Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

PÁL LEVELE TITUSZHOZ 1. RÉSZ

[Tit. 1.1] Én Pál, Isten rabszolgája, a Krisztus Jézus apostola, azt írom ebben a levélben az én valódi gyermekemnek, Titusznak, ami az Isten kiválogatottai hitéből és az istenfélelemmel megegyező igazság felismeréséből következik.
[Tit. 1.2] Ez a felismerés az örök élet reménységén alapul, melyet az örök korok előtt megígért az az Isten, aki nem hazudik,
[Tit. 1.3] aki igéjét az igehirdetésben az ő saját időpontjaiban láthatóan kijelentette abban az igehirdetésben, mellyel a mi megmentő Istenünknek rendelkezése engem bízott meg.
[Tit. 1.4] Kegyelem és békesség neked Istentől, az Atyától és Megmentőnktől, a Krisztus Jézustól.
[Tit. 1.5] Amiatt hagytalak Krétában, hogy a még el nem intézett dolgokat eligazítsad, hogy városonként véneket rendelj, ahogy én azt neked elrendeltem,
[Tit. 1.6] megválogatva, hogy ki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, hogy hűséges gyermekei vannak-e, hogy nincs-e romlottsággal vádolva vagy nem engedetlen-é.
[Tit. 1.7] Mert a felügyelőnek, mint Isten sáfárának, feddhetetlennek kell lennie, nem önhittnek, nem hirtelen haragúnak, nem bor mellett ülőnek, nem civakodónak, nem rút nyereséghajhászónak,
[Tit. 1.8] hanem vendégekhez kedvesnek, a jó kedvelőjének, meggondoltnak, igazságosnak, jámbornak, önmegtartóztatónak,
[Tit. 1.9] olyannak, aki ragaszkodik a tanítással megegyező megbízható igéhez, hogy képes legyen bátorítani is az egészséges tanítással, de meggyőzni is vele az ellentmondókat.
[Tit. 1.10] Mert sokan vannak engedetlenek, hiábavalóságokat fecsegők, és félrevezetők, leginkább a körülmetélkedésből valók,
[Tit. 1.11] kikre szájkosarat kell tenni, kik egész házakat felforgatnak, mikor gyalázatos nyereség kedvéért oly dolgokat tanítanak, melyeket nem kellene.
[Tit. 1.12] Közülük valaki, saját prófétájuk mondta: “A krétaiak folyton hazudnak, gonosz vadak, rest hasak.”
[Tit. 1.13] Ez a tanúságtétel igaz. Ez okból kímélet nélkül bizonyíts rájuk, hogy a hitben egészségesek legyenek
[Tit. 1.14] és ne figyeljenek zsidó mesékre s az igazságot elforgató emberek parancsolataira.
[Tit. 1.15] A tisztáknak minden tiszta, de a fertőzötteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta, ellenkezőleg, fertőzött mind az értelmük, mind a lelkiismeretük.
[Tit. 1.16] Azt vallják, hogy ismerik Istent, de tetteikkel megtagadják, amennyiben utálatosak, engedetlenek és semmi jó munkában ki nem állják a próbát.

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: