Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

május 10, 2010 havi archívum

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 4. RÉSZ

[Jn. 4.1] Amint most már az Úr észrevette, hogy a farizeusok meghallották, hogy Jézus több tanítványt szerez és merít be, mint János –
[Jn. 4.2] noha Jézus maga nem merített be, csak a tanítványai -,
[Jn. 4.3] elhagyta Júdeát és ismét Galileába távozott.
[Jn. 4.4] Szamárián kellett keresztül mennie.
[Jn. 4.5] Eljutott Szamáriának egyik városába, melyet Szikárnak neveznek, mely szomszédja annak a teleknek, amelyet Jákób a fiának, Józsefnek adott.
[Jn. 4.6] Itt volt a Jákób forrása. Jézus itt, az utazástól fáradtan, úgy ahogy volt, leült a forráshoz. Körülbelül hatodik óra volt.
[Jn. 4.7] Szamáriából egy asszony jött vizet meríteni. Jézus megszólította: “Adj innom!”
[Jn. 4.8] Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vásároljanak.
[Jn. 4.9] A szamáriai asszony megkérdezte őt: “Zsidó létedre, hogy kérhetsz tőlem inni, mikor én szamáriai asszony vagyok?” A zsidók ugyanis nem társalognak a szamáriaiakkal.
[Jn. 4.10] Jézus így felelt neki: “Ha ismernéd az Isten ajándékát és tudnád, hogy ki az, aki neked azt mondta: Adj innom! – te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.”
[Jn. 4.11] “Uram – felelte az neki -, vedred sincs, a kút is mély. Honnan volna neked élő vized?
[Jn. 4.12] Vajon nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki a forrást adta nekünk? Hiszen ő maga is ebből ivott, meg a fiai is, az állatai is.”
[Jn. 4.13] Jézus ezt felelte neki: “Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik,
[Jn. 4.14] de aki abból a vízből iszik, melyet majd én adok neki, többé soha meg nem szomjazik, hanem az a víz, melyet majd én adok néki, örök életre buzgó víznek forrásává válik benne.”
[Jn. 4.15] “Uram – szólt hozzá az asszony -, add nekem ezt a vizet, hogy meg ne szomjazzam, és hogy többet ne járjak ide meríteni.”
[Jn. 4.16] “Eredj el – mondta neki Jézus -, hívd el a férjedet és jöjj ide!”
[Jn. 4.17] “Nincs férjem” – felelt az asszony, mire Jézus így szólt hozzá: “Helyesen mondtad, hogy nincs férjem,
[Jn. 4.18] mert öt férjed volt, és akid most van, nem férjed. Ezzel igazat mondottál.”
[Jn. 4.19] “Uram! – mondta neki az asszony -, látom már, hogy próféta vagy.
[Jn. 4.20] Atyáink ezen a hegyen borultak le Istent imádni, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádni kell őt. ”
[Jn. 4.21] “Higgy nekem – mondta neki Jézus, jön egy óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát.
[Jn. 4.22] Ti azt imádjátok, amit nem ismertek. Mi azt imádjuk, amit ismerünk, mert a megmentés a zsidók közül ered.
[Jn. 4.23] De jön egy óra, és az most van, amikor az igazi imádók az Atyát szellemben és igazságban fogják imádni, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.
[Jn. 4.24] Szellem az Isten, és az imádóknak szellemben és igazságban kell őt imádniuk.”
[Jn. 4.25] “Tudom, hogy Messiás jön – mondotta neki az asszony -, akit Krisztusnak mondanak. Ha az eljön, mindent tudtunkra fog adni.”
[Jn. 4.26] “Én vagyok az – szólt neki Jézus-, aki veled beszélek.”
