Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

május 27, 2010 havi archívum

PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 12.

[1Kor. 12.1] A szellemi emberek felől nem akarom, hogy tudatlanságban legyetek testvéreim.
[1Kor. 12.2] Tudjátok, hogy mikor “nemzetek” voltatok, a néma bálványokhoz úgy hurcoltak titeket orrotoknál fogva vezetve.
[1Kor. 12.3] Ezért hozom tudtotokra, hogy senki, aki Isten Szellemével szól, nem mondja: Jézus átkozott! De azt sem mondhatja senki: Jézus Úr! Csak Szent Szellem által.
[1Kor. 12.4] Különböző kegyelemnyilvánulások vannak, de ugyanaz a Szellem.
[1Kor. 12.5] Különböző szolgálatok vannak, de ugyanaz az Úr.
[1Kor. 12.6] Különböző hatások vannak, de ugyanaz az Isten, aki mindenekben mindent kimunkál.
[1Kor. 12.7] Kinek-kinek közhaszonra adják a Szellem megnyilvánulását.
[1Kor. 12.8] Egyiknek a Szellem által bölcsesség szavát adják, másnak ismeret beszédét ugyanahhoz a Szellemhez mérten,
[1Kor. 12.9] megint másnak hitet ugyanabban a Szellemben, egy másiknak gyógyulások kegyelemnyilvánulásait egy Szellemben,
[1Kor. 12.10] megint másoknak erőhatásokat, másnak prófétálást, másnak szellemek megítélését, másnak nyelvek nemeit, másnak nyelvek tolmácsolását.
[1Kor. 12.11] De mindezeket egy és ugyanaz a Szellem hatja, szétosztva külön-külön mindenkinek, ahogy akarja.
[1Kor. 12.12] Mert amiképpen egy a test, bár sok tagja van és a test minden tagja, bár sokan vannak, mégis egy test: ekképp a Krisztus is.
[1Kor. 12.13] Mert egy Szellembe meríttettünk be mindannyian, hogy egy testté váljunk, akár zsidók vagyunk, akár hellének, akár rabszolgák, akár szabadok: mindannyiunkat egy Szellem itatott át.
[1Kor. 12.14] A test ugyanis nem egy tag, hanem sok.
[1Kor. 12.15] Ha a láb azt mondaná: Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a testből való. mindemellett is nem a testből való-e?
[1Kor. 12.16] És ha azt mondaná a fül: Mert nem vagyok szem, nem vagyok a testből való. Mindamellett nem a testből való-e?
[1Kor. 12.17] Ha az egész test szem, hol a hallás? Ha az egész hallás, hol a szaglás?
[1Kor. 12.18] Ezzel szemben az Isten helyezte el a tagokat, azoknak minden egyesét a testben úgy, ahogy akarta.
[1Kor. 12.19] Ha mindannyi egy tag volna, hol volna a test?
[1Kor. 12.20] Valósággal sok a tag, de egy a test.
[1Kor. 12.21] A szem nem mondhatja a kéznek: Nincs rád szükségem. De a fej sem a lábaknak: Nincs rátok szükségem.
[1Kor. 12.22] Ellenkezőleg, amely tagokról azt gondolja, hogy erőtlenebbek, azok sokkal szükségesebbek.
[1Kor. 12.23] Azokat a tagokat, amelyeket kevésbé értékeseknek gondolunk, nagyobb becsüléssel vesszük körül, szégyelltebb tagjainknak több illeme van,
[1Kor. 12.24] illendő tagjainknak ilyesmire szüksége nincs. Az Isten úgy szerkesztette össze a testet, hogy a fogyatékosabbnak több tisztességet adott,
[1Kor. 12.25] hogy a testben ne legyenek hasadások, hanem egymásért a tagok gondja ugyanarra irányuljon,
[1Kor. 12.26] úgyhogy ha szenved az egyik tag, minden tag együtt szenvedjen, ha dicsőíttetik egyik tag, minden tag együtt örüljön!
[1Kor. 12.27] Ti a Krisztus teste vagytok, részenként tagjai!
[1Kor. 12.28] Az egyházban az Isten némelyeket először apostolokká, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká rendelt, aztán hatalmaknak, gyógyítások kegyelemnyilvánulásainak közlőivé, segélynyújtókká, kormányzókká, nyelvek nemeinek szólóivá.
[1Kor. 12.29] Vajon mind apostolok-e? Vajon mind próféták-e? Vajon mind tanítók-e? Vajon mind hatalmak közlői-e?
[1Kor. 12.30] Vajon mindnyájuknál vannak-e gyógyulás kegyelemnyilvánulásai? Vajon mind szólnak-e nyelveken? Vajon mind tolmácsolnak-e?
[1Kor. 12.31] Buzgólkodjatok a nagyobb kegyelemnyilvánulásokért.

Reklámok

PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 11.

[1Kor. 11.1] Legyetek az én utánzóim, mint ahogy én a Krisztusé vagyok.
[1Kor. 11.2] Dicsérem nálatok, hogy mindenben rám emlékeztek, s hogy amit nektek átadtam, úgy tartjátok meg, ahogy átadtam.
[1Kor. 11.3] Azt akarom, hogy tudjátok, hogy minden férfinak feje a Krisztus, s minden asszonynak feje a férfi, a Krisztusnak feje pedig az Isten.
[1Kor. 11.4] Megszégyeníti fejét minden férfi, aki úgy imádkozik vagy prófétál, hogy a fején tart valamit.
[1Kor. 11.5] Megszégyeníti fejét minden nő, amikor fedetlen fejjel imádkozik vagy prófétál. Mert egy és ugyanaz, mint egy megnyírt nő.
[1Kor. 11.6] Mert ha nem fedi le fejét a nő, akkor beretváltassa is le haját. Ha pedig éktelen dolog a nőnek, hogy megnyiratkozzék vagy megberetválkozzék, akkor fedje el arcát!
[1Kor. 11.7] Férfi ellenben nem tartozik befedni a fejét, miután ő Istennek képe és dicsősége, a nő meg a férfi dicsősége.
[1Kor. 11.8] Mert nem a férfi van a nőből, hanem a nő a férfiből,
[1Kor. 11.9] mert nem is a férfit teremtették a nőért, hanem a nőt a férfiért.
[1Kor. 11.10] Ezért tartozik a nő viselni a fennhatóság jelét a fején az angyalok miatt.
[1Kor. 11.11] Ettől eltekintve sem nő nincs férfi nélkül, sem férfi nő nélkül az Úrban,
[1Kor. 11.12] mint ahogy tudniillik a nő a férfiból lett, úgy a férfi a nő által lesz, de minden Istenből.
[1Kor. 11.13] Ti magatoktól ítéljétek meg, illik-e a nőnek fedetlenül imádkozni Istenhez.
[1Kor. 11.14] A természet is nem azt tanítja-e nektek, hogy a férfinak gyalázatára válik, hogy hosszú hajat viseljen,
[1Kor. 11.15] a nőnek ellenben dicsősége, ha hosszú hajat ereszt, mert a hosszú haját fátyol gyanánt kapta.
[1Kor. 11.16] Ha pedig valaki úgy vélekedik, hogy szereti a civakodást, nekünk ilyen szokásunk nincs, sem az Isten egyházainak nincsen.
[1Kor. 11.17] Ami a következő rendelkezésemet illeti, nem dicsérem, mivel nem javatokra, hanem károtokra gyűltök össze.
[1Kor. 11.18] Először is úgy hallom, hogy mikor az egyházban összejöttök, hasadások vannak közöttetek, s részben hiszem is.
[1Kor. 11.19] Mert hiszen kell közöttetek szakadásoknak lenniük, hogy a kipróbáltak láthatókká legyenek köztetek.
[1Kor. 11.20] Nos, amikor összejöttök egy helyre, nem az Úr vacsoráját eszitek.
[1Kor. 11.21] Mert mikor esztek, ki-ki a saját vacsoráját veszi elő, s így az egyik éhezik, a másik dőzsöl.
[1Kor. 11.22] Hát nincsenek házaitok arra, hogy egyetek és igyatok? Annyira lenézitek az Isten egyházát s megszégyenítitek azokat, akiknek nincs? Mit mondjak nektek? Dicsérjelek titeket? Ebben nem dicsérlek.
[1Kor. 11.23] Úgy kaptam ugyanis az Úrtól, s azt tovább is adtam nektek, hogy Jézus az Úr azon az éjszakán, melyen elárulták, fogta a kenyeret
[1Kor. 11.24] és miután hálát adott, megtörte azt és így szólt: “Ez az én testem, mely tiértetek van. Ezt cselekedjétek rám emlékezésül!”
[1Kor. 11.25] Hasonlóképpen fogta a poharat is vacsora után, s ezt mondta: “E pohár vérem útján amaz új szövetség, valahányszor csak isztok belőle, ezt tegyétek rólam való megemlékezésül!”
[1Kor. 11.26] Mert valahányszor eszitek ezt a kenyeret és isztok a pohárból, az Úrnak halálát hirdetitek, míg csak el nem jön.
[1Kor. 11.27] Így hát, aki az Úrhoz méltatlanul eszi a kenyeret és iszik a pohárból, vétkezik az Úr testével és vérével szemben.
[1Kor. 11.28] Próbálja meg hát az ember magát, s úgy egyék a kenyérből és igyék a pohárból.
[1Kor. 11.29] Aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a testet, ítéletet eszik és iszik magának.
[1Kor. 11.30] Ezért van sok erőtelen és gyenge köztetek, és elég sokan alusznak is.
[1Kor. 11.31] De ha megítéljük magunkat, nem kerülünk ítélet alá.
[1Kor. 11.32] Ha ítél is az Úr, csak nevelésünkre szolgál, hogy a világgal együtt ne sújtson ránk a kárhoztató ítélet.
[1Kor. 11.33] Így hát testvéreim, ha összejöttök enni, egymást fogadjátok el.
[1Kor. 11.34] Ha valaki éhezik, otthon egyék, hogy ne ítéletre gyűljetek össze. A többi dologban intézkedni fogok, mihelyt odamegyek.

PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 10.

[1Kor. 10.1] Azt akarom ugyanis testvéreim, ne maradjon tudtotokon kívül, hogy bár atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, mindnyájan átmentek a tengeren
[1Kor. 10.2] és a felhő és a tenger útján mindnyájan bemerítkeztek Mózesbe,
[1Kor. 10.3] mindnyájan ugyanazt a szellemi kenyeret ették
[1Kor. 10.4] s mindnyájan ugyanazt a szellemi italt itták, – hiszen ittak az őket követő szellemi kősziklából, mely a Krisztus volt
[1Kor. 10.5] mégis a többségükben nem gyönyörködött az Isten, mindnyájukat leterítették ugyanis a sivatagban.
[1Kor. 10.6] Ezek ugyanis előképekül történtek, hogy mi ne legyünk gonosz dolgok kívánói, ahogy azok is kívánkoztak,
[1Kor. 10.7] se ne legyetek bálványtisztelőkké, mint közülük némelyek. Ahogy megírták: “Leült a nép enni és inni, s felkelt játszani.”
[1Kor. 10.8] Se ne paráználkodjunk, mint közülük némelyek paráználkodtak, s egy napon huszonháromezren hullottak el.
[1Kor. 10.9] Se ne kísértsük az Urat, mint ahogy közülük némelyek megkísértették, s a kígyók miatt pusztultak el.
[1Kor. 10.10] Se ne zúgolódjatok, mint ahogy közülük némelyek zúgolódtak, és a pusztító elveszítette őket. [1Kor. 10.11] De mindezek előképekként estek meg azokkal, ám a mi intésünkre írattak meg, kik a korok végső eseményeinek megyünk eléje.
[1Kor. 10.12] Úgyhogy aki azt véli, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!
[1Kor. 10.13] Csak emberi kísértés fogott elő titeket. Ám hű az Isten, aki nem engedi, hogy azon felül érjen titeket kísértés, amit elviselhettek, sőt a kísértéssel együtt a kijutást (kimenekedést) is megadja, úgyhogy a kísértést elviselhetitek.
[1Kor. 10.14] Éppen ezért szeretteim, meneküljetek a bálványimádástól!
[1Kor. 10.15] Mint okosokhoz szólok hozzátok, ítéljétek meg ti, amit mondok:
[1Kor. 10.16] Az áldás pohara, melyet megáldunk, nem a Krisztus vérének közössége-e, a kenyér, melyet megtörünk, nem a Krisztus testének közössége-e?
[1Kor. 10.17] Mert egy kenyér van, egy test vagyunk sokan. Hiszen mindnyájan egy kenyérből részesedünk.
[1Kor. 10.18] Nézzétek meg a hús szerint való Izráelt. Ugye, hogy azok, akik az áldozatokat eszik, közösségben vannak az áldozati oltárral?
[1Kor. 10.19] Mit mondok ezzel? Hogy a bálványáldozat valami erővel bír?
[1Kor. 10.20] Ellenkezőleg, hogy amit áldoznak, ördögöknek és nem az Istennek áldozzák. Nem akarom, hogy ördögökkel legyetek közösségben.
[1Kor. 10.21] Nem ihattok egyszerre az Úrnak poharából és ördögök poharából. Nem részesedhettek egyszerre az Úr asztaláról és ördögök asztaláról.
[1Kor. 10.22] Vagy felharagítsuk az Urat? Vajon erősebbek vagyunk, mint ő?
[1Kor. 10.23] Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.
[1Kor. 10.24] Senki se keresse a magáét, hanem a másét.
[1Kor. 10.25] Megehettek mindent, amit a mészárszékben árulnak, s egyáltalán ne nyomozzatok semmi után a lelkiismeretért.
[1Kor. 10.26] Mert az Úré a föld és annak teljessége.
[1Kor. 10.27] Ha a hitetlenek közül valaki meghív titeket, és el akartok menni, megehettek mindent, amit előtökbe raknak, s a lelkiismeret miatt semmi után ne nyomozzatok.
[1Kor. 10.28] Ám ha valaki ezt mondja nektek: Ez bálványnak szentelt áldozat, ne egyetek a miatt, aki az intést adta, és a lelkiismeret miatt.
[1Kor. 10.29] Lelkiismeretet mondok, de nem a saját lelkiismeretemről szólok, hanem a másikéról. Az én szabadságomat miért ítélje el a másik lelkiismerete?
[1Kor. 10.30] Ha én kegyelemben részesedem, miért káromoljanak engem azért, amiért én hálát adok?
[1Kor. 10.31] Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére cselekedjetek.
[1Kor. 10.32] Olyanok legyetek, akiken sem zsidók, sem hellének, sem az Isten egyháza nem botlanak meg.
[1Kor. 10.33] Mint ahogy én is mindenben mindenkinek tetszését keresem, nem keresve a magam hasznát, hanem a sokakét, hogy megmeneküljenek.

PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 9.

[1Kor. 9.1] Nem vagyok én szabad? Nem vagyok apostol? Nem láttam-e Urunkat, Jézust? Vajon nem az én munkám vagytok-e ti az Úrban?
[1Kor. 9.2] Ha másoknak nem vagyok apostol, nektek bizonyára az vagyok. Mert az én apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban.
[1Kor. 9.3] Azokkal szemben, akik vizsgálgatnak engem, védekezésem ez:
[1Kor. 9.4] Nincs jogunk arra, hogy együnk és igyunk?
[1Kor. 9.5] Nincs jogunk arra, hogy egy testvért feleségként magunkkal hordozzunk, mint ahogy a többi apostol, az Úrnak testvérei és Kéfás teszik?
[1Kor. 9.6] Csak nekem és Barnabásnak nincs jogunk arra, hogy ne dolgozzunk?
[1Kor. 9.7] Ki katonáskodik bármikor is a maga zsoldján? Ki ültet szőlőt, hogy ne ennék annak gyümölcséből? Ki terelget nyájat, hogy ne ennék a nyájnak tejéből?
[1Kor. 9.8] Vajon csak emberi módon mondom ezeket? Vagy a törvény is nem ezt mondja-e?
[1Kor. 9.9] Mózes törvényében ugyanis írva áll: “Ne kösd be a nyomtató ökör száját!” Vajon csak az ökrökre van az Istennek gondja?
[1Kor. 9.10] Vagy talán értünk egyetemlegesen szól? Hiszen értünk írták meg, hogy a szántóvetőnek reménységgel kell szántania, és a cséplő a részesedés reményében csépel.
[1Kor. 9.11] Ha mi nektek szellemieket vetettünk, nagy dolog, ha hús világához tartozókat készülünk aratni?
[1Kor. 9.12] Ha mások részesednek abban a jogban, hogy a tiéteken rendelkezzenek, nem több-e a mi jogunk hozzá? Ha másoknak joguk van, hogy részesedjenek a tiétekben, nincs-e inkább nekünk? De nem éltünk ezzel a jogunkkal, hanem mindent tűrünk, csakhogy a Krisztus evangéliumának ne vessünk akadályt.
[1Kor. 9.13] Nem tudjátok, hogy akik a szent dolgokkal munkálkodnak, a szentélyből származókból esznek? Hogy akik az oltár mellett foglalatoskodnak, az oltárról részt kapnak?
[1Kor. 9.14] Így rendelte az Úr is az örömhír hirdetőinek, hogy az örömhírből éljenek.
[1Kor. 9.15] Én azonban ezek közül eggyel sem éltem. Nem azért írtam ezekről, hogy velem is így történjék, mert jobb meghalnom, minthogy a dicsekvésemet valaki üressé tegye.
[1Kor. 9.16] Azzal, hogy az örömhírt hirdetem, nem dicsekedhetem, mert kényszer ül rajtam, hisz jaj nekem, ha nem fogom az örömhírt szólni.
[1Kor. 9.17] Ha ugyanis önként teszem, jutalmam van érte, ha önkéntelenül, sáfársággal bíztak meg.
[1Kor. 9.18] De hát mi a jutalmam? Hogy mikor az örömhírt hirdetem, ingyenessé tehetem az örömhírt, hogy nem használom azt a jogomat, melyet az örömhír ad.
[1Kor. 9.19] Szabad lévén ugyanis mindenektől, magamat mindenek rabszolgájává tettem, hogy a lehető legtöbbet megnyerjem.
[1Kor. 9.20] Zsidóknak tudniillik olyan lettem, mint zsidó, hogy a zsidókat megnyerjem, törvény alatt valóknak, mintha törvény alatt lévő volnék, pedig nem vagyok törvény alatt, hogy a törvény alatt lévőket megnyerhessem,
[1Kor. 9.21] a törvénynélkülieknek, mintha törvénynélküli volnék, pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem a Krisztus törvényében vagyok, hogy a törvénynélkülieket megnyerjem.
[1Kor. 9.22] Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy az erőtleneket megnyerjem, mindenkinek mindenné lettem, hogy minden módon megmentsek némelyeket.
[1Kor. 9.23] Mindent megteszek az örömüzenetért, hogy annak részestársává legyek.
[1Kor. 9.24] Nem tudjátok, hogy akik a pályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a babért? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!
[1Kor. 9.25] Mindenki, aki versenyez, mindenben megtartóztatja magát, amazok, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi hogy romolhatatlant.
[1Kor. 9.26] Én mindenesetre úgy futok, hogy nem bizonytalanra, úgy öklözöm, mint aki nem levegőbe csapdos.
[1Kor. 9.27] Sőt állütést adok a testemnek, és rabszolgává teszem azt, hogy amíg másokat versenybe hívok, én magam olyanná ne váljak, aki nem állja ki a próbát.

2010. május 27. B év, évközi idő, 8. hét, csütörtök (Canterbury Szent Ágoston püspök) A nap liturgikus színe: zöld

Jézus a jerikói vaknak nemcsak a testi, hanem a lelki vakságát is meggyógyította. Kérjük Jézust, óvjon meg minket a lelki vakságtól.

1Pét 2, 2-5.9-12
Lássák jótetteiteket és magasztalják az Istent

Mk 10, 46-52
Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!

Jézus egész élete imádság és hálaadás az Atyának. Állandó párbeszédet folytat az Atyával. Ezt a kapcsolatot a tökéletes szeretet járja át. Mindig Istenre hallgat, és Isten is meghallgatja Őt. Mindent megtesz, amit az Atya kíván tőle, ezt bizonyítja engedelmessége a kereszthalálig. Bennünk van-e az ilyen tökéletes Jézusi szeretet?

Az Anyaszentegyház előkészít bennünket a húsvéti ünnepkör beteljesedésére, Jézus mennybemenetelére és a Szentlélek eljövetelére. Így mindannyian a természetfölötti remény állapotában igazi keresztények módjára tudunk élni. Kérjük testvéreim a mennyei Atyát, hogy kegyelmével űzzön el szívünkből minden félelmet és nyugtalanságot, és adja meg az igazi krisztusi békét.

CANTERBURY SZENT ÁGOSTON
Május 27.
+604(?) május 26.
Nagy Szent Gergely pápa 596-ban a római szerzetest, Ágostont küldte el negyven társával, hogy hirdessék az evangéliumot Délkelet-Angliában a kenti népnek. Kent királyságát abban az időben Ethelbert kormányozta, akit Dél-Anglia többi királya elismert fölöttesének. Ethelbert néhány évvel korábban feleségül vette Berta frank hercegnőt, Párizsi Charibert király leányát. Berta magával hozott Kentbe egy Liudhard nevű frank püspököt, aki Canterburyn kívül egy római templomot magánkápolnaként használt. Arról azonban nincs tudomásunk, hogy akár a püspök, akár a királyné megkísérelte volna Ethelbertnek vagy népének megtérítését.
Róma angliai missziójának kezdetei homályba vesznek. Béda Anglia egyháztörténete című műve az egyetlen forrásunk. Ebben elbeszéli, hogy Gergely Rómában angol rabszolgákat látott, és ettől fogva dédelgette azt a vágyat, hogy Angliában is hirdessék az evangéliumot. De semmi sem történt ebben az irányban mindaddig, amíg 590-ben ő maga nem lett a pápa. Világos, hogy a kezdeményezés Gergelytől eredt, és a vezető, akit ehhez a vállalkozáshoz kiválasztott, saját kolostorának a priorja volt.
596 tavaszán Ágoston társaival tengeri úton indult Galliába. Mivel a vállalkozást túl veszélyesnek látták, a partraszállás után társai vissza akartak fordulni, s erről levelet is küldtek a pápának. Gergely azonban nem engedett kérésüknek. Buzdította őket, hogy az egyszer már megkezdett vállalkozást ne adják föl, és megparancsolta nekik, hogy engedelmeskedjenek Ágostonnak, akit apátjukká tett. Ezenkívül levelet írt Gallia püspökeinek, Austrasia és Burgundia uralkodóinak, és kérte őket, hogy legyenek a misszionáriusok segítségére, adjanak melléjük papokat tolmácsul. Ágoston erősen kézben tartotta a vezetést. Még franciaországi útjuk közben püspökké szentelték. 597 kezdetén társaival partra szállt Thanet szigetén, Kent keleti partja előtt.
Ethelbert Thanet szigetén fogadta a misszionáriusokat. Az első találkozás kedvezően sikerült. Ágoston beszéde jó benyomást tett a királyra: engedélyt adott a térítőknek, hogy tanítsanak. Canterburyben maga jelölt ki számukra szállást, és megígérte, hogy gondoskodik ellátásukról. Hamarosan megtörténtek az első megtérések. Még 597 pünkösdje előtt maga a király is megkeresztelkedett, de nem akarta, amint Béda mondja, alattvalóit kényszeríteni, hogy példáját kövessék, mert megtanulta, hogy a keresztény hitet szabadon kell elfogadni. Megtérése és Ágoston apát meggyőző ereje mégis elérte, hogy karácsonykor tízezer megtérőt keresztelhettek meg.
Ágoston két társát, Lőrincet és Pétert Rómába küldte, hogy tájékoztassák a pápát a misszió sikeréről, egyben tanácsot kért különféle problémákkal kapcsolatban.
A követek csak 601-ben tértek vissza, egy csapat újabb misszionárius kíséretében, s meghozták Ágoston számára az érseki palliumot.
Hoztak ezenkívül istentiszteleti edényeket, eszközöket és ruhákat, templomfelszereléshez szükséges egyéb tárgyakat, apostol- és vértanú- ereklyéket és számos könyvet. És alapos választ hoztak Ágoston kérdéseire, aki azt a megbízatást kapta, hogy papjaival és klerikusaival éljen közös életet, szerzetesei számára azonban alapítson külön kolostort. Továbbá a gall és a római egyház szokásai alapján saját liturgiát kellett összeállítania, úgy, ahogyan a legcélszerűbbnek látja. Azzal is megbízta a pápa, hogy szükség szerint még tizenkét püspököt szenteljen, egy püspököt pedig küldjön Yorkba, a Northumbria-királyságba, aki engedélyt kapott, hogy a maga részéről is további tizenkét püspököt szenteljen.
A pápának ezek az átfogó tervei természetesen teljesen távol jártak a realitástól. Azt mutatják, hogy a pápának nem volt áttekintése az angliai helyzetről. Az első misszionáriusok csak egy generációval Ágoston halála után léphettek Northumbria földjére. A következő évek folyamán Ágoston Rochesterben állított föl püspökséget és Justust tette püspökévé, aztán egy harmadikat Londonban, ennek Mellitus lett a püspöke. Számára Ethelbert király templomot építtetett Szent Pál apostol tiszteletére. Canterbury mellett emeltetett Ágoston egy Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt kolostort. A városban saját székesegyháza mellett iskolát alapított jövendő papságának kiképzésére.
Ezekben az években szenvedte el egyetlen súlyos kudarcát. A pápa egész Angliára kiterjesztette Ágoston joghatóságát, ugyanakkor megbízta, hogy ennek megfelelően vegye gondjaiba a római időkből maradt brit keresztényeket. Ezek az angolok, szászok és jütök inváziója óta az egyház többi részétől elkülönülve éltek a nyugati országrészekben. Ágoston őket is meg akarta nyerni a missziós munkára. Ethelbert király segítségével konferenciát szervezett a brit püspökök és tanult emberek egy csoportjával, és előadta nekik elgondolásait. Gondolkodási időt kértek. A legközelebbi összejövetel alkalmával azonban nem fogadták el Ágoston indítványát, hogy vegyék át a húsvét idejének római számításmódját és a keresztelésnek az egész egyházban használatos rítusát. Azt is visszautasították, hogy bármi módon részt vegyenek Anglia misszionálásában. Ezzel kitűnő alkalom maradt kihasználatlanul. A brit egyház tovább élt a maga elszigeteltségében. Ennek oka nyilvánvalóan a büszkeségük volt. Emellett a brit keresztények bizalmatlanok is voltak Ágostonnal szemben, hiszen ellenségeik, hódítóik között tevékenykedett.
Ez az eset, amelyet Béda közléséből ismerünk, számos angol történész ítéletalkotását meghatározta. Kevés kivétellel csak jelentéktelen érdemet tulajdonítanak Ágostonnak Anglia megtérítésében. Pedig, ha közelebbről megvizsgáljuk, figyelemre méltó teljesítmény volt, amit végbevitt. Mire meghalt — valószínűleg 604-ben –, megtérítette Kent királyát és népéből több ezer embert, alapított három püspökséget és legalább egy kolostort. Létesített egy iskolát, amely néhány éven belül bennszülött püspököket és papokat képzett az új egyháznak. Természetesen helyes az az állítás, hogy Ágoston nem térítette meg Angliát. Ahhoz ugyanis legalább egy évszázad munkája kellett. Az ő missziója Kent udvarára és királyságára terjedt ki, ahol tartós sikereket mondhat magáénak. Béda egyháztörténetében van egy jellemző hely, amelyben arról tudósít, hogy milyen volt az egyház helyzete Canterburyben az Ágoston halálát követő években. Béda leírja, hogy Lőrinc, Ágoston utóda, amikor Canterburybe jött, látta, hogy ennek az egyháznak az alapjai a legjobb állapotban vannak”. Pál apostolhoz hasonlóan Ágoston ültetett ott, ahol másoknak kellett aratniok. Az ő feladata az volt, hogy lerakja az Egyház alapjait Angliában. Béda szavai tanúsítják: valóban méltó arra, hogy az angol nép apostolának nevezzük.
8. századi kéziratok tanúsága szerint 604. vagy 605. május 26-án temették el. Ünnepét 1882-ben vették föl a római naptárba, május 28- ra, 1969-ben áthelyezték május 27-re.

Béda elmondja, milyen esemény adta az alkalmat a római bencések missziójának elindulásához:
Gergely, még mielőtt pápa lett, a római piacon szőke, kék szemű rabszolgákat látott. Kérdésére megtudta, hogy angolok. Erre, a nevükre célozva, kijelentette: ,,Igazán? Angyalokká kell lenniük!”
Amikor Ágoston kísérőivel Kent földjére lépett, találkozót kért a királlyal és a törzsfőnökökkel. Attól félve, hogy az idegenek varázslattal elbűvölhetik őket, Ethelbert nyílt erdei tisztást jelölt ki találkozóhelyül. Kísérete tagjai között állva fogadta a szerzeteseket, akik körmenetben, litániát énekelve foglalták el helyüket. Ágoston megtartotta első beszédét, és annak hatása nem maradt el.
Később is, amikor Ágoston már érseke volt az óriási, csak félig- meddig megtért egyházmegyének, egész természetességgel magára vállalta a misszionáriusok fáradozásait. Gyalog vándorolt vidékről vidékre, minden nap más hallgatóságot gyűjtve maga mellé. Éjszakánként gyakran csak az erdők fái alatt talált menedéket. Beszédével nem mindig volt képes a kardhoz szokott férfiakat Krisztus követésére megnyerni.
Nagy reményekkel várta azt a napot, amikor papok s püspökök jöttek Walesből. A brit törzsektől jöttek, amelyek már évszázadok óta keresztények voltak, a bevándorolt angolszászok azonban legyőzték és visszaszorították őket. Ágoston szerette volna megnyerni őket. Egy hatalmas tölgy alatt gyűltek össze, amelyet még sokkal később is Ágoston tölgyének hívtak. Nyomatékosan kérte hittestvéreit, hagyjanak föl különleges szokásaikkal és lépjenek vele szövetségre az evangélium hirdetésére. De ők bizalmatlanok maradtak, és elutasították az ajánlatot. Még amikor Ágoston csodát tett előttük — egy vaknak visszaadta látását –, abban sem ismerték föl Isten hívását. Az angolszászok elleni gyűlöletük erősebbnek bizonyult, mint a hitük.

Istenünk, ki Szent Ágoston püspököd igehirdetése révén vezetted Britannia népét az evangélium világosságára, kérünk, add, hogy apostoli munkájának gyümölcsei maradandók legyenek Egyházadban!

1Pét 2,2-5.9-12

Mint a most született kisdedek, hamisítatlan szellemi tej után vágyakozzatok, hogy általa növekedjetek az üdvösségre, miután megízleltétek, milyen édes az Úr [Zsolt 34,9]. Járuljatok hozzá, mint élő kőhöz, akit az emberek elvetettek ugyan, de Isten kiválasztott és megtisztelt [Iz 28,16G]. Ti is, mint élő kövek, épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, hogy hirdessétek annak erényeit [Kiv 19,5kG; Iz 43,20k], aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára, akik egykor ,,nem nép” voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik számára azelőtt nem volt irgalom, most pedig irgalmat nyertetek [Óz 1,6.9; 2,3]. Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és zarándokokat, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. Tanúsítsatok jó magatartást a pogányok között, hogy éppen abban, amiben mint gonosztevőket megrágalmaznak, a jócselekedetek láttán, dicsőítsék Istent a látogatás napján.
Mk 10,46-52

Ezután megérkeztek Jerikóba. Amikor kiment Jerikóból tanítványaival és a nagy sokasággal, a vak Bartímeus, Tímeus fia az útfélen ült és kéregetett. Amint meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, elkezdett kiáltozni: ,,Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Sokan leintették őt, hogy hallgasson. Ő azonban annál jobban kiáltozott: ,,Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Jézus megállt és megparancsolta, hogy hívják őt eléje. Erre odahívták a vakot, ezekkel a szavakkal: ,,Bízzál! Kelj föl, hív téged!” Mire az ledobta a felső ruháját, felugrott és odament hozzá. Jézus megszólította és megkérdezte: ,,Mit akarsz, mit cselekedjek neked?” A vak azt felelte neki: ,,Mester! Hogy lássak!” Jézus erre azt mondta neki: ,,Menj, a hited meggyógyított téged.” Erre azonnal látni kezdett, és követte őt az úton.

2010. május 27., csütörtök Lelkünk vezetője

A Szentlélek az emberi lélek vezetője; Nélküle semmire sem képes. Amikor egy lelket birtokba vesz a Szentlélek, az olyan lesz, mint a szőlőszem: amikor kipréselik, édes must folyik ki belőle. A Szentlélek nélküli lélek viszont olyan, mint a kavics, amelyből semmit sem lehet kifacsarni.

Akiket a Szentlélek vezet, azok helyesen gondolkodnak. Ezért van az, hogy sok tudatlan messze többet tud a tanult embereknél.

Egy kereszténynek, ha valóban a Szentlélek vezeti, nem esik nehezére, hogy lemondjon az evilági javakról azért, hogy sietve a mennyei kincsek keresésére induljon. Képes különbséget tenni. A Szentlélektől vezetett emberek számára semminek látszik a világ, a világ számára pedig Isten látszik semminek.

Vianney Szent János

2010. május 27. – Csütörtök

Abban az idoben: Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor
tanítványainak és a nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak
koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti
Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: “Jézus, Dávid fia, könyörülj
rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de o annál hangosabban
kiáltotta: “Dávid fia, könyörülj rajtam!
Jézus megállt, és így szólt: “Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak:
“Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament
Jézushoz. Jézus megkérdezte: “Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt
Felelte: “Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: “Menj, a hited
megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte ot az
úton.
Mk 10,46-52

Elmélkedés:

A vak Bartimeusnak akadályokat kell legyoznie ahhoz, hogy
meggyógyulhasson. Emberek akarják elcsendesíteni, pedig az o számára a
hangoskodás az egyetlen lehetoség, hogy felhívja magára Jézus figyelmét. S
nagy zajban Jézus meghallja ot, odafigyel rá, s magához szólítja. Akik
korábban csitították, most lelkes segítoi, bátorítói lettek. A vak eléri
célját, Jézushoz járulhat, aki meggyógyítja ot, visszaadja szemevilágát. A
gyógyulás következménye az lesz, hogy követni kezdi azt, aki vele csodát
tett. Isten adományai indítsanak minket Jézus követésére!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, szeretettel valósítsd meg ránk vonatkozó akaratodat azáltal,
hogy mindennap irgalmas karjaidba veszel minket. Irgalmad nélkül
elvesznénk és elveszítenénk legnagyobb ajándékodat, az örök életet.