Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

május 7, 2010 havi archívum

AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 16. RÉSZ

[Lk. 16.1] Szólott azután a tanítványaihoz is: “Volt egy gazdag ember, és annak volt egy sáfára, és azt bevádolták nála, hogy eltékozolja vagyonát.
[Lk. 16.2] Magához hívatta s így szólt hozzá: Mit hallok felőled? Számolj be sáfárságodról, mert tovább nem lehetsz sáfár.
[Lk. 16.3] Az erre gondolkodni kezdett: Mit tegyek most már, hogy uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nincs erőm, koldulni szégyellek.
[Lk. 16.4] Tudom már mit tegyek, hogy ha sáfárságomról leváltanak, barátaim legyenek, akik házaikba befogadnak.
[Lk. 16.5] Ezzel magához hívatott mindenkit, aki urának adósa volt. Megkérdezte az elsőtől: Mennyivel tartozol uramnak?
[Lk. 16.6] Száz bát olajjal – felelte az. – Vedd az írásodat – mondta neki -, ülj le, siess, írj ötvenet.
[Lk. 16.7] Azután egy másikat kérdezett meg: Hát te mennyivel tartozol? Száz kór búzával – felelte az. – Vedd az írásodat – mondta neki – és írj nyolcvanat.
[Lk. 16.8] Megdicsérte az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett. Mert ennek a kornak fiai a saját nemzedékükkel szemben eszesebben viselkednek, mint a világosság fiai teszik.
[Lk. 16.9] És én azt mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor kihagy majd az élet, magukhoz fogadjanak titeket az örök sátrakba.
[Lk. 16.10] Aki a legkisebben hű, a sokon is hű lesz és legkisebben hamis, a sokon is hamis lesz.
[Lk. 16.11] Ha tehát a hamis mammonon hűekké nem lettetek, ki bízza majd rátok az igazit?
[Lk. 16.12] És ha a másén hívekké nem lettetek, ki adja oda nektek a tieteket?
[Lk. 16.13] Egy cseléd sem végezhet egyszerre két úrnak szolgálatot, mert vagy gyűlölni fogja az egyiket és szeretni a másikat, vagy ragaszkodni fog az egyikhez, és meg fogja vetni a másikat. Nem szolgálhattok egyszerre Istennek és a mammonnak.”
[Lk. 16.14] Meghallották pedig mindezt a farizeusok, akik pénzkedvelők voltak, és csúfolták őt.
[Lk. 16.15] Hozzájuk is szólt: “Ti vagytok azok, akik az emberek előtt igazságosnak mutatjátok magatokat, csakhogy – az Isten ismeri szíveteket. Mert ami az emberek között magasztos, Isten előtt utálatos.
[Lk. 16.16] A törvény és a próféták Jánosig voltak, akkortól kezdve az Isten királyságának örömüzenetét hirdetik, s azon mindenki erőszakoskodik.
[Lk. 16.17] Pedig könnyebb a mennynek és földnek elmúlnia, mint a törvényből egy vesszőcskének kiesnie.
[Lk. 16.18] Házasságot tör mindenki, aki feleségét elbocsátja, és egy másikkal házasodik össze, és házasságot tör az, aki férfitől elbocsátott nőt vesz el.
[Lk. 16.19] Volt egy gazdag ember, aki bíborba és gyolcsba öltözködött és naponta pompában vigadott.
[Lk. 16.20] Volt ennek a kapujához vetve egy Lázár nevű szegény, kit fekélyek borítottak,
[Lk. 16.21] s ki vágyott jóllakni azzal, ami a gazdag asztalától lehullt. Na, még a kutyák is eljártak hozzá, hogy fekélyeit nyalogassák.
[Lk. 16.22] Történt azután, hogy a szegény meghalt, és az angyalok elvitték Ábrahám keblére. Meghalt a gazdag is, és eltemették.
[Lk. 16.23] Mikor a láthatatlan országban szemét felemelte, kínok közt gyötrődve, Ábrahámot látta messziről, és annak kebelén Lázárt.
[Lk. 16.24] Odakiáltott hozzá: Atyám, Ábrahám könyörülj rajtam és küldd el Lázárt, hogy mártsa vízbe ujjának hegyét és hűsítse meg nyelvemet, mert kínlódom e lángban.
[Lk. 16.25] Ábrahám azonban így szólt: Gyermekem, emlékezzél rá, hogy életedben elvetted javaidat, Lázár éppen úgy a rosszat. Itt most őt vigasztalják, te pedig kínlódol.
[Lk. 16.26] Mindezekben köztünk és köztetek szilárdan áll egy nagy szakadék, úgyhogy akik innen hozzátok akarnak átmenni, nem tehetik, sem onnan hozzánk nincs átkelés.
[Lk. 16.27] Akkor hát arra kérlek atyám – szólott a gazdag -, küldd el őt atyám házába.
[Lk. 16.28] Mert van öt testvérem, hadd tegyen nekik bizonyosságot, hogy ők is a kínnak e helyére ne kerüljenek.
[Lk. 16.29] De Ábrahám így szólt: Ott van náluk Mózes, és náluk vannak a próféták, azokat hallgassák.
[Lk. 16.30] Nem úgy atyám – szólt mégis az -, ha a halottak közül menne valaki hozzájuk, más felismerésre térnének.
[Lk. 16.31] De Ábrahám így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még annak sem adnának hitelt, ha valaki a halottak közül feltámadna.”

Reklámok

AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 15. RÉSZ

[Lk. 15.1] A vámszedők és a vétkezők valamennyien Jézus közelébe törekedtek, hogy hallgathassák őt.
[Lk. 15.2] Ellenben a farizeusok és az írástudók igen zúgolódtak. Azt mondogatták: “A vétkezőket magához fogadja, sőt velük eszik.”
[Lk. 15.3] Ő erre a következő példázatot beszélte el nekik:
[Lk. 15.4] “Van-e olyan ember közöttetek, aki ha száz juha van, s egyet közülük elveszített, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, s nem megy az elveszett után, míg azt meg nem találja?
[Lk. 15.5] S ha megtalálta, örvendezve a vállára veti,
[Lk. 15.6] hazamegy, összehívja barátait, meg szomszédait és így szól hozzájuk: Vigadjatok velem, mert megtaláltam bárányomat, mely elveszett.
[Lk. 15.7] Azt mondom nektek, hogy ilyen öröm lesz a mennyben is egy vétkesen, ha az más felismerésre tér, nagyobb öröm ez, mint kilencvenkilenc igazságoson örülni, akiknek nincs szükségük arra, hogy más felismerésre térjenek.
[Lk. 15.8] Vagy van olyan asszony, aki ha tíz drahmája van, és egy drahmát elveszít, nem gyújt mécsest, nem sepri ki a házat, és nem keresi gondosan, amíg meg nem találja?
[Lk. 15.9] S ha megtalálta, nem hívja-e össze barátnőit meg szomszédait, és nem szól-e így: Örvendjetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem.
[Lk. 15.10] Ilyen öröm lesz, azt mondom nektek, az Isten angyalainak színe előtt egyetlen vétkezőn, aki más felismerésre tér.”
[Lk. 15.11] Majd így szólt: “Volt egy embernek két fia.
[Lk. 15.12] A fiatalabbik így szólt apjához: Atyám, add ki nekem a vagyonból rám eső részt. Az hát megosztotta köztük, ami a megélhetésre volt.
[Lk. 15.13] Nem sok nap múltán a fiatalabbik fiú mindent összeszedett, és kivándorolt egy távoli vidékre. Ott kicsapongó életmóddal vagyonát eltékozolta.
[Lk. 15.14] Miután mindenét elköltötte, nagy ínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett.
[Lk. 15.15] Ekkor elutazott, és beállt a vidék egyik polgárához, ki a mezőkre küldötte ki disznókat legeltetni.
[Lk. 15.16] A fiú kívánta, hogy hasát azokkal a hüvelyekkel tölthesse meg, amelyeket a disznók ettek, de senki sem adott neki.
[Lk. 15.17] Ekkor magába szállt és így szólt: Apám hány béresének fölös mennyiségben van a kenyere, én meg elveszek itt az ínségben.
[Lk. 15.18] Felkelek hát, elmegyek az apámhoz, és ezt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen, meg veled szemben.
[Lk. 15.19] Többé nem vagyok arra méltó, hogy fiadnak hívjanak, tégy engem béreseid közül eggyé.
[Lk. 15.20] Ezzel felkelt és elment atyjához. Még messze volt, amikor meglátta az apja és szánalomra gerjedt, majd hozzáfutott, nyakába borult és összecsókolgatta.
[Lk. 15.21] A fiú így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és veled szemben. Többé nem vagyok arra méltó, hogy fiadnak nevezzenek.
[Lk. 15.22] De az apa így szólt rabszolgáihoz: Siessetek, hozzátok elő a legjobb ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt a kezére és sarut a lábára.
[Lk. 15.23] Azután hozzátok el azt a hizlalt tulkot, öljétek le és vigadjunk, lakomázzunk.
[Lk. 15.24] Mert ez a fiú, az én fiam meghalt, de életre kelt, elveszett, de rátaláltunk. Azzal vigadni kezdtek.
[Lk. 15.25] Az idősebbik fiú ezalatt kinn volt a mezőn. Amikor hazafelé jövet a közelbe ért, zeneszó és körtánc hangját hallotta.
[Lk. 15.26] Magához szólított a legények közül egyet, és megtudakolta hogy mi az.
[Lk. 15.27] Testvéred érkezett meg – mondotta az -, és apád leölette a hizlalt tulkot, mivelhogy egészségesen kapta őt vissza.
[Lk. 15.28] Megharagudott ezért a fiú és nem akart bemenni, apja azonban kijött és kérlelte.
[Lk. 15.29] De ő így felelt atyjának: Lásd, oly sok éve végzem neked a rabszolga munkáját, soha meg nem kerültem parancsodat, de énnékem még egy kis bakot sem adtál, hogy barátaimmal vigadjak egyet.
[Lk. 15.30] Mikor azonban ez a fiad megjött, ki a megélhetésre szánt vagyonodat szajhákkal ette fel, te leöletted neki a hizlalt tulkot.
[Lk. 15.31] Gyermek – szólt az apa -, te mindenkor velem voltál, minden, ami az enyém, tied is.
[Lk. 15.32] Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy testvéred, aki halott volt, életre kelt, és azt, aki elveszett, megtaláltuk.”

AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 14. RÉSZ

[Lk. 14.1] Történt, hogy amikor egy szombaton a farizeusok egyik elöljárójának házába bement ebédelni, s azok szemmel tartották őt,
[Lk. 14.2] egyszer csak egy vízkóros emberrel találta magát szemben.
[Lk. 14.3] Jézus megkérdezte a törvénytudókat és farizeusokat: “Szabad-e szombaton valakit gyógyítani vagy nem?”
[Lk. 14.4] Azok hallgattak. Jézus erre kézen fogta a vízkórost, meggyógyította és elküldte,
[Lk. 14.5] majd így szólt azokhoz: “Ki az, aki ha fia vagy ökre kútba esik, szombatnapon is ki nem húzza azt azonnal?”
[Lk. 14.6] S azoknak nem volt rá erejük, hogy erre valami feleletet adjanak.
[Lk. 14.7] Ezután egy példázatot mondott el a meghívottaknak. Megfigyelte ugyanis, hogy hogyan válogatják a főhelyeket.
[Lk. 14.8] “Ha valaki lakodalomba hívna téged, – mondotta nekik -, ne telepedjél a főhelyre, mert esetleg olyan valakit hívott meg a gazda, aki nálad tiszteletreméltóbb.
[Lk. 14.9] Ez esetben hozzád lépne az, aki téged is, őt is meghívott és ezt mondaná neked: Adj helyet neki. Akkor aztán szégyenkezve az utolsó helyet kellene elfoglalnod.
[Lk. 14.10] Hanem ha meghívnak, s te elmégy, dőlj le az utolsó helyre, hogyha belép majd az, aki meghívott téged, így szóljon hozzád: Barátom, eredj feljebb. Akkor dicsőség ér mindazok előtt, akikkel együtt dőltél asztalhoz.
[Lk. 14.11] Mert azt, aki magát felmagasztalja, le fogják alázni, s azt, aki megalázza magát, felmagasztalják majd.”
[Lk. 14.12] Szólt azután ahhoz is, aki meghívta őt: “Ha reggelit vagy ebédet adsz, ne hívd meg arra barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, hogy azok esetleg vissza ne hívjanak téged, és ne viszonozzák meghívásodat,
[Lk. 14.13] hanem ha vendégséget adsz, hívj meg szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat,
[Lk. 14.14] és boldog leszel, hogy azoknak nincs miből visszafizetniük azt neked. Mert így majd az igazságosak feltámadásakor kapod meg a visszafizetést.”
[Lk. 14.15] Mikor a vendégek közül valaki meghallotta ezt, így szólott hozzá: “Boldog az, aki az Isten királyságában lakománál fog ülni.”
[Lk. 14.16] De ő ezt felelte neki: “Egy ember nagy ebédet adott, és sokakat meghívott.
[Lk. 14.17] Az ebéd órájában azután elküldötte rabszolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, kész már az ebéd.
