Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

május 12, 2010 havi archívum

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 12. RÉSZ

[Jn. 12.1] Jézus a pászka előtt hat nappal Betániába érkezett, ott lakott Lázár, akit Jézus a halottak közül feltámasztott.
[Jn. 12.2] Ugyanott lakomát készítettek számára, amelyen Márta szolgált fel, Lázár pedig egy volt azok közül, akik vele együtt asztalhoz dőltek.
[Jn. 12.3] Mária ekkor, miután vett egy font igazi nagyon értékes nárdus kenőcsöt, megkente vele Jézus lábát, azután hajával megtörölte. A ház erre betelt a kenet illatával,
[Jn. 12.4] Tanítványai közül azonban egyik, a karióti Júdás, ki őt elárulni készült, így szólott:
[Jn. 12.5] “Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért s miért nem adták oda a szegényeknek?”
[Jn. 12.6] Ezt azonban nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem, mert tolvaj volt. Nála volt az erszény, s ő hordta, amit belé vetettek.
[Jn. 12.7] “Hagyd őt – mondotta Jézus -, hadd szóljon ez nekem temetésem napjára.
[Jn. 12.8] Szegények ugyanis mindenkor lesznek veletek, de én nem leszek mindenkor a tietek.”
[Jn. 12.9] A zsidók közül nagy tömeg értesült arról, hogy Jézus ott van s eljöttek, nemcsak Jézusért, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit a halottak közül feltámasztott.
[Jn. 12.10] A főpapok erre elhatározták, hogy Lázárt is megölik,
[Jn. 12.11] mert a zsidók közül sokan mentek le oda és hittek Jézusban.
[Jn. 12.12] A következő napon az a nagy tömeg, amely az ünnepre érkezett, miután meghallották, hogy Jézus Jeruzsálembe jön,
[Jn. 12.13] pálmaágakat szedtek, kimentek eléje és így kiáltottak: “Hozsánna, áldott az, aki az Úr nevében jön, Izráel királya!”
[Jn. 12.14] Jézus, miután egy fiatal szamarat talált, ráült a megírt Ige szerint:
[Jn. 12.15] “Ne félj Sion leánya! Íme királyod jő, szamárnak csikaján ül.”
[Jn. 12.16] Tanítványai eleinte nem ismertek rá e dolgokra, de amikor Jézus megdicsőült, akkor visszaemlékeztek, hogy ezek már meg voltak írva felőle, és hogy ezeket is tették vele.
[Jn. 12.17] Az a tömeg, mely együtt volt vele akkor, amikor Lázárt a sírból előhívta, és a halottak közül feltámasztotta, most tanúságot tett mellette.
[Jn. 12.18] Azért is ment eléje a tömeg, mert hallották róla, hogy ezt a jelt tette.
[Jn. 12.19] A farizeusok meg így beszéltek egymás között: “Látjátok, semmi hasznotok már? Lám! Utána megy már a világ.”
[Jn. 12.20] Azok között, akik az ünnepre felmentek imádkozni, volt néhány hellén.
[Jn. 12.21] Ezek odamentek a galileai Betszaidából való Fülöphöz és megkérték: “Uram, Jézust akarnók látni.”
[Jn. 12.22] Fülöp elment és szólt Andrásnak, András és Fülöp elmentek és szóltak Jézusnak.
[Jn. 12.23] Jézus meg így szólt hozzájuk: “Eljött az óra, hogy az embernek Fia megdicsőüljön.
[Jn. 12.24] Bizony, bizony azt mondom nektek, ha a földbe hullatott gabonamag el nem hal, egyedül marad. Ha azonban meghal, sok gyümölcsöt terem.
[Jn. 12.25] Aki kedveli a lelkét, elveszti azt, s aki gyűlöli e világban a lelkét, örök életre megőrzi azt.
[Jn. 12.26] Ha valaki kiszolgál engem, kövessen is engem, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is. Ha valaki nekem szolgál, meg fogja becsülni azt az Atya.
