Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. május 2. – Húsvét 5. vasárnapja

Abban az idoben: Amikor az áruló Júdás kiment a terembol, Jézus beszélni
kezdett: “Most dicsoül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsoül benne. Ha
Isten megdicsoül benne, Isten is megdicsoíti ot saját magában, sot
hamarosan megdicsoíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új
parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket,
úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim
vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”
Jn 13,31-33a 34-35

Elmélkedés:

Szabadító szeretet
Az elmúlt napokban érdekes kis történetet olvastam egy Indiában élo
papról, illetve szerzetesrol. Egy délután az atya a városszéli ligetes
erdoben sétált, amikor az egyik fa ágán észrevett egy madarat. Madarat
persze látott már máskor is, de ez a kis állat itt furcsán viselkedett.
Mozdulatlanul ült az ágon, s egész testében remegett. Vajon mi okozhatja
különös viselkedését? – kérdezte magában az atya, s szemével keresni
kezdte a magyarázatot. Hamar megtalálta. Néhány méterrel lejjebb, a fa
lábánál egy kígyó ágaskodott a magasba, egyenesen a madárka felé, akit
szemmel láthatóan zsákmánynak tekintett. A kígyó egyre magasabbra
próbálkozott nyújtózni, hogy elkaphassa a madarat, de ez nem sikerülhetett
neki. S bár a madárka biztonságos magasságban volt, oly magasan, hogy a
kígyó nem érhette el, mégis megdermesztette a félelem. Emberek esetében
halálfélelemnek mondanánk, amit a madár érezhetett ezekben a percekben. A
pap egy ideig csendben szemlélte a két állat különös tekintetét, majd
sétabotjával ütögetni kezdte az egyik fa törzsét. A kígyó felfigyelt az
eros zajra, s amikor megpillantotta a nála nagyobb és erosebb élolényt,
leendo zsákmányáról lemondva leereszkedett és elkúszott a fuben. A madár
félelme erre megszunt, talán most értette meg, hogy a kígyó valójában nem
is árthatott volna neki ebben a helyzetben, s a következo pillanatban
szárnyait kiterjesztve boldogan felröppent a magasba. Bár ezt korábban is
megtehette volna, mégis megbénította, tehetetlenné tette a félelem
korábban.

Az utolsó vacsorán az apostolokat is ehhez hasonlóan béníthatta meg a
félelem, amikor Jézus arról beszélt, hogy valaki közülük el fogja árulni.
S néhány órával késobb tehetetlenséget és félelmet érezve menekülnek el,
amikor az Olajfák-hegyére Júdás vezetésével megérkezo katonák elfogják és
elvezetik mesterüket. A következo napok Jézus szörnyu kereszthalálától
egészen a húsvéti feltámadásig, illetve a feltámadt Jézus megjelenéséig és
a vele való találkozásokig szintén a félelem jegyében telnek. Az
evangéliumok beszámolnak arról, hogy félelmükben bezárkóznak. Félelmükbol
annak megtapasztalása mozdítja ki oket, hogy Krisztus él. Ekkor értik meg,
hogy Jézus szeretetbol vállalta a szenvedést és a halált, s feltámadásában
a mennyei Atya Jézus iránti szeretete nyilvánult meg. A Feltámadottal való
találkozás békességgel és szabadsággal tölti el az apostolokat, s olyan
örömmel, olyan felszabadultsággal indulnak el a tanúságtétel és az
igehirdetés új útján, ahogyan a szabadságát felfedezo madár száll fel a
szabad égbe.

A félelem és az aggódás sokszor bennünket is megbénít, tehetetlenné tesz.
Úgy gondoljuk, hogy nincs biztonságban az életünk. Ebbol az állapotból
azonban ki tud billenteni minket, ha a megváltó Jézusra, a szeretettel
felénk forduló Istenre gondolunk. A gonosz állandóan leselkedik ránk,
szüntelenül próbálkozik, hogy ártson nekünk, a vesztünket akarja és
zsákmánynak tekint minket, mint a kígyó a madarat. Mi pedig, amikor
észrevesszük a veszélyt, reszketünk a félelemtol, bénultan szegezzük
tekintetünket annak forrására és elfeledkezünk arról, hogy könnyedén
elmenekülhetnénk. Ekkor érkezik meg hozzánk a megváltó, szabadító Jézus,
és újra felfedezzük szabadságunk, életünk, örömünk terét. Fedezzük fel a
szeretet terét, a szeretet légkörét, amelyet Isten biztosít számunkra
élettérként! E felismerés indítson bennünket embertársaink szeretetére,
hogy úgy szeressünk mindenkit, ahogyan a megváltást és a szabadságot hozó
Krisztus szeret minket.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus, te úgy szerettél bennünket, hogy egykor életedet adtad
értünk, s úgy szeretsz minket, hogy most is nekünk adod magad. A veled
való élet biztosítja számunkra azt a szabadságot, amely megteremti a
szeretet légkörét, hogy szabadon szerethessük Istent és embertársainkat.
Te szabadon, minden kényszer és minden félelem nélkül adtad oda életedet,
hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szereteted. Taníts bennünket
arra, hogy mi is szabadon és nagylelkuen ajánljuk fel életünket Isten és
az emberek szolgálatára!

Reklámok

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: