Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

május 23, 2010 havi archívum

PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 12. RÉSZ

[Csel. 12.1] Az idő tájt kezdett Heródes király az eklézsiából egyeseket gonosz bántalmakkal illetni.
[Csel. 12.2] Karddal ölette meg Jakabot, János testvérét.
[Csel. 12.3] Mikor látta, hogy a zsidóknak tetszik a dolog, folytatta azzal, hogy Pétert is elfogatta. Éppen a kovásztalan kenyerek ideje volt.
[Csel. 12.4] Letartóztatta, tömlöcre vetette, s négy négyes katonai őrségnek adta őt át, hogy őrizzék. Az volt a szándéka, hogy a pászka-ünnep után elővezetteti a népnek.
[Csel. 12.5] Míg Pétert a tömlöcben őrizték, az eklézsia kitartóan imádkozott érte az Istenhez.
[Csel. 12.6] Azon az éjszakán, amelyet követőleg Heródes elővezettetni készült őt, Péter két katona között aludt, két lánccal megkötözve s az ajtó előtt őrök őrizték a tömlöcöt.
[Csel. 12.7] Egyszerre azonban az Úrnak egy angyala állott mellé. Fény világította meg a helyiséget. Az angyal megtaszította Péter oldalát, felkeltette és így szólt: “Siess, kelj fel!” Erre lehullottak kezéről a láncok.
[Csel. 12.8] “Kösd fel övedet és kösd fel sarudat is!” – mondta neki az angyal. Megtette. “Vesd magad köré köpenyedet és kövess engem!” – szólt hozzá az angyal,
[Csel. 12.9] majd kiment és Péter követte őt. De nem tudta, hogy való-e az, ami az angyalon keresztül történt vele. Úgy vélte, hogy látomást lát.
[Csel. 12.10] Miután általmentek az első és második őrségen, eljutottak a vaskapuhoz, mely a városba vitt. Az magától megnyílt előttük, és amikor kijutottak és egy utcasarkot mentek előre, az angyal tüstént elmaradt mellőle.
[Csel. 12.11] Ahogy Péter magára maradt, így szólott: “Most látom már igazán, hogy az Úr csakugyan elküldötte angyalát és ő ragadott ki engem Heródes kezéből és a zsidók népének minden várakozása elől.”
[Csel. 12.12] Ahogy ezt felismerte, Máriának, a Márk melléknévvel nevezett János anyjának házához ment, ahol elég sokan voltak egybegyűlve és imádkoztak.
[Csel. 12.13] Miután a kapuajtón kopogtatott, odament egy Ródé nevű fiatal rabszolgáló, hogy hallgatózzék.
[Csel. 12.14] Mikor ráismert Péter hangjára, az örömtől nem nyitotta ki a kaput, hanem befutott és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt.
[Csel. 12.15] Ám azok így szóltak hozzá: “Elment az eszed!” De mikor az erősködött, hogy úgy van, így szóltak: “Az angyala van ott!”
[Csel. 12.16] Péter azonban kitartóan kopogott. Mikor azután kinyitottak és látták, hogy ő az, magukon kívül voltak.
[Csel. 12.17] Péter hallgatást intett nekik kezével és elbeszélte, hogy az Úr hogyan vezette ki a tömlöcből. Majd így szólott: “Adjátok hírül ezeket Jakabnak és a testvéreknek!” Ezzel eltávozott és más helyre utazott.
[Csel. 12.18] Mikor kinappalodott, nem kis kavarodás keletkezett a katonák közt amiatt, hogy hát mi is lett Péterrel.
[Csel. 12.19] Heródes kerestette őt, és amikor nem találta, kihallgatta az őröket, majd megparancsolta, hogy vezessék el őket. Azután Júdeából Cézáreába ment le s ott időzött.
[Csel. 12.20] Heves harag töltötte el a tírusziak és szidoniak iránt. Azok pedig egy indulattal megjelentek nála s miután megnyerték maguknak Blasztust, a királyi hálószoba felügyelőjét, békét kértek. Az ő országuk a királyéból kapta élelmét.
[Csel. 12.21] Egy rendelt napon Heródes királyi ruhába öltözve az ítélőszékre ült és nyilvános beszédet mondott hozzájuk.
[Csel. 12.22] A nép erre rákiáltotta: “Isten szava ez, nem emberé!”
[Csel. 12.23] De az Úrnak angyala azonnal megverte őt azért, hogy nem Istennek adta a dicsőséget, úgyhogy miután a férgek rágták meg, kilehelte lelkét.
[Csel. 12.24] Istennek igéje pedig növekedett és sokasodott.
[Csel. 12.25] Barnabás és Saul, miután szolgálatukat elvégezték, visszatértek Jeruzsálemből és kísérőjükül fogadták Jánost, akinek mellékneve Márk.

PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 11. RÉSZ

[Csel. 11.1] Meghallották az apostolok és a Júdea-szerte élő testvérek, hogy a nemzetek elfogadták Istennek igéjét.
[Csel. 11.2] Mikor azonban Péter felment Jeruzsálembe, a körülmetélkedésből származók perbe fogták őt.
[Csel. 11.3] “- Körül nem metélt emberekhez mentél be – mondották -, és velük együtt ettél.”
[Csel. 11.4] Péter ekkor hozzáfogott, hogy sorjában elbeszélje nekik:
[Csel. 11.5] “Imádkozás közben történt velem Joppéban, hogy önkívületben látomást láttam, – valami eszköz szállt alá, mint egy négy sarkánál fogva a mennyből alábocsátott vitorlavászon s egészen lejött hozzám.
[Csel. 11.6] Amikor meredten néztem, észrevettem, hogy földi négylábúak, fenevadak, csúszómászók s az ég madarai vannak benne.
[Csel. 11.7] Hangot is hallottam, mely így szólt hozzám: Kelj fel, Péter, öljed és egyél!
[Csel. 11.8] Azt feleltem: Semmiképp sem, Uram, mert szentségtelen vagy tisztátalan sohasem ment be a szájamon.
[Csel. 11.9] De a mennyből jövő hang másodszor is megszólalt: Amit az Isten megtisztított, te ne tartsd tisztátalannak.
[Csel. 11.10] Háromszor történt ez, azután mindent visszavontak ismét az égbe.
[Csel. 11.11] Tüstént ezután három férfi állott az elé a ház elé, melyben voltam, kiket Cézáreából küldtek hozzám.
[Csel. 11.12] A Szellem ekkor azt mondta nekem, hogy minden kételkedés nélkül menjek el velük. Eljött velem ez a hat testvér is és együtt mentünk be annak a férfinak házába.
[Csel. 11.13] Az azután közölte velünk, hogy hogyan látott egy angyalt a házában megállani, s hallotta, hogy az azt mondja: Küldj Joppéba s hívasd át Simont, kinek Péter a mellékneve.
[Csel. 11.14] Ő majd oly szókat fog mondani neked, melyek által megmenekülsz te és egész házad.
[Csel. 11.15] Mikor elkezdtem beszélni, a Szent Szellem úgy szállott le rájuk, mint reánk is kezdetben.
[Csel. 11.16] Visszaemlékeztem ekkor az Úr szavára, hogy hogyan mondotta: János vízbe merített titeket, de ti Szent Szellembe fogtok bemerülni.
[Csel. 11.17] Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta Isten nekik is, mint amelyet nekünk adott, kik az Úrban, a Krisztus Jézusban hittünk, lehet nekem hatalmam arra, hogy Istent megakadályozzam?”
[Csel. 11.18] Ahogy ezt meghallották, lecsillapodtak, és ily szókkal dicsőítették Istent: “Tehát a nemzeteknek is megadta Isten, hogy az életre vivő új felismerésre térhessenek.”
[Csel. 11.19] Mármost azok, akiket az Istvánnal meginduló üldözés szétszórt, elmentek egész Föníciáig, Ciprusig és Antióhiáig, ám senkinek sem szólták az igét, csak zsidóknak.
[Csel. 11.20] Voltak azonban közöttük néhányan ciprusi és cirénei férfiak, kik Antióhiába mentek és ott a hellénekhez is szóltak, örömüzenetként hirdetve nekik Jézust, az Urat.
[Csel. 11.21] Velük volt az Úr keze, úgyhogy sokan tértek meg az Úrhoz pogányok, akik hittek.
[Csel. 11.22] Eljutott a hír felőlük a Jeruzsálemben levő eklézsia fülébe is, úgyhogy onnan Barnabást elküldték Antióhiába.
[Csel. 11.23] Mikor az odaérkezett és látta az Istennek ott ható kegyelmét, megörült és mindnyájukat bátorította, hogy elszánt szívvel maradjanak meg az Úr mellett.
[Csel. 11.24] Mert jó, Szent Szellemmel és hittel telített férfi volt. Így elég nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz.
[Csel. 11.25] Elment azután Tárzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antióhiába.
[Csel. 11.26] Úgy történt azután, hogy egy egész éven át együtt voltak az eklézsiában, s jókora sokaságot tanítottak. A tanítványok először Antióhiában kapták a keresztyén nevet.
[Csel. 11.27] Ezekben a napokban próféták mentek alá Jeruzsálemből Antióhiába.
[Csel. 11.28] Közölök egy Agábusz nevű előállott és a Szellem által jelképekben arra mutatott rá, hogy az egész lakott földre nagy éhínségnek kell eljönnie, ami Klaudiusz alatt be is következett.
[Csel. 11.29] A tanítványok elhatározták, hogy amely mértékben közölök kinek-kinek módjában fog állani, valamit küldeni fognak, hogy a Júdeában lakó testvéreknek szolgálatára lehessenek.
[Csel. 11.30] Meg is tették ezt, Barnabáson és Saulon keresztül elküldték az adományt a véneknek.

PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 10. RÉSZ

[Csel. 10.1] Volt egy Kornéliusz nevű férfi Cézáreában, egy százados, ki az Itáliainak nevezett csapathoz tartozott.
[Csel. 10.2] Ez a férfi, valamint egész háza istenes emberek voltak és félték az Istent, – Kornéliusz sok könyöradományt adott a népnek és minden időben könyörgött Istenhez.
[Csel. 10.3] A nappalnak kilencedik órája körül világos látomásban látta, hogy Istennek egy angyala ment be hozzá és így szólította meg: “Kornéliusz!”
[Csel. 10.4] A századost, míg meredten az angyalt nézte, félelem töltötte meg, majd így szólt: “Miről van szó, Uram?” Az angyal ezt felelte: “Imádságaid és könyöradományaid felszálltak Isten elé, hogy emlékezetébe idézzenek téged.
[Csel. 10.5] Most hát küldj el férfiakat Joppéba és hívasd onnan át Simont, akinek mellékneve Péter.
[Csel. 10.6] Vendégként időzik egy bizonyos Simon nevű tímárnál, kinek háza a tenger mentén van.”
[Csel. 10.7] Mihelyt eltávozott az angyal, aki vele beszélt, a százados magához hívatta két háziszolgáját és a házánál tartózkodók közül egy istenes katonát.
[Csel. 10.8] Mindent közölt velük, azután elküldte őket Joppéba.
[Csel. 10.9] Másnap, mialatt ők úton voltak és a városhoz közeledtek, a hatodik óra körül Péter felment a háztetőre imádkozni.
[Csel. 10.10] Közben nagyon megéhezett és szeretett volna valamit enni. De amíg eledelt készítettek neki, önkívületbe esett
[Csel. 10.11] s megnyílni látta az eget és alászállani látott valami eszközt, mely olyan volt, mint egy nagy vitorlavászon, melyet négy sarkánál fogva eresztenek le a földre.
[Csel. 10.12] Abban benn látta a földnek összes négylábúit és csúszómászóit, meg az ég madarait.
[Csel. 10.13] Azután egy hang szólt hozzá: “Kelj fel, Péter, öld és egyél!”
[Csel. 10.14] “- Semmiképp se, Uram! – mondotta Péter -, mert még soha semmiféle szentségtelent vagy tisztátalant nem ettem.”
[Csel. 10.15] De másodszor is szólt hozzá a hang: “Amit az Isten megtisztított, te ne tartsd tisztátalannak!
[Csel. 10.16] Háromszor történt ez, utána az eszköz azonnal felvétetett az égbe.
[Csel. 10.17] Amíg Pétert kételyek szállták meg a felől, hogy mit jelent a látomás, amelyet látott, egyszer csak a Kornéliusztól küldött emberek megálltak a kapunál és Simon háza után kérdezősködtek.
[Csel. 10.18] Bekiáltottak és megkérdezték, hogy az a Simon, akinek mellékneve Péter, ott van-e megszállva?
[Csel. 10.19] Mialatt Péter a látomáson tűnődött, megszólalt a Szent Szellem: “Nézd, két férfi keres téged.
[Csel. 10.20] Kelj fel hát, menj alá és utazzál el velük kételkedés nélkül, mert én küldöttem őket!”
[Csel. 10.21] Péter lement hát a férfiakhoz és így szólt: “Itt vagyok! Én vagyok az, akit kerestek. Mi okból jöttetek ide?”
[Csel. 10.22] Azok ezt felelték: “Kornéliusz százados igazságos és Istent félő férfiú, ki mellett az egész zsidó nemzet tanúságot tesz, szent angyaltól kijelentést kapott, hogy hívasson át téged házába és hallgassa meg szavaidat.”
[Csel. 10.23] Péter erre behívta és elszállásolta őket. Másnap felkerekedett és elutazott velük. Egyes Joppéból való testvérek szintén vele mentek.
[Csel. 10.24] A következő nap beért Cézáreába, hol Kornéliusz már várta őket, sőt rokonait és legközelebbi barátait is összehívta.
[Csel. 10.25] Mikor azután bekövetkezett, hogy Péter bemenjen hozzá, Kornéliusz elébe ment, a lábához borult és a földet csókolta.
[Csel. 10.26] Péter azonban felkeltette őt, és ezt mondta neki: “Kelj fel, én is ember vagyok!”
[Csel. 10.27] Mikor beszélgetve bement vele és sokakat összegyűlve talált,
[Csel. 10.28] beszédet intézett hozzájuk: “Ti tudjátok, hogy zsidó embernek nincs megengedve, hogy más törzshöz tartozókhoz csatlakozzék, vagy olyanhoz bemenjen. Nekem azonban az Isten megmutatta, hogy egy embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak.
[Csel. 10.29] Ezért ellentmondás nélkül jöttem, amikor áthívattál. Azt kérdem hát, micsoda ügyben hívtatok át engem?”
[Csel. 10.30] Kornéliusz ezt felelte: “Ez idő előtt négy nappal a kilencedik órában éppen imádkoztam a házamban, amikor fénylő fehér ruhában egy férfi jelent meg előttem
[Csel. 10.31] és így szólt: Kornéliusz, imádságod bejutott Isten fülébe és könyöradományaidról megemlékeztek Isten előtt.
[Csel. 10.32] Küldj hát el Joppéba és hívasd át Simont, akinek Péter a mellékneve. Simon tímár házában szállott meg a tenger partján.
[Csel. 10.33] Így azonnal hozzád küldöttem, te meg nemesen cselekedtél, hogy eljöttél. Mi hát mindannyian azért vagyunk itt Isten színe előtt, hogy meghallgassuk azokat a szavakat, amelyeket az Úr rendelt neked.”
[Csel. 10.34] Péter ekkor ily beszédre nyitotta száját: “Most látom igazán, hogy Isten nem személyválogató,
[Csel. 10.35] hanem minden nemzetből szívesen fogadja azokat, akik félik őt és igazságosságot cselekesznek.
[Csel. 10.36] Ti ismeritek azt az igét, melyet Isten Izráel fiainak küldött el, amikor a Krisztus Jézuson át a békesség örömüzenetét hirdette. Ez a Jézus mindeneknek ura.
[Csel. 10.37] Ti ismeritek azt az igét, mely Galileától elkezdve egész Júdeát általjárta azután a bemerítés után, amelyet János hirdetett,
[Csel. 10.38] tudtok a Názáretből való Jézusról, hogy hogyan kente fel őt Isten Szent Szellemmel és hatalommal, őt, aki jót cselekedve széjjeljárt és meggyógyította mindazokat, akiket a vádló a maga hatalma alá kényszerített, az Isten volt ugyanis vele.
[Csel. 10.39] Mi vagyunk a tanúi mindannak, amit ő a zsidók földjén és Jeruzsálemben cselekedett, noha fára függesztve megölték.
[Csel. 10.40] De az Isten őt harmadnapon feltámasztotta, s látható alakban megjelentette,
[Csel. 10.41] nem az egész népnek, hanem az Istentől előre kijelölt tanúknak, nekünk, akik vele együtt ettünk és ittunk azután, hogy ő a halottak közül feltámadott.
[Csel. 10.42] Ő parancsolta meg nekünk, hogy hirdessük a népnek, és erős bizonyságot tegyünk arról, hogy ő az, akit az Isten elválasztott arra, hogy élők és holtak bírája legyen.
[Csel. 10.43] Róla tesznek tanúságot az összes próféták, hogy az ő nevén át megkapja vétkeinek bocsánatát mindenki, aki ő benne hisz.”
[Csel. 10.44] Péter még mindig szólta ezeket a szavakat, amikor a Szent Szellem rászállt mindazokra, akik az igét hallgatták.
[Csel. 10.45] A körülmetélkedésből való hívek, akik Péterrel együtt jöttek, magukon kívül jutottak a csodálkozástól, amikor látták, hogy a nemzetekre is kitöltetik a Szent Szellem ajándéka.
[Csel. 10.46] Hallaniuk kellett ugyanis, hogy nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Ekkor Péter megszólalt.
[Csel. 10.47] “Vajon eltilthatja-e valaki a vizet ezektől, hogy be ne merítkezzenek, ezektől, akik éppen úgy kapták a Szent Szellemet, mint mi?”
[Csel. 10.48] Elrendelte hát nekik, hogy a Krisztus Jézus nevében merítkezzenek be. Ekkor megkérték, hogy maradjon náluk néhány napig.

PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 9. RÉSZ

[Csel. 9.1] Saul, aki még mindig fújta magából a fenyegetést és a gyilkos dühöt az Úr tanítványai ellen, elment a főpaphoz
[Csel. 9.2] és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha bárkit, férfiakat, avagy nőket, ehhez az Úthoz tartozókat találna, megkötözve vihesse Jeruzsálembe.
[Csel. 9.3] Utazás közben történt, hogy amikor közeledett Damaszkuszhoz, a mennyből hirtelen fény villámlotta körül.
[Csel. 9.4] Erre a földre bukott és hangot hallott, amely így szólt hozzá: “Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
[Csel. 9.5] “Ki vagy, Uram?” – kérdezte ő, mire ő így felelt: “Én vagyok Jézus, akit üldözöl.
[Csel. 9.6] De most már kelj fel, menj be a városba, s ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”
[Csel. 9.7] A vele együtt utazó férfiak némán állottak, hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak.
[Csel. 9.8] Saul felkelt a földről, ám amikor felnyitotta szemét, semmit sem látott, úgyhogy kézen fogva vezették be Damaszkuszba.
[Csel. 9.9] Három napig nem látott, nem evett és nem ivott.
[Csel. 9.10] Volt Damaszkuszban egy Anániás nevű tanítvány. Az Úr látomásban megszólította őt: “Anániás!” “- Itt vagyok, Uram!” – felelte ő,
[Csel. 9.11] mire az Úr így szólt hozzá: “Kelj fel, eredj az Egyenes nevű utcába, ott Júdás házában keresd meg a tárzusinak nevezett Sault. Mert már imádkozik.”
[Csel. 9.12] Saul pedig látomásban látta, hogy egy Anániás nevű férfi megy be hozzá, s reá teszi kezét azért, hogy lásson.
[Csel. 9.13] Ugyanakkor Anániás így szólt: “Uram, sokaktól hallottam e férfi felől, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben.
[Csel. 9.14] Itt is meghatalmazása van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, akik a te nevedet segítségül hívják.”
[Csel. 9.15] De az Úr ezt felelte neki: “Eredj el, mert ő nekem kiválasztott eszközöm arra, hogy nevemet a nemzetek, királyok és Izráel fiai elé vigye.
[Csel. 9.16] Én majd meg fogom neki mutatni, hogy mennyit kell az én nevemért szenvednie.”
[Csel. 9.17] Anániás el is ment, bement a házba és miután kezét Saulra tette, így szólt: “Testvérem, Saul, Jézus, az Úr küldött engem, ki neked azon az úton, amelyen jöttél, megjelent, azért, hogy megjöjjön látásod és megtelj Szent Szellemmel.”
[Csel. 9.18] Erre tüstént, mintha hályog esett volna le Saul szeméről, megjött a látása. Azután felkelt, bemerítkezett
[Csel. 9.19] és miután táplálékot vett magához, megerősödött.
[Csel. 9.20] Egy ideig a Damaszkuszban levő tanítványoknál időzött, és gyülekezeteikben azonnal hirdette Jézust, hogy ő Istennek Fia.
[Csel. 9.21] Akik hallották, mindannyian magukon kívül voltak a csodálkozástól és ezt mondották: “Nem ő volt-e az, aki Jeruzsálemben pusztította azokat, akik ezt a nevet segítségül hívják? Ide is nem azért jött-e, hogy őket megkötözve vigye a főpapokhoz?”
[Csel. 9.22] Saul pedig mindig több hatalomra tett szert, úgyhogy nagy zavarba hozta a Damaszkuszban lakó zsidókat, bebizonyítva, hogy Jézus a Krisztus.
[Csel. 9.23] Mikor már meglehetősen sok idő eltelt, a zsidók összebeszéltek, hogy megölik őt.
[Csel. 9.24] Saulnak azonban tudomására jutott alattomos tervük. Éjjel-nappal szemmel tartották a kapukat, hogy megölhessék.
[Csel. 9.25] Ám a tanítványok fogták őt és éjszaka, gyümölcsös kosárban a falon át leeresztették.
[Csel. 9.26] Mikor Jeruzsálembe megérkezett, ott csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindannyian féltek tőle és nem hitték el, hogy tanítvány.
[Csel. 9.27] Barnabás erre magához vette őt, és az apostolokhoz vezette, elbeszélte nekik, hogy miképp látta meg az úton az Urat és hogy szólott vele, hogy Damaszkuszban miképp szólt nyilvánosan Jézus nevében.
[Csel. 9.28] Idő múltán bejáratos lett náluk, Jeruzsálemben,
[Csel. 9.29] és szabadon szólott az Úr nevében, beszélt, vitatkozott a hellenistákkal, akik rajta voltak, hogy őt elpusztítsák.
[Csel. 9.30] Mikor a testvérek megtudták szándékukat, levitték Sault Cézáreába, és útnak indították Tarzusba.
[Csel. 9.31] Az egész Júdeában, Galileában és Szamáriában az eklézsiának békessége volt s közben épült, az Úr félelmében előrehaladt és a Szent Szellem bátorítása szaporodott benne.
[Csel. 9.32] Amikor Péter e helyeket bejárta, történt, hogy eljutott a Liddában lakó szentekhez is.
[Csel. 9.33] Ott talált egy Éneász nevű embert, ki nyolc év óta hordágyon fekvő gutaütött volt.
[Csel. 9.34] “Éneász – szólította meg Péter -, meggyógyít téged a Krisztus Jézus. Kelj fel és vesd meg az ágyadat!” Tüstént felkelt.
[Csel. 9.35] A Liddában és Száronban lakók mind látták őt s megtértek az Úrhoz.
[Csel. 9.36] Joppéban volt egy bizonyos nőtanítvány, a neve Tábita, mely lefordítva Dorkászt, azaz Zergét jelent. Jótettek, könyöradományok osztása töltötték be életét.
[Csel. 9.37] Azokban a napokban történt azonban, hogy elerőtlenült és meghalt. Miután megmosták, elhelyezték a felső házban.
[Csel. 9.38] Mivel Lidda közel esik Joppéhoz és a tanítványok meghallották, hogy Péter ott van, két férfit elküldtek hozzá, hogy kérleljék meg: “Késlekedés nélkül jöjj át hozzánk!”
[Csel. 9.39] Péter felkerekedett és elment velük. Amikor megérkezett, felvitték a felső házba, ott eléje álltak az özvegyek valamennyien és sírva mutogatták azokat a köpenyeket és köntösöket, amelyeket még mikor velük volt, Dorkász készített.
[Csel. 9.40] Péter erre mindenkit kiűzött, térdre borult és úgy imádkozott. Azután visszafordult a testhez és ezt mondotta: “Tábita, kelj fel!” Az felnyitotta szemét, és amikor Pétert meglátta, felült.
[Csel. 9.41] Péter a kezét nyújtotta neki, talpra segítette, majd beszólította a szenteket és az özvegyeket, és élve eléjük állította Tábitát.
[Csel. 9.42] A dolog egész Joppéban ismeretessé vált, úgyhogy sokan hittek az Úrban.
[Csel. 9.43] Úgy történt, hogy Péter meglehetősen sok időn át maradt még Joppéban egy bizonyos Simon tímárnál.

2010. május 23. Húsvét, Pünkösdvasárnap (Boldog Apor Vilmos püspök, vértanú) A nap liturgikus színe: piros

Jézus nem csak jó pásztor, hanem áldozati bárány is. Méltó, hogy minden emberi szív fölött övé legyen a hatalom, mert az életét adta értünk. Hatalmát a Szentlélek erejével választott apostolai által gyakorolja.

Báró Apor Vilmos 1892. február 29-én született székely főnemesi családból. 1915-ben szentelték pappá. Gyulán káplán, majd katonalelkész egy kórházvonaton. 1918-tól plébános Gyulán. Különösen foglalkoztatták a szociális problémák; fölkarolta a munkásifjúságot. 1941. március 2-án foglalta el a győri püspöki széket. Bátran szembeszállt az erőszakos törekvésekkel, mindent elkövetett az üldözöttekért. Vértanú halálát is az okozta 1945. április 2-án, hogy a város elfoglalása után a püspökvárba menekült asszonyok és leányok védelmére kelt. Holtteste a győri székesegyház kápolnájában nyugszik. II. János Pál pápa avatta boldoggá, 1997. november 9-én.

Istenünk, hálát adunk neked, hogy szolgádat, Vilmos püspököt a vértanúság koronájával ékesítetted, és a boldogok sorába fölvetted. Közbenjárását kérve fordulunk most hozzád, hallgasd meg néped kéréseit.
1. Boldog Vilmos püspök, vértanú jó pásztorként gondozta a rábízott híveket. Add kegyelmedet Szentséges atyánknak és püspökeinknek, hogy példája nyomán a rájuk bízott szolgálatot a Te dicsőségedre és a hívek javára végezzék.
2. Boldog Vilmos vértanú, szíve melegével szerette papjait. Küldj, Urunk, ma is új papi hivatásokat Egyházadnak, a papoknak pedig add, hogy minden nehézséget leküzdve örömmel végezzék munkájukat a rábízottak lelki javára.
3. Boldog Vilmos püspök, vértanú, szeretettel hajolt le a szegényekhez. Ébreszd fel bennünk is a segítő együttérzést, szükséget szenvedő embertársaink iránt, és minden embernek add meg a tisztes megélhetést.
4. Boldog Vilmos püspök vértanú bátran szembeszállt az igazságtalansággal és védelmezte a védteleneket. Kérünk téged, hogy szűnjön meg az igazságtalanság minden formája nálunk és az egész világon és add, hogy az emberek testvéri szeretetben éljenek.
5. Boldog Vilmos püspök vérét ontotta a tisztaság erényének védelmében. Lelkesítsd ifjúságunkat a szent és magasztos eszmék iránt, családjainkat pedig tartsd meg hűségben és szeretetben.
6. Boldog Vilmos püspök, vértanú ellenségeiért és gyilkosaiért is imádkozott. Adj, Urunk, Egyházadnak mindenütt a világon szabadságot, hogy akadálytalanul szolgálhassa az emberiség üdvösségét.
7. Boldog Vilmos püspök szerette “szegény, megtévesztett népünket” és hazánkat. Vele együtt könyörgünk hozzád, adj népünknek egyetértést, világos látást, erkölcsi tartást és őseink hitében való állhatatosságot.
8. Boldog Vilmos püspök, vértanú közbenjárására add, hogy magyar testvéreink szerte a világon szabadon gyakorolhassák jogaikat mint keresztények és magyarok.
Urunk, Istenünk, Vilmos püspök megdicsőített téged életével és vértanúhalálával. Add, hogy közbenjárására mindig hűek maradjunk hozzád és Egyházadhoz, és példáját követve földi életünk után mi is eljuthassunk hozzád. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.

Pünkösd, a Szentlélek kiáradása. Belobban a láng, elindul valami új, valami csodálatos. Felvillan a cél, világossá válik az út. A Szentlélek lángra lobbantja a mi szívünket is. Tegyük le, ami akadályoz.

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Pünkösd vasárnapját ünnepeljük. Átéljük lélekben azt a napot, amikor a Szentlélek heves szélvész zúgása közepett, tüzes lángnyelvek alakjában leszállott az apostolokra. A piros miseruha erre a tűzre emlékeztet.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentírás a Szentlélek indítására és sugalmazásával íródott. Az apostolok és utódaik a Szentlélek segítségével tanítanak bennünket. Az egyházat megóvja a tévedésektől a hit és erkölcs dolgában. Bennünket felkészít, hogy hittel fogadjuk az Isten szavát.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Egyházunk a Szentlélek vezetése alatt él a világ végezetéig. A Szentlélek árasztja a hívők lelkébe Isten kegyelmét, amikor a szentségekben részesülnek. Ő növeli bennünk a megszentelő kegyelmet, amikor a kenyér és a bor színe alatt Jézus testét és vérét mennye Atyánknak áldozatul bemutatjuk.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten üzenete a Szentlélek által ver gyökeret bennünk. Egykor az apostolokra szállott le. Most csendben működik a hívők lelkében, különösen azokban, akik az áldozati asztalról Krisztus testét magukhoz vették. Titokzatos ereje a szeretet cselekedeteit indítja bennünk.

Kedves Testvérek!

A mai evangélium hallatán kézenfekvő lenne, hogy arról beszéljek, miként tanúskodjunk, mi keresztények a világban a Szentlélek segítségével. Hiszen első ránézésre erről szól az evangélium, mert hallhattuk benne: “Ha majd eljön a vigasztaló, akit az Atyától küldök, ő majd tanúságot tesz rólam”. Ha most erről beszélnék, úgy érzem hibát követnék el. Mert hiszen az Egyház az elmúlt évtizedekben folyton csak arról prédikált, már-már az unalomig hangoztatva, hogy tanúskodjunk hitünkről, meg hogy meg kell tartani Isten parancsait. S aztán csodálkoznak a papok, annyi sok beszéd után az emberek mégsem értik.

Nem értik, mert nem érthetik, mert nincsenek megalapozva hitbeli ismereteik. Mert hogyan tanúskodjam hitemről, ha nem tudom először azt, hogy mi a hitem, hogy az Isten hogy szeret engem. Olyan így beszélni a keresztény tanúságtételről, mint házat építeni úgy hogy egyből a tetőt építjük fel. Azt mondjuk, hogy meg kell tartani a parancsokat, mert hiszen Krisztus mondta. Tudomásul kell venni azt, hogy ma már Isten és Jézus Krisztus nem olyan tekintély akire minden további nélkül lehet hivatkozni. Demokratikus világunkban egy nem keresztény ember előtt Jézus Krisztus egyenrangúnak számít Mohameddel, Buddhával és más nagy vallási tanítókkal, vagy istenekkel. Isten és Jézus Krisztus már nem tekintély a felvilágosodás óta, mert a társadalmak már nem keresztények a szó igazi értelmében. Egyszóval igehirdetésünkben beszélünk az erkölcsi élet követelményeiről, anélkül, hogy tudnák az emberek, hogy miért.

A mai igehirdetésnek mindig abból kell kiindulnia, hogy azt mondja el, hogy ki az Isten. Vagy a mai nagy ünnep kapcsán arról beszélni, hogy ki a Szentlélek.

Jézus Krisztus Vigasztalónak nevezi a Szentlelket. Mivel vígasztal meg minket a Szentlélek? Elsősorban azzal, hogy feltárja előttünk Isten belső életét. Mert tulajdonképpen pünkösd napján tudták meg az apostolok, hogy Isten közösség: Atya, Fiú, Szentlélek. Jóllehet Jézus életében beszélt erről a dologról, de az apostolok nem fogták fel annak igazi értelmét. Csak a Szentlélek működése nyomán világosodott meg az apostolokban a Szentháromság titka. Ezért mondta Jézus az evangéliumban: “amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra”.

Szent János apostol írja: “Isten a szeretet”. Vajon lenne-e értelme ennek a mondatnak, ha Isten egy egyszemélyes abszolút létező lenne? Lehet-e szeretni önmagunkat, mégha Istenről van is szó? A válasz: nem. Ha nem lenne Szentháromság, akkor nem lenne szeretet sem, akkor nem lenne szerelem, nem lenne barátság, nem lenne szülői és gyermeki szeretet sem, mert mindezek az egyetlen szeretetből, Isten szeretetéből erednek. Ha tehát Isten nem lenne Szentháromság, akkor nem lenne szeretet, s akkor a mi világunkból is hiányozna a szeretet minden formája. S ezért vigasztaló a Szentlélek, mert pünkösdkor tudtunkra adja a nagy igazságot: Isten közösség, a szeretet abszolút közössége. S nemcsak ők szeretik egymást, hanem a Szentlélek bizonyítja nekünk, hogy Isten szeret minket, s egyben képesíteni tud bennünket arra, hogy mi is szeretni tudjuk az Istent.

A bűn örvénye éppen ennek az ismeretnek hiányából fakad. A bűnbeesett ember egy ördögi körbe kerül: nem tudja szeretni Istent, mert nem tudja, hogy Isten szereti őt. Nem tudja, hogy Isten szereti őt, mert ő nem szereti az Istent. A bűnbeesett ember nem képes elhinni azt, hogy Isten szereti őt. De erről csak is az Igazság Lelke, a Szentlélek adhat számára bizonyosságot. Más nagy világvallásokban, ahol nincs meg a Szentlélek kinyilatkoztatása, ott ezt a tudat is hiányzik, hogy az Isten szereti az embert, értékesnek tartja. Mert minden nagy világvallás eljut arra a következtetésre, hogy Isten transzcendens, vagyis a világot felülmúló, aki nem lakik kézzel épített hajlékban, nem férfi, nem nő, hanem ő az Isten. Nem született, nem is hal meg. De a kinyilatkoztatott vallásokban, mint a ószövetségi zsidó vallásban és a kereszténységben még van egy másik fontos gondolat, ami egyedül Istentől származik: Istennek minden ember, te is, én is végtelenül értékesek vagyunk. És erről egyszer s mindenkorra visszavonhatatlanul akkor tett bizonyságot az Isten, amikor elküldte Szentlelkét, aki nagy erővel bizonyítja: Isten végtelen szertettel szeret minket.

Ez az amit nem lehet egykönnyen elhinni. Mert azt még elfogadja az ember, hogy Isten hatalmas, világ felett álló abszolút tekintély. De hogy ennek a hatalmas s Istennek én fontos vagyok, s hogy ez az Isten végtelenül szeret engem, azt már nem tudja elfogadni sok ember. Ezért inkább a bálványokhoz, a kicsapongáshoz, a személytelen istenekhez, a lélekvándorláshoz menekül, amiket manapság a különféle szekták nagy erővel hirdetnek.

Pünkösdkor el lehet és el kell hinnem, hogy Istennek végtelenül fontos vagyok. De a Szentlélek nemcsak azt mutatja meg, hogy Isten szeret minket, hanem megadja a képességet, hogy mi is viszontszerethessük őt. Igaz, manapság ezt a szót mindenre használják, hogy szeretet. Olyannyira, hogy már igazában nem is tudjuk mi az igazi szeretet. De aki a Szentlélekre hagyatkozik, az megtapasztalja hogyan kell igazán szeretni.

Jézus szól arról, hogy a Szentlélek eszünkbe juttatja mindazt, amit ő mondott. És ez nemcsak az apostolokra vonatkozik, akik számára először világosodott meg Jézus szavainak értelme. Az Egyház egész történelme szükséges az utolsó napig, hogy megértsük Jézus szavait. Mert még sok mindent nem értünk. Például a házasság szentségét mindig vallotta az egyház – elméletileg. De hogy ez valójában mit is jelent, azt csak manapság kezdik megérteni – majd kétezer év után. Ez csak egy példa abból a sok témából, amit még nem ért igazán ma sem az Egyház, amelynek megértése a jövő feladata a Szentlélek vezetésével.

De egyről nem szabad megfeledkezni a mai szekták és vallások átláthatatlan rengetegében: Krisztus a Szentlelket az Egyház közösségébe küldte el. Az Egyház közösségén keresztül fejti ki hatását a Szentlélek, nem pedig közvetlenül az egyes embereknek. Tehát ha azt akarjuk, hogy a Szentlélek alakítson, formáljon bennünket, akkor ez csak az Egyház tagjaiként lesz hatékony. Ebben példaképünk Mária, aki együtt imádkozik az apostolokkal pünkösd előtt. Bár megtehetné külön kiváltság alapján, hogy félrevonuljon, hiszen ő Jézus anyja, hiszen a Szentlélekkel ő már kapcsolatba lépett Jézus Krisztus fogantatásakor. De nem teszi, hanem az induló Egyház közösségében ő is kiveszi részét, mert igaz, hogy Mária Jézus anyja, de egyben a leghűségesebb tanítványa is.

Ha ti, akik eljöttetek erre a megszentelt helyre, előbbre akartok lépni életetekben, valóban emberhez méltó életet akartok élni, és emberhez méltóan akartok boldogok lenni, akkor hagyatkozzatok a Szentlélekre, aki a Vigasztaló, mert megvilágosít afelől bennünket, hogy Isten a Szentháromság szeretetközösségében létezik, aki szeret minket és képesít arra, hogy mi is viszontszerethessük őt. Eszerint éljetek, s ezt az igazi örömhírt vigyétek haza otthonaitokba, környezetetekbe, s akkor tanúságot tesztek Krisztusról.

Ámen.

Figyeljünk a Szentlélek indításaira! (Jn 20,19-23)

a) Mindannyian átéltünk már hatalmas szélvihart. Mennyi minden történik ilyenkor! A szél látványosan mozgatja a fákat, a levelek rezegnek, csavarodnak, a földről por kavarodik fel, papírhulladékok kerülnek a levegőbe. A szélben tehát energiák működnek, amelyek minden elérhetőt megragadnak, és mozgásba hoznak. Ha a vihart nem is, de a csendes széláramlatot mindig szívesen fogadjuk, különösen, ha nyári hőség vesz minket körül. A levegő áramlásával, a széllel, mindennap találkozunk, mégis van benne valami titokzatos. Kezünkkel nem foghatjuk meg, nem tarthatjuk meg. Tulajdonképpen azt sem tudjuk, honnan jön, és hová megy. Ha lélegzés közben arcunk elé tartjuk kezünket, akkor is leheletet, széláramlatot érzünk, amely a lélegzésből származik. Ez rendkívül fontos számunkra. Aki nem képes lélegezni, annak meg kell halnia, aki pedig nem lélegzik, az nem is él. A régi naiv világkép szemléletébe gyökerező kifejezés: aki meghal, kileheli lelkét. A lélegzés az élet jele.

b) A szél és a lélegzés a Szentlélek működésének jelképei. Most jobban megértjük a Pünkösd ünnepéhez kapcsolódó szentírási beszámolókat. Az Apostolok Cselekedetei így írja le a Szentlélek megérkezését: “mintha csak heves szélvész közeledett volna, zaj támadt az égben

ApCsel 2,1-11

Mikor elérkezett Pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen. Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre. Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak. Ekkortájt az ég alatt található mindenféle nemzetből való istenfélő zsidók tartózkodtak Jeruzsálemben. A zaj hallatára tömeg verődött össze, és teljesen elképedtek, mivel mindenki a tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket. Mindnyájan álmélkodtak és csodálkoztak: ,,Íme, ezek, akik beszélnek, ugye mindnyájan galileaiak? Hogyan halljuk hát mégis mindannyian a saját nyelvünket, amelyben születtünk? Mi, pártusok, médek, elamiták, Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és a Cirene körüli Líbia részeinek lakói, a Rómából való jövevények, zsidók, prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.”
1Kor 12,3b-7.12-13

Ezért tudtotokra adom, hogy senki, aki Isten Lelke által szól, nem mondja: ,,Átkozott legyen Jézus!”, és senki sem mondhatja: ,,Jézus az Úr”, csakis a Szentlélek által. A kegyelmi adományok különfélék ugyan, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. És az erőmegnyilvánulások is különfélék, de Isten, aki mindezt mindenkiben cselekszi, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Mert amint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át.
Jn 20,19-23

Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: ,,Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: ,,Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.”

2010. május 23., vasárnap Átütő erővel

Amikor az apostolok Máriával együtt összegyűltek, hevesen elárasztotta őket a Szentlélek, ők pedig átütő erővel hirdették az élet igéit, és ezreket nyertek meg Jézus követésére. Kereszteltek és építették az Egyházat.

Máriával… a szeretet jelenléte volt ő. Egy újfajta szereteté.

Ha mi, keresztények úgy szeretnénk egymást, mintha Mária, Édesanyánk köztünk lenne, azt hiszem, jobban megértenénk Isten igéjét, amit az apostolok utódai hirdetnek, és ez olyan erővel hatna át bennünket és másokat, hogy elindítaná körülöttünk a keresztény forradalmat.

Chiara Lubich

2010. május 22., szombat Hogyan lehet megoldani a problémákat?

Sok megoldásra váró probléma van, de ezeket nem tudjuk megoldani, ha nem Istent helyezzük a középpontba, ha Isten nem válik újból láthatóvá a világban, ha nem válik meghatározóvá életünkben, és ha nem lép be rajtunk keresztül a világba meghatározó módon.

A mai drámai helyzetben, úgy gondolom, azon múlik a világ sorsa, hogy vajon Isten – Jézus Krisztus Istene – jelen van-e, és elfogadjuk-e őt Istenként, vagy háttérbe szorul.

Mi az ő jelenlétéért fáradozunk. Mit kell tennünk? Mi a végső menedékünk? Forduljunk hozzá! (…) „Lava quod est sordidum, riga quod est aridum, sana quod est saucium. Flecte quod est rigidum, fove quod est frigidum, rege quod est devium” (.„Mosd meg, ami szennyezett, aszúságra hints vizet, orvosold a sebhelyet! Simogasd a darabost, fölmelengesd a fagyost, útra vidd, ki tévelyeg!”) Kérjük őt, hogy öntözzön, melegítsen fel, igazítson helyre bennünket, árasszon el szent lángjának erejével és újítsa meg a földet!

XVI. Benedek pápa

2010. május 23. – Pünkösd

Amikor a hét elsõ napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a
tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben
zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: “Békesség
nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr
láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: “Békesség
nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak
után rájuk lehelt, és így folytatta: “Vegyétek a Szentlelket! Akinek
megbocsátjátok bûneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg,
az nem nyer bocsánatot.”
Jn 20,19-23

Elmélkedés:

Bennünk élõ Lélek
Az egyik vasárnapi szentmisére elég korán érkezett meg a felolvasásra
beosztott leány, történeteink jól ismert szereplõje, Eszter, aki holnap
éppen névnapját ünnepli. Miután megnézte és elgyakorolta az olvasnivalót,
volt idõ arra, hogy megkérdezzem: Mi történt a héten az iskolában?
Õszintén bevallotta, hogy sajnos a hittannal kapcsolatban nagyon
kellemetlen élménye volt: elfelejtette a Szentlelket. Megdöbbentem a
tízéves kislány szóhasználatán. Mit jelent az, hogy “elfelejtette a
Szentlelket”? Érdeklõdésemre röviden elmesélte, hogy az órán a hitoktató a
szentháromsággal kapcsolatban kérdezte, õ mondta, hogy az elsõ isteni
személy a mennyei Atya, a második a Fiúisten, Jézus Krisztus, de a
harmadikhoz érve hirtelen megakadt, rövidzárlatot kapott, és csak kis
gondolkodás után tudta kimondani, hogy a harmadik isteni személy a
Szentlélek. Eszter kitûnõ tanuló volt, s hittanból is legjobbak közé
tartozott, ezért nagyon kellemetlen volt számára, hogy egy kicsit is
gondolkoznia kellett a Szentlélek nevén, s nem tudta rögtön.

Ha mi nem is felejtjük el a Szentlélek nevét, bizony sokszor elfelejtünk
figyelni sugallataira, elfelejtünk jó tanácsot kérni tõle, megfeledkezünk
ajándékairól. A Pünkösd mostani ünnepe jó lehetõséget ad számunkra, hogy
jobban odafigyeljünk az olykor méltatlanul elfelejtett Szentlélekre! A
pünkösdvasárnapi szentmise szövegeiben felidéztük az elsõ pünkösd
eseményét. Foglaljuk most össze röviden az eseményeket! A húsvét utáni
ötvenedik napon járunk, tíz nappal Krisztus mennybemenetele után. Az
apostolok együtt vannak, imádkozva várják a vigasztaló Lelket, akinek
eljövetelét Jézus pár nappal korábban ígérte meg számukra. Az Apostolok
cselekedetei szentírási könyv beszámolója szerint az ígéret beteljesedését
különleges jelek kísérik: heves szélvész zaja támad, lángnyelvek
ereszkednek az apostolokra, akik különféle nyelveken kezdenek el beszélni.
Nem tudjuk pontosan, hogy ez utóbbi, azaz a nyelvel adománya mit
jelentett. Egyes szentírástudósok úgy vélik, hogy az apostolok a saját
nyelvükön beszéltek, de azt az összegyûltek mindegyike megértette. Mások
úgy gondolják, hogy idegen nyelveken való beszédre voltak képesek a Lélek
segítségével. Abban viszont egészen biztosak lehetünk, hogy az apostolok
ekkor értik meg Krisztustól kapott küldetésüket, s állnak ki elõször a nép
elé a Krisztusról szóló tanítást hirdetvén. A Szentlélek jövetele tehát
változást jelent életükben, ettõl kezdve missziós, igehirdetõ
küldetésüknek élnek.

A Szentlélek ajándékaiban mi is részesedünk. Ne feledkezzünk meg arról,
hogy mi is megkapjuk a bölcsességet, ami segít minket mindannak
felismerésében és megtételében, ami üdvösségünkhöz szükséges. A Lélek
ajándékaként tekinthetünk az értelemre, amely hitünk titkainak
megértésében nyújt számunkra segítséget. Életünk döntéshelyzeteiben ne
feledkezzünk meg arról, hogy bátran kérhetjük a jó tanács lelkét, ami a
helyes döntés meghozatalában elengedhetetlen. A lelki erõsség abban segít
minket, hogy legyõzzük félelmeinket és aggodalmainkat, felülkerekedjünk
kishitûségeinken, s újult erõvel gyakoroljuk az erényeket. A Szentlélek
következõ adományára, a tudományra azért van szükségünk, hogy Isten
megismerésének útján folyamatosan elõrehaladjunk. A jámborság azt a
gyermeki lelkületet jelenti bennünk, amellyel magukba fogadhatjuk és
magunkban hordozhatjuk Isten Országát. S végül, az Úr félelmének lelke
arra indít minket, hogy szüntelenül figyeljünk Isten jelenlétére,
közelségére.

A Szentlélek pünkösdi eljövetele segítsen minket abban, hogy újra
felfedezzük magunkban és életünkben az elfelejtett Szentlélek elfelejtett
ajándékait! Mert Isten Lelke bennünk él, s általa Isten él bennünk.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Szentlélek Isten, jöjj, mutasd meg magad nekünk! Élj bennünk, mûködj
bennünk! Sokszor nem figyelünk jelenlétedre, s mindazokra az adományokra,
amelyeket tõled kapunk nap mint nap. Te egykor elindítottad az apostolokat
az igehirdetés és a tanúságtétel útján, most minket indíts ezen az úton,
hogy hirdessük jelenlétedet és Jézus örömhírét! Maradj bennünk, egység
Lelke! Maradj bennünk türelem Lelke! Maradj bennünk szeretet Szentlelke!

23. vasárnap: PÜNKÖSDVASÁRNAP (Boldog Apor Vilmos, Szent Dezső)

ApCsel 2,1-11; Zs 103; 1Kor 12,3b-7.12-13; Jn 20,19-23
Megteltek mind Szentlélekkel

ApCsel 2,1-11

Mikor elérkezett Pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen. Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre. Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak. Ekkortájt az ég alatt található mindenféle nemzetből való istenfélő zsidók tartózkodtak Jeruzsálemben. A zaj hallatára tömeg verődött össze, és teljesen elképedtek, mivel mindenki a tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket. Mindnyájan álmélkodtak és csodálkoztak: ,,Íme, ezek, akik beszélnek, ugye mindnyájan galileaiak? Hogyan halljuk hát mégis mindannyian a saját nyelvünket, amelyben születtünk? Mi, pártusok, médek, elamiták, Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és a Cirene körüli Líbia részeinek lakói, a Rómából való jövevények, zsidók, prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.’

Zs 103

Áldjad, én lelkem, az Urat! Uram, én Istenem, te mindennél magasztosabb vagy! Fenségbe és ékességbe öltöztél, a fényességet, mint köntöst vetted magadra.Kifeszíted az égboltozatot, mint a sátorponyvát, és az égi vizek fölé építed hajlékodat. Szekereddé teszed a fellegeket, a szelek szárnyain jársz. Követeiddé teszed a szeleket, szolgáiddá a perzselő tüzet. Biztos alapra állítottad a földet, hogy meg ne inogjon sohasem. Az örvénylő mélység mint ruha takarta, vizek borították a hegyeket. De a te fenyegetésedre megfutamodtak, szerteriadtak mennydörgésed szavától. A hegyek fölemelkedtek, a völgyek leereszkedtek arra a helyre, ahol alapjukat megvetetted. Határt szabtál a vizeknek, amelyet nem léphetnek át, hogy el ne borítsák ismét a földet. A forrásokat a völgyekbe ereszted, hogy folyjanak a hegyek között. Belőlük iszik a mező minden vadja, s oltják szomjukat a vadszamarak. Fölöttük tanyáznak az égi madarak, és az ágak közül hallatják hangjukat. Hajlékaidból megöntözöd a hegyeket, és műveid gyümölcséből táplálod a földet. Füvet sarjasztasz az állatoknak, és növényeket az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből, és bort, hogy vidámítsa az ember szívét; Hogy ragyogjon arca az olajtól, és a kenyér erősítse az ember szívét. Jóllaknak az Úr fái, s a Libanon cédrusai, amelyket ő ültetett. Fészket raknak rajtuk a verebek, és fölöttük tanyázik a gólya. A magas hegyek a szarvasok, a szirtek a borzok menedéke. Megalkottad a holdat az idő mérésére, a napot, amely tudja, mikor kell lenyugodnia. Sötétséget rendelsz és leszáll az éjszaka: ebben mozognak az erdő vadjai, prédáért ordítanak az oroszlánkölykök, s eledelt kérnek maguknak Istentől. Ha felkél a nap, összegyűlnek, nyugalomra térnek tanyájukon. Az ember kimegy dolgozni, és munkáját végzi egészen estig. Uram, milyen nagyok a te műveid! Bölcsességgel teremtetted valamennyit, és alkotásaid betöltötték a földet. Itt a tenger: nagy és tágas, nyüzsög benne a számtalan hüllő, apró és nagy állat egyaránt. Itt hajók szelik át, amott a Leviatán, amelyet arra alkottál, hogy játékát űzze benne. Mindezek tőled várják, hogy idejében megadd nekik eledelüket. Ha adsz nekik, felszedik, ha megnyitod kezedet, jóllaknak javaiddal. De ha elfordítod arcodat, megrémülnek, ha lélegzetüket megvonod, elenyésznek, és porrá lesznek ismét. Kiárasztod lelkedet, s ők életre kelnek, és megújítod a föld színét. Dicsőség az Úrnak mindörökké, örvendezzen műveinek az Úr, akinek a tekintetére megremeg a föld, s érintésére füstöt vetnek a hegyek. Énekelek az Úrnak, amíg élek, amíg leszek, zsoltárt zengek Istenemnek. Beszédem legyen kedves előtte, én pedig az Úrban leljem gyönyörűségem. Vesszenek el a bűnösök a földről, és ne legyenek többé az istentelenek! Áldjad, én lelkem, az Urat!

1Kor 12,3b-7.12-13

Ezért tudtotokra adom, hogy senki, aki Isten Lelke által szól, nem mondja: ,,Átkozott legyen Jézus!’, és senki sem mondhatja: ,,Jézus az Úr’, csakis a Szentlélek által. A kegyelmi adományok különfélék ugyan, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. És az erőmegnyilvánulások is különfélék, de Isten, aki mindezt mindenkiben cselekszi, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Mert amint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át.

Jn 20,19-23

Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!’ Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: ,,Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.’ Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: ,,Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.’