Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

április 10, 2010 havi archívum

2010. április 10. Húsvét, 1. hét, szombat A nap liturgikus színe: fehér

Péternek és Jánosnak megtiltják, hogy hirdessék Jézust és tanítsanak az Ő nevében. Számukra azonban teljességgel lehetetlen, hogy ne szóljanak arról, amit láttak és halottak. Aki megtapasztalta a feltámadott Üdvözítő jelenlétét, arról minden fenyegetés lepereg. Szabadon engedik az apostolokat, akik hálát adnak Istennek. Eszünkbe juthat az a magyar pap, aki öt alleluját írt a börtönben töltött öt esztendőért hálaadásul.

A bűn szolgasága félelmet hozott az ember lelkébe. Krisztus megváltása megtörte a bűn hatalmát, feltámadása elűzte a halál félelmét. Urunk szenvedésével és feltámadásával kivezetett bennünket a bűn rabságából és a halál szorongásából. Aki felszabadult, az bátran állhat az igazság oldalán, mert nem korlátozza a félelem. A biztonság és az örök élet reménye a közeli megdicsőülés örömét hozza az emberi szívekbe.

ApCsel 4,13-21

Amikor látták Péter és János állhatatosságát, és megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, elcsodálkoztak, és rájuk ismertek, hogy Jézussal voltak. Mivel azonban látták, hogy a meggyógyult ember is mellettük áll, semmiben sem mondhattak ellent. Megparancsolták tehát nekik, hogy menjenek ki a gyűlésből, azután így tanakodtak egymás között: ,,Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel? Hogy csakugyan Jeruzsálem összes lakója előtt ismeretes csodajelet műveltek, az nyilvánvaló, és nem tagadhatjuk. Nehogy azonban még tovább terjedjen a híre a nép között, fenyegessük meg őket, hogy ne beszéljenek többé senkinek se ennek a nevében.” Azután beszólították őket, és megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek, és ne tanítsanak Jézus nevében. Péter és János azonban azt felelték nekik: ,,Ítéljétek meg ti, vajon helyes volna-e Isten színe előtt, ha inkább hallgatnánk rátok, mint az Istenre! Hisz lehetetlen nekünk, hogy el ne beszéljük, amiket láttunk és hallottunk!” Azok erre újra megfenyegették, majd elbocsátották őket, mivel nem találtak módot arra, hogy megbüntessék őket, a nép miatt, mert mindenki dicsőítette Istent azért, ami az emberrel történt.
Mk 16,9-15

Amikor a hét első napján reggel feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki. Az elment és hírül vitte azoknak, akik korábban vele voltak, most pedig gyászoltak és siránkoztak. Mikor meghallották tőle, hogy él és hogy ő látta, nem hitték el. Ezek után elváltozott alakban megmutatta magát kettőnek közülük útközben, amikor vidékre mentek. Ők is elmentek és hírt adtak a többieknek, de nekik sem hittek. Végül megjelent a tizenegynek, amikor asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és szívük keménységét, hogy nem hittek azoknak, akik őt feltámadása után látták. Azután ezt mondta nekik: ,,Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.

2010. április 10., szombat Az egység nem csupán egyének összessége

Ha az Ige az, ami egybegyűjti a közösséget, akkor az Eucharisztia az, ami egy testté forrasztja azt. Hiszen, amint Szent Pál is írja: „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.” (1Kor 10,17)

Az Egyház tehát nem csupán egyének összessége, hanem azok között megvalósuló egység, akik Isten egyetlen Igéjéből és az élet egyetlen Kenyeréből táplálkoznak.

Az Egyház Eucharisztiából születő egysége és közössége olyan valóság, amelyet egyre jobban tudatosítanunk kell, a szentáldozás vonatkozásában is. Mindinkább tudatában kell lennünk, hogy ilyenkor Krisztussal lépünk közösségbe és így válunk magunk is egymással egészen eggyé.

Újra és újra meg kell tanulnunk, hogy miként őrizzük és védjük meg ezt az egységet a versengéstől, az értelmetlen vitáktól, a féltékenykedésektől, amelyek bármikor felszínre kerülhetnek az egyház közösségeiben.

XVI. Benedek: A Római Egyházmegye pasztorális gyűlésén, 2009

2010. április 10. – Szombat

Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, eloször Mária Magdolnának
jelent meg, akibol (annak idején) hét ördögöt uzött ki. Magdolna elment,
és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a
tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta ot, nem
hitték el neki. Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak
útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a
többiekkel, de ok nekik sem hittek. Végül megjelent Jézus a tizenegy
(apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek. Szemükre vetette
hitetlenségüket és keményszívuségüket, hogy nem hittek azoknak, akik
látták ot feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: “Menjetek el az
egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”
Mk 16,9-15

Elmélkedés:

A mai evangéliumból kiderül számunkra, hogy az emberi tanúságtételek ugyan
segíthetnek másokat a hit útján, de ennél jelentosebbnek tartjuk a
személyes találkozást. Amikor Mária Magdolna, illetve a két tanítvány
elmondják, hogy találkoztak Jézussal, a többiek nem hitték el
tanúságtételüket. Késobb Tamás sem hisz apostoltársainak, és saját
szemével szeretné látni az Urat. Emberileg ugyan értheto lehet ez a
hitetlenség, de Jézus mégis szemére veti tanítványainak hitetlen
magatartásukat.
Ebbol is látszik, hogy a hit nem magától értetodo minden ember számára.
Sem az Istenben, sem a másik emberben való hit.
Az igazi hit azt kívánja tolünk, hogy biztos ismeretek és tudás nélkül is
bízzunk a másik félben, s az o szavában. A bizalom feltételezi
jóindulatunkat, amely igazmondónak tartja a másikat. De nem felejthetjük
el azt sem, hogy még a legideálisabb esetben is idonként megkísérti a hívo
embert a hitetlenség. Ezért kell szüntelenül kérnünk Jézust: Urunk, növeld
bennünk a hitet!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Segíts meg Atyám, és vezess nyugalmas legeloidre, ahol az örökkévalóság
tiszta vize folyik. Légy az én világosságom, s mutass nekem utat! Veled,
melletted akarok járni, Veled beszélgetni, hogy világosságot adj nekem.
Szeretett Atyám, maradj bennem, hogy békét leljek, hogy érezzem
szeretetedet. Nyomodban akarok járni, Veled szeretnék maradni. Világosíts
meg, szeress, légy velem most és mindenkor. Ámen.

10. szombat (Szent Ezekiel)

ApCsel 4,13-21; Zs 117; Mk 16,9-15
Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el, amit láttunk és hallottunk

ApCsel 4,13-21

Amikor látták Péter és János állhatatosságát, és megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, elcsodálkoztak, és rájuk ismertek, hogy Jézussal voltak. Mivel azonban látták, hogy a meggyógyult ember is mellettük áll, semmiben sem mondhattak ellent. Megparancsolták tehát nekik, hogy menjenek ki a gyűlésből, azután így tanakodtak egymás között: ,,Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel? Hogy csakugyan Jeruzsálem összes lakója előtt ismeretes csodajelet műveltek, az nyilvánvaló, és nem tagadhatjuk. Nehogy azonban még tovább terjedjen a híre a nép között, fenyegessük meg őket, hogy ne beszéljenek többé senkinek se ennek a nevében.’ Azután beszólították őket, és megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek, és ne tanítsanak Jézus nevében. Péter és János azonban azt felelték nekik: ,,Ítéljétek meg ti, vajon helyes volna-e Isten színe előtt, ha inkább hallgatnánk rátok, mint az Istenre! Hisz lehetetlen nekünk, hogy el ne beszéljük, amiket láttunk és hallottunk!’ Azok erre újra megfenyegették, majd elbocsátották őket, mivel nem találtak módot arra, hogy megbüntessék őket, a nép miatt, mert mindenki dicsőítette Istent azért, ami az emberrel történt.

Zs 117

ALLELUJA! Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló! Mondja hát Izrael, hogy jó, hogy irgalma örökkévaló! Mondja hát Áron háza, hogy irgalma örökkévaló! Mondják hát, akik félik az Urat, hogy irgalma örökkévaló! Szorongatásomban segítségül hívtam az Urat, s az Úr meghallgatott és tágas térre vezetett. Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? Az Úr az én segítőm, s én lenézhetem ellenségeimet. Jobb az Úrhoz menekülni, mint emberben reménykedni. Jobb az Úrhoz menekülni, mint fejedelmekben reménykedni. Mind körülvettek engem a nemzetek, de én az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Körülvettek, bizony körülvettek engem, de én az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Körülvettek engem, mint a méhek, föllobbantak, mint a tűz a bozótban, de az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Meglöktek, bizony meglöktek, hogy elessem, de az Úr megsegített engem! Az Úr az én erőm és dicsőségem, ő lett az én szabadítóm. Ujjongás és diadal szava hangzik az igazak sátraiban: ,,Az Úr jobbja győzelmet szerzett, az Úr jobbja fölmagasztalt engem, az Úr jobbja győzelmet szerzett!’ Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit. Az Úr nagyon megfenyített engem, de nem engedett át a halálnak. Nyissátok meg előttem az igazság kapuit, hadd lépjek be rajtuk, hogy dicsérjem az Urat. Ez az Úr kapuja, az igazak lépnek be rajta. Hálát adok neked, hogy meghallgattál engem, és szabadítóm lettél. A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr műve ez, csodálatos a mi szemünkben. Ezt a napot az Úr adta, ujjongjunk és vigadjunk rajta! Nyújts, ó Uram, segítséget, adj, ó Uram, jó sikert! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldunk az Úr házából titeket. Az Úr Isten világosított meg minket. Álljatok sort az ünnepi lombokkal, egészen az oltár szarváig. Istenem vagy te, hálát adok neked, Istenem vagy te, magasztallak téged. Áldjátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló.

Mk 16,9-15

Amikor a hét első napján reggel feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki. Az elment és hírül vitte azoknak, akik korábban vele voltak, most pedig gyászoltak és siránkoztak. Mikor meghallották tőle, hogy él és hogy ő látta, nem hitték el. Ezek után elváltozott alakban megmutatta magát kettőnek közülük útközben, amikor vidékre mentek. Ők is elmentek és hírt adtak a többieknek, de nekik sem hittek. Végül megjelent a tizenegynek, amikor asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és szívük keménységét, hogy nem hittek azoknak, akik őt feltámadása után látták. Azután ezt mondta nekik: ,,Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.