Gondolkodtató melankólia
Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.április 7, 2010 havi archívum
2010. április 7. Húsvét, 1. hét, szerda (De la Salle Szent János) A nap liturgikus színe: fehér
Az imádság idején Péter és János fölmennek a templomba. A kapuban egy béna fekszik, és alamizsnát kér. Péter mindazt neki adja, ami a legdrágább neki: a feltámadásba vetett hitét. A Jézusba vetett hit talpra állít, és Krisztus követésére sarkall. Nekünk is szól, hogy rázzuk le magunkról mindazt, ami Krisztus követésében megakadályoz.
Krisztus szenvedése és kereszthalála megtörte a bűn erejét, föltámadásából elnyerhetjük a teljes megtisztulást. Akik meg lettek keresztelve, már új teremtmények, és cselekedeteiken mutatkozik meg, hogy nem e világ vonzása és törvénye alatt élnek. A tökéletes szeretet, amely a felebaráti szeretet gyakorlásában mutatkozik meg, gyógyszere a világnak és az üdvösség forrása. A megkeresztelt ember a tettei alapján lesz alkalmas arra, hogy betöltse keresztény hivatását, és ez adja meg a jogot az élet föltámadására.
ApCsel 3,1-10
Péter és János pedig felmentek a templomba a kilencórai imádság idején. Ekkor egy férfit vittek arra, aki születésétől fogva béna volt. Naponta odatették a templomnak az úgynevezett Ékes-kapujához, hogy a templomba jövőktől alamizsnát kérjen. Amikor Pétert és Jánost meglátta, amint a templomba készültek bemenni, könyörgött, hogy alamizsnát kapjon. Péter Jánossal együtt reátekintett, és azt mondta: ,,Nézz ránk!” Erre az rájuk nézett, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban így szólt: ,,Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!” Azzal megfogta jobb kezénél, és fölemelte. Erre azonnal erő szállt a lábába és talpába, úgyhogy felugrott, állt és járt-kelt. Bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Az egész nép látta, hogy jár, és Istent magasztalja. Ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért üldögélt a templom Ékes-kapujánál. Elteltek csodálkozással, és magukon kívül voltak amiatt, ami vele történt.
Lk 24,13-35
Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék. Megszólította őket: ,,Miről beszélgettek egymással útközben?” Ők szomorúan megálltak. Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: ,,Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte tőlük: ,,Micsoda?” Azt felelték: ,,A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a főembereink azonban halálos ítéletre adták, és megfeszítették őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.” Erre ő azt mondta nekik: ,,Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: ,,Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!” Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: ,,Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?” Még abban az órában útrakeltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Azok elmondták: ,,Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.
2010. április 7., szerda A falak leomlanak
Krisztus a kereszten ledöntötte a falat, mely embereket választ szét. Odaadva testét egyesít bennünket saját Testében, hogy egészen eggyé váljunk.
Krisztus Testének közösségében egyetlen néppé válunk, Isten népévé, ahol – Szent Pált idézve – nincs többé görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben (Kol 3,11).
Krisztus ledöntötte a népeket, fajokat, kultúrákat elválasztó falakat: Benne mindannyian egyek vagyunk.
XVI. Benedek pápa beszéde a Római Főegyházmegye pasztorális gyűlésén, 2009
2010. április 7. – Szerda
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevu faluba mentek,
amely Jeruzsálemtol hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik.
Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek
és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk
szegodött. Ok azonban nem ismerték meg ot, mert látásukban akadályozva
voltak. Jézus megkérdezte oket: “Milyen dolgokról beszélgettetek egymással
útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak,
ezt válaszolta neki: “Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki
nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” O megkérdezte: “Miért, mi
történt?”
Azok ezt felelték: “A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy
hatású próféta volt Isten és az egész nép elott. Fopapjaink és elöljáróink
kiszolgáltatták ot, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi
azt reméltük, hogy o váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már
három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket.
Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a
hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt
állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy
találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, ot magát azonban nem
látták.”
Jézus erre így szólt: “Ó, ti oktalanok és késedelmes szívuek! Képtelenek
vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett
elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsoségébe?” Azután Mózesen
kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban oróla szól.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna
menni. De azok marasztalták és kérték: “Maradj velünk, mert esteledik, és
lemenoben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz
ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta
nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De o eltunt elolük. Akkor
azt mondták egymásnak: “Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt
hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és
visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyulve találták a tizenegyet és
társaikat. Azok ezzel fogadták oket: “Valóban feltámadt az Úr, és
megjelent Simonnak!” Erre ok is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan
ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Lk 24,13-35
Elmélkedés:
Az emmauszi tanítványok számára a kenyértörés cselekedete az a jel, ami
felnyitja szemüket, hogy felismerjék az addig ismeretlen és idegen
vándorban az Úr Jézust. Sajátos cselekedet ez Jézustól, amely jelenlétét
mutatja. A felismerés azonnal megváltoztatja oket. Minden világossá válik
számukra, amit korábban nem értettek. Az asszonyok tanúságtétele nem volt
számukra elegendo. Nm kételkedtek szavukban, de ez még nem ébresztett
bennük hitet. A kenyértörés és Jézus felismerése a hit útján indítja el
oket. Érzik, nem hallgathatnak a velük történtekrol, hanem meg kell
osztaniuk ezt a hírt, ezt az igazi örömhírt a többi tanítvánnyal: Látták
az Urat, látták a Feltámadottat!
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Legyen, Uram, a te kegyelmed rajtunk, amint tebenned bíztunk!
Áldott vagy te, Urunk, taníts meg minket a te igazságaidra!
Áldott vagy te, Uralkodó, oktass bennünket a te igazságaidra!
Áldott vagy te, Szent, világosíts meg minket a te igazságaiddal!
Uram, a te kegyelmed örök, kezeid munkáit meg ne vesd!
Téged illet a dicséret, téged illet az ének.
Téged illet a dicsoség, Atya, és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor és
örökkön-örökké.
7. szerda (De la Salle Szent János)
ApCsel 3,1-10; Zs 104,1-9; Lk 24,13-35
A názáreti Jézus nevében kelj föl, és járj!
ApCsel 3,1-10
Péter és János pedig felmentek a templomba a kilencórai imádság idején. Ekkor egy férfit vittek arra, aki születésétől fogva béna volt. Naponta odatették a templomnak az úgynevezett Ékes-kapujához, hogy a templomba jövőktől alamizsnát kérjen. Amikor Pétert és Jánost meglátta, amint a templomba készültek bemenni, könyörgött, hogy alamizsnát kapjon. Péter Jánossal együtt reátekintett, és azt mondta: ,,Nézz ránk!’ Erre az rájuk nézett, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban így szólt: ,,Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!’ Azzal megfogta jobb kezénél, és fölemelte. Erre azonnal erő szállt a lábába és talpába, úgyhogy felugrott, állt és járt-kelt. Bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Az egész nép látta, hogy jár, és Istent magasztalja. Ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért üldögélt a templom Ékes-kapujánál. Elteltek csodálkozással, és magukon kívül voltak amiatt, ami vele történt.
Zs 104,1-9
ALLELUJA! Áldjátok az Urat, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek a nemzetek közt műveit! Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, beszéljétek el minden csodatettét. Dicsekedjetek szent nevével, örvendezzen azoknak a szíve, akik az Urat keresik. Keressétek az Urat és erejét, keressétek szüntelenül arcát. Emlékezzetek meg csodatetteiről, amelyeket művelt, jeleiről és szája ítéleteiről, ti, az ő szolgájának, Ábrahám utódai, választottjának, Jákobnak fiai. Ő, az Úr, a mi Istenünk, az egész földön ő ítélkezik. Örökké gondol szövetségére, szavára, amelyet ezer nemzedékre adott, arra, amit Ábrahámmal megkötött, amire megesküdött Izsáknak.
Lk 24,13-35
Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék. Megszólította őket: ,,Miről beszélgettek egymással útközben?’ Ők szomorúan megálltak. Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: ,,Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?’ Ő megkérdezte tőlük: ,,Micsoda?’ Azt felelték: ,,A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a főembereink azonban halálos ítéletre adták, és megfeszítették őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.’ Erre ő azt mondta nekik: ,,Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?’ És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: ,,Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!’ Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: ,,Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?’ Még abban az órában útrakeltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Azok elmondták: ,,Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!’ Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.
Gondolkodtató melankólia 