Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

április 27, 2010 havi archívum

AZ ÖRÖMHÍR MÁTÉ SZERINT 20. RÉSZ

[Mt. 20.1] A mennyeknek királysága ahhoz a gazdához hasonlít, aki mindjárt reggel kiment, hogy napszámosokat fogadjon fel szőlőjébe.
[Mt. 20.2] Miután a munkásokkal napi egy dénárban megegyezett, elküldte őket szőlőjébe.
[Mt. 20.3] Három óra tájban kiment és másokat látott henyén állni a piacon,
[Mt. 20.4] azoknak is azt mondta: Menjetek el ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd néktek.
[Mt. 20.5] Azok pedig kimentek. Hat és kilenc óra tájban is kiment és hasonlóképpen tett.
[Mt. 20.6] Mikor tizenegy óra tájban kiment s újra ott talált némelyeket állva, így szólt hozzájuk: Mit álltok itt egész nap henyén?
[Mt. 20.7] Mert senki sem fogadott fel minket – felelték neki. Menjetek el ti is a szőlőbe, szólt hozzájuk.
[Mt. 20.8] Mikor aztán este lett, a szőlősgazda így szólt tiszttartójához: Hívd a munkásokat és add meg a bérüket! Kezdd az utolsókon, míg majd az elsőkhöz jutsz.
[Mt. 20.9] Eljöttek azok, akiket tizenegy óra körül fogadtak fel, s egy dénárt kaptak.
[Mt. 20.10] Mikor az elsők mentek oda, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.
[Mt. 20.11] S amikor megkapták, zúgolódtak a gazda ellen.
[Mt. 20.12] Azt mondták: Ezek az utolsók csak egy óráig végezték a munkát, te mégis egyenlőkké tetted őket velünk, akik a napnak terhét és izzó hevét viseltük.
[Mt. 20.13] De az mindegyiknek ezt felelte: Pajtás, én nem vagyok hozzád hamis. Hát nem egy dénárban egyeztél meg velem?
[Mt. 20.14] Vedd, ami tied és eredj. Én ennek az utolsónak ugyanannyit akarok adni, mint neked.
[Mt. 20.15] Vajon nem szabad nekem az enyémmel azt tennem, amit akarok? Vagy a te szemed azért rossz, mert én jó vagyok?
[Mt. 20.16] Ekképpen lesznek az utolsók elsőkké és az elsők utolsókká.”
[Mt. 20.17] Mikor Jézus arra készült, hogy Jeruzsálembe felmenjen, külön maga mellé vette a tizenkettőt s az úton így beszélt velük:
[Mt. 20.18] “Most felmegyünk Jeruzsálembe, s az embernek Fiát át fogják adni a főpapoknak és írástudóknak. Azok halálra fogják őt ítélni
[Mt. 20.19] s majd átadják a nemzeteknek, hogy kicsúfolják, megostorozzák és megfeszítsék, de harmadik napon fel fog támadni.”
[Mt. 20.20] Ekkor hozzálépett Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt s lábához borult, hogy valamit kérjen tőle.
[Mt. 20.21] “Mit akarsz?” – kérdezte őt az Úr, s az így felelt neki: “Mondd ki, hogy két fiam jobb- és balkezed felől üljön királyságodban.”
[Mt. 20.22] Jézus azonban ezt válaszolta neki: “Nem tudjátok, mit kértek! Vajon képesek vagytok kiinni azt a poharat, melyet nekem kell kiinnom?” – “Képesek vagyunk” – felelték.
[Mt. 20.23] Mire ő ezt mondta nekik: “Poharamból ugyan inni fogtok, de a jobb-, vagy baloldalamon való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek Atyám elkészítette.”
[Mt. 20.24] Mikor a tíz ezt meghallotta, bosszankodott a két testvéren.
[Mt. 20.25] Jézus azonban magához hívta őket, és ezt mondta: “Tudjátok, hogy a nemzeteket fejedelmeik uralmuk alá hajtják, s nagyjaik hatalmukba kerítik őket.
[Mt. 20.26] Köztetek nem így van, hanem aki közületek nagy akar lenni, kiszolgálja majd a többit
[Mt. 20.27] s aki köztetek első akar lenni, rabszolgátok lesz.
[Mt. 20.28] Mint ahogy az embernek Fia sem azért jött, hogy kiszolgálják, hanem hogy ő szolgáljon másokat, s hogy lelkét sokakért odaadja váltságul.”
[Mt. 20.29] Mikor Jerikóból eltávoztak, nagy tömeg követte őt.
[Mt. 20.30] Két vak ült az út mentén, s ahogy meghallották, hogy Jézus arra megy el, kiáltozni kezdtek: “Uram, könyörülj rajtunk, Dávidnak Fia!”
[Mt. 20.31] A sokaság azonban dorgálta őket, hogy hallgassanak, csakhogy azok annál jobban kiáltozták: “Uram, könyörülj rajtunk, Dávidnak Fia!”
[Mt. 20.32] Jézus erre megállt és fennhangon szólította őket: “Mit akartok, mit tegyek veletek?”
[Mt. 20.33] “Uram – felelték azok neki -, hogy a szemünk megnyíljék!”
[Mt. 20.34] Jézus ekkor szánalomra gerjedt irántuk és megérintette szemüket, azoknak meg azonnal megnyílt a szemük és követték őt.

