Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

május 19, 2010 havi archívum

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 20. RÉSZ

[Csel. 20.1] A zavargás megszűnése után Pál magához hívatta a tanítványokat, s miután bátorította és köszöntötte őket, elutazott, hogy Macedóniába távozzék.
[Csel. 20.2] Miután bejárta azokat a tájakat s hosszú beszéddel bátorította a tanítványokat, Hellászba érkezett s
[Csel. 20.3] ott három hónapot töltött. Majd, amikor Szíriába akart hajózni, s a zsidók alattomos szándékát látta ébredni maga ellen, az a vélemény alakult ki benne, hogy Macedónián át kell visszatérnie.
[Csel. 20.4] Kíséretében voltak Pirrusz fia, a béreai Szópátén, a tesszalonikai Arisztárhus és Szekundusz, a derbei Gájusz és Timóteus, azután az ázsiai Tihikusz és Trofimusz.
[Csel. 20.5] Ezek előre mentek és Troászban vártak meg minket.
[Csel. 20.6] Mi pedig Filippiből a kovásztalan kenyerek ideje után hajón indultunk el és öt nap alatt jutottunk el hozzájuk Troászba, ahol hét napig időztünk.
[Csel. 20.7] Mikor a hét első napján a kenyér megtörésére összegyűltünk, Pál fejtegette nekik az írást, és mivel másnap el akart utazni, éjfélig nyújtotta a beszédet.
[Csel. 20.8] Tekintélyes számú fáklya égett a felsőházban, ahol együtt voltunk.
[Csel. 20.9] Mikor Pál beszéde megnyúlt, egy Eutihusz nevű ifjú, ki az ablaknál ült és mély álomba merült, az álomtól elnyomva, a harmadik emeletről leesett és holtan szedték fel.
[Csel. 20.10] Pál azonban lement, ráborult, átölelte s azt mondta: “Ne üssetek lármát, hiszen benne van a lelke.”
[Csel. 20.11] Azután felment, megtörte a kenyeret, megkóstolta és még jó sok ideig, egész pirkadásig társalgott velük, azután útnak indult.
[Csel. 20.12] A fiút pedig élve felvezették és a gyülekezet nem kis mértékben vigasztalódott meg.
[Csel. 20.13] Mi azután előrementünk a hajóra és tengeren mentünk Asszoszba, ott készültünk felvenni Pált, így rendelkezett ugyanis, mert gyalogolni akart.
[Csel. 20.14] Amint Asszoszban összetalálkoztunk, felvettük őt, és Mitilénébe mentünk.
[Csel. 20.15] Onnan elhajóztunk s a következő napon Kiosz magasságába jutottunk, másnap Számosz mellett hajóztunk el, (Trogülionban megszálltunk) az arra következőn pedig Milétuszba értünk.
[Csel. 20.16] Pál ugyanis úgy döntött, hogy Efézus mellett csak elhajózunk, hogy ne vesztegesse Ázsiában az időt. Mert sietett, hogy ha teheti, pünkösd napján Jeruzsálemben legyen.
[Csel. 20.17] Miletuszból azonban átküldött Efézusba és áthívatta az eklézsia véneit.
[Csel. 20.18] Mikor azok nála megjelentek, így szólt hozzájuk: “Ti tudjátok, hogy az első naptól kezdve, melyen Ázsiába léptem, az egész idő alatt miként éltem köztetek,
[Csel. 20.19] hogy voltam az Úrnak teljes alázatossággal rabszolgája, könnyek, kísértések között, melyeket a zsidók alattomos szándékai szereztek nekem.
[Csel. 20.20] Ti tudjátok, hogy mennyire nem hallgattam el semmit abból, amit hasznos volt tudatnom veletek. Nem vonakodtam titeket nyilvánosan és házanként tanítani,
[Csel. 20.21] sürgetően bizonyságot téve zsidóknak is, helléneknek is, hogy az Isten új felismerésére kell térnünk és Urunkban, Jézusban hinnünk.
[Csel. 20.22] És lám, most a szellemtől megkötözve Jeruzsálembe utazom, és nem tudom, hogy ott mik fognak történni velem.
[Csel. 20.23] Mégis a Szent Szellem városonként erős bizonyságot tesz nekem, azt mondja, hogy bilincs és szorongattatások várnak rám.
[Csel. 20.24] Én azonban semmi értéket nem tulajdonítok a lelkemnek, csakhogy futásomat befejezhessem, és azt a szolgálatot bevégezhessem, melyet Uramtól, Jézustól kaptam, hogy Isten kegyelmének örömhíréről határozott bizonyságot tegyek.
[Csel. 20.25] Most lám tudom, hogy sem ti, sem senki azok közül, akik között a királyságot hirdetve jártam, többé nem fogjátok látni orcámat.
[Csel. 20.25] Ezért a mai napon tanúságot teszek nektek arról, hogy mindenkinek vérétől tiszta vagyok.
[Csel. 20.27] Én nem vonakodtam az Isten teljes szándékát hirdetni nektek.
[Csel. 20.28] Ügyeljetek hát magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem felügyelőkké tett titeket, hogy terelgessétek az Isten eklézsiáját, melyet tulajdon vére árán tartott meg magának.
[Csel. 20.29] Én tudom, hogy elmenetelem után ragadozó farkasok fognak közétek betörni, kik nem kímélik majd a nyájat.
[Csel. 20.30] S közületek magatok közül is olyan férfiak fognak előállani, kik fonák dolgokat hirdetnek, hogy a tanítványokat elvonják maguk után.
[Csel. 20.31] Azért legyetek éberek és emlékezzetek meg arról, hogy én három éven át sem éjjel, sem nappal meg nem szűntem közületek minden egyest könnyhullatással inteni.
[Csel. 20.32] Most pedig az Úrra bízlak titeket s az ő kegyelmének szavára, melynek hatalma van arra, hogy építsen titeket és arra, hogy az összes megszenteltek között örökrészt adjon nektek.
[Csel. 20.33] Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháit meg nem kívántam.
[Csel. 20.34] Ti magatok tudjátok, hogy a magam szükségleteiért és a velem lévőkért ezek a kezek dolgoztak.
[Csel. 20.35] Mindenben megmutattam nektek, hogy ilyen fáradozással kell az elerőtlenülteknek segítségére menni s emlékeztetni az Úrnak, Jézusnak beszédeire, hogy ő azt mondta, hogy boldogítóbb dolog, ha adunk, mintha kapunk.”
[Csel. 20.36] Mikor mindezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borult és imádkozott.
[Csel. 20.37] Sok-sok sírás után mindannyian nyakába borultak Pálnak s összecsókolgatták őt,
[Csel. 20.38] különösen fájlalva azt a szavát, mellyel azt mondotta, hogy az arcát többé nem fogják látni. Azután kikísérték őt a hajóhoz.

Reklámok

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 19. RÉSZ

[Csel. 19.1] Mialatt Apollós Korintusban volt, Pál a felső vidékeket járta be. Azután történt, hogy Efézusba ment és ott néhány tanítványra talált,
[Csel. 19.2] akiktől megkérdezte: “Vajon amikor hívőkké lettetek, kaptatok-e Szent Szellemet?” “De még csak nem is hallottuk, hogy Szent Szellem volna” – felelték azok,
[Csel. 19.3] mire megkérdezte: “Hát mibe merítkeztetek be?” “A János bemerítésébe” – felelték azok.
[Csel. 19.4] Pál ezt válaszolta: “János új felismerésre térített és úgy merített be. Egyidejűleg azt mondta a népnek, hogy higgyenek abban, aki ő utána jő el, tudniillik Jézusban.”
[Csel. 19.5] Mikor ezt meghallották, bemerítkeztek az Úrnak, Jézusnak nevében.
[Csel. 19.6] És amikor Pál kezét rájuk tette, rájuk szállott a Szent Szellem, nyelveken beszéltek és prófétáltak.
[Csel. 19.7] Ezek a tanítványok összesen mintegy tizenketten voltak.
[Csel. 19.8] Pál azután bement a zsinagógába, ott három hónapon át bátran szólott, az Isten királyságát fejtegette és igyekezett meggyőzni őket.
[Csel. 19.9] De amikor némelyek magukat megkeményítve ellenszegültek és a sokaság előtt gonoszul szólottak az Útról, otthagyta őket és különválasztotta tőlük a tanítványokat. Ezekkel azután naponta értekezett Tiránnus iskolájában.
[Csel. 19.10] Mintegy két éven át folyt ez így, úgyhogy az Ázsiában lakók mind meghallották az Úrnak szavát, zsidók is, hellének is.
[Csel. 19.11] Az Isten Pál kezén át hatalmának nem mindennapi jeleit is adta,
[Csel. 19.12] úgyhogy az elerőtlenültek Pál testéről a keszkenőket és a kötényeket is elvitték, mire elhagyták őket a betegségek, a rossz szellemek is kimentek belőlük.
[Csel. 19.13] Még a szerte csatangoló zsidó ördögűzök közül is némelyek elkezdték az Úrnak, Jézusnak a nevét megnevezni azok fölött, akikben rossz szellemek voltak.” – Arra a Jézusra kényszerítlek titeket – mondták -, akit Pál hirdet.”
[Csel. 19.14] Szkévász zsidó főpapnak hét fia cselekedett így.
[Csel. 19.15] A rossz szellem azonban ezt felelte nekik: “Jézust ismerem, Pálról is tudok, de hát ti kik vagytok?”
[Csel. 19.16] Erre az az ember, akiben a rossz szellem volt, nekiugrott, s miután mindkettőn úrrá lett, erőszakoskodni kezdett rajtuk, úgyhogy meztelenül és megsebesítve menekültek ki abból a házból.
[Csel. 19.17] Ezt azután megtudta minden zsidó és hellén, aki Efézusban lakott, és félelem szállta meg mindnyájukat és magasztalták az Úrnak, Jézusnak nevét.
[Csel. 19.18] Azok közül, akik hívőkké lettek, sokan eljöttek, vallomást tettek és számot adtak cselekedeteikről.
[Csel. 19.19] Azok közül, akik varázslásokkal foglalkoztak, tekintélyes számú ember összehordta a könyveket, és mindenkinek szeme láttára elégette. Megszámolták értéküket s azt ötvenezer ezüstpénznek találták.
[Csel. 19.20] Így az Úr feljebbvalóságának mértékében növekedett és erősödött az ige.
[Csel. 19.21] Mikor mindezek elvégződtek, Pál szellemben határozva kitűzte maga elé, hogy Macedóniának és Ahájának bejárása után Jeruzsálembe utazik. Azt mondta: “Azután, hogy oda eljutottam, Rómát is meg kell látnom.”
