Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

március 28, 2010 havi archívum

2010. március 28., vasárnap Üdvösséghozó párbeszéd

Vianney Szent Jánostól mi papok nemcsak a bűnbánat szentségébe vetett kifogyhatatlan bizalmat tanulhatjuk meg, hogy azt újra lelkipásztori működésünk középpontjába helyezzük, hanem az „üdvözítő párbeszéd” módszerét is, amely ebből fakad.

Az arsi plébános más-más módon viszonyult a különféle bűnbánókhoz. Azok, akik Isten megbocsátása iránti mély és alázatos vággyal járultak gyóntatószékéhez, bátorításra találtak nála, hogy elmerüljenek „az isteni irgalom áradatában”, amely mindent elsodor erejével.

Azoknak szívében, akik lagymatag és közönyös bűnbánatot tartottak, megbánást ébresztett, arra kényszerítve őket, hogy saját szemükkel lássák Isten fájdalmát az ő bűneik miatt az őket gyóntató pap arcán.

Azoknak viszont, akik már mélyebb lelki életre vágyakozva és arra készen érkeztek hozzá, föltárta a szeretet mélységeit, s megmutatta nekik, milyen kimondhatatlanul szép Istennel egységben és az ő jelenlétében élni.

XVI. Benedek pápának a papság évét meghirdető levele

Reklámok

2010. március 28. C év, Nagyböjt, Virágvasárnap A nap liturgikus színe: piros

Húsvét ünnepét ünnepelni a szenvedés ünneplésén keresztül lehet. Krisztus szenvedése engedelmességéből fakad. „Atyám, ne az én akaratom legyen, hanem a tied!” Az engedelmesség a mai ember számára nehéz. Mi mégis akarunk engedelmeskedni Istennek, végig akarjuk járni a magunk keresztútját, hogy a feltámadás dicsőségébe juthassunk.

A hívek üdvözlése után: A mai Szentmise kettősséget hordoz. Egyrészt a Jeruzsálemi bevonulás dicsőségét, másrészt a szenvedés fájdalmát. A dicsőséges bevonulás már a húsvét diadalát vetíti előre, a szenvedés pedig a nagyhétre vezet bennünket.
A nagyböjt eleje óta szívünket bűnbánattal és jócselekedetekkel már előkészítettük. Most azért gyűltünk össze, hogy az egész Egyházzal lélekben előre átéljük Urunk húsvéti misztériumát, vagyis szenvedését és feltámadását. Ő ugyanis ezt a misztériumot akarta beteljesíteni, amikor fölment városába, Jeruzsálembe. Szívünk élő hitével és odaadásával emlékezünk meg erről az üdvösségszerző bevonulásról. Lépjünk mi is az Úr nyomába, hogy amint kegyelméből társai vagyunk a kereszthordozásban, ugyanúgy feltámadásának és örök életének is részesei lehessünk.

Igeliturgia:

* Olvasmány: Iz 50, 4-7 Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent.
* Szentlecke: Fil 2, 6-11 Engedelmes volt a halálig, mégpedig a kereszthalálig
* Evangélium: Lk 22, 14-23,56 Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!
A passiót ülve hallgatjuk egészen Jézus halálának eseményéig, akkor letérdelve imádkozunk, majd a befejezést állva hallgatjuk.

Hívek imája:
pap: Imádkozzuk testvéreim, hogy Megváltó királyunkhoz mindenkor hűségesek maradjunk!

1. Urunk, ismerje fel minden ember, hogy önfeláldozó szenvedésed árán váltottál meg bennünket, hallgass meg Urunk!
2. Tegyél készségessé mindannyiunkat a kereszt hordozására és a kegyelem közvetítésére, hallgass meg Urunk!
3. Szenvedésed és feltámadásod erősítse hitünket, reményünket, szeretetünket, hallgass meg Urunk!
4. Segíts, hogy a nagyhét ünneplésével meg tudjuk mutatni a világnak Húsvét ünnepének örömét, jelentőségét, hallgass meg Urunk!
5. Megváltó kereszthalálod által adj örök életet elhunyt testvéreinknek, hallgass meg Urunk!

pap: Urunk, Jézus Krisztus! Te irántunk való szeretetből vállaltad a kereszthalál gyötrelmét. Taníts minket áldozatos szeretetre, önfeláldozásra, hogy részünk legyen örök dicsőségedben! Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké!

Áldozási könyörgés után: Jézus erejével és küldetésével indulunk az egyházi év legkiemelkedőbb hetének. Imádságos lélekkel akarjuk járni mindennapjainkat, Isten iránti szeretetből akarunk bekapcsolódni az ünnep liturgiájába. Adjon ehhez erőt a szívünkbe szállt Jézus, kísérje ünneplésünket, erősítse meg hitünket!

Passióra készülünk. Épp pár perce kaptam egy nyilatkozatot egy néhány teológustól és filozófustól, akik az erről szóló filmben nem látnak mást, mint öncélú erőszakot. Nem tudom, észrevették-e a filmben a flashback-eket, azokat a visszapillantásokat, melyekben Jézus vagy a passió egyik-másik szereplője visszagondol egy-egy múltbeli eseményre, lelki és képi párhuzamot vonva. A keresztút párhuzama a virágvasárnapi körmenet. Van, aki nem akar tudni a Golgotáról, elidőzne a körmenetben, a triumfális egyházzal. Különös, hogy ugyanazok sokszor idegenkednek az Eucharisztikus Világkongresszus emelkedett hangulatától. Virágvasárnap ilyen ujjongó örömünnep. Van, aki azonban nem tud ünnepelni. Megkockáztatom, hogy részben ugyanazok, akik nem bírják a vér látványát.

