Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

június 11, 2010 havi archívum

LEVÉL A HÉBEREKHEZ 8. RÉSZ

[Héb. 8.1] Az elmondottak summája ez: Olyan főpapunk van, aki a mennyekben a Felség trónjának jobbjára ült,
[Héb. 8.2] a szentély és a valódi sátor szolgálattevő papjaként, mely sátort az Úr állított fel, nem ember.
[Héb. 8.3] Mert minden főpapot avégett állítanak be, hogy adományokat és véres áldozatokat vigyen Istenhez, ezért elkerülhetetlenül szükséges, hogy legyen valamije, amit odavisz.
[Héb. 8.4] Ha ez a Melkisédek rendje szerint való főpap a földön élne, nem volna pap, mert itt azokra, akik az ajándékokat felviszik, törvény van.
[Héb. 8.5] A lévita papok azonban csak a mennyeiek képmásának és árnyékának szolgálnak, amint azt isteni kijelentés adta tudtára Mózesnek, akire a sátor elkészítése bízva volt. A szózat ugyanis ezt mondta: “Vigyázz, csinálj mindent aszerint a minta szerint, melyet a hegyen mutattak néked.”
[Héb. 8.6] Erre a főpapra azonban annyival különb papi szolgálattétel jutott, amennyivel hatalmasabb szövetségnek közbenjárója lett. Ezt a szövetséget a törvényalkotás hatalmasabb ígéretekre alapozta.
[Héb. 8.7] Mert ha az az első szövetség gáncstalan lett volna, nem kerestek volna helyet egy második szövetségnek.
[Héb. 8.8] Hiszen feddőleg mondja nekik: “Íme, napok jönnek, ezt mondja az Úr, melyekben befejezéshez juttatom Izráel házán és Júda házán az új szövetséget,
[Héb. 8.9] nem annak a szövetségnek megfelelően, melyet atyáikkal kötöttem azon a napon, melyen kézen fogtam őket, hogy kivezessem őket Egyiptomból, mert nem tartottak ki szövetségemben. Én sem törődtem hát velük – mondja az Úr -,
[Héb. 8.10] mert az a szövetség, melyet ama napok múltán Izráel házának rendelni fogok – ezt mondja az Úr -, ilyen lesz: törvényeimet gondolkodásukba adom, és szívükbe írom be: Istenükké leszek, ők meg népemmé lesznek,
[Héb. 8.11] úgyhogy senki sem fogja többé polgártársát, sem senki a testvérét ily módon tanítani: Ismerd meg az Urat! Mert mindnyájan kicsinytől nagyig ismerni fognak engem.
[Héb. 8.12] Mert kiengesztelődöm hamisságaikért, s vétkeikről többé meg nem emlékezem.”
[Héb. 8.13] Amikor újat mond, elavulttá teszi azzal az elsőt, ám az, ami elavul és megöregszik, közel van az elenyészéshez.

