Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

április 2, 2010 havi archívum

2010. április 2. Nagyböjt, Nagypéntek (Paolai Szent Ferenc remete) A nap liturgikus színe: piros

“A szent húsvéti eseményben az Úr Krisztus megváltotta az embert, és tökéletes módon tisztelte Istent. Halálával legyőzte halálunkat, föltámadásával újjáteremtette az életet. Az Úr szenvedésének, halottaiból föltámadásának három napja ezért az egész egyházi év csúcspontja.” (Római misekönyv)

Bevonulás előtt

Kedves Testvérek!

Urunk kínszenvedésének és halálának napján nincsen szentmise. A mai napon a keresztáldozatra, az Újszövetség egyetlen áldozatára emlékezünk. Ma nem az öröm, kerül előtérbe, hanem az a drága ár, amivel megszerezte nekünk az üdvösséget. Ezért hallgatnak a harangok, ezért ölt piros színt a liturgia.

A mai nap szertartása erőteljes, a lényegre figyelmeztető jelképeket használ. A csendes bevonulás után a pap arcra borul a nyitott, kifosztott tabernákulum előtt. A hódolatnak, a mindenek felett álló tiszteletnek a jeleként, miközben valamennyien letérdelünk. A szertartás elején elmarad a keresztvetés, nincsen köszöntés sem. Egy rövid könyörgésben Isten irgalmasságáért folyamodunk.

A bevezető könyörgés után

Izajás próféta könyvéből elhangzó részletben a szenvedő szolgaként látjuk Jézust, aki dicstelen volt, aki nem volt sem szép sem vonzó, aki a mi betegségeinket viselte, akit a mi bűneinkért szúrtak át, és ezáltal szerzett nekünk gyógyulást a bűnből, miközben nem fogyott ki az imádság az ajkáról. A zsidókhoz írt levél részletében arra az Isten Fiára tekintünk fel, aki a szenvedésből tanulta az engedelmességet. A szenvedéstörténetet, a Passiót Szent János evangéliuma szerint idézzük fel.

A Passio után

Az Egyház ma egyetemesen, minden emberre, – hitre-fajra-világnézetre való tekintet nélkül – kéri a megvátás művének kiáradását az egyetemes könyörgésekben. Külön is imádkozunk a zsidókért, a nemhívőkért, a világ vezetőiért és a szenvedőkért. Most mi is ott állunk a Golgotán és kéréseinket a meghalt Megváltó elé tárjuk.

Az utolsó könyörgés után

A kereszt leleplezése és a kereszt előtti hódolat áll ma a felajánlás és az átváltoztatás helyén. Az utolsó vacsora szavai “ez az én testem, ez az én vérem” Nagypénteken a teljes odaadottságban teljesedtek be. Golgota keresztjére tekintünk fel. Arra a keresztre, ami egy megalázó, büntető kivégzés eszköze volt. Krisztus világot megváltó győzelmi jelévé vált. A háromszori felszólítás és a válaszok segítenek, hogy valóban a Keresztrefeszített elé tudjunk térdelni és hittel tekinteni bűneink Megváltójára. A kereszt előtti hódolatra az asszisztencia után majd egyesével járulhatunk. Mindenki szeretetének alkalmas kifejező jelével – térdhajtással, érintéssel, vagy csókkal – hódolhat a kereszt előtt.

A kereszthódolat után

A liturgia a Miatyánk imádságával és szentáldozással folytatódik. Majd a pap az asszisztenciával együtt a Szentsírhoz vonul, ahol az oltár trónusára helyezi a Szentséget. A fehér fátyol emlékeztet arra a halotti lepelre, amelybe Jézus testét burkolták.

Áldozás után

Nagypéntek hozta el számunkra a szentségeket, hozta el bűneink bocsánatát. Igy ír erről Aranyszájú Szent János IV. szd-i egyházatya : “Jézus meghalt, de még a kereszten függött, odalépett egy katona és lándzsával átdöfte oldalát, és abból víz és vér folyt ki. Az egyik a keresztség jelképe, a másik az Eucharisztiáé. Szentséges templomának falába rést ütött, én pedig drága kincset fedeztem fel ott. Krisztus tehát tulajdon oldalából építette az egyházat.” Ma az áldást a zárókönyörgés helyettesíti. Nagypéntek és Nagyszombat számunkra a belső csend, az elmélkedés és a halott Jézus melletti virrasztás napjai. Legyen ez az esztendő egyetlen olyan napja melyet együtt ünneplünk a választott zsidó néppel: a nyugalom, a várakozás napja.

Urunk kínszenvedéséről

Szeretet hű Szívednek mily nagy tőrt fölállít!
Emberért, hogy meghalnál; Téged arra lázít.
Tetszetős csalétke is szerelmeddel játszik:
lelkeket kapsz, végig ha elmégy: Keresztfáig!
Jól látod a horgot, cselt; nincs titok előtted.
Ám döfése, mély sebe nem bánt, meg se döbbent…
Sőt még inkább vonzó lett: adhatsz véle többet!
Mert csalétek: Áldozat! — vonzza szeretőket!
Így énértem: nyomorért! — csak mert úgy szerettél,
vad haláltól kíntövist, tudva, szívre vettél!

Áldozatként Atyádnak magad odavetvén
önvéredben mostál meg; hull szennyemre szent Vér!
Óh te ember! Krisztus szent-ajándéka kínját
mért nem hordod szem előtt, szívbe mért ne írnád!?
Azzal tépett hálót szét, rabló nép amit hányt,
azzal gazdagít Urad s árad minden kincs rád…
Tulajdon szent Testivel, ha lankadtál, éltet.
Csordult piros Véribe, szennytől megmos téged.
Végre édes hű Szíve tárul lándzsa-tépett!
hogy már észre vedd, szegény, hogy szeret-becézget…
Óh mily frissítő fürdőt, édes étket leltünk!
Méltón véve Téged — menny-táró kulcsod nyerjük.