Néhány éve, még novícius voltam, első áldozásra készítettem fel fiatalokat Kanadában. Volt köztük egy lány, Mónika, aki keresztelőjére is készült. Friss menekült volt – ez még a rendszerváltás előtt történt – és semmiféle vallási előképzettsége, következésképp előítélete sem volt. Megkérdeztem tőle, volt-e korábban valamilyen, akár futó kapcsolata a kereszténységgel, és főleg: mit mond neki Jézus, ha mond egyáltalán valamit. Egy történettel válaszolt, a saját történetével. Egy forró nyári napon a hőség elöl bemenekült egy egri templomba. Nagyon élvezte a csöndet, és persze a hűvösséget is. Egyszer csak megakadt a szeme a kereszten. Olyan barokk kereszt volt ez, melynek Krisztusáról csak úgy patakzott a festett vér. Rémülten felugrott, és kimenekült a templomból. Mint ahogy néhányan kimenekültek a vetítés alatt a moziból, mások meg félrenéztek. Megértem, és tisztelem őket. Még érzékenyek a szenvedésre. Sem Vietnám, sem a gulág, sem Burundi, sem Bosznia, sem az ebben az összefüggésben gyakran emlegetett holokauszt, nem keményítette meg a szívüket olyannyira, hogy éggel ropit rágcsálva tovább bámulják a történetet, amely akár fikció, akár híradó, mégis olyan messze van. A madridiak márciusban aztán rádöbbentek, hogy a szenvedés néha közelebb van, mint gondoljuk. Szembe tudunk-e nézni vele? A Szent Ignác-i lelkigyakorlatot is van, aki az első héten otthagyja. Aki maradt, szembenézett saját bűnösségével. Van ott egy elmélkedés: amikor a kereszt előtt azon elmélkedem, hogy Krisztus mindezt értem szenvedte el, az én bűneimért. Az úgynevezett harmadik héten ezt újra átelmélkedem, de már megerősítve a Második Hét Jézusának szemlélésével: a Megtestesült csodáival. Pont ezt tesszük a mai vasárnapon. Tesszük azért, hogy megértsük: ez az ember értem viselt pokoli kínokat. A legőszintébbek beismerik: Hozsannát akartak kiáltani, de csak annyi jött ki a torkukon: Keresztre Vele! Ugyan ki volt ott a Feltámadás reggelén?Nemde, az asszonyok, akik a Kereszt alatt is ott voltak! Akik most felháborodnak, hogy mindezt végig „kell” nézniük, t.i. az ütlegeléseket, a szidalmakat, aligha mondják azt: Bocsáss meg Nekik, nem tudják, mit cselekszenek! S félő, hogy az üres sírról is lemaradnak.

Kiss Ulrich SJ

Lk 23,1-49

„Elém vezettétek ezt az embert, mint a nép lázítóját..”

Sokan a szenvedés idején gondolnak az Istenre, vagy segítségkérés formájában, vagy vádolva őt, de egy biztos, hogy az hit a szenvedést tudatossá teszi. Azt a kérdést is felveti, hogyan engedheti Isten a szenvedést, vagy mi célja a szenvedéssel Istennek. Büntet, figyelmeztet, vagy esetleg a szenvedésben nyilvánul meg a gonosz hatalmak ereje az Istennel szemben.

Szenvedni sokféleképpen és sokféle okból lehet. Vannak a szenvedésnek fizikai okai is, mint a fogfájás, vagy a fejfájás. Ezek a fizikai fájdalmak is lehetnek elviselhetetlenül nagyok, de az orvostudomány, sok esetben tud erre valamilyen gyógyszert adni, és ezzel megszűnteti a szenvedést jó néhány esetben még akkor is ha nem tudta feltárni az okát. Sokkal nehezebb a gyógyítása a nem egykönnyen lokalizálható a lelki szenvedésnek. Ezt az érzést legtöbben igazságtalan csapásként élik meg. Persze az is megtörténik, hogy a szenvedés közben emlékezik az ember elkövetett bűneire, vagy a másoknak okozott hasonló szenvedésre, és ekkor a szenvedés megtisztító jellegűvé válik, és akár meg is tisztíthatja a személyt.

De mindezek az eszmefuttatások nem terelhetik el figyelmünket arról, hogy van igazságtalan szenvedés. A magyar történelem közelmúltjában, sokaknak értelmiségieknek és műveletlen embereknek kellet szembenézni a koncentrációs táborokban, a hadifogságban, a Gulag-on, Recsken, Kistarcsán, a hadi fogságban, az értelmetlen szenvedés nyomorúságával. Az emberek által előidézett nyomorúság csak akkor szűnik valamelyest, ha annak igazságtalanságát az egész társadalom elismeri, sőt a börtönőrök is bocsánatot kérnek. Sajnos ez alig történt meg. A meggyötörtek magukra maradtak a szenvedéssel, életüket, fiatalságukat megnyomorító élménnyel. Akik így kerülnek testközelbe a szenvedéssel, azok számára többé nem elvont filozófiai kérdés lesz a szenvedés, hanem az élet értelmének, milyenségének problematikájához tartozik, vagyis életük alapvető kérdése lesz, ugyanúgy, minta a hit.

Sokan vannak, akik egész életükben menekülnek a konfliktus és főleg a szenvedés elől. Számukra a harmónia azt jelenti, elkerülni az életnek azt a területét, ahol a szenvedéssel találkozni lehetne. Nem járnak kórházba és temetésre, nem szeretik a nyomor negyedek látványát, és ha koldust látnak, messzire elkerülik. Operett világban élnek, távol a való élettől, amelynek mindig része a szenvedés.

Vannak, akik érzéketlenek mások szenvedése iránt. Mindig meg tudják ideologizálni, hogy ez azért következett be másoknál, mert nem voltak elég okosak, ügyesek, vagy egyszerűen maguk keresték ostobaságukkal a szenvedést. Akadnak, akik maguk ugyan nem szenvednek, de legalább az együttérzésig eljutnak. Rövid időre bele tudják magukat élni mások szenvedésébe, de aztán a maguk nehézségeit emlegetve nem foglalkoznak vele többé.

