Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

június 10, 2010 havi archívum

LEVÉL A HÉBEREKHEZ 4. RÉSZ

[Héb. 4.1] Hadd fogjon el hát minket a félelem attól, hogy mikor még fennáll ígérete, hogy be lehet menni az ő nyugalmába, közületek valaki esetleg úgy tűnhetik fel, mint aki elkésett abból.
[Héb. 4.2] Mert nekünk is éppen úgy hirdették az örömüzenetet, mint azoknak. De azoknak a hallott ige nem használt, mert a hallottakat nem kapcsolták össze hittel.
[Héb. 4.3] Mi tudniillik, akik hittünk, bemegyünk a nyugalomba, ahogy megmondotta: “Ahogy megesküdtem haragomban: Nem mennek be nyugalmamba,” ámbár munkái a világ megalapítása óta megtörténőben vannak.
[Héb. 4.4] Valahol ugyanis így szól a hetednapról: “S megnyugodott az Isten a hetedik napon minden munkájától,”
[Héb. 4.5] A következő helyen újra szól: “Nem fognak bemenni nyugalmamba.”
[Héb. 4.6] Miután tehát még hátra van, hogy némelyek abba bemenjenek, és azok, akik előzőleg hallották az örömüzenetet, engedetlenségük miatt nem mentek be,
[Héb. 4.7] ismét meghatároz egy napot: “Ma” – mondja Dávidnál, annyi idő elmúltával, ahogy előbb már mondottam: “Ma, ha szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket.”
[Héb. 4.8] Ha ugyanis Józsué nyugalomba vitte volna őket, azok után az Írás nem beszélne más napról.
[Héb. 4.9] Következőleg hátra van még az Isten népének egy szombati nyugalom.
[Héb. 4.10] Hiszen aki az ő nyugalmába bement, az szintén megnyugodott a maga munkáitól, amint Isten is a magáéitól.
[Héb. 4.11] Legyünk hát serényen rajta, hogy abba a nyugalomba bemehessünk, s hogy valaki az engedetlenségnek ugyanabba a példájába ne essék.
[Héb. 4.12] Mert az Isten igéje él és hatékony, élesebb bármely kétélű kardnál, és elhat a léleknek és szellemnek, az ízeknek és velőknek széjjeloszlásáig, megítélni képes a szív szenvedélyeit és gondolatait.
[Héb. 4.13] Nincs olyan teremtmény, mely előtte láthatatlan volna, minden meztelen és leleplezett annak szeme előtt, aki felé a mi beszédünk fordul.
[Héb. 4.14] Mivel tehát van nekünk főpapunk, aki áthatolt az egeken: Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk a vallástételhez.
[Héb. 4.15] Hiszen nem olyan főpapunk van, aki nem képes erőtlenségeinkkel együtt szenvedni, ellenkezőleg, mindenben hasonlóan megkísértetett, a vétektől eltekintve.
[Héb. 4.16] Járuljunk hát a szabad szólás bátorságával a kegyelem trónjához, hogy könyörületet és kegyelmet találjunk kellő időben jövő segítségül.

LEVÉL A HÉBEREKHEZ 3. RÉSZ

[Héb. 3.1] Azért hát, szent testvéreim, mennyei elhívás részestársai, figyeljetek vallástételünk Apostolára és Főpapjára, Jézusra,
[Héb. 3.2] ki hű volt ahhoz, aki őt annak rendelte, mint ahogy
[Héb. 3.Mózes] is hű volt annak egész házán.
[Héb. 3.3] Figyeljétek meg, hogy őt Mózesnél annyival nagyobb dicsőségre méltatták, amennyivel nagyobb becsülete van annak, aki a házat elkészítette, a háznál magánál.
[Héb. 3.4] Hiszen minden házat készít valaki, az, aki mindent készített, az Isten.
[Héb. 3.5] Mózes az ő egész házán úgy volt hű, mint cseléd, és feladata az volt, hogy azokról, amiknek el kellett hangzaniuk, tanúságot tegyen,
[Héb. 3.6] ellenben a Krisztus fiúként állt annak háza felett, akinek háza mi vagyunk, ha ugyan a szabad szólás bizalmánál és a reménységgel való dicsekvésnél végig szilárdan megmaradunk.
[Héb. 3.7] Azért amint a Szent Szellem mondja: “Ma, ha esetleg az ő szavát hallani fogjátok,
[Héb. 3.8] meg ne keményítsétek szíveteket, mint az elkeseredéskor, az istenkísértés napján a pusztában,
[Héb. 3.9] ahol atyáitok próbára tettek és azzal kísértettek engem, annak ellenére, hogy negyven éven át látták tetteimet.
[Héb. 3.10] Azért haragudtam meg arra a nemzedékre, és mondtam: Szívükben mindig tévelyegnek. Utaimat nem ismerték meg,
[Héb. 3.11] úgyhogy aztán megesküdtem haragomban: Nem mennek be nyugalmamba.”
[Héb. 3.12] Vigyázzatok testvéreim, hogy valamelyikőtökben valamikor rossz szív ne legyen, olyan, mely elpártol az élő Istentől.
[Héb. 3.13] Ellenkezőleg, minden egyes napon bátorítsátok egymást, amíg csak MÁT mondanak, hogy közületek senkit meg ne keményítsen a vétek tévelyítő hatalma.
[Héb. 3.14] Mert a Krisztus birtokostársaivá lettünk, ha a kezdetbeli állhatatosságot csakugyan végig szilárdan megtartjuk.
[Héb. 3.15] Vajon, mikor azt mondja: “Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket, mint az elkeseredéskor,”
[Héb. 3.16] kiket ért azok alatt, akik elkeseredtek, mikor meghallották a szót? Csak nem mindazokat, akik Mózes vezetésével Egyiptomból kijöttek?
[Héb. 3.17] (Ugyan kikre haragudott negyven éven át? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek tagjai a pusztában elhullottak?
[Héb. 3.18] Kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be az ő nyugalmába, ha nem azoknak, akik engedetlenekké lettek?
[Héb. 3.19] Látjuk, hogy hitetlenségükért nem mehettek be.

LEVÉL A HÉBEREKHEZ 2. RÉSZ

[Héb. 2.1] Ezért kell még több figyelmet fordítanunk a hallottakra, hogy a menekülés mellett el ne sodródjunk.
[Héb. 2.2] Mert ha az angyalokon át szólt ige szilárdnak bizonyult, úgyhogy minden áthágás és engedetlenség elnyerte méltányos bérét,
[Héb. 2.3] akkor hogy menekülhetünk mi el, miután ekkora meneküléssel nem törődtünk? Erről a menekülésről kezdetben az Úr beszélt, és akik hallották, biztos hírt adtak róla nekünk.
[Héb. 2.4] Isten ezután megtetézte jelek, csodák és sokféle hatalomnyilvánulás bizonyságtételével, Szent Szellemének széjjelosztásával, kit úgy osztott szét, ahogy akarta.
[Héb. 2.5] Mert nem angyaloknak vetette alá a jövendő lakott földet, melyről beszélünk.
[Héb. 2.6] Valahol valaki határozott bizonyságot tett: “Kicsoda az ember, hogy megemlékezel róla? Az embernek fia, hogy reá tekintesz?
[Héb. 2.7] Kevés időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és tisztességgel koszorúztad meg,
[Héb. 2.8] mindent lába alá vetettél.” Azzal ugyanis, hogy a mindenséget alája vetette, azt fejezi ki, hogy semmit nem hagyott neki alá nem vetetten. Most azonban még nem látjuk, hogy a mindenség alája volna vetve.
[Héb. 2.9] De Jézusról, akit kevés időre az angyaloknál csakugyan kisebbé tett, azért, hogy Isten kegyelmétől hajtva mindenkiért megkóstolja a halált, azt látjuk, hogy halálos szenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koszorúzták meg.
[Héb. 2.10] Mert úgy illett, hogy szenvedéseken keresztül tegye bevégzetté azt, akiért és akin keresztül a mindenséget teremtették, aki sok fiat vezet dicsőségre, s aki az ő megmenekedésüknek a szerzője.
[Héb. 2.11] Így tudniillik mind a megszentelő, mind a megszenteltek mind egytől származtak, ez okból nem szégyenli őket testvéreinek nevezni.
[Héb. 2.12] Hiszen az Írás így szól: “Hírül adom nevedet testvéreimnek, az eklézsia közepette énekkel magasztallak.”
[Héb. 2.13] Majd ismét: “Bizalmam benne lesz.” Aztán megint: “Itt vagyok én és a gyermekek, akiket nekem adott az Isten.”
[Héb. 2.14] Miután a gyermekekkel a vér és hús közösségébe lépett, neki is hasonlóképpen részt kellett kapnia a húsból és vérből, hogy a halálon át hatástalanná tehesse azt, aki uralkodik, a vádlót,
[Héb. 2.15] és szabadon bocsáthassa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükön át rabszolgaságban tartott.
[Héb. 2.16] Mert bizonyára nem angyaloknak megy a segítségére, hanem Ábrahám magvának visz segítséget.
[Héb. 2.17] Ezért tartozott mindenben hasonlóvá válni a testvérekhez, hogy könyörülő és Isten felé végzett szolgálatban hűséges főpap lehessen, hogy így engesztelést szerezzen a nép vétkeiért.
[Héb. 2.18] Amennyiben ugyanis őt magát is megkísértették szenvedésekkel, képes azokon segíteni, akik kísértést szenvednek.

LEVÉL A HÉBEREKHEZ 1. RÉSZ

[Héb. 1.1] Miután az Isten a régi időben a próféták által sok ízben és sokféleképpen beszélt az atyákhoz,
[Héb. 1.2] a mostani napok utólján hozzánk is szólt Fiában, akinek a mindenséget örökrészéül rendelte, akin át az örök korokat is elkészítette.
[Héb. 1.3] A Fiú a dicsőség kisugárzása, az Istenben az ő lényének kimetszett képe. Hatalmas szavával ő hordozza a mindenséget is, ő szerezte meg a vétkek bocsánatát s azután leült a magasságban az isteni Fenség jobbja felől,
[Héb. 1.4] miután annyival hatalmasabbá lett az angyaloknál, amennyivel azokénál különb névnek lett örökrészesévé.
[Héb. 1.5] Mert az angyalok közül ugyan melyiknek mondtak ilyesmit: “Fiam vagy te, ma nemzettelek téged.” Majd újra: “Atyjává leszek neki, ő meg Fiammá lesz nekem?”
[Héb. 1.6] Mikor pedig ismét bevezeti az elsőszülöttet a lakott földre, így szól: “Boruljanak mind lába elé Istennek angyalai.”
[Héb. 1.7] Az angyalokra ezt mondja: “Angyalait szelekké és szolgálattevőit tűzlánggá teszi.”
[Héb. 1.8] A Fiúhoz ellenben így szól: “Trónod, oh Isten, az örök kornak korain át megáll, királyságodnak pálcája az egyenesség pálcája.
[Héb. 1.9] Igazságosságot szerettél, törvénytiprást gyűlöltél, ezért kent fel téged az Isten, a te Istened részestársaid fölé az ujjongás olajával.”
[Héb. 1.10] Továbbá: “Te Uram, kezdetben vetetted meg a föld alapját, az egek kezednek művei,
[Héb. 1.11] elvesznek azok, de te megmaradsz, megavul mindenki, mint a ruha,
[Héb. 1.12] mint egy fátyolt úgy göngyölöd össze őket, vagy mint egy köpenyt, és elváltoznak. Te ellenben ugyanaz vagy, esztendeid ki nem hagynak.”
[Héb. 1.13] Ugyan melyik angyalhoz szólt valaha is így: “Ülj el jobbomon, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem?”
[Héb. 1.14] Nem mindannyian szolgálattevő szellemek-e, kiket mások kiszolgálására küldtek el azok érdekében, akik örökrészül fogják kapni a megmenekülést.

2010. június 10. B év, évközi idő, 10. hét, csütörtök A nap liturgikus színe: zöld

Egy meggondolatlan szó, egy felelőtlen cselekedet gyakran leleplezi a személyiség mélyén rejlő indulatokat. Minél inkább rádöbben valaki tettei belső indítékaira, annál jobban felszabadul azoktól a rosszindulatú, titkos erőktől, amelyek fogva tartották. Ezért figyelmeztet Jézus, hogy már a harag is gyilkos erő lehet.

Krisztus nem olyan életszentséget hirdet, mint a farizeusok és az írástudók. Ő nem a törvény betűjét hangoztatja elsősorban, hanem igaz lelkületet kíván követőitől. A bűnt nem büntetéssel akarja irtani, hanem megelőzéssel. Az ember uralkodjék vágyain, szenvedélyein, melyek bűnre csábítják.

1Kir 18,41-46

Majd azt mondta Illés Áchábnak: ,,Menj fel, egyél, s igyál, mert nagy eső zuhogása hallatszik.” Fölment Ácháb, hogy egyen, s igyon, Illés pedig felment a Kármel csúcsára, lekuporodott a földre, arcát térdei közé tette, s azt mondta legényének: ,,Menj fel, s nézz a tenger felé.” Ez, miután felment és arrafelé tekintett, azt mondta: ,,Nincs semmi sem.” Erre ő ismét szólt neki: ,,Menj vissza, hétszer.” Hetedik alkalommal aztán íme, egy kis felhőcske szállt fel a tengerből, akkora, mint az ember lábnyoma. Erre ő így szólt: ,,Eredj fel és mondd Áchábnak: Fogass be szekeredbe, s menj le, hogy meg ne akadályozzon az eső.” Alighogy egyet-kettőt fordult, íme, elsötétedett az ég, s felhő, szél és hatalmas eső támadt. Felült tehát Ácháb és elment Jezreelbe, Illést pedig megszállta az Úr ereje, s ő felövezte derekát, s futott Ácháb előtt, amíg Jezreelbe nem ért.
Mt 5,20-26

Mert mondom nektek: ha a ti igazságtok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába. Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: ,,Ne ölj; aki pedig öl, méltó az ítéletre” [Kiv 20,13]. Én viszont azt mondom nektek, hogy mindenki, aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre. Ha valaki azt mondja a testvérének: ,,Oktalan”, méltó a főtanács ítéletére; aki pedig azt mondja: ,,Bolond”, méltó a gyehenna tüzére. Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj , békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj, és ajánld föl adományodat. Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton; nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, semmiképp sem jössz ki onnan, amíg meg nem fizeted az utolsó fillért.

2010. június 10., csütörtök A felvirágzás évszázada

Ellentmondásnak tűnhet, de a nehéz, küzdelmes, szekularizált XX. században újra felvirágzott a kereszténység, mégpedig épp a nehéz helyzetekben. Akkor virágzott fel újra, amikor a jólétben úgy tűnt, már nincs is szükség a hitre. Ennek a szép és szörnyű évszázadnak nagy szüksége volt az Evangéliumra és a szeretetre.

Hogyan jött el a felvirágzás? Gyakran a szegénységben és számtalan fájdalmas megpróbáltatásban. Felvillant az Egyház szentségi és lelki arca. (…)

Az Istentől eltávolodott világban az Egyház életének karizmatikus arca a mozgalmakban és új közösségekben virágzott fel. (…)

Bizonyos, hogy egy családban minden újdonság nehézségeket, feszültségeket is szül, de (…) mégis ez a karizmatikus évszak vezetett el az Egyház szövetének megújulásához gazdagabb és teljesebb módon, s ezáltal gyarapodhatott a család és lett nagyobb a szeretet. (…)

Az Egyház rokonszenvvel lép egy olyan világ útjaira, amelyik úgy tűnik, eltávolodott Istentől. A hétköznapi, de az apostolkodás karizmájában elkötelezett keresztények szavaikkal, tanúságtételükkel, viselkedésükkel lépnek be a világ életének mindennapjaiba.

Andrea Riccardi

2010. június 10. – Csütörtök

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: “Mondom nektek: ha igaz
voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok
be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj!
Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az
ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: Te
esztelen!, méltó a fotanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: Te
istentelen!, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron
felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van
ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár elott, s menj, elobb békülj ki
testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat.
Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy
átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönornek, és a börtönbe vessenek.
Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem
fizeted.”
Mt 5,20-26

Elmélkedés:

A ószövetségi “Ne ölj!” parancs megszegése azt jelentette, hogy valaki a
másik ember elleni gyulöletét egy végletes tettben fejezi ki életének
kioltásával. E régi törvényt szigorítja Jézus új törvénye, aki azt mondja,
hogy nem csupán az követ el bunt, aki az emberölés szélsoséges
cselekedetét megvalósítja, hanem az is bunös, aki haragot vagy gyulöletet
táplál szívében a másik ember iránt. Jézus jól tudja, hogy a bun egy olyan
út, amelyen az ember folyamatosan eltávolodik Istentol és egyre mélyebbre
süllyed. Már kezdetben fel kell ismerni, hogy milyen úton indul el az
ember! És ezen az úton mindjárt az elején meg kell állni, amikor még csak
ellenszenv ébred valaki szívében, nehogy elhatalmasodjon rajta ez az érzés
és nehogy tettekben nyilvánuljon meg!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Szentlélek, aki adományaid állandó kiárasztásával megszenteled az
Egyházat, gerjessz mély és eros szerelmet Országod iránt azok szívében,
akiket az Istennek szentelt életre hívtál, hogy egész életüket nagylelkuen
és feltétel nélkül az Evangélium szolgálatába állítsák.
II. János Pál pápa