[Csel. 19.22] Miután azok közül, akik neki szolgáltak, kettőt, Timóteust és Erasztust Macedóniába elküldötte, ő maga egy ideig még Ázsiában késlekedett.
[Csel. 19.23] Az idő tájt nem csekély kavarodás támadt az Út körül.
[Csel. 19.24] Egy bizonyos Demeter nevű ezüstötvös, ki ezüstből Artemisz-templomokat csinált, és ezzel az ötvösöknek nem csekély keresetet szerzett,
[Csel. 19.25] egybegyűjtötte ezeket az ötvösöket és a hasonló szakmájú iparosokat, és így szólt: “Férfiak, ti tudjátok, hogy boldogulásunk ettől a keresettől függ.
[Csel. 19.26] Láthatjátok is, hallhatjátok is, hogy nemcsak Efézusban, hanem majdnem egész Ázsiában is az a Pál rábeszélésével jókora tömeget hangolt át, azzal az állításával, hogy nem istenek azok, melyek kézzel készülnek.
[Csel. 19.27] De nemcsak az a veszély fenyeget, hogy mesterségünk tönkremegy, hanem a nagy istennőnek, Artemisznek a szentélyét semmibe sem fogják venni, sőt az ő fenséges tekintélyét is leronthatják, melyet félve tisztelnek egész Ázsia és a föld lakói.”
[Csel. 19.28] Mikor ezt hallották, megteltek indulattal s kiáltozni kezdték: “Nagy az efézusi Artemisz!”
[Csel. 19.29] Az egész városra kiterjedt a zavargás, a sokaság egy indulattal a színházba rohant és magával hurcolta a macedóni Gájuszt és Arisztárhuszt, Pál utazó társait.
[Csel. 19.30] Pál be akart menni a népgyűlésbe, de a tanítványok nem engedték.
[Csel. 19.31] Sőt egyes ázsiai főpapok, kik barátai voltak, hozzá küldtek és kérlelték, hogy ne menjen el a színházba.
[Csel. 19.32] Ott ezalatt ki ezt, ki azt kiáltotta, mert az eklézsia fel volt zavarva, és a legtöbben azt sem tudták, miért jöttek össze.
[Csel. 19.33] A tömeg figyelme Alexandroszra irányult, akit a zsidók előre toltak. Alexandrosz a kezével csendre intett és igazolni akarta magát a népgyűlés előtt.
[Csel. 19.34] De amikor felismerték, hogy zsidó, mindnyájukból egy kiáltás tört elő s mintegy két óra hosszat kiáltoztak: “Nagy az efézusi Artemisz!”
[Csel. 19.35] Csak a jegyző csendesítette le a tömeget, ki így szólt: “Efézusi férfiak, ugyan ki az az ember, aki nem tudná, hogy az efézusiak városa a nagy Artemisznek és az égből leesett szobornak templomőre?
[Csel. 19.36] Mivel pedig ezeknek ellentmondani nem lehet, szükséges, hogy lecsendesedjetek, és semmi elhamarkodottságot el ne kövessetek.
[Csel. 19.37] Ide vezettétek ezeket a férfiakat, kik sem nem templomfosztogatók, sem istennőnket nem káromolták.
[Csel. 19.38] Ha Demeternek és a vele tartó ötvösöknek valaki ellen keresetük van, vannak törvénynapok, vannak helytartók, emeljenek panaszt egymás ellen.
[Csel. 19.39] Ha pedig még további követelésetek van, a törvényes eklézsián elintézhető.
[Csel. 19.40] De az a veszély is fenyeget minket, hogy a mai napért lázadással vádolhatnak meg bennünket, mert semmi okot nem tudunk felmutatni, amivel ezt a csoportosulást megmagyarázhatjuk.” Ezeket mondván, szétküldötte az eklézsiát.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 18. RÉSZ

