Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

június 6, 2010 havi archívum

PÁL MÁSODIK LEVELE A TESSZALONIKAIAKHOZ 3. RÉSZ

[2Tess. 3.1] Egyebekben imádkozzatok értünk testvérek, hogy az Úr igéje fusson és megdicsőüljön, mint nálatok is
[2Tess. 3.2] és hogy a helytelen és rossz emberek közül kiragadjon bennünket az Úr, mert nem mindenkié a hit.
[2Tess. 3.3] Hű az Úr, aki titeket meg fog szilárdítani és a rossztól megőriz.
[2Tess. 3.4] Rátok nézve az Úrból azt a bizalmat merítettük, hogy amit parancsolunk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni.
[2Tess. 3.5] Az Úr pedig egyengetni fogja szíveteket Isten szeretésére és a Krisztus mellett való állhatatosságra.
[2Tess. 3.6] Az Úrnak, a Krisztus Jézusnak nevében megparancsoljuk nektek testvérek, hogy vonuljatok vissza minden olyan testvértől, aki rendetlenül jár, nem az átadott tanítás szerint, melyet tőlünk kaptatok.
[2Tess. 3.7] Hiszen ti magatok tudjátok, hogy hogyan kell utánoznotok bennünket, mert mi nem voltunk rendetlenek köztetek,
[2Tess. 3.8] sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem éjjel-nappal fáradva, vesződve dolgoztunk, hogy közületek valakit meg ne terheljünk.
[2Tess. 3.9] Nem mintha nem volna jogunk rá, hanem, hogy példaképül állítsuk magunkat, hogy utánozzatok minket.
[2Tess. 3.10] Mikor nálatok voltunk, akkor is azt parancsoltuk néktek, hogyha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.
[2Tess. 3.11] Halljuk ugyanis, hogy közületek némelyek rendetlenül járnak, semmit sem dolgoznak, hanem mások bajával bíbelődnek.
[2Tess. 3.12] Az ilyeneknek az Úrban, a Krisztus Jézusban parancsoljuk és rimánkodunk is, hogy csendességben dolgozva a maguk kenyerét egyék.
[2Tess. 3.13] Ti pedig testvérek, ne legyetek hanyagok a nemesen cselekvésben.
[2Tess. 3.14] Ha pedig valaki nem hallgat levélben írt szavunkra, azt jelöljétek meg, ne keveredjetek össze vele, hogy megszégyenüljön.
[2Tess. 3.15] De ne tekintsétek ellenségnek, hanem testvérként intsétek.
[2Tess. 3.16] Maga pedig a békesség Ura adja meg nektek a békességet minden időben, minden módon. Az Úr legyen mindnyájatokkal.
[2Tess. 3.17] A köszöntés a saját kezemmel a Páléval. Ez a jel minden levélen, így írok.
[2Tess. 3.18] Urunknak a Krisztus Jézusnak kegyelme legyen mindnyájatokkal.

PÁL MÁSODIK LEVELE A TESSZALONIKAIAKHOZ 2. RÉSZ

[2Tess. 2.1] Az Úrnak, a Krisztus Jézusnak megjelenésére és a mi hozzá történő összegyűjtetésünkre kérünk titeket testvéreink,
[2Tess. 2.2] hogy eszeteket elvetve meg ne ingasson, és meg ne riasszon titeket olyan hamar se szellem, se beszéd, se állítólag tőlünk érkező levél, mint hogyha beállt volna már az Úrnak napja.
[2Tess. 2.3] Senki semmi módon tévútra ne csaljon benneteket. Mert nem jön el addig az Úrnak napja, amíg előzőleg el nem jön az elpártolás, és le nem lepleződik a törvénytiprás embere, a veszedelem fia,
[2Tess. 2.4] aki ellene lesz mindennek, amit Istennek neveznek vagy istentisztelet tárgya, s azok fölé emelkedik annyira, hogy beül az Isten templomába, és Istenként kelleti magát.
[2Tess. 2.5] Nem emlékeztek rá, hogy még nálatok létemkor megmondtam ezeket néktek?
[2Tess. 2.6] Azt, ami most is lefogva tartja még, hogy csak a maga idejében lepleződjék le, ismeritek,
[2Tess. 2.7] mert a törvényrontás titka már működésben van, de le nem lepleződhet, amíg az útból el nem hárítják azt, aki lefogva tartja.
[2Tess. 2.8] Akkor aztán le fog lepleződni a törvényrontó, akit az Úr Jézus szája lehelletével megemészt majd s megérkezésének láthatóvá válásával hatástalanná fog tenni.
[2Tess. 2.9] A törvénytipró megérkezése a sátán munkája következményeképpen a hazugság teljes hatalmával, jeleivel és csodáival fog végbemenni,
[2Tess. 2.10] az igazságtalanság mindenféle csalásával azokon, akik elvesznek annak fejében, hogy nem fogadták be az igazság szeretetét arra, hogy megmeneküljenek.
[2Tess. 2.11] Éppen ezért küldi rájuk Isten a tévelyítés munkáját, hogy a hazugságnak higgyenek,
[2Tess. 2.12] hogy ítélet alá essenek mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem az igazságtalanságban gyönyörködtek.
[2Tess. 2.13] Tartozunk Istennek mindenkor hálát adni értetek, testvéreink, kiket az Úr szeret, hogy Isten zsengéül választott el titeket arra, hogy a Szellem megszentelése és az igazság hite által megmentsen
[2Tess. 2.14] s erre a mi örömüzenetünkön keresztül el is hívott titeket, hogy Urunknak a Krisztus Jézusnak dicsőségére megtartassatok.
[2Tess. 2.15] Következőleg álljatok meg testvéreink és kapaszkodjatok bele azokba a nektek átadott tanításokba, melyeket akár beszédünkön át, akár levelünkön keresztül tanultatok.
[2Tess. 2.16] Maga Urunk, a Krisztus Jézus és Atyánk az Isten, aki bennünket megszeretett és nekünk kegyelmében örök bátorítást és jó reménységet adott,
[2Tess. 2.17] fogja felbátorítani szíveteket és minden jó munkában, és szóban megszilárdítja.

PÁL MÁSODIK LEVELE A TESSZALONIKAIAKHOZ I. RÉSZ

[2Tess. 1.1] Pál, Szilvánusz és Timóteusz írják e levelet Istenben, Atyánkban és az Úrban, a Krisztus Jézusban a tesszalonikabeliek eklézsiájának.
[2Tess. 1.2] Kegyelem és békesség nektek Istentől, az Atyától és az Úrtól, a Krisztus Jézustól.
[2Tess. 1.3] Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek értetek testvéreim, mint ahogy méltó is ezt tennünk, mert hitetek olyan nagyon növekszik, s egymás iránt való szeretetetek mindegyikőtökben annyira sokasodik,
[2Tess. 1.4] hogy az Isten eklézsiáiban mi magunk dicsekszünk veletek, azért, mivel mindenféle üldöztetésetek és szorongattatásotok között, melyeket viselnetek kell, megmarad állhatatosságotok és hitetek,
[2Tess. 1.5] Isten igazságos ítéletének bizonyságául, amikor királyságra méltatott titeket az Isten és érte szenvedtetek is.
[2Tess. 1.6] Hát ugyan nem igazságos az Isten, amikor azoknak, akik titeket szorongatnak, szorongattatással fizet,
[2Tess. 1.7] nektek pedig a szorongatottaknak, velünk együtt, enyhüléssel, akkor, amikor majd Jézus, az Úr hatalmas angyalaival a mennyből jövet lelepleződik
[2Tess. 1.8] lángoló tűzben. Akkor majd megtorlást fog gyakorolni azokon, akik Istent nem ismernek és Urunk, a Krisztus Jézus örömüzenetének nem engedelmeskednek.
[2Tess. 1.9] Ezek örök veszedelemmel fognak lakolni, mellyel az Úr orcája és dicsőséges ereje fogja őket igazságos ítéletképpen sújtani
[2Tess. 1.10] ama napon, melyen eljön, hogy szentjeiben megdicsőüljön, és mindazokban csodálat tárgya legyen, akik benne hittek. Mert a mi nektek tett tanúságtételünk hitelre talált.
[2Tess. 1.11] Erre gondolva imádkozunk mindenkor értetek, hogy Istenünk az elhívásra méltókká tegyen titeket, és hatalmával betöltsön titeket a jónak teljes gyönyörűségével és a hit munkájával,
[2Tess. 1.12] hogy Urunknak, Jézusnak neve ily módon bennetek megdicsőüljön, ti is őbenne, úgy ahogy ez a mi Istenünk és az Úr, a Krisztus Jézus kegyelmének megfelel.

PÁL ELSŐ LEVELE A TESSZALONIKAIAKHOZ 5. RÉSZ

[1Tess. 5.1] Az időtartamok és időpontok felől pedig nem szükséges nektek írnunk, testvéreink,
[1Tess. 5.2] hiszen magatok pontosan tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint tolvaj szokott éjjel,
[1Tess. 5.3] olyankor, amikor azt beszélik majd: Békesség, biztonság! – hirtelen tör rájuk a veszedelem, mint ahogy fájdalom tör a terhes asszonyra, s nem menekülhetnek.
[1Tess. 5.4] Ti azonban testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap úgy kapjon el titeket, mint egy tolvaj,
[1Tess. 5.5] mert ti mindannyian világosság fiai vagytok és nappalnak fiai. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.
[1Tess. 5.6] Következőleg, ne szunnyadjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok.
[1Tess. 5.7] Mert akik szunnyadnak, azok éjjel szunnyadnak, és akik részegek, éjjel részegeskednek,
[1Tess. 5.8] mi ellenben nappal fiai vagyunk, józanok legyünk, miután felöltöttük a hit és szeretet páncélját s a megmenekülés sisakját,
[1Tess. 5.9] mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem a mi Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül a menekülésen át megtartásra.
[1Tess. 5.10] Ő meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár szunnyadunk, vele együtt éljünk.
[1Tess. 5.11] Azért bátorítsátok egymást és építse egyik a másikat, amint cselekszitek is.
[1Tess. 5.12] Kérünk titeket testvéreim, ismerjétek el azokat, akik fáradnak köztetek, akik elöljáróitok az Úrban és intenek titeket.
[1Tess. 5.13] Vegyétek körül őket munkájukért túláradó szeretettel. Legyetek egymással békességben.
[1Tess. 5.14] Kérve kérünk titeket, testvéreim, intsétek a rendetleneket! Vigasztaljátok a kislelkűeket! Oltalmazzátok az erőtleneket! Legyetek hosszútűrők mindenkivel szemben.
[1Tess. 5.15] Vigyázzatok, hogy valaki gonoszért gonosszal ne fizessen, hanem mindenkor a jóra törekedjetek egymás iránt és mindenki iránt.
[1Tess. 5.16] Mindenkor örüljetek.
[1Tess. 5.17] Szakadatlanul imádkozzatok!
[1Tess. 5.18] Mindenben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban rátok vonatkozóan.
[1Tess. 5.19] A szellemet ki ne oltsátok!
[1Tess. 5.20] A prófétálásokat meg ne vessétek!
[1Tess. 5.21] Mindent megpróbáljatok, ami nemes, megtartsátok!
[1Tess. 5.22] A rossznak még látszatától is tartózkodjatok!
[1Tess. 5.23] Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől, egész valótok, szellemetek, lelketek és testetek feddhetetlenül őriztessék meg Urunknak, a Krisztus Jézusnak megjelenésére (megérkezésére).
[1Tess. 5.24] Hű az, aki hív titeket. Ő meg is fogja ezt tenni.
[1Tess. 5.25] Testvéreim, imádkozzatok értünk!
[1Tess. 5.26] Köszöntsétek a testvéreket mind szent csókkal.
[1Tess. 5.27] Kényszerítlek titeket az Úrra, hogy ezt a levelet az összes testvéreknek olvassátok fel.
[1Tess. 5.28] A mi Urunknak, a Krisztus Jézusnak kegyelme veletek.

2010. június 6. C év, évközi idő, Úrnapja Krisztus szent teste és vére (Magdeburgi Szent Norbert) A nap liturgikus színe: fehér

A közöttünk maradt, a lelkünket tápláló Jézust ünnepeljük a mai napon, Aki ételül és italul kínálja magát nekünk. Ez a táplálék segít, hogy végigjárva életünk útját Isten Országába jussunk. Tiszta lélekkel akarunk találkozni Jézussal.

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Úrnapja, vagyis Jézus szent testének és vérének ünnepe van. Az Oltáriszentséget művészien megformált szövegek magasztalják, amelyeket Aquinói Szent Tamás egyháztanító szerzett 1264-ben. Az Úr testéhez csak megtisztult lélekkel közelíthetünk. Ezért tartunk bűnbánatot a Szentmise kezdetén.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentmise két táplálékot nyújt lelkünknek: Isten szavát és Krisztus testét. Isten kegyelme által megvilágosított értelemmel hallgassuk a szentírási szakaszokban megjelenő isteni Igét.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentmisében nemcsak emlékezünk az utolsó vacsorára. Jézus szent teste most is valóságosan megjelenik az oltáron. Jézus jelenbe hozza keresztáldozatát. Szent testét eledelül kínálja híveinek.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Vegyétek és egyetek ebből mindnyájan. Az Úr szava ez, melyet alapításkor mondott. Amint a megőrletett búzaszemek egyesülnek az ostyában, mi is egyek vagyunk Krisztus testének vételében. Békesség és öröm lakik bennünk.

MIT JELENT AZ ÚRNAPJA?

Az ünnep teljes neve: Az Úr Testének és Vérének ünnepe. Az egyházi évben – a Húsvéti időt lezáró – Pünkösdvasárnap után két héttel tartjuk. Az ünnep eredete a XII. századi eukarisztia-kultusszal áll kapcsolatban. Jézus eukarisztikus jelenlétét hangsúlyozza. A szentmisében az “átváltoztatástól” kezdve Jézus teste és vére jelen van a kenyér és a bor “színében”. Ez a jelenlét megmarad, ezért őrizzük a Szentostyát a Tabernákulumban, és az örökmécs jelzi, hogy itt van Jézus velünk. Az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusnak térdhajtással adunk tiszteletet.

Az utolsó vacsorán maga Jézus mondta: “Ez az én testem, mely értetek adatik. (?) Ez a kehely az új szövetség az én véremben?” (Lk 22,19). Jézusnak több jelenléti módja is van az Eukarisztián kívül, melyek szintén valóságos, reális jelenlétek. Jelen van Igéjében, az apostolok utódaiban, a nevében összegyűlt közösségben, embertársainkban, stb. Az Oltáriszentségben való

jelenlét azonban kiemelkedik ezek közül: Az Eukarisztia szentségében igazán, valóságosan és lényegileg jelen van a mi Urunk, Jézus Krisztus lelkével és istenségével együtt az ő teste és vére, következésképpen az egész Krisztus. Ez a jelenlét a szentmisében jön létre a Szentlélek segítségül hívása (epiklézis) és Krisztus szavának hatására.

“Krisztus szava, ami a semmiből létre tudta hozni azt, ami előzőleg nem létezett, ne tudná átváltoztatni a létező dolgokat azzá, amik még nem voltak? Egyáltalán nem kisebb cselekedet megadni a dolgoknak az első természetüket, mint az utóbbit megváltoztatni” (Szent Ambrus).

Dr. Kiss Imre

Fülöp Ákos atya

Az ókori ember, amikor áldozatot mutatott be az istenségnek, az áldozati állat húsából úgy evett, mintha az istenség kínálta volna vissza őt. Ezzel azonosult az istenséggel. Ezért irtózott az ószövetség embere az áldozati állat húsától. Számunkra az áldozat Jézus, és Isten valóban visszakínál bennünket Jézus testével az Oltáriszentségben. Ma Jézus valóságos jelenlétét ünnepeljük. A körmenetben Jézus iránti szeretetünket mutatjuk, hitünket valljuk meg.

ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

Ha a mai ünnepelt Eucharisztiára gondolok, akkor úgy érzem, egyre nagyobb szakadék van az Eucharisztia ünneplése – a szentmise és a mai ember között. Ennek több jele van, amelyeken nem lehet tudomásul nem venni. Tapasztalható, hogy egyre kevesebben fordulnak meg a vasárnapi szentmiséken, egyre többen rekednek kívül olyanok, akik bár még megkereszteltek, s több-kevesebb rendszerességgel igénybe veszik az Egyházat, mint szolgáltató intézményt, de a keresztény élet csúcsától, az örök élet kenyerétől távol tartják magukat. Aki jelen vannak a szentmiséken azoknál sem jobb a helyzet. A legtöbben egyáltalán nem értik, hogy mi történik a szentmisében, nem értik a jelképeket, mozzanatokat, noha lehet, hogy el tudnák mondani az események egymásutánját. A megkereszteltek egyik rétege úgy gondolkodik, hogy a mise arra való, hogy a halottakért mondassuk, amit a pap elvégez, mi pedig végigüljük tisztelettel. Ez aztán odáig mehet, hogy megszokásból minden évben az adott időpontban mondat misét valamely elhunyt szeretteiért, de úgy van ott, hogy jószerivel a Miatyánkot sem tudja imádkozni. S vannak akikben megvan az igény az imára, de nem értik a legtökéletesebb imát a szentmisét, s ezért inkább jól beidegződött módon előveszik a rózsafüzért, vagy más imádságot, s azt imádkozzák a szentmise alatt.

Igen, testvéreim, akik itt vagytok, ez tény és valóság: nem tudtok mit kezdeni a misével, azzal a szentmisével, amely a keresztény élet csúcsa és forrása.

Mi az Eucharisztia, a szentmise? Mit jelent személy szerint, s mi a helye az eucharisztikus ünneplésnek az életben?

Az Eucharisztia az ember legelemibb, legalapvetőbb igényére épül: a megtapasztalható értékekre, vagy egyszerűbben a boldogság utáni vágyra.

A földi élet igen nagy kincs, de csak átmeneti, és nem végső célja életünknek. Az ember ugyanis teljes boldogságra vágyódik, de ezt nem érheti el a világban, mert vágyai végtelenek, a világ pedig véges. Bonyolítja a problémát, hogy az ember végtelen, Isten utáni vágya aminek beteljesülése tesz boldoggá, szíve mélyén csendesen szunnyad. Legtöbb ember nagyon későn tudja meg, hogy nem elég a világ neki.

Az emberek néha megsejtik létük problémáját, de többnyire a pillanatnyi vágyaik kiélésével vannak elfoglalva. A világ után vágyódnak, arra figyelnek, és Jézus szavai szerint megnyerik. A világért akarva akaratlanul fel kell áldozni az életet. Aki a munkának él, az a munkáért; aki a szórakozásnak, vagy a tudománynak él az azért áldozza fel életét. Aki semmittevéssel foglalkozik, az abban őrlődik fel. Végeredményben semmiért áldozzuk életünket, s ezt nagyon jól kifejezte Jézus: “Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke kárt szenved?”

Krisztus nem a világért akarta áldozni életét, hanem az Atyáért. Ő nem a világot, hanem a Szentlelket akarta megnyerni a maga embersége és a világ számára. Az Istenért vállalt teljes áldozat két dolgot jelentett Jézus életében. Az egyik az, hogy egész élete legyen csupa szeretet, hála, dicsőítés, könyörgés, engesztelés áldozata az Atyával szemben és semmi más. A földi életben ez képtelenség, mert minden ember többé-kevésbé önmagának él, csupán szükségleteinek kielégítése miatt. Krisztusnak be kellett fejeznie a földi életet, és új módon kellett léteznie, hogy teljesen az Atyáért élhessen. Másrészt azt is jelentette az Atyáért való léte, hogy Krisztus azt akarta, hogy élete az Atyáért vállalt tökéletes áldozattá fejlődjön. Krisztus áldozati bárány volt, s azt akarta, hogy az emberiség se pusztuljon el értelmetlenül a világért áldozva életét, hanem szintén váljon Istennek szóló áldozattá. Jézus azt akarta, hogy az Egyház, és rajta keresztül az egész emberiség kapcsolódjon be az Atyát dicsőítő áldozatába, az Atyáért váljon áldozattá, amikor elmúlik, és nyerje el az újjáteremtő Szentlelket.

Az áldozattá lett Krisztus azért rendelte nagycsütörtök este az utolsó vacsorán az Újszövetség liturgikus áldozatát, az Eucharisztiát, a szentmisét, hogy ezen keresztül az bekapcsolja Egyházát és az Egyházon keresztül az egész világot áldozatába. Az áldozattá lett Krisztus a kenyeret és a bort átlényegítette testévé és vérévé. Aki részesedik az átlényegített kenyérben, az Eucharisztiában, az Krisztus áldozatába kapcsolódik bele. Nem földi véges dolgokért hozott áldozatba, hanem az ember egyedül boldoggá tehető Atyaistenért hozott áldozatba.

Kedves Testvérek! A szentmise tehát boldogságotok kulcsa lehet, ha megfelelőképpen fogadjátok. Ezek közül most egyet szeretnék kiemelni: a közösséget.

Tény, hogy azért csökken a templombajárók száma, mert a szentmisén nem tapasztalják meg az egységet a közösséget, a személyes törődést, azt, amit – ismerjük őszintén – egy szektás jellegű közösség megad, és ezért ott kötnek ki. Mert ha Krisztusnak egyetlen áldozatában részesedünk, akkor egyetlen közösséget alkotunk. Ezzel szemben sokkal inkább az a benyomásom a szentmisén való részvételről, hogy mindenki maszek módon igyekszik kiépíteni a maga kapcsolatát Istennel, különbejáratú mennyországát. A szentmise, az Eucharisztia ünneplő közösségének kiépítése nem csak a pap feladata, hanem mindannyiótoké, akik itt jelen vagytok. Ez pedig nem korlátozódhat pusztán a szentmise idejére, hanem a közösségnek a hétköznapi életben kell elkezdődnie és az Eucharisztia ünnepi közösségében kell megszentelődnie. Az eucharisztikus ünneplés igazi hatékonyságát alapvetően meghatározza mindaz, ami a szentmisén kívül a keresztények egyéni és közösségi életében történnek. Vagyis, ha a szentmisén jelenlévők csak a mise időtartamára vannak együtt, idegenül, akkor annak a misének nincs életereje. De ha az emberek a szentmisén kívül a hétköznapi életben is egymásnak testvérei, akkor az a szentmise egészen másabbá válik: azzá, aminek Krisztus Istenünk megálmodta nagycsütörtök estéjén.

Ámen.

Forrás: Vasárnapi Kalauz – http://www.piar.hu/pazmany

Norbert a mai Hollandia területén Gennepben született, szülei – egy látomás alapján – már kis korában úgy gondolták, hogy Isten a papságra hívja. Már nagyon korán elhelyezték egy káptalanban (püspök körüli papi testület), ahol megkapta a kisebb rendeket, de nyilvánvalóan nem volt szándékában papnak lenni. Gazdag volt, pompakedvelő, tüzes kedélyű és igen hajlott a szélsőségekre. Életét egyre inkább a földi örömökre rendezte be. Mindezek ellenére ifjúságát semmiféle ballépés nem terhelte.

1110-ben a kölni érsekkel együtt elkísérte Rómába V. Henrik császárt. Ott látva a pápa kiszolgáltatottságát, valamint a világi hatalom és az egyház közti feszültséget, Norbert megérezte, hogy választania kell a császár és a pápa között. Később fölajánlottak neki egy püspökséget, ami akkoriban nagy vagyont is jelentett, de ő nem fogadta el.
1115-ben történt igazi megtérése egy kolostorban, ahol kapcsolatba került néhány, reformot sürgető szerzetessel. Ekkor szenteltette magát pappá a kölni érsekkel. Szembefordult a káptalan életstílusával, amihez ő is tartozott. Lemondott javadalmairól, birtokairól. Pénzét szétosztotta a szegények között és vándorprédikátorként járta az országot. A források tanúsága szerint rendkívül
jól tudott prédikálni. Kezdetben fő törekvése volt, hogy a viszályokat elsimítsa, később tüzes beszédeivel követőket toborzott az új életformához, amit alapított. Minden gondja a szegényekre és az apostoli életre irányult. Fontosnak tartotta a pápával való egységet. Elment II. Kallixtuszhoz, hogy ő újítsa meg prédikációs engedélyét.
Társaival Prémontré völgyében kolostort alapított, ahol az ágostonos regula szerint éltek közös életet. Erről a helyről kapta nevét az új közösség: premontreiek. A premontreieknek a kolostori elmélyedést, tanulmányokat társítaniuk kellett a világban folytatott működéssel, és azzal, hogy tanúságot tegyenek az evangéliumról keresztények és nem keresztények között. Norbert továbbra is vándorszónok akart maradni anélkül, hogy egyetlen apátsághoz kötné magát. 1126-ban Rómába ment, és ott megkapta a pápától az általa hozott reform, illetve általa alapított rend jóváhagyását. Ugyanebben az évben Magdeburg érsekévé választották, és ettől kezdve jelentős szerepet kellett játszania korának történelmében. A II. Ince és II. Anaklét közt támadt egyházszakadás idején Norbert az elsők között állt Ince pápa pártjára. Egyházmegyéjének megújításával számos nehézségbe ütközött, ellenségeket is szerzett magának, de fáradhatatlanul dolgozott a belső megújulásért és a misszióért.
1134. június 6-án, 54 éves korában hagyta itt a földi életet. XIII. Gergely pápa avatta szentté 1582-ben.

Ter 14,18-20

Melkizedek, Szálem királya pedig kenyeret és bort hozott eléje, mert a fölséges Isten papja volt. Megáldotta őt, és így szólt: ,,Áldja meg Ábrámot a fölséges Isten, aki az eget és földet teremtette, és áldott legyen a fölséges Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet!” Erre ő tizedet adott neki mindenből.
1Kor 11,23-26

Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: ,,Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: ,,Ez a kehely az új szövetség [Jer 31,31] az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!” Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.
Lk 9,11b-17

Amikor a tömeg ezt megtudta, utánament. Ő magához engedte őket, beszélt nekik Isten országáról, és azokat, akiknek gyógyulásra volt szükségük, meggyógyította. A nap azonban már lemenőben volt, ezért a tizenkettő odament hozzá, és azt mondták neki: ,,Bocsásd el a tömeget, hogy a környékbeli falvakba és tanyákra menjenek, szállást vegyenek és ennivalót keressenek, mert itt puszta helyen vagyunk.” Ő azonban azt mondta nekik: ,,Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: ,,Nincs több, mint öt kenyerünk és két halunk, hacsak nem megyünk el mi, és nem veszünk élelmet ennek az egész népnek.” A férfiak ugyanis mintegy ötezren voltak. Ekkor azt mondta tanítványainak: ,,Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban!” Úgy is tettek, és letelepítették valamennyit. Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, az égre tekintett, megáldotta, megtörte, és tanítványainak adta, hogy adják a tömegnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak. Azután fölszedték, ami utánuk megmaradt: tizenkét kosár maradékot.

2010. június 6., vasárnap A tabernákulum előtt

Fontos, hogy életetek középpontjában az Eucharisztiában való részesedés álljon, amiben Jézus önmagát adja nekünk. Ő, aki minden ember bűnéért meghalt, mindannyiótokkal közösségre kíván lépni. Azért kopogtat szívetek kapuján, hogy kegyelmét adja nektek.

Gyertek, hogy találkozzatok Vele a Legszentebb Eucharisztiában, gyertek imádni Őt a templomokba és időzzetek el a tabernákulum előtt térdelve: Jézus eltölt majd benneteket szeretetével és feltárja előttetek Szívének titkait.

Ha rá figyeltek, egyre mélyebben tapasztaljátok, hogy milyen öröm az Ő Misztikus Testéhez, az Egyházhoz tartozni, tanítványainak családjához, amelyet az egység és szeretet köteléke fog össze.

Ezenkívül megtanultok kiengesztelődni Istennel. Különösen a kiengesztelődés szentségében vár titeket Jézus, hogy megbocsássa bűneiteket, és kiengesztelődjetek szeretetével a pap szolgálata által. Ha alázattal és őszintén meggyónjátok bűneiteket, szolgájának szava által magának Istennek bocsánatát nyeritek el.

XVI. Benedek pápa: Üzenet a holland fiatalokhoz

2010. június 6. – Vasárnap – Úrnapja, Krisztus szent teste és vére

Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána
ment. O szívesen fogadta oket, és beszélt nekik Isten országáról, akik
pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította.
A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenketto: “Bocsásd el a
népet – figyelmeztették -, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon
szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen
vagyunk.” “Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. “Csak öt kenyerünk és két
halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi
népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott.
Akkor meghagyta tanítványainak: “Telepítsétek le oket ötvenes
csoportokban.” Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe
vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta
azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek.
Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot
szedtek össze.
Lk 9,11b-17

Elmélkedés:

Áldott kenyér
Az elmúlt napokban Móra Ferenc: Istenáldotta búza címu elbeszélése akadt a
kezembe, nyilván nem véletlenül. Emlékeztem rá, hogy évekkel ezelott már
olvastam a történetet, de jó volt felfrissíteni, mert mondanivalója
kapcsolódik a mai ünnephez, Krisztus szent teste és vére napjához. A
történet szerint az író az aratás után egy idos nénivel találkozik, aki a
tarlón maradt kalászokat gyujtötte össze a földrol. Mivel a zsákja túl
nehéznek bizonyult, az író segített neki hazavinni azt, s útközben mesélte
el neki a szegény öreg az Istenáldotta búza történetét. Úgy esett ugyanis,
hogy miután a jó Isten megteremtette a világot, leküldte az angyalokat az
égbol, nézzék meg, hiányzik-e még valami a földön. Az angyalok hamarosan
jelentették neki, hogy bizony elfelejtett búzát teremteni az emberek
javára. A hiba kijavításaként a jó Isten megparancsolta, hogy az angyalok
azonnal rázzák ki a mennyei asztal terítojét. A lehulló morzsákból szerte
a világon búza termett. De ez nem volt igazi szép búza, hanem csak
alacsony szárú, ritkás kalászú, kicsiny szemu búza, amolyan vadbúza. Az
embereknek nem is tetszett, gaznak tartották, s ügyet sem vetettek rá.
Mert az emberek mindig olyanok voltak a földön, hogy a jó nem kellett
nekik, még akkor sem, ha rájuk parancsolták. De azért volt két testvér,
akik nem vetették meg Isten ajándékát, s elvetették e búza magvait.
Aratáskor, ha több nem is, de két zsákkal termett az apró szemu búzából,
amelyen megosztoztak. Az egyik testvér odahaza azt gondolta, hogy a fele
búzáját odaadja a másiknak, mert amaz egyedül van, s nagyobb szüksége
lehet rá. Éjszaka aztán elindult, hogy titokban átvigye a búzát, de a
testvérébe botlott, aki éppen át akart mászni a kerítésen hozzá. Kiderült,
hogy o is elindult, hogy a maga búzájának a felét odaadja sokgyermekes
testvérének. A testvéri szeretetre való tekintettel a jó Isten ekkor
szétszórta mind a búzaszemeket a földön, amelyek dús kalászú, kövér szemu
búzát teremnek azóta is. Így áldotta meg Isten a búzát.