[Jn. 12.27] Most nyugtalan a lelkem. Mit mondjak? Atyám, ments meg engem ez órától! De hisz ezért jöttem erre az órára.
[Jn. 12.28] Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Hang szólt az égből: “Meg is dicsőítettem és újra meg fogom dicsőíteni.”
[Jn. 12.29] Az ott álló és hallgató tömeg azt mondta: “Mennydörgés hallatszott.” Mások ezt mondták: “Angyal beszél vele.”
[Jn. 12.30] Megszólalt Jézus: “Nem értem szólt ez a hang, hanem érettetek.
[Jn. 12.31] Most folyik a világon az ítélet! Most fogják e világ fejedelmét kivetni.
[Jn. 12.32] De én is, ha engem felemelnek e földről, mindeneket magamhoz vonok majd.”
[Jn. 12.33] Ilyen jelképpel fejezte ki, hogy mily halállal kell meghalnia.
[Jn. 12.34] “Mi a törvényből azt hallottuk – felelte neki a tömeg -, hogy a Krisztus örökre megmarad, hogy mondhatod hát, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Ki ez az embernek Fia?”
[Jn. 12.35] Jézus azt felelte nekik: “A világosság még egy kis ideig köztetek van. Úgy járjatok, ahogy világosságotok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket. Aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
[Jn. 12.36] Minthogy világosságotok van, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiaivá lehessetek.” Ezeket mondta Jézus, azután elment és elrejtőzött előlük.
[Jn. 12.37] Bár ily nagy jeleket tett előttük, mégsem hittek benne, hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, melyet mondott:
[Jn. 12.38] “Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott? Az Úrnak karjáról ki előtt hullott le a lepel?”
[Jn. 12.39] Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás később még azt is mondta:
[Jn. 12.40] “Vakká tette szemüket, megkövesedetté szívüket, hogy szemükkel ne lássanak, szívükkel ne értsenek, meg ne forduljanak, és meg ne gyógyíthassam őket.”
[Jn. 12.41] Ezeket azért mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét és őróla beszélt.
[Jn. 12.42] Mégis még az elöljárók közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallották meg, hogy a zsinagógából ki ne vessék őket.
[Jn. 12.43] Mert jobban szerették az emberek elismerését, mint azt a dicsőséget, amelyet az Isten ad.
[Jn. 12.44] Jézus hangosan kiáltotta: “Aki bennem hisz, nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem.
[Jn. 12.45] És aki engem lát, azt látja, aki engem elküldött.
[Jn. 12.46] Én világosságul jöttem e világra, hogy senki, aki bennem hisz, sötétségben ne maradjon.
[Jn. 12.47] Ha valaki beszédemet hallgatja, és nem őrzi meg, én nem ítélem meg azt, mert nem azért jöttem, hogy a világot megítéljem, hanem hogy megmentsem a világot.
[Jn. 12.48] Van valaki, aki megítéli azt, aki elvet engem és beszédeimet el nem fogadja, az Ige ítéli el, amelyet szóltam, az Ige ítéli
[Jn. 12.e1] azt az utolsó napon.
[Jn. 12.49] Mert én nem magamból szóltam, hanem az Atya, aki engem elküldött, adott nekem parancsot arra, hogy mit szóljak, és mit beszéljek.
[Jn. 12.50] És tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amiket tehát beszélek, úgy beszélem, ahogy az Atya mondotta nekem.”

Reklámok

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 11. RÉSZ

[Jn. 11.1] Volt egy elerőtlenült ember, Lázár, Betániából, Mártának és Márta húgának, Máriának falujából.
[Jn. 11.2] Mária volt az az asszony, aki az Urat kenettel megkente és lábát hajával törölte meg. Ennek a testvére Lázár volt az elerőtlenült.
[Jn. 11.3] A nőtestvérek elküldtek hát Jézushoz ezzel az üzenettel: “Uram, lásd, akit kedvelsz, elerőtlenült.”
[Jn. 11.4] Mikor Jézus ezt meghallotta, így szólt: “Ez az erőtlenség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy érte az Istennek Fiát dicsőítsék.”
[Jn. 11.5] Jézus pedig szerette Mártát, valamint annak hugát és Lázárt.
[Jn. 11.6] Amint tehát meghallotta, hogy Lázár megerőtlenült, akkor még két napig maradt ugyanazon a helyen.
[Jn. 11.7] Azután így szólt tanítványaihoz: “Menjünk ismét Júdeába.”
[Jn. 11.8] “Rabbi – mondták neki tanítványai -, éppen most akartak a zsidók megkövezni s te újra odamégy?”
[Jn. 11.9] “Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? – felelte Jézus. – Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát.
[Jn. 11.10] Ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen benne világosság.”
[Jn. 11.11] Ezeket mondta. Azután így szólt hozzájuk: “Barátunk, Lázár aluszik, de elmegyek, hogy felébresszem álmából.”
[Jn. 11.12] “Uram, ha alszik, meg fog menekülni” – mondták a tanítványai.
[Jn. 11.13] Jézus azonban a haláláról beszélt, míg azok azt vélték, hogy álom alvásáról szól,
[Jn. 11.14] akkor azután nyíltan megmondta nekik: “Lázár meghalt.
[Jn. 11.15] De örülök annak, hogy nem voltam ott, miattatok, hogy higgyetek. Most azonban menjünk el hozzá.”
[Jn. 11.16] “Menjünk el és haljunk meg vele együtt!” – szólt tanítványtársaihoz Tamás, akit Ikernek neveznek.
[Jn. 11.17] Mikor Jézus odaért, úgy találta, hogy már négy nap óta van a sírban.
[Jn. 11.18] Betánia közel volt Jeruzsálemhez, csak mintegy tizenöt stádiumnyira.
[Jn. 11.19] A zsidók közül sokan jöttek el Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.
[Jn. 11.20] Mikor Márta meghallotta, hogy Jézus útban van, elébe ment, Mária pedig ült házában.
[Jn. 11.21] “Uram – szólt Márta Jézushoz -, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.
[Jn. 11.22] Azt azonban most is tudom, hogy amire csak kéred az Istent, megadja neked az Isten.”
[Jn. 11.23] “Fel fog támadni a testvéred” – felelte neki Jézus.
[Jn. 11.24] Márta így válaszolt: “Tudom, hogy fel fog támadni a feltámadáskor az utolsó napon.”
[Jn. 11.25] “Én vagyok a feltámadás és az élet – mondta neki Jézus -, aki bennem hisz, élni fog, még ha meghalna is.
[Jn. 11.26] Soha nem hal meg senki, aki él és hisz bennem. Hiszed-e ezt?”
[Jn. 11.27] “Igen, Uram – mondta neki -, én hívő vagyok, hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világra jő.
[Jn. 11.28] Mikor ezt mondta, eltávozott és hívta a húgát, Máriát, titkon azt súgva neki: “A tanító itt van és hív tégedet.”
[Jn. 11.29] Az, ahogy meghallotta, sietve felkelt és hozzáment.
[Jn. 11.30] Jézus még nem ment be a faluba, hanem ott volt azon a helyen, ahová Márta elébement.
[Jn. 11.31] Azok a zsidók, akik Máriával együtt voltak a házban és vigasztalták őt, – amikor meglátták, hogy Mária sietve felkel és eltávozik, követték abban a hiedelemben, hogy a sírhoz megy, hogy ott sírjon.
[Jn. 11.32] Mihelyt Mária odaért, ahol Jézus volt és meglátta őt, a lábaihoz borult és így szólította meg: “Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”
[Jn. 11.33] Amikor Jézus sírni látta őt és azokat a zsidókat, akik vele jöttek, indulat jött reá, nyugtalanná lett
[Jn. 11.34] és így szólott: “Hol helyeztétek őt el?” – “Uram, jöjj és lásd meg!” – mondották neki.
[Jn. 11.35] Jézus könnyezett.
[Jn. 11.36] “Nézd, mennyire kedvelte őt” – szóltak a zsidók.
[Jn. 11.37] Némelyek meg ezt mondták közülük: “Ő, aki a vaknak szemét megnyitotta, nem lett volna képes megtenni, hogy Lázár ne haljon meg?”
[Jn. 11.38] Jézus most újra megtelt indulattal és a sírhoz ment. Ez egy üreg volt és egy kő feküdt rajta.
[Jn. 11.39] “Vigyétek el a követ!” – mondotta Jézus.” Uram – szólalt meg Márta, a halott testvére -, már szaga van, hiszen négy napos.”
[Jn. 11.40] “Nem megmondtam neked – mondta neki Jézus -, hogyha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?”
[Jn. 11.41] Erre elemelték a követ, Jézus pedig az égre emelte szemét és így szólt: “Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.
[Jn. 11.42] De tudtam én, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló tömegért szóltam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.”
[Jn. 11.43] Miután ezeket mondta, nagy hangon felkiáltott: “Lázár, jöjj ki!”
[Jn. 11.44] És kijött a halott, kezén, lábán pólyákkal átkötözve, arcát keszkenő takarta.” Oldjátok fel, hadd járjon!” – mondta nekik Jézus.
[Jn. 11.45] Azok közül a zsidók közül, akik Máriához jöttek és látták, hogy Jézus mit cselekszik, sokan hittek.
[Jn. 11.46] Közülük némelyek elmentek azután a farizeusokhoz és elmondották nekik, mit tett Jézus.
[Jn. 11.47] Ekkor a főpapok és farizeusok összegyűjtötték a nagytanácsot és abban így szóltak: “Mit tegyünk, mert ez az ember sok jelt cselekszik?
[Jn. 11.48] Ha úgy hagyjuk, mindenki benne hisz majd. Azután eljönnek a rómaiak és elveszik tőlünk a helyet is, a nemzetet is.”
[Jn. 11.49] Közülük egyik, Kajafás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: “Nem tudtok ti semmit.
[Jn. 11.50] Azzal sem számoltok, hogy hasznosabb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mintsem, hogy az egész nemzet elvesszen.”
[Jn. 11.51] Ezt pedig nem magától mondta, hanem mivel ő volt abban az esztendőben a főpap, prófétai látást mondott, hogy Jézusnak meg kell halnia a nemzetért,
[Jn. 11.52] és hozzá nemcsak a nemzetért, hanem azért is, hogy Isten szétszórt gyermekei egybegyűjtessenek.
[Jn. 11.53] Attól a naptól fogva támadt az az elhatározásuk, hogy Jézust megöljék.
[Jn. 11.54] Így azután Jézus többé nem járt nyilvánosan a zsidók közt, hanem elvonult onnan egy, a pusztához közel eső vidékre, Efraim nevű városba és tanítványaival együtt ott tartózkodott.
[Jn. 11.55] Közel volt a zsidók pászkája. A pászka előtt a vidékről sokan mentek fel Jeruzsálembe, hogy szent tisztulásban részesüljenek.
[Jn. 11.56] Keresték Jézust és a szenthelyen állva így beszélgettek egymás között: “Mi a véleményetek? Úgy gondoljátok, hogy nem jön fel az ünnepre?”
[Jn. 11.57] A főpapok és farizeusok pedig parancsolatot adtak, hogy ha valaki tudja, hol van, jelentse, hogy elfoghassák.

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 10. RÉSZ

[Jn. 10.1] “Bizony, bizony azt mondom néktek, aki nem az ajtón át megy be a juhok karámjába, hanem máshonnan hág be, tolvaj az, haramia.
[Jn. 10.2] Aki ellenben az ajtón át megy be, az a juhok pásztora.
[Jn. 10.3] Neki az ajtónálló megnyit. A juhok is hallgatnak szavára. Saját juhait nevükön szólítja és kivezeti őket.
[Jn. 10.4] Ha mind kihajtotta a saját juhait, előttük megy, és a juhok követik őt, mert ismerik a hangját.
[Jn. 10.5] Más embert egyáltalában nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a mások hangját.”
[Jn. 10.6] Ezt a példaszót mondta nekik Jézus, de azok nem ismerték fel, hogy mi az, amit elbeszélt nekik.
[Jn. 10.7] Majd újra megszólalt Jézus: “Bizony, bizony azt mondom néktek, hogy én vagyok a juhok ajtaja.
[Jn. 10.8] Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és haramiák, de nem hallgattak rájuk a juhok.
[Jn. 10.9] Én vagyok az ajtó. Ha valaki rajtam át bemegy, megmenekül: Bemegy majd, kimegy majd, és legelőt talál.
[Jn. 10.10] A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és elveszítsen. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségük.
[Jn. 10.11] Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor a lelkét adja oda a juhokért.
[Jn. 10.12] Aki béres és nem pásztor, kinek a juhok nem tulajdonai, – amikor észreveszi, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat és elfut, a farkas meg elragadja és szétszórja őket,
[Jn. 10.13] az ilyen ugyanis béres és nem törődik a juhokkal.
[Jn. 10.14] Én vagyok a jó pásztor. Én ismerem az enyéimet, s az enyéim ismernek engem,
[Jn. 10.15] mint ahogy az Atya is ismer engem és én is ismerem az Atyát. Én lelkemet adom oda a juhokért.
[Jn. 10.16] Más juhaim is vannak nékem, melyek nem ebből a karámból valók. Azokat is elő kell vezetnem. Hallgatni fognak a szavamra úgy, hogy egy nyáj lesz majd és egy pásztor.
[Jn. 10.17] Azért szeret engem az Atya, mert lelkemet adom oda, hogy újra felvegyem.
[Jn. 10.18] Senki nem vette el azt tőlem, magam vetem azt el magamtól. Felhatalmazást kaptam arra, hogy elvessem azt, és felhatalmazást kaptam, hogy újra magamhoz vegyem azt. Atyámnál kaptam ilyen parancsolatot.”
[Jn. 10.19] Hasadás támadt a zsidók közt e beszédek miatt.
[Jn. 10.20] Közülük sokan ezt mondották: “Ördögi szellem van benne, nincs eszénél: Mit hallgattok rá?”
[Jn. 10.21] “Ezek nem ördöngösnek beszédei, – mondották mások. – Ördögi szellemnek lehet-e hatalma arra, hogy vakok szemét megnyissa?”
[Jn. 10.22] A templom újraszentelésének ünnepe következett akkor Jeruzsálemben. Tél volt.
[Jn. 10.23] Jézus a szenthelyen a Salamon tornácában járt.
[Jn. 10.24] Körülfogták a zsidók és megkérdezték tőle: “Meddig tartod még feszültségben a lelkünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd ki a nyilvánosság előtt.”
[Jn. 10.25] “Már mondtam, és nem hiszitek – felelte Jézus nekik. – A tettek, amelyeket Atyám nevében teszek, tanúskodnak mellettem.
[Jn. 10.26] Ti azonban nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közül valók.
[Jn. 10.27] Az én juhaim hallgatnak szómra, én is ismerem őket, ők meg követnek engem.
[Jn. 10.28] Örök életet adok nekik, úgy, hogy soha el nem vesznek, senki sem fogja kiragadni őket a kezemből.
[Jn. 10.29] Atyám, aki őket nekem adta, nagyobb mindeneknél és senki sem képes kiragadni őket Atyám kezéből.
[Jn. 10.30] Én és az Atya egy vagyunk.”
[Jn. 10.31] A zsidók újra köveket hoztak, hogy megkövezzék.
[Jn. 10.32] Jézus megszólította őket: “Sok nemes tettet mutattam nektek, melyek Atyámtól valók-, közülük melyik tettemért köveztek meg engem?”
[Jn. 10.33] “Nemes tettért nem kövezünk meg téged – felelték neki a zsidók -, hanem káromlásért, azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magad.”
[Jn. 10.34] Jézus ezt felelte nekik: “Nincsen megírva törvényetekben: Én mondtam: Istenek vagytok?
[Jn. 10.35] Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten szava szólott, és az Írás fel nem bontható -,
[Jn. 10.36] akkor ti annak mondjátok, hogy: Káromolsz! – akit az Atya megszentelt és a világba küldött s csak azért, mert azt mondtam: Isten Fia vagyok?
[Jn. 10.37] Ha nem Atyámnak a munkáit végzem, ne higgyetek nekem.
[Jn. 10.38] De ha azokat teszem, még ha nekem nem is hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy felismerhessétek és tudhassátok, hogy bennem az Atya van és én az Atyában.”
[Jn. 10.39] Újra azon voltak, hogy elfogják őt, de kiment a kezük közül.
[Jn. 10.40] Eltávozott ismét a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol János korábban bemerített és ott tartózkodott.
[Jn. 10.41] Sokan mentek hozzá és azt beszélték, hogy János ugyan semmi jelt nem tett, de igaz volt minden, amit János őfelőle mondott.
[Jn. 10.42] Sokan hittek hát ott őbenne.

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 9. RÉSZ

[Jn. 9.1] Elmentében meglátott egy embert, aki születésétől fogva vak volt.
[Jn. 9.2] Tanítványai megkérdezték: “Rabbi, ki vétkezett, ő-e, vagy a szülei, hogy vakon született?”
[Jn. 9.3] Jézus ezt felelte: “Sem ő nem vétkezett, sem a szülei, hanem azért történt ez, hogy az Isten munkái rajta láthatókká legyenek.
[Jn. 9.4] Amíg nappal van, annak munkáin kell dolgoznunk, aki engem küldött, éjszaka jön, amikor senki nem munkálkodhatik.
[Jn. 9.5] Én, amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.”
[Jn. 9.6] Miután ezeket mondta, a földre köpött, sarat csinált a köpésből, a sarat rátette a vak szemére
[Jn. 9.7] és így szólt hozzá: “Eredj el, mosakodjál meg a Siloám medencéjében,” (aminek jelentése: küldött). A vak elment, megmosakodott és látott.
[Jn. 9.8] A szomszédok, és akik korábban koldulni látták őt, így szóltak: “Nem ő ült itt és kéregetett?”
[Jn. 9.9] Némelyek ezt mondták: “Ő volt,” mások: “Nem, csak hasonlít hozzá.” Ő maga azt mondta: “Én vagyok az.”
[Jn. 9.10] Megkérdezték tőle: “Hogy nyílt meg a szemed?”
[Jn. 9.11] “Az az ember, akit Jézusnak mondanak, sarat csinált, szememre kente és ezt mondta: Eredj el a Siloámba, s mosakodjál meg. Elmentem, megmosakodtam és megjött a látásom.”
[Jn. 9.12] Megkérdezték tőle: “Hol van az az ember?” – “Nem tudom” – felelte.
[Jn. 9.13] Elvezették a farizeusokhoz, azt tudniillik, aki vak volt.
[Jn. 9.14] Szombat volt az a nap, melyen Jézus a sarat csinálta, és amelyen megnyitotta a vak szemét.
[Jn. 9.15] Újra megkérdezték tőle a farizeusok is, hogyan lett látóvá? Azt felelte: “Sarat tett a szememre, megmosakodtam és látok.”
[Jn. 9.16] Egynéhány farizeus megjegyezte: “Az az ember nincs Istentől, mert a szombatot nem tartja meg.” Mások ezt mondták: “Hogy volna képes vétkes ember ilyen jeleket tenni?” Úgyhogy szakadás lett közöttük.
[Jn. 9.17] Azután újra megkérdezték a vakot: “Mit mondasz te felőle, hisz szemedet megnyitotta?” “Azt, hogy próféta” – felelte a vak.
[Jn. 9.18] A zsidók most már nem hitték el felőle, hogy vak volt és hogy úgy jött meg a látása, míg csak el nem hívták annak szüleit, aki látóvá lett,
[Jn. 9.19] és őket meg nem kérdezték: “Ez a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Hogy van, hogy lát most?”
[Jn. 9.20] A szülei ezt felelték: “Azt tudjuk, hogy ő a fiunk és hogy vakon született,
[Jn. 9.21] de hogy hogyan lát most, nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt mi nem tudjuk. Őt kérdezzétek, elég koros. Majd ő felel magáért.”
[Jn. 9.22] Ezeket azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis összebeszéltek, hogyha valaki a Krisztusnak vallja Jézust, kivetik a zsinagógából.
[Jn. 9.23] Ezért mondták a szülei: “Elég koros, őt kérdezzétek.”
[Jn. 9.24] Másodszor is hivatták azt az embert, aki vak volt és így szóltak hozzá: “Adj dicsőséget Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember vétkes.”
[Jn. 9.25] “Hogy vétkes-e, nem tudom – felelte az -, egyet tudok, hogy vak létemre most látok.”
[Jn. 9.26] “Mit tett veled, hogyan nyitotta meg szemedet?” – kérdezték tőle.
[Jn. 9.27] “Már megmondtam nektek – felelte nekik. Nem hallottátok? Miért akarjátok újra hallani? Vajon ti is tanítványai akartok lenni?”
[Jn. 9.28] Azok gyalázkodva szóltak hozzá: “Te vagy a tanítványa neki, mi Mózes tanítványai vagyunk.
[Jn. 9.29] Mi tudjuk, hogy Mózesnek Isten szólott, de erről nem tudjuk, honnan való.”
[Jn. 9.30] Az ember ezt felelte nekik: “Ebben csak az a csudálatos, hogy nem tudjátok, hogy ő honnan való, bár ő nyitotta meg a szememet.
[Jn. 9.31] Tudjuk, hogy vétkezőkre az Isten nem hallgat, csak arra hallgat, aki istenfélő és az ő akaratát teszi.
[Jn. 9.32] Öröktől fogva nem hallotta senki, hogy született vaknak valaki megnyitotta volna a szemét.
[Jn. 9.33] Ha ő nem Isten mellől jött volna, nem volna képes tenni semmit.”
[Jn. 9.34] “Te mindenestől vétekben születtél – mondották neki -, és te tanítasz minket?” Azzal kivetették őt a zsinagógából.
[Jn. 9.35] Jézus meghallotta, hogy kivetették, s amikor rátalált, megszólította: “Hiszel az ember Fiában?”
[Jn. 9.36] Az így felelt: “És ki az Uram, hogy higgyek benne?”
[Jn. 9.37] “Láttad már őt – felelte neki Jézus -, az az, aki beszél veled.”
[Jn. 9.38] “Hiszek Uram” – felelte ő és a földre borult előtte.
[Jn. 9.39] Erre Jézus így szólt: “Ítélni jöttem e világra, hogy azok, akik nem látnak, látókká legyenek és a látók vakokká.”
[Jn. 9.40] A vele tartózkodó farizeusok közül egyesek meghallották ezeket a szavakat és megszólították: “Hát mi is vakok vagyunk?”
[Jn. 9.41] “Ha vakok volnátok – felelte nekik Jézus -, nem volna vétketek. De mivel azt mondjátok: Látunk -, vétketek megmarad.”

2010. május 12. Húsvét, 6. hét, szerda (Szent Pongrác) A nap liturgikus színe: fehér

A Szentlélek elvezet minket a teljes igazságra – halljuk Jézustól. Mi az igazság? – kérdezzük mi is miként egykor Pilátus. Az evangélium üzenete az az igazság, amely elvezet az életre. Az evangélium igazságának elfogadása a hit által történik. De ki az igazság – kérdezzük később. Az igazság maga Krisztus. Az ő személye az igazság, akit az Egyház hirdet és őriz. Az igazság egyedül Jézusban van.

Elmúlt már az az idő, amelyben Isten elnézte a vele kapcsolatos tudatlanságot. Az emberek tudomására hozta, hogy mindenkinek meg kell térnie Jézus Krisztus által, akiről tanúbizonyságot tett azzal, hogy feltámasztotta őt a halálból.

Isten végzi a vetést, az ültetést, és az Ő feladata az aratás idején a termés begyűjtése is. Ő biztosítja kegyelmével az állandó növekedést, de a termést, a gyümölcsöt nekünk kell meghoznunk. Így jön létre a Teremtő Isten és az ember között az együttműködés, amelynek számtalan jó gyümölcse lehet. A teremtő akaratának semmibe vétele rossz gyümölcsöket érlelne bennünk. Ezért kell megmaradnunk Krisztusban, mert egyedül ő tudja biztosítani, hogy jócselekedetek gyümölcsét teremjük.

Jézus a jó pásztor, aki vezeti híveit. Ő a kapu, rajta keresztül léphetünkbe az örök életbe. A szentek is az ő vezetéásével járták életük útját, adták életüket Jézusért. A szentek példája sarkall minket, hogy Jézus nyomábnan járjunk.
SZENT PONGRÁC az ázsiai Frigiában született, azonban Rómában családjának gazdag ősi földbirtoka volt. mikor atyja magas lázban elhunyt, nagybátyjához került Rómába.
Pongrác szívesen barangolt a szabad természetben, szerette a virágokat, az állatokat. De az embereket is. Társaival barátságban élt, mégha azok rabszolgák voltak is. Egyszer egy tanyán idős emberrel találkozott, Marcellinusz pápával, aki ott bujkált a birtokon. A találkozásból ismeretség, majd barátság lett. Nemsokára Pongrác is, nagybátyja is megkeresztelkedett.
Hamarosan a rejtőzködő pápát is felfedezte a hatóság, Pongrácot és nagybátyját is feljelentették a császárnál. Kiderült a császár előtt, hogy Pongrác is keresztény, ám a keresztényeket bátran védelmezte a császár előtt is. Minden hiába, vallomása nyomán a császár 304. május 12-én lefejeztette. Temetetlenül hagyott holttestét egy bátor nő temette el. Sírja fölé már száz év múltán templomot emeltek. Sok csoda hitelesítette Pongrác életszentségét. Tiszteletét Szent Bonifác terjesztette el Európában. A fagyosszentek egyike.
Példája:
Gyakran – a nyilvánvaló igazság ellenére – nem hiszik el a kereszténység üzenetét!

ApCsel 17,15.22 – 18,1

Akik elkísérték Pált, elvezették őt Athénig, aztán elutaztak, miután parancsot kaptak tőle Szilás és Timóteus számára, hogy mihamarabb menjenek hozzá. Pál pedig felállt az Areopágusz közepére és így szólt: ,,Athéni férfiak! Minden tekintetben nagyon vallásosnak látlak titeket. Amikor ugyanis körüljártam és megszemléltem a bálványképeiteket, egy olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felirat volt: ,,Az ismeretlen istennek.” Nos, akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek. Isten, aki a világot alkotta, és benne mindent — mivel ő a mennynek és a földnek ura –, nem lakik kézzel épített templomokban. Ő nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha valamire szüksége volna, hiszen ő ad mindennek életet, leheletet és mindent. Az ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják — bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, amint az egyik költőtök meg is mondta: ,,Az ő gyermekei vagyunk.” Mivel tehát Isten gyermekei vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy az istenség hasonló aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, a művészet és az emberi gondolat alkotásához. Isten elviselte ennek a tudatlanságnak az idejét, most azonban hirdeti, hogy mindnyájunknak bűnbánatot kell tartani mindenütt, mert meghatározott egy napot, amelyen ítélkezni fog a világ felett igazságban [Zsolt 96,13] egy férfi által, akit arra rendelt, és igazolt is mindenki előtt, mikor feltámasztotta halottaiból.” Mikor a holtak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások meg azt mondták: ,,Erről majd még egyszer meghallgatunk téged.” Ezzel Pál eltávozott körükből. De néhány férfi csatlakozott hozzá és hívő lett, köztük Areopagita Dénes, valamint egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások is. Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba.
Jn 16,12-15

Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek. Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek.