Reklámok

AZ ÖRÖMHÍR MÁTÉ SZERINT 19. RÉSZ

[Mt. 19.1] Az történt, hogy amikor Jézus ezeket a beszédeket befejezte, továbbment Galileából és a Jordánon túl Júdea határába érkezett.
[Mt. 19.2] Nagy tömeg követte oda, s ott gyógyította őket.
[Mt. 19.3] Farizeusok is mentek hozzá s kísértették őt. Azt kérdezték tőle: “Szabad-e bármilyen okból feleséget elbocsátani?”
[Mt. 19.4] Ezt felelte nekik: “Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé alkotta őket
[Mt. 19.5] és ezt mondta nekik: Ebből az okból a férfi elhagyja atyját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, úgyhogy a kettő egy hússá lesz?
[Mt. 19.6] Így hát többé nem két, hanem egy hús ők. Amit hát az Isten egy igába fogott, ember azt szét ne válassza.”
[Mt. 19.7] “Hát akkor – kérdezték tőle – Mózes miért rendelkezett úgy, hogy válólevelet kell adni, s úgy bocsátani el az asszonyt?”
[Mt. 19.8] “Mert Mózes – felelte nekik keményszívűségetekre tekintett, amikor megengedte nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. Kezdettől fogva azonban nem volt ez így.
[Mt. 19.9] Azt mondom hát nektek, hogyha valaki feleségét – más okból, mint paráznaságért – elbocsátja, és mással kél össze, házasságot tör.”
[Mt. 19.10] “Ha ilyen az ember ügye az asszonnyal mondották tanítványai -, akkor nem hasznos dolog a házasodás.”
[Mt. 19.11] Jézus ezt felelte: “Nem mindenkiben van helye ennek az igének, hanem csak azokban, akiknek képesség adatott annak befogadására.
[Mt. 19.12] Vannak ugyanis heréltek, akik anyjuk méhétől fogva úgy születtek, vannak heréltek, akiket az emberek heréltek ki és vannak heréltek, akik a mennyek királyságáért magukat herélték ki. Aki képes arra, hogy ennek az igének helyet adjon, az adjon neki helyet.”
[Mt. 19.13] Ekkoriban gyermekeket vittek hozzá, hogy – kezét rájuk vesse és imádkozzék értük, tanítványai azonban korholták őket.
[Mt. 19.14] Ám Jézus így szólt: “Engedjétek ide a gyermekeket! Ne akadályozzátok őket abban, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek királysága.”
[Mt. 19.15] S az után, hogy kezét rájuk vetette, elment onnan.
[Mt. 19.16] Egyszer csak valaki hozzáment és megszólította: “Tanító, mi az a jó, amit tennem kell, hogy az örök élet enyém lehessen?”
[Mt. 19.17] “Miért kérdezel engem a jó felől?” – felelte neki.” Csak egy a jó! Ha pedig az életre be akarsz menni, őrizd meg a parancsolatokat!”
[Mt. 19.18] “Melyeket?” – kérdezte tőle, mire Jézus ezt felelte: “Ezeket: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Hamis tanúságot ne tégy!
[Mt. 19.19] Tiszteld atyádat és anyádat! Továbbá: Szeresd felebarátodat, mint magadat!”
[Mt. 19.20] Az ifjú ezt válaszolta neki: “Ezeket megőriztem. Mi hiányom van még?”
[Mt. 19.21] Jézus ezt felelte neki: “Akarod a végső célt elérni? Eredj el, add el vagyonodat, oszd el a szegényeknek s kincsed lesz a mennyben. Aztán jer, kövess engem!”
[Mt. 19.22] Mikor az ifjú ezt a szót meghallotta, megszomorodott és elment, mert sok szerzeménye volt.
[Mt. 19.23] Jézus pedig így szólt tanítványaihoz: “Bizony azt mondom nektek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyek királyságába.
[Mt. 19.24] Újra csak azt mondom nektek: Kevesebb fáradtsággal megy be valahova egy teve egy tű fokán keresztül, mint ahogy a gazdag megy be a mennyek királyságába.”
[Mt. 19.25] Ahogy tanítványai ezt meghallották, nagyon megdöbbentek és így szóltak: “Ki menekülhet meg tehát akkor?”
[Mt. 19.26] Jézus azonban rájuk nézett és ezt mondta nekik: “Embereknél ez lehetetlen, de minden lehetséges az Istennél.”
[Mt. 19.27] Erre Péter megszólalt: “Lám, mi mindent elhagytunk, és téged követtünk. Mi lesz hát akkor velünk?”
[Mt. 19.28] Jézus ezt válaszolta nekik: “Bizony azt mondom nektek, hogy ti, akik követtek engem, majd az újonnan születéskor, mikor az embernek Fia dicsőséges trónjára fog ülni, ti magatok is tizenkét trónon fogtok ülni, s így fogjátok ítélni Izráel tizenkét nemzetségét.
[Mt. 19.29] Mindenki, aki az én nevemért házakat, testvéreket, apát, anyát, gyermekeket vagy szántóföldeket elhagyott, ezeknek sokszorosát fogja kapni, és örökrészül kap örök életet.
[Mt. 19.30] Sok első lesz majd akkor utolsó és sok utolsó első.

AZ ÖRÖMHÍR MÁTÉ SZERINT 18. RÉSZ

[Mt. 18.1] Abban az órában a tanítványok odamentek Jézushoz és azt kérdezték: “Ugyan ki a legnagyobb a mennyek királyságában?”
[Mt. 18.2] Ő erre magához hívott egy gyermeket, közéjük állította
[Mt. 18.3] és így szólt: “Bizony azt mondom nektek, ha meg nem fordultok, és olyanok nem lesztek, mint a gyermekek, még csak be sem mentek a mennyek királyságába.
[Mt. 18.4] Aki tehát annyira lealázza magát, mint ez a gyermek, az lesz a legnagyobb a mennyek királyságában.
[Mt. 18.5] S aki az én nevemben magához fogad egy ilyen gyermeket, engem fogad magához.
[Mt. 18.6] Aki tőrbe ejt egyet e kicsinyek közül, akik bennem hisznek, annak hasznára volna, ha malomkövet akasztanának a nyakába, s a tengerbe süllyedne.
[Mt. 18.7] Jaj a világnak a kelepcék miatt! Mert kikerülhetetlenek, hogy kelepcék támadjanak, azonban jaj annak az embernek, aki által keletkeznek a kelepcék.
[Mt. 18.8] Ha kezed vagy lábad ejt tőrbe, vágd le és vesd el magadtól, jobb neked, hogy bénán vagy sántán menj be az életre, minthogy két kézzel vagy két lábbal vessenek az örök tűzre.
[Mt. 18.9] S ha szemed visz kelepcébe, vájd ki, vesd el magadtól, jobb, ha egy szemmel mégy be az életre, minthogy két szemmel vessenek a tüzes gyehennára.
[Mt. 18.10] Jól vigyázzatok, hogy e kicsinyek közül egyről megvetőleg ne gondolkozzatok. Mert azt mondom nektek, angyalaik a mennyekben mindenkor látják mennybéli Atyám orcáját.
[Mt. 18.11] Azért jött az ember Fia, hogy megmentse, ami elveszett.
[Mt. 18.12] Mi a véleményetek? Ha egy embernek száz juha volna, s azok közül egy eltévelyednék, nem hagyná-e a kilencvenkilencet a hegyeken s nem menne-e el, hogy megkeresse az eltévedtet?
[Mt. 18.13] Ha pedig úgy történnék, hogy megtalálja, bizony azt mondom, jobban örülne neki, mint a kilencvenkilencnek, mely nem tévelyedett el.
[Mt. 18.14] Így van ez! S a ti mennybéli Atyátok nem akarja, hogy e kicsinyek közül egy is elvesszen.
[Mt. 18.15] Ha testvéred vétkeznék, eredj, győzd meg őt négyszemközt egyedül. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet.
[Mt. 18.16] Ha pedig nem hallgat rád, vigyél magaddal egyet, vagy kettőt, hogy két vagy három tanú szája erősítsen meg minden szót.
[Mt. 18.17] Ha rájuk sem hallgatna, mondd meg a gyülekezetnek. Ha a gyülekezetre sem hallgatna, olyan legyen neked, mintha pogány vagy vámszedő volna.
[Mt. 18.18] Bizony azt mondom nektek, hogy amit a földön megköttök, a mennyben is kötve lesz, és amit csak megoldotok a földön, a mennyben is oldva lesz.
[Mt. 18.19] Ismét mondom nektek, hogyha közületek ketten a földön bármi dolog felől is megegyeznek, és azt kérik, mennybéli Atyám meg fogja nekik adni.
[Mt. 18.20] Mert ahol az én nevemben ketten vagy hárman összegyűlnek, közöttük vagyok.”
[Mt. 18.21] Ekkor Péter lépett hozzá s megkérdezte: “Hányszor vétkezhet ellenem testvérem úgy, hogy meg kell bocsátanom neki? Hétszer is?”
[Mt. 18.22] Jézus ezt felelte neki: “Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem akár hetvenhétszer.
[Mt. 18.23] Ezért a mennyek királysága olyan királyhoz hasonló, aki le akarta számoltatni rabszolgáit.
[Mt. 18.24] Mikor a számonkérést elkezdte, hozzávittek valakit, aki tízezer talentummal volt adósa.
[Mt. 18.25] Mivel nem volt miből megadni, megparancsolta a király, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit és mindenét, amije van, s abból fizessék meg tartozását.
[Mt. 18.26] Leborult hát a rabszolga, a földet csókolta előtte s úgy kérte: Légy hosszútűrő velem s mindent meg fogok adni neked.
[Mt. 18.27] Az úr szánalomra gerjedt a rabszolga iránt és elbocsátotta őt, tartozását is elengedte.
[Mt. 18.28] Ahogy az a rabszolga elment, rátalált egyik rabszolgatársára, aki neki száz dénárral tartozott. Megragadta azt, fojtogatta, s azt mondta neki: Add meg, amivel tartozol.
[Mt. 18.29] Leborult hát a rabszolgatársa s úgy esengett neki: Légy hosszútűrő velem s mindent megadok neked.
[Mt. 18.30] De az nem volt rá hajlandó, hanem elment s tömlöcbe vettette, amíg tartozását lerója.
[Mt. 18.31] Mikor rabszolgatársai a történteket látták, rendkívül elszomorodtak, elmentek és felvilágosították a királyt mind a felől, ami történt.
[Mt. 18.32] Ekkor ura magához hívatta, és ezt mondta neki: Gonosz rabszolga! Én a te tartozásodat ezután, hogy rimánkodtál nekem, mind elengedtem.
[Mt. 18.33] Hát nem kellett volna-e neked is könyörülnöd rabszolgatársadon, mint ahogy én könyörültem rajtad?
[Mt. 18.34] Ekkor megharagudott az ura s a kínzóknak adta őt át arra az időre, míg tartozását mind meg nem fizeti neki.
[Mt. 18.35] Mennyei Atyám is így fog tenni veletek, ha mindenikőtök szívből meg nem bocsát testvérérének.”

AZ ÖRÖMHÍR MÁTÉ SZERINT 17. RÉSZ

[Mt. 17.1] Hat nap múltán Jézus magához vette Pétert, Jakabot, meg testvérét, Jánost és felvitte őket egyedül egy igen magas hegyre.
[Mt. 17.2] Aztán a szemük láttára átalakult, az arca világítani kezdett, mint a nap, ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának.
[Mt. 17.3] Egyszerre láthatóvá lett nekik Mózes és Illés is, amint vele beszélgettek.
[Mt. 17.4] “Uram – szólt Péter Jézushoz – kellemes itt lennünk! Ha akarod, három sátrat készítek, egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.”
[Mt. 17.5] Még beszélt, mikor hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk s a ködből hang hallatszott: “Ez az én szeretett Fiam, ő nyerte el tetszésemet! Hallgassatok reá!”
[Mt. 17.6] Mikor a tanítványok ezt meghallották, arcukra borultak és nagyon megijedtek.
[Mt. 17.7] De hozzájuk lépett Jézus, megérintette őket és így szólt: “Keljetek fel, ne féljetek!”
[Mt. 17.8] Mikor azonban szemüket felemelték, senki mást nem láttak, csak Jézust egyedül.
[Mt. 17.9] Mialatt lementek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: “Senkinek se mondjátok el a látomást, míg az embernek Fia a halottak közül fel nem támad.”
[Mt. 17.10] A tanítványok aztán megkérdezték őt: “Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?”
[Mt. 17.11] “Illés ugyan eljön – felelte – s helyre fog mindent állítani,
[Mt. 17.12] azt mondom azonban nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismertek rá, hanem kényük-kedvük szerint bántak vele. Így kell az ember Fiának is szenvednie tőlük.”
[Mt. 17.13] Akkor látták be a tanítványok, hogy Bemerítő Jánosról beszélt nekik.
[Mt. 17.14] Mikor a sokasághoz érkeztek, egy ember hozzálépett, térdreborult előtte
[Mt. 17.15] és így szólt: “Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros és gonoszul szenved. Sokszor esik ugyanis tűzbe, sokszor vízbe.
[Mt. 17.16] Elvittem őt tanítványaidhoz is, de képtelenek voltak meggyógyítani őt.”
[Mt. 17.17] Megszólalt ekkor Jézus: “Óh, hitetlen, elfajult nemzedék! Meddig leszek még veletek? Meddig hordozlak még titeket? Hozzátok őt ide hozzám!”
[Mt. 17.18] Jézus aztán keményen rászólt s arra kiment belőle az ördögi szellem, a fiú pedig attól az órától fogva meggyógyult.
[Mt. 17.19] A tanítványok aztán külön odamentek Jézushoz és megkérdezték: “Miért nem voltunk képesek mi kiűzni azt?”
[Mt. 17.20] “Kishitűségetek miatt” felelte nekik.” Bizony azt mondom nektek, ha csak mustármagnyi hitetek volna, s azt mondanátok ennek a hegynek: Eredj át innen amoda! Átmenne. Semmi sem lesz nektek lehetetlen.
[Mt. 17.21] Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.”
[Mt. 17.22] Mikor Galileában összejöttek, Jézus ezt mondta nekik: “Kell, hogy az embernek Fiát átadják az emberek kezébe,
[Mt. 17.23] azok meg fogják ölni, de a harmadik napon fel fog támadni.” Erre igen elszomorodtak.
[Mt. 17.24] Mikor Kapernaumba érkeztek, odamentek a kétdrachmaszedők Péterhez és megkérdezték: “Hát a tanítótok nem fizeti a két drachmát?”
[Mt. 17.25] “Megfizeti” – felelte Péter. De mikor hazaért, Jézus megelőzte őt ezzel a kérdéssel: “Hogy vélekedsz Simon? Kiktől szednek vámot és adót a föld királyai? Fiaiktól, vagy az idegenektől?”
[Mt. 17.26] Péter azt felelte: “Az idegenektől!” “Akkor tehát a fiak mentesek – válaszolta Jézus. –
[Mt. 17.27] De hogy belénk ne ütközzenek, és tőrbe ne essenek, eredj a tóra, vesd ki horgodat, vond ki az első feljövő halat, ha annak a száját kinyitod, egy sztátért találsz majd benne. Fogd azt s add oda nekik értem és magadért.”

