Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

május 6, 2010 havi archívum

AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 12. RÉSZ

[Lk. 12.1] Mikor tízezrekre menő tömeg gyűlt össze nála, úgyhogy egymást taposták, először tanítványaihoz kezdett beszélni: “Őrizkedjetek a farizeusok kovászától, amely képmutatás.
[Lk. 12.2] Minden dologról lehull egyszer a lepel, akárhogy leplezzék is, nincs elrejtett dolog, amely utóbb ismertté nem válnék.
[Lk. 12.3] Ennek megfelelően, mindaz, amit a sötétségben mondotok, a világosságban fog hallatszani, s amit kamrákban fülbe súgva közöltetek, háztetőkről fogják kihirdetni.
[Lk. 12.4] Úgy szólok hozzátok, mint barátaimhoz: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, s azon túl többet nem tehetnek veletek.
[Lk. 12.5] Megmutatom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek az után, hogy megöl, hatalma van arra, hogy a gyehennára vessen. Igen. Azt mondom nektek, ettől féljetek.
[Lk. 12.6] Ugye, hogy öt verebet árulnak két fillérért? Mégis közülük egyet sem felejt el az Isten.
[Lk. 12.7] A ti fejeteknek meg még a haja szálai is mind számolva vannak. Ne féljetek! Különbek vagytok, mint sok veréb.
[Lk. 12.8] Azt mondom nektek, hogy az embernek Fia mindenki mellett vallást fog tenni az Isten angyalai előtt, aki mellette vallást tesz az emberek előtt.
[Lk. 12.9] De azt, aki engem az emberek előtt megtagad, Isten angyalai előtt meg fogják tagadni.
[Lk. 12.10] Mindenkinek, aki az ember Fia ellen szót szól, el fogják engedni azt, de annak, aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, nem fogják azt elengedni.
[Lk. 12.11] Ha a zsinagógák, fejedelmek, hatóságok elé visznek majd titeket, ne legyen amiatt gondotok, hogy mivel védekezzetek, vagy mit szóljatok,
[Lk. 12.12] mert a Szent Szellem abban az órában meg fog titeket tanítani arra, amit mondanotok kell.”
[Lk. 12.13] Megszólította valaki a tömegből: “Tanító, mondd meg a testvéremnek, ossza meg velem az örökséget.”
[Lk. 12.14] De ő ezt felelte neki: “Ember, ki tett engem fölétek bírónak, vagy osztónak?”
[Lk. 12.15] Aztán így szólt hozzájuk: “Vigyázzatok, tartózkodjatok minden kapzsiságtól, mert senkinek sem abból támad az élete, amiből feleslegesen sokja van, nem a vagyon adja az életet.”
[Lk. 12.16] Egy példázatot mondott erre nekik: “Egy gazdag embernek jól termett a földje.
[Lk. 12.17] Fontolgatta hát magában: Mit tegyek? Mert nincs hova betakarnom a termésemet.
[Lk. 12.18] Majd így szólt. Ezt fogom tenni: lerontom a csűreimet, és nagyobbakat építek. Majd oda gyűjtöm be minden gabonámat és javaimat.
[Lk. 12.19] Azután ezt mondom a lelkemnek: Lelkem. Sok évre szóló sok javad van, nyugodjál, egyél, igyál, vigadjál.
[Lk. 12.20] De az Isten ezt mondta neki: Esztelen. Még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, amit készítettél, kinek marad akkor?
[Lk. 12.21] Így jár az, aki kincset halmoz össze, de az Istenben nem gazdag.”
[Lk. 12.22] Majd így szólt tanítványaihoz: “Ezért azt mondom nektek: Ne aggodalmaskodjatok lelketekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel öltöztessétek.
[Lk. 12.23] Mert a lélek több az eledelnél, és a test az öltözetnél.
[Lk. 12.24] Figyeljetek a hollókra. Sem nem vetnek, sem nem aratnak, nincs kamrájuk, sem csűrük, az Isten mégis táplálja őket. Mennyivel különbek vagytok a madaraknál.
[Lk. 12.25] Ki az közületek, aki gondoskodásával egy arasszal megnyújthatja termetét?
[Lk. 12.26] Ha a legkisebbre nincs hatalmatok, mit aggodalmaskodtok a többiért?
[Lk. 12.27] Figyeljétek meg a liliomokat, hogy sem nem fonnak, sem nem szőnek, mégis azt mondom nektek, Salamon minden királyi dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.
[Lk. 12.28] Ha tehát a mezőn a füvet, amely ma van, s holnap kemencébe vetik Isten így ruházza: mennyivel inkább öltöztet fel titeket, ti kicsinyhitűek.
[Lk. 12.29] Azt se kérdezzétek, hogy mit egyetek, mit igyatok, s félelem és remény közt ne lebegjetek.
[Lk. 12.30] Mert mindezekre csak a világ nemzeteinek törekvése irányul: a ti Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van.
[Lk. 12.31] Ellenkezőleg az ő királyságát keressétek, ama dolgokat majd hozzáadják nektek a királysághoz.
[Lk. 12.32] Ne félj kis nyájacska, mert Atyátok úgy látta helyesnek, hogy a királyságot nektek adja.
[Lk. 12.33] Adjátok el vagyonotokat és adjátok oda könyöradományul. Szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, ki nem fogyó kincset a mennyekben, ahova tolvaj nem fér, és ahol moly meg nem rágja.
[Lk. 12.34] Mert ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is.
[Lk. 12.35] Derekatok felövezve legyen, és lámpásotok égjen!
[Lk. 12.36] Ti meg azokhoz az emberekhez legyetek hasonlók, akik urukat visszavárják. Ezeknek arra van gondjuk, hogy bármikor kerekedik is fel uruk a menyegzőből, amikor eljő és kopogtat, tüstént megnyissanak neki.
[Lk. 12.37] Boldogok azok a rabszolgák, kiket az Úr, amikor megjő, ébren talál. Bizony azt mondom nektek, hogy körülköti magát, asztalhoz fekteti őket, hozzájuk lép és felszolgál nékik.
[Lk. 12.38] Akár a második, akár a harmadik őrváltáskor jönne is meg, ha úgy találja őket, boldogok azok.
[Lk. 12.39] Ezt pedig tudhatjátok, hogy ha a gazda ismerné az órát, hogy mikor jő el a tolvaj, nem hagyná neki átvájni a házát.
[Lk. 12.40] Ti is legyetek arra készen, hogy amely órában nem gondoljátok, akkor jön el az embernek Fia.”
[Lk. 12.41] “Uram – szólalt meg Péter -, nekünk mondod ezt a példázatot vagy mindeneknek?”
[Lk. 12.42] Az Úr ezt felelte: “Ki hát akkor a hűséges és eszes sáfár, kit ura cselédjei fölé azért helyez, hogy a kellő időben kiadja nekik a lisztrészüket?
[Lk. 12.43] Boldog az a rabszolga, akit ura, mikor megjő, így cselekedve talál.
[Lk. 12.44] Igazán mondom nektek, minden vagyona fölé fogja állítani.
[Lk. 12.45] De ha az a rabszolga így szól szívében: Késik még uram az eljövetellel, és verni kezdi a legényeket és rabszolgálókat, eszik, iszik és részegeskedik,
[Lk. 12.46] majd egy napon, amelyen nem várja, egy órában, melyről nem tud, megérkezik annak a rabszolgának az ura és kettévágatja azt, a részét meg a hitetlenek közt osztja ki.
[Lk. 12.47] Az a rabszolga, aki ismerte urának akaratát, de nem készítette azt el, illetőleg nem tette meg, sok verést kap,
[Lk. 12.48] aki ellenben nem tudta, de verésre méltó dolgokat tett, kevesebb ütést kap. Mindenkitől, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, többet fognak elkérni attól, akinél sokat tettek le.
[Lk. 12.49] Tüzet vetni jöttem a földre, és mennyire szeretném, ha az már lángra lobbant volna.
[Lk. 12.50] Be kell még merülnöm egy bemerítkezéssel, és micsoda szorongás fog el, míg az beteljesedik.
[Lk. 12.51] Úgy vélitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azért, hanem hogy meghasonlást.
[Lk. 12.52] Mert mostantól kezdve ott, ahol egy házban öten vannak, meghasonlanak: három kettő ellen, és kettő három ellen lesz,
[Lk. 12.53] apa a fiúval hasonlik meg és fiú az apával, anya a leányával és leány az anyjával, anyós a menyével és meny a napával.”
[Lk. 12.54] Azután a sokasághoz szólott: “Ti, ha azt látjátok, hogy napszállta felől felhő kél fel, mindjárt azt mondjátok, hogy eső támad, és úgy is lesz.
[Lk. 12.55] Ha a déli szél fúj, azt mondjátok, izzó hőség jön, és úgy történik.
[Lk. 12.56] Képmutatók, a föld és ég arculatának megvizsgálásához értetek, hogy lehet, hogy ennek az időpontnak próbáját nem keresitek?
[Lk. 12.57] Miért van, hogy magatoktól nem ítélitek meg azt, ami az isteni igazságosság rendjéhez tartozik?
[Lk. 12.58] Hasonló az eset, amikor ellenfeleddel a fejedelem elé mégy. Még ameddig az úton vagy vele, fáradj azon, hogy megszabadulj tőle, hogy valamikor a bíróhoz ne hurcoljon téged, a bíró át ne adjon a poroszlónak, és a poroszló tömlöcbe ne vessen.
[Lk. 12.59] Azt mondom neked, hogy ki nem jössz onnan, amíg az utolsó fillérig meg nem fizeted.”

AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 11. RÉSZ

[Lk. 11.1] Történt, hogy egy bizonyos helyen imádkozott. Amikor abbahagyta, tanítványai közül valaki megszólította: “Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította tanítványait.”
[Lk. 11.2] “Ha éppen imádkoztok – szólt nekik ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg neved. Jöjjön el királyságod.
[Lk. 11.3] A naponként szükséges kenyeret add meg nekünk.
[Lk. 11.4] Engedd el vétkeinket, mint magunk is elengedjük mindenkinek, amivel nekünk tartozik. Ne vígy minket kísértésbe.”
[Lk. 11.5] Majd így szólt hozzájuk: “Ki az közületek, aki ha barátja van, és az az éj közepén hozzámegy ilyen kéréssel: Barátom, három kenyérre van szükségem,
[Lk. 11.6] mivel a barátom útról érkezett meg, és nincs mit elébe tegyek.
[Lk. 11.7] – Ő belülről így felelne neki: Ne zaklass engem, már zárva az ajtó, gyermekeim velem vannak az ágyban, nem kelhetek fel, nem adhatok neked.
[Lk. 11.8] Azt mondom nektek, hogy ha nem kel is fel, hogy adjon neki, azért, mert barátja, de annak szemtelensége miatt mégis felkél, és ad neki mindent, amire szüksége van.
[Lk. 11.9] Én is azt mondom nektek: kérjetek és adni fognak nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek, megnyitnak majd nektek.
[Lk. 11.10] Mert mindenki kap, aki kér, talál, aki keres és a zörgetőnek meg fognak nyitni.
[Lk. 11.11] Melyik atya az közületek, aki ha fia halat kér tőle, hal helyett kígyót ad neki,
[Lk. 11.12] vagy ha tojást kér, skorpiót ad neki?
[Lk. 11.13] Ha tehát ti, akik rosszak vagytok, jó dolgokat tudtok adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog mennyből való Atyátok Szent Szellemet adni azoknak, akik tőle kérik.”
[Lk. 11.14] Ördögi szellemet űzött ki éppen, és az néma volt. Az történt, hogy amikor kiment az ördögi szellem, megszólalt a néma, s ezen a tömeg elcsodálkozott.
[Lk. 11.15] Közülük némelyek így szóltak azonban: “Belzebubbal, az ördögi szellemek fejedelmével űzi ki az ördögi szellemeket. ”
[Lk. 11.16] Mások meg, hogy megkísértsék, mennyből való jelt kívántak tőle.
[Lk. 11.17] De ő ismervén gondolkodásukat, így szólt hozzájuk: “Elpusztul minden királyság, mely önmagával meghasonlik, ház a házra dől benne.
[Lk. 11.18] Ha a sátán is meghasonlik önmagával, hogyan áll majd meg királysága? Mert azt mondjátok, hogy én Belzebubbal űzöm ki az ördögi szellemeket.
[Lk. 11.19] Na, ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögi szellemeket, fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek bíráitok.
[Lk. 11.20] Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az ördögi szellemeket, akkor már el is jött hozzátok az Isten királysága.
[Lk. 11.21] Ha a felfegyverzett erős vitéz védi udvarházát, békességben van a vagyona.
[Lk. 11.22] De ha nálánál erősebb törne rá és legyőzné, az el fogja venni teljes fegyverzetét melyben bízott, és a tőle elvett martalékot széjjel osztja.
[Lk. 11.23] Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, széjjelszór.
[Lk. 11.24] Ha a tisztátalan szellem kimegy az emberből, víztelen helyeket jár be, és csillapodást keres, de mikor nem talál, ezt mondja: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem.
[Lk. 11.25] El is megy és kisöpörve, rendbe hozva találja azt.
[Lk. 11.26] Akkor útra kél, magához vesz hét magánál rosszabb szellemet, behatol, letelepedik, és annak az embernek utolsó sora rosszabb lesz az elsőnél.”
[Lk. 11.27] Történt, hogy mialatt ezeket mondotta, a tömegből egy asszony felemelt hangon így szólott hozzá: “Boldog a méh, amely téged hordozott és boldogok az emlők, amelyeket szoptál.”
[Lk. 11.28] Ő azonban ezt felelte: “Bizonyára azok boldogok, akik hallják és megőrzik az Istennek beszédét.”
[Lk. 11.29] Mikor a tömeg összetorlódott mellette, beszélni kezdett: “Rossz ez a nemzedék. Jelt keres, de más jelt nem fognak neki adni, mint Jónás jelét.
[Lk. 11.30] Mert ahogy Jónás jel volt a ninivebelieknek, úgy jel lesz az embernek Fia is ennek a nemzedéknek.
[Lk. 11.31] Ennek a nemzedéknek férfiaival együtt Dél királynője is feltámad majd az ítéletkor és elítéli őket. Mert a királynő a föld legvégéről eljött, hogy Salamon bölcsességét hallgassa. Itt azonban több van Salamonnál.
[Lk. 11.32] Ezzel a nemzedékkel együtt ninivei férfiak fognak feltámadni az ítéletkor és elítélik azt, mert ők Jónás igehirdetésére más felismerésre tértek. Itt azonban több van Jónásnál.
[Lk. 11.33] Senki sem gyújt azért mécsest, hogy valami rejtett helyre tegye, azért se, hogy a véka alá helyezze, hanem hogy a mécslábra állítsa, hogy a belépők lássák sugárzását.
[Lk. 11.34] A test mécsese szemed. Ha szemed egyszerű, egész tested világos, de ha rossz volna szemed, egész tested sötét lesz.
[Lk. 11.35] Nézz utána, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne váljék.
[Lk. 11.36] Ha tehát tested egészen világos és nincs benne sötét rész, oly világos lesz mindenestől, mintha egy mécses sugaraival megvilágítana téged.”
[Lk. 11.37] Miközben beszélt, egy farizeus arra kérte, hogy reggelizzék nála. Bement és ledőlt.
[Lk. 11.38] A farizeus azonban csodálkozott, mikor látta, hogy a reggeli előtt nem végezte a vízbe mártást.
[Lk. 11.39] Az Úr azonban így szólt hozzá: “Na, ti farizeusok is megtisztogatjátok a pohárnak vagy a tányérnak külsejét, de a belsőtök hemzseg a ragadozástól és rosszaságtól.
[Lk. 11.40] Esztelenek. Nem ugyanaz készítette-e a belsőt is, aki a külsőt készítette?
[Lk. 11.41] Ne így cselekedjetek. A bennlevőket adjátok könyöradománynak, s egyszerre mindenetek tiszta lesz.
[Lk. 11.42] Ám, jaj néktek farizeusoknak, mert tizedet adtok a köményből, a rutából és mindenféle főzelékből, de elmellőzitek az ítéletet és az Isten szeretetét. Ezeket meg kellene tennetek, amazokat el nem hanyagolnotok.
[Lk. 11.43] Jaj nektek, farizeusoknak, mert a zsinagógákban az első ülést és a piacokon a köszöntéseket szeretitek.
[Lk. 11.44] Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a felismerhetetlen sírok, az emberek rajtuk járnak, de nem tudnak róla.”
[Lk. 11.45] Megszólalt az egyik törvénytudó.” – Tanító – kérdezte tőle -, mikor ezeket mondod, minket is bántani akarsz?”
[Lk. 11.46] “Jaj nektek is, törvénytudóknak! – mondotta – mert nehezen hordozható terheket raktok az emberekre, de magatok ujjatokkal sem érintitek a terheket.
[Lk. 11.47] Jaj nektek, mert a prófétáknak síremlékeket építetek, atyáitok meg megölték őket.
[Lk. 11.48] Ti tehát arról tesztek tanúságot, hogy egyetértetek atyáitok tetteivel, azok megölték őket, ti meg építkeztek.
[Lk. 11.49] Ezért mondja az Isten bölcsessége is: Prófétákat és apostolokat fogok szétküldeni, s közülük némelyeket megölnek, némelyeket elüldöznek majd,
[Lk. 11.50] hogy számon kérhesse az összes próféták vérét, amit csak a világ megalapításától eddig a nemzedékig kiontottak,
[Lk. 11.51] az Ábel vérétől a Zakariás véréig, aki az oltár és a templomépület között veszett el. Bizony azt mondom nektek, számon fogják azt kérni ettől a nemzedéktől.
[Lk. 11.52] Jaj nektek törvénytudóknak, mert elvettétek a megismerés kulcsát, magatok nem mentetek be, s a bemenni akaróknak útját álltátok.”
[Lk. 11.53] Miután eltávozott onnan, az írástudók és a farizeusok erősen szorongatták, több dolog felől faggatták,
[Lk. 11.54] s kelepcét állítottak neki, hogy valamely szaván, mely száját elhagyja, megfoghassák.

AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 10. RÉSZ

[Lk. 10.1] Ezek után az Úr kijelölt hetvenkettőt, és kettesével maga előtt elküldötte őket mindazokba a városokba és helyekre, ahová menni szándékozott.
[Lk. 10.2] Ezeket mondta nekik: “Sok az aratnivaló, de kevés a munkás. Könyörögjetek hát az aratás Urához, hogy munkásokat küldjön aratásába.
[Lk. 10.3] Menjetek. Úgy küldelek el titeket, mint bárányokat a farkasok közé.
[Lk. 10.4] Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek.
[Lk. 10.5] Ha valamely házba bementek, először ezt mondjátok: Békessége legyen ennek a háznak.
[Lk. 10.6] S ha van ott békesség fia, azon meg fog nyugodni békességetek, ha nincs, visszatér rátok.
[Lk. 10.7] Ugyanabban a házban maradjatok, azt egyétek és igyátok, amijük van. Hisz méltó a munkás a bérére. Házról házra ne járjatok.
[Lk. 10.8] Ha egy városba bementek, és befogadnak titeket, egyétek, amit előtökbe raknak.
[Lk. 10.9] Orvosoljátok azokat, akik benne elerőtlenültek. Mondjátok nekik: Közel van hozzátok az Isten királysága.
[Lk. 10.10] Ha pedig olyan városba mentek be, ahol nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak a piacára és mondjátok:
[Lk. 10.11] Még ezt a port is lerázzuk rátok, ami városotokból a lábunkra tapadt. Mindamellett tudjátok meg, hogy az Isten királysága közel van.
[Lk. 10.12] Azt mondom nektek, hogy Szodomának ama napon elviselhetőbb lesz a sorsa, mint annak a városnak.
[Lk. 10.13] Jaj neked, Koradzin! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban vagy Szidonban támadtak volna azok a hatalmas jelek, amelyek tebenned támadtak, zsákban és hamuban ülnének, és régen más felismerésre tértek volna.
[Lk. 10.14] Még az ítéletkor is elviselhetőbb lesz Tírusznak és Szidonnak a sorsa, mint a tiétek.
[Lk. 10.15] Hát te Kapernaum? Az égig fogsz felmagasztalódni? A holtak országáig szállasz alá.
[Lk. 10.16] Aki rátok hallgat, énrám hallgat. Aki titeket elvet, engem vet el. Aki pedig engem vet el, azt veti el, aki küldött engem.”
[Lk. 10.17] Visszatért a hetvenkettő s örömmel beszélték: “Uram, a te neved által még az ördögi szellemek is alánk vannak vetve.”
[Lk. 10.18] Ő azonban ezt felelte nekik: “Figyeltem a sátánt, amint villámként esett alá az égből.
[Lk. 10.19] Lássátok, fennhatóságot adok nektek, hogy kígyókon és skorpiókon s az ellenség minden hatalmán tapossatok, úgyhogy semmi sem fog nektek ártani.
[Lk. 10.20] De annak ne örüljetek, hogy a szellemek alátok vannak rendelve, annak örüljetek, hogy a nevetek a mennyekben be van írva.”
[Lk. 10.21] Abban az órában a Szent Szellemtől indítva ujjongott: “Vallást teszek melletted Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy te ezeket a bölcsek és eszesek elől elrejtetted, a kiskorúaknak azonban leleplezted. Valóban, Atyám, így találkozott az a te tetszéseddel.
[Lk. 10.22] Mindent átadott nekem az én Atyám. Senki sem ismeri, ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és aki elől a Fiú a leplet el akarja vonni.”
[Lk. 10.23] Ezután hátrafordult a tanítványaihoz és külön ezt mondta nekik: “Boldog az a szem, amely azt látja, amit ti láttok!
[Lk. 10.24] Mert azt mondom nektek, hogy sok próféta és király akarta látni, amit ti láttok, de nem látta meg, hallani, amit hallotok, de nem hallotta meg.”
[Lk. 10.25] Előállt egy törvénytudó s próbára téve őt, így szólott: “Tanító, mit tegyek, hogy örök részem legyen az örök élet?”
[Lk. 10.26] “Mi van megírva a törvényben? – kérdezte tőle Jézus. Hogy olvasod?”
[Lk. 10.27] Az ezt felelte: “Szeresd egész szívedből, egész lelkeddel, teljes erőddel és egész gondolkodásoddal Istenedet, az Urat, felebarátodat is, mint magadat.”
[Lk. 10.28] “Helyesen feleltél – mondta neki -, ezt cselekedd, és élni fogsz.”
[Lk. 10.29] Az azonban igazolni akarta magát, azért így szólt Jézushoz: “Hát ki az én felebarátom?”
[Lk. 10.30] Jézus a szavába vágott és ezt mondta: “Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment alá, de haramiák kezébe esett, akik levetkőztették s megverték, majd elmentek, félholtan hagyva őt.
[Lk. 10.31] Úgy esett, hogy egy pap ment alá azon az úton, de ahogy meglátta a túlsó oldalon, továbbment.
[Lk. 10.32] Hasonlóképpen egy lévita is arra a helyre jött, megnézte, s azt elkerülve továbbment.
[Lk. 10.33] Valami utazó szamáriai is ment arra. Amikor a sebesültet meglátta, szánalomra gerjedt iránta,
[Lk. 10.34] odament hozzá, s olajat és bort töltött sebeibe, bekötözte azokat, azután rákötözte az embert a saját barmára, s egy vendégfogadóba vitte, hol gondját viselte.
[Lk. 10.35] A következő napon elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak és így szólt: Viseld gondját, és ha valamit még költesz rá, én, amikor újra erre jövök, megadom néked.
[Lk. 10.36] Hogy látod a dolgot? E három közül ki a felebarátja annak, aki a haramiák kezébe esett?”
[Lk. 10.37] “Az, aki irgalmat gyakorolt vele” – felelte a törvénytudó. Jézus pedig ezt mondta neki: “Eredj, és te is tégy ugyanúgy.”
[Lk. 10.38] Utazásuk közben betért egy faluba. Egy Márta nevű asszony fogadta be házába.
[Lk. 10.39] Annak volt egy testvére, akit Máriának hívtak. Mária leült Jézus lábához és hallgatta beszédét.
[Lk. 10.40] Mártát ellenben sokfelé húzta szolgálata. Odaállt hát az Úrhoz és így szólt: “Uram, nem törődöl vele, hogy testvérem egyedül hagyott a kiszolgálásban? Mondd neki, hogy fogjon velem együtt a munkához.”
[Lk. 10.41] Ám az Úr így felelt neki: “Márta, Márta sok mindenre van gondod, és az zaklatottá tesz.
[Lk. 10.42] De kevés a szükséges, vagy csak egy. Mária a jó részt választotta, és azt el nem veszik tőle.”

AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 9. RÉSZ

[Lk. 9.1] Összehívta a tizenkettőt, aztán hatalmat és fennható­ságot adott nekik valamennyi ördögi szellemen, arra is, hogy betegeket gyógyíthassanak.
[Lk. 9.2] Majd elküldte őket, hogy az Isten királyságát hirdessék, és gyógyítsanak.
[Lk. 9.3] “Semmit se vigyetek az útra – mondotta nekik. – Se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt. Se két alsó ruhátok ne legyen.
[Lk. 9.4] Amely házba bementek, ott marad­jatok, onnan induljatok aztán tovább.
[Lk. 9.5] Minden olyan esetben, amikor nem akarnak befogadni titeket, menjetek ki az illető városból, és a port is rázzátok le lábatokról, ellenük szóló tanúságtételül.”
[Lk. 9.6] Azok el is mentek, bejár­ták a falvakat, mindenütt hirdették az örömhírt, és gyógyítottak.
[Lk. 9.7] Heródes negyedes fejedelem hallott mindenről, ami történt, és kétségek közt volt, mivelhogy azt beszélték némelyek, hogy János támadt fel a halottak közül,
[Lk. 9.8] némelyek meg, hogy Illés jelent meg, mások ismét, hogy az ősök közül támadt fel egy próféta.
[Lk. 9.9] “Jánost lefejez­tettem – mondotta Heródes – ki azonban ez, akiről ilyen dolgokat hallok?” És látni igyekezett őt.
[Lk. 9.10] Visszatérvén az apostolok, elbeszélték Jézusnak, hogy mi mindent cselekedtek. Jézus magához vette őket, és külön velük visszavonult egy Betszaida nevű városba.
[Lk. 9.11] De a tömeg, mihelyt megtudta, követte őt. Jézus elfogadta őket, beszélt nekik Isten királyságáról, és azo­kat, akiknek gyógyulásra volt szükségük, meggyógyította.
[Lk. 9.12] Közben a nappal hanyatlani kezdett. Hozzáment hát a tizenkettő, s ezt mondták neki: “Bocsásd el a tömeget. Hadd menjenek el a környéken levő falvakba, és tanyákra, hogy megpihenjenek, és élelmet találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk.”
[Lk. 9.13] De ő ezt mondta nekik: “Adjatok ti nekik enni!” “- Nincs nekünk többünk, mint öt kenyerünk és két halunk – felelték ők. Hacsak el nem megyünk, s nem vásárolunk ennivalót ennek az egész népnek.”
[Lk. 9.14] Mintegy ötezer férfi volt ott tudniillik. Jézus erre így szólt tanítványaihoz: “Fektessétek le őket mintegy ötvenes csoportokba.”
[Lk. 9.15] Úgy tettek, és mindenki ledőlt.
[Lk. 9.16] Ekkor fogta az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, majd megtörte és odaadta őket a tanítványoknak, hogy azok a tömeg elé helyezzék.
[Lk. 9.17] Mindnyájan ettek és jóllaktak, s tizenkét kosarat tettek ki a darabok, melyek tőlük megmaradtak.
[Lk. 9.18] Mialatt egyedül imádkozott, bár tanítványai vele voltak, történt, hogy megkérdezte őket: “Kinek mond a sokaság, ki vagyok én?”
[Lk. 9.19] Azok ezt felelték: “Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg, hogy az ősi próféták közül egyik feltámadott.”
[Lk. 9.20] “- Hát ti, kinek mondotok engem?” – kérdezte tőlük. Megszólalt Péter: “Az Isten Felkentjének.”
[Lk. 9.21] Ő erre keményen rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek meg ne mondják.
[Lk. 9.22] “Az ember Fiának sokat kell szenvednie – mondotta erre Jézus – s kell, hogy a vének, főpapok és írástudók elvessék őt a próbán, majd megöljék, de a harmadik napon fel fog támadni.”
[Lk. 9.23] Majd így szólt mindannyiukhoz: “Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, naponként vegye fel keresztjét, és úgy kövessen.
[Lk. 9.24] Mert aki meg akarja menteni lelkét, el fogja veszíteni, aki azonban énértem elveszti lelkét, meg fogja menteni azt.
[Lk. 9.25] Mert mit használ az embernek az, ha az egész világot megnyerte, magát azonban elveszítette, vagy kárt szenvedett magában.
[Lk. 9.26] Aki ugyanis szégyell engem és az én beszédeimet, azt az embernek Fia is szégyellni fogja, amikor a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében megjön.
[Lk. 9.27] Úgy, ahogy igaz, mondom nektek: Vannak az itt állók között egyesek, akik nem ízlelnek addig halált, amíg Isten királyságát meg nem látják.”
[Lk. 9.28] Mintegy nyolc nappal e szavak elmondása után magához vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment egy hegyre imádkozni.
[Lk. 9.29] Mialatt imádkozott, történt, hogy arcának színe elváltozott, s ruházata villogó fehéren szikrázni kezdett.
[Lk. 9.30] Egyszerre két férfi tűnt fel, ahogy beszéltek vele, ezek Mózes és Illés voltak.
[Lk. 9.31] Dicsőségben voltak láthatók, s Jézus elmeneteléről beszéltek, melynek Jeruzsálemben kell teljesülnie.
[Lk. 9.32] Ezalatt Péterre és a vele levőkre álom nehezedett, miután azonban ébrenlétre jutottak, meglátták az ő dicsőségét és a két férfiút, akik együtt álltak vele.
[Lk. 9.33] Történt, hogy mialatt azok elválóban voltak, Péter így szólt Jézushoz: “Mester, kellemes itt lennünk. Készítsünk hát három sátort: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Nem tudta azonban, hogy mit beszél.
[Lk. 9.34] Ám, amíg ezeket mondta, köd támadt és árnyékba borította be őket. Mikor a ködbe beléptek, megrémültek.
[Lk. 9.35] A ködből azután hang hallatszott, mely ezt mondta: “Kiválasztott Fiam ő, rá hallgassatok.”
[Lk. 9.36] Mikor a hang keletkezett, Jézust egyedül találták. A dolgot azonban elhallgatták, s azokban a napokban senkinek semmit nem szóltak arról, amit láttak.
[Lk. 9.37] A következő napon történt, hogy alászállóban a hegyről nagy tömeggel találkoztak.
[Lk. 9.38] A tömegből egy férfi felkiáltott: “Tanító, könyörgöm, tekints a fiamra, mert egyszülöttem.
[Lk. 9.39] Egyszer-egyszer szellem kapja el, az tüstént kiáltozni kezd, össze-vissza rángatja őt, úgyhogy a szája habzik, és csak nehezen hagyja el, miután összetörte őt.
[Lk. 9.40] Kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem volt rá hatalmuk.”
[Lk. 9.41] “Óh, hitetlen, kificamodott nemzedék – szólalt meg Jézus -, meddig leszek még veletek, és meddig kell hordoznom titeket? Vezesd ide a fiadat!”
[Lk. 9.42] Már mialatt odament, megtépte és összerángatta őt az ördögi szellem, de Jézus ráförmedt a tisztátalan szellemre és meggyógyította a fiút, aztán odaadta őt atyjának.
[Lk. 9.43] S mindannyian megdöbbentek az Isten nagyságán. Mialatt mindenkit döbbenet fogott el mind amiatt, amit Jézus cselekedett, így szólott tanítványaihoz:
[Lk. 9.44] “Fogadjátok be fületekbe ezeket a beszédeket, hogy az ember Fia emberek kezére fog adatni.”
[Lk. 9.45] De ők nem értették meg ezt a szót, el volt az leplezve előlük, hogy ne észlelhessenek, megkérdezni is féltek őt e dolog felől.
[Lk. 9.46] Vetélkedés csúszott be közéjük afelől, hogy ki közöttük a legnagyobb.
[Lk. 9.47] Jézus, minthogy ismerte szívük fontolgatását, kézen fogott egy gyermeket, azt maga mellé állította
[Lk. 9.48] és így szólt hozzájuk: “Aki ezt a gyermeket az én nevemben befogadja, engem fogad be. S aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. Mert aki mindnyájatok között a legkisebb, az a nagy.”
[Lk. 9.49] Erre János megszólalt: “Mester! Láttunk valakit, aki a te neveddel ördögi szellemeket űzött ki, s eltiltottuk, mert nem velünk együtt követ téged.”
[Lk. 9.50] “Ne tiltsátok el – mondta neki Jézus -, mert aki nincs ellenünk, velünk van.”
[Lk. 9.51] Amikor Jézus felvétetésének napjai betelőben voltak, arcát szilárdan a Jeruzsálembe vivő útra fordította. Ekkor történt,
[Lk. 9.52] hogy követeket küldött maga előtt. Miután a küldöttek útra keltek, a szamáriaiak egyik falujába tértek be, hogy szállást készítsenek neki.
[Lk. 9.53] De nem fogadták be őket, mert arca a jeruzsálemi útra volt szegezve.
[Lk. 9.54] Mikor Jakab és János tanítványok ezt látták, megkérdezték: “Uram, akarod-e, hogy kimondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből és megeméssze őket?”
[Lk. 9.55] Erre ő megfordult és megdorgálta őket.
[Lk. 9.56] Azután másik faluba mentek.
[Lk. 9.57] Mialatt az úton mentek, valaki megszólította: “Követni foglak, akárhová mégy is.”
[Lk. 9.58] De Jézus ezt felelte neki: “A rókáknak lyukaik vannak, az ég madarainak fészkük, az ember Fiának nincs hová fejét lehajtania.”
[Lk. 9.59] Egy másikhoz szólott: “Kövess engem.” De az így felelt: “Engedd meg, hogy előbb elmenjek, s eltemessem az atyámat.”
[Lk. 9.60] De ő ezt mondta neki: “Hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat. Te meg eredj és vidd szét az Isten királyságának hírét.”
[Lk. 9.61] Megint más szólott: “Követni foglak uram, de engedd meg, hogy előbb búcsút mondjak az otthoniaknak.”
[Lk. 9.62] Jézus ezt felelte: “Senki sem alkalmas az Isten királyságára, aki miután kezét az eke szarvára vetette, hátratekint.”

2010. május 6. Húsvét, 5. hét, csütörtök A nap liturgikus színe: fehér

ApCsel 15,7-21

Mivel azonban nagy vitatkozás támadt, Péter felállt, és így szólt hozzájuk: ,,Férfiak, testvérek! Tudjátok, hogy Isten a régmúlt napoktól fogva kiválasztott engem közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium igéjét és hívők legyenek. És Isten, aki ismeri a szíveket, tanúságot tett, mert nekik éppúgy megadta a Szentlelket, mint nekünk. Nem tett semmi különbséget köztünk és közöttük, amikor a hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek Istent azzal, hogy azt az igát rakjátok a tanítványok nyakára, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elviselni? Ellenkezőleg, mi hisszük, hogy Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, amint ők is.” Erre az egész sokaság elhallgatott, aztán meghallgatta Barnabást és Pált, akik elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodatetteket művelt Isten a pogányok között általuk. Miután ők elhallgattak, Jakab szólalt meg: ,,Férfiak, testvérek, hallgassatok meg engem! Simon elbeszélte, hogyan és mi módon történt Isten látogatása első ízben azért, hogy a pogányok közül támasszon népet az ő nevének. Ezzel egyeznek a próféták mondásai is, amint meg van írva: ,,Ezután majd visszatérek, és felállítom Dávidnak leomlott hajlékát, kijavítom falainak repedéseit, és ami romba dőlt, megújítom, hogy keresse az Urat a többi ember és minden nép, amely segítségül hívta nevemet — így szól az Úr, és meg is teszi azt”, [Ám 9,11-12] ami ismert volt öröktől fogva. — Ennélfogva úgy gondolom, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül megtérnek Istenhez, hanem meg kell írni nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak, a paráznaságtól, a fojtott állatoktól és a vértől. Mert akik Mózest hirdetik, a régi időktől fogva ott vannak minden városban a zsinagógákban, és minden szombaton felolvassák azt.”
Jn 15,9-11

Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.