2010. május 12. – Szerda

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: “Még sok mondanivalóm
volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erosek. Amikor azonban eljön az
Igazság Lelke, o majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog
beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendot fogja hirdetni
nektek. Megdicsoít engem, mert az enyémbol veszi, amit majd hirdet nektek.
Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémbol veszi, amit
majd hirdet nektek.”
Jn 16,12-15

Elmélkedés:

A mai evangéliumban Jézusnak azon kijelentéseit olvassuk, amelyekkel
búcsúbeszédében tanítványait készíti fel a távozása utáni idokre. Távozása
ugyanis tanítványaiban a magukra maradottság érzését és félelmét
kelthetné. Jézus megnyugtatja övéit, hogy a Szentlélek által állandóan
velük marad és jelen lesz a világban. A Szentlélek folytatja majd a Jézus
által megkezdett munkát és nevelést az emberek lelkében. Miként Jézus sem
magától beszélt, hanem azt hirdette, amit az Atya bízott rá, ugyanígy a
harmadik isteni személy is a mennyei Atya igazságát fogja hirdetni az
embereknek. Ez a tanítás pedig igazság, az örök üdvösségre vezeto igazság
számunkra.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Lelkem és egész bensom, ébredj rá, mivel tartozik egész lényem az Úrnak.
Valóban, Uram, azért, mert teremtettél és szeretetedért teljesen adósod
vagyok. Mert megváltottál, teljesen neked tartozom. Mert olyan nagyot
ígérsz nekem, teljesen adósod vagyok. Annál is többel tartozom
szeretetedért, amennyivel több vagy nálam, akiért feláldoztad s akinek
ígéred magadat.

12. szerda (Szent Néreusz és Szent Achilleusz, Szent Pongrác)

ApCsel 17,15.22 – 18,1; Zs 148; Jn 16,12-15
Én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek

ApCsel 17,15.22 – 18,1

Akik elkísérték Pált, elvezették őt Athénig, aztán elutaztak, miután parancsot kaptak tőle Szilás és Timóteus számára, hogy mihamarabb menjenek hozzá. Pál pedig felállt az Areopágusz közepére és így szólt: ,,Athéni férfiak! Minden tekintetben nagyon vallásosnak látlak titeket. Amikor ugyanis körüljártam és megszemléltem a bálványképeiteket, egy olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felirat volt: ?,,Az ismeretlen istennek.?” Nos, akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek. Isten, aki a világot alkotta, és benne mindent — mivel ő a mennynek és a földnek ura –, nem lakik kézzel épített templomokban. Ő nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha valamire szüksége volna, hiszen ő ad mindennek életet, leheletet és mindent. Az ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják — bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, amint az egyik költőtök meg is mondta: ?,,Az ő gyermekei vagyunk.?” Mivel tehát Isten gyermekei vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy az istenség hasonló aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, a művészet és az emberi gondolat alkotásához. Isten elviselte ennek a tudatlanságnak az idejét, most azonban hirdeti, hogy mindnyájunknak bűnbánatot kell tartani mindenütt, mert meghatározott egy napot, amelyen ítélkezni fog a világ felett igazságban [Zsolt 96,13] egy férfi által, akit arra rendelt, és igazolt is mindenki előtt, mikor feltámasztotta halottaiból.’ Mikor a holtak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások meg azt mondták: ,,Erről majd még egyszer meghallgatunk téged.’ Ezzel Pál eltávozott körükből. De néhány férfi csatlakozott hozzá és hívő lett, köztük Areopagita Dénes, valamint egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások is. Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba.

Zs 148

ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat az egekből, dicsérjétek őt a magasságban! Dicsérjétek őt, angyalai mind, dicsérjétek őt, seregei mind! Dicsérjétek őt, nap és hold, dicsérjétek őt mind, ragyogó csillagok! Dicsérjétek őt egek egei, és minden vizek az ég felett dicsérjék az Úr nevét! Mert ő parancsolt és azok létrejöttek, felállította őket mindörökre, s el nem múló törvényt szabott nekik. Dicsérjétek az Urat a földről, sárkányok és mélységes vizek mind! Tűz, jégeső, hó, fagy és szélvihar, amelyek parancsát teljesítik; Mindnyájan ti hegyek és halmok, gyümölcstermő fák és mind a cédrusok, Vadállatok és minden állat, csúszómászók és szárnyasok, Föld királyai és mind a népek, fejedelmek és mind, bírái a földnek, ifjak és szüzek, vének és gyermekek, dicsérjék az Úr nevét,mert csak az ő neve magasztos. Fönsége felülmúlja az eget és a földet, és hatalmat adott népének. Dicséret minden szentjének, Izrael fiainak, a népnek amely hozzá tartozik. ALLELUJA!

Jn 16,12-15

Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek. Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek.