Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

április 25, 2010 havi archívum

AZ ÖRÖMHÍR MÁTÉ SZERINT 12. RÉSZ

[Mt. 12.1] Abban az időtájban szombati napon Jézus vetések között ment át. Tanítványai megéheztek, és kalászokat kezdtek tépni és ettek.
[Mt. 12.2] Meglátták ezt a farizeusok és megszólították őt: “Nézd csak, tanítványaid azt teszik, amit szombatnapon nem szabad tenni.”
[Mt. 12.3] De ő ezt felelte nekik: “Hát nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, mikor megéhezett ő is, a vele levők is?
[Mt. 12.4] Hogy hogyan ment be az Isten házába, hogy ették meg az Istennek szánt kenyereket, melyeket sem neki, sem a vele levőknek nem lett volna szabad megenniök, egyedül csak a papoknak?
[Mt. 12.5] Nem olvastátok a törvényben, hogy szombaton a papok a szent helyen a szombatot közönséges nappá teszik, és mégsem esnek vád alá?
[Mt. 12.6] Azt mondom nektek, hogy a szenthelynél nagyobb van itt.
[Mt. 12.7] Ha megismertétek volna, mit jelent ez: Könyörületet akarok, nem áldozatot, nem ítéltétek volna el azokat, akik nem eshetnek vád alá.
[Mt. 12.8] Hiszen az embernek Fia ura a szombatnak.”
[Mt. 12.9] Máshová ment onnan és betért zsinagógájukba.
[Mt. 12.10] Volt ott egy ember, akinek száradt volt a keze. Megkérdezték tőle, hogy aztán vádolhassák: “Megengedett dolog-e szombaton gyógyítani?”
[Mt. 12.11] Ő meg azt kérdezte tőlük: “Van valaki közöttetek, aki ha egyetlen báránya van, s az szombaton verembe esik, meg nem ragadja, és lábra nem állítja?
[Mt. 12.12] Mennyivel különb az ember a juhnál! Így hát megengedhető, hogy szombaton nemes dolgot tegyünk.”
[Mt. 12.13] Ezzel odaszólt ahhoz az emberhez: “Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta s a karja helyreállott és olyan egészséges lett, mint a másik.
[Mt. 12.14] A farizeusok erre elmentek és tanácsot tartottak ellene, hogy hogyan veszíthetnék el.
[Mt. 12.15] Jézus pedig, mikor felismerte tervüket, eltávozék onnan. Sokan követték, s ő mindnyájukat gyógyította,
[Mt. 12.16] de keményen rájuk szólt, hogy őt nyilvánosságra ne hozzák,
[Mt. 12.17] hogy beteljesedjék az Ézsaiás prófétán át mondott ige, ki így szólt:
[Mt. 12.18] “Íme, Ő az én szolgám, akit választottam, Szerelmesem, kiben gyönyörködöm, ráteszem Szellememet, ítéletet fog hirdetni a nemzeteknek.
[Mt. 12.19] Nem vitatkozik, indulatosan nem kiált, a piacokon senki nem hallja szavát,
[Mt. 12.20] repedt nádszálat nem tör el, pislogó belet nem olt el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet.
[Mt. 12.21] Neve által nemzetek reménységre jutnak.”
[Mt. 12.22] Ekkor egy vak és néma ördöngőst hoztak hozzá, s azt ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott.
[Mt. 12.23] Az egész sokaság magánkívül volt és így szólt: “Hát nem ő a Dávid fia?”
[Mt. 12.24] Mikor a farizeusok ezt meghallották, ezt mondták: “Más módon nem űzheti ki az ördögi szellemeket, csak az ördögi szellemek fejedelme, Belzebub által.”
[Mt. 12.25] Ő pedig, minthogy ismerte töprengéseiket, így szólt hozzájuk: “Minden királyság, mely önmagával meghasonlik, elpusztul, nem állhat meg egy város, vagy ház sem, ha önmagával meghasonlik.
[Mt. 12.26] Ha pedig sátánt sátán űz ki, magával hasonlik meg, hogy állhat meg akkor királyága?
[Mt. 12.27] Ha én Belzebubbal űzök ki ördögi szellemeket, fiaitok kivel űzik ki őket? Ezért ők lesznek bíráitok.
[Mt. 12.28] Ha pedig Isten Szellemével űzök ki ördögi szellemeket, akkor hát eljött már hozzátok az Isten királysága.
[Mt. 12.29] Hogy is volna képes valaki egy erős harcos házába bemenni, s annak felszerelését elrabolni, ha előbb meg nem kötözi a harcost? Csak azután rabolhatja ki házát!
[Mt. 12.30] Aki nincs velem, ellenem van, és aki velem nem gyűjt, széjjelszór.
[Mt. 12.31] Ezért azt mondom nektek, minden vétket és káromlást meg fognak bocsátani az embereknek, de a Szellem káromlását nem fogják megbocsátani.
[Mt. 12.32] Ha valaki az embernek Fia ellen mond valamit, meg fogják neki bocsátani, de ha a Szent Szellem ellen szól, nem fogják megbocsátani sem ebben a korban, sem a következőben.
[Mt. 12.33] Ha egy fát nemesnek ítéltetek, akkor annak gyümölcse is nemes, ha romlottnak ítéltétek a fát, akkor a gyümölcsét is romlottnak kell mondanotok, mert gyümölcséről lehet a fát felismerni.
[Mt. 12.34] Viperák fajzatai! Miután rosszak vagytok, hogy is volnátok képesek jót beszélni? A száj azt szólja, amitől túlárad a szív.
[Mt. 12.35] Jó ember jó tárházából hordja elő a jót, s a rossz ember rossz tárházából szórja ki a rosszat.
[Mt. 12.36] Azt mondom nektek, hogy minden henye beszédért, melyet az emberek szólnak, számot fognak adni az ítélet napján,
[Mt. 12.37] mert beszédeid alapján fognak igazolni téged, és beszédeid alapján fognak elmarasztalni.”
[Mt. 12.38] Ekkor az írástudók és farizeusok közül némelyek megszólították őt: “Tanító, szeretnénk látni valami jelt, amit te teszel.”
[Mt. 12.39] De ő ezt felelte: “Rossz, házasságtörő nemzedék jelek után tör, de más jelt nem fognak neki adni, csak Jónás próféta jelét.
[Mt. 12.40] Mert ahogy Jónás három nap és három éjjel volt a tengeri szörny gyomrában, úgy az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld szívében.
[Mt. 12.41] Ninivebeli férfiak fognak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt feltámadni s kárhoztatják azt, mert ők Jónás igehirdetésére más felismerésre tértek, itt azonban nagyobb van Jónásnál.
[Mt. 12.42] Délnek királynője az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt fog felkelni s kárhoztatni fogja azt, mert ő a föld szélső tájáról eljött, hogy Salamon bölcsességét meghallgassa, itt azonban több van Salamonnál.
[Mt. 12.43] Ha a tisztátalan szellem kimegy az emberből, víztelen helyeket jár be s csillapodást keres, de nem talál.
[Mt. 12.44] Erre így szól: Megtérek házamba, melyből kijöttem. El is megy és azt üres tétlenségben, kisöpörve és felékesítve találja.
[Mt. 12.45] Ekkor elmegy, magához vesz hét másik, magánál rosszabb szellemet, bemegy, és ott lakik. Annak az embernek utolsó állapota pedig gonoszabb lesz az elsőnél. Így jár ez a rossz nemzedék is.”
[Mt. 12.46] Még szólt a sokasághoz, mikor egyszer csak anyja és testvérei kinn álltak, arra igyekezve, hogy vele beszéljenek.
[Mt. 12.47] Valaki megszólította: “Nini, anyád és testvéreid kinn állnak és veled akarnak beszélni.”
[Mt. 12.48] Ő azonban ezt felelte neki: “Ki az anyám? Kik a testvéreim?”
[Mt. 12.49] Erre tanítványai felé nyújtotta kezét és szólt: “Ím, ezek az én anyám és testvéreim!
[Mt. 12.50] Mert mindenki, aki mennybéli Atyám akaratát cselekszi, nekem testvérem és anyám.”

AZ ÖRÖMHÍR MÁTÉ SZERINT 11. RÉSZ

[Mt. 11.1] Az történt, hogy miután Jézus a tizenkét tanítványának adott rendelkezéseit bevégezte, továbbment onnan, hogy városaikban taníthasson, és az igét hirdethesse.
[Mt. 11.2] János azonban hallott a tömlöcben a Krisztus tetteiről és tanítványaival megkérdeztette őt:
[Mt. 11.3] “Te vagy-e az eljövendő, avagy mást várjunk?”
[Mt. 11.4] Jézus ezt felelte nekik: “Menjetek és vigyetek hírt Jánosnak azokról, amiket hallotok és láttok:
[Mt. 11.5] vakok látnak, sánták járnak, poklosok megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, és szegények örömhírt hallanak,
[Mt. 11.6] és hogy boldog az, aki miattam tőrbe nem esik.”
[Mt. 11.7] Miután azok elmentek, Jézus Jánosról kezdett a sokaságnak beszélni: “Miért is mentetek ki a pusztába? Hogy széltől ingatott nádszálat lássatok?
[Mt. 11.8] De hát mit is mentetek ki látni? Puha ruhába öltözött embert? Lám azokat, akik puha ruhákat hordanak, a királyi palotákban lehet megtalálni.
[Mt. 11.9] Hát akkor miért mentetek ki? Prófétát látni? Azt! Sőt, azt mondom nektek: Prófétánál is többet.
[Mt. 11.10] Ő az, akiről az Írás szól: Lám angyalomat küldöm el orcád előtt, hogy az előtted járva elkészítse majd utadat.
[Mt. 11.11] Bizony azt mondom nektek: Az asszonyok magzatai között nagyobb nem támadt Bemerítő Jánosnál. Ám, aki a mennyek királyságában legkisebb, nagyobb nála.
[Mt. 11.12] Bemerítő János napjaitól mostanáig erőszakoskodnak a mennyek királyságán, és erőszakosak ragadják azt magukhoz.
[Mt. 11.13] A próféták mind s a törvény is Jánosig prófétáltak.
[Mt. 11.14] Ha ugyan el akarjátok fogadni: Illés ő, akinek jönnie kell.
[Mt. 11.15] Akinek füle van, hallja meg!
[Mt. 11.16] Kihez is hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonló az a piacokon ülő kisgyermekekhez, akik így szólítgatják társaikat:
[Mt. 11.17] Fuvoláztunk nektek, mégsem táncoltatok, gyászdalokat fújtunk, mégsem gyászoltatok.
[Mt. 11.18] Eljött ugyanis János, aki sem nem evett, sem nem ivott és azt mondják róla: Ördöge van.
[Mt. 11.19] Eljött az embernek Fia, aki eszik is, iszik is, róla meg azt beszélik: Ni a falánk, a részeges ember, vámszedők és vétkezők barátja! És így a tudományt igazolták a tettei!”
[Mt. 11.20] Ezután azokat a városokat kezdte szidni, hogy nem tértek más felismerésre, melyekben hatalmát a legtöbbször mutatta meg:
[Mt. 11.21] “Jaj neked, Koradzin! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban vagy Szidonban történtek volna azok a hatalmas csodák, melyek bennetek történtek, zsákban és hamuban ülve régen más felismerésre tértek volna.
[Mt. 11.22] Sőt ezt mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak elviselhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek.
[Mt. 11.23] Téged Kapernaum, nem az égig emeltek-e fel? A láthatatlan országig (Hádész) fogsz alászállni! Mert ha Szodomában azok a hatalmas csodák történtek volna, melyek benned történtek, a mai napig megmaradt volna.
[Mt. 11.24] Sőt azt is mondom nektek: A szodomaiaknak elviselhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint neked.”
[Mt. 11.25] Abban az időben Jézus e szavakra fakadt: “Vallást teszek rólad Atyám, mennyeknek és földnek Ura, hogy a bölcsek és belátók elől elrejtetted e dolgokat, de kiskorúak előtt leleplezted azokat!
[Mt. 11.26] Valóban így van Atyám, mert ezt te is így láttad helyesnek.
[Mt. 11.27] Nekem adott át mindent az én Atyám. Senki sem ismeri meg a Fiút, csak az Atya és senki sem ismeri meg az Atyát, csak a Fiú és az, akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni.
[Mt. 11.28] Jöjjetek hozzám mind, akik elfáradtatok és teher alatt éltek. Én nyugalmat adok nektek.
[Mt. 11.29] Az én igámat vegyétek magatokra és tanuljátok el tőlem, hogy szívből szelíd és alázatos vagyok, és nyugalmat találtok lelketeknek!
[Mt. 11.30] Mert az én igám boldogító és a terhem könnyű.”