2010. május 6. – Csütörtök

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: “Amint engem szeret az Atya, úgy
szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha
megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is
megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az o szeretetében. Ezeket
azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel
teljes legyen.”
Jn 15,9-11

Elmélkedés:

Az evangélisták több alkalommal összehasonlítják Jézus szavát a kortárs
tanítók, az írástudók tanításával. Az egyik különbség, hogy nem
fenyegetésrol vagy büntetésrol beszél az embereknek, hanem örömhírt
hirdet, amit az emberek szívesen hallgatnak, mert megérzik mögötte a
mennyei Atya irgalmas szavát. S hogy az emberiség ne maradjon Jézus
mennybe való visszatérte után sem örömhír nélkül, rábízta tanítását az
Egyházra, amely azóta is hirdeti a jó hírt. Szükségük is van erre, hiszen
a tömegkommunikációs eszközök oly sok rossz, negatív tartalmú hírrel
árasztanak el minket, amelyek nyomasztóan hatnak ránk. Krisztus szava
viszont nap mint nap örömre gyújtja szívünket.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Ó Mária, irgalmasság Anyja, tekints mindannyiunkra, hogy Krisztus
keresztje erejét ne veszítse, hogy az ember le ne tévedjen a jó útjáról,
el ne veszítse buntudatát, gyarapodjék reménye Istenben, aki gazdag az
irgalomban, szabadon tegye jó cselekedeteit, melyeket O elore elrendelt és
így egész életével dicsoségének dicsérete legyen. Ámen.
II. János Pál pápa

2010. május 6., csütörtök Az új Család

Mária anyasága, mely a Názáretben kimondott igennel kezdődött, a Kereszt alatt teljesedik be. Bár – ahogy Szent Anzelm írja –„Mária, igenjének pillanatától kezdve mindannyiunkat méhében hordoz”, a Szent Szűz krisztushívők iránti anyai hivatása és küldetése ténylegesen akkor kezdődött, amikor Jézus így szólt hozzá: „Asszony, íme a te fiad” (Jn 19,26).

Amikor a haldokló Krisztus a kereszt magasából látta az Anyát és mellette a szeretett tanítványt, fölismerte annak az új Családnak a kezdetét, amely hamarosan kibontakozott a világban, az Egyház és az új emberiség csíráját.

Isten Fia így teljesítette be küldetését: Szűztől született, hogy a bűnön kívül mindenben részese legyen emberi természetünknek, az Atyához való visszatérés pillanatában pedig nekünk hagyta a világban az emberi nem egységének szentségét: „az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében egyesített” Családot.

XVI. Benedek pápa: Homília Efezusban, 2006

6. csütörtök

ApCsel 15,7-21; Zs 95; Jn 15,9-11
A pogányok közül akar magának népet választani az Isten

ApCsel 15,7-21

Mivel azonban nagy vitatkozás támadt, Péter felállt, és így szólt hozzájuk: ,,Férfiak, testvérek! Tudjátok, hogy Isten a régmúlt napoktól fogva kiválasztott engem közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium igéjét és hívők legyenek. És Isten, aki ismeri a szíveket, tanúságot tett, mert nekik éppúgy megadta a Szentlelket, mint nekünk. Nem tett semmi különbséget köztünk és közöttük, amikor a hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek Istent azzal, hogy azt az igát rakjátok a tanítványok nyakára, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elviselni? Ellenkezőleg, mi hisszük, hogy Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, amint ők is.’ Erre az egész sokaság elhallgatott, aztán meghallgatta Barnabást és Pált, akik elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodatetteket művelt Isten a pogányok között általuk. Miután ők elhallgattak, Jakab szólalt meg: ,,Férfiak, testvérek, hallgassatok meg engem! Simon elbeszélte, hogyan és mi módon történt Isten látogatása első ízben azért, hogy a pogányok közül támasszon népet az ő nevének. Ezzel egyeznek a próféták mondásai is, amint meg van írva: ?,,Ezután majd visszatérek, és felállítom Dávidnak leomlott hajlékát, kijavítom falainak repedéseit, és ami romba dőlt, megújítom, hogy keresse az Urat a többi ember és minden nép, amely segítségül hívta nevemet — így szól az Úr, és meg is teszi azt?”, [Ám 9,11-12] ami ismert volt öröktől fogva. — Ennélfogva úgy gondolom, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül megtérnek Istenhez, hanem meg kell írni nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak, a paráznaságtól, a fojtott állatoktól és a vértől. Mert akik Mózest hirdetik, a régi időktől fogva ott vannak minden városban a zsinagógákban, és minden szombaton felolvassák azt.’

Zs 95

Énekeljetek az Úrnak új éneket, énekeljetek az Úrnak minden földek! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek napról-napra szabadítását! Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, csodatetteit minden népnek! Mert nagy az Úr, méltó a dicséretre, minden istennél félelmetesebb. Mert a nemzetek istenei mind csak hamis istenek, az Úr azonban egeket alkotott. Színe előtt fenség van és szépség, szentélyében ékesség és hatalom. Ünnepeljétek az Urat, népek családjai, ünnepeljétek az Úr dicsőségét és hatalmát. Adjátok meg az Úr nevének a dicsőséget, hozzatok áldozati ajándékokat és jöjjetek udvaraiba. Boruljatok le szent pompával az Úr előtt, rettegjen előtte az egész föld! Hirdessétek a nemzetek közt: ,,Király az Úr!’ Megerősítette a föld kerekségét, hogy ne ingadozzék, s igazságosan ítéli a népeket. Örvendjenek az egek, ujjongjon a föld, zúgjon a tenger s ami betölti azt; Vigadjanak a mezők és minden, ami rajtuk van! Ujjongjon akkor az erdő minden fája az Úr előtt, mert eljön, eljön hogy megítélje a földet. Igazságban ítéli meg a föld kerekségét, s a népeket hűsége szerint.

Jn 15,9-11

Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.

AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 8. RÉSZ

[Lk. 8.1] Az történt, hogy a következő időben városokon és falvakon utazott át, és hirdette az Isten királyságáról szóló örömhírt. Vele volt a tizenkettő,
[Lk. 8.2] amellett némely asszony, akik rossz szellemek hatalmából és erőtlen­ségekből gyógyultak meg, így Mária, akit magdalainak neveztek, akiből hét ördögi szellem ment ki,
[Lk. 8.3] továbbá Johanna, Kuzának, Heródes tiszttartójának felesége, Zsuzsanna és sok más asszony, akik vagyonukból szolgáltak nekik.
[Lk. 8.4] Mikor nagy tömeg gyűlt össze, azokból is, akik városonként hozzá utaztak, példázatokban kezdett be­szélni.
[Lk. 8.5] “Elment a magvető, hogy elvesse magvát. Mi­közben vetett, némelyik az útfélre esett, és eltaposták, az égi madarak meg fölcsipegették.
[Lk. 8.6] Másik a sziklára esett, kinőtt, s elszáradt, mivel nem volt nedvessége.
[Lk. 8.7] Némelyik a tövisek közé esett, velük együtt felnőtt, de a tövisek elfojtották.
[Lk. 8.8] Más a jó földbe esett, kinőtt és százszoros termést hozott.” Ezeket mondván, felkiáltott: “Akinek halló füle van, hallja meg!”
[Lk. 8.9] Mikor a tanítványok megkérdezték, hogy mit jelent ez a példázat,
[Lk. 8.10] így szólott: “Nektek adták meg, hogy az Isten királyságának titkait megismerjétek, a többiekkel pedig példázatokban közlik, hogy bár látnak, ne lássanak, és bár hallanak, belátásra ne jussanak.
[Lk. 8.11] A példázat ezt jelenti: A mag Istennek beszéde.
[Lk. 8.12] Útféliek azok, akik meghallották az igét, de azután eljön a vádló és kiszedi szívükből, hogy ne higgyenek, s meg ne meneküljenek.
[Lk. 8.13] A sziklára hullottak azokat jelentik, akik ha hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük, csak egy ideig hisznek, de a kísértés idejében elpártolnak.
[Lk. 8.14] Ami a tövis közé esik, azokat jelzi, akik miután meghallották az igét, elmennek, s a földi élet gondjai, gazdagsága és kéjei megfojtják őket, úgyhogy érésig nem jutnak.
[Lk. 8.15] Ami a hasznos földben van, olyanokat jelez, akik, miután nemes és jó szívvel meghallgatták az igét, azt birtokukba veszik, és állhatatossággal gyümölcsöt teremnek.
[Lk. 8.16] Senki sem fedi le a meggyújtott mécsest vékával, sem ágy alá nem teszi, hanem mécslábra helyezi, hogy a bemenők lássák a fényt.
[Lk. 8.17] Mert nincs oly rejtett dolog, ami nyilvánvalóvá nem válnék, sem olyan eldugott dolog, ami ki ne tudódnék, ami világosságra nem jönne.
[Lk. 8.18] Azért vigyázzatok rá, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, annak adni fognak, de akinek nincs, attól még azt is el fogják venni, amije lenni látszik”
[Lk. 8.19] Megérkeztek hozzá anyja s testvérei, de a tömeg miatt nem tudtak vele találkozni.
[Lk. 8.20] Mikor hírül adták neki: “Anyád és testvéreid kinn állnak és látni akarnak.”
[Lk. 8.21] Ő ezt felelte nekik: “Az én anyám és testvéreim ezek, akik Isten igéjét hallják és megteszik.”
[Lk. 8.22] Történt az egyik napon, hogy tanítványaival hajóba szállt. “Menjünk át a tó túlsó partjára” – mondotta nekik, s azok elhajóztak.
[Lk. 8.23] Amíg vitorláztak, Jézus el­aludt. De szélvihar tört a tóra, egészen megteltek vízzel, úgyhogy veszélyben forogtak.
[Lk. 8.24] Hozzámentek hát, s ily szóval ébresztették fel: “Mester! Mester! Elveszünk!” Erre felkelt, megdorgálta a szelet és a hullámzó vizet, és azok lecsillapodtak, úgyhogy nagy csendesség támadt.
[Lk. 8.25] “Hol van a ti hitetek?” – kérdezte tőlük. Azok pedig féltek és csodálkozva beszélték egymásközt: “Ki ő, hogy még a szelekkel és vízzel is rendelkezik, és azok engedel­meskednek neki?”
[Lk. 8.26] Azután elhajóztak a gerazénusok vidékére, amely Galileával átellenben terül el.
[Lk. 8.27] Amikor kilépett a száraz­földre, a városból egy ember jött vele szemben, akiben ördögi szellemek voltak, aki már jó ideje nem öltözött ruhába s házban nem lakott, hanem csak sírokban.
[Lk. 8.28] Mikor Jézust meglátta, felkiáltott, lábához esett és nagy hangon ezt kiáltotta: “Jézus, a Magasságos Istennek Fia, mi dolgunk van nekünk egymással? Könyörgöm hozzád, ne kínozz engem.”
[Lk. 8.29] Megparancsolta ugyanis a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki az emberből. Mert sok időn át ragadta a szellem őt magával, úgyhogy láncokkal és béklyókkal megbilincselve őrizték, de az ördögi szellem, miután a bilincseket széttörte, a pusztákba űzte őt.
[Lk. 8.30] Jézus megkérdezte tőle: “Mi a neved?” “Légió” – felelte az -, mert sok ördögi szellem ment belé.
[Lk. 8.31] A szellemek aztán rimánkodtak, ne parancsolja nekik, hogy a feneketlen mélységbe menjenek.
[Lk. 8.32] Volt ott a hegységben meglehetősen sok disznóból álló, legelésző csürhe. Kérlelték, hogy engedje meg nekik, hogy azokba menjenek be. Jézus megengedte nekik.
[Lk. 8.33] Kijöttek hát az ördögi szellemek az emberből, bementek a disznókba és a csürhe a meredélyen át lerohant a tóba és belefulladt.
[Lk. 8.34] A pásztorok pedig, mikor látták, hogy mi történt, elfutottak, és hírül vitték a dolgot a városba és a tanyák­ra.
[Lk. 8.35] Eljöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. Amikor Jézushoz érkeztek, és azt az embert, akiből az ördögi szellemek kimentek, Jézus lábánál ülve, felöltözve és ép észnél találták, megijedtek.
[Lk. 8.36] Azok, akik látták, hogy az ördöngős hogyan menekült meg, hírül adták nekik az esetet.
[Lk. 8.37] Ekkor a gerazénusok vidékéről érkező egész sokaság arra kérte őt, hogy távozzék el tőlük, mert nagy félelem szorongatta őket. Erre hajóba szállt és visszatért Kapernaumba.
[Lk. 8.38] Az az ember azonban, akiből az ördögi szellemek kimentek, könyörgött, hogy vele maradhasson. Ám ő búcsút vett tőle ily szóval:
[Lk. 8.39] “Térj vissza házadba, s beszéld el ott mindazt, amit Isten tett veled.” Az el is ment, hogy egész városszerte hirdesse mindazt, amit Jézus vele tett.
[Lk. 8.40] Amikor Jézus visszatért, a tömeg szívesen fogadta, mert mindannyian várták.
[Lk. 8.41] Egyszerre egy férfi érkezett, kinek neve Jairus volt, ő volt a zsinagóga elöljárója. Jairus Jézus lábához borult, és úgy esengett, hogy jöjjön el a házába,
[Lk. 8.42] mert egyszülött leánya, ki tizenkét éves, hal­doklik. Miközben útban volt oda, tömeg szorongatta.
[Lk. 8.43] Egy asszony, aki tizenkét esztendeje vérfolyásban szenvedett de nem volt erő, hogy bárki meggyógyíthatta volna,
[Lk. 8.44] hozzálépett, és hátulról köpenyének szegélyét megérintette. Erre azonnal elállott vérének folyása.
[Lk. 8.45] “Ki az, aki hozzám nyúlt?” – kérdezte Jézus. Mikor mindenki tagadta, megszólalt Péter: “Mester, a tömeg szorongat, és nyom össze téged.”
[Lk. 8.46] “Valaki hozzám nyúlt – felelte Jézus. Észrevettem, hogy hatalom áradt ki tőlem.”
[Lk. 8.47] Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat rejtve, reszketve előjött, lábához borult, és az egész nép előtt tudtára adta, hogy mily okból nyúlt hozzá, és hogy azonnal hogyan gyógyult meg.
[Lk. 8.48] “- Leányom – mondta neki erre Jézus -, hited megmentett téged. Eredj el a békességbe.”
[Lk. 8.49] Még szólott, amikor valaki jött a zsinagóga elöljá­rótól és így szólt: “Halott már a leányod. Ne zaklasd tovább a Tanítót.”
[Lk. 8.50] Jézus azonban, ahogy ezt meg­hallotta, így szólt hozzá: “Ne félj! Higgy csak! Meg fog menekülni.”
[Lk. 8.51] Amikor megérkezett a házba, senkit sem engedett be magával csak Pétert, Jánost, Jakabot és a leányka atyját és anyját.
[Lk. 8.52] Mindenki sírt, s gyászolta leányt. De ő így szólt: “Ne sírjatok! Nem halt meg, hanem szunnyad.”
[Lk. 8.53] Kinevették, mert tudták, hogy meg halt.
[Lk. 8.54] Ő azonban megragadta a leány kezét és felkiáltott: “Leányka, támadj fel!”
[Lk. 8.55] Erre visszatért annak szelleme és azonnal felkelt. Jézus erre megparancsolta, hogy adjanak neki enni.
[Lk. 8.56] A leány szülei magukon kívül voltak. Ő pedig szigorú parancsot adott, hogy senkinek se mondják el azt, ami történt.

AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 7. RÉSZ

[Lk. 7.1] Amikor mind e beszédeket a nép füle hallatára befejez­te, bement Kapernaumba.
[Lk. 7.2] Bizonyos századosnak a rabszolgája gonoszul szenvedett, úgyhogy a végét járta. Ez a szolga becses volt neki,
[Lk. 7.3] mikor hát Jézusról hallott, hozzá küldötte a zsidók véneit, s kérte őt, hogy jöjjön el és mentse meg rabszolgáját.
[Lk. 7.4] Azok mihelyt Jézushoz érkeztek, nagy igyekezettel kérlelték. “Méltó ő arra – szóltak -, hogy megadd ezt neki,
[Lk. 7.5] mert szereti nemze­tünket, s a zsinagógát ő építtette nekünk.”
[Lk. 7.6] Jézus hát útra kelt velük. Már nem volt messze a háztól, amikor a százados barátait küldte el hozzá ezzel az üzenettel: “Uram, ne fáradj. Nem vagyok én arra elég, hogy fedelem alá jöjj;
[Lk. 7.7] arra sem tartom magamat méltónak, hogy magam menjek hozzád. Mondd csak szóval, és meggyógyul a legényem.
[Lk. 7.8] Hiszen én is fennhatóság alá rendelt ember vagyok. Alattam katonák vannak, és ha azt mondom az egyiknek: Eredj el! Az elmegy, vagy a másiknak: Jöjj! Az eljön. S ha rabszolgámnak ezt mondom: Tedd meg! Megteszi.”
[Lk. 7.9] Mikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, hátrafordult az őt követő tömeg felé, és így szólott: “Azt mondom nektek, Izráelben még nem találtam ekkora hitet.”
[Lk. 7.10] Amikor a küldöttek a házba visszatértek, a rabszolgát egészségesen találták.
[Lk. 7.11] A következő napon történt. Egy Nain nevű városba volt úton, s tanítványai és nagy tömeg mentek vele.
[Lk. 7.12] Mikor a város kapujához közel ért, egyszerre csak egy halottat hoztak ki, egy anyának egyszülött fiát, az anya özvegy volt. A városból jókora tömeg kísérte.
[Lk. 7.13] Mikor az Úr meglátta az özvegyet, szánalomra gerjedt iránta, s megszólította: “Ne sírj!”
[Lk. 7.14] Azután odament, megérin­tette a koporsót, mire azok, akik azt vitték, megálltak. “Ifjú – mondta -, hozzád szólok: Támadj fel!”
[Lk. 7.15] A halott felült és beszélni kezdett. Azután odaadta őt anyjának.
[Lk. 7.16] Félelem fogott el mindenkit és dicsőítették az Istent: “Nagy próféta támadt közöttünk! Rátekintett Isten az ő népére!”
[Lk. 7.17] Egész Júdeába, sőt annak egész környékére szétment a róla szóló hír.
[Lk. 7.18] Jánosnak is hírt vittek tanítványai mindezekről. János erre magához hívott tanítványai közül kettőt,
[Lk. 7.19] és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: “Te vagy-é az eljövendő, vagy mást várjunk?”
[Lk. 7.20] Ahogy a férfiak megérkeztek hozzá, így szóltak: “Bemerítő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-é az eljövendő, vagy mást várjunk?”
[Lk. 7.21] Abban az órában sokakat gyógyított meg betegségekből, őket verő ostoroktól, rossz szellemektől, sok vaknak adta meg kegyelmesen a látást.
[Lk. 7.22] Azután ezt mondta nekik: “Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: vakok visszakapják szemük világát, sánták járnak, poklosok megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, szegények az örömhírt hallják.
[Lk. 7.23] Mondjátok meg. ” Boldog az, aki bennem meg nem botlik.”
[Lk. 7.24] Mikor János követei elmentek, Jánosról kezdett beszélni a tömegekhez: “Miért mentetek ki a pusztába? Mit akartatok nézni? Szél-ingatta nádszálat?
[Lk. 7.25] De hát mit is mentetek látni? Puha ruhákba öltözött embert? Hiszen a pompás és drága ruhákban járó emberek a királyi palotákban vannak.
[Lk. 7.26] De hát mit mentetek ki látni? Prófétát? Igen! Azt mondom nektek, prófétánál is többet.
[Lk. 7.27] Ő az, akiről írva van: Ím elküldöm követemet orcád előtt, aki előtted elkészíti utadat.
[Lk. 7.28] Azt mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb János­nál, de aki legkisebb az Isten királyságában, nagyobb nála.”
[Lk. 7.29] Amikor az egész nép és a vámszedők meghallot­ták őt, igazságosságot szolgáltattak az Istennek azzal, hogy a János bemerítésével bemerítkeztek.
[Lk. 7.30] Ám a farizeusok és a törvénytudók elvetették az Istennek rájuk vonatkozó szándékát azzal, hogy nem meríttették be magukat János­sal
[Lk. 7.31] “Kihez hasonlítsam hát e nemzedék embereit? Kihez is hasonlók?
[Lk. 7.32] Hasonlók a piacon ülő s egymás­nak kiáltozó gyermekekhez, kik így beszélnek: Sípoltunk és ti nem táncoltatok, gyászéneket fújtunk és ti nem sírtatok.
[Lk. 7.33] Eljött ugyanis Bemerítő János, ki kenyeret nem eszik, bort nem iszik, és ti így szóltatok: Ördögi szellem van benne.
[Lk. 7.34] Eljött az embernek Fia, ki eszik és iszik, s ti ezt mondjátok: Ni a falánk és borissza ember, vámszedőknek és vétkezőknek barátja.
[Lk. 7.35] Így kapta meg igazolását a bölcsesség, összes gyermekeitől.”
[Lk. 7.36] A farizeusok közül valaki megkérte őt, hogy egyék nála. Bement hát a farizeus házába, és ledőlt az asztalhoz.
[Lk. 7.37] Egyszer csak egy asszony, aki vétekben élt a városban, megtudta, hogy a farizeus házában asztalnál fekszik. Vásárolt hát egy alabástrom korsócska kenetet,
[Lk. 7.38] hátul­ról a lábához állott és sírva, könnyeivel kezdte öntözni a lábát, hajával törölte meg, majd összecsókolgatta a lábát, és kenettel kenegette.
[Lk. 7.39] Mikor a farizeus, aki meghívta őt, ezt látta, így szólt magában: “Ha próféta volna, tudná, ki s miféle asszony ez, aki hozzányúlt, tudná, hogy vétkező.”
[Lk. 7.40] Jézus ekkora következő szavakkal fordult hozzá: “Simon, van valami mondanivalóm neked.” “Tanító, mondd!” – szólott az.
[Lk. 7.41] “Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral, a másik ötvennel tartozott neki.
[Lk. 7.42] Mivel nem volt nekik miből megadniuk, kegyelemből mindkettőnek elengedte. Közülük melyik szereti most jobban őt?”
[Lk. 7.43] “Úgy vélekedem – szólalt meg Simon -, hogy az, akinek többet engedett el.” “Helyesen ítéltél” – válaszolta Jézus,
[Lk. 7.44] majd az asszony felé fordulva így szólott Simonhoz: “Látod ezt az asszonyt? Amikor házadba jöttem, nem adtál vizet a lábamra, ő pedig könnyével öntözte lábamat és hajával törölte meg.
[Lk. 7.45] Csókot sem adtál nekem, ő pedig, mióta bejöttem, nem szűnt meg lábamat csókolgatni.
[Lk. 7.46] Olajjal a fejemet meg nem kented, ő pedig lábamat kente kenettel.
[Lk. 7.47] Ezért azt mondom neked: Megbocsátották az ő sok vétkét, mert nagyon szeretett. Ellenben, akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.”
[Lk. 7.48] Azután az asszonyhoz szólt: “Vétkeidet megbocsátották.”
[Lk. 7.49] Erre az asztalnál fekvők mondogatni kezdték egymás közt: “Kicsoda ő, hogy a vétkeket megbocsátja?” Ő azonban ismét az asszonyhoz fordult:
[Lk. 7.50] “Hited megmentett téged. Eredj békességben el.”