[Jn. 4.27] Ennél a szónál megérkeztek a tanítványai és elcsodálkoztak, hogy asszonnyal beszél. Mégsem kérdezte senki: “Mit akarsz vele?” vagy: “Miért beszélsz vele?”
[Jn. 4.28] Az asszony most otthagyta a vedrét, elment a városba és így szólt az emberekhez:
[Jn. 4.29] “Jertek, lássatok egy embert, aki mindent megmondott nekem, amit tettem! Vajon nem ő-e a Krisztus?”
[Jn. 4.30] Elmentek a városból és megérkeztek hozzá.
[Jn. 4.31] Közben arra kérték őt a tanítványok: “Rabbi, egyél.”
[Jn. 4.32] De ő így felelt nekik: “Van nekem eledelem, melyről ti nem tudtok.”
[Jn. 4.33] “Vajon valaki enni hozott neki?” – kérdezték a tanítványok egymástól,
[Jn. 4.34] Jézus ezt mondta nekik: “Az én eledelem, hogy annak akaratát tegyem, aki elküldött engem és bevégezzem az ő művét.
[Jn. 4.35] Nem ti mondogatjátok, hogy még négy hónap és eljő az aratás? Lám, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a tájakat, hogy fehérek már, aratásra készek.
[Jn. 4.36] Már az arató elnyeri bérét, és gyümölcsöt gyűjt örök életre, hogy a magvető és az arató együtt örüljön.
[Jn. 4.37] Mert abban igaz a mondás, hogy más a magvető és más az arató!
[Jn. 4.38] Én olyan aratásba küldöttelek titeket, amelynek vetésével nem ti fáradtatok. Mások fáradtak s ti abba léptetek be, amiért azok fáradtak.”
[Jn. 4.39] Abból a városból a szamaritánusok közül sokan hittek őbenne az asszony beszédéért, aki tanúságot tett: “Mindent megmondott nekem, amit tettem.”
[Jn. 4.40] Mikor a szamaritánusok hozzámentek, kérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig.
[Jn. 4.41] És sokkal többen hittek az ő saját beszédéért.
[Jn. 4.42] Azt mondták az asszonynak: “Többé már nem a te beszédedért hiszünk. Magunk is hallottuk és tudjuk, hogy ő a világ Megmentője valóban.
[Jn. 4.43] Két nap múlva elment onnan Galileába.
[Jn. 4.44] Maga Jézus tett ugyanis tanúságot arról, hogy a prófétának nincs becsülete a saját hazájában.
[Jn. 4.45] Mikor most Galileába érkezett, elfogadták őt a galileaiak, miután mindent láttak, amit Jeruzsálemben az ünnepen tett. Mert ők is elmentek az ünnepre.
[Jn. 4.46] Ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Volt Kapernaumban egy királyi udvari ember, akinek a fia elerőtlenült.
[Jn. 4.47] Mikor az az ember meghallotta, hogy Jézus Júdeából megérkezett Galileába, hozzá utazott és megkérte, hogy menjen le és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van.
[Jn. 4.48] Erre így szólt Jézus: “Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.”
[Jn. 4.49] Mire a királyi ember azt felelte neki: “Uram, jöjj alá, mielőtt meghal gyermekem!”
[Jn. 4.50] “Csak utazzál el – mondta neki Jézus -, fiad él!” Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott és elutazott.
[Jn. 4.51] Még alászállóban volt, amikor rabszolgái szembejöttek vele, és hírül hozták, hogy gyermeke él.
[Jn. 4.52] Megtudakolta tőlük az órát, amelyben megkönnyebbedett és azok azt felelték neki, hogy tegnap a hetedik órában hagyta el a láz.
[Jn. 4.53] Felismerte az apa, hogy ugyanabban az órában, amelyben Jézus azt mondta neki: “Fiad él.” És hitt maga is, egész háza is.
[Jn. 4.54] Ezt újra második jelül tette Jézus, miután Júdeából Galileába ment.

Reklámok

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 3. RÉSZ

[Jn. 3.1] Volt a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, ki elöljáró volt a zsidóknál.
[Jn. 3.2] Ez Jézushoz ment éjjel és megszólította: “Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítónak! Hiszen senkinek sincs hatalmában, hogy ezeket a jeleket tegye, csak ha Isten van vele.”
[Jn. 3.3] “Bizony, bizony ezt mondom neked – felelte neki Jézus -, hogy senki sem láthatja meg Isten királyságát, ha felülről nem születik.”
[Jn. 3.4] “Hogy születhetik egy ember, ha vén – kérdezte tőle Nikodémus. – Vajon bemehet ő az anyja méhébe, és másodszor születhetik?”
[Jn. 3.5] Jézus ezt felelte: “Bizony, bizony azt mondom néktek, hogy ha valaki vízből és Szellemből nem születik, nem mehet Isten királyságába be.
[Jn. 3.6] Ami húsból született, az hús, és ami Szellemből született, az szellem.
[Jn. 3.7] Ne csodáld, hogy azt mondtam néked, hogy felülről kell születnetek.
[Jn. 3.8] A Szellem odafúj, ahová akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jő és hová megy: Így van mindenkivel, aki Szellemtől született.”
[Jn. 3.9] Nikodémus megszólalt és megkérdezte: “Hogy történhetnek meg ezek?”
[Jn. 3.10] – “Te Izráel tanítója vagy – felelte Jézus – és nem tudod ezeket?
[Jn. 3.11] Bizony, bizony azt mondom neked, hogy amit tudunk, azt beszéljük, és amit látunk, arról teszünk bizonyságot. A tanúságtételünket nem fogadjátok el.
[Jn. 3.12] Ha földieket szóltam néktek és nem hiszitek, hogy fogtok hinni, ha mennyeieket szólok nektek?
[Jn. 3.13] Senki sem jutott fel a mennybe, csak, aki a mennyből szállt alá: az embernek Fia.
[Jn. 3.14] Mint ahogy Mózes is felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az ember Fiának is felemeltetnie:
[Jn. 3.15] Hogy örök élete legyen mindenkinek, aki hisz.
[Jn. 3.16] Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy senki el ne vesszen, aki őbenne hisz, hanem örök élete legyen.
[Jn. 3.17] Mert az Isten nem azért küldte a Fiút a világra, hogy elítélje a világot, hanem, hogy rajta keresztül megmentse a világot.
[Jn. 3.18] Az, aki benne hisz, nem kap ítéletet, aki nem hisz, már ítélet alatt van, mert nincs hite az Isten egyszülött Fiának nevében.
[Jn. 3.19] Az ítélet pedig ebben áll: A világosság a világra érkezett, de az emberek inkább szerették meg a sötétséget, mint a világosságot, mert a tetteik rosszak voltak.
[Jn. 3.20] Mindenki gyűlöli a világosságot, aki hitványságokat cselekszik, és nem jön a világosságra, hogy tettei rá ne bizonyuljanak.
[Jn. 3.21] Aki ellenben az igazságot cselekszi, világosságra megy, hogy tetteiről nyilvánvalóvá legyen, hogy Istenben tette őket.”
[Jn. 3.22] Ezek után Jézus és tanítványai júdeai földre mentek. Ott időzött velük és keresztelt.
[Jn. 3.23] János is bemerítést végzett Sálimhoz közel Ajnónban, mert ott sok volt a víz. Az emberek jöttek és bemerítkeztek.
[Jn. 3.24] Jánost ugyanis még nem vetették akkor tömlöcbe.
[Jn. 3.25] János tanítványai vitatkozni kezdtek egy zsidóval a megtisztulás felől.
[Jn. 3.26] Majd elmentek Jánoshoz és jelentették neki: “Rabbi, az, aki a Jordánon túl veled volt, aki mellett te tanúságot tettél, lásd, bemerít, és mindenki hozzámegy.”
[Jn. 3.27] János ezt felelte: “Az ember nem juthat semmihez másképp, csak ha a mennyből adják neki.
[Jn. 3.28] Ti magatok vagytok tanúi, hogy azt mondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem csak őelőtte küldöttek el.
[Jn. 3.29] Akié a menyasszony, az a vőlegény. A vőlegény barátjában, aki ott áll és hallgatja őt, nagy örömet kelt, ha a vőlegény szavát hallhatja. Ez az én örömöm teljessé vált.
[Jn. 3.30] Neki növekednie kell, nekem kisebbé lennem.
[Jn. 3.31] Aki felülről jő, mindenek fölött való. A földből való a földből van, a földből is beszél. Aki a mennyből jön, mindenek fölött van.
[Jn. 3.32] Arról tesz tanúságot, ami felől látást kapott, és amit hallott, de tanúságtételét senki sem fogadja be.
[Jn. 3.33] Aki elfogadja tanúságtételét, azzal pecsétet tett arra, hogy az Isten igaz.
[Jn. 3.34] Akit az Isten küldött el, az az Isten beszédeit szólja, mert az Isten nem mértékkel adja a Szellemet.
[Jn. 3.35] Az Atya szereti a Fiút és mindent az ő kezébe adott.
[Jn. 3.36] Aki a Fiúban hisz, annak örök élete van, aki nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem fog életet látni, hanem Istennek haragja marad rajta.”

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 2. RÉSZ

[Jn. 2.1] Harmadnapon menyegző lett a galileai Kánában. Jézusnak anyja is ott volt.
[Jn. 2.2] Meghívták továbbá Jézust és tanítványait is a menyegzőbe.
[Jn. 2.3] De hamar elfogyott a boruk, mire Jézus anyja így szólt fiához: “Boruk nincs.”
[Jn. 2.4] “Mi közünk ehhez, óh asszony? – felelte neki Jézus. Még nincs itt az én órám.”
[Jn. 2.5] “Tegyétek meg, amit mond nektek!” – szólt anyja a felszolgálókhoz.
[Jn. 2.6] A zsidók tisztálkodási szokásának elvégzésére volt ott hat kőkorsó, melyek közül egybe-egybe két-három metréta fért.
[Jn. 2.7] “Töltsétek meg a korsókat vízzel!” – szólt Jézus, és színig megtöltötték azokat.
[Jn. 2.8] Majd így szólt hozzájuk: “Most merítsetek és vigyetek a násznagynak!” Azok vittek.
[Jn. 2.9] Mikor a násznagy megízlelte a borrá lett vizet és nem tudta honnan való – a felszolgálók ellenben, akik a vizet merítették, tudták -, szólította a násznagy a vőlegényt
[Jn. 2.10] és így szólt hozzá: “Minden ember a jó bort teszi fel először, és ha már részegek, a silányabbat, te ellenben a jó bort mostanra tartogattad.”
[Jn. 2.11] Ezt kezdeti jelként tette Jézus a galileai Kánában és vele láthatóvá tette dicsőségét. Tanítványai erre hittek benne.
[Jn. 2.12] Ezután Jézus anyjával, testvéreivel és tanítványaival lement Kapernaumba és egy pár napig ott maradtak.
[Jn. 2.13] Közel volt a zsidók pászka-ünnepe és Jézus felment Jeruzsálembe.
[Jn. 2.14] Ott talált a szenthelyen ülve marha-, juh- és galambárusokat és pénzváltókat,
[Jn. 2.15] – mire kákakötélből ostort font: valamennyit kiűzte a szenthelyről, a juhokat is, marhákat is, a pénzváltók váltópénzét kiöntötte, az asztalokat felfordította,
[Jn. 2.16] a galambárusoknak pedig ezt mondta: “Vigyétek ezeket innen! Atyám házát ne tegyétek kalmárok házává!”
[Jn. 2.17] Tanítványai visszaemlékeztek rá, hogy meg van írva: “A házad miatt való féltékenység emészt engem.”
[Jn. 2.18] Erre megszólaltak a zsidók: “Micsoda jelt mutatsz nekünk annak igazolására, hogy ezeket mered tenni?”
[Jn. 2.19] Jézus azt felelte nekik: “Bontsátok le ezt a templomot, s én három nap alatt felépítem.”
[Jn. 2.20] “Negyvenhat éven át épült ez a templom – felelték most a zsidók -, és te három nap alatt felépíted azt?”
[Jn. 2.21] De ő testének templomáról beszélt.
[Jn. 2.22] Mikor aztán a halottak közül feltámadott, tanítványai visszaemlékeztek rá, hogy ezt mondotta, s hittek az írásnak és annak a szónak, amelyet Jézus mondott.
[Jn. 2.23] Mikor a pászka-ünnepen fönt volt Jeruzsálemben, sokan hittek nevében, figyelve azokat a jeleket, amelyeket tett,
[Jn. 2.24] csakhogy Jézus nem bízta magát rájuk, mivelhogy mindnyájukat ismerte,
[Jn. 2.25] és mert nem volt szüksége arra, hogy valaki tanúságot tegyen valamely emberről, mert maga is jól tudta, hogy mi lakik az emberben.