AZ ÖRÖMHÍR MÁTÉ SZERINT 10. RÉSZ

[Mt. 10.1] Majd magához hívta tizenkét tanítványát és fennhatóságot adott nekik a tisztátalan szellemeken, úgyhogy kiűzhették őket s orvosolhattak minden betegséget s minden gyengeséget.
[Mt. 10.2] A tizenkét apostol neve a következő volt: Első Simon, kit Péternek mondanak, majd testvére András, továbbá Zebedeus fia Jakab és annak testvére János,
[Mt. 10.3] Filep és Bertalan, Tamás és a vámszedő Máté, Alfeus Jakabja és Taddeus,
[Mt. 10.4] a vakbuzgó Simon és a karióti Júdás, ki el is árulta őt.
[Mt. 10.5] Jézus aztán ezt a tizenkettőt küldte el a következő paranccsal: “A nemzetekhez vivő úton el ne induljatok, és szamaritánus városba be ne térjetek.
[Mt. 10.6] Menjetek el inkább Izráel házának elveszett juhaihoz!
[Mt. 10.7] Mikor hozzájuk mentek, ezt hirdessétek nekik: Közel jött a mennyek királysága!
[Mt. 10.8] Erőtleneket gyógyítsatok, halottakat életre keltsetek, poklosokat megtisztítsatok, ördögi szellemeket kiűzzetek! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.
[Mt. 10.9] Övetekben aranyat, ezüstöt, rézpénzt ne szerezzetek,
[Mt. 10.10] se táskát az útra, se két köntöst, se sarut, se botot, hiszen méltó a munkás a táplálékára.
[Mt. 10.11] Abban a városban, vagy faluban, melybe bementek, kutassátok ki, hogy ki méltó ott és annál maradjatok, amíg onnan el nem távoztok.
[Mt. 10.12] Mikor egy házba beléptek, köszöntsétek azt.
[Mt. 10.13] Ha méltó az a ház, békességetek szálljon rá, ha nem méltó, rátok térjen vissza.
[Mt. 10.14] Ha valaki nem fogad be titeket s igéiteket nem hallgatja meg, távozzatok abból a házból, vagy városból és még a port is rázzátok le lábatokról.
[Mt. 10.15] Bizony azt mondom nektek, Szodomának és Gomorrának az ítélet napján elviselhetőbb lesz a sorsa, mint annak a városnak.
[Mt. 10.16] Lámcsak, úgy küldelek el titeket, mint bárányokat farkasok közé. Legyetek hát eszesek, mint a kígyók és tiszták, mint a galambok!
[Mt. 10.17] Óvakodjatok az emberektől, mert ítélő tanácsoknak fognak átadni titeket, zsinagógáikban meg fognak ostorozni benneteket,
[Mt. 10.18] helytartók és királyok elé hurcolnak titeket énérettem, tanúságtételül nekik és a nemzeteknek.
[Mt. 10.19] Ha átadnának titeket, ne legyen gondotok arra, hogy miképpen, vagy mit szóljatok, mert abban az órában megkapjátok, amit mondanotok kell majd.
[Mt. 10.20] Hiszen nem ti lesztek a szólók: Atyátok Szelleme lesz az, aki bennetek beszél.
[Mt. 10.21] Testvér a testvérét, atya gyermekét fogja halálra adni, gyermekek szüleikre támadnak majd és megölik őket.
[Mt. 10.22] Mindenki gyűlölni fog majd titeket az én nevem miatt. De aki végig állhatatos marad, megmenekül.
[Mt. 10.23] Ha az egyik városban üldöznének majd titeket, fussatok a másikba. Bizony azt mondom nektek, Izráel városait nem járjátok végig addig, míg el nem jön az embernek Fia.
[Mt. 10.24] Nincs tanítvány tanítója fölött, sem rabszolga ura fölött.
[Mt. 10.25] Elég a tanítványnak, ha úgy lesz a sora, mint tanítójának s a rabszolgának, ha úgy lesz, mint urának. Ha a házigazda a Belzebub nevet kapta, mennyivel inkább a cselédjei.
[Mt. 10.26] Ne féljetek hát tőlük! Mert nincs oly leplezett dolog, mely egyszer le ne lepleződnék és nincs olyan rejtett dolog, melyet meg ne ismernének.
[Mt. 10.27] Amit a sötétségben szólok nektek, mondjátok ki a világosságban, és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek ki a házak tetejéről.
[Mt. 10.28] Ne féljetek azoktól sem, akik a testet megölik, de a lelket megölni nincs hatalmukban! Féljétek inkább azt, akinek a lelket is, testet is hatalma van a gyehennán elveszteni!
[Mt. 10.29] Ugye két verebet árulnak egy filléren? Atyátok nélkül mégsem eshetik egy sem a földre közülük.
[Mt. 10.30] Nektek pedig még a hajatok szála is mind számolva van.
[Mt. 10.31] Ne féljetek hát! Sok verébnél különbek vagytok.
[Mt. 10.32] Vallást fogok tenni mennybéli Atyám előtt mindazok mellett, akik mellettem vallást tesznek az emberek előtt.
[Mt. 10.33] De megtagadom én is azt mennybéli Atyám előtt, aki megtagad engem az emberek előtt.
[Mt. 10.34] Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet vessek a földre. Nem békességet, hanem kardot vetni jöttem.
[Mt. 10.35] Azért jöttem, hogy szétválasszam, és egymás ellen fordítsam az embert és atyját, a leányt és anyját, a menyet és napát
[Mt. 10.36] s hogy az embernek a saját háznépe legyen az ellenségévé.
[Mt. 10.37] Aki atyját vagy anyját énnálam jobban kedveli, nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát énnálam jobban kedveli, nem méltó hozzám.
[Mt. 10.38] Aki nem fogadja el keresztjét, és nem jön azzal utánam, nem méltó hozzám.
[Mt. 10.39] Aki megtalálta lelkét, el fogja veszíteni, s aki értem elvesztette lelkét, meg fogja találni azt.
[Mt. 10.40] Aki befogad titeket, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött.
[Mt. 10.41] Aki prófétát befogad, azért mert próféta, próféta jutalmát fogja kapni, aki igazságosat befogad, mert a neve igazságos, az igazságosnak jutalmát fogja kapni.
[Mt. 10.42] És aki e kicsinyek közül egyet megitat egy pohár hideg vízzel csak azért, mert tanítvány a neve, bizony azt mondom nektek, nem fogja jutalmát elveszíteni.”

AZ ÖRÖMHÍR MÁTÉ SZERINT 9. RÉSZ

[Mt. 9.1] Be is szállt a hajóba és átkelt a tavon. Mikor a saját városába ért,
[Mt. 9.2] hordágyra helyezve egy gutaütöttet vittek hozzá. Mikor látta hitüket, így szólt a gutaütötthöz: “Bízzál, fiam! Vétkeid bocsánatot nyernek.”
[Mt. 9.3] Egyszerre csak néhány írástudó ezt mondta egymás között: “Káromol ez az ember.”
[Mt. 9.4] Jézus, aki ismerte tűnődéseiket, megkérdezte: “Miért hatnak a rossz indulatok szívetekben?
[Mt. 9.5] Ugyan mi jár kevesebb fáradtsággal: azt mondani-e: Bocsánatot nyernek vétkeid, vagy azt mondani: Kelj fel és járj?
[Mt. 9.6] Hogy azonban lássátok, hogy az ember Fiának felhatalmazása van a földön arra, hogy vétkeket megbocsásson,” – ezzel odaszólt a gutaütötthöz: “Kelj fel, fogd az ágyadat s eredj haza!”
[Mt. 9.7] Az fel is kelt és hazament.
[Mt. 9.8] Mikor a sokaság meglátta ezt, elcsodálkozott s dicsőíteni kezdte az Istent, hogy ilyen nagy dolgokra felhatalmazást adott az embereknek.
[Mt. 9.9] Jézus, mialatt onnan távozott, egy embert látott ülni a vámnál, akit Máténak hívtak.” Kövess engem” – mondta neki, mire az felkelt és követte.
[Mt. 9.10] Történt aztán, hogy mikor benn a házban asztalhoz dőlt, egyszer csak sok vámszedő és vétkező ment oda s Jézussal és tanítványaival együtt szintén asztalhoz dőltek.
[Mt. 9.11] Mikor a farizeusok azt meglátták, beszédbe ereszkedtek tanítványaival: “Miért eszik Tanítótok a vámszedőkkel és vétkezőkkel együtt?”
[Mt. 9.12] Ahogy Jézus ezt meghallotta, így szólt: “Nem azoknak van szükségük orvosra, akik jó erőben vannak, hanem azoknak, akik gonoszul szenvednek.
[Mt. 9.13] Ha elmentek, tanuljátok meg ezt: Könyörületet akarok, nem áldozatot, mert én nem azért jöttem, hogy igazságosokat hívjak, hanem hogy vétkezőket.”
[Mt. 9.14] Akkoriban János tanítványai jöttek hozzá ezzel a kérdéssel: “Miért van, hogy amíg mi és a farizeusok böjtölünk, a te tanítványaid nem böjtölnek?”
[Mt. 9.15] “Hát lehetséges – felelte nekik – hogy a lakodalmas ház fiai gyászban üljenek, amíg a vőlegény náluk tartózkodik? Jöhetnek napok, mikor a vőlegényt elveszik tőlük, akkor majd böjtölni fognak.
[Mt. 9.16] Régi köpenyre senki sem tesz toldatlan (új) anyagból foltot, mert az, amivel a lyukat betölti, magához szakítja a köpenyt s, így még rosszabb szakadása támad.
[Mt. 9.17] Új bort sem töltenek ócska tömlőkbe, ha mégis megteszik, szétszakadnak a tömlők, a bor elfolyik, s a tömlők elpusztulnak, hanem új bort új tömlőkbe töltenek, és úgy mind a kettő megmarad együtt.”
[Mt. 9.18] Míg ezeket beszélte nekik, egyszerre egy elöljáró lépett hozzá, földre borult előtte s úgy kérte: “Leányom a végét járja, de jöjj, vesd rá kezedet és megéled!”
[Mt. 9.19] Jézus felkelt s tanítványaival együtt követte a főembert.
[Mt. 9.20] Egyszer csak egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról odalépett és megfogta köpenyének bojtját.
[Mt. 9.21] Ha csak megfogom köpenyét – szólt magában – megmenekülnék!
[Mt. 9.22] Jézus azonban megfordult, s ahogy meglátta őt, így szólt: “Bízzál leányom! Hited máris megmentett.” Meg is menekült az asszony attól az órától fogva.
[Mt. 9.23] Mikor aztán Jézus az elöljáró házába érkezett és megpillantotta a fuvolásokat és a kavargó tömeget,
[Mt. 9.24] így szólt: “Menjetek el innen! Hisz ez a leányka nem halt meg, hanem szunnyad.” Azok kinevették.
[Mt. 9.25] Miután aztán kiűzték a tömeget, bement, megragadta a leányka kezét és az felkelt.
[Mt. 9.26] Azon az egész földön szétment a hír felőle.
[Mt. 9.27] És mikor Jézus onnan elmenőben volt, két vak követte, kik ezt kiáltozták: “Könyörülj rajtunk, Dávid fia!”
[Mt. 9.28] Hogy aztán betért egy házba, a két vak bement hozzá, Jézus megszólította őket: “Hiszitek, hogy képes vagyok megtenni ezt a dolgot?”
[Mt. 9.29] “Hisszük, Uram!” – mondották. Ekkor megérintette szemüket és így szólt: “Történjék úgy veletek, ahogy elhittétek!”
[Mt. 9.30] És megnyílt a szemük. Jézus azonban indulattal rájuk szólt: “Ügyeljetek rá, hogy senki meg ne tudja!”
[Mt. 9.31] De ahogy azok elmentek, arra az egész földre szétvitték a hírét.
[Mt. 9.32] Mialatt elmentek, egyszer csak néma ördöngőst hoztak hozzá.
[Mt. 9.33] Ő kiűzte az ördögi szellemet s megszólalt a néma. A tömeg csodálkozása ily szavakban lelt kifejezést: “Még sohasem láttak ilyesmit Izráelben!”
[Mt. 9.34] De a farizeusok ezt mondták: “Az ördögi szellemek fejedelme által űzi ki az ördögi szellemeket.”
[Mt. 9.35] Jézus azután bejárta az összes városokat, a falvakat is. Közben zsinagógáikban tanított, a királyság örömüzenetét hirdette s minden betegséget és minden gyengeséget gyógyított.
[Mt. 9.36] S mikor a sokaságot meglátta, szánalom fogta el miattuk, mert el voltak kínozva s hányt-vetettek voltak, mint a juhok, melyeknek nincs pásztoruk.
[Mt. 9.37] Azután tanítványaihoz szólt: “Sok az aratnivaló, de kevés az arató.
[Mt. 9.38] Könyörögjetek hát az aratás Urához, hogy küldjön munkásokat aratásába!”

2010. április 25. C év, Húsvét, 4. vasárnap (Szent Márk evangélista) A nap liturgikus színe: fehér

Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába” (Lk 10,2)
Jézusnak ezek az apostolokhoz intézett szavai mutatják, hogy a Jó Pásztor mekkora gondoskodással fordul nyája felé. Mindent megtesz azért, hogy „életük legyen, mégpedig bőségben legyen” (Jn 10,10). Feltámadása után az Úr apostolaira bízta a felelősséget, hogy folytassák az Ő küldetését, hogy ezáltal minden kor minden emberének hirdessék az Evangéliumot. Sokan válaszoltak nagylelkűen és nem fáradnak válaszolni Jézus állandó hívására: Kövess engem! (Jn 21,22). Ők azok a férfiak és nők, akik készséggel állítják egész életüket Isten Országának szolgálatába.
A mai vasárnapon imádkozzunk papjainkért, és azért, hogy legyenek, akik meghallják Isten szolgálatra hívó szavát, és bátran követik azt.

