Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

március 22, 2010 havi archívum

A JELENÉSEK KÖNYVE (APOKALYPSIS) 6. Fejezet

1. És láttam, amikor a Bárány(ka) felnyitotta a pecsétek közül az elsőt és hallottam, amikor a négy élőlény közül az első ezt mondta égzengéshez hasonló hangon: jöjj!
2. és láttam és lám! egy fehér ló és a rajta ülő kezében íj volt és koszorút adtak neki és elindult diadalma-san, hogy győzzön,
3. és amikor felnyitotta a második pecsétet hallottam, hogy a második élőlény ezt mondta: jöjj!
4. és kijött egy másik, tűzpiros ló és a rajta ülőnek megadták, hogy elvegye a békét a földről és hogy egy-mást öljék és adtak neki egy nagy harci kardot,
5. és amikor felnyitotta a harmadik pecsétet, hallottam, hogy a harmadik élőlény ezt mondta: jöjj! és láttam és lám! egy fekete ló és a rajta ülő egy mérleget tartott a kezében,
6. és hallottam egy hangot a négy élőlény között, mely ezt mondta: egy mérő véka búza egy dénár és három mérő véka árpa egy dénár és az olajat és a bort nehogy bántsd!
7. és amikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallottam a negyedik élőlény hangját, amint mondta: jöjj!
8. és láttam, és lám! egy zöldes fakó ló és aki ült rajta a neve: Halál, és a láthatatlan sírvilág (Hades) kísérte, és adtak neki teljhatalmat (felhatalmazást) a föld negyedrészére, hogy öljenek kardpengével és éhséggel és halállal és a föld vadállatai által,
9. és amikor felnyitotta az ötödik pecsétet, láttam az áldozó oltár alatt azoknak lelkeit, akiket megöltek az Isten szaváért (Igéjéért) és a tanúbizonyságért, amelyet bírtak,
10. és kiáltottak nagy hangon, ezt mondták: Meddig Urunk – te szent és való igaz –, nem ítélsz és nem állsz bosszút a vérünkért a föld lakóin?
11. és adtak mindegyiknek fehér ruhát és azt mondták nekik, hogy legyenek nyugton egy kevés ideig, amíg betelik a száma mind a rabszolgatársaiknak, mind testvéreiknek, akiket meg fognak ölni, mint ahogy őket,
12. és láttam, amikor felnyitotta a hatodik pecsétet, és nagy földrengés lett és a nap olyan fekete lett, mint a fekete posztó (szőrzsák), és a hold mint a vér,
13. és az ég csillagai a földre hullottak (potyogtak), mint ahogy a fügefa ledob(ál)ja éretlen fügéit, amikor nagy szél rázza,
14. és az ég elhúzódott, mint egy összegöngyölt könyvtekercs és minden hegy és sziget helyéről kimozdult,
15. és a föld királyai és a nagyjai (előkelői) és vezérei és a gazdagok és erősek és minden rabszolga és sza-bad elrejtőzött a barlangokban és a hegyek kőszikláiban,
16. és ezt mondták a hegyeknek és a kőszikláknak: essetek reánk és rejtsetek el minket a trónon ülő arca elől és a Bárány(ka) haragja elől,
17. mivelhogy eljött a haragjuknak nagy napja és ki képes megállni?

A JELENÉSEK KÖNYVE (APOKALYPSIS) 5. Fejezet

1. És láttam a trónon ülő jobbjában belül és hátul teleírott könyvet (könyvtekercset) hét pecséttel lepecsé-telve,
2. és láttam egy erős angyalt, aki harsányan (nagy hanggal) kiáltott: ki méltó arra, hogy felnyissa a könyv-tekercset és feltörje a pecséteit?
3. és senki sem volt képes sem az égben, sem a földön, sem pedig a föld alatt felnyitni a könyvtekercset, sem abba tekinteni,
4. és nagy sírásra fakadtam, hogy senkit sem találtak méltónak, hogy felnyissa a könyvtekercset sem hogy beletekintsen,
5. és egy a(z elöljáró) vének közül azt mondta nekem: nehogy sírj! Nézd, győzött az oroszlán a Júda törzsé-ből, Dávid sarja (gyökere), hogy felnyissa a könyvtekercset és annak hét pecsétjét,
6. és láttam, a trón és a négy élőlény között és a(z elöljáró) vének között egy Bárány(ká)t állani, (úgy) mintha leölték volna, hét szarva volt és hét szeme, ezek az Isten hét Szelleme; kiküldetésük mind az egész a földre szól,
7. és jött, és elvette a könyvtekercset a trónon ülőnek jobbjából,
8. és ahogy átvette a könyvtekercset, a négy élőlény és a huszonnégy vén (elöljáró) leborult (arcra borult) a Bárány(ka) előtt, mindegyiknél hárfa volt és egy tömjénnel teli aranycsésze: ezek a szentek imádságai,
9. és énekeltek új dicséneket, ezt mondták: méltó vagy, hogy átvedd a könyvtekercset és felbontsd a pecséteit, mivelhogy megöltek és a véred árán megvásároltál az Istennek minden törzsből és minden nyelvből és népből és nemzetből,
10. és tetted őket Istennek királyságává és papjaivá és királyként uralkodnak (majd) a földön,
11. és láttam és hallottam sok angyalnak a hangját a trón és az élőlények és az elöljáró vének körül és a szá-muk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt,
12. ezek nagy hangon ezt mondták: méltó a megölt Bárány(ka), hogy övé legyen a hatalom és gazdagság és bölcsesség és erősség és tisztelet (megbecsülés) és dicsőség és áldás,
13. és minden teremtmény, ami az égben és a földön és a föld alatt és a tengeren van és minden, ami azokban van, hallottam, hogy ezt mondta: a trónon ülőnek és a Bárány(ká)nak az áldás és tisztelet (megbecsülés) és a dicsőség és a hatalom a világkorszakoknak a világkorszakaiba (aion).
14. és a négy élőlény ezt mondta: Ámen, és az elöljáró vének leborultak és imádták.

A JELENÉSEK KÖNYVE (APOKALYPSIS) 4. Fejezet

1. Ezek után láttam és lám! ajtó nyílt fel az égben és az előbbi hang, amelyet mint harsonát hallottam velem szólni, ezt mondta: jöjj fel ide és megmutatom neked, amiknek meg kell történni ezek után,
2. mindjárt ott termettem szellemben és lám! egy trón volt az égben és a trónon ült valaki,
3. és aki ült, ránézve hasonló volt a jáspis és szárdeszi kőhöz és a trónt körülvevő szivárvány hasonló a smaragd színéhez,
4. és a trón körül huszonnégy trón és a trónon láttam ülni huszonnégy vént fehér ruhába öltözve és a fejü-kön arany koszorú volt,
5. és a trónból villámlások és hangok és égzengések jöttek ki és hét tüzes fáklya égett a trón előtt, amelyek az Isten hét Szelleme,
6. és a trón előtt mintegy üvegtenger, kristályhoz hasonló és a trón közepén és a trón körül négy élőlény elöl és hátul tele szemekkel,
7. és az első élőlény oroszlánhoz hasonló, a második élőlény bikaborjúhoz hasonló, a harmadik élőlénynek olyan az arca, mint az embernek és a negyedik élőlény repülő sashoz hasonló,
8. és a négy élőlénynek egyenként hat-hat szárnya volt köröskörül és belül is tele szemekkel és szünet nél-kül nappal és éjjel ezt mondják: szent, szent, szent az Úr Isten a Mindenható, aki volt, van és eljövendő,
9. és amikor az élőlények dicsőséget és tiszteletet és hálát adnak a trónon ülőnek, a világkorszakok-világkorszakaiba élőnek,
10. a huszonnégy elöljáró (vén) leborul a trónon ülő előtt és imádják a világkorszakok-világkorszakaiba élőt és leteszik a koszorúikat a trón elé és ezt mondják:
11. méltó vagy óh Urunk és Istenünk, hogy elvedd a dicsőséget és a tiszteletet és a hatalmat (erőt), mivel-hogy Te teremtetted a mindenséget és a Te akaratod által lett és teremtetett.

2010. március 22. Nagyböjt, 5. hét, hétfő A nap liturgikus színe: lila

Zsuzsanna ártatlan volt, és mégis elítélték. A házasságtörő asszony vétkezett, és azért ítélték el. Mindkettőjük sorsa gyakran megismétlődött az emberi történelemben. Dániel megmentette Zsuzsannát, Jézus pedig a házasságtörő asszonyt. A megmentettek és a megmentők között a különbség egyaránt óriási. Ki az közülünk, akinek ne lenne szüksége. Hogy Jézus megmentse őt az ítélettől.

Jézus felemeli a bűnös embert, újabb lehetőséget ad neki, hogy harcoljon a bűnei ellen. Minden szentgyónásban elhangzik Jézus szava: menj, de többé ne vétkezzél! Nagyböjt ideje a megtérés ideje, bizalommal állhatunk Jézus elé.

Dán 13,1-9.15-17.19-30.33-62

Lakott Babilonban egy férfi, akit Joakimnak hívtak. Helkijának Zsuzsanna nevű leányát vette feleségül, aki igen szép és istenfélő volt, mert szülei, akik igazak voltak, leányukat Mózes törvénye szerint nevelték. Joakim igen gazdag volt; a háza szomszédságában gyümölcsös kertje is volt, és nála jöttek össze a zsidók, mert mindnyájuknál tekintélyesebb volt. Abban az esztendőben két olyan vént tettek a népből bíróvá, akikre ráillett az Úr mondása: A vénektől indult ki a gonoszság Babilonból, a bíráktól, akik a népet kormányozni látszottak. Ezek Joakim házába mentek, és odajárultak mindazok, akiknek pörös ügyük volt. Mikor aztán déltájban a nép hazatért, Zsuzsanna bement sétálni férjének gyümölcsöskertjébe . A vének naponként látták őt, amint bement és sétált, és kívánságra gerjedtek iránta; értelmüket elfordították és szemüket lesütötték, hogy ne lássák az eget és meg ne emlékezzenek az igazságos ítéletekről. Történt pedig egyszer, miközben ők az alkalmas napot várták, hogy ő megint lement, éppúgy, mint azelőtt, csupán két szolgálóleányával, és fürödni akart a gyümölcsös kertben, mert hőség volt. Nem volt ott senki sem, csak a két vén, akik elrejtőzve lesték őt. Azt mondta tehát szolgálóinak: ,,Hozzatok nekem olajat és kenőcsöket, és zárjátok be a gyümölcsöskert ajtóit, hogy megfürödhessem.” Amikor a szolgálók kimentek, a két vén felkelt, odafutott és így szólt: ,,Íme, a gyümölcsöskert ajtajai be vannak zárva, senki sem lát minket, mi pedig kívánunk téged. Engedj tehát nekünk és feküdj le velünk. Ha azonban nem akarod ezt, tanúskodni fogunk ellened, hogy egy ifjú volt veled, azért küldted el magadtól a szolgálókat.” Zsuzsanna ekkor felsóhajtott, és azt mondta: ,,Szorongatás vesz körül mindenfelől, mert ha ezt megteszem, a halálomat jelenti, ha pedig nem teszem meg, nem menekülök meg a kezetekből. De jobb nekem a ti kezetekbe esnem, anélkül, hogy valamit elkövetnék, mintsem vétkeznem az Úr színe előtt.” Erre Zsuzsanna hangosan kiáltozni kezdett, mire a vének is kiáltozni kezdtek ellene, sőt az egyik odafutott a gyümölcsöskert ajtajához és kinyitotta. Amikor a ház szolgái meghallották a kiáltozást a gyümölcsöskertben, berohantak a hátsó ajtón, hogy megnézzék, mi az? Miután a vének elmondták, a szolgák igen elszégyellték magukat, mert sohasem mondott még valaki ilyesmit Zsuzsannáról. Mikor aztán másnap a nép elment Joakimhoz, a férjéhez, odament a két vén is, telve gonosz szándékkal Zsuzsanna ellen, hogy kivégeztessék őt. Azt mondták a nép előtt: Küldjetek el Zsuzsannáért, Helkija leányáért, Joakim feleségéért.” Erre rögtön érte küldtek, ő pedig eljött szüleivel, fiaival és egész rokonságával együtt. Sírtak tehát az övéi és mindnyájan, akik ismerték őt. Aztán felkelt a két vén a nép között, és rátette kezét az asszony fejére. Erre az sírva az égre tekintett, mert szíve bizalommal volt az Úr iránt. A vének ezt mondták: ,,Mialatt mi egyedül sétáltunk a gyümölcsöskertben, ő bejött két szolgálóleánnyal, bezárta