Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

május 2, 2010 havi archívum

AZ ÖRÖMHÍR MÁRK SZERINT 12. RÉSZ

[Mk. 12.1] Majd példázatokban kezdett szólni: “Egy ember szőlőt ültetett, körülkerítette, sajtót vésett le benne, tornyot is épített, majd kiadta szőlőműveseknek. Aztán külföldre utazott.
[Mk. 12.2] A maga idejében egy rabszolgát küldött a szőlőművesekhez, hogy kapjon a szőlőművesektől a szőlő terméséből.
[Mk. 12.3] Ám azok megfogták, megverték, és üresen bocsátották el.
[Mk. 12.4] Ekkor újra elküldött hozzájuk egy másik rabszolgát, azt is megsebesítették a fején és meggyalázták.
[Mk. 12.5] Mást küldött, megölték, sok mást is, azokat részben megverték, részben megölték.
[Mk. 12.6] De volt még valakije: egy szeretett fia. Utolsónak azt küldte hozzájuk. Úgy gondolta: talán csak megszégyenülnek a fiammal szemben.
[Mk. 12.7] De azok a földművesek így beszéltek egymás között: Ez az örökös! Jertek öljük meg és mienk lesz az örökrésze!
[Mk. 12.8] Ekkor megfogták, megölték és kivetették a szőlőből!
[Mk. 12.9] Vajon mit fog a szőlő ura tenni? Megjön, elpusztítja a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja oda.
[Mk. 12.10] Hát nem olvastátok ezt az írást: Az a kő, melyet az építők a próbán elvetettek, lett a szegletkő?
[Mk. 12.11] Az Úrtól indult ez ki. Szemünk előtt mégis csodálatos!”
[Mk. 12.12] Ezután igyekeztek elfogni őt, de féltek a tömegtől. Észrevették ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot. Azzal otthagyták Jézust és elmentek.
[Mk. 12.13] A farizeusok és Heródes-pártiak közül hozzáküldtek egyeseket, hogy valamelyik szaván megfogják őt.
[Mk. 12.14] Elmentek és így szóltak hozzá: “Tanító, tudjuk, hogy igaz vagy és nem törődsz senkivel sem, mert nem nézed az emberek személyét, hanem az Isten útját a valóság alapján tanítod! Szabad-e a császárnak adót fizetni? Megfizessük-e, vagy ne fizessük?”
[Mk. 12.15] Ő azonban átlátta képmutatásukat és így felelt nekik: “Miért kísértetek? Hozzatok ide nekem egy dénárt, hadd lássam!”
[Mk. 12.16] Hoztak, mire megkérdezte tőlük: “Kinek a képe és felirata ez?” “A császáré” – felelték neki.
[Mk. 12.17] Mire Jézus így szólt hozzájuk: “Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené.” Elcsodálkoztak rajta.
[Mk. 12.18] Aztán szadduceusok jöttek hozzá, kik azt beszélik, hogy nincs feltámadás. Ők is kérdést intéztek hozzá.
[Mk. 12.19] “Tanító! – szóltak – Mózes azt írta nekünk, hogyha valakinek úgy hal meg a testvére, hogy feleséget hagy hátra, de nem hagy gyermeket, vegye el a testvére az asszonyt és támasszon magot a testvérnek.
[Mk. 12.20] Hét testvér volt és az első feleséget vett, de meghalt és nem hagyott magot.
[Mk. 12.21] Elvette a nőt a második és meghalt úgy, hogy nem hagyott magot. A harmadik hasonlóképpen.
[Mk. 12.22] Úgy tett mind a hét és nem hagytak magot. Mindegyik közül utolsónak az asszony is meghalt.
[Mk. 12.23] A feltámadáskor, mikor majd felkelnek a sírból, közülük kié lesz az asszony? Hiszen heten bírták feleségül.”
[Mk. 12.24] Jézus ezt felelte nekik: “Nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát?
[Mk. 12.25] Mikor ugyanis a halottak közül feltámadnak, sem feleséget nem vesznek, sem nőül nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint a mennyekben az angyalok.
[Mk. 12.26] A halottakat illetően pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-e Mózes könyvében, hogy a csipkebokornál mit szólt az Isten: Én vagyok Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákobnak Istene?
[Mk. 12.27] Nem halottak Istene az Isten, hanem élőké! Nagyon eltévedtetek!”
[Mk. 12.28] Az egyik írástudó, miután hallotta vitájukat, hozzáment és látva, hogy helyesen felelt meg nekik, megkérdezte tőle: “Mindegyik közül melyik parancsolat az első?”
[Mk. 12.29] “Az első ez: – felelte Jézus – Halljad Izráel, az Úr a mi Istenünk egy Úr!
[Mk. 12.30] Szeresd hát az Urat, Istenedet egész szívedből, egész lelkedből, egész gondolkodásodból és minden egész erődből!
[Mk. 12.31] A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat! Más ezeknél nagyobb parancsolat nincsen!”
[Mk. 12.32] “Helyesen van Tanító – válaszolt neki az írástudó -, a valóságnak megfelelően mondtad, hogy egy az Isten és nincs több rajta kívül.
[Mk. 12.33] Továbbá, hogy egész szívből, teljes belátásból és egész erődből szeretni Őt és szeretni felebarátunkat, mint magunkat: több minden egészen égő és véres áldozatnál.”
[Mk. 12.34] Jézus mikor észrevette, hogy értelmesen felelt, így szólt hozzá: “Nem messze vagy az Isten Királyságától.” Többé azután senki sem merte őt megkérdezni.
[Mk. 12.35] Amikor Jézus a templomban tanított, előhozta ezt a kérdést: “Hogy mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak a Fia?
[Mk. 12.36] Maga Dávid a Szent Szellem által ezt mondta: Szólt az Úr az én Uramnak: Ülj le jobbom felől, míg ellenségeidet lábad alá nem vetem!
[Mk. 12.37] Maga Dávid mondja őt Urának. Honnan fia hát neki?”
[Mk. 12.38] A nagy tömegnek öröm volt hallgatnia őt. Tanítás közben így szólt egyszer: “Őrizkedjetek az írástudóktól, kiknek az a kívánságuk, hogy palástban járhassanak, és a piacokon köszöntsék őket,
[Mk. 12.39] a zsinagógában elől üljenek, a lakomákon az első helyeket szeretik.
[Mk. 12.40] Az özvegyek házát ők eszik föl, bár színből hosszan imádkoznak. Ezeknek bőségesebben jár ki majd az ítélet!”
[Mk. 12.41] Aztán leült a persely ellenében és figyelte, hogy a tömeg hogyan dobja pénzét a perselybe. Sok gazdag sokat vetett.
[Mk. 12.42] Majd jött egy szegény özvegy és két fillért dobott, azaz egy negyed pénzt.
[Mk. 12.43] Magához szólította tanítványait és így szólt hozzájuk: “Bizony azt mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy mindazoknál többet vetett, akik a perselybe dobtak.
[Mk. 12.44] Mert mindenki a feleslegéből vetett, de ez a maga szűkösségéből mindenét bedobta, amije volt, még a betevő falatját is.”