Jézus nem hátrált meg a szenvedés elől, nem volt érzéketlen a szenvedő emberekkel szemben, sőt tudta a szenvedés része az emberi életnek. Sőt még többet is tudott, azt is tudta, az emberek megváltója csak úgy lehet, ha magára veszi szenvedésünket. Szeretetből vette magára a szenvedésünket, azért mert csak így tudta megmutatni Isten szeretetét irántunk, bűnösök iránt, hogy szenvedett és meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.

A passió történet ezért felkavaró, mert benne Jézus az Isten küldötte, a Megváltó, egészen esendő, sőt megvetett emberré lesz. Az emberi érdekek játékszervévé, sorsában, rangjában, hírében, sőt a szenvedést egész konkrét formában viseli el, a kezén, a lábán, a bordái között érzi a fájdalmat, sőt a kereszten fizikailag is szíve utolsó dobbanásáig fájdalomban él. Teszi mindezt anélkül, hogy szidná a katonákat, a bámészkodókat, a részvétleneket, avagy az Isten ellen fordulna. Jézus a szenvedés királyi útját mutatta meg ezzel a tettével, hogy visszavezessen bennünket az Istenhez.

Valahányszor keresztutat járok, passiót végzek, minden alkalommal azon töprengek, vajon én meddig tudnám követni a szenvedésnek ezt az útját. Vajon külső szemlélője vagyok csupán ennek a történetnek, vagy itt is követni tudom Jézust és nem csak a kenyérszaporításkor lelkesedem érte.

Márk Evangéliumának a szenvedéstörténetét ha végig olvassa az ember, riadtan szembesül a saját tükörképével. Az emberi gyengeség minden megnyilvánulása szinte megtalálható ebben a történetben és vele szemben az emberi hűség, szeretet, részvét, igazságkeresés ha jelen is van kudarcot vall az erőszak, a hatalom, a gőg, a félelem, a kegyetlenség elleni küzdelemben.

És a kettő között nem hivalkodva szinte természetes egyszerűséggel ott van Jézus, aki nem botránkozik meg az emberi törpeségen, nem lázad fel, nem akarja feladni. Vállalja: hogy mit? az életének látszólag a teljes kudarcát a szenvedés minden válfaját és végül a gyalázatos halált. Ebben a drámában szinte szerényen megszületik a hit. A százados felismerése kétezer év óta újra és újra elhangzik “ez az ember valóban az Isten Fia volt”!

1. Az evangélium szelíd ereje járja át a világot a pápa, püspökeink, papjaink és egész néped tanúságtétele által! Hallgass meg, Urunk!
2. Segíts, hogy a szerényen, szamárháton közlekedő Emberfiában meglássuk, fölismerjük az Isten Fiát, a szolgáló Egyház fejét, akinek a neve felülmúlja mindenki másét! Hallgass meg, Urunk!
3. Add meg az egyháznak, hogy élen járjon a kitaszítottak, megalázottak szenvedésében való osztozásban. Tegyük ezt mindnyájan magától értetődő egyszerűségben! Hallgass meg, Urunk!
4. Hogy minden imádkozó közösség a magát kiüresítő, a kereszthalálig engedelmeskedő Jézus módján az Isten iránti feltétlen bizalom imáját végezze! Hallgass meg, Urunk!
5. A mikor hálát adunk a védtelen reményért, a reményt ösztönző szeretetért, amely egyedül képes megmenteni a világot, hallgass meg, Urunk!
6. A húsvétkor keresztelendőkért kérünk: hogy ez a szentség tieddé, valódi Krisztus- követővé tegye őket egész életükre! Hallgass meg, Urunk!

Nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg, mert az Úr megsegít. Ott állunk újra a megváltás drámája előtt és eszünkbe jut, hogy Jézus szenvedés története tele van ösz-szeesküvőkkel, cinkosokkal. Júdás elárulta őt, szent Péter megtagadta, a zsidók a rómaiak kezére adták. Pilátus pedig mossa a kezét, hogy a tömeg “feszítsd meg-et” kiálthasson.
Krisztus a mi vétkeinkért halt meg, bu”neink lándzsája fúrta át az oldalát. Sajnos a tömegben mi is ott vagyunk. Ott vagyunk virágvasárnap is – örömünkben pálmát lengetve. De ott vagyunk a feldühödött elvakult tömegben is, amikor a nép azt kiáltja nincs királyunk, feszítsd meg őt. Azonban ne feledjük a mi hivatásunk az, hogy a megváltás fényénél lássuk önmagunkat, a világot, a történéseket. Már nem alaktalan tömeg vagyunk, ha-nem megváltott személyek. Ha valamit tehetünk azt Cirenei Simon helyéről, tehetjük meg: Hordozzuk Krisztussal együtt a megváltás eszközét, vagy éppen Veronika kendőjével törljük le a sírók könnyeit. A századossal együtt boruljunk le és valljuk meg. Ő valóban Isten Fia, az életünk szabadító Megváltója.

Iz 50,4-7

Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyelvét, hogy támogatni tudjam szóval a fáradtat. Fölébreszti reggel, reggel fölébreszti fülemet, hogy hallgassam, mint a tanítványok. Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg. Hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és orcámat a tépdesőknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elől. De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér gyalázat; ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő, és tudom, hogy nem szégyenülök meg.
Fil 2,6-11

aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja [Iz 45,23], hogy ,,Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére.
Lk 22,14 – 23,56

Amikor eljött az óra, asztalhoz ült a tizenkét apostollal együtt, és azt mondta nekik: ,,Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt szenvednék. Mert mondom nektek: többé nem eszem ebből, amíg be nem teljesedik az Isten országában.” Azután fogta a kelyhet, hálát adott, és így szólt: ,,Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között. Mert mondom nektek: mostantól fogva nem iszom a szőlő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa.” Aztán fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: ,,Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet, és azt mondta: ,,Ez a kehely az új szövetség [Kiv 24,8; Jer 31,31] az én véremben, amely értetek kiontatik. De íme, az áruló keze az enyémmel együtt van az asztalon. Mert az Emberfia ugyan elmegy, amint el van rendelve, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt!” Erre ők kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki az közülük, aki ezt megteszi? Versengés is támadt köztük arról, hogy ki a nagyobb közülük. Erre azt mondta nekik: ,,A nemzetek királyai uralkodnak a népeken, és a hatalmasok jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így tegyetek, hanem aki nagyobb köztetek, legyen olyan, mint a legkisebb, és aki elöljáró, legyen olyan, mint a szolga. Mert ki nagyobb: az, aki az asztalnál ül, vagy az, aki felszolgál? Nem az, aki az asztalnál ül? Én mégis úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál. Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban, ezért nektek adom az országot, amint nekem adta Atyám, hogy asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Simon, Simon! A sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy meg ne fogyatkozzék a hited, és egykor megtérve, megerősítsd testvéreidet.” Ő erre azt mondta neki: ,,Uram, kész vagyok veled a börtönbe és a halálba is menni!” De Jézus azt felelte: ,,Mondom neked, Péter: mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor is letagadod, hogy ismersz engem.” Aztán azt mondta nekik: ,,Amikor erszény, táska és saru nélkül küldtelek titeket, szenvedtetek-e valamiben hiányt?” Ők azt felelték: ,,Semmiben.” Majd így folytatta: ,,Most azonban akinek erszénye van, vegye elő, hasonlóképpen a táskát is; akinek pedig nincsen, adja el a felső ruháját, és vegyen kardot. Mert mondom nektek: be kell teljesednie annak rajtam, ami írva van: ,,A gonosztevők közé számították” [Iz 53,12]. Mert ami rólam szól, az beteljesedik.” Erre ők így szóltak: ,,Uram, íme, itt van két kard.” Ő pedig azt mondta nekik: ,,Ez elég.” Aztán elindult, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment; követték őt a tanítványok is. Amikor odaért, azt mondta nekik: ,,Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” Majd mintegy kőhajításnyira eltávolodott tőlük, és térdre borulva így imádkozott: ,,Atyám! Ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd.” Ekkor megjelent neki egy angyal az égből, és megerősítette. Aztán a halállal tusakodva még buzgóbban imádkozott. A verejtéke olyan lett, mint a földre hulló vér cseppjei. Majd felkelt az imádságból, és odament a tanítványaihoz, de a szomorúságtól alva találta őket. Azt mondta nekik: ,,Miért alszotok? Keljetek föl, imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” Még beszélt, amikor egy sereg közeledett; Júdás vezette őket, egy a tizenkettő közül. Odament Jézushoz, hogy megcsókolja. Jézus azonban azt mondta neki: ,,Júdás! Csókkal árulod el az Emberfiát?” Azok, akik körülötte voltak, látva, hogy mi készül, azt mondták: ,,Uram, közéjük vágjunk karddal?” Egyikük rá is csapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. De Jézus azt felelte: ,,Hagyjátok, elég!” Aztán megérintette a fülét, és meggyógyította. Akkor Jézus ezt mondta azoknak, akik ellene jöttek, a főpapoknak, a templomőrség tisztjeinek és a véneknek: ,,Mint rabló ellen, úgy jöttetek kardokkal és dorongokkal. Amikor nap mint nap köztetek voltam a templomban, nem emeltetek rám kezet, de ez a ti órátok, és a sötétség hatalmáé.” Megragadták tehát őt, és a főpap házába vitték. Péter pedig messziről követte. Amikor tüzet raktak az udvar közepén és körbeülték, Péter is közéjük ült. Egy szolgáló meglátta, hogy ő is ott ül a tűznél, szemügyre vette, és azt mondta: ,,Ez is vele volt!” De ő tagadta: ,,Asszony, nem ismerem őt!” Nem sokkal ezután egy másik látta meg, és így szólt: ,,Te is közülük való vagy.” Péter azt felelte: ,,Ember! Nem vagyok!” Körülbelül egy óra múltán ismét erősítgette egy másik: ,,Bizony, ez is vele volt, hiszen galileai.” Péter erre így szólt: ,,Ember! Nem tudom, mit beszélsz!” És azonnal, mikor még beszélt, megszólalt a kakas. Akkor az Úr hátrafordult, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, hogy azt mondta neki: ,,Mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor is megtagadsz engem.” Ekkor kiment, és keservesen sírni kezdett. A férfiak pedig, akik őrizték, gúnyolták és verték őt. Bekötötték a szemét, és azt kérdezték tőle: ,,Találd el, ki ütött meg?” És egyéb szidalmakkal is illették. Mihelyt megvirradt, egybegyűltek a nép vénei, a főpapok meg az írástudók, és a főtanács elé vitték. Így szóltak: ,,Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk!” Ő azt felelte nekik: ,,Ha megmondom nektek, nem hiszitek el; ha pedig kérdezlek titeket, nem feleltek. De mostantól fogva az Emberfia a hatalmas Isten jobbján fog ülni” [Dán 7,13; Zsolt 110,1]. Erre mindnyájan azt mondták: ,,Tehát te vagy az Isten Fia?” Jézus azt felelte nekik: ,,Ti mondjátok, hogy én vagyok.” Azok erre így szóltak: ,,Mi szükségünk van még tanúságtételre? Hiszen mi magunk hallottuk a saját szájából.” Akkor mindannyian fölkerekedtek, és elvitték Pilátushoz. Ott így kezdték vádolni: ,,Azt tapasztaltuk, hogy ez félrevezeti népünket, s azt is megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak. Azt mondja magáról, hogy ő a Messiás király.” Pilátus megkérdezte tőle: ,,Te vagy a zsidók királya?” Ő azt felelte: ,,Te mondod.” Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a tömegnek: ,,Semmi vétket sem találok ebben az emberben.” De azok erősködtek, és azt mondták: ,,Föllázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.” Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy ez az ember Galileából való-e. Amint megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki maga is Jeruzsálemben volt azokban a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már régóta szerette volna őt látni, mert hallott felőle, és remélte, hogy a szeme láttára valami csodát tesz. Hosszasan kérdezgette, ő azonban semmit sem felelt. A főpapok és az írástudók pedig ott álltak, és hevesen vádolták. Heródes a kíséretével együtt megszégyenítette őt, csúfot űzött belőle, aztán fehér ruhába öltöztette, majd visszaküldte Pilátushoz. Azon a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, előtte ugyanis haragban voltak egymással. Pilátus pedig összehívta a főpapokat, a nép vezetőit és a népet, s azt mondta nekik: ,,Idehoztátok nekem ezt az embert, mint a nép lázítóját. Kihallgattam előttetek, de semmi vétséget sem találtam ebben az emberben mindazok közül, amikkel vádoljátok. Sőt Heródes sem, mert visszaküldte őt hozzánk. Láthatjátok tehát, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el. Megfenyítem ezért, és szabadon bocsátom.” Erre valamennyien fölkiáltottak: ,,Veszítsd el ezt, és bocsásd el nekünk Barabást!” Őt valami lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe, amely a városban történt. Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. De azok kiáltoztak: ,,Feszítsd meg, feszítsd meg őt!” Ő azonban harmadszor is szólt hozzájuk: ,,De hát mi gonoszat tett? Semmi halált érdemlő dolgot nem találtam benne. Megfenyítem tehát, és elbocsátom.” De azok nem tágítottak, hanem nagy hangon követelték, hogy feszítse meg. A lármájuk egyre erősödött. Pilátus ezért úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak. Amint kérték, szabadon bocsátotta azt, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak. Miközben elvezették, megfogtak egy bizonyos Simont, Cirenéből valót, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. A nép és az asszonyok nagy sokasága követte őt, jajgattak és sírtak miatta. Jézus odafordult hozzájuk, és így szólt: ,,Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok! Magatokat és gyermekeitek sirassátok! Mert jönnek majd napok, amikor azt mondjátok: ,,Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak!” Akkor azt kezdik majd mondani a hegyeknek: ,,Szakadjatok ránk!” És a halmoknak: ,,Takarjatok el minket!” [Óz 10,8] Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a szárazzal?” Vele együtt vittek két gonosztevőt is, hogy kivégezzék. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponyahelynek neveznek, megfeszítették őt ott, és vele a gonosztevőket is, az egyiket jobbról, a másikat balról. Jézus ekkor így szólt: ,,Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” A ruháit elosztották, és sorsot vetettek rájuk [Zsolt 22,19]. A nép bámészkodva állt ott, a főemberek pedig így gúnyolták őt [Zsolt 22,8]: ,,Másokat megmentett, mentse meg most magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!” A katonák is gúnyolták őt. Odamentek, ecettel kínálták, és azt mondták: ,,Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” Felirat is volt fölötte: ,,Ez a zsidók királya.” A megfeszített gonosztevők közül az egyik szidalmazta: ,,Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!” De a másik leintette ezekkel a szavakkal: ,,Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett.” Aztán így szólt: ,,Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.” Ő azt felelte neki: ,,Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!” A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, kilenc óráig. A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. Jézus ekkor hangosan felkiáltott: ,,Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!” [Zsolt 31,6] E szavakkal kilehelte a lelkét. Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent, és így szólt: ,,Ez az ember valóban igaz volt.” Az egész sokaság, amely összeverődött, a történtek láttán mellét verve hazatért. Jézus minden ismerőse, és az asszonyok, akik Galileából követték őt, távolabb állva figyelték mindezt [Zsolt 38,12]. Volt egy József nevű, derék és igaz férfi, a főtanács tagja, aki nem értett egyet a határozatukkal és tetteikkel. Arimateából, a zsidók egyik városából származott, és maga is várta az Isten országát. Elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és egy sziklába vágott sírba helyezte, amelyben még senki sem feküdt. A készület napja volt, és közeledett a szombat. Az asszonyok, akik Galileából jöttek vele, utánamentek, és megnézték a sírt, hogy miképpen helyezték el a testét. Aztán hazatértek, illatszereket és keneteket készítettek, de a szombatot a parancs szerint nyugalomban töltötték.