Csodálatos növény a búza, titokzatos a növekedése, s maga a búzalisztbol
készült kenyér is igazi csoda, amelyet Isten ajándékának és áldásának
tekinthetünk. De még e legfontosabb emberi táplálékunknál is csodálatosabb
az a kenyér, amelyben Jézus saját testét adja nekünk lelki táplálékként.
Ezt a kenyeret, Krisztus szent testét, az Oltáriszentséget tiszteljük a
mai napon. Az evangéliumban a csodálatos kenyérszaporítás eseményérol
hallottunk. Figyeljünk fel arra az aprónak tuno mozzanatra, hogy Jézus
megáldja a kenyereket, s csak ezután nyújtja tanítványainak, hogy osszák
ki az éhezo embereknek. Az isteni áldásnak köszönhetoen a néhány kenyérbol
oly nagy mennyiség lesz, hogy sok ezer ember jóllakhat belole. A
kenyérszaporítás eloképe az Oltáriszentségnek, amit az utolsó vacsorán
adott Jézus az apostoloknak. És itt is jelen van az áldás! Jézus megáldja
a kezébe vett kenyeret, amely az áldásnak köszönhetoen az o testévé
változik át. Ez a csoda, ez az áldás, ez az átváltoztatás történik meg
minden szentmisében, amikor a pap az Úr szavait és cselekedeteit
megismételve Isten áldását kéri a kenyérre, amelyet aztán a hívek a
szentáldozáskor magukhoz vesznek.

A papok közremuködo szolgálatáról, amelyet az Oltáriszentség
létrehozásában, ünneplésében és szétosztásában végeznek, illo most, a
Papság évében külön is megemlékeznünk. A felszentelt pap jelenléte
biztosítja azt, hogy a szentmise ünneplésére összegyülekezett közösség
valóban eucharisztikus közösséggé váljon. A pap ugyanis Krisztus
személyében cselekedve és azonosulva Krisztussal, az örök fopappal,
jelenvalóvá teszi az Úr áldozatát.

A következo kis tanító történet jól megvilágítja, hogy miért van szüksége
a közösségnek a papra. Egy földesúr egyszer bántalmazott egy uralma alá
tartozó parasztembert. O a bántalmazás miatt a királyhoz fordult
igazságtételért. A király kivizsgálta az ügyet, s mivel úgy gondolta, hogy
a parasztembernek van igaza, megbüntette a földesurat. A büntetés pedig az
volt, hogy nem ehetett kenyeret. Néhány hétig bírta is az úr, de aztán a
királyhoz fordult, hogy engedje el vagy legalább változtassa meg a
büntetést, mert o bizony kenyér nélkül nem tud élni. A király bátorította,
hogy egyen mindenféle más ételt. De o csak erosködött, hogy kenyér nélkül
nem tud élni. Ekkor az uralkodó megkérdezte tole: “Ha nem tudsz élni
kenyér nélkül, akkor miért bántalmazod azt, aki a kenyeredért dolgozik és
kenyeret ad neked?”

Ehhez hasonlóan nyugodtan megkérdezhetjük: Ha szükségünk van arra, hogy az
élet kenyerével, Krisztus testével táplálkozzunk, akkor miért bántjuk a
papokat, akik nekünk ezt a csodálatos kenyeret adják? Becsüljük meg
papjainkat, akik az Isten által adott, átváltoztatott és megáldott
kenyeret, az Oltáriszentséget nyújtják nekünk!

Befejezésként egy kérésem volna még. A Papság évét, amelyet XVI. Benedek
pápa hirdetett meg, a jövo vasárnap fogjuk lezárni. Kérem, hogy erre az
alkalomra, tehát a jövo vasárnapi szentmisére mindenki hozzon magával egy
újmisés szentképet, amelyet bármelyik pap elso szentmiséjén kapott
emlékül. Teljesen mindegy, hogy mikor és hol kaptuk, csak az a lényeg,
hogy egy ilyen újmisés képet mindenki hozzon magával.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézusunk! A Szentháromság titka után egy újabb titok elott állunk,
az Oltáriszentség titka elott. Hittel elfogadjuk, hogy jelen vagy az
Oltáriszentségben, jelen vagy a csodálatos kenyérben, amely az örök élet
kenyere számunkra. E Kenyér a te áldozatodat hirdeti és jeleníti meg
nekünk, hogy tápláld lelkünket. Köszönjünk az általad meghívott és
felszentelt papok szolgálatát, akik a te nevedben, a te személyedben, a te
küldetésedben cselekszenek, amikor átváltoztatják és nekünk adják ezt az
áldott kenyeret, az élet kenyerét, az Oltáriszentséget.