Reklámok

AZ ÖRÖMHÍR MÁRK SZERINT 11. RÉSZ

[Mk. 11.1] Mikor Jeruzsálemhez közeledtek, az Olajfák hegyén Betfagénál és Betániánál tanítványai közül kettőt elküldött.
[Mk. 11.2] “Menjetek el a veletek szemben levő faluba – mondotta nekik. Ahogy beértek, tüstént rátaláltok egy megkötött szamárcsikóra, melyen még ember soha sem ült. Oldjátok el és hozzátok ide!
[Mk. 11.3] Ha pedig valaki megkérdezné tőletek: Miért teszitek ezt? Mondjátok: Az Úrnak van szüksége rá, s azonnal elbocsátja azt ide.”
[Mk. 11.4] El is mentek és kinn az utcán egy ajtónál találtak egy megkötött szamárcsikót. Eloldották.
[Mk. 11.5] De az ott állók közül némelyek megkérdezték őket: “Miért oldjátok el a szamárcsikót?”
[Mk. 11.6] Úgy feleltek nekik, ahogy Jézus mondta, mire elbocsátották azokat.
[Mk. 11.7] Jézushoz vitték aztán a csikót, rárakták köpenyeiket s ő ráült.
[Mk. 11.8] Sokan köpenyeikkel terítették be az utat, mások meg gallyakkal, melyeket a mezőkről tördeltek.
[Mk. 11.9] Akik előtte mentek, s akik követték így kiáltoztak: “Hozsánna! Áldott az, aki az Úr nevében jön!
[Mk. 11.10] Áldott atyánknak, Dávidnak érkező királysága! Hozsánna a magasságokban!”
[Mk. 11.11] Aztán bement Jeruzsálembe a szent helyre. Ott mindent megtekintett, majd késő lévén, a tizenkettővel kiment Betániába.
[Mk. 11.12] Másnap, mikor Betániából távoztak, megéhezett.
[Mk. 11.13] Már messziről meglátott egy dús levélzetű fügefát s odament, hogy talán talál rajta valamit. De mikor hozzáért, semmit sem talált rajta, csak levelet. Mert még nem volt itt a fügék ideje!
[Mk. 11.14] Ekkor megszólalt s így szólt a fához: “Senki rólad többé gyümölcsöt ne egyék az örökkorig soha.” A tanítványai hallották.
[Mk. 11.15] Jeruzsálembe érkeztek. Bementek a szenthelyre s Jézus hozzáfogott, hogy kiűzze a szenthelyről azokat, akik ott árusítottak és vásároltak. A pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit felforgatta
[Mk. 11.16] és nem engedte, hogy bárki is bármilyen eszközt átvigyen a szenthelyen.
[Mk. 11.17] Majd tanította őket.” Nincs-e megírva, hogy az én házamat az összes nemzetek imádság házának fogják nevezni? Ti azonban rablók barlangjává tettétek.”
[Mk. 11.18] Meghallották azt a főpapok és írástudók és keresték, milyen módon veszíthetnék őt el. Féltek ugyanis tőle, mert az egész tömeget megdöbbentette tanítása.
[Mk. 11.19] Mikor aztán este lett, kimentek a városból.
[Mk. 11.20] Mikor kora reggel arra mentek, észrevették, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradt.
[Mk. 11.21] Péter, aki visszaemlékezett, megjegyezte: “Rabbi, nézd csak, a fügefa, melyet megátkoztál, kiszáradt.”
[Mk. 11.22] Jézus erre így szólt hozzájuk: “Legyen hitetek Istenben!
[Mk. 11.23] Bizony azt mondom nektek, hogyha valaki azt mondaná ennek a hegynek: Emelkedj fel és hullj a tengerbe, ha nem kételkedne szívében, hanem hinné, hogy amit mond, megtörténik, akkor meg is lenne neki.
[Mk. 11.24] Ezért azt mondom nektek: Akármiért imádkoztok is, higgyétek, hogy már megkaptátok, amit kértek és meg lesz nektek!
[Mk. 11.25] De ha valamikor imádkozva álltok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valamit tartogattok, hogy a ti mennyben lakó Atyátok is megbocsássa a ti botlásaitokat.
[Mk. 11.26] Ha pedig ti nem bocsáttok meg, mennyei Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket.”
[Mk. 11.27] Ismét Jeruzsálembe mentek. Mikor a szenthelyen járt, hozzámentek a főpapok, írástudók és vének
[Mk. 11.28] és megkérdezték tőle: “Milyen felhatalmazással teszed ezeket? Ki adta neked a felhatalmazást, hogy ezeket tehesd?”
[Mk. 11.29] Jézus ezt felelte nekik: “Kérdezek tőletek egy dolgot, feleljetek nekem, akkor majd én is megmondom nektek, miféle felhatalmazással cselekszem ezeket.
[Mk. 11.30] János bemerítése a mennyből való volt-e, vagy emberektől? Feleljetek nekem.”
[Mk. 11.31] Ekkor magukban számítgatták a dolgot: “Ha azt mondjuk – szóltak – a mennyből való, azt fogja mondani: Miért nem hittetek akkor neki?
[Mk. 11.32] Ha pedig azt mondjuk, hogy az emberektől,” féltek a néptől, mert mind azt tartották Jánosról, hogy valóban próféta.
[Mk. 11.33] Azt felelték hát Jézusnak: “Nem tudjuk.” Jézus is ezt mondta hát nekik: “Én sem mondom meg nektek, milyen felhatalmazás alapján cselekszem ezeket.”