2010. március 28. – Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapja

Abban az idoben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és
Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet Olajfák hegyének hívnak,
eloreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: “Menjetek a szemközti
faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember
nem ült még soha. Oldjátok el, és vezessétek ide! Ha valaki kérdezné
toletek, hogy miért oldjátok el, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá
szüksége.”
A küldöttek elmentek, és úgy találtak mindent, ahogy o megmondta. Amikor
eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tolük: “Miért oldjátok
el a szamarat?” Azt felelték: “Szüksége van rá az Úrnak”, és elvezették
Jézushoz.
Ott köntöseiket rávetették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust.
Amint haladt, ruháikat az útra terítették elotte. Amikor közeledett az
Olajfák hegyének lejtojéhez, a tanítványok egész örvendezo tömege hangosan
áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: “Áldott a király, aki
jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsoség a magasságban!” A
tömegbol néhány farizeus azt mondta neki: “Mester, intsd le
tanítványaidat!” Jézus azt felelte: “Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak,
a kövek fognak megszólalni!”
Lk 19,28-40

Elmélkedés:

Utolsó felvonás
Viszonylag ritkán járok színházba. Emlékezetem szerint legutóbb Márai
Sándor: A gyertyák csonkig égek címu regényének színpadi változatát
tekintettem meg. Bár ismertem, korábban olvastam már a regényt, mégis a
legjobban az utolsó felvonást, a történet befejezését vártam. Amikor azt
várnánk, hogy végre minden kiderül, s minden felmerült kérdésünkre választ
kapunk, akkor nem derül ki mégsem semmi, a kérdések nyitottak maradnak, s
az író meghagyja szabadságunkat, s gondolatban magunk próbáljuk megfejteni
a rejtélyeket.