2010. április 27. Húsvét, 4. hét, kedd A nap liturgikus színe: fehér

Isten azokat, akik hittel fogadták szavát, Jézusnak ajándékozta. Azok, akik a hit által krisztusiak, keresztények lettek, az örök élet ígéretét kapták. Krisztus nyájához tartoznak, és ő mint jó Pásztor vezeti őket

ApCsel 11,19-26

Azok pedig, akik az István miatt kitört üldözés elől szétszóródtak, elmentek Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, de nem hirdették az igét senki másnak, csak a zsidóknak. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirenei férfi, akik, mikor eljutottak Antióchiába, a görögökhöz is beszéltek, hirdetve az Úr Jézust. Az Úr keze velük volt, úgyhogy a hívek nagy számban tértek meg az Úrhoz. Hírük eljutott a jeruzsálemi egyház fülébe, ezért elküldték Barnabást Antióchiába. Amikor odaérkezett és látta Isten kegyelmét, megörült, és mindnyájukat arra buzdította, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban, mert derék férfi volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagy tömeg csatlakozott az Úrhoz. Barnabás azután elutazott Tarzusba, hogy felkeresse Sault, és mikor megtalálta, elhozta Antióchiába. Egy álló esztendőn át jelen voltak az összejöveteleken, s nagy tömeget tanítottak. Antióchiában nevezték először a tanítványokat keresztényeknek.
Jn 10,22-30

Jeruzsálemben elérkezett a templomszentelés ünnepe. Tél volt. Jézus a templomban járt, Salamon tornácában. A zsidók körülvették őt, és azt mondták neki: ,,Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus azt felelte nekik: ,,Mondtam nektek, de nem hiszitek. Tanúskodnak rólam a tettek, amelyeket Atyám nevében művelek, de ti nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem, és én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből. Amit Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.”

2010. április 27., kedd A hívők hálója

Istennek nem a hatalmasokra, hanem a kicsinyekre van szüksége az Egyházban. Aki megérti hívását, kicsi lesz és a kicsinyek barátja lesz.

Csak olyan Egyház lesz képes meghallani Isten hívását, amelyik könyörgésével újra és újra Istenhez tud fordulni. Csak akkor halljuk meg, mit akar mondani nekünk Isten és csak akkor kapjuk meg, amit adni szeretne nekünk, ha imáinkkal újra és újra Hozzá fordulunk. (…)

Végül is a hivatás csak ott születik, ahol egységet és kölcsönös szeretetet talál. Gyakran hiányzik a szeretet, a kommunikáció, a valódi megosztás hálója, úgy, hogy az egyén az Urat találhassa a középpontban, önmagát pedig a maga helyén az Úr mellett.

Ahol ez a háló laza és gyenge, átengedi azokat, akiket meg kellene tartania. Erős hálóra van szükség azok között, akik hisznek Isten hívásában, hogy meghívása válaszra találhasson.

Klaus Hemmerle

2010. április 27. – Kedd

Abban az idoben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt.
Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók
körülvették ot, és megkérdezték: “Meddig tartasz még bizonytalanságban
minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt:
“Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám
nevében muvelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem
vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem
oket, és ok követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el
soha, és senki sem ragadja el oket kezembol. Atyám, aki nekem adta oket,
hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el oket Atyám kezébol. Én és
az Atya egy vagyunk.”
Jn 10,22-30

Elmélkedés:

Felelosségérzet és határozottság sugárzik Jézus szavaiban. A jó pásztor
felelosségérzete a rábízottak felé, hiszen az a küldetése, hogy irgalmas
szeretettel mindenkit hívjon, visszahívjon és elvezessen Istenhez.
Ugyanakkor határozott is, tudja küldetésének tétjét: mindenkit el kell
vezetnie, s nem hagyhatja, hogy Isten és az o szeretete nélkül elvesszenek
az emberek. Pásztornak felismerni, követendo példának elismerni, ez a mi
feladatunk. Hinni abban, hogy az életre, az örök életre vezet, ez a mi
felelosségünk. Egykor sokan elbizonytalanodtak, visszautasították Jézust
vagy nem hittek benne. Mi hallgassunk rá, engedjük, hogy vezessen minket
az üdvösséget adó Isten felé.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem: úgy állok elotted, mint a gyermek. Te magad akarod, hogy olyanok
legyünk, mint a gyermek: aki teljesen szót fogad a felsobb akaratnak.
Ledobom magamról minden büszkeségemet, ami elotted szégyenem. Készséges
lélekkel figyelek szavadra.