Kiket felüdítsz vele: — egy munka se terhük!
“Egyhangúnak” únja bár szív, a gyáva, petyhüdt.
Gyáva lélek nemigen veszi föl, fontolja,
mért is tépte föl szívét Krisztus, elénk dobva!
Kereszt szárnya kitárva! — S az néz unalomba’:
hogy üdít, ont vért e Szív, s nyújtja, rád unszolja…
Valahányszor hívogatsz, fölpiroslik Véred:
jámbor lélek annyiszor Hozzád tapad, éled.
Mint a sólyom: éhesen piros húsod-véred’
nyeldesi… Sír boldogan! Csak Jézusból élhet!

(Szent Bonaventura himnusza)

P. CANTALAMESSA NAGYPÉNTEKI HOMÍLIÁJA 2000.

P. Raniero Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház szónoka nagypénteki szentbeszédét egy olyan hírrel kezdte, amely két héttel ezelőtt járta be és rázta meg a világot: egy magán-kutatóintézet bejelentette, hogy befejezte az emberi szervezet genetikai feltérképezését. Azonosították az egyén valamennyi DNS szakaszát, azt a kétmilliárd gént, amely egy személy vegyi ABC-jét tartalmazza és amelybe bele van írva minden világra születő ember története. A hír tovább növelte azt az érzést, hogy az emberi fejlődés fordulópontjához, új és eddig elképzelhetetlen célpontokhoz érkeztünk mondotta P. Cantalamessa, utalva rá, hogy idén ez a tudományos felfedezés nyújt hátteret Urunk szenvedésének megünnepléséhez, a Nagy Jubileum Húsvétjához, amely az első az új évezredben. Húsvét kétezer éve szembesül a pillanat eseményeivel és helyzeteivel, és most is ezt teszi, soha nem hátrál meg. Nagypéntek szertartásai és szövegei változatlanul ismétlődnek egyik évről a másikra, de soha nem válnak úgymond “konzervdobozzá”, hanem éppen ellenkezőleg, életben tartják Isten szavát. Mit mond számunkra a misztérium, amelyet most ünnepelünk? tette fel a kérdést a Pápai Ház szónoka.

“Amint Jézus az ecetet megízlelte, így szólt: ‘Beteljesedett!’ Minden beteljesedett. Ez a szó már önmagában megvilágítja a Kálvária egész misztériumát. Mi teljesedett be? Mindenekelőtt Jézus földi élete, az a mű, amelyet az Atya bízott rá, beteljesítette szeretetének legnagyobb bizonyítékát. Beteljesedtek a szenvedő szolgáról, a húsvéti Bárányról, az átszúrt oldalú ártatlanról szóló szentírási idézetek is. De nemcsak az Írásnak egyik vagy másik része teljesedett be, hanem az egész Ószövetség beteljesedett lényegét, tartalmát tekintve. Halálával a Bárány kinyitja a hét pecséttel lezárt könyvet, felfedi Isten tervének legvégső értelmét. A lap, amely a két szövetséget elválasztja egymástól, egyben össze is köti őket: egyiket a másikkal világítja meg. Semmit sem töröl el, mindent beteljesít. Az átváltoztatáskor is így történik: attól a pillanattól kezdve a kenyér már nem pusztán kenyér. Az Ószövetség is, Krisztus halálának pillanatától kezdve ‘új és örök szövetséggé’ válik: a betű Lélekké lesz. Krisztus húsvéti misztériuma Izrael történelmébe illeszkedik bele, de túlhaladja és végtelenül kitágítja azt. Nemcsak egyetlen nép, hanem rajta keresztül minden nép, minden ember elvárásait beteljesíti. Ebben áll egyedülálló nagysága, amiért a Kálvária az üdvtörténet legutolsó nagy hegye a Sínai-hegy, a Nyolc Boldogság hegye és a Tábor-hegy után.”

Az emberek függetlenné akartak válni Istentől, de a gyűlölet és a halál rabjaivá váltak. Olyan helyzetben éltek, amelyben az Atya szeretete többé már nem lakhatott bennük. Hogy eljusson hozzájuk ebben a helyzetben, Isten Fia emberré lesz. Rettenetes módon szenved és erőszakos halált hal, hogy ettől a perctől kezdve az emberi szenvedést és halált is áthassa az Atya szeretete. Olyan sokan haltak meg Krisztus előtt és után, de soha senki sem csatlakozott szeretetével az Atyához olyan abszolút értékben, mint Ő. Ennek a gyermeki szeretetnek és engedelmes beleegyezésnek áldozatával Krisztus teljes mértékben felfordítja a halál értelmét, azt az igazi élet távlata felé irányítja. A halál többé már nem szakadék, hanem híd. Amikor az ember bűnbe esik, amikor meghal, azzal találkozik, aki teremtette. Megértjük Pál Isten győzelmes szeretetéről szóló himnuszát: “Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, mely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.”