A jeruzsálemi bevonulással Jézus életének utolsó felvonása kezdodik el.
Ezt az eseményt hallottuk a virágvasárnapi körmenet evangéliumában Szent
Lukács elbeszélésébol. Jézus élete korábban is mozgalmas volt, de az
igazán fontos események csak most, az utolsó felvonásban játszódnak.
Gondoljunk csak a mi Urunk nyilvános muködésének három esztendejére!
Minden azzal kezdodött, hogy megkeresztelkedik a Jordán folyóban Jánosnál,
majd pedig tanítványokat gyujt maga köré, s velük indul el, hogy bejárja a
városokat és falvakat. Útja során nem csak tanítványait tanítja, hanem
egyre nagyobb tömegekkel találkozik, akik kíváncsiak szavára, amelybol oly
ero árad, amilyet másnál még sosem tapasztaltak. Persze nem csak a tanítás
miatt jönnek hozzá. Hamar elterjed annak híre, hogy hatalma van a
betegségek fölött, s képes visszaadni a vakok látását, a süketek hallását,
s a némáknak a beszéd képességét. Szavára a gonosz lelkek távoznak a
megszállottakból, a leprások megtisztulnak, a s bénák járni tudnak, s
mindezek mellett legkülönlegesebb csodái azok, amikor halottakat támaszt
fel, s hoz vissza az életbe. Az egyszeru emberek szívesen hallgatják
példázatait, amelyek szereploiben önmagukra ismerhetnek. Az igazság
tanítására éhezoket olykor csodálatos módon megszaporított kenyérrel
lakatja jól. Miközben egyre többen hisznek benne, s ismerik fel
személyében a Messiást, a zsidó vallási vezetok szembefordulnak vele, s
azt tervezik, hogy megölik.

Mindezek után érkezünk el az utolsó felvonáshoz, amely a jeruzsálemi
bevonulással kezdodik. A lelkesedés a tetofokára hág. Az emberek örömmel
fogadják, s köszöntik a szamárháton érkezo messiás-királyt. Pálmaágakkal
integetnek, s egyesek még a ruháikat is leterítik elé az út porába. Néhány
nap múlva azonban ellenkezojére fordul a hangulat. A Messiást köszönto
ének durva kiabálássá változik, s a királynak kijáró tisztelet helyébe
gyilkos szándék lép. A ruháikat az útra teríto emberek tétlenül nézik,
amint a ruháitól megfosztott Jézus az út porába roskad a kereszt terhe
alatt. Akik korábban mellette álltak, mostanra elmenekültek vagy
szembefordultak vele. S hirtelen észrevesszük, hogy nem a nézotéren ülünk,
hanem magunk is szereplok vagyunk, nem egy színházi eloadást szemlélünk,
hanem valóság mindaz, ami körülöttünk történik. Most talán mi is pálmaágat
ragadunk kezünkbe, s késobb talán öklünket rázzuk ellene. Igen, én is
elindulok az úton. Jézus útja az én utam is. S ez az út a Golgotára vezet,
ahol Jézus meghal értem, s vele együtt én is meghalok. A feltámadáshoz nem
vezet más út. Az egyetlen biztató jel az számomra, hogy az út felfelé
vezet.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s
hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal,
igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez
vezeto utat. A te életutad végso soron mindig felfelé vitt, Atyád felé,
aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom,
társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!

28. vasárnap: VIRÁGVASÁRNAP

Iz 50,4-7; Zs 21; Fil 2,6-11; Lk 22,14 – 23,56
Nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg, mert az Úr megsegít

Iz 50,4-7

Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyelvét, hogy támogatni tudjam szóval a fáradtat. Fölébreszti reggel, reggel fölébreszti fülemet, hogy hallgassam, mint a tanítványok. Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg. Hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és orcámat a tépdesőknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elől. De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér gyalázat; ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő, és tudom, hogy nem szégyenülök meg.

Zs 21

A karvezetőnek. A ,,Szarvastehén hajnalban’ dallama szerint. Dávid zsoltára. Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Távol van szabadulásomtól hangos jajveszékelésem. Én Istenem, kiáltok nappal, de te nem hallgatsz meg, és éjjel is, de nyugtot nem találok. Pedig te szent vagy és Izrael dicsérete között laksz. Benned bíztak atyáink, bíztak, és te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak és megszabadultak, benned bíztak és meg nem szégyenültek. Én azonban féreg vagyok, nem ember, embereknek gyalázata, népnek utálata. Aki csak lát, mind gúnyt űz belőlem, félrehúzza ajkát, fejét csóválgatja: ,,Az Úrban bízott, mentse meg őt, szabadítsa meg, ha kedvét leli benne.’ Hiszen te vagy, aki kihoztál engem anyám méhéből, te vagy reménységem anyám emlője óta. Rád voltam utalva anyám ölétől, anyám méhétől fogva te vagy az Istenem. Ne légy távol tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, aki segítséget nyújtana. Körülvett engem sok tulok, Básán bikái körülfogtak engem. Kitátották felém szájukat, mint ragadozó és ordító oroszlán. Szétfolytam, miként a víz, minden csontom kificamodott, szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. Ajkam, mint a cserép, kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt, lesújtottál a halál porába. Körülvett engem nagy sereg kutya, a gonoszok zsinatja körülfogott engem. Átlyuggatták kezemet és lábamat, megszámlálhattam minden csontomat. Néznek rám, bámulnak engem, elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek. De te, Uram, ne légy távol tőlem, én erősségem siess segítségemre! Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, egyetlenemet a kutyák karmából! Ments meg az oroszlán torkából, engem, a megalázottat, a bölény szarvától! Hadd hirdessem testvéreimnek nevedet, a gyülekezetben hadd dicsérjelek: Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek őt, Jákob minden utóda, magasztaljátok őt! Félje őt Izrael minden utóda, Mert ő nem veti meg és nem nézi le a szegény nyomorúságát, nem fordítja el tőle tekintetét, és meghallgatja, amikor hozzá kiált. Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben; amit fogadtam, teljesítem azok előtt, akik félik őt. Jóllakásig esznek majd a szegények, akik keresik az Urat, dicsérik majd őt: ,,Éledjen fel szívük mindörökre!’ Észbe kap és megtér az Úrhoz a föld minden határa, és leborul színe előtt a nemzetek valamennyi családja. Mert az Úré a királyi hatalom, és ő uralkodik a nemzeteken. Csak őt imádják mind, akik a földben alszanak; leborulnak előtte mindazok, akik a porba leszállnak.Neki él majd a lelkem, Neki szolgálnak majd utódaim. Az Úrról beszélnek az eljövendő nemzedéknek, az ő igazságát fogják hirdetni a születendő népnek: ,,Így cselekedett az Úr!’

