Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

május 20, 2010 havi archívum

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 28. RÉSZ

[Csel. 28.1] Csak mikor megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy a szigetet Melittának (Máltának) nevezik.
[Csel. 28.2] A barbárok nem mindennapi emberszeretetet tanúsítottak irántunk. Mert tüzet gyújtottak, és bennünket mindannyiunkat odafogadtak magukhoz a beálló eső és a hideg miatt.
[Csel. 28.3] Mikor Pál rengeteg rőzsét gyűjtött össze és azt a tűzre vetette, a hőségtől előbújt egy vipera s kezéhez ragadt.
[Csel. 28.4] Amikor a barbárok meglátták a kezéről csüngő fenevadat, azt mondták egymás közt: “Ez az ember csak gyilkos lehet, mert az isteni igazságszolgáltatás azután sem hagyta élni, hogy a tengerből megmenekedett.”
[Csel. 28.5] Ő azonban belerázta az állatot a tűzbe és semmi kárt nem szenvedett.
[Csel. 28.6] Azok várták, hogy majd megdagad, és hirtelen holtan esik le. Mikor már sokáig várták és látták, hogy semmi rendkívüli nem történik vele, megváltoztatták nézetüket, és istennek mondták őt.
[Csel. 28.7] Annak a helynek környékén terült el a sziget főemberének, név szerint Publiusznak a birtoka, aki felvette gondunkat és három napon át barátságos indulattal vendégelt minket.
[Csel. 28.8] Publiusz atyja azonban láztól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, imádkozott, kezét rávetette és meggyógyította.
[Csel. 28.9] Ennek megtörténte után a szigeten levő többi elerőtlenült is eljött, és meggyógyultak.
[Csel. 28.10] Mikor azután elutaztunk, nagy megtiszteltetésekben részesítettek minket s gondoskodtak szükségleteinkről.
[Csel. 28.11] Három hónap elmúltával egy hajón, mely a szigeten telelt át, éspedig egy alexandriai hajón, melynek a Dioszkurok voltak jelvényei, elutaztunk.
[Csel. 28.12] Lementünk Szirakuzába, három napig ott maradtunk, onnan körbehajózva, Régiumba érkeztünk.
[Csel. 28.13] Egy nap múltán déli szél támadt, úgyhogy másodnap Puteoliba jutottunk,
[Csel. 28.14] ahol testvéreket találtunk. Ezek kérlelésére hét napig náluk maradtunk és úgy jutottunk el Rómába.
[Csel. 28.15] Puteoliból hallották meg a római testvérek is dolgainkat és egész Appiusz piacáig és a Három Kocsmáig elibünk jöttek. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott az Istennek és bizalmat merített.
[Csel. 28.16] Amikor Rómába bementünk (a százados átadta a foglyokat a laktanyaparancsnoknak), Pálnak megengedték, hogy az őt őrző katonával együtt saját szállásán maradjon.
[Csel. 28.17] Három nap múltán magához hívatta az ott lakó zsidók főembereit. Mikor azok összegyűltek, így szólt hozzájuk: “Testvéreim, férfiak, noha semmit sem tettem, ami a népnek vagy az atyai szokásoknak ellenére volna, Jeruzsálemből mégis fogságba adtak a rómaiak kezére.
[Csel. 28.18] Ezek azután, miután kikérdeztek, el akartak bocsátani engem, mivel semmi halálra méltó vád nem merült fel ellenem.
[Csel. 28.19] Mivel azonban a zsidók ellentmondtak, kényszerítve voltam a császárra fellebbezni anélkül, hogy népem ellen nekem valami vádam volna.
[Csel. 28.20] Ez okból kérettelek titeket, hogy egyrészt lássalak, másrészt elbeszélgethessek veletek. Mert Izráel reménységéért övez engem ez a bilincs.”
[Csel. 28.21] Azok ezt felelték neki: “Semmiféle írást nem kaptunk felőled Júdeából, sem a testvérek közül senki ide nem érkezett, hogy hírt hozzon, vagy hogy valami rosszat szóljon ellened.
[Csel. 28.22] Méltányosnak találjuk, hogy tőled halljuk meg, hogy micsoda dolgok foglalják el elmédet. E felől a felekezet (szakadás, szekta) felől pedig annyit tudunk, hogy mindenütt ellene mondanak neki.”
[Csel. 28.23] Miután egy napot tűztek ki neki, többen lementek hozzá a szállására. Ezeknek azután bizonyságot tett. Kifejtette előttük az Isten királyságát, s Jézus felől reggeltől estig igyekezett meggyőzni őket mind a Mózes törvényéből, mind a prófétákból.
[Csel. 28.24] Egyesek engedtek szavainak, mások nem hittek neki.
[Csel. 28.25] Minthogy meghasonlottak egymás között, elváltak Páltól, miután Pál csak egy szót mondott: “Helyesen szólott a Szent Szellem Ézsaiás prófétán keresztül atyáitokhoz,
[Csel. 28.26] amikor ezt mondta: Eredj népemhez és mondd neki: Jól odahallgattok majd, mégsem látjátok be, jól megnézitek, mégsem fogtok látni,
[Csel. 28.27] mert háj nőtte be e nép szívét, úgyhogy fülük nehezen hallóvá lett, szemüket álom csukta be, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel belátásra ne jussanak, meg ne térjenek s én meg ne gyógyítsam őket.
[Csel. 28.28] Ez pedig legyen tudtotokra, hogy az Istennek ez a megmentő hatalma a nemzetekhez küldetett, s ők meg is fogják hallani.”
[Csel. 28.29] Miután ezt mondta, a zsidók maguk között sokat vitatkozva eltávoztak.
[Csel. 28.30] Két egész évig maradt az apostol a saját bérelt szállásán, s fogadta szívesen mindazokat, akik hozzá mentek.
[Csel. 28.31] Bátran, szabadon és akadálytalanul hirdette nekik az Isten királyságát, és tanította az Úrra, a Krisztus Jézusra vonatkozó igazságokat.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 27. RÉSZ

[Csel. 27.1] Mikor megtörtént a döntés, hogy elhajózunk Itáliába, Pált és más foglyokat átadták egy Juliusz nevű századosnak, ki őfelsége kohorszából való volt.
[Csel. 27.2] Beszálltunk egy adramitteni hajóba, mely az ázsiai partokra készült vitorlázni s elindultunk. Velünk volt egy tesszalonikai macedón is, Arisztarhusz.
[Csel. 27.3] Másodnapon Szidonban kötöttünk ki s mivel Juliusz emberszeretőleg bánt Pállal, megengedte, hogy a barátaihoz menjen, és azok gondoskodását élvezze.
[Csel. 27.4] Onnan tengerre szállván Ciprus alatt vitorláztunk el, minthogy a szelek ellenkezőek voltak.
[Csel. 27.5] Miután a Cilicia és Pamfilia partját mosó tengert áthajóztuk, a liciai Mirába érkeztünk.
[Csel. 27.6] Ott a százados egy Itáliába tartó alexandriai hajót talált és arra felszállított bennünket.
[Csel. 27.7] Jó sok napig késéssel hajóztunk s alig tudtunk Knidusz közelébe jutni, s mivel a szél nem engedte, Szalmóné mellett Kréta alatt hajóztunk el,
[Csel. 27.8] de alig tudtunk mellette elhaladni. Majd egy bizonyos Szép Kikötőnek nevezett helyre érkeztünk, melyhez közel volt Lászája városa.
[Csel. 27.9] Meglehetősen sok idő elteltével, s amikor már a miatt is veszélyes volt a hajózás, mert a nagyböjt ideje elmúlt, Pál megintette a hajózókat:
[Csel. 27.10] “Férfiak, úgy veszem észre, hogy nemcsak a hajótehernek és a hajónak, hanem a lelkeknek, nekünk magunknak is bántalmunkkal és nagy kárunkkal jár majd a hajózás.”
[Csel. 27.11] A százados azonban inkább adott hitelt a kormányosnak és a hajó gazdájának, mint annak, amit Pál mondott.
[Csel. 27.12] Mivel a kikötő alkalmatlan volt a kitelelésre, a többség azt a tervet fogadta el, hogy elhajóznak onnan, hátha valamiképp eljuthatnának Főnixbe, és ott telelhetnének ki. Főnix Krétának olyan kikötője, mely délnyugati és északnyugati szélnek ellenében néz.
[Csel. 27.13] Miután gyenge déli szél fújt, azt vélvén, hogy elhatározásuknak urai lehetnek, felszedték a horgonyt és Kréta mellett, ahhoz közel hajóztak el.
[Csel. 27.14] Nem sokkal azután orkánszerű szél csapott rájuk, melyet Euraquilónak neveznek.
[Csel. 27.15] Ez a hajót magával ragadta, s amikor a hajó nem volt képes a széllel szembeszegülni, ráhagytuk magunkat, s az magával sodort bennünket.
[Csel. 27.16] Mikor egy Klauda nevű kis sziget alá futottunk, alig volt annyi erőnk, hogy a mentőcsónakot hatalmunkban tartsuk.
[Csel. 27.17] Miután ezt felhúzták, mentőeszközökhöz folyamodtak: alul körülövezték a hajót. Félve attól, hogy zátonyra futunk, leeresztették a vitorlát és így sodortattak.
[Csel. 27.18] A vihartól erősen szorongattatva, a következő nap kidobálták a rakomány egy részét,
[Csel. 27.19] s harmadnapon saját kezünkkel szórtuk ki a hajó felszerelését.
[Csel. 27.20] Mivel sem nap, sem csillagok több napon át nem fénylettek, s mivel nem csekély viharnak voltunk kitéve, a jövőt illetőleg a megmenekülésnek minden reménységét elvesztettük.
[Csel. 27.21] Mikor hosszú ideje tartott már az étlenség, felállott közöttük Pál és így szólott: “Óh férfiak, engedelmeskednetek kellett volna nekem, hogy Krétából ne induljunk el, és akkor megtakaríthattuk volna ezt a kárt és veszteséget.
[Csel. 27.22] De most arra intelek titeket, hogy ne veszítsétek el kedveteket, mert közületek egyetlen lélek sem fog elveszni, csak a hajó.
[Csel. 27.23] Ezen az éjszakán ugyanis mellém állott annak az Istennek egyik angyala, akié vagyok, akinek szolgálok
[Csel. 27.24] és ezt mondta: Ne félj Pál! Neked a császár elé kell állnod! Amellett lásd csak, Isten kegyelemből neked adta mindazokat a lelkeket, akikkel együtt utazol.
[Csel. 27.25] Ne veszítsétek el hát kedveteket, férfiak. Mert hűnek tartom az Istent és hiszem, hogy minden azon a módon fog történni, ahogy mondotta nekem.
[Csel. 27.26] Valamilyen szigetre ki kell jutnunk.”
[Csel. 27.27] Miután az Adrián való sodortatásunknak tizennegyedik éjjele is elérkezett ránk, éjfélkor észrevették a matrózok, hogy valamilyen föld felé vitetünk.
[Csel. 27.28] Amikor a mérő ónt kivetették, harminchét métert találtak. Kis távolságra ismét kivetették a mérő ónt és huszonhat métert találtak.
[Csel. 27.29] Mivel féltek, hogy sziklás helyre jutunk, a hajó faráról négy horgonyt eresztettek le, s epedve várták, hogy nappal legyen.
[Csel. 27.30] Minthogy a matrózok azon voltak, hogy elmeneküljenek a hajóról, a mentőcsónakot le is eresztették a tengerbe, színlelve, mintha a hajó orráról horgonyokat készülnének kivetni.
[Csel. 27.31] Pál azt mondta a századosnak és a katonáknak: “Ha ezek nem maradnak a hajóban, ti sem menekülhettek meg.”
[Csel. 27.32] Ekkor a katonák elvágták a mentőcsónak köteleit, s azt kiesni hagyták.
[Csel. 27.33] Mikor már nappalodni kezdett, Pál mindenkit bátorított, hogy élelmet vegyen magához. Azt mondta: “Már az étlen várakozásnak tizennegyedik napját töltitek úgy, hogy semmit magatokhoz nem vettetek.
[Csel. 27.34] Azért kérve kérlek titeket, hogy vegyetek magatokhoz élelmet, mivel ez megmenekülésteket munkálja. Mert közületek senkinek a hajaszála sem fog meggörbülni.”
[Csel. 27.35] Miután így szólt, mindenki előtt fogott egy kenyeret, hálát adott Istennek, megtörte és enni kezdett.
[Csel. 27.36] Erre mindenki jókedvre derült és evett.
[Csel. 27.37] Mindannyiunkat összevéve kétszázhetvenhat lélek voltunk együtt a hajóban.
[Csel. 27.38] Miután jóllaktunk az eledellel, megkönnyítették a hajót azzal, hogy a gabonát a tengerbe dobták.
[Csel. 27.39] Mikor kinappalodott, nem ismerték meg a szárazföldet, de valami öblöt figyeltek meg, amelynek lapos partja volt, így gondolták, ha lehet, erre hajtják ki a hajót.
[Csel. 27.40] A horgonyokat köröskörül levágták, s a tengerbe eresztették, egyúttal a kormányevezők szíjazatát fellazították és a sudárvitorlát a fúvó szél elé vonva, a part felé tartottak.
[Csel. 27.41] Mikor egy félszigetszerű helyre jutottak, a hajót partnak taszították, a hajó orra a fenékbe fúródott, mozdíthatatlanul megállott, a hajó farát azonban az erőszakos nyomás leszakította.
[Csel. 27.42] Ekkor a katonákban az a szándék fogamzott meg, hogy a foglyokat megölik, hogy valaki ki ne ússzék, és meg ne szökjék.
[Csel. 27.43] Ámde a százados, ki Pált meg akarta menteni, megakadályozta tervüket. Megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, vessék magukat a tengerbe, és először menjenek ki a szárazra,
[Csel. 27.44] a többiek deszkákon, vagy más hajótartozékokon ússzanak ki. Így történt azután, hogy mindannyian kimenekedtek a szárazföldre.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 26. RÉSZ