Krisztus egy másik “térképet” tett teljessé: az emberi sors térképét. Ennek a sorsnak nemcsak a bűn és a halál két mélységét kutatta fel, hanem a kudarc, a vereség mélységét is. Hogyan festhetett a Kálvária azon a készület napja előtti első pénteken! Olyan színtér látképe, ahonnan sietve el akarják tüntetni a világra szóló kudarc nyomait. A Shofar hangja egyik percről a másikra megszólalhat, hogy hirdesse a pihenő ünnepnap kezdetét. Az Anya szeme láttára, arimateai József és emberei leveszik Jézust a keresztről, testét olajjal bekenik és lepedőbe csavarják, majd a sötétben hamar elviszik, síró nők kíséretében. A másik két keresztre feszített holttestét a katonák már kocsira dobták és elvitték, a Kálvária domb rövid időn belül ismét üres és csöndes lesz. Ezzel ér véget nagypéntek első liturgiája. De amióta a történelem legnagyobb veresége a legszebb, legtisztább győzelemmé változott, a kudarc is új értelmet nyert. Lehet olyan kiváltság, amelyben felfedezzük az élet igazi értelmét, a személy igazi nagyságát, az Atya kicsik és szegények iránti szeretetét. Nincs ellentmondás a tudósok és Krisztus térképe között. Mindkettő ugyanannak az épületnek két emelete, az egyik nem érvényteleníti a másikat. A hívek minden emberrel együtt örülnek a felfedezéseknek, amelyek célja, hogy megjavítsák a földi életkörülményeket. Magától Istentől kaptuk a parancsot: uraljátok a Földet. Ennek ellenére nem adhatjuk át magunkat a pillanat örömének. Az emberi élet terén a közelmúltban tett felfedezések kétértelmű és ellentmondásos fejlődés számára nyitnak utat. Új lehetőségeket jelentenek, amennyiben megismerhetjük sok betegség okát, és azokat meg is előlegeztük, de aggasztó erkölcsi kérdéseket támasztanak, amelyeket a tudomány leglelkesebb pártfogói sem rejtenek el. Az ember nem mond le könnyen arról, hogy Isten helyett mindent eldöntsön: ki szülessen meg és ki ne, milyen legyen a születendő lény hajszíne, hogy a többiről ne is beszéljünk. Már volt példa olyan esetre, amikor állásukból elbocsátottak embereket, mivel felfedezték, hogy génjeik között van olyan, amely súlyos betegséget fejleszthet ki. De még ha el is hinnénk, hogy most az emberiség okosan használja fel a felfedezést, elegendő lenne a boldogsághoz? Miért van akkor olyan sok öngyilkos még azok között is, akik szépek és gazdagok? Miért élünk, ha nem ismerjük az élet értelmét? Krisztus életével, halálával és feltámadásával felfedte az emberi élet legvégső értelmét. Ez pedig nem más, mint magába fogadni az Atya szeretetét és tovább adni azt testvéreink számára. A jubileumi évben minden erőnkkel kiáltsuk: nem mondhatunk le Krisztusról! Nem relativizálhatjuk megváltása nagyságát. Nem vonhatjuk ki alóla az emberiség múltjának, jelenének, jövőjének egyetlen részét sem. Egyszerűen nincs hozzá jogunk. Nem hagyhatjuk abba, hogy hirdessük az evangéliumot minden teremtmény számára. Komolyan kell vennünk a Jubileum mottóját: “Krisztus ugyanaz mindig, tegnap, ma és örökre.”

Iz 52,13 – 53,12

Íme, sikert arat szolgám, magasra emelkedik, magasztos és igen fenséges lesz. Amint sokan megborzadtak tőle, hisz olyan torz volt, nem emberi a külseje, alakja nem hasonló az emberek fiaihoz, úgy ámulatba ejt majd sok nemzetet, királyok fogják be előtte szájukat, mert olyat látnak, amiről nem beszéltek nekik, és olyat vesznek észre, amiről nem hallottak. ,,Ki hitt annak, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg? Úgy nőtt fel színe előtt, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből; nem volt szép alakja, sem ékessége, hogy megnézzük őt, és nem volt olyan külseje, hogy kívánjuk őt. Megvetett volt, és utolsó az emberek között, fájdalmak férfia és betegség ismerője, aki elől elrejtettük arcunkat; megvetett volt, és nem becsültük őt. Pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta; mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak. De őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, mindenki a maga útjára tért; és az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét.” Megkínozták, és ő alázatos volt, nem nyitotta ki száját; mint a bárány, melyet leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul, nem nyitotta ki száját. Sanyargatás és ítélet után vitték el; és sorsával ki törődik? Mert kivetették az élők földjéből, népem vétke miatt sújtották halálra. Istentelenek között adtak sírt neki, és gazdag mellett, amikor meghalt, bár nem követett el erőszakot, és nem volt álnokság a szájában. De az Úrnak úgy tetszett, hogy összetörje betegséggel. Ha odaadja engesztelő áldozatul életét, meglátja majd utódait, hosszúra nyújtja napjait; és az Úr tetszése az ő keze által teljesül. Lelkének gyötrelme után meglátja a világosságot, megelégedett lesz; tudásával szolgám igazzá tesz sokakat, és bűneiket ő hordozza. Ezért osztályrészül adok neki sokakat, és hatalmasokkal osztozik a zsákmányon, amiért halálra adta életét, és a bűnösök közé számították; pedig ő sokak vétkét viselte, és a bűnösökért közbenjár.
Zsid 4,14-16 5,7-9

Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre. Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki [Iz 45,17G].
Jn 18,1 – 19,42

Miután Jézus ezeket elmondta, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, ahol volt egy kert; oda ment be ő és a tanítványai. Ismerte azt a helyet Júdás is, aki elárulta őt, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. Júdás tehát, miután magához vett egy csapatot, s a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, odament lámpásokkal, fáklyákkal és fegyverekkel. Jézus pedig, aki tudott mindent, ami várt rá, eléjük ment, és megkérdezte tőlük: ,,Kit kerestek?” Azt felelték neki: ,,A Názáreti Jézust.” Ő azt mondta nekik: ,,Én vagyok.” Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: ,,Én vagyok”, meghátráltak és a földre estek. Erre ismét megkérdezte őket: ,,Kit kerestek?” Azok pedig azt mondták: ,,A Názáreti Jézust.” Jézus megismételte: ,,Mondtam nektek: Én vagyok! Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!” Be kellett teljesednie az igének, amelyet mondott: ,,Akiket nekem adtál, azok közül senkit sem vesztettem el.” Mivel Simon Péternek volt egy kardja, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkusz volt. Jézus erre azt mondta Péternek: ,,Tedd a hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki a poharat, amelyet az Atya nekem adott?” Ekkor a csapat, a parancsnok és a zsidók poroszlói elfogták Jézust, és megkötözték őt. Először Annáshoz vitték, ő ugyanis apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt a tanácsot adta a zsidóknak: ,,Jobb, ha egy ember hal meg a népért”. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal a főpap udvarába, Péter pedig az ajtón kívül állt. Kiment tehát az a másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, szólt az ajtónálló szolgálónak, és bevezette Pétert. Akkor az ajtónálló szolgáló azt mondta Péternek: ,,Nem vagy te is ennek az embernek a tanítványai közül való?” Ő azt felelte: ,,Nem vagyok!” Ott álltak a szolgák és poroszlók, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt velük, és melegedett. A főpap eközben tanítványairól és tanításáról kérdezte Jézust. Jézus azt felelte neki: ,,Én nyíltan beszéltem a világnak, mindig a zsinagógában tanítottam és a templomban, ahova a zsidók mindnyájan összegyűlnek, és titokban semmit sem mondtam. Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik. Íme, ők tudják, mit mondtam.” Amikor ezeket mondta, az ott álló poroszlók egyike arculütötte Jézust, és így szólt: ,,Így felelsz a főpapnak?” Jézus azt felelte neki: ,,Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?” Akkor Annás elküldte őt megkötözve Kaifás főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Valaki azt mondta neki: ,,Ugye te is az ő tanítványai közül való vagy?” Ő azonban letagadta: ,,Nem vagyok!” A főpap egyik szolgája, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: ,,Nem téged láttalak vele a kertben?” Péter pedig ismét tagadta, és nyomban megszólalt a kakas. Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: ,,Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?” Azt felelték neki: ,,Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.” Erre Pilátus azt mondta nekik: ,,Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.” A zsidók azt felelték neki: ,,Nekünk senkit sem szabad megölnünk.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hivatta Jézust, és megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus azt felelte: ,,Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt válaszolta: ,,Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?” Jézus azt felelte: ,,Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.” Pilátus erre megkérdezte: ,,Tehát király vagy te?” Jézus azt felelte: ,,Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.” Pilátus erre így szólt: ,,Mi az igazság?” Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: ,,Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?” Erre ismét így kiáltoztak: ,,Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás pedig rabló volt. Akkor Pilátus elfogatta Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: ,,Üdvözlégy, zsidók királya!” És arculverték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: ,,Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.” Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: ,,Íme, az ember!” Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: ,,Feszítsd meg, feszítsd meg!,, Pilátus így szólt: ,,Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.” De a zsidók így szóltak: ,,Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!” Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: ,,Honnan való vagy te?” Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: ,,Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?” Jézus azt felelte: ,,Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.” Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: ,,Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.” Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának. A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül hat óra. Így szólt a zsidókhoz: ,,Íme, a ti királyotok!” De azok így kiáltoztak: ,,El vele, el vele, feszítsd meg őt!” Pilátus megkérdezte tőlük: ,,A királyotokat feszítsem meg?” A főpapok azt felelték: ,,Nincs királyunk, csak császárunk!” Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust. Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a kereszt fölé helyeztette. Ez volt ráírva: ,,A Názáreti Jézus, a zsidók királya.” Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, görögül és latinul volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: ,,Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ,,A zsidók királya vagyok”!” Pilátus azt felelte: ,,Amit írtam, azt megírtam!” A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve. Ezért azt mondták egymásnak: ,,Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!” Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól: ,,Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek” [Zsolt 22,19]. A katonák tehát ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: ,,Asszony, íme, a te fiad!” Azután azt mondta a tanítványnak: ,,Íme, a te anyád!” És attól az órától magához vette őt a tanítvány. Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: ,,Szomjazom!” Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra, és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: ,,Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: ,,Csontját ne törjék össze” [Kiv 12,46; Zsolt 34,21]. Egy másik Írás pedig azt mondja: ,,Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak” [Zak 12,10]. Ezek után pedig az arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelmében csak titokban, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Elment tehát és levette a testet. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, s mirha- és áloé-keveréket hozott, körülbelül száz fontot. Fogták tehát Jézus testét, és a fűszerekkel együtt gyolcsruhákba göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás. Azon a helyen, ahol felfeszítették őt, volt egy kert, és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületnapja miatt oda helyezték Jézust.

2010. április 2., péntek Hogy rátalálhassunk a fényre…

A halállal lenne egyenlő, ha nem tekintenénk Rád,
aki – mint egy varázsütéssel – minden keserűséget megédesítesz.
Terád, kiáltásod közepette, ott a kereszten,
a magasban kifeszítve, teljes tehetetlenségben,
élő halottként, amikor tüzedet a kihűlt földre bocsátottad,
s a végtelen pangásba örök életedet adtad értünk,
akik most mindennek örököse lehetünk.
Elég nekünk, ha Téged – legalább egy rövid ideig –
hozzánk hasonlónak láthatunk,
és így fájdalmainkat a tiéddel egyesíthetjük, fölajánlva az Atyának.
Hogy rátalálhassunk a fényre, tekinteted elhomályosult.
Hogy rálelhessünk az egységre, átélted az Atyától való elszakítottságot.
Hogy szert tehessünk a bölcsességre, „tudatlanná” lettél.
Hogy újra magunkra ölthessük a bűnnélküliséget, te magad „bűnné” lettél.
Hogy Isten bennünk lehessen, átélted a Tőle való távolságot.
Chiara Lubich

2010. április 2. – Nagypéntek

Abban az idoben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol
egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is,
aki ot elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott
egy csapat katonát, valamint a fopapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és
kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus
tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tolük: “Kit
kerestek?” Azok ezt válaszolták: “A názáreti Jézust.” Jézus erre így
szólt: “Én vagyok.” Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt
mondta nekik: “Én vagyok”, meghátráltak és a földre estek. Ezért újra
megkérdezte tolük: “Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: “A názáreti
Jézust.” Erre Jézus így szólt: “Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát
engem kerestek, engedjétek el ezeket!” Így beteljesedett, amit korábban
megmondott: “Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.”
Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a fopap szolgájára sújtott
vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus
rászólt Péterre: “Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a
kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és
megkötözték. Eloször Annáshoz vezették, mert o apósa volt Kaifásnak, aki
abban az évben fopap volt. O adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb,
ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte
Jézust. Ez a tanítvány ismerose volt a fopapnak, ezért bemehetett Jézussal
a fopap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu elott. A másik
tanítvány, aki ismerose volt a fopapnak, visszajött, szólt a kapuban
orködo lánynak, és bevitte Pétert. A kaput orzo szolgáló közben
megjegyezte: “Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?” O
azt felelte: “Nem vagyok!” Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek
tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és
melegedett. A fopap eközben tanítványai és tanítása felol faggatta Jézust.
Jézus ezt válaszolta neki: “Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a
zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása
van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd
azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ok tudják, hogy miket
mondtam!” E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így
szólt: “Így felelsz a fopapnak?” Jézus ezt mondta neki: “Ha rosszul
szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?”
Ekkor Annás megkötözve elküldte ot Kaifás fopaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tole:
“Talán te is az o tanítványai közül vagy?” O így felelt: “Nem vagyok!” A
fopap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét,
megjegyezte: “Nem téged láttalak én a kertben ovele?” De Péter ismét
tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A
zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és
elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és
megkérdezte: “Mivel vádoljátok ezt az embert?” Azok azt felelték: “Ha nem
volna gonosztevo, nem adtuk volna ot a kezedbe!” Pilátus ezt mondta:
“Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!” A
zsidók ezt válaszolták neki: “Nekünk senkit sem szabad megölnünk!” Így
beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog
meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és
megkérdezte tole: “Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt:
“Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt
felelte: “Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a fopapok adtak a kezembe.
Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: “Az én országom nem ebbol a világból
való. Ha ebbol a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének,
hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.”
Pilátus megkérdezte: “Tehát király vagy?” Jézus így felelt: “Te mondod,
hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy
tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a
szavamra!” Erre Pilátus azt mondta: “Mi az igazság?” E szavak után Pilátus
újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: “Én semmi vétket sem találok
benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak.
Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ok ismét
kiáltozni kezdtek: “Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. Akatonák tövisbol koszorút
fontak, a fejére tették, és bíborszínu köntöst adtak rá. Azután eléje
járultak, és így gúnyolták: “Üdvöz légy, zsidók királya!” És közben arcul
verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: “Íme, elétek
vezetem ot, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket.” És kijött
Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: “Íme, az
ember!” A fopapok és a szolgák, mihelyt meglátták ot, kiáltozni kezdtek:
“Feszítsd meg! Feszítsd meg!” Pilátus azt mondta nekik: “Vigyétek,
feszítsétek ot ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!” De a
zsidók ezt felelték: “Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell
halnia, mert Isten fiává tette magát!” Amikor Pilátus meghallotta ezt, még
jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust:
“Honnan való vagy?” De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt
mondta neki: “Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra,
hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?” Erre Jézus azt
mondta: “Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülrol nem kaptad
volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bune.”
Ettol fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók
azonban ezt kiáltozták: “Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja.
Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E
szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe
ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti
készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: “Íme, a
királyotok!” De azok így kiáltoztak: “El vele, el vele! Feszítsd meg!”
Pilátus megkérdezte: “Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A fopapok
azonban ezt felelték: “Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre
kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet o maga vitte, míg oda nem ért
az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott
keresztre feszítették ot, s két másikat is vele, jobb és bal felol, Jézust
meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez
volt ráírva: “A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A feliratot sokan
olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel
volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó fopapok
kérték Pilátust: “Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy o mondta: A
zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: “Amit írtam,
megírtam.”
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit,
négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse
következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így
szóltak egymáshoz: “Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié
legyen!” Így beteljesedett az Írás: “Szétosztották maguk között ruháimat,
s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának novére, Mária, Kleofás
felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a
tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: “Asszony, íme, a te fiad!”
Azután a tanítványhoz szólt: “Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva
házába fogadta ot a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így
szólt: “Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy
szivacsot, izsópra tuzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte
az ecetet, így szólt: “Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az elokészület napja volt, és a holttestek nem
maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre
feszítettek lábszárát, és vetesse le oket a keresztrol. Az a szombat
ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a
lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek.
Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték
meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába.
Ekkor vér és víz folyt ki belole. Az tanúskodik errol, aki látta ezt, és
az o tanúságtétele igaz. Jól tudja o, hogy igazat mond, hogy ti is
higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: “Csontot
ne törjetek benne!” És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra,
akit keresztülszúrtak.”
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való
élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus
testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött
Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy
száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fuszerekkel
együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a
helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új
sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók
készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1-19,42

Elmélkedés:

Közel az éghez
“És elindultam lassan és ide föl is értem
s közel vagyok az éghez a nagy kereszt tövében,
követ nem dobhat senki, s mit akartam, elértem,
mert boldog az, ki végre egyedül van szívében.”

Márai Sándor: Kálvária címu versébol idéztem e sorokat, amelyek lélekben
elindítanak minket a Golgota felé, Krisztus keresztje felé. Bár a kereszt
a földön áll, a földhöz van rögzítve, mégis az ég felé, a menny felé
vezeto utat jelöli ki Jézus számára és a mi számunkra. A mai napon,
Nagypénteken a keresztény emberek mindenütt világon Jézus Krisztus
kereszthalálára emlékeznek. Mi, akik tegnap, nagycsütörtök este az utolsó
vacsora után lélekben elkísértük Jézust az Olajfák-hegyére a Getszemáni
kertbe, majd pedig az apostolokkal együtt kétségbeesve elmenekültünk a
Jézus elfogására érkezo katonák elol, most összeszedjük eronket, mert el
szeretnénk kísérni Jézust a keresztúton és oda szeretnénk állni keresztje
alá, hogy közel legyünk az éghez.

A nagypénteki szertartás keretében János evangéliuma alapján elmélkedünk
az Úr szenvedéstörténetérol, s ezt kérdezzük magunktól: Miért szenvedett
és miért halt meg Jézus? Miért vállalta az elviselhetetlen kínokat? És
miért engedte meg a mennyei Atya, hogy az emberek ezt tegyék az o Fiával?
Mi értelme volt Jézus halálának?

A nem hívo ember számára bizony válasz nélkül maradnak ezek a kérdések. Ok
értetlenül nézik Krisztus szenvedését. Felesleges áldozatról, önkényes
eroszakról, tehetetlen Istenrol beszélnek, mert nem gondolnak arra, hogy
Jézus értük is szenvedett. Nincs bátorságuk vagy nem akarnak belegondolni
abba, hogy Jézus miattuk is feláldozta magát, mert ennek következményei
lennének az életükben. Nem mernek a megfeszített Jézus vérzo, fájdalmas
arcára nézni és ezért nem látják majd meg a Feltámadott arcát sem. És
talán nem is tudnak igazán együtt érezni Jézussal, és nem sírnak saját
buneik miatt, ezért nem tudnak majd örvendezni sem a feltámadáskor.

A hívo ember számára azonban az említett kérdésekre van válasz: Krisztus
szenvedése nem hiábavaló szenvedés, hanem megváltó szenvedés. Krisztus nem
fölöslegesen áldozta fel magát, hanem értünk, emberekért, a mi
üdvösségünkért és megváltásunkért. Minden szenvedést és gyötrelmet azért
vállalt, mert engedelmeskedni akart az Atyának. Jézus engedelmességére az
Atya a feltámadással válaszolt. Szent Pál apostol a filippieknek írt
levelében így fogalmazza meg ezt a titkot: “Jézus megalázta magát és
engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten
felmagasztalta ot” (Fil 2,8-9). Jézus áldozata tehát elsosorban az Atyának
szóló, az Atyának adott ajándék. De Jézus áldozata ugyanakkor ajándék az
embereknek is, hiszen azért áldozta fel életét, mert szeretett minket.
Halálával pecsételte meg azt, amit tanított: “Senki sem szeret jobban,
mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).

Ma, amikor mi is odaállunk Jézus keresztje mellé és az o értünk vállalt
önfeláldozására, önfeláldozó szeretetére gondolunk, akkor meg kell
értenünk, hogy nekünk is fel kell áldoznunk önmagunkat. Nekünk is
kötelességünk, hogy Jézus példája szerint engedelmeskedjünk az Atyának, s
az a feladatunk, hogy felajánljuk életünket Istennek, egyrészt
ajándékként, másrészt viszonzásként és hálaként az o mérhetetlen
szeretetéért. És Jézus példamutatása láttán meg kell értenünk, hogy nekünk
is fel kell ajánlani életünket embertársaink szolgálatára! Nem
ragaszkodhatunk a magunk érdekeihez és kényelméhez, nem fordulhatunk önzo
módon magunk felé, hanem minden eronkkel és képességünkkel más emberek
javát, de foleg üdvösségét kell szolgálnunk.

Sokszor halljuk napjainkban, hogy a szenvedésnek, a betegségnek, az emberi
bajoknak nincs értelme. Mások azt is hozzáteszik, hogy az életnek sincs
igazában értelme, ha egyszer meg kell halnunk. Jézus saját szenvedésével
és halálával értelmet adott minden emberi szenvedésnek és minden ember
halálának. Krisztus, amikor vállalta a szenvedést, megmutatta, hogy az
önfeláldozásnak, a másokért vállalt gyötrelmeknek van értelme és értéke,
mert megváltó szenvedés volt az övé. A halálnak is van értelme, mert utána
a feltámadás következik. Ha Jézus Krisztussal együtt vállaljuk életünkben
a szenvedéseket és nem akarjuk azokat mindenáron visszautasítani és
elkerülni, akkor Vele együtt élni fogunk. Ha Krisztussal meghalunk,
ugyanúgy, mint o, mi is fel fogunk támadni.

Miért halt meg Jézus? Miért kell minden embernek meghalnia? Az igazi
választ erre Húsvét hajnala fogja megadni. Azt a Jézust, akit az emberek
keresztre feszítettek, és aki a mi megváltásunkért meghalt a kereszten, az
Atya harmadnapon fel fogja támasztani a halálból az új életre, hogy nekünk
örök életünk legyen, és minden ember elnyerhesse az üdvösséget. Hiszek-e
Jézus megváltó halálában? Várom-e a feltámadást?
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézusunk, téged akarunk követni keresztutadon. Veled szeretnénk
lenni a szenvedésben, a halálban és a feltámadásban. Miattunk szenvedtél,
értünk haltál meg és a mi üdvösségünkért támadtál fel a halálból. Ölelj
minket magadhoz átszúrt kezeddel! Ölelj minket megsebzett szívedre!
Egyedül veled van értelme életünk kereszthordozásának. Segíts minket, hogy
elutasítás nélkül, vonakodás nélkül, csüggedés nélkül hordozzuk
keresztünket! Mutasd meg nekünk, hogy milyen áldozattal tudunk örömet
szerezni neked, s alakíts minket új emberré a kereszt által!

2. péntek: NAGYPÉNTEK (Paolai Szent Ferenc, Prohászka Ottokár)

Iz 52,13 – 53,12; Zs 30; Zsid 4,14-16; 5,7-9; Jn 18,1 – 19,42
A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze

Iz 52,13 – 53,12

Íme, sikert arat szolgám, magasra emelkedik, magasztos és igen fenséges lesz. Amint sokan megborzadtak tőle, hisz olyan torz volt, nem emberi a külseje, alakja nem hasonló az emberek fiaihoz, úgy ámulatba ejt majd sok nemzetet, királyok fogják be előtte szájukat, mert olyat látnak, amiről nem beszéltek nekik, és olyat vesznek észre, amiről nem hallottak. ,,Ki hitt annak, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg? Úgy nőtt fel színe előtt, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből; nem volt szép alakja, sem ékessége, hogy megnézzük őt, és nem volt olyan külseje, hogy kívánjuk őt. Megvetett volt, és utolsó az emberek között, fájdalmak férfia és betegség ismerője, aki elől elrejtettük arcunkat; megvetett volt, és nem becsültük őt. Pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta; mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak. De őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, mindenki a maga útjára tért; és az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét.’ Megkínozták, és ő alázatos volt, nem nyitotta ki száját; mint a bárány, melyet leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul, nem nyitotta ki száját. Sanyargatás és ítélet után vitték el; és sorsával ki törődik? Mert kivetették az élők földjéből, népem vétke miatt sújtották halálra. Istentelenek között adtak sírt neki, és gazdag mellett, amikor meghalt, bár nem követett el erőszakot, és nem volt álnokság a szájában. De az Úrnak úgy tetszett, hogy összetörje betegséggel. Ha odaadja engesztelő áldozatul életét, meglátja majd utódait, hosszúra nyújtja napjait; és az Úr tetszése az ő keze által teljesül. Lelkének gyötrelme után meglátja a világosságot, megelégedett lesz; tudásával szolgám igazzá tesz sokakat, és bűneiket ő hordozza. Ezért osztályrészül adok neki sokakat, és hatalmasokkal osztozik a zsákmányon, amiért halálra adta életét, és a bűnösök közé számították; pedig ő sokak vétkét viselte, és a bűnösökért közbenjár.

Zs 30

A karvezetőnek. Zsoltár Dávidtól. Uram, tebenned remélek, soha meg ne szégyenüljek, igazságodban szabadíts meg engem! Hajtsd hozzám füledet, siess, szabadíts meg! Légy oltalmazó sziklám és megerősített házam, hogy megszabadíts engem! Mert erősségem és menedékem vagy, a te nevedért légy vezérem és viseld gondomat! Ments ki ebből a csapdából, amelyet ellenem titokban felállítottak, hiszen te vagy erősségem. Kezedbe ajánlom lelkemet, ments meg engem, Uram, igazság Istene! Gyűlölöd azokat, akik üres hiúságok után futnak, én azonban az Úrba vetem bizalmamat. Ujjongva örvendek irgalmasságodnak, hisz megláttad megalázottságomat, észrevetted ínségemet, és nem juttattál ellenség kezére, sőt tágas térre állítottad lábamat. Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongatnak engem, szemem, lelkem, testem a búsulástól elsenyved, mert fájdalomban enyészik el életem, és éveim siránkozásban. Az ínségtől ellankad erőm és remegnek csontjaim. Temérdek ellenségem miatt csúfsággá lettem, szomszédaim és ismerőseim nagyon félnek tőlem: akik meglátnak az utcán, elfutnak előlem. Mint a halott, feledésbe mentem a szívekben, mint összetört edény, olyanná lettem. Mert hallottam sokak szidalmazását, az iszonyatot mindenfelől; Amint egybegyűltek ellenem mindannyian, s azon tanakodtak, hogy elveszik életem. Én azonban benned bízom, Uram; Azt mondom: ,,Te vagy az én Istenem! Sorsom a te kezedben van.’ Ments meg ellenségeim kezéből s üldözőimtől. Ragyogtasd fel szolgád fölött arcodat, szabadíts meg irgalmasságodban. Uram, ne hagyd, hogy szégyen érjen, hisz segítségül hívlak téged. Érje szégyen a gonoszokat és némuljanak el az alvilágban; Némuljanak el az álnok ajkak, melyek az igaz ellen gonoszat szólnak, kevélyen és megvetéssel. Uram, milyen bőséges a te édességed, amelyet elrejtettél a téged félők számára, amelyet a benned bízóknak juttatsz az emberek fiai előtt! Elrejted őket arcod rejtekében az emberek háborgatása elől; Megoltalmazod őket hajlékodban a perlekedő nyelvektől. Áldott az Úr, mert csodásan megmutatta irgalmát nekem a megerősített városban! Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: ,,Elvetettél szemed elől engem!’ Te azonban meghallgattad könyörgésem szavát, amikor kiáltottam hozzád. Szeressétek az Urat, szentjei mind, mert az Úr megőrzi a hűségest, de bőségesen megfizet a kevélyen cselekvőknek. Legyetek bátrak és erősítsétek meg szívetek, mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek!

Zsid 4,14-16

Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre.

