Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

március 23, 2010 havi archívum

A JELENÉSEK KÖNYVE (APOKALYPSIS) 9. Fejezet

1. az ötödik angyal is megfújta a harsonát (kürtöt) és láttam egy csillagot az égből lehullani a földre és nála volt az alvilág mélysége kútjának a kulcsa,
2. és felnyitotta az alvilág mélységének a kútfejét és felszállt (feljött) a füst a kútból, mint egy nagy kemen-ce füstje és elsötétült a nap és a levegő a kút füstjétől,
3. és a füstből sáskák jöttek ki a földre és akkora hatalmuk volt, mint amilyen a föld skorpióinak van,
4. és meg lett nekik mondva: nehogy bántsák a föld füvét, se semmi zöldet, se semmi (élő)fát, csak azokat az embereket, akiknek nincs meg a homlokukon az Isten pecsétje,
5. és az volt a feladatuk, (megadták nekik), hogy ne öljék meg őket, hanem kínozzák öt hónapig, és a kínzá-suk olyan, mint a skorpió okozta kín, amikor megszúrja az embert,
6. és azokban a napokban keresik az emberek a halált és semmiképpen nem találják meg azt és kívánnak meghalni, de elfut előlük a halál,
7. és a sáskák formája hasonló volt a harcra felkészített lovakhoz és a fejükön mintha aranyhoz hasonló koszorú lett volna és az arcuk olyan, mint az emberarc,
8. és olyan hajuk volt, mint az asszonyok haja és a foguk, mint az oroszlánok foga.
9. és mellpáncéljuk olyan volt, mint a vaspáncél (vért) és a szárnyuk hangja olyan volt, mint sok csatába száguldó lovasszekér dübörgése,
10. volt farkuk is, mint a skorpióknak (hasonló a skorpiókéhoz), és fullánkjuk, és a farkukban olyan hatalom, hogy ártsanak az embereknek öt hónapig,
11. fölöttük az alvilág mélységének angyala volt a király, neve héberül Abaddon és görögül (hellénül) Appollyon (Pusztító) a neve.
12. Az első jaj elmúlt, lám! jön még két jaj ezek után,
13. a hatodik angyal is megfújta a harsonát (kürtöt) és hallottam egy hangot az Isten előtt lévő arany áldozati oltár négy szarva felől,
14. amely azt mondta a hatodik angyalnak, akinél a harsona (kürt) volt: oldd el azt a négy angyalt, akik meg vannak kötözve a nagy Eufrates folyamnál,
15. és eloldották a négy angyalt, akik készen álltak órára, napra és hónapra és esztendőre (azért), hogy meg-öljék az emberek egyharmadát,
16. és a lovascsapatok száma kétszer tízezerszer tízezer volt, hallottam a számukat,
17. és így láttam a lovakat a látomásban, és a rajtuk ülőknek tűzvörös és jácintkék és kénsárga mellvértjük (páncéljuk) volt és a lovak feje olyan volt, mint az oroszlánok feje és a szájukból tűz és füst és kén jött ki.
18. Ettől a három csapástól halt meg az emberek harmadrésze, a tűztől és a füsttől és a kéntől, amely kijött a szájukból,
19. mert a lovak hatalma a szájukban volt és a farkukban, mert a farkuk a kígyókhoz hasonlított, fejük volt és azokkal ártanak,
20. és a többi ember, akik nem haltak meg e csapásokban, mégsem tért észre (nem változtatta meg gondol-kodásmódját) a kezük alkotásaiból, hogy ne imádják a démonokat és az arany és ezüst és a réz és kő és faanyagból készült bálványaikat, amelyek sem látni nem képesek, sem hallani, sem járni,
21. és nem tértek észre (nem változtak meg) se a gyilkosságaikból, se a varázslásaikból, se a cédaságukból, se a tolvajkodásaikból (lopásaikból),

