Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

május 15, 2010 havi archívum

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 4. RÉSZ

[Csel. 4.1] Még beszéltek a néphez, amikor odaléptek hozzájuk a papok, a szenthely parancsnoka és a szadduceusok,
[Csel. 4.2] mert nehezen szívelték el, hogy tanították a népet, és azt hirdették, hogy Jézusban nyerhető el a halottak közül való feltámadás.
[Csel. 4.3] Rájuk vetették hát kezüket, és másnapig őrizetbe helyezték őket. Mert akkor már este volt.
[Csel. 4.4] Azok közül, akik az igét hallgatták, sokan hittek, úgyhogy a hívő férfiak száma körülbelül ötezerre emelkedett Jeruzsálemben.
[Csel. 4.5] Másnap azután összegyűltek az elöljárók, a vének, és az írástudók Jeruzsálemben,
[Csel. 4.6] továbbá Annás főpap, Kajafás, János és Alekszánder és mindazok, akik főpapi származásúak voltak.
[Csel. 4.7] Középre állították, azután kikérdezték őket: “Micsoda hatalommal, micsoda névvel tettétek ezeket?”
[Csel. 4.8] Akkor Péter megtelt Szent Szellemmel és így beszélt: “Népünk elöljárói és ti vének!
[Csel. 4.9] Ha ma egy erőtelen emberrel tett jócselekedet miatt folyik a vizsgálat ellenünk a felől, hogy ki által menekült az meg,
[Csel. 4.10] legyen mindnyájatoknak s Izráel egész népének is tudtára, hogy a Krisztus Jézusnak, a Názáretinek neve által, akit ti megfeszítetettek, kit azonban az Isten a halottak közül feltámasztott, ő általa áll ő itt egészségesen előttetek.
[Csel. 4.11] Ő az a kő, akit ti, az építők megvetettetek, ki mégis a szeglet fejévé lett.
[Csel. 4.12] Nincs senki másban menekülés! Nevet sem adtak mást az ég alá emberek közé, melyben a menekülést keresnünk kell.”
[Csel. 4.13] Ahogy Péternek meg Jánosnak bátor előadását figyelték és meggondolták, hogy tudományban járatlan és beavatatlan emberek, elámultak. Arra is visszaemlékeztek, hogy Jézussal együtt voltak.
[Csel. 4.14] Miután azt is látták, hogy a meggyógyult ember is ott áll velük együtt, semmi ellenvetésük nem lehetett.
[Csel. 4.15] Megparancsolták hát, hogy menjenek ki a nagytanács elől, azután számot vetettek egymással:
[Csel. 4.16] “Mit tegyünk ezekkel az emberekkel? Hiszen mindenkitől ismert csodajel történt rajtuk keresztül, mely nyilvánvaló Jeruzsálem összes lakói előtt, és le nem tagadhatjuk!
[Csel. 4.17] De hogy a dolog ne terjedjen a nép közé, megfenyegetjük őket, hogy e névről többé egy embernek se szóljanak.”
[Csel. 4.18] Erre behívták őket és megparancsolták nekik, hogy Jézus nevét többé ne kiáltozzák, se ne tanítsanak róla.
[Csel. 4.19] Péter és János azonban így nyilatkoztak előttük: “Ítéljétek meg, igazságos dolog-e Isten előtt, hogy rátok inkább hallgassunk, mint Istenre?
[Csel. 4.20] Nem tehetjük meg, hogy ne szóljuk azt, amit láttunk és hallottunk.”
[Csel. 4.21] Azok erre megfenyegették, de elbocsátották őket, mert a nép miatt nem találtak semmi módot arra, hogy megbüntessék őket, mert mindannyian dicsőítették az Istent azért, ami történt.
[Csel. 4.22] Az az ember, akivel a gyógyulásnak ez a jele történt, több volt negyven évesnél.
[Csel. 4.23] Miután elbocsátották őket, övéikhez mentek és hírül adták mindazt, amit a főpapok és vének nekik mondottak.
[Csel. 4.24] Azok, miután meghallgatták, egy indulattal felemelték szavukat és így szólottak Istenhez: “Parancsolónk, te alkottad a mennyet és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.
[Csel. 4.25] Te mondottad atyánknak, Dávidnak, a te szolgádnak szájával a Szent Szellemen át: Miért féktelenkednek a nemzetek, és miért van gondjuk a népeknek a hiábavalóságra?
[Csel. 4.26] Előálltak a föld királyai és egybegyűltek a fejedelmek az Úr ellen és Felkentje ellen.
[Csel. 4.27] Hát valósággal összegyűltek ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a nemzetekkel és Izráel népeivel szent gyermeked, Jézus ellen, akit te felkentél,
[Csel. 4.28] hogy megtegyék, aminek megtörténését kezed és szándékod eleve elhatározták.
[Csel. 4.29] Most hát, Uram, tekints fenyegetéseikre és adj rabszolgáidnak arra lehetőséget, hogy teljes szabadsággal szólhassák igédet,
[Csel. 4.30] mialatt te kezedet kinyújtod, hogy gyógyulások, hogy gyermekednek Jézusnak szent nevén keresztül jelek és csodák történjenek.”
[Csel. 4.31] Miután könyörögtek, megmozdult a hely, ahová összegyűltek, megteltek valamennyien Szent Szellemmel és nagy szabadsággal szólták az Isten beszédét.
[Csel. 4.32] A sokaságnak, amely hitt, szíve-lelke egy volt. Vagyonából senki semmit sem mondott a magáénak, hanem mindenük közös volt.
[Csel. 4.33] Az apostolok nagy hatalommal tettek tanúságot az Úrnak, Jézusnak feltámadásáról és mindnyájukon nagy kegyelem nyugodott.
[Csel. 4.34] Mert szűkölködő egy sem volt közöttük. Akik ugyanis telkeket és házbirtokokat szereztek, eladták birtokaikat, az eladottaknak árát elhozták
[Csel. 4.35] és az apostolok lábához tették, azután széjjelosztották, ahogy kinek-kinek a szüksége kívánta.
[Csel. 4.36] József, akit az apostolok a Barnabás melléknévvel láttak el, minek jelentése: bátorítás fia, aki ciprusi származású lévita volt,
[Csel. 4.37] miután volt egy szántóföldje, azt eladta, a pénzt elhozta és az apostolok lábához tette.

Reklámok

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 3. RÉSZ

[Csel. 3.1] Péter és János az imádkozás órájában, kilenckor, felmentek a szenthelyre.
[Csel. 3.2] Oda szoktak hordani egy férfit, ki anyja méhétől fogva sánta volt. Napról-napra a szenthelynek úgynevezett Ékes Kapujában helyezték el a sántát, hogy a szenthelyre bemenőktől könyöradományt kéregessen.
[Csel. 3.3] Mikor a sánta látta, hogy Péter és János belépni készülnek a szenthelyre, kérte őket, hogy könyöradományt adjanak neki.
[Csel. 3.4] Péter azonban Jánossal együtt rászegezte szemét és így szólt: “Tekints ránk.”
[Csel. 3.5] Az feléjük fordult és várta, hogy valamit kapni fog tőlük.
[Csel. 3.6] Péter azonban ezt mondta: “Ezüstöm és aranyam nincsen, csak amim van, azt adom neked: A Krisztusnak, a Názáreti Jézusnak nevében járj!”
[Csel. 3.7] Azzal jobb kezénél fogva megragadta és felegyenesítette őt. Azonnal megszilárdult annak talpa és bokája,
[Csel. 3.8] úgyhogy felugorva talpára állt, járt, bement velük a szenthelyre, járt, ugrándozott és magasztalta az Istent.
[Csel. 3.9] Mikor látták, hogy jár és magasztalja az Istent,
[Csel. 3.10] az egész nép ráismert, hogy ő ült könyöradományt kéregetve a szenthely Ékes Kapujában, úgyhogy döbbenettel és önkívülettel töltötte meg őket az, ami vele történt.
[Csel. 3.11] Mialatt a sánta Péterhez és Jánoshoz ragaszkodott, s nagy megdöbbenéssel az egész nép köréjük futott a Salamonról elnevezett tornácba,
[Csel. 3.12] Péter, amint ezt látta, beszédet intézett a néphez: “Izráeli férfiak, miért ejt csodálkozásba ez a dolog titeket? Miért meredtek ránk szemetekkel, mintha saját hatalmunkkal vagy istenfélelmünkkel vittük volna véghez, hogy ez az ember járjon?
[Csel. 3.13] Csak az történt, hogy Atyáinknak Istene, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene megdicsőítette ezzel gyermekét Jézust, kit azonban ti Pilátus színe előtt elárultatok és megtagadtatok. Pilátus úgy ítélt, hogy elbocsátja őt,
[Csel. 3.14] ti azonban a Szentet és Igazságost megtagadtátok, és azt kértétek, hogy a gyilkos férfit adja ki kegyelemből nektek,
[Csel. 3.15] az élet Elkezdőjét pedig megöltétek, ellenben Isten őt a halottak közül feltámasztotta, minek mi tanúi vagyunk.
[Csel. 3.16] Az ő nevébe vetett hitnek alapján ezt az embert, akit láttok és ismertek, az ő neve tette szilárddá, a hit őrajta keresztül adta neki ezt az épséget mindnyájatok szeme láttára.
[Csel. 3.17] Most hát, testvéreim tudom, hogy ti is, valamint fejedelmeitek is értelmetlenségből cselekedtetek,
[Csel. 3.18] ellenben Isten ekképp teljesítette azt, amit az összes próféták száján át eleve megígért, hogy Felkentjének szenvednie kell.
[Csel. 3.19] Térjetek hát más felismerésre és forduljatok meg, hogy vétkeiteket kitörülhesse,
[Csel. 3.20] hogy az Úrnak orcájától eljöhessenek a felüdülés időszakai s elküldhesse nektek a Krisztus Jézust, akit eleve erre rendelt,
[Csel. 3.21] kit ugyan a mindenek helyreállításának idejéig, melyről szent prófétáinak száján keresztül öröktől fogva szólott, a mennynek kellett befogadnia.
[Csel. 3.22] Hiszen már Mózes mondta, hogy az Úr, az Isten, Prófétát fog támasztani testvéreitek közül, olyant, mint engem. Rá fogtok hallgatni mindabban, amit szólni fog hozzátok,
[Csel. 3.23] de minden lelket, aki nem hallgat arra a prófétára, a nép közül mindenestül ki fognak irtani.
[Csel. 3.24] Sámueltől fogva az összes próféták, akik csak sorjában egymás után szóltak, előre megígérték ezeket a napokat.
[Csel. 3.25] Ti vagytok a prófétáknak s ama szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáitokra vonatkozólag rendelt el, mikor Ábrahámhoz így szólt: Magoddal fogják egymást áldani a föld összes nemzetségei.
[Csel. 3.26] Miután azonban Isten gyermekét feltámasztotta, először nektek küldötte őt el, hogy amennyiben közületek minden egyes lélek elfordul rosszaságaitól, megáldhasson titeket.”

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 2. RÉSZ

[Csel. 2.1] Mikor a húsvéttól számított ötvenedik nap, a pünkösd napja betelt s mindannyian ugyanazon a helyen egy indulattal együtt voltak,
[Csel. 2.2] hirtelen zúgás támadt a mennyből, mintha erős sodró szél jönne, és az betöltötte az egész házat, amelyben ültek.
[Csel. 2.3] Majd tüzes nyelvekhez hasonló jelenségek lettek láthatókká rajtuk, melyek szétoszlottak s minden egyesükre ült belőlük.
[Csel. 2.4] Ezzel mindannyian megteltek Szent Szellemmel és különböző nyelveken kezdtek szólani, amint a Szellem adta nekik, hogy megnyilatkozzanak.
[Csel. 2.5] Jeruzsálemben akkor az ég alatt lakó összes nemzetekből zsidók, lelkiismeretes férfiak tartózkodtak.
[Csel. 2.6] Mikor az a zúgás felhangzott, zavart tömegben ömlött össze a sokaság, mert kiki a saját nyelvén hallotta őket beszélni.
[Csel. 2.7] Magukon kívül voltak, csodálkozva mondták: “Hiszen ezek, kik beszélnek, mind galileabeliek:
[Csel. 2.8] Hogy lehet hát, hogy mindannyian a saját nyelvünkön halljuk őket szólani, amelyben születtünk?
[Csel. 2.9] Pártusok, médek, elámiták, Mezopotámia, Júdea, Kappadócia, Pontus és Ázsia,
[Csel. 2.10] Frigia, Pamfilla, Egyiptom, a líbiai s cirénei vidékek lakói, római jövevények, zsidók is, közeledők is,
[Csel. 2.11] krétaiak és arabok halljuk, hogy a mi nyelvünkön szólják az Isten felséges tetteit!”
[Csel. 2.12] Mindannyian magukon kívül voltak hát és kétségek között kérdezte egyik a másikat: “Mi akar ez lenni?”
[Csel. 2.13] Mások gúnyolódva szóltak: “Édes bortól részegedtek meg.”
[Csel. 2.14] Azonban előállott Péter a tizeneggyel együtt és hangját fölemelve a következő nyilatkozatot tette: “Zsidó férfiak s Jeruzsálemben tartózkodó idegenek! Legyen mindannyiotoknak tudtára és vegyétek fületekbe szavaimat mindannyian,
[Csel. 2.15] semmiképpen sem részegek ezek, mint ahogy ti vélitek, hiszen a nappalnak még csak a harmadik órája van,
[Csel. 2.16] hanem csak az történt, amit Jóel prófétán át megmondott már:
[Csel. 2.17] Úgy lesz az utolsó napokban – szól az Isten -, Szellememből öntök ki minden húsra, fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, ifjaitok látomásokat látnak, véneitek álmokat álmodnak,
[Csel. 2.18] sőt Szellememből rabszolgáimra és rabszolgálóimra is ki fogok önteni, és azokban a napokban prófétálni fognak.
[Csel. 2.19] Azután csodákat rendelek fenn az égre és jeleket alant a földre: vért, tüzet, gomolygó füstöt,
[Csel. 2.20] a nap sötétségre fordul át, a hold vérré válik, minek előtte az Úrnak nagy és tündöklő napja eljő.
[Csel. 2.21] Akkor úgy lesz, hogy aki az Úrnak nevét segítségül hívja, meg fog menekülni.
[Csel. 2.22] Izráeli férfiak! Halljátok meg ezeket a szavakat: A názáreti Jézust, azt a férfit, akit az Isten ti közöttetek hatalmas erőkkel, csodákkal és jelekkel igazolt, melyeket őrajta keresztül tett, amint magatok tudjátok,
[Csel. 2.23] miután Isten elhatározott szándékkal és előzetes tudással nektek őt kiadta, ti törvényszegő kézzel keresztre szegeztétek és megöltétek.
[Csel. 2.24] Isten azonban a halál fájdalmait feloldotta és feltámasztotta őt, mert nem volt lehetséges, hogy a halál hatalmában tartsa őt.
[Csel. 2.25] Dávid ugyanis így szól róla: Mindenkoron (már eleve) magam előtt láttam az Urat, mert jobbomon van ő, hogy meg ne inogjak.
[Csel. 2.26] Ezért vigadott a szívem és ujjongott a nyelvem: még a húsom is azzal a reménységgel lakik itt,
[Csel. 2.27] hogy nem fogod lelkemet a láthatatlan országban hagyni, sem nem adod oda Jámborodat, hogy rothadást lásson.
[Csel. 2.28] Életre vivő utakat ismertettél meg velem. Orcáddal együtt lakva meg fogsz majd tölteni jókedvvel.
[Csel. 2.29] Férfiak, Testvéreim! Legyen szabad nekem ősatyánk, Dávid felől nyíltan megmondanom nektek, hogy ő életének végére jutott, el is temették, és sírja a mai napig nálunk van.
[Csel. 2.30] Ám miután ő próféta volt és tudta azt, hogy Isten esküvel esküdött neki arra, hogy ágyékának gyümölcséből származó utódot fog ültetni trónjára,
[Csel. 2.31] előre látva beszélt a Krisztus feltámadásáról, hogy sem a láthatatlan országban nem marad vissza, sem rothadást nem lát a húsa.
[Csel. 2.32] Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, aminek mi mindnyájan tanúi vagyunk.
[Csel. 2.33] Miután tehát Isten jobbjára felemelték őt s az Atyától a Szent Szellem ígéretét kapta, kiöntötte a Szent Szellemet, amit ti most láttok is, hallotok is.
[Csel. 2.34] Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hisz ő maga mondja: Mondá az Úr az én uramnak: Ülj jobbom felől,
[Csel. 2.35] míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.
[Csel. 2.36] Teljes bizonyossággal tudja meg azért Izráel egész háza, hogy Isten Úrrá s Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek.”
[Csel. 2.37] Mikor ezt hallották, a szó átszúrta a szívüket s ők így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz: “Mit cselekedjünk, testvéreink, férfiak?”
[Csel. 2.38] “Térjetek más felismerésre! – mondta nekik erre Péter -, és merítkezzetek be mindannyian a Krisztus Jézusnak nevébe vétkeitek bocsánatára, és majd elnyeritek a Szent Szellem ajándékát.
[Csel. 2.39] Mert nektek szól az ígéret és gyermekeiteknek, valamint mindazoknak, akik messze vannak, akiket az Úr, a mi Istenünk még el fog hívni.”
[Csel. 2.40] Sok más szóval tett erős bizonyságot és úgy kérlelte őket: “Mentsétek meg magatokat ettől az elferdült nemzedéktől.”
[Csel. 2.41] Azok már most, akik szavát örömmel fogadták, bemerítkeztek, úgyhogy aznap mintegy háromezer lélek csatlakozott az eklézsiához.
[Csel. 2.42] Ezek kitartóan foglalkoztak az apostolok tudományával, a közösséggel, a kenyér megtörésével és az imádkozásokkal.
[Csel. 2.43] Minden lélekben félelem támadt. Sok csoda és jel történt az apostolokon át.
[Csel. 2.44] Mindazok, akik hittek, mindenüket közösen egy helyen tartották,
[Csel. 2.45] szerzeményeiket és vagyonukat eladták, és mindenkivel megosztották, ahogy kinek-kinek szüksége volt rá.
[Csel. 2.46] Amellett naponként egy indulattal állandóan a szenthelyen tartózkodtak, házanként kenyeret törtek és egyszerű szívvel részesedtek az eledelben,
[Csel. 2.47] magasztalták Istent és kedvesek voltak az egész népnek. Az Úr pedig azon a helyen naponta csatolt az eklézsiához megmenekülőket.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 1. RÉSZ

[Csel. 1.1] Első elbeszélésemet mind a felől írtam, óh Teofilosz, amit Jézus kezdetben tett és tanított
[Csel. 1.2] addig a napig, amelyen az égbe felvétetett. Ezt megelőzően a Szent Szellemen át parancsot adott az apostoloknak, akiket magának kiválasztott.
[Csel. 1.3] Azután hogy szenvedett, sok bizonysággal állott élve az apostolok elé, úgyhogy azok negyven napon át láthatták őt, és ezalatt az Isten királyságáról szólt hozzájuk.
[Csel. 1.4] Mialatt együtt volt velük, megparancsolta nekik, hogy Jeruzsálemből ne távozzanak el, hanem várják meg az Atya ígéretét,” melyet hallottatok tőlem.
[Csel. 1.5] Mert János vízbe merített, ti ellenben nem sok nap múltán Szent Szellemben fogtok bemerülni.”
[Csel. 1.6] Akik a parancsra egybegyűltek, megkérdezték őt: “Uram, a mai időben állítod-e helyre Izráelnek a királyságot?”
[Csel. 1.7] Jézus ezt felelte nekik: “Az időtartamokat és időpontokat, melyeket az Atya saját hatáskörébe helyezett, nem a ti dolgotok tudni,
[Csel. 1.8] hanem azáltal, hogy a Szent Szellem rátok száll, hatalmat fogtok kapni s mind Jeruzsálemben, mind Júdeában és Szamáriában el egész a föld széléig tanúim lesztek.”
[Csel. 1.9] Ahogy ezeket elmondta, szemük láttára felemelkedett, azután felhő vette hátára s elszakította szemüktől.
[Csel. 1.10] De mialatt meredten néztek a mennybe távozó után, fehér ruhában hirtelen két angyal állott eléjük
[Csel. 1.11] és megszólította őket: “Galileai férfiak, miért álltok itt s néztek a mennybe? Az a Jézus, aki tőletek a mennybe felvétetett, ugyanazon a módon jő majd el, ahogy őt a mennybe menni láttátok.”
[Csel. 1.12] Ekkor az Olajfák-kertjének nevezett hegyről, mely Jeruzsálemtől szombatnapi járóföldre van, visszatértek Jeruzsálembe.
[Csel. 1.13] Amikor beértek, felmentek abba a felsőházba, amelyben szállva voltak, éspedig Péter, János, Jakab, András, Fülöp, és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia és a buzgó Simon, meg Júdás, a Jakab fia.
[Csel. 1.14] Ezek mindannyian egy indulattal s állandóan imádkoztak az asszonyokkal, továbbá Máriával, Jézus anyjával és Jézus testvéreivel együtt.
[Csel. 1.15] Azokban a napokban a testvérek közepette, mikor körülbelül százhúsz főnyi tömeg volt együtt, felállott Péter és szólni kezdett:
[Csel. 1.16] “Férfiak, Testvéreim! Be kellett teljesülnie az írásnak, melyet a Szent Szellem Dávid száján át előre megmondott Júdásról, ki vezetőjük lett azoknak, akik Jézust elfogták,
[Csel. 1.17] mert őt közénk számítottuk és sorsjuttatásképpen kapta ezt a szolgálatot, amelyet mi teljesítünk.
[Csel. 1.18] Ez a Júdás telket szerzett a hamisság béréből, azután hanyatt-homlok zuhant alá, úgyhogy kettéhasadt és minden bele kiomlott.
[Csel. 1.19] A dolog Jeruzsálem összes lakói előtt ismeretessé vált, úgyhogy azt a telket saját nyelvükön Akeldamák-nak nevezték el, mi azt jelenti: vérmező.
[Csel. 1.20] Meg van írva ugyanis a Zsoltárok Könyvében: Legyen hajléka pusztává: lakó ne éljen benne! Továbbá: Felügyelői hivatalát (püspökségét) más nyerje el.
[Csel. 1.21] Kell tehát, hogy valaki tanúbizonysága legyen az ő feltámadásának azok közül a férfiak közül, akikkel együtt jártunk az egész idő alatt, ameddig Jézus, az Úr ki-, és bejárt közöttünk,
[Csel. 1.22] tehát a János bemerítésétől fogva addig a napig, amelyen Jézus felvétetett tőlünk.”
[Csel. 1.23] Erre előállítottak két férfit: a Barsabásnak nevezett Józsefet, kinek Jusztusz (igazságos) volt a mellékneve és Mátyást,
[Csel. 1.24] majd ilyen szavakkal imádkoztak: “Te mindeneknek szívét ismerő Úr, jelöld meg, hogy e kettő közül kit választottál ki,
[Csel. 1.25] hogy elnyerje ennek a szolgálatnak és apostolságnak helyét, melyről Júdás félretért, hogy a saját helyére jusson.”
[Csel. 1.26] Sorsot vetettek rájuk és a sors Mátyásra esett, kit azután a tizenegy apostollal együvé számítottak.

2010. május 15. Húsvét, 6. hét, szombat A nap liturgikus színe: fehér

ApCsel 18,23-28

Miután itt töltött egy bizonyos időt, útra kelt, és sorjában bejárta Galácia tartományát és Frígiát, s minden tanítványt megerősített. Eközben egy Apolló nevű, alexandriai származású zsidó jött Efezusba, aki ékesszóló és az Írásokban igen jártas volt. Mivel már oktatást kapott az Úr útjáról, buzgó lélekkel beszélte el és szorgosan tanította az Úrra vonatkozó dolgokat, de csak János keresztségéről tudott. Bátran kezdett tehát működni a zsinagógában. Amikor Priszcilla és Akvila hallották őt, maguk mellé vették, és alaposabban megmagyarázták neki Isten útját. Mikor aztán elindult Akhájába, a testvérek buzdították, s írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Amikor odaérkezett, sok mindenben hasznukra volt a híveknek, mert ellenállhatatlanul megcáfolta a zsidókat a nyilvánosság előtt, s kimutatta az Írások alapján, hogy Jézus a Krisztus.
Jn 16,23b-28

S azon a napon már semmit sem kérdeztek tőlem. Bizony, bizony mondom nektek: Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen. Ezeket példabeszédekben mondtam nektek. De eljön az óra, amikor már nem példabeszédekben szólok nektek, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon kértek majd az én nevemben. Nem mondom nektek, hogy én fogom kérni az Atyát értetek, mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettetek engem, és hittétek, hogy én Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától, és idejöttem a világba; most újra elhagyom a világot, és elmegyek az Atyához.”

2010. május 15., szombat Az idők értelmezése

Manapság életünket meglehetősen lefoglalja a külvilág szemlélete. A kommunikációs eszközök annyira nagy hatalommal bírnak, annyira agresszívek, hogy lefoglalnak bennünket, elvonják figyelmünket, eltérítenek önmagunktól, kiüresítik személyes, benső énünket.

Vigyázzunk tehát! Ki is léphetünk az egyszerű megfigyelő szerepéből, hogy kritikusként, gondolkodóként, kellő ítélőképességgel lépjünk fel. Ez a fajta reflektált tudatosság elengedhetetlen a modern ember számára, ha élő lélek akar maradni, nem csupán vászon, amelyen az őt érő számtalan hatás lerakódik. Számunkra, keresztények számára is fontos ez a fajta tudatosság, ha fel akarjuk fedezni az „idők jeleit”. Hiszen, amint a Zsinat is tanítja (Gaudium et spes, 4.), az „időket”, vagyis a minket körülvevő, ránk hatást gyakorló empirikus és történelmi valóságot az Evangélium fényében kell értelmeznünk.

A keresztények számára az „idők jeleinek” felfedezése tudatos keresztény tett, a hit és az élet összevetésének eredménye.

VI. Pál pápa, Általános kihallgatás, 1969. április 16.

2010. május 15. – Szombat

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom
nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek.
Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy
örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra,
amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról.
Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én
kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is
szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentol jöttem. Eljöttem az
Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az
Atyához.
Jn 16,23b-28

Elmélkedés:

Jézus arra biztatja apostolait, hogy bátran forduljanak kéréseikkel az
Atyához, és o teljesíteni fogja azokat. Az ember, aki Istennel szemben
sokszor megtapasztalja kicsinységét, de tudatában van Isten
mindenhatóságának, ösztönösen is odafordul kéréseivel ahhoz, akitol reméli
azok teljesítését. Jézus azonban az imának ennél magasabb szintjére
szeretne elvezetni minket, arra az igazi imára, amely az O nevében fordul
az Atyához. A Jézus nevében való imádkozás feltételezi, hogy kapcsolatban
vagyunk vele és azt fogjuk kérni, ami az o akaratának megfelel. Imádságunk
feltétele továbbá az is, hogy szeressük ot. Mindazok kérése teljesül, akik
szeretik Jézust és hiszik, hogy az Atya küldte ot. Kéréseink
teljesítésének alapja Isten irántunk való szeretete, akinek gyermekei
vagyunk.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Ó, én Istenem, én Uram! Hányan vannak, akik örömüket és vigasztalásukat
keresik tebenned, s akiknek kegyelmeket és ajándékokat osztogatsz.
Ellenben nagyon csekély azok száma, akik neked akarnak örömet szerezni, és
mellozve a maguk érdekét, olyasvalamivel akarnak neked kedveskedni, ami
áldozatukba kerül.
Mert hiszen, én Istenem, tebenned ugyan nem hiányzik a jóakarat, hogy
nekünk kegyelmeket adj; csakis mi követünk el mulasztást azzal, hogy a
kapott kegyelmeket nem használjuk fel a te szolgálatodban, s ily módon nem
kényszeríthetünk téged arra, hogy folyton újabbakat adj.
Keresztes Szent János