,16]. Ez pedig számunkra előképként történt, hogy mi ne kívánjuk meg a rosszat, mint ahogy ők megkívánták. Zúgolódni se zúgolódjatok, mint egyesek zúgolódtak azok közül, és elvesztek a pusztító által [Szám 14,2.36]. Mindezek előképként történtek velük, és azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi, akikhez az idők vége elközelgett. Aki tehát azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék.

Lk 13,1-9

Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: ,,Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.’ Aztán ezt a példabeszédet mondta: ,,Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: ?,,Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet??” De az így felelt neki: ?,,Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.?”’