5,7-9

Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki [Iz 45,17G].

Jn 18,1 – 19,42

Miután Jézus ezeket elmondta, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, ahol volt egy kert; oda ment be ő és a tanítványai. Ismerte azt a helyet Júdás is, aki elárulta őt, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. Júdás tehát, miután magához vett egy csapatot, s a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, odament lámpásokkal, fáklyákkal és fegyverekkel. Jézus pedig, aki tudott mindent, ami várt rá, eléjük ment, és megkérdezte tőlük: ,,Kit kerestek?’ Azt felelték neki: ,,A Názáreti Jézust.’ Ő azt mondta nekik: ,,Én vagyok.’ Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: ,,Én vagyok’, meghátráltak és a földre estek. Erre ismét megkérdezte őket: ,,Kit kerestek?’ Azok pedig azt mondták: ,,A Názáreti Jézust.’ Jézus megismételte: ,,Mondtam nektek: Én vagyok! Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!’ Be kellett teljesednie az igének, amelyet mondott: ,,Akiket nekem adtál, azok közül senkit sem vesztettem el.’ Mivel Simon Péternek volt egy kardja, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkusz volt. Jézus erre azt mondta Péternek: ,,Tedd a hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki a poharat, amelyet az Atya nekem adott?’ Ekkor a csapat, a parancsnok és a zsidók poroszlói elfogták Jézust, és megkötözték őt. Először Annáshoz vitték, ő ugyanis apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt a tanácsot adta a zsidóknak: ,,Jobb, ha egy ember hal meg a népért’. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal a főpap udvarába, Péter pedig az ajtón kívül állt. Kiment tehát az a másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, szólt az ajtónálló szolgálónak, és bevezette Pétert. Akkor az ajtónálló szolgáló azt mondta Péternek: ,,Nem vagy te is ennek az embernek a tanítványai közül való?’ Ő azt felelte: ,,Nem vagyok!’ Ott álltak a szolgák és poroszlók, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt velük, és melegedett. A főpap eközben tanítványairól és tanításáról kérdezte Jézust. Jézus azt felelte neki: ,,Én nyíltan beszéltem a világnak, mindig a zsinagógában tanítottam és a templomban, ahova a zsidók mindnyájan összegyűlnek, és titokban semmit sem mondtam. Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik. Íme, ők tudják, mit mondtam.’ Amikor ezeket mondta, az ott álló poroszlók egyike arculütötte Jézust, és így szólt: ,,Így felelsz a főpapnak?’ Jézus azt felelte neki: ,,Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?’ Akkor Annás elküldte őt megkötözve Kaifás főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Valaki azt mondta neki: ,,Ugye te is az ő tanítványai közül való vagy?’ Ő azonban letagadta: ,,Nem vagyok!’ A főpap egyik szolgája, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: ,,Nem téged láttalak vele a kertben?’ Péter pedig ismét tagadta, és nyomban megszólalt a kakas. Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: ,,Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?’ Azt felelték neki: ,,Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.’ Erre Pilátus azt mondta nekik: ,,Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.’ A zsidók azt felelték neki: ,,Nekünk senkit sem szabad megölnünk.’ Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hivatta Jézust, és megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a zsidók királya?’ Jézus azt felelte: ,,Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?’ Pilátus ezt válaszolta: ,,Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?’ Jézus azt felelte: ,,Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.’ Pilátus erre megkérdezte: ,,Tehát király vagy te?’ Jézus azt felelte: ,,Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.’ Pilátus erre így szólt: ,,Mi az igazság?’ Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: ,,Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?’ Erre ismét így kiáltoztak: ,,Ne ezt, hanem Barabást!’ Barabás pedig rabló volt. Akkor Pilátus elfogatta Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: ,,Üdvözlégy, zsidók királya!’ És arculverték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: ,,Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.’ Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: ,,Íme, az ember!’ Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: ,,Feszítsd meg, feszítsd meg!,, Pilátus így szólt: ,,Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.’ De a zsidók így szóltak: ,,Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!’ Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: ,,Honnan való vagy te?’ Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: ,,Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?’ Jézus azt felelte: ,,Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.’ Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: ,,Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.’ Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának. A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül hat óra. Így szólt a zsidókhoz: ,,Íme, a ti királyotok!’ De azok így kiáltoztak: ,,El vele, el vele, feszítsd meg őt!’ Pilátus megkérdezte tőlük: ,,A királyotokat feszítsem meg?’ A főpapok azt felelték: ,,Nincs királyunk, csak császárunk!’ Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust. Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a kereszt fölé helyeztette. Ez volt ráírva: ,,A Názáreti Jézus, a zsidók királya.’ Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, görögül és latinul volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: ,,Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ?,,A zsidók királya vagyok?”!’ Pilátus azt felelte: ,,Amit írtam, azt megírtam!’ A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve. Ezért azt mondták egymásnak: ,,Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!’ Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól: ,,Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek’ [Zsolt 22,19]. A katonák tehát ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: ,,Asszony, íme, a te fiad!’ Azután azt mondta a tanítványnak: ,,Íme, a te anyád!’ És attól az órától magához vette őt a tanítvány. Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: ,,Szomjazom!’ Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra, és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: ,,Beteljesedett!’ És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: ,,Csontját ne törjék össze’ [Kiv 12,46; Zsolt 34,21]. Egy másik Írás pedig azt mondja: ,,Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak’ [Zak 12,10]. Ezek után pedig az arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelmében csak titokban, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Elment tehát és levette a testet. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, s mirha- és áloé-keveréket hozott, körülbelül száz fontot. Fogták tehát Jézus testét, és a fűszerekkel együtt gyolcsruhákba göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás. Azon a helyen, ahol felfeszítették őt, volt egy kert, és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületnapja miatt oda helyezték Jézust.