[Csel. 26.1] Agrippa ekkor így szólt Pálhoz: “Engedelmet kapsz, hogy magad felől beszélj.” Erre Pál kinyújtotta kezét és így védekezett:
[Csel. 26.2] “Boldognak tartom magamat Agrippa király, hogy mindabban, amivel a zsidók vádolnak engem, előtted kell ma védekeznem,
[Csel. 26.3] mivel te nagyon jól ismered a zsidóknak minden szokását és vitakérdését. Azért könyörgöm, hallgass meg engem nagy türelemmel.
[Csel. 26.4] Nemzetem közt is, Jeruzsálemben is tudják az összes zsidók, hogy az én régebbi életmódom ifjúságomtól fogva milyen volt, ha éppen tanúskodni akarnának.
[Csel. 26.5] Mert már előzőleg, sőt kezdettől fogva tudták rólam, hogy a mi istentiszteletünk legpontosabb felekezetének szabályai szerint éltem: farizeus voltam.
[Csel. 26.6] S most is azért a reménységért állok itt vád alá helyezve, melyet Isten atyáinkra vonatkozólag adott,
[Csel. 26.7] s amelyhez a mi tizenkét törzsünk, éjjel-nappal megfeszülten szolgálva, remél eljutni egyszer. Ezért a reménységért vádolnak engem most a zsidók, óh király!
[Csel. 26.8] Hogy is van hát a dolog? Nálatok hihetetlennek ítélik azt, hogy az Isten halottakat támaszt?
[Csel. 26.9] Nos, én magam is arra a véleményre jutottam, hogy a názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges tettet kell véghez vinnem
[Csel. 26.10] és ezt Jeruzsálemben meg is tettem: a főpapoktól nyert meghatalmazással a szentek közül sokakat zárattam börtönökbe, s megöletésükhöz is hozzájárultam szavazatommal,
[Csel. 26.11] amellett az összes zsinagógákban sokszor kínzással kényszerítettem őket arra, hogy káromoljanak. A harag őrjöngővé tett velük szemben, és külországi városokig folytattam ellenük az üldözést.
[Csel. 26.12] Ilyképpen utaztam Damaszkuszba a főpapoktól kapott meghatalmazással és engedéllyel,
[Csel. 26.13] s utazás közben egy délben azt láttam, óh király, hogy a mennyből a nap ragyogását felülhaladó fény sugároz körül engem és azokat, akik velem utaztak.
[Csel. 26.14] Mindannyian a földre estünk és én egy hangot hallottam, mely héber nyelven így szólított meg: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.
[Csel. 26.15] Azt kérdeztem erre: Ki vagy Uram? Az Úr így felelt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.
[Csel. 26.16] Ám kelj fel! Állj a lábadra! Hisz éppen avégett jelentem meg neked, hogy téged előre kezembe vegyelek, és szolgaként és tanúként használjalak annak hirdetésében, amit láttál, s amiért még megjelenek neked.
[Csel. 26.17] Ugyanakkor meg foglak menteni téged a néptől és ama nemzetektől, melyek közé téged küldelek,
[Csel. 26.18] hogy szemüket megnyisd, hogy sötétségből világosságra térítsd őket, sátán fennhatósága alól Istenhez, hogy a belém vetett hit által elvehessék vétkeik bocsánatát és örök részt a megszenteltek között.
[Csel. 26.19] Innen van, király, hogy nem lettem engedetlen az égi látomás iránt,
[Csel. 26.20] hanem először a damaszkusziaknak, aztán a jeruzsálemieknek és a Júda egész földjén, majd a nemzeteknek hirdettem, hogy új felismerésre térjenek és hogy odaforduljanak Istenhez, aztán az új felismerésre téréshez méltó tetteket cselekedjenek.
[Csel. 26.21] Ilyen dolgok miatt fogtak el engem a zsidók a szent helyen és kísérelték meg, hogy meggyilkoljanak.
[Csel. 26.22] Elnyerve, s a mai napig élvezne, az isteni gondviselés oltalmát, itt állok mégis, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmivel sem mondok többet azoknál, amikről a próféták és Mózes is megmondták már, hogy azoknak meg kell lenniük:
[Csel. 26.23] hogy tudniillik szenvedőnek kell lennie a Krisztusnak, hogy elsőként kell feltámadnia a halottak közül, hogy világosságot kell hirdetnie mind a népnek, mind a nemzeteknek.”
[Csel. 26.24] Amikor Pál védelmére ezeket elmondotta, Fesztusz nagy hangon felkiáltott: “Elment az eszed Pál, a sok tanulás kavarog benned az őrültségig.”
[Csel. 26.25] “Nem vagyok őrült, magasztos Fesztusz – felelte Pál -, hanem igaz és józan szavakat szólok.
[Csel. 26.26] Hiszen ismeri a dolgokat a király is, akihez szabadon szólhatok. Meg vagyok győződve, hogy e dolgok közül semmi sem maradt rejtve őelőle, mert nem valami zugban történtek ezek.
[Csel. 26.27] Hiszel Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.”
[Csel. 26.28] Agrippa erre így szólt Pálhoz: “Rövidesen ráveszel, hogy én is keresztyénként lépjek fel.”
[Csel. 26.29] Mire Pál: “Esdek az Istennek, hogy akár rövidesen, akár hosszabb idő múltán nemcsak te, hanem mindazok, akik ma hallgatnak engem, olyanokká legyenek, amilyen én vagyok, ezeket a bilincseket kivéve.”
[Csel. 26.30] Erre a király, a helytartó, Berniké és a velük ülők felkeltek,
[Csel. 26.31] elvonultak és azt beszélték egymás között, hogy ez az ember semmi olyant nem cselekszik, ami halált vagy bilincset érdemelne.
[Csel. 26.32] Agrippa pedig mondta Fesztusznak: “Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha a császárra nem fellebbezett volna.”

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 25. RÉSZ

[Csel. 25.1] Fesztusz három nappal az után, hogy a kormányzói tisztébe lépett, felment Cézáreából Jeruzsálembe.
[Csel. 25.2] Ott a főpapok és a zsidók főemberei feljelentést tettek nála Pál ellen. Esengve kérték tőle
[Csel. 25.3] azt a kegyet Pál ellen, hogy küldje őt át Jeruzsálembe. Az úton lest vetettek neki, hogy megöljék.
[Csel. 25.4] Fesztusz azonban azt felelte, hogy Pált Cézáreában őrzik, ő maga is készül hamarosan odautazni.
[Csel. 25.5] “Akik tehát – szólt – közületek tehetik, jöjjenek velem le és nyújtsanak be vádat az ellen a férfi ellen, ha ugyan van benne valami helytelen.”
[Csel. 25.6] Nyolc-tíz napnál nem tovább időzvén közöttük, lement Cézáreába s másnap az ítélőszékre ült. Megparancsolta, hogy Pált vezessék elő.
[Csel. 25.7] Amikor előjött, körülállták a zsidók, akik Jeruzsálemből jöttek alá. Sok és súlyos vádat hoztak elő ellene, melyeket bizonyítani azonban nem volt erejük.
[Csel. 25.8] Pál így védekezett: “Sem a zsidók törvénye ellen, sem a szent hely ellen, sem a császár ellen nem vétettem.”
[Csel. 25.9] Fesztusz kedves dolgot akarván tenni a zsidóknak, megkérdezte Páltól: “Akarsz-e Jeruzsálembe felmenni, hogy ott kapj ítéletet tőlem?”
[Csel. 25.10] De Pál azt felelte: “A császár ítélőszéke előtt állok, ott kell ítéletet kapnom. A zsidóknak nem ártottam, amint te ezt igen jól tudod.
[Csel. 25.11] Ha hamis vagyok és halálra méltót tettem, nem kérem, hogy elkerüljem a halált. De ha az, amivel ezek vádolnak, semmis, senki engem nem adhat oda nekik azért, hogy kedveskedjék. A császárra fellebbezek.”
[Csel. 25.12] Ekkor Fesztusz, miután a tanáccsal megbeszélte a dolgot, határozatot hirdetett. “A császárra fellebbeztél: a császár elé fogsz menni.”
[Csel. 25.13] Napok múltával Agrippa király és Berniké Cézáreába érkeztek, hogy Fesztuszt köszöntsék.
[Csel. 25.14] Mikor már több napig időztek ott, Fesztusz a király elé terjesztette a Pál ellen beadott vádat: “Van itt egy fogoly, akit Félix hagyott hátra.
[Csel. 25.15] Ellene, amikor Jeruzsálemben voltam, a zsidók főpapjai és vénei feljelentést tettek, s ítéletet kértek ellene.
[Csel. 25.16] Azt feleltem nekik, hogy a rómaiaknak nem szokásuk, hogy bármely embert kegyképpen odaadjanak, amíg a vádlottat a vádlókkal nem szembesítették, és a vád felől a védekezésre helyet nem adtak.
[Csel. 25.17] Mikor itt összegyűltek, halogatás nélkül már a következő napon ítélőszékre ültem, és parancsot adtam, hogy vezessék elő azt a férfit.
[Csel. 25.18] A vádlók köréje álltak, de semmi olyan rosszaságot vádképpen elő nem adtak, amilyet gyanítottam,
[Csel. 25.19] hanem a saját vallásukkal kapcsolatban voltak vitakérdéseik ellene, valami meghalt Jézus felől, akiről Pál azt mondja, hogy él.
[Csel. 25.20] Zavarban lévén efelől, hogy az ily dolgok ügyében hogyan kell vizsgálatot tartani, azt mondtam Pálnak, ha akarja, utazzék Jeruzsálembe, s ott kapja meg az ítéletét e dolgok felől.
[Csel. 25.21] Mikor azonban Pál fellebbezett, hogy ügye a felség döntésére tartassék fenn, megparancsoltam, hogy tartsák őrizetben addig, amíg felküldhetem őt a császárhoz.”
[Csel. 25.22] Agrippa ekkor így szólt Fesztuszhoz: “Magam is szeretném meghallgatni azt az embert.” “Holnap – szólt a helytartó – meghallhatod őt.”
[Csel. 25.23] Másnap nagy pompával érkezett meg Agrippa és Berniké, s az ezredesekkel és a város kimagasló férfiaival együtt bementek az előadó terembe. Fesztusz parancsára előhozták Pált.
[Csel. 25.24] Azután megszólalt Fesztusz: “Agrippa király s mindazok, akik most itt velünk együtt vagytok, megfigyelhetitek azt a férfit, akinek ügyében Jeruzsálemben is, itt is a zsidók tömegestül fordultak hozzám s azt kiáltozták, hogy ez ne éljen tovább!
[Csel. 25.25] Én magam úgy találtam, hogy semmi halálra méltót nem követett el. Mivel azonban a császárra fellebbezett, úgy ítéltem, hogy odaküldöm.
[Csel. 25.26] De nem áll semmi biztos adat a rendelkezésemre, amit az úrnak írhatnék. Azért vezettettem őt elétek, és különösen eléd Agrippa király, hogy ha a kikérdezése megtörténik, tudjak mit írni.
[Csel. 25.27] Értelmetlenségnek tűnik fel ugyanis előttem, hogy foglyot küldjek, és ne jelezzem az ellene emelt vádakat is.”

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 24. RÉSZ

[Csel. 24.1] Öt nap múltán alájött Anániás főpap néhány vénnel és bizonyos Tertullusz ügyvéddel. Feljelentést tettek a helytartónál Pál ellen.
[Csel. 24.2] Miután előszólították őt, Tertullusz hozzáfogott a vádbeszédhez:
[Csel. 24.3] “Teljes hálával elismerjük, magasztos Félix, hogy minden oldalon és mindenhol nagy biztonsághoz juttattál bennünket és előrelátásod sok helyes intézkedéssel javított a nép helyzetén.
[Csel. 24.4] Hogy azonban tovább ne fárasszalak, esengem, hogy szokott méltányosságoddal hallgasd meg rövid előterjesztésünket.
[Csel. 24.5] Miután úgy találtuk, hogy ez az ember igazi dögvész, szerte a lakott földön az összes zsidók közt lázadásokat szít, a názáretiek felekezetének az elöljárója,
[Csel. 24.6] s most még a szent helyet is megpróbálta megszentségteleníteni, – ezért letartóztattuk, és a mi törvényünk szerint akartuk elítélni.
[Csel. 24.7] Liziász ezredes azonban odajött és erőszakkal kivette őt a kezünk közül, és azt parancsolta, hogy vádlói hozzád jöjjenek.
[Csel. 24.8] Különben, ha kérdezed, magad is tudomást szerezhetsz tőle mindazok felől, amikkel vádoljuk őt.”
[Csel. 24.9] Egy értelemben szóltak vele a zsidók is: “Így vannak ezek” – mondották.
[Csel. 24.10] Miután a helytartó intett Pálnak, hogy beszélhet, az megszólalt: “Minthogy tudom, hogy sok év óta vagy ennek a népnek a bírája, jó kedvvel védekezem a magam dolgában,
[Csel. 24.11] annál inkább, mert hiszen hatalmadban van megtudni, hogy nincs több, mint tizenkét napja annak, hogy feljöttem Jeruzsálembe, hogy itt Istent imádjam.
[Csel. 24.12] Amellett sem a szent helyen nem kaptak azon engem, hogy bárkivel is vitatkoztam volna, vagy tömeget felcsődítettem volna magam köré, sem a zsinagógákban, sem városszerte nem tettem ilyet,
[Csel. 24.13] sem semmi bizonyítékot nem tudnak felmutatni azok igazolására, amikkel most vádolnak engem.
[Csel. 24.14] Azt azonban megvallom neked, hogy a szerint az Út szerint, melyet felekezetnek (szakadásnak) mondanak, úgy szolgálok az atyák Istenének, hogy hiszek mindennek, amit a törvény tartalmaz, hogy hiszek a prófétákban megírottaknak,
[Csel. 24.15] hogy azt a reménységet ápolom az Istenben, amire ezek maguk is várnak, hogy el kell jönnie az igazságosak és hamisak feltámadásának.
[Csel. 24.16] Abban magam is gyakorolom magamat, hogy lelkiismeretem Istennel és emberekkel szemben mindenkor olyan legyen, hogy botlására senkinek ne legyek.
[Csel. 24.17] Sok év elmúltával jelentem itt meg, hogy népem számára könyöradományokat és felajánlásokat hozzak.
[Csel. 24.18] Ebben a foglalatosságban találtak engem bizonyos ázsiai zsidók, mikor a szent helyen a szent tisztulást végeztem, de nem csődületben, sőt anélkül, hogy bármily zavart keltettem volna.
[Csel. 24.19] Ezeknek a zsidóknak meg kell jelenniük előtted és vádat emelniük ellenem, ha ugyan van valami vádolni valójuk ellenem.
[Csel. 24.20] Vagy pedig ezek, akik itt állanak, mondják meg, micsoda hamisságot találtak bennem, amikor ott álltam a nagytanács előtt,
[Csel. 24.21] hacsak nem azt, ez egy szót, melyet közöttük állva kiáltottam, hogy “a halottak feltámadása miatt vagyok vád alatt a mai napon.”
[Csel. 24.22] Ekkor Félix, kinek pontosabb értesülése volt ez Út felől, elhalasztotta ügyüket. Azt mondta: “Ha Liziás ezredes alájön, majd döntök ügyetekben.”
[Csel. 24.23] Rendeletet adott a századosnak, hogy tartsák ugyan Pált őrizetben, de enyhítést adjanak neki és övéi közül senkit se akadályozzanak abban, hogy neki szolgáljon.
[Csel. 24.24] Néhány nap múlva megjelent Félix feleségével, Druzillával, ki zsidó volt. Pálért küldött és meghallgatta őt a Krisztus Jézusba vetett hit felől.
[Csel. 24.25] Mikor azonban Pál az igazságosságot, önmegtartóztatást és az elkövetkező ítéletet fejtegette, Félixet félelem töltötte el és így szólott: “Mára elég. Eredj el, ha időt tudok rá keríteni, majd hívatni foglak.”
[Csel. 24.26] Egyúttal azt is remélte, hogy Pál pénzt fog neki adni. Ezért sűrűbben hívatta és társalgott vele.
[Csel. 24.27] Két év múltán Félix utódot kapott, Porciusz Fesztuszt. Mivel pedig valami kedves dolgot akart tenni a zsidóknak, Pált fogságban hagyta.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 23. RÉSZ

[Csel. 23.1] Pál a nagytanácsra szögezte szemét és megszólalt: “Férfiak, testvéreim! Az én nyilvános életemben lelkiismeretem Isten felé a mai napig tiszta volt.”
[Csel. 23.2] Erre Anániás főpap elrendelte a mellette állóknak, hogy üssenek a szájára.
[Csel. 23.3] De Pál így szólt hozzá: “Meg fog téged verni az Isten, te bemeszelt fal. Még te ülsz le ítélkezni rajtam s a törvény ellen cselekszel. A törvényt megkerülve parancsolod, hogy verjenek meg engem?”
[Csel. 23.4] Ám a mellette állók megszólaltak: “Isten főpapját gyalázod?”
[Csel. 23.5] “Nem tudtam testvéreim – szólt Pál is -, hogy főpap. Meg van ugyanis írva: Néped fejedelme ellen gonoszat ne szólj.”
[Csel. 23.6] Mikor azonban Pál észrevette, hogy részben szadduceusok, más részben farizeusok vannak a nagytanácsban, felkiáltott: “Férfiak, testvéreim, farizeus vagyok, farizeus fia, a holtak felől való reménységért és a halottak feltámadásáért vádolnak.”
[Csel. 23.7] Mikor ezt mondotta, farizeusok és szadduceusok egymás ellen támadtak, úgyhogy a sokaság kettészakadt.
[Csel. 23.8] A szadduceusok ugyanis azt mondták, hogy nincs feltámadás, sem angyalok, sem szellem, a farizeusok ellenben mindegyiket vallják.
[Csel. 23.9] Nagy kiáltozás támadt. Felállott néhány írástudó a farizeusok felekezetéből és élénk vitába kezdtek: “Semmi gonoszat nem találunk ebben az emberben. Talán szellem szólott neki, vagy angyal.”
[Csel. 23.10] Mikor nagy lett a villongás, az ezredes megijedt, hogy Pált szétszaggatják, megparancsolta hát, hogy a sereg menjen le és ragadja ki közülük Pált, azután vezessék fel a kaszárnyába.
[Csel. 23.11] A következő éjjelen az Úr Pál mellé állott és ezt mondotta: “Bízzál! Mint ahogy bizonyságot tettél ügyem mellett Jeruzsálembe, úgy kell Rómában is tanúságot tenned!”
[Csel. 23.12] Mikor kinappalodott, egybegyűltek a zsidók és átokkal kötelezték magukat, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, amíg Pált meg nem ölik.
[Csel. 23.13] Negyvennél többen voltak, akik ezt az összeesküvést csinálták.
[Csel. 23.14] Ugyanezek elmentek a főpapokhoz és a vénekhez és ezt mondták: “Erős átokkal fogadtuk meg, hogy addig semmit meg nem ízlelünk, amíg Pált meg nem öljük.
[Csel. 23.15] Most hát a nagytanáccsal együtt tegyetek jelentést az ezredesnek, hogy hozza le őt hozzátok, minthogy pontosabb vizsgálatot akartok tartani a dolog felől, mi pedig készen várjuk őt, hogy mielőtt ide megérkeznék, elpusztítsuk.”
[Csel. 23.16] Mikor azonban Pál nőtestvérének fia hallott a cselvetésről, odament, belépett a kaszárnyába és hírt adott Pálnak.
[Csel. 23.17] Pál erre a századosok közül egyet magához hívatott és ezt mondta: “Vezesd el azt az ifjút az ezredeshez, valami hírt hozott számára.”
[Csel. 23.18] Az maga mellé vette a fiút, elvezette az ezredeshez és jelentette: “A fogoly Pál magához hívatott és megkért, hogy ezt az ifjút hozzád vezessem, valami mondanivalója van neked.”
[Csel. 23.19] Az ezredes kézen fogta őt, félrevonult vele és külön megtudakolta: “Mi híred van számomra?”
[Csel. 23.20] Az így felelt: “A zsidók összebeszéltek, hogy megkérnek téged, hogy holnap vezettesd le Pált a nagytanácsba, mintha pontosabb értesülést akarnának szerezni felőle.
[Csel. 23.21] Te azonban ne engedj nekik, mert közülük többen, mint negyvenen állnak lesben ellene, ezek átokkal fogadták meg, hogy addig sem nem esznek, sem nem isznak, míg Pált meg nem ölik. Most készenlétben vannak és ígéretedre várnak.”
[Csel. 23.22] Az ezredes elbocsátotta az ifjút, de előbb megparancsolta: “Senkinek ki ne beszéld, hogy ezeket nekem bejelentetted.”
[Csel. 23.23] Azután magához hívott két századost és ezt mondta: “Tartsatok az éjszaka harmadik órájától fogva készenlétben kétszáz katonát, hogy azok menjenek el Cézáreáig, továbbá hetven lovast és kétszáz kopjavetőt,
[Csel. 23.24] egy nyerges állatot is állítsanak elő, hogy Pált rája ültetve Félix helytartóhoz biztosan átvihessétek.”
[Csel. 23.25] Amellett levelet is írt, melynek tartalma a következő volt:
[Csel. 23.26] “Klaudius Liziász, Félixnek, a magasztos helytartónak. Örvendj!
[Csel. 23.27] Ezt az embert a zsidók elfogták és meg akarták ölni. Miután megtudtam, hogy római, a sereggel rajtuk ütöttem s a kezükből kiragadtam őt.
[Csel. 23.28] Meg akarván tudni, hogy micsoda vádat emelnek ellene, levezettettem őt az ő nagytanácsukba.
[Csel. 23.29] Úgy találtam, hogy saját törvényük vitakérdéseiben vádolják, de semmi halálra vagy bilincsre méltó vád fel nem merült ellene.
[Csel. 23.30] Intést kaptam azonban, hogy valami terv készül ez ember ellen, úgyhogy nyomban hozzád küldöttem őt s megparancsoltam a vádlóknak is, hogy elédbe terjesszék vádjukat.”
[Csel. 23.31] A katonák a kapott rendelkezés értelmében magukhoz vették Pált s az éjszakán át Antipatriszba vitték.
[Csel. 23.32] Másnap a lovasokra hagyván, hogy tovább kísérjék, visszatértek a táborba.
[Csel. 23.33] Amazok meg elmentek Cézáreába, átadták a levelet a helytartónak, és eléje állították Pált is.
[Csel. 23.34] Az elolvasta s megkérdezte, hogy melyik tartományból való, mikor megtudta, hogy Ciliciából,
[Csel. 23.35] így szólt: “Majd kihallgatlak, ha vádlóid megjelennek.” Parancsot adott, hogy Heródes pretóriumában őrizzék.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 22. RÉSZ

[Csel. 22.1] “Férfiak, testvéreim és atyák! Hallgassátok meg, halljátok meg most hozzátok intézendő védekezésemet.”
[Csel. 22.2] Mikor azok meghallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még jobban lecsillapodtak. Ekkor így szólott:
[Csel. 22.3] “Én zsidó ember vagyok, a ciliciai Tárzusban születtem, de ebben a városban nevelkedtem fel Gamáliel lábánál, az atyai törvény pontos betartásában, Istenért buzgó voltam, mint ahogy ti mindnyájan vagytok ma.
[Csel. 22.4] Ezt az utat halálra üldöztem, megkötöztettem, börtönbe juttattam férfiakat is, nőket is,
[Csel. 22.5] ahogy azt a főpap is tanúsíthatja és a vének egész tanácsa. Miután tőlük leveleket is kaptam a testvérekhez, Damaszkuszba utaztam, hogy onnan foglyokat hozzak Jeruzsálembe, hogy megfenyítsék őket.
[Csel. 22.6] De utazás közben, mikor már közel voltam Damaszkuszhoz, déltájban az történt velem, hogy az égből hirtelen villámló nagy fényt láttam magam körül,
[Csel. 22.7] leestem a földre és hallottam, ahogy egy hang megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl?
[Csel. 22.8] Megkérdeztem: Ki vagy Uram? Az így felelt: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.
[Csel. 22.9] Azok, akik velem voltak, látták a fényt, de a velem beszélő hangot nem hallották.
[Csel. 22.10] Mit cselekedjem, Uram? – kérdeztem, mire az Úr így felelt nekem: Kelj fel, utazzál Damaszkuszba, ott majd mindenfelől tudósítanak téged, amiről ez van rendelve, hogy meg kell tenned.
[Csel. 22.11] Mivel pedig annak a fénynek a dicsőségétől a látásom elveszett, a velem levők a kezemet fogták meg és úgy mentem be Damaszkuszba.
[Csel. 22.12] Ott hozzám jött egy bizonyos Ananiás, ki a törvény szerint élő lelkiismeretes férfiú, ki mellett az összes ott lakó zsidók tanúságot tesznek,
[Csel. 22.13] mellém állott és így szólt: Saul, testvérem, tekints reám! S én abban az órában láttam őt.
[Csel. 22.14] Ekkor így szólt: Atyáinknak Istene eleve kezébe vett téged, hogy megismertesse veled akaratát és megláttassa veled azt az Igazságosat, szót hallj annak szájából
[Csel. 22.15] és te tanúja légy neki minden ember előtt, arról, amit láttál és hallottál.
[Csel. 22.16] Azért most mit habozol még? Kelj fel, merítkezzél be, mosd le vétkeidet azzal, hogy az ő nevét segítségül hívod.
[Csel. 22.17] Amikor később visszatértem Jeruzsálembe és a szent helyen imádkoztam, az történt velem, hogy önkívületbe estem,
[Csel. 22.18] és megláttam őt. Ő így szólt hozzám: Siess, eredj ki gyorsan Jeruzsálemből, minthogy nem fogadják el rólam tett tanúságtételedet.
[Csel. 22.19] Én azonban így szóltam: Uram, ők maguk tudják, hogy én zsinagógáról zsinagógára menve bebörtönöztettem és megverettem azokat, akik benned hittek,
[Csel. 22.20] meg hogy amikor tanúdnak, Istvánnak a vére kiömlött, én is egyetértően állottam ott, s én őriztem gyilkosainak köpenyét.
[Csel. 22.21] Ám ő ezt mondta nekem: Utazzál el, mert messzi nemzetekhez küldelek el téged.”
[Csel. 22.22] Eddig a szóig hallgatták őt, de itt felemelték szavukat: “Veszítsd el a földről az ilyent! Mert nem való az ilyennek élnie.”
[Csel. 22.23] Mikor azután azok kiáltoztak, s köpenyeiket dobálták a magosba, és a port szórták a levegőbe,
[Csel. 22.24] az ezredes megparancsolta, hogy vezessék Pált be a kaszárnyába. Majd azt mondta, hogy korbáccsal vallassák ki, hogy megtudhassa, mely okból kiáltoztak úgy rá.
[Csel. 22.25] Ám, amikor szíjakkal kifeszítették, Pál megkérdezte az ott álló századost: “Római polgárt szabad-e nektek ítélet nélkül megostoroznotok?”
[Csel. 22.26] Ahogy a százados ezt hallotta, odament az ezredeshez és hírt adott neki: “Mit szándékozol tenni? Hiszen ez az ember római!”
[Csel. 22.27] Az ezredes odament Pálhoz és megkérdezte tőle: “Mondd meg nekem, hogy római vagy-e.” Ő azt felelte: “Az vagyok.”
[Csel. 22.28] “Én nagy összeg pénzzel szereztem meg ezt a polgárjogot” – mondta az ezredes, mire Pál ezt felelte: “Én meg már benne születtem.”
[Csel. 22.29] Erre tüstént félreálltak tőle azok, akik vallatni készültek őt. Az ezredes pedig megijedt, hogy megtudta, hogy római, és mert megkötöztette.
[Csel. 22.30] A következő napon az ezredes, mivel valami biztosat akart megtudni a felől, hogy mivel vádolják a zsidók, feloldotta Pált és megparancsolta, hogy a főpapok és az egész nagytanács gyűljenek össze, azután levezettette, és közéjük állíttatta Pált.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 21. RÉSZ