AZ ÖRÖMHÍR MÁRK SZERINT 10. RÉSZ

[Mk. 10.1] Felkelt és elment onnan Júdea tájaira s a Jordánon túlra. Ismét tömeg vonult vele s amint szokása volt, újra tanítgatta őket.
[Mk. 10.2] Farizeusok mentek hozzá s megkérdezték: “Szabad-e a férfinak az asszonyt elbocsátani?” Kísérteni akarták!
[Mk. 10.3] “Mit parancsolt nektek Mózes?” – szólt nekik Jézus.
[Mk. 10.4] Mire azok ezt felelték: “Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elbocsássuk az asszonyt.”
[Mk. 10.5] Jézus erre ezt mondta nekik: “Kemény szívetekre tekintve írta nektek ezt a parancsolatot.
[Mk. 10.6] Ámde már a teremtés kezdetétől fogva férfivá és nővé tette Isten őket.
[Mk. 10.7] Ezért hagyja el a férfi atyját s az anyját
[Mk. 10.8] és lesz a kettő egy hússá, úgyhogy azontúl nincs két, hanem csak egy hús!
[Mk. 10.9] Amit hát az Isten egy igába fogott, ember azt ne válassza széjjel!”
[Mk. 10.10] Otthon a tanítványai újra megkérdezték e felől
[Mk. 10.11] s ő ezt mondotta nekik: “Aki elbocsátja a feleségét, és másikkal házasodik össze, házasságtörést követ el amazzal szemben.
[Mk. 10.12] Ha meg az asszony bocsátja el férjét és köt utána mással házasságot, házasságtörővé lesz.”
[Mk. 10.13] Gyermekeket hoztak hozzá, hogy megérintse őket, de a tanítványok korholták azokat.
[Mk. 10.14] Jézus mikor ezt észrevette, bosszankodott és rájuk szólt: “Hagyjátok, hogy a gyermekek hozzám jöjjenek! Ne akadályozzátok őket! Hiszen ilyeneké az Isten királysága.
[Mk. 10.15] Bizony azt mondom nektek, aki az Isten királyságát nem úgy fogadja, mint egy gyermek, be nem megy abba.”
[Mk. 10.16] Ekkor ölébe vette, majd megáldotta őket, és rájuk vetette kezét.
[Mk. 10.17] Mikor kiment az útra, hozzáfutott valaki, térdre esett s megkérdezte: “Jó Tanító, mit tegyek, hogy örökrészül kaphassam az örökéletet?”
[Mk. 10.18] Jézus ezt felelte neki: “Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az egy Isten.
[Mk. 10.19] A parancsolatokat ismered: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Hamis tanúságot ne tégy! Ne fosztogass! Tiszteld atyádat és anyádat!”
[Mk. 10.20] Az így felelt: “Tanító, mindezeket ifjúságomtól fogva követtem.”
[Mk. 10.21] Jézus erre ránézett és megszerette őt, majd így szólt hozzá: “Egy hiányod van: Eredj, add el, amid csak van, és oszd el a szegényeknek! Akkor kincsed lesz a mennyekben. Aztán rajta, kövess engem!”
[Mk. 10.22] Az azonban elkomorult erre a szóra és szomorúan elment, mert sok szerzeménye volt.
[Mk. 10.23] Jézus erre körültekintett tanítványain és így szólt hozzájuk: “Milyen nehezen fognak az Isten királyságába bemenni azok, akiknek vagyonuk van.”
[Mk. 10.24] Tanítványait megdöbbentették beszédei. Jézus aztán újra megszólalt és ezt mondta nekik: “Gyermekek, milyen sok bajjal jár az Isten királyságába bemenni azoknak, akik vagyonukban bíznak.
[Mk. 10.25] Kevesebb fáradtsággal megy át egy teve a tű fokán, mint egy gazdag az Isten királyságába.”
[Mk. 10.26] Azok pedig annál inkább megdöbbentek s egymás közt beszélték: “Hát ki is menekülhet meg?”
[Mk. 10.27] Jézus rájuk tekintett és így szólt: “Embereknél lehetetlen, de nem Istennél. Az Istennél minden lehetséges.”
[Mk. 10.28] Ekkor Péter ilyen beszédbe kezdett: “Lásd, mi mindent elhagytunk, s úgy követtünk téged!”