a gyümölcsöskert ajtóit, és elküldte magától a szolgálókat. Ekkor odament hozzá egy ifjú, aki el volt rejtőzve, és lefeküdt vele. Erre mi, akik a gyümölcsöskert szegletében voltunk, látva a gonoszságot, odarohantunk hozzájuk, és láttuk, amint együtt feküdtek. Azt ugyan nem tudtuk elfogni, mert erősebb volt mint mi, és kinyitotta az ajtót és elfutott; de őt megfogtuk. Meg is kérdeztük, hogy ki volt az az ifjú, de nem akarta nekünk megmondani. Ennek a dolognak tanúi vagyunk.” Hitt nekik a sokaság, mint a nép véneinek és bíráinak, és halálra ítélték Zsuzsannát. Ekkor Zsuzsanna hangosan felkiáltva így szólt: ,,Örök Isten, aki látod, ami titokban történik, és tudsz mindent, mielőtt megtörténne, te tudod, hogy hamis tanúságot tettek ellenem. Íme, meg kell halnom, noha semmit sem követtem el mindabból, amit ezek gonoszul rámfogtak.” Az Úr meghallgatta a szavát. Amikor ugyanis kivégzésre vitték, az Úr fölkeltette egy fiatalember szent lelkét, akinek a neve Dániel volt. Ez hangosan így kiáltott: ,,Én mentes vagyok ennek a vérétől.” Feléje fordult erre az egész nép, és így szólt: ,,Mi az, amit mondasz?” Ekkor ő megállt közöttük és azt mondta: ,,Izrael fiai, ti ilyen oktalanul, anélkül, hogy vizsgálatot tartanátok és az igazságot megállapítanátok, elítélitek Izraelnek egyik leányát? Térjetek vissza az ítélet helyére, mert hamis tanúságot mondtak ellene!” Erre a nép sietve visszatért, a vének pedig kérték: ,,Gyere, ülj közénk és oktass minket, mert Isten megadta neked az időskor dicsőségét.” Dániel azonban azt mondta nekik: ,,Válasszátok el őket egymástól jó messzire, hadd ítéljek felettük.” Mikor elválasztották őket egymástól, odahívta közülük az egyiket és azt mondta neki: ,,Te megátalkodott vén gonosztevő! Most jött el azoknak a bűneidnek a büntetése, amiket a múltban elkövettél, amikor igazságtalan ítéleteket hoztál, elnyomtad az ártatlanokat és szabadon eresztetted a bűnösöket, noha az Úr azt mondta: ,,Az ártatlant és az igazat meg ne öld!” Nos tehát, ha láttad őt, mondd meg, milyen fa alatt láttad őket egymással beszélgetni?” Ő azt felelte: ,,Mézgafa alatt.” Dániel pedig azt mondta: ,,Lám, saját fejed ellen követted el a hazugságot, mert íme, Isten angyala az ő parancsára kettéhasít téged!” Aztán félreállította őt, és odahozatta a másikat és megkérdezte tőle: ,,Te Kánaánnak és nem Júdának ivadéka! A szépség elvette eszedet, és a vágy megrontotta szívedet. Így cselekedtetek Izrael leányaival, azok pedig félve szóba álltak veletek. Júda leánya azonban nem engedett gonoszságtoknak. Nos tehát, mondd meg nekem, milyen fa alatt kaptad rajta őket, amikor egymással beszélgettek?” Az ezt válaszolta: ,,Tölgyfa alatt.” Dániel erre azt mondta neki: ,,Valóban te is a saját fejedre hazudtál; itt van kardjával az Úr angyala, hogy kettévágjon téged és megöljön titeket!” Ekkor az egész gyülekezet nagy hangon felkiáltott. Áldották Istent, aki megmenti a benne bízókat. Aztán rárontottak a két vénre — mert Dániel a saját szájukból rájuk bizonyította, hogy hamis tanúságot mondtak –, és úgy cselekedtek velük, ahogy ők cselekedtek gonoszságukban felebarátjuk ellen, Mózes törvénye szerint járva el: megölték őket, s az ártatlan vér megszabadult azon a napon.
Jn 8,1-11

Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. Korán reggel ismét megjelent a templomban, ahol az egész nép köréje sereglett. Leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok odavittek hozzá egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Középre állították, és azt mondták neki: ,,Mester! Ezt az asszonyt házasságtörésen kapták. Mózes a törvényben azt parancsolta nekünk, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Te ugyan mit mondasz?” Ezt természetesen azért mondták, hogy próbára tegyék, és hogy bevádolhassák. Jézus azonban lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor azok tovább faggatták őt, fölegyenesedett, és azt mondta nekik: ,,Aki közületek bűn nélkül van, az vessen rá először követ.” Aztán újra lehajolt, és írt a földre. Azok pedig ennek hallatára egymás után elmentek, kezdve a vénektől, s ő egyedül maradt a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett, és azt mondta neki: ,,Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged?” Az így felelt: ,,Senki, Uram!” Jézus ekkor azt mondta neki: ,,Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!”

2010. március 22., hétfő Mi az életem középpontja?

A kommunió szünet nélkül tartó küzdelem.
Egy pillanatnyi hanyagság képes lerombolni.
Elegendő egy semmiség:
egy szeretet nélküli gondolat,
egy makacsul fönntartott ítélet,
egy érzelmi ragaszkodás,
egy hibás irányultság,
valamely egyéni törekvés vagy érdek,
egy önmagukért, és nem az Úrért végzett cselekedet.
Segíts, Uram, az önvizsgálatban:
Ki az életem középpontja?
Te, vagy én?
Ha Te vagy az, egységbe fogsz gyűjteni minket.
Ha azonban azt látom, hogy körülöttem
lassan mindenki eltűnik vagy eltávolodik,
ez annak a jele, hogy önmagamat állítottam a középpontba.

Van Thuan bíboros

2010. március 22. – Hétfo

Abban az idoben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel pedig újra
megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, o pedig leült, és
tanította oket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért
asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá:
“Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a
törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért
kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az
ujjával írni kezdett a földön. Ok azonban tovább faggatták. Erre
fölegyenesedett, és azt mondta nekik: “Az vesse rá az elso követ, aki
közületek bun nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön.
Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s
csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és
megszólította: “Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt
el?” “Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: “Én
sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
Jn 8,1-11

Elmélkedés:

A liturgia rendje szerint ma újra a házasságtöro asszonyról szóló
evangéliumot olvassuk. Az újbóli elmélkedés segíthet minket abban, hogy
megértsük az isteni irgalmasság mélységét. Az irgalmasságot, amely nem
elítélni akarja az embert, hanem megmenti, megszabadítani a buntol. S
miként az emberek által hozott halálos ítélettol egyedül a Jézus által
gyakorolt irgalmasság menthette meg egykor az asszonyt, ugyanígy
napjainkban is egyedül Isten megbocsátása képes megmenteni minket a lelki
haláltól. Isten új úton indít el bennünket, amelyen az a szándék vezet
minket, hogy elkerüljük a bunt, az Istentol tanult irgalmat mi magunk is
gyakoroljuk az ellenünk vétok iránt.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Jézusom, vezess engem a te utadon.
Ne engedjem el soha a te kezedet.
A Te kegyelmed éltessen engem.
A Te szereteted lakjék bennem.
A Te tisztaságod költözzék belém.
Ne a test legyen a szemem elott, hanem a lélek.
Ne a jelen, hanem az örök élet.
Ne csak másoknak, de magamnak is szívbol megbocsássak.
Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak,
és ha választanom kell kettonk között Jézusom,
mindig csak Te, és sohasem én legyek az elso!

22. hétfő

Dán 13,1-9.15-17.19-30.33-62; Zs 22; Jn 8,12-20
Szorongatás vesz körül, de Isten megmenti a benne bízókat

