Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

május 14, 2010 havi archívum

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 21. RÉSZ

[Jn. 21.1] Ezek után a Tibériás tavánál Jézus újra láthatóan megjelent a tanítványoknak. A dolog így történt:
[Jn. 21.2] Simon Péter, Tamás, akit Ikernek mondanak, Natánáél a galileai Kánából, a Zebedeus két fia és két más tanítvány együtt voltak.
[Jn. 21.3] Simon Péter így szólt hozzájuk: “Elmegyek halászni.” – “Mi is megyünk veled” – mondták neki. Elmentek, hajóba szálltak, de azon az éjszakán semmit sem fogtak.
[Jn. 21.4] Már kora reggel volt, mikor Jézus kiállt a partra, de a tanítványok nem tudták, hogy Jézus az.
[Jn. 21.5] “Fiacskáim – szólította meg őket Jézus -, nincs valami ennivalótok?” “Nincs” – felelték.
[Jn. 21.6] “Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán és találni fogtok” – – mondta nekik. Kivetették a hálót, de a halak sokasága miatt azt többé bevonni nem volt erejük.
[Jn. 21.7] Ekkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, odaszólt Péternek: “Az Úr az!” Simon Péter, mikor meghallotta, hogy az Úr az, felkötötte felső ruháját, mert meztelen volt és a tóba vetette magát.
[Jn. 21.8] A többi tanítvány a csónakkal közeledett, mert nem voltak messze a szárazföldtől, csak mintegy kétszáz ölnyire s magukkal vonszolták a hálót a halakkal.
[Jn. 21.9] Mikor kijutottak a földre, széntüzet láttak és rajta halat meg kenyeret.
[Jn. 21.10] “Hozzatok a halakból, melyeket most fogtatok!” – mondta nekik Jézus.
[Jn. 21.11] Simon Péter is feljött s kivonta a szárazföldre a százötvenhárom nagy hallal telt hálót. S noha ennyi volt, nem szakadt el a háló.
[Jn. 21.12] “Jertek reggelizzetek meg” – mondta nekik Jézus. A tanítványok közül senki sem merte őt kikérdezni: “Ki vagy?” Tudták, hogy az Úr az.
[Jn. 21.13] Jött Jézus, fogta a kenyeret és adott nekik, a halakból is hasonlóképpen adott.
[Jn. 21.14] Ezzel már harmadszor tette magát Jézus a tanítványoknak láthatóvá azután, hogy a halottak közül feltámadt.
[Jn. 21.15] Mikor megreggeliztek, Jézus megszólította Simon Pétert: “Simon, János fia, jobban szeretsz engem náluknál?” “Úgy van, Uram – felelte -, te tudod, milyen kedves vagy nekem.” “Legeltesd bárányaimat!” – mondta neki.
[Jn. 21.16] Másodszor is újra megkérdezte: “Simon, János fia, szeretsz engem?” “Úgy van, Uram! Te tudod, hogy kedves vagy nekem!” Mondta neki: “Terelgesd a juhaimat!”
[Jn. 21.17] Harmadszor is szólt hozzá: “Simon, János fia, kedves vagyok neked?” Megszomorodott Péter, hogy harmadszor kérdezte tőle: “Kedves vagyok neked?” – és azt felelte neki: “Uram, te mindent tudsz. Te tudod, hogy kedves vagy nekem.” Jézus ezt felelte neki: “Legeltesd a juhaimat!
[Jn. 21.18] Bizony, bizony azt mondom neked: mikor fiatalabb voltál, te övezted fel magadat és odamentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod majd kezedet, más övez fel téged, és oda mégy, ahová nem akarsz.”
[Jn. 21.19] Ezt pedig azért mondta, hogy jelképesen jelezze, micsoda halállal fogja Istent megdicsőíteni. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: “Kövess engem!”
[Jn. 21.20] Péter megfordult és meglátta azt a tanítványt, akit Jézus szeretett, hogy követte őket, azt, aki az estebéden az Úr keblére dőlt, s aki azt kérdezte: “Uram, ki az, aki elárul téged?”
[Jn. 21.21] Mikor Péter meglátta őt, azt kérdezte: “Uram, vele mi lesz?”
[Jn. 21.22] Jézus ezt felelte neki: “Ha azt akarnám, hogy ő megmaradjon addig, amíg én megjövök, mit tartozik rád? Te engem kövess!”
[Jn. 21.23] Szétment a beszéd a testvérek közé, hogy az a tanítvány nem hal meg, pedig nem mondta neki Jézus, hogy nem hal meg, hanem: “Ha azt akarom, hogy ő megmaradjon addig, míg megjövök, mit illet téged?”
[Jn. 21.24] Ez a tanítvány az, aki tanúságot tett e dolgokról és megírta ezeket. És tudjuk, hogy tanúságtétele igaz.
[Jn. 21.25] Van sok más dolog is, amiket Jézus tett, amiket, ha egyenként megírnánk, úgy gondolom, hogy maga a világ sem tudná mind befogadni a megírt könyveket.

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 20. RÉSZ

[Jn. 20.1] A hét első napján, kora reggel, még szürkületkor kiment a sírhoz magdalai Mária s látta, hogy a sírról el van emelve a kő, elvették a követ.
[Jn. 20.2] Erre elfutott Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz ment, akit Jézus kedvelt. – “Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk hová tették!” – szólott hozzájuk.
[Jn. 20.3] Mire Péter s az a másik tanítvány elindult és a sírhoz ment.
[Jn. 20.4] Szaladva ment együtt a kettő, de az a másik tanítvány gyorsabban szaladva megelőzte Pétert és elsőnek ért a sírhoz.
[Jn. 20.5] Betekintett és vásznakat látott, melyek ott hevertek, be azonban még nem ment.
[Jn. 20.6] Őt követve megérkezett Simon Péter is és bement a sírba. Látta az ott heverő vásznakat,
[Jn. 20.7] meg a keszkenőt, mely a fején volt, de az nem volt együtt a vásznakkal, hanem külön feküdt egy helyen összehajtogatva.
[Jn. 20.8] Akkor bement a másik tanítvány is, aki előbb ért a sírhoz, s ő látott és hitt.
[Jn. 20.9] Tudniillik még nem értették az írást, hogy a halottak közül fel kell támadnia.
[Jn. 20.10] A tanítványok erre újra hazamentek.
[Jn. 20.11] Mária sírva állott kinn a sírnál. Míg sírdogált, betekintett a sírba
[Jn. 20.12] és két angyalt látott, amint fehér öltözetben ott ültek, egyik a fejnél, másik a lábnál, ahol Jézus teste feküdt.
[Jn. 20.13] “Asszony, miért sírsz?” kérdezték az angyalok tőle. – “Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették” – felelte nekik.
[Jn. 20.14] Mikor ezt mondta, hátrafordult és észrevette, hogy ott áll Jézus, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.
[Jn. 20.15] “Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” – kérdezte Jézus tőle. Mária azt gondolta, hogy a kertész az, azért megkérdezte tőle: “Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem hová tetted, és majd én elviszem.”
[Jn. 20.16] “Mária!” – szólította meg Jézus, az megfordult és héberül ezt mondta neki: “Rabbuni!”, ami azt jelenti: “Tanító.”
[Jn. 20.17] “Ne nyúlj hozzám! – szólt hozzá Jézus -, hisz még nem mentem fel az Atyához. Menj el azonban testvéreimhez és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”
[Jn. 20.18] Erre magdalai Mária elment és így adott hírt a tanítványoknak: “Láttam az Urat, és ezeket mondta nekem.”
[Jn. 20.19] Azon a napon, a hét első napján, mikor már késő lett és mikor az ajtók ott, ahol a tanítványok voltak, a zsidóktól való félelem miatt zárva voltak, megjött Jézus és a középen megállott.” Békesség nektek!” – mondta nekik,
[Jn. 20.20] és ezt mondván megmutatta nekik kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy meglátták az Urat.
[Jn. 20.21] Majd újra szólt hozzájuk: “Békesség nektek! Amint engem küldött el az Atya, úgy küldelek el én is titeket.
[Jn. 20.22] Miután ezt mondotta, rájuk lehelt és így szólt hozzájuk: “Vegyetek Szent Szellemet!
[Jn. 20.23] Akiknek vétkeit megbocsátjátok, azoknak megbocsátják azokat, akikéit megtartjátok, azoknak megtartják.”
[Jn. 20.24] A tizenkettő közül az egyik, Tamás, akit Ikernek mondanak, nem volt velük, mikor Jézus eljött,
[Jn. 20.25] de a többi tanítvány elmondta neki: “Láttuk az Urat!” Tamás azonban így szólt hozzájuk: “Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, s nem dugom ujjamat a szegek helyére, ha nem teszem kezemet az oldalába, én nem hiszek.”
[Jn. 20.26] Nyolcadik napon újra benn voltak a tanítványok. Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, odajött Jézus, megállt a középen és így szólt: “Békesség nektek!”
[Jn. 20.27] Azután Tamáshoz szólt: “Hozd ide az ujjadat és nézd meg a kezemet, hozd ide a kezedet és tedd az oldalamra és ne légy hitetlen, hanem hívő.”
[Jn. 20.28] “Én Uram és én Istenem!” – szólt hozzá Tamás.
[Jn. 20.29] Mire Jézus ezt mondta: “Mert látsz, hiszel? Boldogok, akik nem láttak és mégis hittek.”
[Jn. 20.30] Ugyan számos és másféle jeleket is tett Jézus a tanítványok előtt, melyeket ebben a könyvben nem írtam meg.
[Jn. 20.31] Ezeket azért írtam meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia és hogy ezt hívén életetek legyen az ő neve által.

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 19. RÉSZ

[Jn. 19.1] Akkor Pilátus elvitette és megostoroztatta Jézust.
[Jn. 19.2] A katonák tövisből koszorút fontak és fejére tették. Bíborköpenybe burkolták,
[Jn. 19.3] hozzáléptek és így szóltak: “Örvendj Zsidók Királya!” Majd arcára verdestek.
[Jn. 19.4] Azután újra kiment Pilátus és így szólt hozzájuk: “Nézzétek, kihozom őt, hogy lássátok: A vádra semmi okot nem találok benne,”
[Jn. 19.5] Jézus kiment hát a töviskoszorút és bíborköpenyt viselve.” Nézzétek az embert” – szólt nekik Pilátus.
[Jn. 19.6] Mikor a főpapok és a szolgák őt meglátták, ezt kiáltozták: “Feszítsd meg! Feszítsd meg!” – “Vegyétek őt ti és feszítsétek meg – mondta nekik Pilátus. Én a vádra semmi okot nem találok benne.”
[Jn. 19.7] A zsidók ezt felelték neki: “Nekünk törvényünk van s a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiának mondotta magát.”
[Jn. 19.8] Mikor Pilátus ezt a szót hallotta, még jobban megrémült.
[Jn. 19.9] Újra bement a pretóriumba és megkérdezte Jézust: “Honnan való vagy?” De Jézus nem adott neki választ.
[Jn. 19.10] Azt kérdezte tőle Pilátus: “Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy elbocsássalak s hatalmam van arra, hogy megfeszíttesselek?”
[Jn. 19.11] “Nem volna semmi hatalmad ellenem – felelte neki Jézus -, ha felülről nem adták volna neked. Ezért nagyobb annak a vétke, aki átadott engem neked.”
[Jn. 19.12] Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt, de a zsidók azt kiáltozták: “Ha elbocsátod őt, nem vagy a császár barátja. Ellentmond a császárnak mindenki, aki magát királlyá teszi.”
[Jn. 19.13] Pilátus, ahogy meghallotta ezeket a szavakat, kivezettette Jézust és leült az ítélőszékre, a Mozaik-kövezetnek, héberül Gabbathának nevezett helyen.
[Jn. 19.14] A pászka előkészülete volt, körülbelül a hatodik óra. Azt mondta a zsidóknak: “Nézzétek! Itt a királyotok!”
[Jn. 19.15] Azok kiáltoztak: “Vidd el! Vidd el! Feszíttesd meg!” – “A ti királyotokat feszíttessem meg?” – kérdezte tőlük Pilátus. A főpapok felelték: “Nincs királyunk, hanem csak császárunk.”
[Jn. 19.16] Akkor odaadta őt nekik, hogy megfeszítsék. Átvették tehát Jézust.
[Jn. 19.17] Keresztjét hordozva kiment arra a helyre, melyet Koponyák helyének, héberül Golgotának neveznek.
[Jn. 19.18] Ott megfeszítették. Vele együtt innen is, onnan is, két másikat is megfeszítettek, középütt Jézust.
[Jn. 19.19] Pilátus feliratot is írt és azt a keresztre helyezték: – “Názáreti Jézus, a Zsidók Királya” -, volt a felirat.
[Jn. 19.20] Ezt a feliratot sok zsidó olvasta, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, római nyelven és hellénül volt írva.
[Jn. 19.21] A zsidók főpapjai azt mondták Pilátusnak: “Ne írd azt, hogy a zsidók királya, hanem, hogy ő mondotta, hogy a zsidók királya vagyok.”
[Jn. 19.22] De Pilátus ezt felelte: “Amit megírtam, megírtam.”
[Jn. 19.23] Mikor a katonák Jézust megfeszítették, fogták ruháit és négy részre osztották, mindenik katonának egy rész jutott. A köntös felől, mely varrásnélküli volt, a felső résztől kezdve az egész egyből volt szőve,
[Jn. 19.24] – megbeszélést folytattak egymással: “Ne hasítsuk el, hanem vessünk sorsot, kié legyen, hogy ez az írás beteljesedjék: Ruhámat széjjelosztották, köntösömre sorsot vetettek.” Ezt tették a katonák.
[Jn. 19.25] Ott álltak a keresztnél Jézus anyja, anyjának testvére, Mária a Klopászé és magdalai Mária.
[Jn. 19.26] Jézus látta, hogy mellette áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett és megszólította anyját: “Nézd, ő lesz a fiad!”
[Jn. 19.27] Azután így szólt a tanítványhoz: “Nézd, ő lesz az anyád!” Attól az órától fogva a tanítvány magához vette őt.
[Jn. 19.28] Ezután Jézus, minthogy látta, hogy már minden elvégeztetett arra, hogy az írás beteljesedjék, így szólt: “Szomjazom.”
[Jn. 19.29] Volt ott egy ecettel telt edény, egy ecettel telt szivacsot izsópra helyezve a szájához vittek:
[Jn. 19.30] Mikor Jézus elfogadta az ecetet, így szólt: “Elvégeztetett!” Azután lehajtotta fejét, és szellemét átadta Atyjának.
[Jn. 19.31] Előkészület ideje volt , s mert a következő nap a szombat nagy napja volt, a zsidók megkérték Pilátust, hogy töresse össze a megfeszítettek lábszárát s vétesse le őket, hogy szombaton a testek a keresztfán ne maradjanak.
[Jn. 19.32] Elmentek tehát a katonák s az elsőnek és a másiknak, akit vele együtt megfeszítettek, összetörték a lába szárát.
[Jn. 19.33] Mikor azonban Jézushoz érkeztek és látták, hogy már halott, nem törték össze a lábát,
[Jn. 19.34] hanem az egyik katona dárdáját az oldalába döfte. A sebből tüstént vér és víz folyt ki.
[Jn. 19.35] Az, aki látta, bizonyságot tett róla s az ő tanúságtétele igaz. Ő tudja, hogy igazat mond és azért mondja, hogy ti is higgyetek.
[Jn. 19.36] Mert azért történtek meg ezek, hogy beteljesedjék ez az írás: “Csontjait nem fogják összezúzni.”
[Jn. 19.37] Megint egy másik írás ezt mondja: “Meg fogják látni azt, kit általszegeztek.”
[Jn. 19.38] Ezek után Arimátiából való József, aki a zsidóktól való félelem miatt Jézusnak csak titkon volt tanítványa, arra kérte Pilátust, hogy Jézus testét elvihesse. Pilátus megengedte. Erre elment és levette a testét.
[Jn. 19.39] Odament Nikodémus is, aki első esetben éjjel ment hozzá és körülbelül száz fontnyi mirha és áloé-keveréket hozott.
[Jn. 19.40] Fogták azután Jézus testét és az illatszereket mellé téve körülkötötték vászonszalagokkal, ahogy a zsidóknál a temetkezés szokásban volt.
[Jn. 19.41] Volt azon a helyen, ahol megfeszítették, egy kert, a kertben egy új sír, melybe még senkit sem helyeztek el,
[Jn. 19.42] mivel ez a sír közel volt, a zsidók előkészülete miatt odahelyezték Jézust.

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 18. RÉSZ

[Jn. 18.1] Miután Jézus ezeket mondotta, tanítványaival együtt egy, a Kidrón patakán túleső helyre ment, hol egy kert volt. Abba bementek ő és tanítványai.
[Jn. 18.2] Azt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus sokszor gyűlt ott össze tanítványaival.
[Jn. 18.3] Júdás magával vivén a kohorszot (egy csapat katonát), továbbá a főpapoktól és a farizeusoktól kiküldött szolgákat, fáklyákkal, lámpákkal és fegyverekkel Jézushoz ment.
[Jn. 18.4] Jézus, aki tudta mindazt, ami rá következik, előjött és megkérdezte őket: “Kit kerestek?”
[Jn. 18.5] “A názáreti Jézust” – felelték azok -, mire azt mondta nekik: “Én vagyok.” Velük együtt ott állt Júdás is, aki őt elárulta.
[Jn. 18.6] Amikor azt mondta nekik: “Én vagyok,” azok hátra hőköltek és földre estek.
[Jn. 18.7] Újra megkérdezte hát őket: “Kit kerestek?” “A názáreti Jézust” – felelték azok.
[Jn. 18.8] “Megmondtam már, hogy én vagyok – válaszolta Jézus -, ha engem kerestek, ezeket hagyjátok elmenni.”
[Jn. 18.9] Azért mondta ezt, hogy beteljesedjék az ige, amit mondott: “Azok közül, akiket nekem adtál, senkit el nem veszítettem.”
[Jn. 18.10] Simon Péter, akinél kard volt, kivonta azt és megvágta a főpap rabszolgáját, lemetszette annak jobb fülét. A rabszolga neve Málkus volt.
[Jn. 18.11] “Dugd kardodat hüvelyébe – szólt Jézus Péterre. – Hát én nem innám ki a poharat, melyet az Atya adott nekem?”
[Jn. 18.12] A kohorsz, az ezredes és a zsidók szolgái ekkor elfogták és megkötözték Jézust.
[Jn. 18.13] Először Annáshoz vezették. Ő volt Kajafás ipa, aki abban az esztendőben főpap volt.
[Jn. 18.14] Kajafás volt az, aki a tanácsban azt mondta a zsidóknak, hogy “hasznosabb, ha egy ember vész el a népért.”
[Jn. 18.15] Simon Péter és egy másik tanítvány követték Jézust. Az a tanítvány ismerős volt a főpapnál és Jézussal együtt bement a főpap udvarába.
[Jn. 18.16] Míg Péter kinn állt a kapunál. Akkor a másik tanítvány, aki a főpapnál ismerős volt, kiment és szólt a kapunálló leánynak, azután bevitte Pétert.
[Jn. 18.17] A kapunál álló fiatal rabszolgáló megszólította Pétert: “Nem vagy te is annak az embernek tanítványai közül való?” “Nem vagyok” – felelte ő.
[Jn. 18.18] Ott álldogáltak a rabszolgák és bérszolgák is, széntüzet csináltak, mert hideg volt és melegedtek. Köztük állt Péter is és melegedett.
[Jn. 18.19] A főpap tanítványai, és tanítása felől kérdezte Jézust.
[Jn. 18.20] Jézus így felelt neki: “Én nyíltan beszéltem a világnak. Mindenkor a zsinagógában és szent helyen tanítottam, hol a zsidók mindannyian összejönnek, rejtőzve semmit sem beszéltem.
[Jn. 18.21] Miért kérdezel engem? Kérdezd meg hallgatóimat, mit beszéltem nekik. Azok, látod, tudják, hogy miket mondottam.”
[Jn. 18.22] Mikor ezeket mondotta, a szolgák közül egy, aki mellette állt, arcul ütötte Jézust, és ezt mondotta: “Így felelsz a főpapnak?”
[Jn. 18.23] Jézus így válaszolt: “Ha gonoszul szóltam, bizonyítsd rám a gonoszt, ha pedig megfelelően, miért versz?”
[Jn. 18.24] Annás ekkor megkötözve elküldte őt Kajafás főpaphoz.
[Jn. 18.25] Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Kérdezték tőle: “Úgy-e, hogy te is a tanítványai közül való vagy?” Ő eltagadta: “Nem vagyok” – mondta.
[Jn. 18.26] A főpap rabszolgái közül egy, aki rokona volt annak, akinek fülét Péter levágta, így szólt: “Nem láttalak én téged vele együtt a kertben?”
[Jn. 18.27] Péter ismét eltagadta és akkor tüstént megszólalt a kakas.
[Jn. 18.28] Jézust Kajafástól a pretóriumba (laktanyába) vezették. Ők maguk nem mentek be a pretóriumba, hogy ne fertőződjenek, hanem megehessék a pászkát.
[Jn. 18.29] Pilátus ment ki hát hozzájuk és megkérdezte: “Micsoda vádat emeltek ez ember ellen?”
[Jn. 18.30] Azok ezt felelték: “Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna át.”
[Jn. 18.31] Pilátus erre ezt mondta nekik: “Vegyétek ti át és ítéljétek el törvényetek szerint.” – “Nekünk nincs megengedve, hogy bárkit is megöljünk” – válaszolták a zsidók neki,
[Jn. 18.32] hogy beteljesedjék Jézus jelképes szava, mellyel azt példázta, hogy milyen halállal kell meghalnia.
[Jn. 18.33] Pilátus hát újra bement a pretóriumba, hivatta Jézust és megkérdezte: “Te a zsidók királya vagy?”
[Jn. 18.34] Jézus így felelt: “Magadtól kérded ezt, vagy mások mondották neked rólam?”
[Jn. 18.35] “Zsidó vagyok én? – válaszolta Pilátus. A te nemzeted és a főpapok adtak téged át nekem. Mit tettél?”
[Jn. 18.36] Jézus ezt felelte: “Az én királyságom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból való volna a királyságom, szolgáim küzdenének, hogy ne adassam át a zsidóknak. Így hát királyságom nem innen való.”
[Jn. 18.37] “Tehát király vagy?” – kérdezte tőle Pilátus.” Te mondod, hogy király vagyok – felelte Jézus. Én azért születtem és azért jöttem a világra, hogy tanúskodjam az igazság mellett. Mindenki hallgat a szómra, aki az igazságból való.”
[Jn. 18.38] “Mi az igazság?” – szólt Pilátus. E szó után újra kiment a zsidókhoz és így szólt hozzájuk: “Én semmi okot nem találok benne a vádolásra.
[Jn. 18.39] Van nálatok egy szokás, hogy pászka alkalmával elbocsássak egy foglyot. Akarjátok, hogy elbocsássam a Zsidók Királyát?”
[Jn. 18.40] Azok újra kiáltozták: “Ne őt, hanem Barabbást!” Barabbás pedig haramia volt.

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 17. RÉSZ

[Jn. 17.1] Ezeket beszélte Jézus. Azután felemelte szemét az égre és így szólt: “Atyám! Eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad megdicsőíthessen téged.
[Jn. 17.2] Cselekedjél annak megfelelően, hogy fennhatóságot adtál neki minden húson, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adhasson.
[Jn. 17.3] Az az örök élet, hogy téged, az egyetlen igaz Istent ismerjenek és azt, akit elküldtél, a Krisztus Jézust.
[Jn. 17.4] Én megdicsőítettelek téged a földön, miután elvégeztem a munkát, melyet te adtál nekem, hogy megtegyem.
[Jn. 17.5] Most pedig dicsőíts meg engem Atyám, azzal a dicsőséggel, mely nálad az enyém volt, még mielőtt a világ lett volna.
[Jn. 17.6] Kinyilatkoztattam nevedet azoknak az embereknek, akiket a világból nekem adtál. Tieid voltak és te nekem adtad őket, ők meg a te igédet megőrizték.
[Jn. 17.7] Most vált ismertté számukra, hogy minden, amit nekem adtál tőled való,
[Jn. 17.8] mert azokat a szavakat, melyeket nekem adtál, nekik adtam, ők elfogadták, és valósággal felismerték, hogy tőled jöttem el, elhitték, hogy te küldtél el engem.
[Jn. 17.9] Őértük kérlek téged, nem a világért kérlek, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert tieid.
[Jn. 17.10] Minden, ami enyém a tiéd és a tiéd az enyém, én meg bennük jutottam dicsőségre.
[Jn. 17.11] Én ezentúl nem vagyok a világon, de ők a világban vannak, én hozzád megyek, Szent Atyám, őrizd meg őket neveddel, melyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.
[Jn. 17.12] Mikor velük voltam, én megőriztem őket a te neveddel, melyet nekem adtál, vigyáztam és senki sem veszett el közülük, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesedjék.
[Jn. 17.13] Most pedig hozzád megyek és ezeket azért beszélem a világon, hogy az én örömömet a maga teljességében birtokolhassák.
[Jn. 17.14] Igédet nekik adtam. A világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.
[Jn. 17.15] Nem arra kérlek, hogy kivedd őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a rossztól.
[Jn. 17.16] Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.
[Jn. 17.17] Szenteld meg őket az igazságban! A te igéd igazság.
[Jn. 17.18] Amint te elküldtél engem a világba, én is úgy küldöm el őket a világba.
[Jn. 17.13] Értük szentelem magamat, hogy ők is igazán megszenteltekké legyenek.
[Jn. 17.20] Nem egyedül ezekért kérlek, hanem azokért is, akik az ő beszédükért fognak bennem hinni.
[Jn. 17.21] Hogy mindannyian egyek legyenek, hogy amiként te, Atyám bennem vagy és én tebenned vagyok, ők is bennünk legyenek, hogy a világ elhiggye, hogy te küldtél engem.
[Jn. 17.22] Én azt a dicsőséget, melyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, mint mi egyek vagyunk:
[Jn. 17.23] én bennük és te énbennem, hogy az egységük befejezett legyen, hogy a világ felismerje, hogy te küldtél engem, s hogy úgy szeretted őket, mint ahogy engem szerettél.
[Jn. 17.24] Atyám, akarom, hogy azok, akiket nekem adtál, velem együtt ott legyenek, ahol én vagyok, hogy szemléljék dicsőségemet, melyet nekem adtál, hisz a világ alapítása előtt szerettél engem.
[Jn. 17.25] Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ezek felismerték, hogy te küldtél engem.
[Jn. 17.26] Megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, mellyel engem szerettél, bennük legyen, én is bennük legyek.”

2010. május 14. Húsvét, 6. hét, péntek A nap liturgikus színe: fehér

ApCsel 18,9-18

Az Úr pedig azt mondta éjjel látomásban Pálnak: ,,Ne félj, csak beszélj és ne hallgass, mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni, hogy ártson neked, mert sok népem van nekem ebben a városban.” Ott maradt tehát egy évig és hat hónapig, s közben tanította nekik az Isten igéjét. Egyszer azonban, amikor Gallió volt Akhája prokonzula, a zsidók egy akarattal rátámadtak Pálra. Odavitték az ítélőszékhez, és azt mondták: ,,Ez törvényellenes istentiszteletre beszéli rá az embereket!” Mielőtt azonban Pál szóra nyitotta volna száját, Gallió így szólt a zsidókhoz: ,,Zsidó férfiak! Türelemmel lennék hozzátok annak rendje s módja szerint, ha csakugyan valami törvénytelenségről vagy nagyon gonosz bűntettről volna szó. De ha tanításról, nevekről és a ti törvényetekről folyik a vita, intézzétek el magatok. Ezekben én nem akarok bíró lenni.” S elűzte őket az ítélőszéktől. Erre mindnyájan megragadták Szosztenészt, a zsinagóga elöljáróját, és megverték az ítélőszék előtt, de Gallió ezzel sem törődött semmit. Pál pedig még jó ideig ott maradt, aztán búcsút vett a testvérektől. Miután Kenkreában megnyíratta a fejét — fogadalma volt ugyanis –, elhajózott Szíriába, és vele ment Priszcilla és Akvila is.
Jn 16,20-23a

Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra. Most ti is szomorkodtok, de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki. S azon a napon már semmit sem kérdeztek tőlem. Bizony, bizony mondom nektek: Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

2010. május 14., péntek Az Igét élni és megismerni

Ahhoz, hogy a pap a közösség igazi vezetője és Isten titkainak megbízottja legyen, arra is meghívást kap, hogy Isten Igéjének embere, odaadó és fáradhatatlan evangelizáló legyen. Az „új evangelizáció” hatalmas feladata láttán ez ma sürgetőbb, mint valaha is volt. (…)

Rendkívül kényes területről van szó, minthogy ma az emberek azt várják a paptól, hogy mielőtt „hirdeti”, „élje” az Igét. A papságnak ugyanis „élnie” kell Isten Igéjét.

Ugyanakkor azonban minden erejével arra kell törekednie, hogy szellemileg is felkészülve alaposan megismerje és hatékonyan hirdesse azt.

A mai korban, amikor az élet minden egyes területét a magas fokú képzettség jellemzi, különösen fontos a szellemi képzés. Ez teszi lehetővé, hogy intenzív és alkotó párbeszédet kezdhessünk a kortárs szellemi áramlatokkal.

II. János Pál: Ajándék és titok

2010. május 14. – Péntek

Búcsúbeszédében Jézus  így szólt  tanítványaihoz: Bizony,  bizony,  mondom
nektek: ti  majd sírtok  és  jajgattok, a  világ  azonban örülni  fog.  Ti
szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor  szül,
szomorkodik, mert eljött az  õ órája; de  amikor megszülte gyermekét,  már
nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így
ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni
fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tõletek. Azon a napon
már nem lesz több kérdeznivalótok tõlem.
Jn 16,20-23a

Elmélkedés:

Jézus szenvedésének óráiról beszél tanítványainak. Ez az idõ félelemmel és
szomorúsággal teli lesz  a tanítványok  számára, miközben  a világ  örülni
fog. A  tanítványok szomorúsága  azonban  hamarosan örömre  fog  változni,
mégpedig olyan örömre, amit senki sem tud ezután elvenni tõlük. Ez az öröm
a viszontlátás öröme, a feltámadt  Krisztussal való találkozás öröme.  Ezt
az örömöt  valójában még  Jézus  távozása a  mennybe  sem szünteti  meg  a
késõbbiekben,  hiszen  hamarosan  elérkezik  a  Szentlélek,  aki  Krisztus
küldetését folytatja  a világban.  Lelke által  Krisztus él  bennem, az  õ
élete folytatódik az én életemben.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Jézusnak Szent Anyja! Te, aki  az alázatosságban és a nagylelkûségben  “az
Úr szolgálóleánya” voltál, add a te készségedet, amikor Istent és a  világ
üdvösségét szolgáljuk.  Nyisd  meg szívünket  Isten  országa és  a  minden
teremtménynek szóló evangelizáció mérhetetlen távlataira.
II. János Pál

14. péntek

ApCsel 18,9-18; Zs 46; Jn 16,20-23a
Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok

ApCsel 18,9-18

Az Úr pedig azt mondta éjjel látomásban Pálnak: ,,Ne félj, csak beszélj és ne hallgass, mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni, hogy ártson neked, mert sok népem van nekem ebben a városban.’ Ott maradt tehát egy évig és hat hónapig, s közben tanította nekik az Isten igéjét. Egyszer azonban, amikor Gallió volt Akhája prokonzula, a zsidók egy akarattal rátámadtak Pálra. Odavitték az ítélőszékhez, és azt mondták: ,,Ez törvényellenes istentiszteletre beszéli rá az embereket!’ Mielőtt azonban Pál szóra nyitotta volna száját, Gallió így szólt a zsidókhoz: ,,Zsidó férfiak! Türelemmel lennék hozzátok annak rendje s módja szerint, ha csakugyan valami törvénytelenségről vagy nagyon gonosz bűntettről volna szó. De ha tanításról, nevekről és a ti törvényetekről folyik a vita, intézzétek el magatok. Ezekben én nem akarok bíró lenni.’ S elűzte őket az ítélőszéktől. Erre mindnyájan megragadták Szosztenészt, a zsinagóga elöljáróját, és megverték az ítélőszék előtt, de Gallió ezzel sem törődött semmit. Pál pedig még jó ideig ott maradt, aztán búcsút vett a testvérektől. Miután Kenkreában megnyíratta a fejét — fogadalma volt ugyanis –, elhajózott Szíriába, és vele ment Priszcilla és Akvila is.

Zs 46

A karvezetőnek. Kóré fiainak zsoltára. Tapsoljatok mindnyájan, nemzetek, örvendezzetek Istennek ujjongó szóval, mert az Úr felséges, rettenetes, hatalmas királya ő az egész földnek. Alánk vetette a népeket, lábunk alá a nemzeteket. Kiszemelte nekünk örökségünket, Jákob ékességét, melyben kedvét leli. Ujjongás közepette felvonul az Isten, harsonazengés között az Úr. Zengjetek Istennek, zsoltárt zengjetek, zengjetek királyunknak, zengedezzetek. Mert Isten az egész föld királya, zengjetek bölcsességgel. Isten uralkodik a nemzeteken, s ül szent trónusán az Isten. Egybegyűlnek a népek fejedelmei Ábrahám Istenének népével, mert az Istené a föld pajzsa: s igen fenséges ő.

Jn 16,20-23a

Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra. Most ti is szomorkodtok, de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki. S azon a napon már semmit sem kérdeztek tőlem. Bizony, bizony mondom nektek: Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.