Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

május 17, 2010 havi archívum

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 12. RÉSZ

[Csel. 12.1] Az idő tájt kezdett Heródes király az eklézsiából egyeseket gonosz bántalmakkal illetni.
[Csel. 12.2] Karddal ölette meg Jakabot, János testvérét.
[Csel. 12.3] Mikor látta, hogy a zsidóknak tetszik a dolog, folytatta azzal, hogy Pétert is elfogatta. Éppen a kovásztalan kenyerek ideje volt.
[Csel. 12.4] Letartóztatta, tömlöcre vetette, s négy négyes katonai őrségnek adta őt át, hogy őrizzék. Az volt a szándéka, hogy a pászka-ünnep után elővezetteti a népnek.
[Csel. 12.5] Míg Pétert a tömlöcben őrizték, az eklézsia kitartóan imádkozott érte az Istenhez.
[Csel. 12.6] Azon az éjszakán, amelyet követőleg Heródes elővezettetni készült őt, Péter két katona között aludt, két lánccal megkötözve s az ajtó előtt őrök őrizték a tömlöcöt.
[Csel. 12.7] Egyszerre azonban az Úrnak egy angyala állott mellé. Fény világította meg a helyiséget. Az angyal megtaszította Péter oldalát, felkeltette és így szólt: “Siess, kelj fel!” Erre lehullottak kezéről a láncok.
[Csel. 12.8] “Kösd fel övedet és kösd fel sarudat is!” – mondta neki az angyal. Megtette. “Vesd magad köré köpenyedet és kövess engem!” – szólt hozzá az angyal,
[Csel. 12.9] majd kiment és Péter követte őt. De nem tudta, hogy való-e az, ami az angyalon keresztül történt vele. Úgy vélte, hogy látomást lát.
[Csel. 12.10] Miután általmentek az első és második őrségen, eljutottak a vaskapuhoz, mely a városba vitt. Az magától megnyílt előttük, és amikor kijutottak és egy utcasarkot mentek előre, az angyal tüstént elmaradt mellőle.
[Csel. 12.11] Ahogy Péter magára maradt, így szólott: “Most látom már igazán, hogy az Úr csakugyan elküldötte angyalát és ő ragadott ki engem Heródes kezéből és a zsidók népének minden várakozása elől.”
[Csel. 12.12] Ahogy ezt felismerte, Máriának, a Márk melléknévvel nevezett János anyjának házához ment, ahol elég sokan voltak egybegyűlve és imádkoztak.
[Csel. 12.13] Miután a kapuajtón kopogtatott, odament egy Ródé nevű fiatal rabszolgáló, hogy hallgatózzék.
[Csel. 12.14] Mikor ráismert Péter hangjára, az örömtől nem nyitotta ki a kaput, hanem befutott és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt.
[Csel. 12.15] Ám azok így szóltak hozzá: “Elment az eszed!” De mikor az erősködött, hogy úgy van, így szóltak: “Az angyala van ott!”
[Csel. 12.16] Péter azonban kitartóan kopogott. Mikor azután kinyitottak és látták, hogy ő az, magukon kívül voltak.
[Csel. 12.17] Péter hallgatást intett nekik kezével és elbeszélte, hogy az Úr hogyan vezette ki a tömlöcből. Majd így szólott: “Adjátok hírül ezeket Jakabnak és a testvéreknek!” Ezzel eltávozott és más helyre utazott.
[Csel. 12.18] Mikor kinappalodott, nem kis kavarodás keletkezett a katonák közt amiatt, hogy hát mi is lett Péterrel.
[Csel. 12.19] Heródes kerestette őt, és amikor nem találta, kihallgatta az őröket, majd megparancsolta, hogy vezessék el őket. Azután Júdeából Cézáreába ment le s ott időzött.
[Csel. 12.20] Heves harag töltötte el a tírusziak és szidoniak iránt. Azok pedig egy indulattal megjelentek nála s miután megnyerték maguknak Blasztust, a királyi hálószoba felügyelőjét, békét kértek. Az ő országuk a királyéból kapta élelmét.
[Csel. 12.21] Egy rendelt napon Heródes királyi ruhába öltözve az ítélőszékre ült és nyilvános beszédet mondott hozzájuk.
[Csel. 12.22] A nép erre rákiáltotta: “Isten szava ez, nem emberé!”
[Csel. 12.23] De az Úrnak angyala azonnal megverte őt azért, hogy nem Istennek adta a dicsőséget, úgyhogy miután a férgek rágták meg, kilehelte lelkét.
[Csel. 12.24] Istennek igéje pedig növekedett és sokasodott.
[Csel. 12.25] Barnabás és Saul, miután szolgálatukat elvégezték, visszatértek Jeruzsálemből és kísérőjükül fogadták Jánost, akinek mellékneve Márk.

Reklámok

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 11. RÉSZ

[Csel. 11.1] Meghallották az apostolok és a Júdea-szerte élő testvérek, hogy a nemzetek elfogadták Istennek igéjét.
[Csel. 11.2] Mikor azonban Péter felment Jeruzsálembe, a körülmetélkedésből származók perbe fogták őt.
[Csel. 11.3] “- Körül nem metélt emberekhez mentél be – mondották -, és velük együtt ettél.”
[Csel. 11.4] Péter ekkor hozzáfogott, hogy sorjában elbeszélje nekik:
[Csel. 11.5] “Imádkozás közben történt velem Joppéban, hogy önkívületben látomást láttam, – valami eszköz szállt alá, mint egy négy sarkánál fogva a mennyből alábocsátott vitorlavászon s egészen lejött hozzám.
[Csel. 11.6] Amikor meredten néztem, észrevettem, hogy földi négylábúak, fenevadak, csúszómászók s az ég madarai vannak benne.
[Csel. 11.7] Hangot is hallottam, mely így szólt hozzám: Kelj fel, Péter, öljed és egyél!
[Csel. 11.8] Azt feleltem: Semmiképp sem, Uram, mert szentségtelen vagy tisztátalan sohasem ment be a szájamon.
[Csel. 11.9] De a mennyből jövő hang másodszor is megszólalt: Amit az Isten megtisztított, te ne tartsd tisztátalannak.
[Csel. 11.10] Háromszor történt ez, azután mindent visszavontak ismét az égbe.
[Csel. 11.11] Tüstént ezután három férfi állott az elé a ház elé, melyben voltam, kiket Cézáreából küldtek hozzám.
[Csel. 11.12] A Szellem ekkor azt mondta nekem, hogy minden kételkedés nélkül menjek el velük. Eljött velem ez a hat testvér is és együtt mentünk be annak a férfinak házába.
[Csel. 11.13] Az azután közölte velünk, hogy hogyan látott egy angyalt a házában megállani, s hallotta, hogy az azt mondja: Küldj Joppéba s hívasd át Simont, kinek Péter a mellékneve.
[Csel. 11.14] Ő majd oly szókat fog mondani neked, melyek által megmenekülsz te és egész házad.
[Csel. 11.15] Mikor elkezdtem beszélni, a Szent Szellem úgy szállott le rájuk, mint reánk is kezdetben.
[Csel. 11.16] Visszaemlékeztem ekkor az Úr szavára, hogy hogyan mondotta: János vízbe merített titeket, de ti Szent Szellembe fogtok bemerülni.
[Csel. 11.17] Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta Isten nekik is, mint amelyet nekünk adott, kik az Úrban, a Krisztus Jézusban hittünk, lehet nekem hatalmam arra, hogy Istent megakadályozzam?”
[Csel. 11.18] Ahogy ezt meghallották, lecsillapodtak, és ily szókkal dicsőítették Istent: “Tehát a nemzeteknek is megadta Isten, hogy az életre vivő új felismerésre térhessenek.”
[Csel. 11.19] Mármost azok, akiket az Istvánnal meginduló üldözés szétszórt, elmentek egész Föníciáig, Ciprusig és Antióhiáig, ám senkinek sem szólták az igét, csak zsidóknak.
[Csel. 11.20] Voltak azonban közöttük néhányan ciprusi és cirénei férfiak, kik Antióhiába mentek és ott a hellénekhez is szóltak, örömüzenetként hirdetve nekik Jézust, az Urat.
[Csel. 11.21] Velük volt az Úr keze, úgyhogy sokan tértek meg az Úrhoz pogányok, akik hittek.
[Csel. 11.22] Eljutott a hír felőlük a Jeruzsálemben levő eklézsia fülébe is, úgyhogy onnan Barnabást elküldték Antióhiába.
[Csel. 11.23] Mikor az odaérkezett és látta az Istennek ott ható kegyelmét, megörült és mindnyájukat bátorította, hogy elszánt szívvel maradjanak meg az Úr mellett.
[Csel. 11.24] Mert jó, Szent Szellemmel és hittel telített férfi volt. Így elég nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz.
[Csel. 11.25] Elment azután Tárzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antióhiába.
[Csel. 11.26] Úgy történt azután, hogy egy egész éven át együtt voltak az eklézsiában, s jókora sokaságot tanítottak. A tanítványok először Antióhiában kapták a keresztyén nevet.
[Csel. 11.27] Ezekben a napokban próféták mentek alá Jeruzsálemből Antióhiába.
[Csel. 11.28] Közölök egy Agábusz nevű előállott és a Szellem által jelképekben arra mutatott rá, hogy az egész lakott földre nagy éhínségnek kell eljönnie, ami Klaudiusz alatt be is következett.
[Csel. 11.29] A tanítványok elhatározták, hogy amely mértékben közölök kinek-kinek módjában fog állani, valamit küldeni fognak, hogy a Júdeában lakó testvéreknek szolgálatára lehessenek.
[Csel. 11.30] Meg is tették ezt, Barnabáson és Saulon keresztül elküldték az adományt a véneknek.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 10. RÉSZ

[Csel. 10.1] Volt egy Kornéliusz nevű férfi Cézáreában, egy százados, ki az Itáliainak nevezett csapathoz tartozott.
[Csel. 10.2] Ez a férfi, valamint egész háza istenes emberek voltak és félték az Istent, – Kornéliusz sok könyöradományt adott a népnek és minden időben könyörgött Istenhez.
[Csel. 10.3] A nappalnak kilencedik órája körül világos látomásban látta, hogy Istennek egy angyala ment be hozzá és így szólította meg: “Kornéliusz!”
[Csel. 10.4] A századost, míg meredten az angyalt nézte, félelem töltötte meg, majd így szólt: “Miről van szó, Uram?” Az angyal ezt felelte: “Imádságaid és könyöradományaid felszálltak Isten elé, hogy emlékezetébe idézzenek téged.
[Csel. 10.5] Most hát küldj el férfiakat Joppéba és hívasd onnan át Simont, akinek mellékneve Péter.
[Csel. 10.6] Vendégként időzik egy bizonyos Simon nevű tímárnál, kinek háza a tenger mentén van.”
[Csel. 10.7] Mihelyt eltávozott az angyal, aki vele beszélt, a százados magához hívatta két háziszolgáját és a házánál tartózkodók közül egy istenes katonát.
[Csel. 10.8] Mindent közölt velük, azután elküldte őket Joppéba.
[Csel. 10.9] Másnap, mialatt ők úton voltak és a városhoz közeledtek, a hatodik óra körül Péter felment a háztetőre imádkozni.
[Csel. 10.10] Közben nagyon megéhezett és szeretett volna valamit enni. De amíg eledelt készítettek neki, önkívületbe esett
[Csel. 10.11] s megnyílni látta az eget és alászállani látott valami eszközt, mely olyan volt, mint egy nagy vitorlavászon, melyet négy sarkánál fogva eresztenek le a földre.
[Csel. 10.12] Abban benn látta a földnek összes négylábúit és csúszómászóit, meg az ég madarait.
[Csel. 10.13] Azután egy hang szólt hozzá: “Kelj fel, Péter, öld és egyél!”
[Csel. 10.14] “- Semmiképp se, Uram! – mondotta Péter -, mert még soha semmiféle szentségtelent vagy tisztátalant nem ettem.”
[Csel. 10.15] De másodszor is szólt hozzá a hang: “Amit az Isten megtisztított, te ne tartsd tisztátalannak!
[Csel. 10.16] Háromszor történt ez, utána az eszköz azonnal felvétetett az égbe.
[Csel. 10.17] Amíg Pétert kételyek szállták meg a felől, hogy mit jelent a látomás, amelyet látott, egyszer csak a Kornéliusztól küldött emberek megálltak a kapunál és Simon háza után kérdezősködtek.
[Csel. 10.18] Bekiáltottak és megkérdezték, hogy az a Simon, akinek mellékneve Péter, ott van-e megszállva?
[Csel. 10.19] Mialatt Péter a látomáson tűnődött, megszólalt a Szent Szellem: “Nézd, két férfi keres téged.
[Csel. 10.20] Kelj fel hát, menj alá és utazzál el velük kételkedés nélkül, mert én küldöttem őket!”
[Csel. 10.21] Péter lement hát a férfiakhoz és így szólt: “Itt vagyok! Én vagyok az, akit kerestek. Mi okból jöttetek ide?”
[Csel. 10.22] Azok ezt felelték: “Kornéliusz százados igazságos és Istent félő férfiú, ki mellett az egész zsidó nemzet tanúságot tesz, szent angyaltól kijelentést kapott, hogy hívasson át téged házába és hallgassa meg szavaidat.”
[Csel. 10.23] Péter erre behívta és elszállásolta őket. Másnap felkerekedett és elutazott velük. Egyes Joppéból való testvérek szintén vele mentek.
[Csel. 10.24] A következő nap beért Cézáreába, hol Kornéliusz már várta őket, sőt rokonait és legközelebbi barátait is összehívta.
[Csel. 10.25] Mikor azután bekövetkezett, hogy Péter bemenjen hozzá, Kornéliusz elébe ment, a lábához borult és a földet csókolta.
[Csel. 10.26] Péter azonban felkeltette őt, és ezt mondta neki: “Kelj fel, én is ember vagyok!”
[Csel. 10.27] Mikor beszélgetve bement vele és sokakat összegyűlve talált,
[Csel. 10.28] beszédet intézett hozzájuk: “Ti tudjátok, hogy zsidó embernek nincs megengedve, hogy más törzshöz tartozókhoz csatlakozzék, vagy olyanhoz bemenjen. Nekem azonban az Isten megmutatta, hogy egy embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak.
[Csel. 10.29] Ezért ellentmondás nélkül jöttem, amikor áthívattál. Azt kérdem hát, micsoda ügyben hívtatok át engem?”
[Csel. 10.30] Kornéliusz ezt felelte: “Ez idő előtt négy nappal a kilencedik órában éppen imádkoztam a házamban, amikor fénylő fehér ruhában egy férfi jelent meg előttem
[Csel. 10.31] és így szólt: Kornéliusz, imádságod bejutott Isten fülébe és könyöradományaidról megemlékeztek Isten előtt.
[Csel. 10.32] Küldj hát el Joppéba és hívasd át Simont, akinek Péter a mellékneve. Simon tímár házában szállott meg a tenger partján.
[Csel. 10.33] Így azonnal hozzád küldöttem, te meg nemesen cselekedtél, hogy eljöttél. Mi hát mindannyian azért vagyunk itt Isten színe előtt, hogy meghallgassuk azokat a szavakat, amelyeket az Úr rendelt neked.”
[Csel. 10.34] Péter ekkor ily beszédre nyitotta száját: “Most látom igazán, hogy Isten nem személyválogató,
[Csel. 10.35] hanem minden nemzetből szívesen fogadja azokat, akik félik őt és igazságosságot cselekesznek.
[Csel. 10.36] Ti ismeritek azt az igét, melyet Isten Izráel fiainak küldött el, amikor a Krisztus Jézuson át a békesség örömüzenetét hirdette. Ez a Jézus mindeneknek ura.
[Csel. 10.37] Ti ismeritek azt az igét, mely Galileától elkezdve egész Júdeát általjárta azután a bemerítés után, amelyet János hirdetett,
[Csel. 10.38] tudtok a Názáretből való Jézusról, hogy hogyan kente fel őt Isten Szent Szellemmel és hatalommal, őt, aki jót cselekedve széjjeljárt és meggyógyította mindazokat, akiket a vádló a maga hatalma alá kényszerített, az Isten volt ugyanis vele.
[Csel. 10.39] Mi vagyunk a tanúi mindannak, amit ő a zsidók földjén és Jeruzsálemben cselekedett, noha fára függesztve megölték.
[Csel. 10.40] De az Isten őt harmadnapon feltámasztotta, s látható alakban megjelentette,
[Csel. 10.41] nem az egész népnek, hanem az Istentől előre kijelölt tanúknak, nekünk, akik vele együtt ettünk és ittunk azután, hogy ő a halottak közül feltámadott.
[Csel. 10.42] Ő parancsolta meg nekünk, hogy hirdessük a népnek, és erős bizonyságot tegyünk arról, hogy ő az, akit az Isten elválasztott arra, hogy élők és holtak bírája legyen.
[Csel. 10.43] Róla tesznek tanúságot az összes próféták, hogy az ő nevén át megkapja vétkeinek bocsánatát mindenki, aki ő benne hisz.”
[Csel. 10.44] Péter még mindig szólta ezeket a szavakat, amikor a Szent Szellem rászállt mindazokra, akik az igét hallgatták.
[Csel. 10.45] A körülmetélkedésből való hívek, akik Péterrel együtt jöttek, magukon kívül jutottak a csodálkozástól, amikor látták, hogy a nemzetekre is kitöltetik a Szent Szellem ajándéka.
[Csel. 10.46] Hallaniuk kellett ugyanis, hogy nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Ekkor Péter megszólalt.
[Csel. 10.47] “Vajon eltilthatja-e valaki a vizet ezektől, hogy be ne merítkezzenek, ezektől, akik éppen úgy kapták a Szent Szellemet, mint mi?”
[Csel. 10.48] Elrendelte hát nekik, hogy a Krisztus Jézus nevében merítkezzenek be. Ekkor megkérték, hogy maradjon náluk néhány napig.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 9. RÉSZ

[Csel. 9.1] Saul, aki még mindig fújta magából a fenyegetést és a gyilkos dühöt az Úr tanítványai ellen, elment a főpaphoz
[Csel. 9.2] és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha bárkit, férfiakat, avagy nőket, ehhez az Úthoz tartozókat találna, megkötözve vihesse Jeruzsálembe.
[Csel. 9.3] Utazás közben történt, hogy amikor közeledett Damaszkuszhoz, a mennyből hirtelen fény villámlotta körül.
[Csel. 9.4] Erre a földre bukott és hangot hallott, amely így szólt hozzá: “Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
[Csel. 9.5] “Ki vagy, Uram?” – kérdezte ő, mire ő így felelt: “Én vagyok Jézus, akit üldözöl.
[Csel. 9.6] De most már kelj fel, menj be a városba, s ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”
[Csel. 9.7] A vele együtt utazó férfiak némán állottak, hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak.
[Csel. 9.8] Saul felkelt a földről, ám amikor felnyitotta szemét, semmit sem látott, úgyhogy kézen fogva vezették be Damaszkuszba.
[Csel. 9.9] Három napig nem látott, nem evett és nem ivott.
[Csel. 9.10] Volt Damaszkuszban egy Anániás nevű tanítvány. Az Úr látomásban megszólította őt: “Anániás!” “- Itt vagyok, Uram!” – felelte ő,
[Csel. 9.11] mire az Úr így szólt hozzá: “Kelj fel, eredj az Egyenes nevű utcába, ott Júdás házában keresd meg a tárzusinak nevezett Sault. Mert már imádkozik.”
[Csel. 9.12] Saul pedig látomásban látta, hogy egy Anániás nevű férfi megy be hozzá, s reá teszi kezét azért, hogy lásson.
[Csel. 9.13] Ugyanakkor Anániás így szólt: “Uram, sokaktól hallottam e férfi felől, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben.
[Csel. 9.14] Itt is meghatalmazása van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, akik a te nevedet segítségül hívják.”
[Csel. 9.15] De az Úr ezt felelte neki: “Eredj el, mert ő nekem kiválasztott eszközöm arra, hogy nevemet a nemzetek, királyok és Izráel fiai elé vigye.
[Csel. 9.16] Én majd meg fogom neki mutatni, hogy mennyit kell az én nevemért szenvednie.”
[Csel. 9.17] Anániás el is ment, bement a házba és miután kezét Saulra tette, így szólt: “Testvérem, Saul, Jézus, az Úr küldött engem, ki neked azon az úton, amelyen jöttél, megjelent, azért, hogy megjöjjön látásod és megtelj Szent Szellemmel.”
[Csel. 9.18] Erre tüstént, mintha hályog esett volna le Saul szeméről, megjött a látása. Azután felkelt, bemerítkezett
[Csel. 9.19] és miután táplálékot vett magához, megerősödött.
[Csel. 9.20] Egy ideig a Damaszkuszban levő tanítványoknál időzött, és gyülekezeteikben azonnal hirdette Jézust, hogy ő Istennek Fia.
[Csel. 9.21] Akik hallották, mindannyian magukon kívül voltak a csodálkozástól és ezt mondották: “Nem ő volt-e az, aki Jeruzsálemben pusztította azokat, akik ezt a nevet segítségül hívják? Ide is nem azért jött-e, hogy őket megkötözve vigye a főpapokhoz?”
[Csel. 9.22] Saul pedig mindig több hatalomra tett szert, úgyhogy nagy zavarba hozta a Damaszkuszban lakó zsidókat, bebizonyítva, hogy Jézus a Krisztus.
[Csel. 9.23] Mikor már meglehetősen sok idő eltelt, a zsidók összebeszéltek, hogy megölik őt.
[Csel. 9.24] Saulnak azonban tudomására jutott alattomos tervük. Éjjel-nappal szemmel tartották a kapukat, hogy megölhessék.
[Csel. 9.25] Ám a tanítványok fogták őt és éjszaka, gyümölcsös kosárban a falon át leeresztették.
[Csel. 9.26] Mikor Jeruzsálembe megérkezett, ott csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindannyian féltek tőle és nem hitték el, hogy tanítvány.
[Csel. 9.27] Barnabás erre magához vette őt, és az apostolokhoz vezette, elbeszélte nekik, hogy miképp látta meg az úton az Urat és hogy szólott vele, hogy Damaszkuszban miképp szólt nyilvánosan Jézus nevében.
[Csel. 9.28] Idő múltán bejáratos lett náluk, Jeruzsálemben,
[Csel. 9.29] és szabadon szólott az Úr nevében, beszélt, vitatkozott a hellenistákkal, akik rajta voltak, hogy őt elpusztítsák.
[Csel. 9.30] Mikor a testvérek megtudták szándékukat, levitték Sault Cézáreába, és útnak indították Tarzusba.
[Csel. 9.31] Az egész Júdeában, Galileában és Szamáriában az eklézsiának békessége volt s közben épült, az Úr félelmében előrehaladt és a Szent Szellem bátorítása szaporodott benne.
[Csel. 9.32] Amikor Péter e helyeket bejárta, történt, hogy eljutott a Liddában lakó szentekhez is.
[Csel. 9.33] Ott talált egy Éneász nevű embert, ki nyolc év óta hordágyon fekvő gutaütött volt.
[Csel. 9.34] “Éneász – szólította meg Péter -, meggyógyít téged a Krisztus Jézus. Kelj fel és vesd meg az ágyadat!” Tüstént felkelt.
[Csel. 9.35] A Liddában és Száronban lakók mind látták őt s megtértek az Úrhoz.
[Csel. 9.36] Joppéban volt egy bizonyos nőtanítvány, a neve Tábita, mely lefordítva Dorkászt, azaz Zergét jelent. Jótettek, könyöradományok osztása töltötték be életét.
[Csel. 9.37] Azokban a napokban történt azonban, hogy elerőtlenült és meghalt. Miután megmosták, elhelyezték a felső házban.
[Csel. 9.38] Mivel Lidda közel esik Joppéhoz és a tanítványok meghallották, hogy Péter ott van, két férfit elküldtek hozzá, hogy kérleljék meg: “Késlekedés nélkül jöjj át hozzánk!”
[Csel. 9.39] Péter felkerekedett és elment velük. Amikor megérkezett, felvitték a felső házba, ott eléje álltak az özvegyek valamennyien és sírva mutogatták azokat a köpenyeket és köntösöket, amelyeket még mikor velük volt, Dorkász készített.
[Csel. 9.40] Péter erre mindenkit kiűzött, térdre borult és úgy imádkozott. Azután visszafordult a testhez és ezt mondotta: “Tábita, kelj fel!” Az felnyitotta szemét, és amikor Pétert meglátta, felült.
[Csel. 9.41] Péter a kezét nyújtotta neki, talpra segítette, majd beszólította a szenteket és az özvegyeket, és élve eléjük állította Tábitát.
[Csel. 9.42] A dolog egész Joppéban ismeretessé vált, úgyhogy sokan hittek az Úrban.
[Csel. 9.43] Úgy történt, hogy Péter meglehetősen sok időn át maradt még Joppéban egy bizonyos Simon tímárnál.

2010. május 17. Húsvét, 7. hét, hétfő A nap liturgikus színe: fehér

Krisztus vallomását halljuk a mai evangéliumban: “Én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldöztetést szenvedtek, de bízzatok, én legyőztem a világot.” A Budai Ciszterci Szent Imre templom ajtaján ennek a krisztusi tanúságtételnek az utolsó bíztató szakaszát találjuk sziklaszilárd feliratként. Az elmúlt évtizedekben sokan merítettek erőt a felirat igéretéből, igazságából. Számos fiatal pár indult el ezen az ajtón át jövője, jövőnk felé.
Ilyen személyes átéléssel kínáljuk fel emlékezésre, mai napi elmélkedésre ezt a krisztusi próféciát.

Mivel az elkövetkező napokban Jézus legszemélyesebb megnyilatkozásaival, elsősorban Szent Lelkével találkozhatunk, hadd vessük fel annak lehetőségét is, hogy a hónap folyamán abban a tényben és szemléletben kerülhetünk közelebb Urunkhoz, amit a Szentatyának “Ecclesia de Eucharistia” c. körlevele elénk ad. A körlevél veleje az Egyház communio tana, “az Eucharisztia építi az Egyházat, és az Egyház hozza létre az Eucharisztiát”. Ahogy a pápa mondja, annyira igaz az Eucharisztia és az Egyház közti legszorosabb kapcsolat, hogy “mindaz, amit a nicea-konstantinápolyi Hitvallásban az Egyházról vallunk, az eucharisztikus
misztériumra is érvényes. Hisszük ugyanis az egy, szent, katolikus és apostoli anyaszentegyházat. Egy és katolikus az Eucharisztia is, Szent is, sőt a “Legszentebb Szentség”, ugyanakkor a Szentatya az Eucharisztia apostoli természetére irányítja figyelmünket. A fent jelzett Jézus iránti bizalom tehát nem csak biztatás, ígéret, hanem az Eucharisztián át tápláló valóságunk is. Így valóban Krisztusból élhetünk, szívünk Szíve ritmusára doboghat.

Brückner Ákos Előd O.Cist.

ApCsel 19,1-8

Amíg Apolló Korintusban volt, Pál bejárta a felső tartományokat, aztán Efezusba jött, s néhány tanítványra talált. Ezeknek azt mondta: ,,Vajon megkaptátok-e a Szentlelket, amikor hívők lettetek?” Azok azonban azt felelték neki: ,,Még csak azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.” Ő erre megkérdezte: ,,Hogyan vagytok hát megkeresztelve?” Azok így feleltek: ,,János keresztségével.” Erre Pál azt mondta: ,,János a bűnbánat keresztségével keresztelte a népet, s azt mondta, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.” Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Pál rájuk tette kezeit, és a Szentlélek leszállt rájuk, ők pedig nyelveken kezdtek beszélni és prófétáltak. Ezek a férfiak összesen mintegy tizenketten voltak. Azután bejárt a zsinagógába, bátran tanított három hónapon át, és meggyőzően vitatkozott Isten országáról.
Jn 16,29-33

Tanítványai erre azt mondták: ,,Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példabeszédet mondasz. Most tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki kérdezzen téged. Ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.” Jézus azt felelte nekik: ,,Most hiszitek? Íme, eljön az óra, sőt már itt is van, amikor elszéledtek, mindenki az otthonába, engem pedig magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot.’

2010. május 17. – Hétfo

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai
megjegyezték: “Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük,
hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért
hisszük, hogy Istentol jöttél.” Jézus így felelt: “Most hisztek? Eljön az
óra – már el is jött -, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem
magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt
azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban
üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyoztem a világot.”
Jn 16,29-33

Elmélkedés:

Az apostolok az utolsó vacsorán lelkesen állítják, hogy megértették
Mesterük szavait és kijelentik, hogy hisznek abban, hogy Jézus az Isten
küldötte. Röviddel késobb azonban próbatétel elé kerül hitük, amikor a
katonák elfogják és eroszakkal elviszik Jézust. A próbatételt nem állják
ki, hiszen félelmükben elmenekülnek. Az utolsó vacsorán még együtt vannak
Jézussal, de hamarosan elhagyják ot. A magabiztos emberek bizonytalanná
válnak, hitükben megrendülnek, s nem értik a váratlan eseményeket. Jézus
húsvéti feltámadása és a vele való találkozások változtatják meg ezt a
helyzetet, s ettol kezdve már elkötelezetten lesznek a feltámadás
hirdetoi.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem
az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten
gyermekéhez méltóan cselekednem!
Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy
szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok.
Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el
szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

17. hétfő (Baylon Szent Paszkál)

ApCsel 19,1-8; Zs 67,2-7; Jn 16,29-33
Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?

ApCsel 19,1-8

Amíg Apolló Korintusban volt, Pál bejárta a felső tartományokat, aztán Efezusba jött, s néhány tanítványra talált. Ezeknek azt mondta: ,,Vajon megkaptátok-e a Szentlelket, amikor hívők lettetek?’ Azok azonban azt felelték neki: ,,Még csak azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.’ Ő erre megkérdezte: ,,Hogyan vagytok hát megkeresztelve?’ Azok így feleltek: ,,János keresztségével.’ Erre Pál azt mondta: ,,János a bűnbánat keresztségével keresztelte a népet, s azt mondta, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.’ Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Pál rájuk tette kezeit, és a Szentlélek leszállt rájuk, ők pedig nyelveken kezdtek beszélni és prófétáltak. Ezek a férfiak összesen mintegy tizenketten voltak. Azután bejárt a zsinagógába, bátran tanított három hónapon át, és meggyőzően vitatkozott Isten országáról.

Zs 67,2-7

Fölkel Isten, és elszélednek ellenségei, elfutnak előle, akik gyűlölik őt. Ahogyan a füst eloszlik, úgy enyésznek el, ahogyan a viasz elolvad a tűzön, Isten előtt a bűnösök úgy vesznek el! Az igazak azonban örülnek és ujjonganak Isten színe előtt, s vigadoznak örömükben. Mondjatok éneket Istennek, zengjetek zsoltárt nevének, Készítsetek utat annak, aki a felhőkön érkezik: Úr az ő neve. Ujjongjatok őelőtte, aki az árvák atyja, özvegyek bírája, Isten az ő szentséges hajlékában. Isten, aki lakást ad a házban az elhagyottnak, a foglyokat kivezeti a bőségre, a lázadókat azonban a sivatagban hagyja.

Jn 16,29-33

Tanítványai erre azt mondták: ,,Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példabeszédet mondasz. Most tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki kérdezzen téged. Ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.’ Jézus azt felelte nekik: ,,Most hiszitek? Íme, eljön az óra, sőt már itt is van, amikor elszéledtek, mindenki az otthonába, engem pedig magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot.’