A JELENÉSEK KÖNYVE (APOKALYPSIS) 8. Fejezet

1. És amikor felnyitotta a hetedik pecsétet, csend (hallgatás) lett az égben mintegy fél óráig,
2. és láttam a hét angyalt, akik Isten előtt állnak és adtak nekik hét harsonát (kürtöt),
3. és más angyal jött és megállt az áldozati oltár előtt, egy arany füstölő volt nála és adtak neki sok tömjént, hogy odategye a minden (összes) szentek imáihoz az arany áldozati oltárra, amely a trón előtt volt,
4. és felment a tömjén füstje a szentek imáival az angyal kezéből az Isten elé,
5. és ekkor vette (fogta) az angyal a tömjénezőt és megtöltötte azt az oltár tüzével és ledobta a földre és támadtak égzengések (dörgések) és hangok és villámlások és földrengés.
6. És a hét angyal, akiknél a hét harsona volt, felkészült, hogy megfújja a harsonákat (kürtöket).
7. És az első angyal megfújta a harsonát (kürtölt) és lett jégeső és tűz, vérrel keverve és a földre záporozott és a föld harmada leégett és az (élő) fák harmada leégett és minden zöldelő fű leégett,
8. a második angyal is megfújta a harsonát (kürtöt) és mintegy tüzes égő nagy hegy zuhant (volna) a ten-gerbe és a tenger harmadrésze vérré változott,
9. és meghalt a tengerben levő (élő) állatok harmada, amelyeknek lelke volt, és a hajóknak harmada tönk-rement,
10. a harmadik angyal is megfújta a harsonát (kürtöt) és lehullott az égből egy nagy csillag, amely úgy égett, mint egy fáklya és ráesett a folyók harmadrészére és a vizek forrásaira,
11. és a csillag neve Üröm volt és a vizek egyharmada ürömmé változott és sok ember meghalt a víztől mi-velhogy keserűvé vált (megkeseredett),
12. a negyedik angyal is megfújta a harsonát (kürtöt) és csapás érte a nap harmadát is és a hold harmadát és a csillagok harmadát, hogy a harmadrészük elsötétedjék és hogy a nappal egyharmada ne legyen világos (ne ragyogjon) hasonlóképpen az éjszakáé sem,
13. és láttam, és hallottam, hogy repül egy saskeselyű és ezt mondta nagy hangon: Jaj! Jaj! Jaj a földön la-kóknak a még hátralévő három angyal harsonahangja miatt, akik ezután készülnek megfújni a harsonát,

A JELENÉSEK KÖNYVE (APOKALYPSIS) 7. Fejezet

1. ezek után láttam négy angyalt állni a föld négy szögletén, akik tartották a föld négy szélét, hogy ne fújjon szél a földre, se a tengerre, se semmi élő fára,
2. és láttam más angyalt feljönni napkeletről, nála volt az élő Isten pecsétje és kiáltott nagy hangon a négy angyalnak, akiknek ki volt adva az, hogy ártsanak a földnek és a tengernek,
3. ezt mondták: nehogy ártsatok a földnek, se a tengernek, se az élő fáknak, amíg meg nem pecsételjük az Istenünk rabszolgáit a homlokukon,
4. és hallottam a megpecsételtek számát: száznegyvennégyezer, Izrael fiainak minden törzséből,
5. Júda törzséből tizenkétezer megpecsételt, Ruben törzséből tizenkétezer, Gád törzséből tizenkétezer,
6. Aser törzséből tizenkétezer, Naftali törzséből tizenkétezer, Manassé törzséből tizenkétezer,
7. Simon törzséből tizenkétezer, Lévi törzséből tizenkétezer, Izsakhár törzséből tizenkétezer,
8. Zebulon törzséből tizenkétezer, József törzséből tizenkétezer, Benjámin törzséből tizenkétezer megpecsé-telt.
9. Ezek után láttam és lám! egy nagy tömeg, amelyet megszámlálni senki nem volt képes, minden nemzet-ből, törzsből, és népből és nyelvből állott a trón előtt és a Bárány(ka) előtt, fehér ruhákba öltözve és pál-maágak a kezeikben,
10. és kiáltottak nagy hangon, ezt mondták: Üdv az Istenünknek, aki a trónon ül és a Bárány(ká)nak,
11. és az angyalok mind körben álltak a trón és az elöljáró vének és a négy élőlény körül és arcra borultak a trón előtt és imádták az Istent,
12. ezt mondták: Ámen, áldás és dicsőség és bölcsesség és hála és tisztelet (megbecsülés) és hatalom és erő az Istenünknek a világkorszakok világkorszakaiba (aion). Ámen.
13. És szólt egy az elöljáró vének közül és ezt mondta nekem: ezek a fehér ruhába öltözöttek kik és honnan jöttek?
14. és ezt mondtam neki: Uram, te tudod! és ezt mondta nekem: ezek azok, akik a nagy nyomorúságból (szo-rongattatásból) jöttek és megmosták a ruháikat és megfehérítették a Bárány(ka) vérében,
15. ezért vannak Isten trónja előtt és (mint papok) szolgálnak neki nappal és éjjel a templomában, a trónon ülő sátrat von rájuk,
16. nem éheznek többé, sem nem szomjaznak többé, sem nem süti meg őket a nap, sem pedig semmi hőség,
17. mivelhogy a Bárány(ka), aki fenn a trón közepén van, pásztorolja őket és vezeti őket az élő vizek forrá-sához és letöröl az Isten minden könnyet a szemeikből.

2010. március 23. Nagyböjt, 5. hét, kedd (Mongrovejói Szent Turibiusz püspök) A nap liturgikus színe: lila

„Én fölülről vagyok, ti e világból vagytok” – halljuk a mai evangéliumban. A hétköznapi élet tettei és döntései sokszor megerősítenek bennünket abban, hogy be vagyunk zárkózva földi vágyaink és terveink szűk körébe. Istennek mindnyájunkkal nagyszerű terve van, de hajlandók vagyunk-e tudomást venni róla? Jézus azért jött, hogy az istengyermekség távlatait nyissa meg előttünk. „Mindenkor azt teszem, ami kedves Atyámnak.” – mondta küldetéséről.

Ha majd felemelik az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok.

Aki nem hisz a megfeszített Krisztusban és nem adja meg magát neki, az nem nyerheti el az üdvösséget. Az ember a kereszt áldott jelében nyerte el a megváltást. A szent kereszt nem jelkép, hanem a legnagyobb valóság: a Keresztből születik a keresztény élet, a Megfeszített ad életet a kereszténynek, és a megkeresztelt hívő csak az Úr keresztjéhez tapadva és kínszenvedése végtelen érdemeiben bízva, nyerheti el az üdvösséget.

A választott nép a pusztai vándorlás során állandóan zúgolódott és lázadozott az Úr ellen. Semmi nem volt megfelelő nekik, megbánták, hogy kijöttek Egyiptomból és Mózest hibáztatták. Ő pedig állandóan könyörgött az Úrhoz, hogy ne büntesse a népet. Így történt ez a rézkígyó esetében is, aki feltekintett rá a kígyók által megmart emberek közül, az nem halt meg. Az evangéliumban találjuk a párhuzamot: Jézust emelik fel, és Őrá kell a bűnösnek feltekinteni, hogy meg ne halljon. Nyomatékosan hangsúlyozza Isteni mivoltát, kétszer is mondja “ÉN VAGYOK” ugyanazzal a szóval, amivel Isten nyilatkoztatta ki magát Mózesnek. Ő az, aki meg tud menteni bennünket a bűntől. Tekintsünk fel rá! Ne zúgolódjunk, lázadozzunk úgy, mint a nép Mózesnek, az ennivaló, az innivaló, a múló dolgok miatt! Keressük az odafönt valókat!

Szám 21,4-9

Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: ,,Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: ,,Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: ,,Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.
Jn 8,21-30

Majd ismét szólt hozzájuk: ,,Elmegyek, és keresni fogtok, de meghaltok bűnötökben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre azt mondták: ,,Csak nem öli meg magát, s azért mondja: ,,Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”?” Ő azt felelte nekik: ,,Ti innen alulról vagytok, én meg felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én azonban nem vagyok ebből a világból. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” Erre azt kérdezték: ,,Ki vagy te?” Jézus azt felelte: ,,Ugyanaz, amit mondok nektek. Sokat kellene még rólatok mondanom és ítélkeznem, de aki küldött engem, igaz, és én azt mondom el a világnak, amit tőle hallottam.” Azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt nekik. Ezért Jézus így szólt: ,,Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok majd, hogy én vagyok, és semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem. És aki küldött engem, velem van, nem hagyott magamra, mert mindenkor azt teszem, ami kedves előtte.” Mikor ezeket mondta, sokan hittek benne.

2010. március 23., kedd Áttetszőség

Az egyházi hivatalt könnyen lehet úgy használni, mint afféle bevehetetlen erődítményt. Hiszen aki prédikál, „föntről”, a szószékről beszél, anélkül, hogy párbeszédbe lépne a jelenlevőkkel. Ez pedig a lehető legkockázatosabb helyzet, amely emberek közt fönnállhat. Könnyen megtörténhetik, hogy a pap a szószéki beszédhelyzetet magára nézve természetesnek tekinti: ezt veszi alapul a vele egyenrangú emberekkel való kapcsolataiban.

A papi életformát csakis a tiszta és őszinte hitben, vagyis Krisztus erejében lehet megélni. Minél inkább szolgál a pap, annál áttetszőbbé válik – és minél inkább címeket, méltóságokat ölt magára, a hitelessége annál inkább homályba borul.

Hans Urs von Balthasar

2010. március 23. – Kedd

A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: “Én
elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok buneitekben. Ahova én
megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: “Csak nem
akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem
jöhettek”? Jézus így folytatta: “Ti innen alulról vagytok, én felülrol
vagyok. Ti ebbol a világból vagytok, én nem ebbol a világból vagyok. Azért
mondtam nektek, hogy meghaltok buneitekben, mert nem hiszitek el rólam,
hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok buneitekben.” Erre megkérdezték:
“De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: “Kezdettol fogva az vagyok,
amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet
mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt
hirdetem a világnak, amit tole hallottam.” De azok nem értették meg, hogy
az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: “Ha majd
felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok,
és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól
tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én
mindig azt cselekszem, amiben o tetszését találja.” E szavak után sokan
hittek Jézusban.
Jn 8,21-30

Elmélkedés:

Minden bun gyökerét a hitetlenségben kell keresnünk. Miközben a nép hittel
fogadta Jézus tanítását és csodáit, s azokban felismerték Isten Országa
eljövetelét, az írástudók és a farizeusok mindig újabb jeleket követeltek,
amelyek Jézus istenségét igazolják. Hitetlenségük abban a bunben éri el
tetopontját, hogy Jézus életére törnek. Ez az o állásfoglalásuk a
Megváltóval kapcsolatban, s e döntésük az a következménye, hogy a
hitetlenség bunében halnak meg. Jézus minket is beavat a mennyei Atya
üdvözíto tervébe, a kereszthalál titkába, amely rávilágít bunösségünkre,
de egyúttal a buntol való szabadulást, a megváltást is magában hordozza.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Ó, Istenem, mikor találom meg végre nyugalmamat? Nagyon vágyódik lelkem
tehozzád! De eros leszek, s türelmesen várom azt az órát, melyen isteni
Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig csak az lesz a gondom, hogy neki
tetszoen éljek, s szent akaratát teljesítsem.

23. kedd (Mongrovejói Szent Turibiusz)

Szám 21,4-9; Zs 101; Jn 8,21-30
Aki föltekintett a rézkígyóra, életben maradt

Szám 21,4-9

Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: ,,Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.’ Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: ,,Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!’ Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: ,,Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.’ Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

Zs 101

A szegény imádsága, amikor bajban volt, és panaszát az Úr előtt kiöntötte. Uram, hallgasd meg imádságomat, és kiáltásom jusson eléd. Ne fordítsd el tőlem arcodat soha, amikor engem szorongatás ér; Hajtsd hozzám füledet, amikor csak segítségül hívlak, sietve hallgass meg. Mert füstként enyésznek el napjaim, és csontjaim szárazak, mint a forgács. A szívem, mint a lekaszált, kiszáradt széna, még azt is elfelejtettem, hogy kenyeremet megegyem. Annyit jajveszékel szavam, hogy a bőr már a csontomra szárad. A puszta pelikánjához hasonlítok, olyan lettem, mint a bagoly a romok között. Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános veréb a háztetőn. Ellenségeim szüntelenül gyaláznak, gyűlölőim összeesküdtek ellenem. Bizony kenyér gyanánt hamut eszem és könnyel vegyítem italomat haragod és bosszúságod miatt, mert felemeltél s a földre sújtottál engem. Napjaim hanyatlanak mint az árnyék, magam pedig mint a széna száradok. De te, Uram, megmaradsz örökre, és emlékezeted nemzedékről nemzedékre. Te majd felkelsz és megkönyörülsz Sionon, mert itt az ideje, hogy megkönyörülj rajta, valóban itt az ideje! Hisz szolgáid szeretik köveit, és romjait fájdalommal látják. De félik majd nevedet a nemzetek, Uram, s a föld minden királya fölségedet. Mert felépíti az Úr Siont, és megnyilvánul dicsőségében. Figyelembe veszi a nyomorultak imádságát, és nem veti meg könyörgésüket. Jegyezzék fel ezt a jövendő nemzedéknek, hadd áldja az Urat az a nép, amelyet majd teremt. Mert letekint szent magasságából, lenéz az Úr a mennyből a földre, hogy meghallja a foglyok jajgatását, és megmentse azokat, akiket halálra szántak; Hogy hirdessék Sionon az Úr nevét és az ő dicséretét Jeruzsálemben, amikor majd egybegyűlnek a népek és az országok, hogy az Úrnak szolgáljanak. Megtörte erőmet az úton, rövidre szabta életemet. Így szóltam: ,,Istenem, ne ragadj el engem életem közepén, hiszen a te éveid nemzedékről nemzedékre nyúlnak. Kezdetben megteremtetted a földet, s a te kezed művei az egek. Azok elmúlnak, de te megmaradsz; Mint a ruha, mind elavulnak, váltod őket, mint az öltözetet és elváltoznak. Te azonban ugyanaz maradsz és éveid nem fogynak el. Szolgáid fiainak mindenkor lesz lakásuk, és utódjuk megerősödik majd színed előtt.’

Jn 8,21-30

Majd ismét szólt hozzájuk: ,,Elmegyek, és keresni fogtok, de meghaltok bűnötökben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.’ A zsidók erre azt mondták: ,,Csak nem öli meg magát, s azért mondja: ?,,Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?”?’ Ő azt felelte nekik: ,,Ti innen alulról vagytok, én meg felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én azonban nem vagyok ebből a világból. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.’ Erre azt kérdezték: ,,Ki vagy te?’ Jézus azt felelte: ,,Ugyanaz, amit mondok nektek. Sokat kellene még rólatok mondanom és ítélkeznem, de aki küldött engem, igaz, és én azt mondom el a világnak, amit tőle hallottam.’ Azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt nekik. Ezért Jézus így szólt: ,,Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok majd, hogy én vagyok, és semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem. És aki küldött engem, velem van, nem hagyott magamra, mert mindenkor azt teszem, ami kedves előtte.’ Mikor ezeket mondta, sokan hittek benne.