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 1. RÉSZ

[Jn. 1.1] Kezdetben már volt az Ige, az Ige Isten felé fordult és Isten volt az Ige.
[Jn. 1.2] Ő kezdetben az Isten felé fordulva volt.
[Jn. 1.3] Minden rajta keresztül támadt s egyetlen létező sem lett őnélküle.
[Jn. 1.4] Benne élet volt és az élet volt az emberek világossága.
[Jn. 1.5] A világosság fénylik a sötétségben és a sötétség azt fel nem tartóztatta.
[Jn. 1.6] Támadt egy ember, kit Isten maga mellől küldött el, a neve János.
[Jn. 1.7] Tanúságtétel végett jött, hogy a világosság mellett tanúskodjék, hogy rajta keresztül mindenki hihessen.
[Jn. 1.8] Nem ő volt a világosság, csak azért jött, hogy a világosságról tanúságot tegyen.
[Jn. 1.9] Az igazi világosság, mely minden embert megvilágít, érkezőben volt már a világra.
[Jn. 1.10] A világban volt és a világ rajta keresztül támadt, de a világ nem ismerte őt fel.
[Jn. 1.11] A sajátjába jött, de az övéi be nem fogadták.
[Jn. 1.12] Ám mindazoknak, akik befogadták őt, lehetőséget adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek,
[Jn. 1.13] azoknak, akik nevében hisznek, az ő nevében, aki nem vérből, sem a hús akaratából, sem a férfi akaratából nem született, hanem Istenből.
[Jn. 1.14] Az Ige hússá lett, közöttünk vett szállást és mi megláttuk dicsőségét, mely olyan volt, mint az Atya mellől érkező Egyszülöttnek dicsősége: kegyelemmel és igazsággal teli.
[Jn. 1.15] János tanúságot tett mellette és kiáltása így hangzott: “Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jő ugyan, mégis előttem lett: mert előbb volt nálamnál.”
[Jn. 1.16] Mert mi mindannyian abból kaptunk, akivel ő volt tele, kegyelmet kegyelem fejében.
[Jn. 1.17] Mert a törvényt Mózesen át adták, de a kegyelem és az igazság a Krisztus Jézuson át támadt.
[Jn. 1.18] Senki sohasem látta Istent, az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, ő jelentette Őt ki.
[Jn. 1.19] Így hangzott János tanúságtétele, amikor Jeruzsálemből a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá, hogy megkérdezzék tőle: “Ki vagy te?”
[Jn. 1.20] Megvallotta, nem tagadta el, megvallotta: “Nem én vagyok a Krisztus.”
[Jn. 1.21] Megkérdezték: “Mi vagy hát? Te vagy Illés?” Azt felelte: “Nem vagyok.” “A próféta vagy te?” – Felelte: “Nem.”
[Jn. 1.22] “Ki vagy? – kérdezték tőle – hadd felelhessünk azoknak, akik elküldöttek minket. Mit mondasz magadról?”
[Jn. 1.23] “Pusztában kiáltozónak szava vagyok én – felelte. Tegyétek egyenessé az Úrnak útját, mint Ézsaiás, a próféta megmondta.”
[Jn. 1.24] A küldöttek a farizeusok közül valók voltak.
[Jn. 1.25] Aztán megkérdezték: “Miért merítesz be, ha sem a Krisztus nem vagy, sem Illés, sem a próféta?”
[Jn. 1.26] János így felelt: “Én vízbe merítek, köztetek áll azonban valaki, akit nem ismertek,
[Jn. 1.27] aki utánam jő, kinek még a saruja szíját megoldani sem vagyok én méltó.”
[Jn. 1.28] Ezek történtek a Jordánon túl, Betániában, ahol János a bemerítést végezte.
[Jn. 1.29] Következő napon látja János, hogy Jézus hozzámegy és így szól: “Íme az Istennek Báránya, ki elveszi a világnak vétkeit.
[Jn. 1.30] Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jő egy férfi, ki már előttem is megvolt, mert előbb volt nálam.
[Jn. 1.31] Én ugyan nem ismertem őt, de hogy nyilvánosan ismert legyen Izráel előtt, azért jöttem én a vízbe merítéssel.”
[Jn. 1.32] János aztán tanúságot tett: “A szemem előtt szállott le a Szellem az égből, mint egy galamb és őrajta megült.
[Jn. 1.33] Én ugyan nem ismertem őt, de aki elküldött, hogy vízbe merítsek, az szólt nekem: Akire látod, hogy a Szellem leszáll, és rajta marad, az az, aki Szellembe fog meríteni.
[Jn. 1.34] Én szemtanúja voltam annak, hogy ő az Istennek Fia.”
[Jn. 1.35] A következő napon János megint ott állott s a tanítványai közül még kettő.
[Jn. 1.36] Mikor ránézett az arra járkáló Jézusra, így szólt: “Íme az Istennek Báránya.”
[Jn. 1.37] Meghallotta két tanítványa, hogy ezt mondta és utána mentek Jézusnak.
[Jn. 1.38] Jézus hátrafordult és mikor meglátta, hogy követik, megszólította őket: “Mit kerestek?” Azok így feleltek: “Rabbi (aminek fordítása: tanító), hol szálltál meg?”
[Jn. 1.39] “Jöjjetek és lássátok meg!” – felelte nekik. Elmentek hát és meglátták, hol van szálláson és azon a napon nála maradtak.
[Jn. 1.40] Mintegy tíz óra volt. A közül a két tanítvány közül, akik Jánostól a közlést hallották, és Jézust követték, az egyik András volt, Simon Péter testvére.
[Jn. 1.41] Ő először saját testvérével, Simonnal találkozott és ezt mondta neki: “Megtaláltuk a Messiást” (minek fordítása: Krisztus, azaz Felkent).
[Jn. 1.42] Elvezette őt Jézushoz. Jézus ránézett és megjegyezte: “Te vagy János fia, Simon, téged Kéfásznak fognak nevezni” (minek fordítása Petrosz, azaz Kő).
[Jn. 1.43] A következő napon Galileába akart elutazni s találkozott Fülöppel. – “Kövess engem” – mondta Jézus neki.
[Jn. 1.44] Fülöp Betsaidából, András és Péter városából való volt.
[Jn. 1.45] Fülöp találkozott Nátánáéllel és ezt mondta neki: “Megtaláltuk azt, akiről Mózes a törvényben és a próféták szólottak, József fiát, Jézust, a Názáretit.”
[Jn. 1.46] Nátánáél megkérdezte tőle: “Názáretből támadhat-e valami jó?” “Jöjj és lásd meg!” – felelte neki Fülöp.
[Jn. 1.47] Jézus látta Nátánáélt amint hozzáment és ezt mondta róla: “Lám, egy igazán izraelita: kiben nincsen csalárdság.”
[Jn. 1.48] “Honnan ismersz engem” – kérdezte tőle Nátánáél. Jézus azt felelte neki: “Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, ahogy a fügefa alatt voltál.”
[Jn. 1.49] – “Rabbi! – felelte neki Nátánáél – Te az Isten Fia vagy, az Izráel királya.”
[Jn. 1.50] Jézus ezt válaszolta neki: “Mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél.”
[Jn. 1.51] Aztán így szólt hozzá: “Bizony, bizony azt mondom nektek: Megnyitva fogjátok látni az eget s látni fogjátok Isten angyalait, amint föl s alá szállanak az embernek Fiára.”