Ma Jézus úgy mutatkozna be: Én vagyok a jó menedzser. Aki megbotránkozik ezen az állításon, annak két dolgot érdemes megfontolnia: A pásztor Jézus korában megvetett hivatás volt, a társadalom peremén éltek. Jézus hallatlanul felértékelte őket. Jézus nem azt mondta: Én vagyok a pásztor, hanem én vagyok a jó pásztor. És hasonlóan a jó menedzseren van a hangsúly, nem a menedzseren. Jézus öt pontban fogalmazza meg, mitől jó a menedzser. Először is munkatársai feltétlenül bíznak benne: hallgatnak szavára. Erre minden okuk megvan, hisz – és ez lenne a második pont – a „Főnök” bensőségesen ismeri őket. Ezt ma kevés menedzser mondhatja el magáról. A munkatárs sokszor csak munkaeszköz. Harmadszor olyan fizetést ad nekik, ami mindent fölülmúl: örök életet. Ebben persze nem lehet vele konkurálni! Hisz még életet se tud adni a menedzser, bármit is meséljen a reklám. Negyedszer a jó menedzser nem csak ismeri az övéit, de hűséges hozzájuk. Megvédi őket minden külső erővel szemben: senki sem ragadhatja ki őket kezéből. Mert hogy kézben tartja őket. És van itt egy ötödik pont: nem önmagában van az ereje. Kisfiúk szoktak hencegni apjuk erejével. Gyerekesnek tűnhet, amikor Jézus azt mondja: atyja nagyobb mindenkinél. Valójában azonban attól lesz Jézus jó menedzser, hogy tudását, készségét egy nála erősebbtől kapja, belőle meríti, és újra és újra feltöltődik ugyanabból a forrásból. Sőt a forrás és ő egy, és kiapadhatatlan.
Ha menedzser vagy, főnök – és hát mindnyájan „főnökösödünk” valahol, – akkor ne légy kiskirály, hanem ilyen „kisfiú”: jó menedzser. Ha pedig beosztott vagy, és a főnök nagyon mesze áll a fenti eszménytől, fontold meg, nem kéne-e Jézust megtenned főnöködnek, menedzserednek. Mint láthatod, a csere megéri.

Húsvét 4. vasárnap

Jn. 10,27-30

„Én örök életet adok nekik…”

Minden kor a maga életét és munkakörülményeit modellezi a gondolkodásában, természetesen az Istenről alkotott elképzeléseiben is. Így van ez a bibliai gondolkodásban is, amely a zsidó pásztor társadalom emberi viszonyait vetíti ki az Istenre. Ennek a társadalomnak a legfőbb személyisége az embereket és állatokat összetartó és mozgásában irányító pásztor fejedelem volt. Az emberek tőle kértet tanácsot és védelmet, tapasztalatára bízták életüket, ő pedig csoportjának minden tagját, állatainak mindegyikét, személyesen gondozta. Az arab világban még ma is él az ilyen vezető, akit sejknek hívnak, a feladata a közösségek életének gondozása, a kisebb közösségek vezetőivel végig beszéli az életük összes kérdéseit, a kereskedelemtől kezdve a magánéleti vitákig. A sejk ismeri a Koránt és felügyeli a vallási oktatást is, de arra is gondja van, hogy kiemelje a legtehetségesebb gyerekeket és taníttassa. Feladata, hogy rávegye a közösséget, hogy közösen segítse egy-egy tehetséges gyereke életének alakulását, és támogassa azokat, akik önhibájukon kívül szerencsétlen helyzetbe jutottak.

A zsidó társadalom úgy képzelte el, hogy az Isten is ilyen gondoskodó pásztor. Ő a jó pásztor, aki ismeri juhait, aki utána megy az egyetlen elveszett bárányának, aki mindegyiket a hangjáról ismeri. Aki az állatokat, a bárányokat szinte ember számba kezeli, mindegyikért aggódik, mindegyikről gondoskodik, ha megbetegszenek gyógyítja, ha lesántulnak beköti a lábukat. Az Istent is ilyen mindenki fölött őrködő pásztornak képzelték el. A pásztor és nyája között a bizalom légköre uralkodott és ez a jó viszony adta a biztonságot az állandóan mozgásban lévő társadalom minden egyes tagjának.

Jézus is az evangélium szerint tanítványai jó pásztorának képzeli magát, engedelmes tanítványit pedig juhainak mondja. Ez a viszony azt is feltételezi, hogy a pásztor és juhai, Jézus és tanítványai között, minőségi különbség van. Nem lehet őket azonos kategóriába sorolni.

A modern társadalom képe, legalább is Európa jó részében, más modellekből indul ki, amikor a társadalmat leírja. Sőt a rossz történelmi tapasztalatok miatt, óvakodik attól, hogy valakinek ellenőrizhetetlenül olyan teljhatalmat adjon, mint a pásztornak volt juhai fölött. Sőt az individualizálódó társadalomban nem igen szeretik az emberek, ha őket jámbor juhoknak, bárányoknak nevezik, vagy gondolják. Sokan beszélnek ugyan tömegekről, amelyet a globalizáció nagyon hasonlóvá tett, de senki sem szereti, ha őt, csak mint a tömeg egy tagját szemléli. Mindenki igényt tart arra, hogy egyéniségként ismerjék el. Mivel a vezetőket az emberek közül választják, nem is tekintik őket különbnek, bölcsebbnek maguknál, nem kívánnak tőlük mást, minthogy a tömegek akaratát megvalósítsák, az érdek egyeztetéseket lefolytassák.

Csakhogy Jézus magát is az Isten bárányának tartotta, sőt már Keresztelő János is annak nevezte. Ami azt jelentette, hogy Jézus teljesen megbízott az Atya Istenben és mindenben az ő akaratát akarta követni. Sőt földi tevékenysége valóban a miden tekintetben gondoskodó pásztornak mutatja be. Jézust nem a tanítványai választották, nem a kollektív tapasztalat és bölcsesség megtestesítője akart lenni, hanem Isten képmása és kegyelmének közvetítője. Jézus az a vezető volt, aki tudott valami többletet adni azoknak, akik rábízták magukat. A szavai, a példaként megélt élete, a gesztusai, nem csupán vezettek, hanem egy másik életnek a részleteit mutatták meg. Jézus tanítványainak a szemlélete, hétköznapi parancsokat teljesítő tömegemberből egyéni belátáson alapuló Isten országát kereső tanítvánnyá lett. Sőt ez nem csak a múlt, Jézus ma is örök életet ad mindenkinek, aki követi őt.

SZENTMISEKOMMENTÁR

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Ma a feltámadt Jézus a jó Pásztor alakjában lép elénk. Magáról mondta, hogy életét adja juhaiért. Nyáját táplálja, gondozza, vezeti a teljes boldogság felé. Bűnbánó imádságunk eltévedt lelkünket visszavezeti pásztorához.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Öröm tölti el lelkünket, mert mi is a jó Pásztor tulajdona vagyunk. Ismer bennünket. Nekünk is ismernünk kell őt, hogy követhessük. A szentírás könyveiben Isten ismerteti meg magát hívő népével.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A kísértő, mint ragadozó vad jelenik meg a mai szimbólum képeiben. Krisztus szembeszállt vele. Életét adta a lelkekért: Ő az engesztelő áldozat a világ bűneiért, de hálaáldozat is, mert általa köszönjük meg Istennek, hogy Benne Szabadítót küldött nekünk.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A jó Pásztor szól azokról a bárányokról, akik még távol járnak. Egy akol és egy pásztor: ez Jézus óhaja. Teljesüléséért imádkozni és fáradozni kell. Várjuk az örök élet örömeit. Ennek előízét érezteti meg velünk húsvét 4. Vasárnapjának szentmiséje.

Amint a szentmise bevezetőjében hallottátok, ezt a vasárnapot nevezik a jó pásztor vasárnapjának is a hallott evangéliumi részlet alapján. Ezen a vasárnapon emlékezünk meg Krisztustól megbízott földi pásztorokról, és Krisztusnak látványos formában elkötelezett emberekről: a papi és szerzetesi hivatásokról. De nemcsak megemlékezünk, hanem imádkozunk értük és kérünk az Úrtól újabb papi és szerzetesi hivatásokat. Szükséges minden évben tudatosítani, hogy kevesen vagyunk mi pásztorok – papok, s pásztor nélkül felbomlik a nyáj, ahogy bomlik is a magyar egyház, ami sajnos tény – akár tudomásul vesszük, akár menekülünk a tények elől. A szekták ragadozó farkasai és a jóléti társadalom földi paradicsomígérete mind nagyobb számmal ragadja el bizonytalankodó tagjainkat, akik papíron, az egyházi anyakönyvek lapjain talán még keresztények, de a gyakorlatban már nem. Pedig Jézus azt mondta a mai evangéliumban: “nem vesznek el soha és senki nem ragadja ki őket kezemből.” A tényekkel szembesülve talán túlbecsülte Krisztus saját erejét, s mégsem volna képes megvédeni nyáját?

Jézus szelíd pásztor: csak akkor vállalja az evangéliumban hallott garanciát, ha, teljesen – szabad akaratunkból rábízzuk magunkat. Ő kérhet ilyen magas követelményt tőlünk, hogy bízzuk rá magunkat, mert ő egyszer s mindenkorra magát adta értünk, úgy ahogy senki más előtte és utána nem, amikor meghalt a kereszten.

De sajnos ma az Egyház jelenlegi tagjaiból – magyar vonatkozásban gondolkodva – hiányzik ez az elkötelezettség, ez a megtérés. A legtöbben csak papíron keresztények. Megszokásból még kérik gyermekeik számára a keresztelést, elsőáldozást, bérmálást, anélkül, hogy valami fogalmuk is lenne ezen szentségek lényegéről, vagy tennének erőfeszítéseket ezek megértésére. Ennél már csak az a szomorúbb, hogy mi papok ehhez a látszatkereszténységhez asszisztálunk, amikor különösebb követelmények nélkül eleget teszünk kívánságaiknak, azzal indokolva, hogy “sose lehet tudni, hogy mikor működik a kegyelem”. Valójában pedig csak a pusztuló népegyház statisztikáján akarunk szépíteni.

Ezek azok a keresztények, akik semmilyen, vagy ritka módon kapcsolódnak be az Egyház életébe egy-egy nagyobb ünnepen. De nem jobb a helyzet a megkereszteltek azon 10-15%-ánál sem, akik látszólag gyakorolják hitüket: rendszeresen járnak templomba. Legnagyobb részüknek nincs igazi élő hitük, élő istenkapcsolatuk. S még szomorúbb, hogy nincs is meg bennük az igény, hogy legyen élő istenkapcsolatuk. Elvégzik a megszokott imáikat, a rózsafüzért – akár a mise alatt is -, s elringatják magukat ebben a szürke, élménytelen vallásosságban. Nincs bennük elkötelezettség, s ha nincs elkötelezettség, ott nincs nyáj, s ahol nincs nyáj, ott Krisztus és az ő megbízott pásztora a pap nem tud megvédeni benneteket az evangélium ígérete alapján.

A dolgok ilyenképpen alakulása magyar egyházban kölcsönös papok és hívek kapcsolatát tekintve. A papság túlnyomó része még a hagyományos népegyházi keretekben gondolkodik és dolgozik. Ez a népegyházi helyzet az volt, amikor a pap nagyszámú hívek tömegének a vezetője, tekintélye volt a hívekkel való kevés személyes kapcsolat mellett. Pusztán a pap tekintélye már parancsoló volt. Ma ez a helyzet megszűnt, ezért nem csoda, hogy az erre épülő módszerek hatástalanok már ma.

Ami pedig titeket a híveket illeti, jelenleg még ti is népegyházi szemléletben gondolkodtok, amikor ilyesféle megállapításokat hallani sokszor: a pap dolga a misézés, gyóntatás, temetés – vagyis a hívek ezirányú, jobbára személytelen igényeiknek kiszolgálása.

Vegyétek észre, hogy vége a népegyház tömegének! Vegyétek már észre, hogy itt is ott is hézagosak a padok, mert ez az ember ágynak dőlt, és többet már nem, jön templomba, azt az embert a múlt héten temettük el, s nem ül a helyére senki. Vegyétek észre és szembesüljetek a ténnyel: néhány év múlva fele ennyien sem leszünk!

Ebben a helyzetben, aki kicsit is szívén viseli egyháza, hite sorsát, annak nem elég arra várni, hogy majd a papok tegyenek valamit, hogy majd megmondják mit kell innen ide tenni, mint a régi időkben. Ha a pap nem is mozdul – mert mindenre nem terjedhet ki a figyelme – nektek kell mozdulnotok éspedig a királyi papságotokból kifolyólag. Igen, mindannyian papok, királyi papok vagytok. Erről sajnos keveset beszélünk, ami pedig minden megkeresztelt és megbérmált ember sajátos méltósága és feladata.

A királyi papság előképe még az Ószövetségbe nyúlik vissza. A választott zsidó nép nem csak azért lett kiválasztva, hogy majd soraiból kerüljön ki a Messiás, hanem azért is, hogy a kiválasztottság által feladatot kapott: az Úr papi királysága lett, hogy a pogány népek között tanúskodjon az egyetlen Istenről, s szentségével kovászként segítse a többi népeket a szentségre. Ez a program azonban nem valósult meg az Ószövetségben, feledésbe merült.

Az Újszövetségben továbbgondolva Péter apostol első levelében ismét felidézi ezt a dolgot immáron sokkal nagyobb távlatokban: “Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.”

Krisztus népe tehát papkirályi szerepet tölt be, részt vesz Krisztus papkirályi hatalmának gyakorlásában. Krisztusnak küldetése van az egész világhoz. Ebben a küldetésben Krisztus szolgálatára van az apostoloknak, hogy azok – és utódaik a püspökök és a papok – szolgálatára tudjanak lenni a híveknek. A híveknek pedig az egész világ szolgálatára kell lenniük, hogy a világ megismerje az Atyát, és részt vegyen Jézus életében.

Ti hívek, tehát királyi papok vagytok, s szerepetek és méltóságotok a legfontosabb ebben a folyamatban, mert a ti feladatotok a világ elvezetése Istenhez. Tanulni és tanúskodni kell életetekkel, szavaitokkal Krisztusról. Ezt meg kell valósítani, aprópénzre kel váltani mindenekelőtt a házasságban, aztán minden más emberekkel való kapcsolatban. Ez azokra is vonatkozik, akik egyedül élnek, mert ő is akarva, akaratlanul kapcsolatba kerül másokkal, s hat rájuk jól vagy rosszul. Részt kell venni öntevékenyen papkirályi méltóságotokból kifolyólag az egyházközség életéből, mindenekelőtt az egység és a béke megvalósításában. Mert hogyan akartok tanúskodni, s elvezetni másokat az igaz szeretetre, ha nem tudtok kijönni keresztény testvéreitekkel?

Ebben a felfogásban nekünk a szolgálati papságnak a feladatunk, hogy képezzük a híveket és irányítsuk az apostoli munkátokat. Ebben a szemléletben láthatjátok, hogy hogyan is adjon nekünk az Úr papokat, ha nem teljesítitek a királyi papságból fakadó feladatotokat? Hogyan adjon örök életet a jó pásztor juhainak, ha nem hallgatnak szavára?

Ma tehát a papi hivatások vasárnapján a papi hivatásokért való imádságon túl feladatotok a ti királyi papságotok tudatosítása és megvalósításának elkezdése. Csak így kérhettek papokat az Úrtól, ha igénylitek is irányításukat királyi papságotok – és nem passzív vallásosságotok – megélésében. Csak így valósulhatnak meg Krisztus Urunk szavai: “Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből.”

ApCsel 13,14.43-52

Pál és kísérői Pergén keresztül eljutottak a pizidiai Antióchiába. Itt egy szombaton bementek a zsinagógába és leültek. Amikor a gyülekezet szétoszlott, a zsidók és az istenfélő jövevények közül sokan a nyomukba szegődtek Pálnak és Barnabásnak. Ezeket arra biztatták, hogy tartsanak ki az Isten kegyelmében. A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten szavát. Amikor a zsidók meglátták a nagy tömeget, irigység fogta el őket, s rágalmakat szórva próbálták Pál szavait meghazudtolni. De Pál és Barnabás bátran megfeleltek nekik: “Először nektek kellett volna hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk. Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.” Amikor a pogányok ezt meghallották, örültek, és magasztalták az Isten szavát, s hittek is mind, akik az örök életre voltak rendelve. Elterjedt az Úr szava az egész környéken. A zsidók azonban felbújtották az előkelő vallásos asszonyokat meg a város tekintélyesebb férfiait, és üldözést szítva Pál és Barnabás ellen, elűzték őket a vidékről. Ők lerázták – ellenük bizonyságul – lábukról a port, és Ikóniumba mentek. A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.
Jel 7,9.14b-17

Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, Azt mondtam neki: ,,Uram, te tudod!” Erre ő azt mondta nekem: ,,Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében [Dán 12,1; Ter 49,11]. Ezért vannak Isten trónja előtt, és éjjel-nappal szolgálnak neki templomában; és aki a trónon ül [Iz 6,1], fölöttük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, nem éri őket többé a nap, sem bármiféle forróság [Iz 49,10], mert a királyi széken trónoló Bárány lesz a pásztoruk, az élet vizének forrásához vezeti őket [Zsolt 23,1-2; Jer 2,13], és Isten letöröl szemükről minden könnyet” [Iz 25,8].
Jn 10,27-30

Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem, és én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből. Amit Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.”

2010. április 25., vasárnap Szeretet minden más szeretet felett

Kedves fiatal szeminaristák és szerzetesek, váljatok élő oltárrá, amelyeken jelenvalóvá lesz Krisztus áldozatos szeretete, amely lelki táplálék forrása és ihletője lesz mindenki számára, akivel csak találkoztok majd.

Amikor átöleltétek az Úr hívását, hogy tisztaságban, szegénységben és engedelmességben kövessétek őt, a radikális tanítványság útjára léptetek, ami által olyan jel lesztek, amelynek ellentmondanak (vö. Lk 2,34).

Életetekkel mindennap mutassátok fel azt, ahogy az Úr szeretetből felajánlotta magát az Atya akaratának engedelmeskedve. Így fedezhetitek fel azt a szabadságot és örömöt, amely képes másokat is ahhoz a Szeretethez vonzani, amely minden más szeretet felett áll, mint ezek forrása és végső alapja. Ne felejtsétek: a Mennyországért vállalt cölibátus azt jelenti, hogy életünket teljesen a szeretetnek szenteljük.

XVI. Benedek pápa egy Sydneyben tartott oltárszentelésen

2010. április 25. – Húsvét 4. vasárnapja, Papi hivatások világnapja

Abban az idoben Jézus ezt mondta tanítványainak: “Juhaim hallgatnak
szavamra. Ismerem oket, és ok követnek engem. Örök életet adok nekik, nem
vesznek el soha, és senki nem ragadja ki oket kezembol. Atyám, aki nekem
adta oket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezébol nem ragadhat ki senki
semmit. Én és az Atya egy vagyunk.”
Jn 10,27-30

Elmélkedés:

Jó pásztorként
Magyarországon szép szokás, hogy papok síremlékén misézo kehely jelzi,
hogy az ott nyugvó személy Isten szolgája volt. Még kispap voltam, amikor
egy kirándulás alkalmával egy ausztriai település temetojében észrevettem,
hogy a papok sírján a kereszt mellett Jó Pásztor ábrázolások találhatók.
Azóta sem néztem utána, hogy ez csak abban a faluban volt így vagy egész
Ausztriában elterjed a szokás, mindenesetre nagyon kifejezonek és
helyénvalónak tartom ezt. A magyar szokás inkább egy papi tevékenységet, a
misézést jeleníti meg a sírokon, míg a szomszédos országban a Jó Pásztor
ábrázolások a papság lényegéhez közelítenek, tudniillik ahhoz, hogy minden
papnak Jézushoz, a Jó Pásztorhoz kell hasonlítania, s az o szeretetével
kell vezetnie a rábízottakat.

Ma, húsvét negyedik vasárnapján, a Jó Pásztor vasárnapján papi hivatások
világnapja van világszerte. Idén, a Papság évében különösen is fontos,
hogy megemlékezzünk a papokról és imádkozzunk új hivatásokért. Ahogyan a
papság éve sem arról szól, hogy a papok magukat ünnepeltetnék, ugyanúgy a
mai nap sem. Jézus arra bíztatta egykor tanítványait, hogy kérjék az
aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásba (vö.: Lk 10,2), s ez a szándék
napjainkban is aktuális. Természetesen nem csak ma, a hivatások
világnapján és nem csak idén, azaz a papság évében kell imádkoznunk
papjainkért és papi hivatásokért, hanem máskor is foglaljuk imáinkba
azokat, akik Istennek szentelik életüket.

Szent Ágoston püspök mondta egykor: “Veletek keresztény vagyok és értetek
püspök”. Kissé megváltoztatva a mondást, ezt mondhatnám: Veletek
keresztény vagyok, és értetek pap. Minden pap személyes tanúságtétele
lehetne ez a kijelentés, amelybol a hívek megérthetik, hogy a papi
hivatást meghalló és elfogadó fiatal egyrészt és elsosorban Istennek
ajándékozza életét, ugyanakkor az embereknek is odaadja életét, értük
végzi papi szolgálatát.

Néhány évvel ezelott egy nyári hivatásgondozó lelkigyakorlaton egy fiatal
fiúval beszélgettem, aki megfogalmazta elvárásait a papokkal kapcsolatban.
Nem személy szerint nekem vagy egy konkrét papnak szóltak ezek, hanem
általánosságban minden papnak. Ilyeneket mondott például: A pap mindig
Isten szavát hirdesse és ne a maga “okosságait”! A pap ne prédikáljon
sokat, de mondjon sok jó dolgot! A papnak legyen mindig ideje az
emberekre! Legyen muvelt és a hívek minden kérdésére tudjon válaszolni! A
pap ne politizáljon, de ismerje jól és legyen véleménye a mai világról! A
pap beszéljen érthetoen és értelmesen! A pap foglalkozzon sokat a
gyerekekkel, a fiatalokkal és a családokkal, de az idosekrol se
feledkezzen meg! A papok legyenek mindenkihez közvetlenek és barátságosak,
de tartsák a távolságot mindenkivel és maradjanak “tisztelendo urak”! De
nem is folytatom tovább az o felsorolását és kérem, hogy gondolatban most
ne is folytassa senki a követelménylistát, mert ez nem a kívánságmusor
ideje és különben sincs az egész világon egyetlen olyan pap sem, aki
mindenki kívánságainak megfelelne. Mindenesetre türelmesen végighallgattam
a fiút, többnyire helyeseltem, néha pedig mosolyogtam magamban az
ellentmondásos dolgokon. A végén mindenféle irónia nélkül bátorkodtam
megkérdezni tole: Ha ilyen szépen tudod, hogy milyennek kell lennie a jó
papnak, akkor miért nem jössz el papnak? Látszott rajta, hogy szíven
találta a kérdés. Mert mást jelent okosakat mondani egy papnak arról, hogy
hogyan éljen, és mást jelent papként élni. Az illeto egyébként egy évvel
késobb jelentkezett a szemináriumba és azóta is kispapként tanul, készül a
papságra, s remélem, hogy olyan pap lesz, amilyen kívánságai neki voltak a
papokkal kapcsolatban.

Bátorítok minden fiatal fiút, aki úgy érzi, hogy tudja, milyennek kell
lennie egy papnak, akár szívesen osztogat jó tanácsokat kívülrol, akár
nem, jöjjön és álljon be a csapatba! Sok támadás ér minket, sokan hangosan
fütyülnek ellenünk, mások meg fütyülnek ránk, néha pedig úgy tunik, hogy
vesztésre állunk, s egy ilyen csapatba nem érdemes beállni. Mi papok
viszont kitartunk, várjuk az erosítést, s imádkozunk az utánpótlásért.
Örömmel, de néha fáradtan, kimerülten tevékenykedünk. Nem törodünk az
ellenséges szurkolótáborral, hanem a pályán maradunk, azon a helyen, ahová
Isten állított minket. És addig rúgjuk a labdát, amíg tart a mérkozés,
addig végezzük papi szolgálatunkat, amíg le nem jár életünk kilencven
perce, és sírkövünkre valaki rá nem vési a misézo kelyhet vagy a Jó
Pásztor alakját. De korábban már Isten vési mindkettot szívünkbe.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, te hívtál meg a papságra, s hívásod minden nap azt a
feladatot rója rám, hogy hozzád, a Jó Pásztorhoz váljak hasonlóvá.
Mindenekelott a te kívánságaidnak szeretnék megfelelni: azt akarom tenni,
amit Te vársz tolem, azt akarom hirdetni, amit Te adsz ajkamra, s úgy
akarok élni, ahogyan Te éltél. Adj nekem erot, kitartást, bátorságot és
örömet, hogy papi életem példája megerosítse a rám bízottakat a hitben és
a szeretetben! Segíts, ó Jézus, hogy jó pap, s jó pásztor, az embereknek
jó pásztora legyek!

25. vasárnap: HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA (SZENT MÁRK EVANGÉLISTA, Szent Ervin)

ApCsel13,14.43-52; Zs 99; Jel 7,9.14b-17; Jn 10,27-30
A pogányok örvendezve magasztalták az Úr igéjét

ApCsel13,14.43-52

Zs 99

Zsoltár. Hálaadásra. Ujjongjatok Istennek, minden földek, örvendezve szolgáljátok az Urat, járuljatok eléje lelkendezve! Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és az övéi vagyunk az ő népe s az ő legelőjének nyája. Lépjetek be kapuiba hálaadással, udvaraiba magasztalással. áldjátok őt, dicsérjétek nevét. Mert jó az Úr; Örökké tart kegyelme, nemzedékről nemzedékre hűsége.

Jel 7,9.14b-17

Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, Azt mondtam neki: ,,Uram, te tudod!’ Erre ő azt mondta nekem: ,,Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében [Dán 12,1; Ter 49,11]. Ezért vannak Isten trónja előtt, és éjjel-nappal szolgálnak neki templomában; és aki a trónon ül [Iz 6,1], fölöttük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, nem éri őket többé a nap, sem bármiféle forróság [Iz 49,10], mert a királyi széken trónoló Bárány lesz a pásztoruk, az élet vizének forrásához vezeti őket [Zsolt 23,1-2; Jer 2,13], és Isten letöröl szemükről minden könnyet’ [Iz 25,8].

Jn 10,27-30

Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem, és én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből. Amit Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.’