[Csel. 18.1] Ezek után Pál eltávozott Athénből és Korintusba ment.
[Csel. 18.2] Ott talált egy pontuszi származású, Akvila nevű zsidót, ki feleségével Priszcillával csak nemrég jött el Itáliából Klaudiusz rendeletének következtében, mely szerint a zsidóknak el kellett hagyniuk Rómát. Pál hozzájuk ment
[Csel. 18.3] és mivel ugyanolyan ipart űzött, náluk maradt. Sátorkészítés volt ugyanis a mesterségük.
[Csel. 18.4] Minden szombaton értekezett a zsinagógában, zsidókat is, helléneket is meggyőzni igyekezett.
[Csel. 18.5] Mikor azonban Macedóniából Szilás is, Timóteus is alájöttek, Pál az igétől szorongattatva erősen bizonygatta a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus.
[Csel. 18.6] Mikor azonban azok ellenszegültek és káromoltak, kirázta ruháit s így szólt hozzájuk: “Véretek szálljon a fejetekre, én tőletek tisztán megyek el és mostantól fogva a nemzeteknél leszek.”
[Csel. 18.7] Át is ment onnan egy bizonyos Ticiusz Jusztusz nevű istenfélő embernek a házába, kinek a háza a zsinagógával szomszédos volt.
[Csel. 18.8] Kriszpusz pedig, a zsinagógafő, egész házával együtt hitt az Úrban, a korintusiak közül is sokan hallgatták őt és hittek, majd bemerítkeztek.
[Csel. 18.9] Az Úr pedig éjjel látomásban azt mondotta Pálnak: “Ne félj, hanem szólj, ne hallgass,
[Csel. 18.10] mert veled vagyok, és senki sem fog gonosz ártással rád támadni. Hiszen nagy népem van ebben a városban.”
[Csel. 18.11] Ott is maradt egy évig és hat hónapig s tanította közöttük az Istennek igéjét.
[Csel. 18.12] Mikor azonban Gallió volt Ahája helytartója, a zsidók egy indulattal Pálnak estek és az ítélőszék elé hurcolták.
[Csel. 18.13] Azt mondták: “Ez törvénytelen istentiszteletre lázítja az embereket.”
[Csel. 18.14] Mikor Pál a száját kinyitni készült, Gallió így szólt a zsidókhoz: “Ha valami hamiskodás vagy rossz csíny forogna szóban, óh zsidók, valami ésszerű ügyben elviselnélek titeket,
[Csel. 18.15] de ha szóbeszéd, nevek, s a ti törvényetek a vitának a tárgya, magatok nézzetek utána. Ezekben nem akarok bíró lenni.”
[Csel. 18.16] Azzal elűzte őket az ítélőszék elől.
[Csel. 18.17] Ekkor mindannyian rátámadtak Szósztenésre, a zsinagógafőre, és mialatt verték az ítélőszék előtt, Gallió mit sem törődött velük.
[Csel. 18.18] Pál azután még meglehetősen sok ideig maradt náluk, majd búcsút vévén a testvérektől, elhajózott Szíriába, vele együtt mentek Priszcilla és Akvila is, miután ez Kenkreában megnyíratta a fejét, ugyanis fogadalma volt.
[Csel. 18.19] Mikor elérkeztek Efézusba, ott hátrahagyta őket. Efézusban Pál bement a zsinagógába s ott értekezett a zsidókkal.
[Csel. 18.20] Mikor arra kérték, hogy maradjon több ideig, nem intett igent,
[Csel. 18.21] hanem ily szóval búcsúzott: “Ha Isten úgy akarja, visszatérek hozzátok újra.” Azután elvitorlázott Efézusból.
[Csel. 18.22] Innen lement Cézáreába, ott kiszállt és miután az eklézsiát köszöntötte, lement Antióhiába.
[Csel. 18.23] Bizonyos időt ott töltvén, elutazott onnan. Majd sorjában végigjárta a galata földet és Frígiát, szilárdítgatta a tanítványokat mind.
[Csel. 18.24] Ezalatt egy bizonyos Apollós nevű alexandriai származású zsidó, szónoki képzettségű férfi, ki az írásokban is jártas volt, Efézusba érkezett.
[Csel. 18.25] Ez, miután korábban oktatást kapott már az Úr útját illetően, most a szellem tüzétől égve szólta s tanította pontosan Jézus dolgait, de csak a János bemerítését ismerte.
[Csel. 18.26] Nagy bátorsággal kezdett szólni a zsinagógában. Priszcilla és Akvila, miután meghallgatták, magukhoz vették őt, s pontosabban kifejtették előtte az Isten útját.
[Csel. 18.27] Később Ahájába akart átmenni, a testvérek buzdították és írtak az ottani tanítványoknak, hogy fogadják őt szívesen. Amikor odaérkezett, nagy segítségére volt azoknak, akik kegyelem által hívőkké lettek.
[Csel. 18.28] Mert a nyilvánosság előtt erőteljesen cáfolta a zsidókat s az írásokból kimutatta, hogy Jézus a Krisztus.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 17. RÉSZ

[Csel. 17.1] Ezután átutaztak Amfipoliszon és Apollónián, és eljutottak Tesszalonikába, ahol a zsidóknak zsinagógájuk volt.
[Csel. 17.2] Pál szokása szerint bement hozzájuk és három szombaton át boncolgatta előttük az írásokat,
[Csel. 17.3] megnyitotta azok értelmét és kimutatta, hogy a Krisztusnak szenvednie kellett és a halottak közül feltámadnia és hogy ez Jézus, a Krisztus, akit – szólt – én hirdetek nektek.
[Csel. 17.4] Közülük némelyek hitelt adtak nekik és Isten Pálnak, és Szilásnak juttatta őket, úgyszintén az istenfélő hellének közül is nagy sokaságot, valamint a város első asszonyai közül nem keveset.
[Csel. 17.5] Erre a zsidókat irigység szállta meg, magukhoz vettek a piacról néhány rossz embert, csődületet támasztottak és fellázították a várost. Majd odaálltak Jázon háza elé, és azon voltak, hogy az apostolokat a népgyűlés elé vigyék.
[Csel. 17.6] Mivel azonban nem találták őket, Jázont és néhány testvért hurcoltak a városnagyok elé, miközben ezt kiáltozták: “Ezek azok, akik a föld lakóit felzendítik, itt is megjelentek
[Csel. 17.7] és Jázon fogadta be őket. Mindannyiuknak a tettei sértik a császár rendeleteit, amellett más királyt hirdetnek, Jézust.”
[Csel. 17.8] Fellázították a tömeget és a városnagyokat, kik már hallottak ezekről a dolgokról.
[Csel. 17.9] Amikor azonban elég biztosítékot kaptak Jázontól és a többiektől, elbocsátották őket.
[Csel. 17.10] A testvérek pedig azonnal, még azon az éjjelen útnak indították Pált és Szilást Béreába. Amikor odaérkeztek, elmentek a zsidók zsinagógájába.
[Csel. 17.11] A béreabeliek nemesebbek voltak a tesszalonikabelieknél: teljes készséggel fogadták az igét, és naponként megvizsgálták az írásokat, hogy azoknak megfelelnek-e ezek a dolgok.
[Csel. 17.12] Sokan hittek is közülük, még az előkelő hellén asszonyok és férfiak közül sem kevesen.
[Csel. 17.13] Mikor azonban a Tesszalonikából való zsidók megtudták, hogy Pál Béreában is hirdette az Istennek igéjét, odamentek, hogy ott is megingassák és fellázítsák a tömeget.
[Csel. 17.14] Akkor azonban a testvérek Pált azonnal útnak indították, hogy utazzék el egész a tengerpartig, Szilás és Timóteus ellenben hátra maradtak.
[Csel. 17.15] Akik Pált elkísérték, elvezették őt egészen Athénig és miután Szilás és Timóteus felől parancsot kaptak tőle, hogy a leggyorsabban menjenek hozzá, elutaztak.
[Csel. 17.16] Míg Pál Athénben várta őket, erős izgalomba jutott szelleme, amikor észrevette, hogy bálványképekkel van teli az egész város.
[Csel. 17.17] Értekezett a zsinagógában a zsidókkal és istenfélőkkel, és a piacon is mindennap olyanokkal, akiket éppen ott talált.
[Csel. 17.18] Az epikureista és sztoikus filozófusok közül némelyek azonban összacsaptak vele.” – Mit akar mondani ez a fecsegő?” – kérdezték némelyek, mások meg azt mondták: “Úgy látszik, mintha idegen isteneket hirdetne.” Mert Jézusról és a feltámadásról szóló örömüzenetet hirdette.
[Csel. 17.19] Megragadták hát és elvitték az Areopágoszra.” – Megtudhatjuk, miben áll ez az új, tőled hirdetett tudomány?” Kérdezték.
[Csel. 17.20] “Mert néhány idegenszerű dologgal tömöd a fülünket. Tudni akarjuk, mi akar ez lenni.”
[Csel. 17.21] Az athéniek és az ott vendégként időző jövevények ugyanis semmi másra nem értek rá, csak arra, hogy valami újdonságot szóljanak vagy halljanak.
[Csel. 17.22] Pál erre kiállott az Areopágosz közepére és szólni kezdett: “Athéni férfiak! A vallásosságban mindenképp igen buzgónak láttalak titeket. Mikor ugyanis bejártam s újra meg újra megnéztem
[Csel. 17.23] istentiszteleti tárgyaitokat, egy oltárt is találtam ezzel a felirattal: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit ti tudatlanul tiszteltek, azt hirdetem én nektek.
[Csel. 17.24] Az az Isten, aki a világot és mindazt, ami benne van, alkotta, mennynek és földnek ura lévén, nem lakhatik kézzel épített templomokban,
[Csel. 17.25] sem emberi kéz nem gondozhatja őt, mintha valamit nélkülözne, hiszen ő maga ad mindeneknek életet, leheletet és mindent.
[Csel. 17.26] Ő úgy intézte, hogy az egy eredettől támadó emberek összes leszármazottjai a föld egész színét benépesítsék, miután az időpontokat és lakóhelyeket is elhatárolta számukra,
[Csel. 17.27] hogy az Istent megkeressék, hogy hátha kitapogathatnák és megtalálhatnák őt, hiszen egyikünktől sincs messze az Isten.
[Csel. 17.28] Hiszen benne élünk, mozgunk és vagyunk, mint ahogy a közületek való költők közül is némelyek mondották: Az ő leszármazottjai vagyunk.
[Csel. 17.29] Isten leszármazottjai lévén tartozunk azt gondolni, hogy ami isteni, az aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, emberi művészet, vagy szenvedély alkotta faragványhoz nem lehet hasonló.
[Csel. 17.30] Az értelmetlenségben eltöltött időket tehát elnézve most azt parancsolja az Isten az embereknek, hogy mindenütt mindannyian térjenek új felismerésre,
[Csel. 17.31] amennyiben már egy napot is kitűzött, melyen igazságosan meg fogja ítélni a föld lakóit egy ember által, akit erre külön kiválasztott. Arra pedig, hogy hinni tudjatok benne, azzal nyújtott lehetőséget mindeneknek, hogy őt a halottak közül feltámasztotta.”
[Csel. 17.32] Ám ahogy a halottak feltámasztásáról hallottak, némelyek gúnyolódtak, mások meg így szóltak: “Efelől majd még egyszer meghallgatunk téged.”
[Csel. 17.33] Így hát Pál eltávozott közülük.
[Csel. 17.34] Egyes férfiak mégis csatlakoztak hozzá és hittek. Ezek közül való az areopágita Dénes, egy Damarisz nevű asszony és velük mások.

2010. május 19. Húsvét, 7. hét, szerda A nap liturgikus színe: fehér

ApCsel 20,28-38

Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amely fölé a Szentlélek elöljáróul helyezett titeket, hogy kormányozzátok Isten egyházát, amelyet tulajdon vérén szerzett. Tudom, hogy miután elmegyek, ragadozó farkasok jönnek közétek, és nem fogják kímélni a nyájat. Sőt köztetek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukkal ragadják a tanítványokat. Őrködjetek azért és tartsátok emlékezetben, hogy három éven át éjjel-nappal könnyek között szüntelenül intettem mindegyikteket. Most pedig Istennek ajánllak titeket, és az ő kegyelme igéjének. Neki van hatalma, hogy gyarapodást és örökséget adjon az összes megszentelt számára. Nem kívántam el senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját. Magatok tudjátok, hogy ezek a kezek dolgoztak meg azért, amire szükségem volt nekem és azoknak, akik velem vannak. Mindenben megmutattam nektek, hogy így kell fáradozni, segíteni a gyöngéken, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondta: ,,Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”” Miután ezeket elmondta, letérdelt, és együtt imádkozott mindnyájukkal. Azok pedig mindannyian nagy sírásra fakadtak, és Pál nyakába borulva csókolgatták őt. Az a mondása fájt nekik leginkább, hogy nem fogják többé viszontlátni az arcát. Végül pedig elkísérték őt a hajóra.
Jn 17,11b-19

Én már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megtartottam őket nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy az Írás beteljesedjék. Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Közöltem velük igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, ahogy én sem vagyok a világból. Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság. Ahogyan engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba. Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban.

2010. május 19., szerda Minden népnek, minden időkben

A lelki adomány, melyet a papok a szentelésben kaptak, nem valamilyen korlátozott és egy helyhez kötött küldetésre készíti fel őket, hanem az üdvösség mindent átfogó egyetemes küldetésére „egészen a föld határáig” (ApCsel 1,8), mert bármely papi szolgálat Krisztustól az apostoloknak adott küldetés egyetemes távlataiban részesedik. Krisztus papsága ugyanis, amelyben a papok részesedtek, természete szerint minden néphez szól, nem köti meg a vér, a nemzet vagy a kor semmiféle határa.

Presbyterorum ordinis 10.

2010. május 19. – Szerda

Abban az idoben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent
Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek
legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megoriztem nevedben azokat, akiket
nekem adtál. Megtartottam oket, és senki más nem veszett el közülük, csak
a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket
pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam
nekik tanításodat, de a világ gyulölte oket, mert nem a világból valók,
amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem toled, hogy vedd el
oket a világból, hanem hogy óvd meg oket a gonosztól. Hiszen nem a
világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg oket az
igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a
világba, úgy küldöm én is oket a világba. És értük szentelem magamat, hogy
ok is megszentelodjenek az igazságban.
Jn 17,11b-19

Elmélkedés:

Fopapi imájának második részében Jézus az apostolokért imádkozik az
Atyához. Bár Jézus tudja, hogy elérkeztek földi életének utolsó órái, s
hamarosan megkezdodik szenvedése, o mégsem magára gondol, nem magával
foglalkozik, hanem apostolaiért fohászkodik a mennyei Atyához. Az o
feladatuk az lesz, hogy tanúságot tegyenek mesterükrol. E tanúságtételre
felkészítette oket, de a kereszthalál nagy próbatételt fog számukra
jelenteni. Jézus távozását követoen az apostolok a világban maradnak.
Jézust azt kéri számukra, hogy az Atya tartsa meg oket a vele való
közösségben, azaz ne szakadjanak el a rájuk váró üldözések
bekövetkeztekor. Az igazság melletti huséges kitartás az Atya kegyelmi
segítsége nélkül lehetetlen volna.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, vigyél el oda, ahova akaratod szerint mennem kell! Hadd találkozzam
azokkal, akikkel akaratod szerint találkoznom kell!. Add tudtomra azt,
amit akaratod szerint mondanom kell! És add, hogy ne legyek akaratod
akadálya!