[Mk. 10.29] Jézus ezt mondta rá: “Bizony azt mondom nektek, egy ember sem hagyhat el házat, testvéreket, anyát, apát, gyermekeket, szántóföldeket értem és az örömhírért úgy,
[Mk. 10.30] hogy ne kapná meg azok százszorosát, most ebben az időben: házakat, testvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket üldözésekkel, az elkövetkező korban pedig örökéletet.
[Mk. 10.31] Sok első utolsóvá lesz és utolsók elsőkké!”
[Mk. 10.32] Úton voltak és Jeruzsálembe mentek fel. Jézus előttük ment, rajtuk pedig döbbenet ült, félve követték. Ekkor újra magához vette a tizenkettőt és azokról a dolgokról kezdett beszélni nekik, amelyek vele történni fognak. :
[Mk. 10.33] “Most felmegyünk Jeruzsálembe s az embernek Fiát át fogják adni a főpapoknak, az írástudóknak, azok halálra fogják ítélni, s át fogják adni őt a nemzeteknek.
[Mk. 10.34] Aztán kicsúfolják, megköpdösik, megostorozzák és megölik, és három nap múlva feltámad!”
[Mk. 10.35] Ekkor hozzámentek Zebedeus fiai, Jakab és János és megszólították: “Tanító, szeretnénk, ha azt, amit kérünk tőled, megtennéd nekünk.”
[Mk. 10.36] “Mit akartok? Mit tegyek veletek?” – kérdezte tőlük.
[Mk. 10.37] Ők ezt felelték neki: “Add meg nekünk, hogy dicsőségedben egyikünk jobb-, és másikunk balkezed felől ülhessen!”
[Mk. 10.38] “Nem tudjátok mit kértek!” – felelte nekik Jézus.” Képesek vagytok-e kiinni azt a poharat, melyet én iszom ki, vagy bemerülni azzal a bemerüléssel, mellyel én merítkezem be?”
[Mk. 10.39] “Képesek vagyunk” – felelték azok, mire Jézus ezt mondta nekik: “Ki fogjátok ugyan inni azt a poharat, melyet én kiiszom s be fogtok merülni azzal a bemerüléssel, mellyel
[Mk. 10.40] én bemerülök, de a jobbomon és balomon való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészítették.”
[Mk. 10.41] Mikor a tíz meghallotta az esetet, bosszankodni kezdtek Jakabon és Jánoson.
[Mk. 10.42] Erre Jézus magához szólította őket, és ezt mondta nekik: “Tudjátok, hogy azok, akiknek a nemzetek között uralkodói tekintélyük van, uraságuk alá kényszerítik, és nagyjaik fennhatóságuk alá nyomják őket!
[Mk. 10.43] Köztetek azonban nem ilyen a viszony. Ellenkezőleg. Aki közöttetek nagy akar lenni, szolgáljon ki titeket,
[Mk. 10.44] és aki köztetek első akar lenni, mindenkinek rabszolgája legyen.
[Mk. 10.45] Hiszen az embernek Fia sem azért jött, hogy őt szolgálják ki, hanem hogy ő szolgáljon ki másokat , és lelkét sokakért váltságul adja!”
[Mk. 10.46] Jerikóba értek. Mikor éppen kimentek Jerikóból ő meg a tanítványai s tekintélyes számú tömeg, egy vak koldus ült az út szélén, Timeusz fia, Bartimeusz.
[Mk. 10.47] Ez, ahogy meghallotta, hogy a názáreti Jézus megy el arra, kiabálni kezdett: “Dávidnak Fia Jézus, könyörülj rajtam!”
[Mk. 10.48] Sokan korholták, hogy elhallgattassák, de ő annál inkább kiáltozott: “Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!”
[Mk. 10.49] Jézus megállt és így szólt: “Hívjátok őt ide!” Hívták a vakot, így szóltak hozzá: “Bízzál, kelj fel, hív téged!”
[Mk. 10.50] Az erre eldobta a köpenyét, felugrott és Jézushoz ment.
[Mk. 10.51] Jézus megkérdezte: “Mit akarsz? Mit tegyek veled?” “Rabbuni – felelte a vak -, hogy látni tudjak!”
[Mk. 10.52] “Eredj – felelte neki Jézus – hited megmentett téged!” S az tüstént látott és követte őt az úton.

