Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

május 22, 2010 havi archívum

PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 8. RÉSZ

[Róm. 8.1] Következőleg semmi kárhoztató ítélet nem szól azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,
[Róm. 8.2] mert a Krisztus Jézusban az élet Szellemének törvénye megszabadított téged a vétek és halál törvényétől.
[Róm. 8.3] Amire ugyanis a törvénynek nem volt képessége, mert a hús erőtlenné tette, azt véghez vitte az Isten, mikor a húsban a vétket elítélte azzal, hogy a vétkes hús hasonmásában és a vétek miatt saját Fiát küldte el,
[Róm. 8.4] hogy a törvény igazságos követelései beteljesedjenek bennünk, akiknek járását-kelését nem a hús vezérli, hanem a szellem.
[Róm. 8.5] A húshoz igazodók ugyanis a hús dolgain jártatják eszüket, de a szellemhez igazodók a szellem dolgain.
[Róm. 8.6] A hús észjárása ugyanis halálra visz, a szellem észjárása ellenben életre és békességre.
[Róm. 8.7] Ezért a hús észjárása ellenségeskedés Isten ellen, Isten törvényének ugyanis nem veti magát alá, minthogy nem is képes rá.
[Róm. 8.8] A húsban élők Istennek nem tetszhetnek.
[Róm. 8.9] Ti azonban nem a húsban éltek, hanem szellemben, ha csakugyan Istennek Szelleme lakik bennetek. Ha pedig valakinek a Krisztus Szelleme nem birtoka, az nem is övé.
[Róm. 8.10] Ha ellenben a Krisztus bennetek van, a test holt ugyan a vétek következtében, de a szellem élet azért, hogy igazságosságot munkálhasson.
[Róm. 8.11] Ha pedig annak Szelleme, aki Jézust a halottak közül feltámasztotta bennetek lakik, az, aki a Krisztus Jézust a halottak közül feltámasztotta, a bennetek lakó Szellem által a ti halandó testeteket is meg fogja eleveníteni.
[Róm. 8.12] Következőleg, testvéreim, adósok vagyunk, nem a hús adósai, hogy a hús kívánata szerint éljünk.
[Róm. 8.13] Ha ugyanis a hús kívánata szerint éltek, meg kell halnotok. De ha a szellemmel azt, amit a hús művel, megölitek, élni fogtok.
[Róm. 8.14] Mindazok ugyanis, akiket Isten Szelleme indít, Istennek fiai.
[Róm. 8.15] Mert nem rabszolgaság szellemét kaptátok újra, hogy féljetek, hanem a fiúvá fogadás szellemét kaptátok, aki által így kiáltunk: “Abba, Atya!”
[Róm. 8.16] Maga a Szellem a mi szellemünkkel együtt tesz tanúságot arról, hogy Isten gyermekei vagyunk.
[Róm. 8.17] Ha pedig gyermekek örökösök is, Istennek örökösei, a Krisztusnak örököstársai, ha csakugyan együtt szenvedünk vele, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.
[Róm. 8.18] Úgy számítom ugyanis, hogy a mostani idő szenvedései nem érdemlik meg, hogy összehasonlítsuk őket azzal a dicsőséggel, melyről értünk egyszer a lepel le fog hullani.
[Róm. 8.19] Mert a teremtés feszültségben és epedve várja Isten fiainak lelepleződését.