2010. május 10. Húsvét, 6. hét, hétfő A nap liturgikus színe: fehér

Tegyetek ti is tanúságot rólam, mondja Jézus az apostoloknak, akik teljesítve az Úr akaratát elmennek, és hirdetik az embereknek mindazt, amit láttak és hallottak. Tegyél te is tanúságot rólam – szól ma Jézus hozzánk. Ő maga hív meg bennünket erre a feladatra. Add, Urunk, hogy tanúságtételünk rólad mindig hiteles legyen, és elfogadása által megszülessen a hit azokban, akikhez Te küldesz minket.

ApCsel 16,11-15

Elhajóztunk tehát Troászból. Egyenesen Szamotrákiába jutottunk, másnap Neápoliszba, innen pedig Filippibe, amely Makedóniának ebben a részében az első telepes város. Ebben a városban töltöttünk néhány napot, és beszélgetéseket folytattunk. Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóvízhez; úgy gondoltuk, hogy ott az imahely. Leültünk ott, és szóltunk az asszonyokhoz, akik összegyűltek. A hallgatóságban volt egy Lídia nevű istenfélő bíborárus asszony Tiatíra városából, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy hallgasson mindarra, amit Pál mondott. Miután ő és házanépe megkeresztelkedett, így könyörgött: ,,Ha úgy ítéltek meg, hogy hűséges vagyok az Úrhoz, térjetek be házamba és maradjatok nálam.” És erővel rá is vett minket.
Jn 15,26 – 16,4

Amikor pedig eljön a Vigasztaló, akit elküldök majd nektek az Atyától, az igazság Lelkét, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam; de ti is tanúságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok. Azért mondtam nektek mindezt, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek. Azért teszik ezt, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Mindezt pedig azért mondtam nektek, hogy amikor eljön ezeknek az órája, emlékezzetek rájuk, hogy én megmondtam nektek. Kezdetben azért nem mondtam el nektek ezeket, mert veletek voltam.

2010. május 10., hétfő Máriás arculat

Máriával, az első világi kereszténnyel és az ő közösségi lelkiségével kiteljesedik az Egyház máriás arculata. Általa az Egyházat mindenki szebbnek, szentebbnek, dinamikusabbnak, családiasabbnak láthatja.

Szerető, befogadó lesz az Egyház, jobban odafigyel az új feladatokra: az ökumenizmusra, a vallások közötti és a nem hívőkkel folytatott párbeszédre. Szüntelenül új dolgok és új hivatások születnek majd ebből. Karizmatikus, máriás Egyház lesz, mely jobban szolgálja a missziót és az evangelizációt.

Mindez pedig Istennek és az Ő Anyjának dicsőségére lesz.

Chiara Lubich

2010. május 10. – Hétfo

Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló,
akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, o majd
tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettol
fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok.
Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sot eljön az óra, amikor
mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így
tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket
azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy
elore megmondtam nektek.
Jn 15,26 – 16,4a

Elmélkedés:

A keresztényekre váró üldözésekrol beszél Jézus a mai evangéliumban.
Bizonyára nem egy meghatározott idore gondolhatott, hiszen tudhatta, hogy
ez a jövoben bármely korban elofordulhat. Aki nem a hite szerint él, s
vallásosságának semmilyen külso jele sincs, annak nem kell attól tartania,
hogy bárki is megtudja róla, hogy keresztény, s emiatt üldözné.
Azokat az embereket érheti üldözés a világ részérol, akik nem szégyellik
Krisztushoz tartozásukat, keresztényként élnek a világban, s ez látható
is. A tanúságtevo keresztényeket érhetik tehát elsosorban a
megpróbáltatások. Az Úr mindenekelott azt kéri tolünk, követoitol, hogy az
O szeretetérol és megbocsátó irgalmáról tegyünk tanúságot az emberek
elott. Jézus figyelmeztetése azonban ennél tovább megy, hiszen azt
olvashatjuk ki belole, hogy az üldözések és megpróbáltatások ellenére is
huségesen ki kell tartanunk mellette, és folytatni kell a tanúságtételt.
Ebben a tanúskodásban azonban soha nem hagy magunkra Isten, hiszen az Atya
lelki megerosítésünkre Szentlelkét adja nekünk, aki maga is tanúságot tesz
Isten Fiáról.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Imádság szeretetért
Uram Jézus Krisztus, esengek: olvasszon föl magába
Szerelmed lángoló, édes mézzel-folyó nagy hatalma!
Hogy szerelmed szerelmébe haljak bele;
mert szereto szereteted értem kínhalált szenvedett.
Assisi Szent Ferenc