[Lk. 14.18] De az elsőtől kezdve mindnyájan mentegetőzni kezdtek. Az első ezt mondta a rabszolgának: Szántóföldet vettem, kénytelen vagyok kimenni, s azt megtekinteni. Kérlek, ments ki engem.
[Lk. 14.19] Egy másik így szólott: Öt iga ökröt vettem, elmegyek, hogy kipróbáljam őket. Kérlek, ments ki engem.
[Lk. 14.20] Újra egy másik így szólt: Feleséget vettem és ezért nem mehetek.
[Lk. 14.21] Mikor a rabszolga visszatért, hírül adta ezeket urának. Erre a gazda haragra lobbant, és így szólt rabszolgájához: Siess, menj el a város tereire és sikátoraira, hozz be ide szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat.
[Lk. 14.22] Uram – szólt azután a rabszolga -, megtörtént, amit elrendeltél, de még van hely.
[Lk. 14.23] Eredj ki az utakra, a kerítésekhez – mondta erre az Úr a rabszolgának -, és kényszerítsd bejönni az ott levőket, hogy beteljék a házam.
[Lk. 14.24] Mert azt mondom nektek, hogy azok közül a meghívottak közül senki meg nem ízleli ebédemet.”
[Lk. 14.25] Nagy tömeg utazott vele együtt. Jézus megfordult és így szólt hozzájuk:
[Lk. 14.26] “Ha valaki hozzám akar jönni, de meg nem gyűlöli atyját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, hozzá még a saját lelkét is, nem lehet tanítványom.
[Lk. 14.27] Aki nem hordja keresztjét, és nem jő utánam, nem lehet tanítványom.
[Lk. 14.28] Van-e közöttetek egy is, aki ha tornyot akar építeni, nem ül le előbb, s nem számítja ki a költséget, lesz-e annyija, hogy be tudja fejezni?
[Lk. 14.29] Valamiképpen úgy ne járjon, hogy miután alapot vetett, nincs ereje ahhoz, hogy befejezze, s akik kudarcát észreveszik, mind gúnyolni kezdjék:
[Lk. 14.30] Ez az ember építkezni kezdett; s nincs ereje arra, hogy befejezze.
[Lk. 14.31] Vagy van-e egy király is, ki háborúba ereszkedik egy másik királlyal anélkül, hogy leülne előbb, és számot nem vetne azzal, hogy képes lesz-e tízezerrel megtámadni azt, aki húszezerrel jön ellene?
[Lk. 14.32] Ha nem teszi meg, követeket küld majd, és békét kér, még mikor távol van amaz.
[Lk. 14.33] Ekképpen, ha közületek valaki búcsút nem mond minden vagyonának, nem lehet tanítványom.
[Lk. 14.34] Hasznos a só, de ha a só megízetlenül, mivel sózzák meg?
[Lk. 14.35] Sem a földnek, sem trágyának nem alkalmas, hanem kivetik. Akinek halló füle van, hallja meg.”

AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 13. RÉSZ

[Lk. 13.1] Abban az időben érkeztek oda némelyek, hogy hírt hozzanak neki azok felől a galileaiak felől, akiknek vérét Pilátus áldozataikkal elegyítette.
[Lk. 13.2] “Úgy gondoljátok – szólította meg őket -, hogy ama galileaiak az összes galileabelieknél vétkesebbek voltak, mert ezeket szenvedték?
[Lk. 13.3] Nem voltak. Sőt azt mondom nektek, hogy ha más felismerésre meg nem tértek, ti is hasonlóképpen elvesztek.
[Lk. 13.4] Vagy arról a tizennyolcról, kikre Siloámnál a torony ráesett és megölte őket, azt gondoljátok, hogy őket több vétek adóssága nyomta, mint az összes Jeruzsálemben lakókat?
[Lk. 13.5] Nem nyomta. Azt mondom nektek, hogy ha más felismerésre nem tértek, mindannyian hasonlóképpen elvesztek.”
[Lk. 13.6] Majd ezt a példázatot mondta el: “Egy embernek a szőlőjébe ültetve volt egy fügefája. Elment, kereste a gyümölcsöt rajta, de nem találta.
[Lk. 13.7] Megmondta hát a vincellérnek: Már három éve járok s keresek gyümölcsöt ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki hát, minek foglalja hiába a földet.
[Lk. 13.8] De az így felelt neki: Uram, hagyd meg még ez évre, amíg körülkapálom, trágyával megszórom,
[Lk. 13.9] hátha jövőre gyümölcsöt terem. Ha azután nem terem, vágasd ki.”
[Lk. 13.10] Az egyik zsinagógában szombatnapon tanított.
[Lk. 13.11] Volt ott egy asszony, akin tizennyolc esztendő óta erőtlenség szelleme ült, össze volt görnyedve, egyáltalában nem tudott felegyenesedni.
[Lk. 13.12] Mikor Jézus meglátta őt, magához szólította, s ezt mondta neki: “Asszony, szabad vagy erőtlenségedtől.”
[Lk. 13.13] Ezzel rávetette kezét. Az azonnal felegyenesedett, és dicsőítette az Istent.
[Lk. 13.14] Ekkor bosszankodván azon, hogy Jézus szombaton beteget gyógyított, megszólalt a zsinagógafő.” Hat nap van arra, hogy dolgozzatok – mondotta a tömegnek -, azokon jöjjetek orvoslásra és ne szombatnapon.”
[Lk. 13.15] De megszólalt az Úr: “Képmutatók – mondotta nekik -, közületek bárki eloldja úgy-e ökrét vagy szamarát a jászoltól szombaton is, és elvezeti, hogy megitassa?
[Lk. 13.16] Ábrahámnak ezt a leányát azonban, akit a sátán immár tizennyolc esztendő óta megkötözött, nem szabad szombatnapon feloldani bilincsétől?”
[Lk. 13.17] Az, amit mondott, megszégyenítette mindazokat, akik vele szembeszegültek, az egész tömeg ellenben örvendett mindazoknak a dicsőséges tetteknek, melyeket ő véghezvitt.
[Lk. 13.18] Ezt követőleg így szólt: “Mihez hasonló az Isten királysága? Mivel is vessem össze?
[Lk. 13.19] Hasonló a mustármaghoz, amelyet egy ember a kertjében elvetett. A mustár felnőtt és fává lett, az ég madarai pedig fészket raktak ágai közé.”
[Lk. 13.20] Majd újra szólott: “Mihez hasonlítsam az Isten királyságát?
[Lk. 13.21] Kovászhoz hasonló, melyet egy asszony három mérce finom liszt közé rejtett, várva , míg az egész megkel.”
[Lk. 13.22] Városokon és falvakon utazott által, közben tanított, és folytatta útját Jeruzsálembe.
[Lk. 13.23] Valaki megkérdezte tőle: “Uram, kevesen menekülnek-e meg?” Így felelt nekik:
[Lk. 13.24] “Küzdjetek azért, hogy a szűk kapun bemehessetek, mert azt mondom nektek, hogy sokan igyekeznek majd bemenni, de nem lesz rá erejük.
[Lk. 13.25] Annakutána, hogy a gazda felkél és becsukja az ajtót, ti kinn fogtok állani és kopogtattok az ajtón, s azt mondjátok majd: Uram, nyiss meg nekünk! De ő ezt fogja mondani nektek: Nem ismerlek titeket, nem tudom, honnan valók vagytok.
[Lk. 13.26] Ti majd ilyen beszédbe fogtok akkor: Hiszen előtted ettünk és ittunk, és a mi piacainkon tanítottál.
[Lk. 13.27] Arra ő ezt mondja majd nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok tőlem mind, kik hamisságot cselekedtek.
[Lk. 13.28] Majd lesz ott sírás és fogcsikorgatás, ha az Isten királyságában meglátjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot, meg valamennyi prófétát, magatokat pedig kívülre vetve.
[Lk. 13.29] Meg fognak majd érkezni napkeletről, napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz fognak telepedni az Isten királyságában.
[Lk. 13.30] Lám, vannak utolsók, akik elsőkké lesznek és vannak elsők, akik utolsókká lesznek.”
[Lk. 13.31] Abban az órában hozzáment néhány farizeus és ezt mondta neki: “Utazzál el, menj el innen, mert Heródes meg akar téged ölni.”
[Lk. 13.32] “Menjetek – mondta nekik -, mondjátok meg annak a rókának: Íme ma és holnap ördögi szellemeket űzök, és gyógyításokat végzek, harmadnapon elérkezem a véghez.
[Lk. 13.33] Ennek ellenére ma, holnap és azután utaznom kell, mert nem engedhető meg, hogy a próféta máshol vesszen el, mint Jeruzsálemben.
[Lk. 13.34] Jeruzsálem, Jeruzsálem, ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldenek, hányszor akartalak magamnál egybegyűjteni, mint tyúk szokta csibéit szárnya alá gyűjteni, de ti nem akartátok.
[Lk. 13.35] Íme, puszta lesz házatok. De azt mondom nektek, hogy nem láttok addig engem, amíg el nem jön az idő, amelyben ezt mondjátok: Áldott legyen, aki az Úr nevében jön.”

2010. május 7. Húsvét, 5. hét, péntek (Boldog Gizella) A nap liturgikus színe: fehér

Milyen nehéz is úgy szeretnünk egymást, ahogy Jézus szeretett minket. Milyen nehéz elfelejteni a sok sértést és megbántást, amelyet nekünk okoztak mások. Milyen nehéz minden nap megvalósítani a szeretetet, amit sokszor oly könnyen mondunk ki. Taníts meg Urunk a szeretetre.

Sok hely van a mennyei Atya házában, s jut hely mindenkinek, aki oda akar menni. Ahhoz, hogy oda eljussunk, kevésnek bizonyul az emberi akaratunk és erőfeszítésünk, ezért Isten maga siet segítségünkre, mert Ő is azt akarja, hogy földi életünk után megérkezzünk hozzá. Elküldte Jézust, aki szenvedésével, halálával és feltámadásával előkészítette és megmutatta számunkra az utat. Ezen az úton Jézussal járva biztosan eljuthatunk az Atya országába. Ha vele élünk, a legjobb úton járunk.

Jézus feltámadása értelmet és célt adott az ember életének, még küzdelmeinek, szenvedéseinek is. A feltámadás ténye nem csak örömmel tölt el, hanem ember testvéreink iránti felkelősséggel is.
BOLDOG GIZELLA Bajorországban, Regensburgban született a 980-as évek elején, Veszekedő (Civódó) Henrik bajor herceg-fejedelem lányaként. Kiváló nevelésben részesült, a család lelki vezetője Szent Wolfgang (Farkas) püspök volt. Testvérei közül II. Henrik tette naggyá az uralkodóházat, Brúnó regensburgi püspök volt, Brigitta nővére pedig a regensburgi kolostor feje volt.
Regensburg után Gandersheimben tanult tovább. Kitűnően megtanult latinul. 996-ban a magyar Géza fejedelem megkérte fia, István herceg számára Gizella kezét. Gizellának más álmai voltak ugyan, de engedve a rábeszélésnek, végül is igent mondott. István herceget meghívták Bajorországba, itt találkozott először Gizellával. Scheyern várában a német császári család jelenlétében világra szóló mennyegzőt tartottak. Gizella ezután népes kisérettel (lovagok, papok, mesteremberek) a magyar fejedelmi udvarba, Esztergomba költözött, és 1000-ben, Géza halála után István is megkapta a magyar koronát és Gizella is királynévá lett koronázva.
Egész életét a királyi család szolgálatára szentelte. Veszprém városát, királynéi városát felfejlesztette. Sajnos nem tudjuk, hogy hány gyermeket szült, de mindegyiket kiváló nevelésben részesítette. Erre Szent Imre példája is ékes bizonyíték. Veszprémben női szerzetes kolostort alapított. Egyházi felszereléseket készítettek. A koronázási paláston, valamint a XVIII. János pápának ajándékozott miseruhán valószínűleg személyesen is dolgozott.
István halála után az utódok nem sokra becsülték az özvegy királynét, előbb Veszprémben tartották fogva, és csak III. Henrik seregei tudták 1045-ben az országból kiszabadítani. Passauban élt ezután, és állítólag 1060-ban (más forrás szerint 115 éves korában, tehát 1110-ben) halt meg. Hazai hagyomány úgy tudja, hogy Veszprémben hunyt el. Halála után nemsokára már szentként tisztelték, 1911-ben kezdődött azonban csak el a szentté avatási eljárás. Passaui sírja a magyarok zarándokhelye.
Lázas betegségekben, bőrbetegségekben szokták segítségét kérni.
Példája:
Ha több hivatást is felismersz magadban, a magasabbrendűt válaszd!

KÖNYÖRGÉS

Urunk, Istenünk, te megtanítottad Boldog Gizellát, hogy már itt a földön országodat keresse és az élet különféle útjain neked szolgáljon. Közbenjárására engedd, hogy hivatásunkban hűségesek maradjunk és egykor beléphessünk a megígért országba.

A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Testvéreim, magyar népünk megtérítését Isten a szentek sokaságával segítette. Boldog Gizella királyné közbenjárásával imádkozzunk közösen új apostoli lelkületű szentekért.

1. Add, Urunk, hogy Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre, az első szent magyar család eszmény legyen a magyar családok előtt.

2. Segítsd a mai szülőket és nevelőket, hogy a felnövekvő nemzedéknek az élet minden területén jó példát mutassanak.

3. Add, Urunk, hogy Boldog Gizella példájára mi is szeressük és értékeljük a csendet és a magányt.

4. Növeld bennünk az imádság szeretetét, hogy lelkünk szorosan kapcsolódjon hozzád.

5. A mennybe felvett Szent Szűz és nemzetünk szentjeinek közbenjárására fogadd, Urunk, az égi hazába elhunyt testvéreinket.

Urunk, Jézus Krisztus, népünk megtérítésének apostoli munkájában Boldog Gizellát adtad Szent István királyunknak segítőtársul. Add, kérünk, hogy közbenjárására a magyar édesanyák és leányok a vallásos hit mélységeit és az imádságos csendet megszeressék és osztatlan szívvel ragaszkodjanak hozzád. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.

ApCsel 15,22-31

Erre az apostolok és a presbiterek az egész egyházzal együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék Antióchiába Pállal és Barnabással Júdást, akit melléknevén Barszabásnak hívnak, és Szilást — ők a testvérek között vezetők voltak –, és kezük által ezt az írást küldték: ,,Üdvözlet az apostoloktól és a presbiter testvérektől a pogányokból lett testvéreknek, akik Antióchiában, Szíriában és Kilíkiában vannak! Mivel hallottuk, hogy némelyek, akik közülünk kerültek ki, megzavartak titeket szavaikkal, és feldúlták lelketeket, bár tőlünk megbízást nem kaptak, jónak láttuk, miután megállapodásra jutottunk, hogy férfiakat válasszunk ki és küldjünk el hozzátok a mi igen kedves Barnabásunkkal és Pálunkkal, ezekkel az emberekkel, akik életüket adták a mi Urunk, Jézus Krisztus nevéért. Elküldtük tehát Júdást és Szilást, akik mindezt személyesen, élőszóval is tudtotokra adják. Úgy tetszett ugyanis a Szentléleknek és nekünk, hogy semmi további terhet ne rakjunk rátok, csak azt, ami szükséges: hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fojtott állatoktól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Jó egészséget!” Azok tehát, miután elbocsátották őket, lementek Antióchiába. Itt egybegyűjtötték a sokaságot, és átadták a levelet. Amikor elolvasták, örültek a vigasztalásnak.
Jn 15,12-17

Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!

2010. május 7., péntek Fiúi kapcsolat

Mivel Máriát Jézus egy papnak adta édesanyaként, és főleg, mivel ő Jézusnak, a Főpapnak az édesanyja, Mária egészen sajátos módon a papok édesanyja lett. Azt a megbízást kapta, hogy őrködjék az Egyházban a papi élet fejlődése fölött, mely szorosan összekapcsolódik a keresztény élet fejlődésével.

Jézus nem elégedett meg annyival, hogy megbízza Máriát ezzel a papokra vonatkozó küldetéssel. Jánoshoz is odafordult, hogy Mária fiává tegye őt: „Íme, a te anyád” (Jn 19,27). Az volt a kívánsága, hogy a tanítvány saját édesanyját ismerje fel Máriában, és mély szeretettel viseltessék iránta.

A keresztre feszített Mester kívánságára a szeretett tanítvány rögtön válaszolt, és befogadta otthonába Máriát. A hagyomány szerint János apostoli szolgálatának első éveit Annak a jelenlétében élte, akit Jézus édesanyául adott neki, és akiben egyedülálló segítségre lelt.

II. János Pál pápa

2010. május 7. – Péntek

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: “Az az én parancsom, hogy
szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete
senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim
vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket
többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak
mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam
nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és
arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó
gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt
parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Jn 15,12-17

Elmélkedés:

Jézussal való kapcsolatunkat a kölcsönös és állandó szeretet élteti. De
szeretetünknek nem csupán Isten felé kell irányulnia, hanem az emberek
felé is. E területen pedig nem tehetünk különbséget. Nem mondhatjuk, hogy
egyeseket szeretünk, másokat viszont nem, hanem mindenki felé szeretettel
kell viseltetnünk. Jézus önfeláldozó szeretete mindannyiunk számára
utánozható, követheto. Nem kéri mindannyiunktól, hogy haljunk meg
másokért, de kéri, hogy éljünk másokért, azaz életünket állítsuk
embertársaink szolgálatába. Azáltal válhatunk Jézus igazi tanítványaivá,
hogy a szeretet gyakorlása lesz mindennapjainkban az elso.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Ki vagy Te, édes fény, mely betölt engem, és beragyogja szívem sötétségét?
Mint anyai kéz vezetsz engem, s ha elengednél, egy lépést sem tudnék
tenni.
Te vagy a tér, mely körülfogja és magába rejti létemet. Toled elhagyatva
elsüllyednék a mélyben, a semmiben, melybol a létre hívtál.
Közelebb vagy hozzám, mint én magamhoz, bensobb vagy, mint a legbensom –
mégis elérhetetlen és felfoghatatlan vagy, Szentlélek! Örök szeretet!
Edith Stein