[Róm. 8.20] A teremtés tudniillik hiábavalóságnak van alávetve, nem önként, hanem azért, aki alávetette,
[Róm. 8.21] azzal a nekünk adott reménységgel, hogy maga a teremtés is meg fog szabadulni a romlandóság rabszolgaságából, és átjut az Isten fiainak dicsőséges szabadságába.
[Róm. 8.22] Tudjuk ugyanis, hogy az egész teremtés mostanáig együtt sóhajtozik, és együtt vajúdik.
[Róm. 8.23] Sőt nemcsak ők, hanem mi, a Szellem zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk, mert a fiúvá fogadtatást várjuk, azaz testünknek megváltását.
[Róm. 8.24] Mert a mi megmentésünk reménységre szól, a reménység pedig, ha látjuk, nem reménység. Mert, amit látunk, minek azt remélni is?
[Róm. 8.25] Ám ha azt, amit nem látunk, reméljük, akkor állhatatossággal várjuk is.
[Róm. 8.26] Ugyanígy jön még a Szellem is segítségére erőtlenségünknek, mert azt, hogy mit imádkozzunk, és hogy azt hogyan kell tennünk, nem tudjuk, de maga a Szellem jár közben értünk hangtalan sóhajtásokkal.
[Róm. 8.27] Az pedig, aki a szíveket fürkészi, tudja, mi a Szellem törekvése, mert ő Istenhez igazodva jár közben a szentekért.
[Róm. 8.28] Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden összedolgozik a javukra, miután az Isten előzetes terve szerint (való kifejlődésre) elhívottak,
[Róm. 8.29] mert akiket eleve felismert, azokat a többiektől eleve különválasztotta, hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, hogy így Isten Fia sok testvér között az elsőszülött legyen.
[Róm. 8.30] Akiket pedig eleve különválasztott, azokat el is hívta, akiket elhívott, azokat igazságosakká tette, akiket igazságosakká tett, azokat meg is dicsőítette.
[Róm. 8.31] Mit is fűzhetünk még ezekhez? Ha Isten értünk, ki tehet ellenünk?
[Róm. 8.32] Aki saját Fiát nem kímélte, hanem érettünk, mindnyájunkért odaadta, hogyan ne adna kegyelemből vele együtt mindent minékünk?
[Róm. 8.33] Ki emelhet vádat Isten kiválasztottjai ellen? Isten, aki igazságosságot ad?
[Róm. 8.34] Ki kárhoztat? A Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt aki feltámadott, aki Isten jobbján van, aki közben is jár érettünk?
[Róm. 8.35] Ki szakíthat el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongatás, üldözés, ínség, mezítelenség, veszedelem vagy kard?
[Róm. 8.36] Mint ahogy írva is van: “Érted egész nap ölnek minket, annyiba vesznek, mint vágójuhokat.”
[Róm. 8.37] Ám mi mindezekben győzteseknél is többek vagyunk azon keresztül, aki minket megszeretett.
[Róm. 8.38] Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem elkövetkezők, sem hatalmak
[Róm. 8.39] sem magasságban, sem mélységben lakók, sem semmi más teremtés sem képes elszakítani minket Isten szeretetétől, melyhez Urunkban, a Krisztus Jézusban jutottunk.

Reklámok

PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 7. RÉSZ

[Róm. 7.1] Hát nem értitek testvéreim – törvényismerőkhöz szólok -, hogy a törvény csak annyi ideig uralkodik az emberen, ameddig az ember él?
[Róm. 7.2] Hiszen a férj alatt élő nőt is a törvény csak az élő férjhez köti, ám ha meghal a férj, a férj törvénye hatálytalan ránézve.
[Róm. 7.3] Következőleg a férj életében házasságtörő a neve, ha más férfié lesz, de ha meghal a férj, szabad a törvénytől, nem lesz házasságtörővé, ha más férfié lesz.
[Róm. 7.4] Így van veletek is testvéreim. Titeket is halottakká tett a törvény a Krisztus testén keresztül, hogy máséi legyetek. Azéi, Aki azért támadott fel a halottak közül, hogy az Istennek teremjünk gyümölcsöt.
[Róm. 7.5] Mikor ugyanis a húsban voltunk, tagjainkban a vétkek szenvedélyei dolgoztak, amelyeket a törvény váltott ki, hogy a halálnak teremjünk gyümölcsöt,
[Róm. 7.6] most azonban, hogy a törvény ránk nézve elvesztette hatályát, miután meghaltunk, megölve attól, ami lefogva tartott, új szellemben, és ne a régi betűvilágban végezzük szolgálatunkat.
[Róm. 7.7] Mit mondunk tehát? Vétek a törvény? Szó sem lehet róla. De a vétket nem ismertem volna meg, ha a törvényen át meg nem ismerem. A vágyat sem ismerném, ha a törvény nem mondta volna: “Ne kívánd!”
[Róm. 7.8] A vétek azonban, miután a parancsolatban ugródeszkát talált, kimunkált bennem minden kívánságot. Törvény nélkül ugyanis a vétek holt.
[Róm. 7.9] Én pedig valaha törvény nélkül voltam, de amikor eljött a parancsolat, a vétek megelevenedett,
[Róm. 7.10] én pedig meghaltam és úgy találtam, hogy a parancsolat, mely az életet szolgálja, nekem halálomra van.
[Róm. 7.11] A vétek, miután ugródeszkát kapott a parancsolatban, végképp megcsalt és a parancsolaton át megölt engem.
[Róm. 7.12] Így tehát a törvény szent, és a parancsolat szent, igazságos és jó.
[Róm. 7.13] Úgy, hát a jó lett nekem halálommá? Szó sem lehet róla. Hanem a vétek, hogy véteknek tűnjék fel, a jón keresztül munkálja ki a halált, hogy a vétek a parancsolaton keresztül szerfölött vétkessé váljék.
[Róm. 7.14] Tudjuk ugyanis, hogy a törvény szellemi, én ellenben hús vagyok, eladva a vétek alá.
[Róm. 7.15] Hiszen, amit véghez viszek, nem ismerem, mert nem azt hajtom végre, amit akarok, hanem, amit gyűlölök, azt teszem meg.
[Róm. 7.16] Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor egyetértek a törvénnyel: elismerem róla, hogy jó.
[Róm. 7.17] Így hát többé nem én viszem azt véghez, hanem a bennem lakó vétek.
[Róm. 7.18] Tudom ugyanis, hogy bennem, azaz húsomban jó nem lakik, mert az akarás ugyan kezem ügyében van, de a jó dolgok véghezvitelét nem lelem magamban.
[Róm. 7.19] Mert nem a jót teszem, amit akarok, hanem a gonoszt, amit nem akarok, azt hajtom végre.
[Róm. 7.20] Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, többé nem én munkálom azt, hanem a bennem lakó vétek.
[Róm. 7.21] Magamra nézve tehát azt találom törvénynek, hogy nekem, aki a jót akarom tenni, a gonosz van kezem ügyében.
[Róm. 7.22] Gyönyörűségemet lelem ugyanis az Isten törvényében a belső embernek megfelelően,
[Róm. 7.23] de tagjaimban egy másik törvényt látok, mely hadban áll értelmem törvényével, és fogollyá tesz annak a véteknek törvényébe zárva, mely tagjaimban van.
[Róm. 7.24] Én nyomorult ember! Ki fog kiragadni e halálos testből?
[Róm. 7.25] Az Istentől felkínált kegyelem a mi Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül. Következőleg én, mikor értelmem indít, Isten törvényének teljesítek rabszolgálatot, de amikor húsom indít, a vétek törvényének.

PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 6. RÉSZ

[Róm. 6.1] Mit mondjunk hát? Megmaradjunk a vétekben, hogy a kegyelmet megsokasítsuk?
[Róm. 6.2] Szó sem lehet róla. Vajon mi, akiket halálba vitt a vétek, élhetnénk-e még tovább ebben a vétekben?
[Róm. 6.3] Hát nem értitek, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba bemerítkeztünk, halálába merültünk be?
[Róm. 6.4] A bemerítkezés ővele együtt eltemetett minket a halálba, hogy amiként a Krisztust a halottak közül az Atya dicsősége feltámasztotta, úgy mi is megújult életben járjunk.
[Róm. 6.5] Hiszen, ha eljutottunk arra, hogy halálának hasonmásával összenőjünk, feltámadásával is összenőttekké leszünk.
[Róm. 6.6] Mert tudjuk, hogy ó emberünk vele együtt megfeszíttetett, hogy a vétek teste tehetetlenné váljék, hogy tovább ne legyünk a vétek rabszolgái,
[Róm. 6.7] mert aki meghalt, az igazságossá lett, és a vétektől szabaddá.
[Róm. 6.8] Ha pedig a Krisztussal együtt meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.
[Róm. 6.9] Miután tudjuk, hogy a Krisztus azután, hogy a halottak közül feltámadt, többé meg nem halhat, a halál rajta többé nem uralkodik.
[Róm. 6.10] Ami ugyanis benne meghalt, azt a vétek ölte meg egyszer, ami pedig él, azt Isten élteti.
[Róm. 6.11] Ti is hát halottaknak számítsátok magatokat, miután a vétek megölt titeket, mindamellett élőknek is Isten által a Krisztus Jézusban.
[Róm. 6.12] Ne a vétek uralkodjék tehát halandó testetekben, hogy kívánságainak engedelmeskedjetek,
[Róm. 6.13] se tagjaitokat ne állítsátok hamisság fegyvereiül a vétek oldalára, hanem álljatok Isten oldalára, mint akik a halottak közül feltámadtatok és éltek. Tagjaitokat is állítsátok az igazságosság fegyvereiként Isten mellé.
[Róm. 6.14] Mert a vétek nem fog uralkodni rajtatok, Hiszen nem törvény alatt vagytok, hanem kegyelem alatt.
[Róm. 6.15] Mi tehát a helyzet? Vétkezzünk, mivel nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt? Szó sem lehet róla.
[Róm. 6.16] Nem tudjátok, hogy ami mellé rabszolgák gyanánt odaálltok, hogy annak engedelmeskedjetek, annak rabszolgái is vagytok? Rabszolgái annak, aminek engedelmeskedtek: vagy a vétek rabszolgái, hogy meghaljatok, vagy a szófogadáséi, hogy igazságosak legyetek.
[Róm. 6.17] De hála legyen Istennek, hogy csak voltatok a vétek rabszolgái, ám szívből engedelmeskedtetek a tudomány amaz alakjának, amelyre rendelve vagytok.
[Róm. 6.18] Miután megszabadultatok a vétektől, az igazságosság rabszolgáivá lettetek.
[Róm. 6.19] Húsotok erőtlensége miatt emberi módra szólok: Ahogy azelőtt a tisztátalanság és törvényrontás oldalára állítottátok tagjaitokat, hogy azok törvényrontást műveljenek, most úgy állítsátok tagjaitokat rabszolgákul az igazságosság oldalára, hogy azok megszentelődéseteket munkálják.
[Róm. 6.20] Hiszen amikor a vétek rabszolgái voltatok, szabadok voltatok az igazságosságtól.
[Róm. 6.21] Mi gyümölcsötök volt akkor? Olyan dolgok, amiket most szégyelltek, mert azok vége halál.
[Róm. 6.22] Ám most, hogy a vétektől lettetek szabadokká és Isten rabszolgáivá lettetek, gyümölcsöt teremtek, amely a megszentelődést munkálja, annak vége pedig örök élet.
[Róm. 6.23] Mert a vétek zsoldja halál, de Urunkban, a Krisztus Jézusban az Isten kegyelmi ajándéka az örök élet.

PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 5. RÉSZ

[Róm. 5.1] Miután tehát a hit alapján igazságosakká lettünk, legyünk békességben Istennel, Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül,
[Róm. 5.2] akin keresztül szabadon járulhatunk ahhoz a kegyelemhez, melynek révén állunk, és az Isten dicsőségének reménységével is dicsekedhetünk.
[Róm. 5.3] Sőt nem egyedül ezzel, hanem dicsekedjünk a nyomorúságokkal is, miután tudjuk, hogy a nyomorúság állhatatosságot munkál,
[Róm. 5.4] az állhatatosság kipróbáltságot, a kipróbáltság reménységet. [Róm. 5.5] A reménység pedig nem szégyeníthet meg, mivel Isten szeretete a nekünk adott Szent Szellemen keresztül ki van öntve szívünkbe,
[Róm. 5.6] ha ugyan igaz, hogy a Krisztus, még mikor erőtlenek voltunk, a kijelölt időben meghalt az istentelenekért,
[Róm. 5.7] akkor, amikor még az igazságosokért is alig hal meg valaki. A jóért ugyanis hamarabb elszánja magát valaki a halálra.
[Róm. 5.8] Irántunk való szeretetét éppen azzal bizonyította Isten, hogy a Krisztus akkor halt meg értünk, mikor még vétkesek voltunk.
[Róm. 5.9] Azután tehát, hogy igazságosakká tett minket, sokkal inkább meg fogunk menekülni a haragtól vére hatalmával őrajta keresztül.
[Róm. 5.10] Mert ha akkor, mikor ellenségek voltunk, Fiának halálán át megbékéltünk Istennel, mennyivel inkább mentetünk meg a Belőle belénk ömlő élet révén most, mikor már megbékéltünk,
[Róm. 5.11] sőt mikor már dicsekedhetünk is az Istennel Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül, ki által most a megbékülést elnyertük.
[Róm. 5.12] Számot kell tehát vetnünk a következőkkel: egyik oldalon a vétket látjuk, mely egy emberen keresztül jött be a világba, a vétken keresztül meg a halál jött be, s ekképp a halál minden emberig elhatolt, amennyiben mindnyájan vétkeztek.
[Róm. 5.13] Hiszen a törvényig is volt vétek a világban, de ha nincs törvény, a vétket nem róják fel.
[Róm. 5.14] A halál mégis uralomra jutott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem Ádám eleséséhez hasonlóan vétkeztek, ki az eljövendőnek (a második Ádámnak) az előképe.
[Róm. 5.15] A másik oldalon ott látjuk a kegyelmet, mellyel nem úgy vagyunk, mint az eleséssel. Ha ugyanis az egynek elesése a sokat halálra vitte, sokkal nagyobb az egy embernek, a Krisztus Jézusnak kegyelmén át az Isten kegyelmének és ingyen ajándékának hatása a sokakra.
[Róm. 5.16] Nem hatott úgy az ingyen ajándék, mint hatott a vétek azon az egyen át, aki vétkezett. Egyik oldalon az ítélet egy elesés alapján vált kárhoztató ítéletté, a másik oldalon a kegyelemajándék lett sok elesésből megigazulás útjává.
[Róm. 5.17] Ha ugyanis egynek elesése a halált azon az egyen keresztül uralomra juttathatta, mennyivel inkább kell uralkodniuk az egy Krisztus Jézuson keresztül az élet hatalmával azoknak, akik bőségben kapták a kegyelmet és az igazságosság ajándékát.
[Róm. 5.18] Mint ahogy tehát egy elesésen keresztül a kárhoztató ítélet minden emberig elhatolt, úgy hozza el a kegyelem egynek megigazító munkáján át az életadó megigazulást minden emberre.
[Róm. 5.19] Mint ahogy ugyanis egy ember engedetlensége a sok embert a vétkesség állapotába döntötte, úgy egy ember engedelmessége a sok embert az igazságosság állapotába fogja visszaállítani.
[Róm. 5.20] A törvény pedig azért csúszott be a kegyelem mellett, hogy megsokasítsa az elesést. De ahol a vétek megsokasodott, ott – azt messze felülmúlva – megszaporodott a kegyelem,
[Róm. 5.21] hogy amiképpen a vétek a halálban uralomra jutott, úgy a kegyelem is uralomra jusson az igazságosságon át, hogy Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül elhozza az örök életet.

2010. május 22. Húsvét, 7. hét, szombat (Szent Rita) A nap liturgikus színe: fehér

Tanúságot tenni a világban a Feltámadottról. Ez volt az apostolok feladata, és ez a mi küldetésünk is. A feltámadt Jézus örömhírének szavaink és tetteink által el kell jutni minden emberhez. Előbb el kell fogadnunk a Lélek tanúskodását, be kell lépnünk a hit világába, hogy Krisztus tanúságtételét birtokoljuk magunkban, majd indulnunk kell, hogy Krisztust, a mi Urunkat hirdessük aki bennünk él.

Az Atya szeret minket. Ez a kinyilatkoztatás megszünteti az ember és az Isten közti távolságot. Jézus az az Isten, aki eljön, hogy tanúságot tegyen az Atya szeretetéről, és minket a szeretetre hívjon. Jézus az az ember, aki megmutatja nekünk, hogyan kell helyesen szeretnünk az Atyát.

SZENT RITA Olaszországban, az umbriai kis hegyi faluban Rocca Porenában született 1380-ban. Szülei jómódú, tekintélyes emberek voltak. Gyermeküket taníttatni akarták, de a kisgyermek Rita másra vágyott. Az evangélium alapján a szegényebb életet kívánta, fontos volt számára az imádság és a szeretet különböző gyakorlatai. Sokat imádkozott, kereste Jézus akaratát, Isten kedvét.
Mikor eladósorba került, szülei sokáig győzködték, mert egy jómódú, de heves és meggondolatlan fiatalemberhez akarták férjhez adni. Sok imával készült a házasságára, elhatározta, hogy férjét megváltoztatja. Ez a következetes szeretetével sikerült is. 18 évig éltek békében és két fiuk született. A szomszédjával egyszer aztán mégis csak összeverekedett a férj és a verekedésben a szomszéd meggyilkolta Rita férjét. Fiai ekkor a helyi szokás szerint vérbosszút esküdtek. Rita élete legnagyobb feladatát kellett, hogy megoldja: megbocsátani férje gyilkosának és fiait is rávenni a megbocsátásra. Sikerült neki. A vérbosszú elől menekülő szomszédot ő vezette biztonságba, fiait is lecsillapította.
Rita jóságáról és szeretetéről sok legenda született, a “lehetetlen ügyek pártfogójának” nevezték el. Fiai halála után szerzetbe vonult, a cassiai Ágostonrendi apácákhoz. Mintakép volt a szeretet, fegyelem, engedelmesség területén. A szenvedéseket, amit betegsége okozott, óriási türelemmel viselte. 1457. május 22-én halt meg. (Más forrás szerint 1434-ben.) A casciai kolostor templomában van a sírja, zarándokhely. Hivatalosan 1900-ban avatták Ritát szentté.
Példája:
Sok imával készülj minden feladatodra!
Isten akarata az, hogy minden ember eljusson az üdvösségre. Jézusban nem csak új szövetséget kötött az emberrel, hanem új törvényt is adott. Ez a parancs nem megköt, hanem élete ad.

ApCsel 28,16-20.30-31

Mikor aztán megérkeztünk Rómába, megengedték Pálnak, hogy magánházban lakjon katonai őrizet mellett. Harmadnapra összehívta a zsidók főembereit. Amikor összegyűltek, így szólt hozzájuk: ,,Testvérek, férfiak, nem tettem ugyan semmit sem a nép vagy az ősi szokás ellen, mégis megkötözve adtak át Jeruzsálemben a rómaiak kezébe. Miután vizsgálatot tartottak ügyemben, el akartak bocsátani, hisz nincs semmi főbenjáró vétkem. Mivel azonban a zsidók tiltakoztak, kénytelen voltam a császárhoz fellebbezni. Nem azért, mintha vádolnám valamivel nemzetemet. Emiatt kértem, hogy lássalak titeket és beszéljek veletek. Ezek a kötelek ugyanis Izrael reménysége miatt vesznek körül engem.” Ő pedig két álló esztendeig ott maradt bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik hozzá betértek. Közben hirdette Isten országát, s bátran és akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.
Jn 21,20-25

Amint Péter hátrafordult, látta, hogy jön utána az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán a keblére borult, és megkérdezte: ,,Uram, ki az, aki téged elárul?” Amikor tehát Péter meglátta őt, megkérdezte Jézustól: ,,Uram, és ő?” Jézus azt felelte neki: ,,Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele? Te kövess engem!” Ezért a testvérek között elterjedt a szóbeszéd, hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki: ,,Nem hal meg”, hanem: ,,Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz mindezekről, és aki ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, amelyeket ha egyenkint mind megírnának, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.

2010. május 22. – Szombat

Amikor feltámadása  után  Jézus  még  együtt  volt  övéivel,  Péter  látta
egyszer, hogy utána jön  az a tanítvány, akit  Jézus szeretett. Az, aki  a
vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: “Uram, ki az, aki téged elárul?”
Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: “Uram, hát õvele mi lesz?” Jézus így
felelt: “Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit  törõdöl
vele? Te  csak kövess  engem!” Így  a tanítványok  között elterjedt  az  a
vélemény, hogy ez a tanítvány nem  hal meg. Jézus azonban nem azt  mondta:
“Nem hal  meg”, hanem:  “Ha azt  akarom, hogy  így maradjon,  amíg el  nem
jövök, mit törõdöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderrõl,
és ezeket írta. Tudjuk,  hogy igaz az  õ tanúsága. Jézus  még sok mást  is
cselekedett. Ha egyenként mind  megírnák, azt hiszem,  az egész világ  sem
tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Jn 21,20-25

Elmélkedés:

Egészen személyes vallomásról  olvashatunk a  mai evangéliumi  szakaszban.
János evangélista saját küldetésérõl és  jövõjérõl ír. Jézus hívta meg  õt
is egykor követésére,  s õ választotta  szûkebb tanítványi körének  tagjai
közé. Éveken át  Jézussal volt, hallgatta  tanítását és  megtapasztalhatta
csodáit. A  kereszthalált  és  a  feltámadást  követõen  annak  élt,  hogy
tanúságot tegyen arról,  hogy Jézusban  az isteni szeretet  jelent meg  és
mûködött az emberek javára. János Jézusról, a Megváltóról és  Üdvözítõrõl,
a kereszten szeretetbõl  önmagát feláldozó Fiúról,  a húsvétkor  feltámadó
Úrról tesz tanúságot élõszóban és az általa leírt örömhír segítségével is.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, te újra  meg újra  hangsúlyozod, hogy minden  lehetséges annak,  aki
hisz. Ha  megvizsgáljuk, melyik  a legnagyobb,  a neked  leginkább  tetszõ
erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra,
hogy belépjünk  a Szentek  Szentjébe.  Hit nélkül,  ó, dicsõség  Ura,  nem
tettél volna értünk csodákat. Mielõtt csodát mûveltél volna, azt  akartad,
hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

22. szombat (Szent Rita)

ApCsel 28,16-20.30-31; Zs 10; Jn 21,20-25
Pál hirdette Isten országát, és teljes bátorsággal tanított

ApCsel 28,16-20.30-31

Mikor aztán megérkeztünk Rómába, megengedték Pálnak, hogy magánházban lakjon katonai őrizet mellett. Harmadnapra összehívta a zsidók főembereit. Amikor összegyűltek, így szólt hozzájuk: ,,Testvérek, férfiak, nem tettem ugyan semmit sem a nép vagy az ősi szokás ellen, mégis megkötözve adtak át Jeruzsálemben a rómaiak kezébe. Miután vizsgálatot tartottak ügyemben, el akartak bocsátani, hisz nincs semmi főbenjáró vétkem. Mivel azonban a zsidók tiltakoztak, kénytelen voltam a császárhoz fellebbezni. Nem azért, mintha vádolnám valamivel nemzetemet. Emiatt kértem, hogy lássalak titeket és beszéljek veletek. Ezek a kötelek ugyanis Izrael reménysége miatt vesznek körül engem.’ Ő pedig két álló esztendeig ott maradt bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik hozzá betértek. Közben hirdette Isten országát, s bátran és akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.

Zs 10

A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Az Úrban bízom én. Hogyan mondhatjátok nekem: ,,Menekülj a hegyekbe, mint a veréb! Mert íme a bűnösök kifeszítették az íjat, a húrra illesztették nyilaikat, hogy lenyilazzák a sötétben az egyenes szívűeket. Ha semmibe sem veszik végzéseidet, mit tehet akkor az igaz?’ Szent templomában van az Úr, áll az egekben az Úr trónusa. A szegényre tekint a szeme, az emberek fiait vizsgálja pillantása. Megvizsgálja az Úr az igazat s az istentelent; Saját lelkét gyűlöli, aki szereti a gonoszságot. Parazsat és kénkövet hullat a bűnösökre, és szélvihar lesz kelyhük osztályrésze. Mert igaz az Úr s az igazságot kedveli, az igazak láthatják majd arcát.

Jn 21,20-25

Amint Péter hátrafordult, látta, hogy jön utána az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán a keblére borult, és megkérdezte: ,,Uram, ki az, aki téged elárul?’ Amikor tehát Péter meglátta őt, megkérdezte Jézustól: ,,Uram, és ő?’ Jézus azt felelte neki: ,,Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele? Te kövess engem!’ Ezért a testvérek között elterjedt a szóbeszéd, hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki: ,,Nem hal meg’, hanem: ,,Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele?’ Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz mindezekről, és aki ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, amelyeket ha egyenkint mind megírnának, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.