AZ ÖRÖMHÍR MÁRK SZERINT 9. RÉSZ

[Mk. 9.1] Azt is mondta nekik: “Bizony azt mondom nektek, hogy az itt állók között vannak olyanok, akik halált nem kóstolnak addig, amíg meg nem látják Isten királyságát, amint hatalommal elérkezik!”
[Mk. 9.2] Hat nap múltán Jézus magához vette Pétert, Jakabot és Jánost. Külön magukban felvitte őket egy igen magas hegyre és ott a szemük láttára más alakot öltött.
[Mk. 9.3] A köpenye csillogó lett, nagyon fehér, hogy kallós (fehérítő) nem képes a földön úgy megfehéríteni valamit.
[Mk. 9.4] Utóbb láthatóvá lett nekik Illés Mózessel együtt és azok Jézussal beszélgettek.
[Mk. 9.5] Ekkor megszólalt Péter és ezt mondta Jézusnak: “Rabbi, kellemes nekünk itt lennünk! Majd készítünk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.”
[Mk. 9.6] Nem tudta ugyanis mit beszél, a félelem tudniillik megrémítette őket.
[Mk. 9.7] Aztán felhő támadt s az beárnyékolta őket, a felhőből pedig szózat hangzott ki: “Ő az én szeretett Fiam! Rá hallgassatok!”
[Mk. 9.8] De mikor hirtelen körültekintettek, többé senkit sem láttak, csak Jézust, ő volt egyedül velük.
[Mk. 9.9] Miközben leszálltak a hegyről, szigorúan megparancsolta nekik, hogy abból, amit láttak, senkinek semmit el ne beszéljenek, csak majd, ha az embernek Fia a halottak közül feltámad.
[Mk. 9.10] Belekapaszkodtak ebbe a szóba, s egymással vitatkozva azt kutatták, hogy mit jelent a halottak közül feltámadni.
[Mk. 9.11] Majd kérdést intéztek hozzá: “Azt mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie.”
[Mk. 9.12] Azt felelte nekik: “Illés eljön ugyan előbb, és mindent helyreállít. Aztán – de hogy is van az embernek Fia felől megírva? Hogy sokat szenved és megvetik?
[Mk. 9.13] Én azonban azt mondom nektek, hogy Illés is eljött már és mindazt megtették vele, amit akartak, amint írva van felőle!”
[Mk. 9.14] Mikor a tanítványokhoz érkeztek, nagy tömeget láttak körülöttük, írástudókat is, akik együttesen vitatkoztak velük,
[Mk. 9.15] de ahogy meglátták őt, azonnal nagy döbbenet fogta el az egész tömeget, majd hozzáfutottak és köszöntötték őt.
[Mk. 9.16] Jézus megkérdezte azokat: “Miért vitatkoztok velük?”
[Mk. 9.17] Valaki így felelt neki a tömegből: “Tanító, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma szellem van.
[Mk. 9.18] Ez a szellem, ahol éppen megragadja, szaggatni kezdi őt, aztán tajtékzik, fogát csikorgatja, majd elfonnyad a fiú. Szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem volt rá erejük.”
[Mk. 9.19] Ekkor megszólalt Jézus és ezt mondta nekik: “Oh, hitetlen nemzedék! Meddig leszek veletek? Meddig visellek még titeket? Hozzátok ide hozzám!”
[Mk. 9.20] Odavitték hozzá. Mikor a szellem megpillantotta Jézust, azonnal össze-vissza rángatta a fiút, úgyhogy az a földre esett és tajtékozva fetrengett.
[Mk. 9.21] Jézus megkérdezte az atyját: Mennyi ideje annak, hogy ez történt vele?” “Gyermekkora óta – felelte az.
[Mk. 9.22] Sokszor vetette tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse. De ha valamire képes vagy, segíts rajtunk, gerjedj szánalomra irántunk.”
[Mk. 9.23] Jézus ezt felelte neki: “Ami azt illeti: ha képes vagy, hát minden lehetséges a hívőnek!”
[Mk. 9.24] A gyermek atyja hirtelen felkiáltott: “Hiszek – mondta -, segíts hitetlenségemen!”