[Csel. 21.1] Amikor tőlük elváltunk és tengerre szálltunk, egyenes irányba sietve Kószba mentünk, a következő napon Róduszba, onnan Patarába.
[Csel. 21.2] Miután találtunk egy hajót, mely Föníciába volt átkelőben, abba beszálltunk és tengerre keltünk.
[Csel. 21.3] Mikor Ciprus feltűnt a láthatáron, azt balkézre elhagytuk, és Szíriába hajóztunk. Lementünk Tíruszba, mert odavitte a hajó a rakományát.
[Csel. 21.4] Miután tanítványokra leltünk, hét napig ott maradtunk. Ezek a tanítványok azt mondták a Szellemen át Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
[Csel. 21.5] Mikor azonban a hét nap végére jutottunk, mégis elindultunk és elutaztunk. Azok feleségükkel, gyermekeikkel együtt mind kikísértek bennünket a városon kívül. A parton térdre borultunk és imádkoztunk,
[Csel. 21.6] azután elbúcsúztunk egymástól, mi beszálltunk a hajóba, ők otthonukba tértek vissza.
[Csel. 21.7] Miután a hajózásnak végére jutottunk, Tíruszból Ptolemaiszba érkeztünk, ott köszöntöttük a testvéreket és egy napig náluk maradtunk.
[Csel. 21.8] A következő napon elindultunk és Cézáreába mentünk, hol Fülöp evangélista házában szálltunk meg, ki a hét közül való volt, és nála maradtunk.
[Csel. 21.9] Volt neki négy hajadon leánya, akik prófétáltak.
[Csel. 21.10] Több napig ott időztünk. Ezalatt lejött Júdeából egy Agábusz nevű próféta,
[Csel. 21.11] ki felkeresett minket, felvette Pál övét, azzal összekötözte saját lábát és kezét és így szólott: “Azt mondja a Szent Szellem: Azt a férfit, akié ez az öv, így fogják a zsidók megkötözni, azután átadják a nemzetek kezébe.”
[Csel. 21.12] Mihelyt ezt meghallottuk, kérlelgettük mi is, a helybeliek is, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
[Csel. 21.13] Akkor Pál így felelt: “Miért teszitek ezt ? Miért sírtok és töritek össze a szívemet. Hiszen én nemcsak arra vagyok kész, hogy megkötözzenek Jeruzsálemben, hanem arra is, hogy meghaljak az Úrnak, Jézusnak nevéért.”
[Csel. 21.14] Miután nem győzhettük meg, lecsillapodtunk, és azt mondtuk: “Az Úr akarata történjék.”
[Csel. 21.15] E napok után felkészültünk és felmentünk Jeruzsálembe.
[Csel. 21.16] Velünk jöttek egyesek a Cézáreából való tanítványok közül is, azok egy bizonyos ciprusi Mnázonhoz vezettek bennünket, ki kezdettől fogva tanítvány volt, nála szállást kaptunk.
[Csel. 21.17] Ahogy Jeruzsálembe jutottunk, örömmel fogadtak a testvérek.
[Csel. 21.18] A következő napon Pál velünk együtt elment Jakabhoz. Megjelentek a vének is mind.
[Csel. 21.19] Pál, miután köszöntötte őket, esetről esetre eléjük tárta, hogy mit tett Isten az ő szolgálatán keresztül a nemzetek között.
[Csel. 21.20] Azok, mikor hallották, dicsőítették az Istent, és azt mondták neki: “Látod testvérem, hány tízezer hívő van már a zsidók között, és valamennyi buzgón megőrzi a törvényt.
[Csel. 21.21] Felőled azonban az a beszéd hangzik, hogy mindazokat a zsidókat, akik a nemzetek között élnek, Mózestől való elpártolásra tanítod, hogy azt mondod, hogy ne metéljék körül gyermekeiket, és ne járjanak az átöröklött szokások szerint.
[Csel. 21.22] Hogy áll hát a dolog? Mindenesetre meg fogják hallani, hogy idejöttél.
[Csel. 21.23] Tedd meg azért, amit mondunk neked. Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat vettek magukra.
[Csel. 21.24] Vedd ezeket magadhoz és fogj velük együtt szent tisztuláshoz. Fizess be értük, hogy lenyírathassák, a hajukat és akkor mindenki látni fogja, hogy semmi sem igaz abból, amit felőled hangoztatnak, ellenkezőleg, magad is úgy élsz, hogy megőrzöd a törvényt.
[Csel. 21.25] A hívő nemzetbeliek felől pedig már levélben rendelkeztünk, és úgy határoztunk, hogy őrizkedniük kell a bálványoknak áldozottól, vértől, fulladt állattól és paráznaságtól.”
[Csel. 21.26] A következő napon tehát Pál magához vette ama férfiakat, velük együtt szent tisztulás végett bement a szent helyre s kihirdettette a megtisztulás napjainak eltelését, amikor mindegyikükért megviszik a felajánlást.
[Csel. 21.27] Mikor a hét nap éppen befejezéshez közeledett, az ázsiai zsidók, akik meglátták őt a szent helyen, az egész tömeget összecsődítették. Kezüket Pálra vetették
[Csel. 21.28] és így kiáltoztak: “Izráeli férfiak segítsetek! Ez az ember, aki mindenhol mindenkit a nép ellen, a törvény ellen és e hely ellen tanít, a tetejében még helléneket is hozott be a szent helyre s megszentségtelenítette ezt a szent helyet.”
[Csel. 21.29] Előzőleg ugyanis vele látták a városban az efézusi Trofimuszt, és róla gondolták, hogy Pál a szent helyre bevitte.
[Csel. 21.30] A város mindenestől megmozdult, a nép összetódult. Pált megragadták, és kifelé vonszolták a szent helyről. Tüstént bezárták a kapukat.
[Csel. 21.31] Mikor meg akarták ölni, jelentés ment fel a zászlóalj ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem zendülésben van.
[Csel. 21.32] Az abban a nyomban katonákat és századosokat vett magához és lefutott hozzájuk. A zsidók, amikor meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál verését.
[Csel. 21.33] Akkor az ezredes közelükbe jött, letartóztatta Pált és megparancsolta, hogy két bilinccsel kötözzék meg. Majd a felől tudakozódott, hogy kicsoda és mit cselekedett.
[Csel. 21.34] A tömegben egyik ezt, a másik azt kiáltozta rá, s mivel a zűrzavar miatt nem tudhatott meg semmi bizonyosat, megparancsolta, hogy a foglyot vezessék fel a kaszárnyába.
[Csel. 21.35] Mikor Pál a lépcsőkre jutott, úgy volt, hogy a tömeg erőszakossága miatt a katonáknak vinniük kellett őt.
[Csel. 21.36] Mert a tömeg nyomon követte, s ezt kiáltozta: “Pusztítsd el!”
[Csel. 21.37] Éppen be akarták vinni őt a kaszárnyába, amikor Pál megszólította az ezredest: “Szabad-e valamit kérnem tőled?” “- Te tudsz hellénül? – kérdezte az.
[Csel. 21.38] Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki egy idővel ezelőtt felzendült és négyezer szikáriust a pusztába vezetett ki?”
[Csel. 21.39] Pál így felelt: “Én tarzusi zsidó ember vagyok, Cilicia nem jelentéktelen városának vagyok polgára. Könyörgöm, engedd meg, hogy a néphez szólhassak.”
[Csel. 21.40] Mikor az megengedte, Pál felállott a lépcsőre, kezével csendet intett a népnek, erre nagy hallgatás következett, ő meg héber nyelven így szólt hozzájuk:

2010. május 20. Húsvét, 7. hét, csütörtök (Sienai Szent Bernardin) A nap liturgikus színe: fehér

Az Atyához megyek – mondja Jézus az apostoloknak, mielőtt visszatérne az Atyához, akitől jött, de ez a visszatérés valójában már a feltámadás pillanatában megtörtént. Akkor miért beszél újra visszatérésről? Talán csak meg akarja értetni az apostolokkal és velünk, hogy miután egy ideig újra látható volt ebben a világban, és közvetlenül találkozni lehetett vele, most visszavonja közvetlen jelenlétét a világtól, és ezt majd az idők végén fogja újra megadni.

SIENAI SZENT BERNARDIN 1380. szeptember 8-án született Sziena közelében, Massa-Carrara városkában egy gazdag bányatulajdonos családban. Apja kormányzati tisztséget töltött be. Négy éves korában mindkét szülőjét elvesztette. Rokonai nevelték. Tehetséges jó tanuló volt, jámborul élt. A prédikációhallgatás és ministrálás volt kedvenc elfoglaltsága. Bámulatos memóriával jegyezte meg a beszédeket, szóról-szóra vissza tudta idézni pajtásainak.
Kerülte az illetlenséget, belepirult. A trágár, kétértelmű beszédet nem tűrte maga körül. A felebaráti szeretetben sem maradt el. Vonzotta a szerzetesi szegénység. A sienai egyetemen végzett tanulmányai befejeztével betegápolónak állt, és az 1400-as pestisjárványban hősiesen helyt állt akkor is, amikor sorra kihaltak mellőle. A betegséget ő is megkapta, de kigyógyulva életfordító elhatározása született.
Néhány hónapi elvonultság után 1402-ben ferences szerzetes lett S. Onofrioban, minorita. Itt kezdte szónoki működését, azonban gyenge hangja és állandó rekedtsége akadályozta, hogy tömegekhez szóljon. Bizalommal kérte a Boldogságos Szűz közbenjárását, és fokozatosan hangja és előadása olyan tökéletessé lett, hogy mindenki megcsodálta. 1417-től szerzetespap lett. Haláláig kora egyik legnagyobb hatású népszónoka volt, a Szűzanya, Szent József és Jézus Nevének tiszteletét terjesztette.
Egy időre eltiltották az igehirdetéstől, mert a tévtanítások ellen határozottan szót emelt, és alattomosan bevádolták. 1439-ben részt vett a firenzei zsinaton, küzdött a görögökkel való unióért. Rajta kívülálló okok miatt hiúsult meg ez az egyesülés. Kapcsolatban volt kora szinte valamennyi tudósával. Kapisztrán Szent Jánossal meg kívánták reformálni a ferences rendet, visszatérve a Szent Ferenc által tanított életformához.
1444. május 20-án halt meg Aquilában. Már 1450-ben szentté avatta V. Miklós pápa, főképp tanítványának, Kapisztrán Szent Jánosnak önfeláldozó fáradozására. 1862-ben mozgalom indult egyházdoktorrá nyilvánítása érdekében, ehhez azonban szükséges műveinek megfelelő kiadása.
Példája:
Tehetségedet a lehető legtökéletesebben használd ki!

ApCsel 22,30 23,6-11

Másnap aztán tüzetesebben meg akarta tudakolni, hogy a zsidók mivel vádolják. Eloldoztatta őt, összehívta a papokat és az egész főtanácsot, azután elővezette Pált, és eléjük állította. Mivel Pál tudta, hogy egyrészük a szaddúceusok közül, a többi pedig a farizeusok közül való, felkiáltott a főtanácsban: ,,Férfiak, testvérek! Farizeus vagyok, és farizeusok fia! A reménység és a holtak feltámadása miatt állok törvény előtt.” Mihelyt kimondta ezt, nézeteltérés támadt a farizeusok és a szaddúceusok között, és a sokaság megoszlott. A szaddúceusok ugyanis azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok pedig mindkettőt vallják. Lett erre nagy lárma. A farizeusok közül ugyanis néhányan felálltak, és harciasan kijelentették: ,,Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben! Lehet, hogy lélek, vagy angyal szólt hozzá.” Mivel a vita elfajult, az ezredes attól tartott, hogy szétszaggatják Pált. Kiadta tehát a parancsot, hogy a katonák jöjjenek le, ragadják ki közülük, és vigyék a várba. A következő éjszakán pedig megállt mellette az Úr, és azt mondta neki: ,,Légy állhatatos, mert amint tanúságot tettél rólam Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is.”
Jn 17,20-26

De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek, hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ teremtése előtt. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged, de én ismertelek téged, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük.”

2010. május 20., csütörtök Az egész Egyház számára

Kétéves tartózkodásom során az Örök Városban intenzíven „megtanultam” Rómát: a katakombák Rómáját, a vértanúk Rómáját, Péter és Pál Rómáját, a hitvallók Rómáját. (…) Rómát elhagyva nemcsak teológiai tudományom növekedett, hanem papságom is megszilárdult és az egyházról alkotott nézeteim is elmélyültek. Az Apostolok Sírja mellett eltelt intenzív tanulmányi időszak minden szempontból sokat jelentett számomra.

Természetesen még sok más részlettel kibővíthetném ezt a sorsdöntő élettapasztalatot. Ehelyett inkább, mindent összefoglalva azt mondom, hogy Róma által fiatal papi hivatásom európai és egyetemes távlattal gazdagodott. Rómából a papi küldetés egyetemességének azzal az érzékével tértem vissza Krakkóba, melyet oly mesteri módon fejtett ki a II. Vatikáni Zsinat, különösen is az egyházról szóló Lumen gentium dogmatikai konstitúcióban. Nemcsak a püspöknek, hanem minden papnak meg kell élnie magában az egyház iránti gondoskodást, és ezért bizonyos mértékig felelősnek kell éreznie magát.

II. János Pál: Ajándék és titok