Fil 2,6-11

aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja [Iz 45,23], hogy ,,Jézus Krisztus az Úr!’ az Atyaisten dicsőségére.

Lk 22,14 – 23,56

Amikor eljött az óra, asztalhoz ült a tizenkét apostollal együtt, és azt mondta nekik: ,,Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt szenvednék. Mert mondom nektek: többé nem eszem ebből, amíg be nem teljesedik az Isten országában.’ Azután fogta a kelyhet, hálát adott, és így szólt: ,,Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között. Mert mondom nektek: mostantól fogva nem iszom a szőlő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa.’ Aztán fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: ,,Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!’ Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet, és azt mondta: ,,Ez a kehely az új szövetség [Kiv 24,8; Jer 31,31] az én véremben, amely értetek kiontatik. De íme, az áruló keze az enyémmel együtt van az asztalon. Mert az Emberfia ugyan elmegy, amint el van rendelve, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt!’ Erre ők kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki az közülük, aki ezt megteszi? Versengés is támadt köztük arról, hogy ki a nagyobb közülük. Erre azt mondta nekik: ,,A nemzetek királyai uralkodnak a népeken, és a hatalmasok jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így tegyetek, hanem aki nagyobb köztetek, legyen olyan, mint a legkisebb, és aki elöljáró, legyen olyan, mint a szolga. Mert ki nagyobb: az, aki az asztalnál ül, vagy az, aki felszolgál? Nem az, aki az asztalnál ül? Én mégis úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál. Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban, ezért nektek adom az országot, amint nekem adta Atyám, hogy asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Simon, Simon! A sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy meg ne fogyatkozzék a hited, és egykor megtérve, megerősítsd testvéreidet.’ Ő erre azt mondta neki: ,,Uram, kész vagyok veled a börtönbe és a halálba is menni!’ De Jézus azt felelte: ,,Mondom neked, Péter: mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor is letagadod, hogy ismersz engem.’ Aztán azt mondta nekik: ,,Amikor erszény, táska és saru nélkül küldtelek titeket, szenvedtetek-e valamiben hiányt?’ Ők azt felelték: ,,Semmiben.’ Majd így folytatta: ,,Most azonban akinek erszénye van, vegye elő, hasonlóképpen a táskát is; akinek pedig nincsen, adja el a felső ruháját, és vegyen kardot. Mert mondom nektek: be kell teljesednie annak rajtam, ami írva van: ?,,A gonosztevők közé számították?” [Iz 53,12]. Mert ami rólam szól, az beteljesedik.’ Erre ők így szóltak: ,,Uram, íme, itt van két kard.’ Ő pedig azt mondta nekik: ,,Ez elég.’ Aztán elindult, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment; követték őt a tanítványok is. Amikor odaért, azt mondta nekik: ,,Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!’ Majd mintegy kőhajításnyira eltávolodott tőlük, és térdre borulva így imádkozott: ,,Atyám! Ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd.’ Ekkor megjelent neki egy angyal az égből, és megerősítette. Aztán a halállal tusakodva még buzgóbban imádkozott. A verejtéke olyan lett, mint a földre hulló vér cseppjei. Majd felkelt az imádságból, és odament a tanítványaihoz, de a szomorúságtól alva találta őket. Azt mondta nekik: ,,Miért alszotok? Keljetek föl, imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!’ Még beszélt, amikor egy sereg közeledett; Júdás vezette őket, egy a tizenkettő közül. Odament Jézushoz, hogy megcsókolja. Jézus azonban azt mondta neki: ,,Júdás! Csókkal árulod el az Emberfiát?’ Azok, akik körülötte voltak, látva, hogy mi készül, azt mondták: ,,Uram, közéjük vágjunk karddal?’ Egyikük rá is csapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. De Jézus azt felelte: ,,Hagyjátok, elég!’ Aztán megérintette a fülét, és meggyógyította. Akkor Jézus ezt mondta azoknak, akik ellene jöttek, a főpapoknak, a templomőrség tisztjeinek és a véneknek: ,,Mint rabló ellen, úgy jöttetek kardokkal és dorongokkal. Amikor nap mint nap köztetek voltam a templomban, nem emeltetek rám kezet, de ez a ti órátok, és a sötétség hatalmáé.’ Megragadták tehát őt, és a főpap házába vitték. Péter pedig messziről követte. Amikor tüzet raktak az udvar közepén és körbeülték, Péter is közéjük ült. Egy szolgáló meglátta, hogy ő is ott ül a tűznél, szemügyre vette, és azt mondta: ,,Ez is vele volt!’ De ő tagadta: ,,Asszony, nem ismerem őt!’ Nem sokkal ezután egy másik látta meg, és így szólt: ,,Te is közülük való vagy.’ Péter azt felelte: ,,Ember! Nem vagyok!’ Körülbelül egy óra múltán ismét erősítgette egy másik: ,,Bizony, ez is vele volt, hiszen galileai.’ Péter erre így szólt: ,,Ember! Nem tudom, mit beszélsz!’ És azonnal, mikor még beszélt, megszólalt a kakas. Akkor az Úr hátrafordult, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, hogy azt mondta neki: ,,Mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor is megtagadsz engem.’ Ekkor kiment, és keservesen sírni kezdett. A férfiak pedig, akik őrizték, gúnyolták és verték őt. Bekötötték a szemét, és azt kérdezték tőle: ,,Találd el, ki ütött meg?’ És egyéb szidalmakkal is illették. Mihelyt megvirradt, egybegyűltek a nép vénei, a főpapok meg az írástudók, és a főtanács elé vitték. Így szóltak: ,,Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk!’ Ő azt felelte nekik: ,,Ha megmondom nektek, nem hiszitek el; ha pedig kérdezlek titeket, nem feleltek. De mostantól fogva az Emberfia a hatalmas Isten jobbján fog ülni’ [Dán 7,13; Zsolt 110,1]. Erre mindnyájan azt mondták: ,,Tehát te vagy az Isten Fia?’ Jézus azt felelte nekik: ,,Ti mondjátok, hogy én vagyok.’ Azok erre így szóltak: ,,Mi szükségünk van még tanúságtételre? Hiszen mi magunk hallottuk a saját szájából.’ Akkor mindannyian fölkerekedtek, és elvitték Pilátushoz. Ott így kezdték vádolni: ,,Azt tapasztaltuk, hogy ez félrevezeti népünket, s azt is megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak. Azt mondja magáról, hogy ő a Messiás király.’ Pilátus megkérdezte tőle: ,,Te vagy a zsidók királya?’ Ő azt felelte: ,,Te mondod.’ Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a tömegnek: ,,Semmi vétket sem találok ebben az emberben.’ De azok erősködtek, és azt mondták: ,,Föllázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.’ Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy ez az ember Galileából való-e. Amint megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki maga is Jeruzsálemben volt azokban a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már régóta szerette volna őt látni, mert hallott felőle, és remélte, hogy a szeme láttára valami csodát tesz. Hosszasan kérdezgette, ő azonban semmit sem felelt. A főpapok és az írástudók pedig ott álltak, és hevesen vádolták. Heródes a kíséretével együtt megszégyenítette őt, csúfot űzött belőle, aztán fehér ruhába öltöztette, majd visszaküldte Pilátushoz. Azon a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, előtte ugyanis haragban voltak egymással. Pilátus pedig összehívta a főpapokat, a nép vezetőit és a népet, s azt mondta nekik: ,,Idehoztátok nekem ezt az embert, mint a nép lázítóját. Kihallgattam előttetek, de semmi vétséget sem találtam ebben az emberben mindazok közül, amikkel vádoljátok. Sőt Heródes sem, mert visszaküldte őt hozzánk. Láthatjátok tehát, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el. Megfenyítem ezért, és szabadon bocsátom.’ Erre valamennyien fölkiáltottak: ,,Veszítsd el ezt, és bocsásd el nekünk Barabást!’ Őt valami lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe, amely a városban történt. Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. De azok kiáltoztak: ,,Feszítsd meg, feszítsd meg őt!’ Ő azonban harmadszor is szólt hozzájuk: ,,De hát mi gonoszat tett? Semmi halált érdemlő dolgot nem találtam benne. Megfenyítem tehát, és elbocsátom.’ De azok nem tágítottak, hanem nagy hangon követelték, hogy feszítse meg. A lármájuk egyre erősödött. Pilátus ezért úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak. Amint kérték, szabadon bocsátotta azt, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak. Miközben elvezették, megfogtak egy bizonyos Simont, Cirenéből valót, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. A nép és az asszonyok nagy sokasága követte őt, jajgattak és sírtak miatta. Jézus odafordult hozzájuk, és így szólt: ,,Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok! Magatokat és gyermekeitek sirassátok! Mert jönnek majd napok, amikor azt mondjátok: ?,,Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak!?” Akkor azt kezdik majd mondani a hegyeknek: ?,,Szakadjatok ránk!?” És a halmoknak: ?,,Takarjatok el minket!?” [Óz 10,8] Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a szárazzal?’ Vele együtt vittek két gonosztevőt is, hogy kivégezzék. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponyahelynek neveznek, megfeszítették őt ott, és vele a gonosztevőket is, az egyiket jobbról, a másikat balról. Jézus ekkor így szólt: ,,Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.’ A ruháit elosztották, és sorsot vetettek rájuk [Zsolt 22,19]. A nép bámészkodva állt ott, a főemberek pedig így gúnyolták őt [Zsolt 22,8]: ,,Másokat megmentett, mentse meg most magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!’ A katonák is gúnyolták őt. Odamentek, ecettel kínálták, és azt mondták: ,,Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!’ Felirat is volt fölötte: ,,Ez a zsidók királya.’ A megfeszített gonosztevők közül az egyik szidalmazta: ,,Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!’ De a másik leintette ezekkel a szavakkal: ,,Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett.’ Aztán így szólt: ,,Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.’ Ő azt felelte neki: ,,Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!’ A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, kilenc óráig. A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. Jézus ekkor hangosan felkiáltott: ,,Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!’ [Zsolt 31,6] E szavakkal kilehelte a lelkét. Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent, és így szólt: ,,Ez az ember valóban igaz volt.’ Az egész sokaság, amely összeverődött, a történtek láttán mellét verve hazatért. Jézus minden ismerőse, és az asszonyok, akik Galileából követték őt, távolabb állva figyelték mindezt [Zsolt 38,12]. Volt egy József nevű, derék és igaz férfi, a főtanács tagja, aki nem értett egyet a határozatukkal és tetteikkel. Arimateából, a zsidók egyik városából származott, és maga is várta az Isten országát. Elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és egy sziklába vágott sírba helyezte, amelyben még senki sem feküdt. A készület napja volt, és közeledett a szombat. Az asszonyok, akik Galileából jöttek vele, utánamentek, és megnézték a sírt, hogy miképpen helyezték el a testét. Aztán hazatértek, illatszereket és keneteket készítettek, de a szombatot a parancs szerint nyugalomban töltötték.