[Mk. 9.25] Mikor Jézus meglátta, hogy tömeg fut hozzá, keményen rászólt a tisztátalan szellemre: “Hangtalan, néma szellem, megparancsolom neked, hogy menj ki belőle, és többé ne menj belé!”
[Mk. 9.26] Erre az felkiáltott, nagyon összerángatta a fiút és aztán kiment. A fiú meg olyan lett, mint egy holt, úgyhogy a többség azt is mondta, hogy meghalt.
[Mk. 9.27] Jézus azonban megragadta a kezét és felkeltette. S az fel is kelt.
[Mk. 9.28] Azután, hogy Jézus bement a házba, tanítványai külön megkérdezték őt: “Hogyhogy nem tudtuk kiűzni azt?”
[Mk. 9.29] Jézus ezt felelte nekik: “Ez a fajta semmi másra nem megy ki, csak az imádkozásra!”
[Mk. 9.30] Miután onnan eltávoztak, Galileán vonultak át, de nem akarta, hogy bárki is megtudja.
[Mk. 9.31] Tanítványainak oktatásával foglalkozott ugyanis. Arról beszélt nekik, hogy az embernek Fiát át fogják adni az emberek kezébe, meg fogják ölni, de három nappal azután, hogy megölték, feltámad.
[Mk. 9.32] Azok azonban nem értették meg beszédét, ám féltek hozzá kérdést intézni.
[Mk. 9.33] Kapernaumba érkeztek. Mikor benn volt a házban, megkérdezte őket: “Mit fontolgattatok az úton?”
[Mk. 9.34] Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymással az úton, hogy ki a nagyobb.
[Mk. 9.35] Miután leült és magához hívta a tizenkettőt, ezt mondta nekik: “Ha valaki első akar lenni, mindenki között utolsó legyen, mindenkinek kiszolgálója.”
[Mk. 9.36] Ezzel fogott egy gyermeket és kiállította közéjük a középre, majd ölébe vette s így szólt hozzájuk:
[Mk. 9.37] “Aki az ilyen gyermekek közül egyet az én nevemben befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki elküldött engem!”
[Mk. 9.38] “Tanító – mondta neki János -, láttunk valakit, aki a te neveddel ördögi szellemet űz ki, de nem követ minket. Eltiltottuk neki, mivelhogy nem követ minket.”
[Mk. 9.39] De Jézus ezt felelte: “Ne tiltsátok el, mert lehetetlen, hogy valaki az én nevemben úgy gyakoroljon isteni hatalmat, hogy utána nemsokára káromoljon engem.
[Mk. 9.40] Hiszen aki nincs ellenünk, mellettünk van.
[Mk. 9.41] Aki ugyanis titeket egy pohár vízzel megitat azon a címen, hogy a Krisztuséi vagytok, bizony azt mondom nektek, nem fogja elveszíteni bérét.
[Mk. 9.42] S ha valaki e legkisebbek közül, akik hisznek, egyet tőrbe ejt, az olyannak jobb volna, ha malomkővel a nyaka körül a tengerbe vetnék.
[Mk. 9.43] Ha a kezed tőrbe csal, vágd le! Jobb volna neked, hogy csonkán az életre bemenj, minthogy két karral az olthatatlan tűzbe, a gyehennába vessenek,
[Mk. 9.44] ahol nem pusztul el a férgük, és a tűz nem alszik el.
[Mk. 9.45] Ha lábad tőrbe csal, vágd le! Jobb neked sántán az életre bemenned, minthogy két lábbal a gyehennára vessenek,
[Mk. 9.46] ahol nem pusztul el a férgük, és a tűz nem alszik el.
[Mk. 9.47] Ha szemed csal tőrbe, vesd el! Kedvezőbb rád nézve, hogy félszemmel Isten királyságába bemenj, minthogy két szemmel a gyehennára vessenek.
[Mk. 9.48] Ott az ilyeneknek férge meg nem hal és tüze ki nem alszik.
[Mk. 9.49] Mert mindenkit tűzzel fognak megsózni.
[Mk. 9.50] Hasznos a só, de ha elveszti só ízét, mivel fűszerezhetnék meg? Tartsatok magatokban sót és legyetek egymás között békességben!”

2010. május 2., vasárnap Ajándékozzuk a világosságot!

Minden ellentmondás, ellenállás, szembeszegülés ellenére létezik az Isten utáni szomjúság, s nekünk az a szép hivatásunk, hogy a világosságot adjuk másoknak. Ebben áll a mi kalandunk.

Kétségtelen, hogy számos előre nem látható dolog létezik, sokféle nehézség, szenvedés és sok minden egyéb. De a Szűzanya is tudta az angyali üdvözlet pillanatában, hogy ismeretlen út áll előtte, s az Isten szenvedő szolgájáról szóló jövendöléseket és a Szentírást ismerve számíthatott arra, hogy ez az út sok szenvedéssel is jár. Ő azonban hitt az angyal szavának: ne félj, mert végül Isten lesz az erősebb, ne félj a kereszttől és az összes szenvedéstől sem, mert végül Isten vezet bennünket, és ezek a szenvedések is segítenek abban, hogy a világosság teljességére jussunk.

XVI. Benedek pápa: A római szeminárium kispapjaihoz, 2008

2010. május 2. – Húsvét 5. vasárnapja

Abban az idoben: Amikor az áruló Júdás kiment a terembol, Jézus beszélni
kezdett: “Most dicsoül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsoül benne. Ha
Isten megdicsoül benne, Isten is megdicsoíti ot saját magában, sot
hamarosan megdicsoíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új
parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket,
úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim
vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”
Jn 13,31-33a 34-35

Elmélkedés:

Szabadító szeretet
Az elmúlt napokban érdekes kis történetet olvastam egy Indiában élo
papról, illetve szerzetesrol. Egy délután az atya a városszéli ligetes
erdoben sétált, amikor az egyik fa ágán észrevett egy madarat. Madarat
persze látott már máskor is, de ez a kis állat itt furcsán viselkedett.
Mozdulatlanul ült az ágon, s egész testében remegett. Vajon mi okozhatja
különös viselkedését? – kérdezte magában az atya, s szemével keresni
kezdte a magyarázatot. Hamar megtalálta. Néhány méterrel lejjebb, a fa
lábánál egy kígyó ágaskodott a magasba, egyenesen a madárka felé, akit
szemmel láthatóan zsákmánynak tekintett. A kígyó egyre magasabbra
próbálkozott nyújtózni, hogy elkaphassa a madarat, de ez nem sikerülhetett
neki. S bár a madárka biztonságos magasságban volt, oly magasan, hogy a
kígyó nem érhette el, mégis megdermesztette a félelem. Emberek esetében
halálfélelemnek mondanánk, amit a madár érezhetett ezekben a percekben. A
pap egy ideig csendben szemlélte a két állat különös tekintetét, majd
sétabotjával ütögetni kezdte az egyik fa törzsét. A kígyó felfigyelt az
eros zajra, s amikor megpillantotta a nála nagyobb és erosebb élolényt,
leendo zsákmányáról lemondva leereszkedett és elkúszott a fuben. A madár
félelme erre megszunt, talán most értette meg, hogy a kígyó valójában nem
is árthatott volna neki ebben a helyzetben, s a következo pillanatban
szárnyait kiterjesztve boldogan felröppent a magasba. Bár ezt korábban is
megtehette volna, mégis megbénította, tehetetlenné tette a félelem
korábban.

Az utolsó vacsorán az apostolokat is ehhez hasonlóan béníthatta meg a
félelem, amikor Jézus arról beszélt, hogy valaki közülük el fogja árulni.
S néhány órával késobb tehetetlenséget és félelmet érezve menekülnek el,
amikor az Olajfák-hegyére Júdás vezetésével megérkezo katonák elfogják és
elvezetik mesterüket. A következo napok Jézus szörnyu kereszthalálától
egészen a húsvéti feltámadásig, illetve a feltámadt Jézus megjelenéséig és
a vele való találkozásokig szintén a félelem jegyében telnek. Az
evangéliumok beszámolnak arról, hogy félelmükben bezárkóznak. Félelmükbol
annak megtapasztalása mozdítja ki oket, hogy Krisztus él. Ekkor értik meg,
hogy Jézus szeretetbol vállalta a szenvedést és a halált, s feltámadásában
a mennyei Atya Jézus iránti szeretete nyilvánult meg. A Feltámadottal való
találkozás békességgel és szabadsággal tölti el az apostolokat, s olyan
örömmel, olyan felszabadultsággal indulnak el a tanúságtétel és az
igehirdetés új útján, ahogyan a szabadságát felfedezo madár száll fel a
szabad égbe.

A félelem és az aggódás sokszor bennünket is megbénít, tehetetlenné tesz.
Úgy gondoljuk, hogy nincs biztonságban az életünk. Ebbol az állapotból
azonban ki tud billenteni minket, ha a megváltó Jézusra, a szeretettel
felénk forduló Istenre gondolunk. A gonosz állandóan leselkedik ránk,
szüntelenül próbálkozik, hogy ártson nekünk, a vesztünket akarja és
zsákmánynak tekint minket, mint a kígyó a madarat. Mi pedig, amikor
észrevesszük a veszélyt, reszketünk a félelemtol, bénultan szegezzük
tekintetünket annak forrására és elfeledkezünk arról, hogy könnyedén
elmenekülhetnénk. Ekkor érkezik meg hozzánk a megváltó, szabadító Jézus,
és újra felfedezzük szabadságunk, életünk, örömünk terét. Fedezzük fel a
szeretet terét, a szeretet légkörét, amelyet Isten biztosít számunkra
élettérként! E felismerés indítson bennünket embertársaink szeretetére,
hogy úgy szeressünk mindenkit, ahogyan a megváltást és a szabadságot hozó
Krisztus szeret minket.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus, te úgy szerettél bennünket, hogy egykor életedet adtad
értünk, s úgy szeretsz minket, hogy most is nekünk adod magad. A veled
való élet biztosítja számunkra azt a szabadságot, amely megteremti a
szeretet légkörét, hogy szabadon szerethessük Istent és embertársainkat.
Te szabadon, minden kényszer és minden félelem nélkül adtad oda életedet,
hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szereteted. Taníts bennünket
arra, hogy mi is szabadon és nagylelkuen ajánljuk fel életünket Isten és
az emberek szolgálatára!

2. vasárnap: HÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA (SZENT ATANÁZ)

ApCsel 14,21-27; Zs 144,8-13; Jel 21,1-5a; Jn 13,31-35
Isten feltárta a pogányok előtt a hit kapuját

ApCsel 14,21-27

Miután ennek a városnak is hirdették az evangéliumot és sokakat tanítottak, visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Útközben megerősítették a tanítványok lelkét, és intették őket, hogy maradjanak meg a hitben. Elmondták, hogy sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába. S miután az egyes egyházakban böjtölve és imádkozva presbitereket rendeltek számukra, az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. Azután átmentek Pizídián, és Pamfíliába jutottak. Miután Pergében is hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába, onnan pedig elhajóztak Antióchiába, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva elindították őket a most elvégzett munkára. Amikor megérkeztek és egybegyűjtötték az egyházat, elbeszélték, milyen nagy dolgokat művelt általuk az Isten, és hogy a hit ajtaját megnyitotta a pogányoknak.

Zs 144,8-13

Irgalmas az Úr és könyörületes, hosszantűrő és nagyirgalmú. Jó az Úr mindenkihez, és könyörületes minden teremtményéhez. Magasztaljon téged, Uram, minden műved, és áldjanak szentjeid. Országod dicsőségét hirdessék és beszéljék el hatalmadat, hogy megismertessék az emberek fiaival hatalmadat, és országodnak fölséges dicsőségét. A te országod örökké tartó ország, és uralmad nemzedékről nemzedékre fönnáll. Hűséges az Úr minden igéjében, és szentséges minden tettében.

Jel 21,1-5a

Ekkor új eget és új földet láttam [Iz 65,17], mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé. Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet [Iz 52,1] Istentől leszállni az égből, mint a férjének felékesített menyasszonyt [Iz 61,10]. Halottam, hogy egy harsány hang a trón felől azt mondta: ,,Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, s ők az ő népe lesznek. Maga a velük levő Isten lesz az ő Istenük [Ez 37,26-27]. Isten letöröl majd a szemükről minden könnyet [Iz 25,8], és nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás [Iz 35,10], és fájdalom sem lesz többé, mert az elsők elmúltak.’ A trónon ülő így szólt: ,,Íme, megújítok mindent!’ [Iz 6,1; 43,19G] És azt mondta nekem: ,,Írd: Ezek az igék hitelesek és igazak.’

Jn 13,31-35

Miután kiment, Jézus így szólt: ,,Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne. Ha Isten megdicsőült benne, Isten is megdicsőíti őt önmagában, hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak kis ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.’