Dán 13,1-9.15-17.19-30.33-62

Lakott Babilonban egy férfi, akit Joakimnak hívtak. Helkijának Zsuzsanna nevű leányát vette feleségül, aki igen szép és istenfélő volt, mert szülei, akik igazak voltak, leányukat Mózes törvénye szerint nevelték. Joakim igen gazdag volt; a háza szomszédságában gyümölcsös kertje is volt, és nála jöttek össze a zsidók, mert mindnyájuknál tekintélyesebb volt. Abban az esztendőben két olyan vént tettek a népből bíróvá, akikre ráillett az Úr mondása: A vénektől indult ki a gonoszság Babilonból, a bíráktól, akik a népet kormányozni látszottak. Ezek Joakim házába mentek, és odajárultak mindazok, akiknek pörös ügyük volt. Mikor aztán déltájban a nép hazatért, Zsuzsanna bement sétálni férjének gyümölcsöskertjébe . A vének naponként látták őt, amint bement és sétált, és kívánságra gerjedtek iránta; értelmüket elfordították és szemüket lesütötték, hogy ne lássák az eget és meg ne emlékezzenek az igazságos ítéletekről. Történt pedig egyszer, miközben ők az alkalmas napot várták, hogy ő megint lement, éppúgy, mint azelőtt, csupán két szolgálóleányával, és fürödni akart a gyümölcsös kertben, mert hőség volt. Nem volt ott senki sem, csak a két vén, akik elrejtőzve lesték őt. Azt mondta tehát szolgálóinak: ,,Hozzatok nekem olajat és kenőcsöket, és zárjátok be a gyümölcsöskert ajtóit, hogy megfürödhessem.’ Amikor a szolgálók kimentek, a két vén felkelt, odafutott és így szólt: ,,Íme, a gyümölcsöskert ajtajai be vannak zárva, senki sem lát minket, mi pedig kívánunk téged. Engedj tehát nekünk és feküdj le velünk. Ha azonban nem akarod ezt, tanúskodni fogunk ellened, hogy egy ifjú volt veled, azért küldted el magadtól a szolgálókat.’ Zsuzsanna ekkor felsóhajtott, és azt mondta: ,,Szorongatás vesz körül mindenfelől, mert ha ezt megteszem, a halálomat jelenti, ha pedig nem teszem meg, nem menekülök meg a kezetekből. De jobb nekem a ti kezetekbe esnem, anélkül, hogy valamit elkövetnék, mintsem vétkeznem az Úr színe előtt.’ Erre Zsuzsanna hangosan kiáltozni kezdett, mire a vének is kiáltozni kezdtek ellene, sőt az egyik odafutott a gyümölcsöskert ajtajához és kinyitotta. Amikor a ház szolgái meghallották a kiáltozást a gyümölcsöskertben, berohantak a hátsó ajtón, hogy megnézzék, mi az? Miután a vének elmondták, a szolgák igen elszégyellték magukat, mert sohasem mondott még valaki ilyesmit Zsuzsannáról. Mikor aztán másnap a nép elment Joakimhoz, a férjéhez, odament a két vén is, telve gonosz szándékkal Zsuzsanna ellen, hogy kivégeztessék őt. Azt mondták a nép előtt: Küldjetek el Zsuzsannáért, Helkija leányáért, Joakim feleségéért.’ Erre rögtön érte küldtek, ő pedig eljött szüleivel, fiaival és egész rokonságával együtt. Sírtak tehát az övéi és mindnyájan, akik ismerték őt. Aztán felkelt a két vén a nép között, és rátette kezét az asszony fejére. Erre az sírva az égre tekintett, mert szíve bizalommal volt az Úr iránt. A vének ezt mondták: ,,Mialatt mi egyedül sétáltunk a gyümölcsöskertben, ő bejött két szolgálóleánnyal, bezárta a gyümölcsöskert ajtóit, és elküldte magától a szolgálókat. Ekkor odament hozzá egy ifjú, aki el volt rejtőzve, és lefeküdt vele. Erre mi, akik a gyümölcsöskert szegletében voltunk, látva a gonoszságot, odarohantunk hozzájuk, és láttuk, amint együtt feküdtek. Azt ugyan nem tudtuk elfogni, mert erősebb volt mint mi, és kinyitotta az ajtót és elfutott; de őt megfogtuk. Meg is kérdeztük, hogy ki volt az az ifjú, de nem akarta nekünk megmondani. Ennek a dolognak tanúi vagyunk.’ Hitt nekik a sokaság, mint a nép véneinek és bíráinak, és halálra ítélték Zsuzsannát. Ekkor Zsuzsanna hangosan felkiáltva így szólt: ,,Örök Isten, aki látod, ami titokban történik, és tudsz mindent, mielőtt megtörténne, te tudod, hogy hamis tanúságot tettek ellenem. Íme, meg kell halnom, noha semmit sem követtem el mindabból, amit ezek gonoszul rámfogtak.’ Az Úr meghallgatta a szavát. Amikor ugyanis kivégzésre vitték, az Úr fölkeltette egy fiatalember szent lelkét, akinek a neve Dániel volt. Ez hangosan így kiáltott: ,,Én mentes vagyok ennek a vérétől.’ Feléje fordult erre az egész nép, és így szólt: ,,Mi az, amit mondasz?’ Ekkor ő megállt közöttük és azt mondta: ,,Izrael fiai, ti ilyen oktalanul, anélkül, hogy vizsgálatot tartanátok és az igazságot megállapítanátok, elítélitek Izraelnek egyik leányát? Térjetek vissza az ítélet helyére, mert hamis tanúságot mondtak ellene!’ Erre a nép sietve visszatért, a vének pedig kérték: ,,Gyere, ülj közénk és oktass minket, mert Isten megadta neked az időskor dicsőségét.’ Dániel azonban azt mondta nekik: ,,Válasszátok el őket egymástól jó messzire, hadd ítéljek felettük.’ Mikor elválasztották őket egymástól, odahívta közülük az egyiket és azt mondta neki: ,,Te megátalkodott vén gonosztevő! Most jött el azoknak a bűneidnek a büntetése, amiket a múltban elkövettél, amikor igazságtalan ítéleteket hoztál, elnyomtad az ártatlanokat és szabadon eresztetted a bűnösöket, noha az Úr azt mondta: ?,,Az ártatlant és az igazat meg ne öld!?” Nos tehát, ha láttad őt, mondd meg, milyen fa alatt láttad őket egymással beszélgetni?’ Ő azt felelte: ,,Mézgafa alatt.’ Dániel pedig azt mondta: ,,Lám, saját fejed ellen követted el a hazugságot, mert íme, Isten angyala az ő parancsára kettéhasít téged!’ Aztán félreállította őt, és odahozatta a másikat és megkérdezte tőle: ,,Te Kánaánnak és nem Júdának ivadéka! A szépség elvette eszedet, és a vágy megrontotta szívedet. Így cselekedtetek Izrael leányaival, azok pedig félve szóba álltak veletek. Júda leánya azonban nem engedett gonoszságtoknak. Nos tehát, mondd meg nekem, milyen fa alatt kaptad rajta őket, amikor egymással beszélgettek?’ Az ezt válaszolta: ,,Tölgyfa alatt.’ Dániel erre azt mondta neki: ,,Valóban te is a saját fejedre hazudtál; itt van kardjával az Úr angyala, hogy kettévágjon téged és megöljön titeket!’ Ekkor az egész gyülekezet nagy hangon felkiáltott. Áldották Istent, aki megmenti a benne bízókat. Aztán rárontottak a két vénre — mert Dániel a saját szájukból rájuk bizonyította, hogy hamis tanúságot mondtak –, és úgy cselekedtek velük, ahogy ők cselekedtek gonoszságukban felebarátjuk ellen, Mózes törvénye szerint járva el: megölték őket, s az ártatlan vér megszabadult azon a napon.

Zs 22

Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, zöldellő legelőkön adott nekem helyet, csöndes vizekhez vezetett engem. Felüdítette lelkemet, és az igazság ösvényein vezetett az ő nevéért. Járjak bár a halál árnyékában, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy. Vessződ és pásztorbotod megvigasztaltak engem. Asztalt terítettél számomra azok előtt, akik szorongatnak engem; olajjal kented meg fejemet, és kelyhem csordultig töltötted. Mert jóságod és irgalmasságod kísér engem életem minden napján, hogy az Úr házában lakjam időtlen időkig.

Jn 8,12-20

Jézus ismét megszólalt, és azt mondta nekik: ,,Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.’ Erre a farizeusok azt mondták neki: ,,Te önmagadról teszel tanúságot, tanúságtételed tehát nem igaz.’ Jézus azt felelte nekik: ,,Ha én önmagamról teszek is tanúságot, igaz az én tanúságom, mert tudom, hogy honnan jöttem, és hová megyek. Ti azonban nem tudjátok, hogy honnan jövök vagy hová megyek. Ti test szerint ítéltek, én viszont nem ítélek meg senkit. Ha pedig ítélek, igaz az én ítéletem, mert nem vagyok egyedül, hanem én, és az, aki küldött engem, az Atya. Márpedig a ti törvényetekben is meg van írva, hogy két ember tanúságtétele igaz. Én vagyok az, aki tanúságot teszek magamról, és tanúságot tesz rólam az is, aki engem küldött, az Atya.’ Erre megkérdezték: ,,Hol van a te Atyád?’ Jézus azt felelte: ,,Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha engem ismernétek, bizonyára Atyámat is ismernétek.’ Ezeket a szavakat mondta a kincstárban, amikor a templomban tanított. Senki sem fogta el őt, mert még nem jött el az ő órája.