LEVÉL A HÉBEREKHEZ 7. RÉSZ

[Héb. 7.1] Mert ez a Melkisédek Sálem királya volt és a Magasságos Isten papja, aki a királyok megverése után hazatérő Ábrahámnak eléje ment, és megáldotta őt.
[Héb. 7.2] Ábrahám aztán mindenből tizedet adott neki, ő, ha a nevét lefordítjuk (értelmezzük), először igazságosság királya, de azután Sálem királya is, azaz békesség királya.
[Héb. 7.3] Apa nélkül, anya nélkül, nemzetségtábla nélkül lép elénk a történelemből. Napjainak kezdete nincs, sem életének vége, s így hasonlóvá tétetett az Isten Fiához, örökre pap maradt.
[Héb. 7.4] Észlelitek milyen nagynak kell lennie neki, ha ősatyánk, Ábrahám a zsákmány legjavából tizedet adott neki?
[Héb. 7.5] Azoknak, akik Lévi fiai közül a papságot elnyerték, rendeletük van arra, hogy a törvény értelmében tizedet szedhetnek a néptől, azaz testvéreiktől, noha azok is Ábrahám ágyékából jöttek elő.
[Héb. 7.6] Az pedig, aki nem tőlük származtatja nemzetségtábláját, Ábrahámtól szedett tizedet, és megáldotta az ígéretek birtokosát.
[Héb. 7.7] Annak pedig ellentmondani sem lehet, hogy mindig a hatalmasabb áldja meg a csekélyebbet.
[Héb. 7.8] Amellett itt halandó emberek szedik a tizedet, amott azonban az, akiről azt a tanúságot teszik, hogy él.
[Héb. 7.9] Aztán meg Ábrahámon keresztül a tizedszedő Lévi is tizedet adott,
[Héb. 7.10] hiszen ott volt még atyjának ágyékában, mikor az Melkisédekkel találkozott.
[Héb. 7.11] Ha már most bevégzettségre a lévita papságon keresztül jutnánk – a nép ugyanis vele kapcsolatban kapta a törvényt -, mi szükség volna akkor arra, hogy Melkisédek rendje szerint más pap álljon elő, akit nem Áron rendje szerint valónak neveznek?
[Héb. 7.12] Ha a papságot megváltoztatják, kényszerűen követi ezt a törvény változása is.
[Héb. 7.13] Az tudniillik, akiről ezeket mondjuk, más törzshöz tartozik, melyből senki sem foglalkozott az oltárral.
[Héb. 7.14] Közismert dolog, hogy a mi Urunk Júdából sarjadt ki, mely törzsről Mózes a papsággal kapcsolatban semmit sem szólt.
[Héb. 7.15] Még sokkal világosabbá válik ez a változás, ha azt mondjuk, hogy Melkisédekhez hasonlóan állt elő egy másik pap,
[Héb. 7.16] aki nem a húsparancsolat törvénye szerint, hanem kiolthatatlan élet hatalmának következményeképp támadt.
[Héb. 7.17] Mert így hangzik a tanúságtétel: “Örökre pap vagy te a Melkisédek rendje szerint.”
[Héb. 7.18] Mert egy előzetesen adott parancsolatot csak akkor vetnek félre, ha az erőtelen és haszna nincs.
[Héb. 7.19] Mózes törvénye ugyanis semmit sem tett bevégzetté. Hatalmasabb reménység behozása vált tehát szükségessé, hogy azon át Istenhez közeledhessünk
[Héb. 7.20] és ez a behozatal nem eskütétel nélkül történt. A léviták isteni eskü nélkül lettek papokká,
[Héb. 7.21] míg az újszövetség főpapja esküvel azon át, aki így szólt hozzá: “Megesküdött az Úr és nem fogja megbánni: Pap vagy örökre.”
[Héb. 7.22] Amennyit ez az eskü jelent, annyival hatalmasabb szövetségnek közvetítőjévé lett Jézus.
[Héb. 7.23] Amellett azok többen lettek papokká, mivel a halál megakadályozta őket abban, hogy a papság mellett megmaradjanak.
[Héb. 7.24] Ő azonban, mivel örökre megmarad, olyan papságot visel, mely nem száll át egyik emberről másikra.
[Héb. 7.25] Ebből következik, hogy képes mindenestül megmenteni azokat, akik őrajta keresztül mennek Istenhez, mivel mindenkor él, hogy értük mindenkor közbenjárhasson.
[Héb. 7.26] Hiszen éppen ilyen főpap felel meg nekünk, jámbor, gonoszságtól és a vétek fertőjétől mentes, a vétkesektől elkülönített, aki a mennyeknél magasabbra hatolt,
[Héb. 7.27] akin nem ül a kényszer, mint a főpapokon, hogy előbb saját vétkeikért vigyenek fel véres áldozatot, aztán a nép vétkeiért, mert ő a kettőt egyszerre megtette, amikor magát vitte fel áldozatnak.
[Héb. 7.28] Mózes törvénye tudniillik olyan embereket rendel főpapokká, akiknek erőtlenségeik vannak, a törvény után jövő esküszó ellenben az örökre bevégzett Fiút.

LEVÉL A HÉBEREKHEZ 6. RÉSZ

[Héb. 6.1] Ezért hagyjátok el a Krisztusról szóló kezdetbeli beszédet. Bevégzettségre kell jutnunk, nem újra rakosgatnunk az új felismerésre térésnek, a holt munkák elhagyásának és az Istenben való hitnek alapját,
[Héb. 6.2] bemerítésekről, kézrátételről, holtak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanítást.
[Héb. 6.3] Ezt, ha ugyan az Isten megengedi, meg is fogjuk tenni.
[Héb. 6.4] Mert az lehetetlen, hogy azok, akik egyszer megvilágosodtak, a mennyei ajándékot megízlelték, a Szent Szellemnek részeseivé váltak,
[Héb. 6.5] akik megízlelték az Isten nemes beszédét és az elkövetkező kor hatalmas erőit és
[Héb. 6.6] akik mégis elálltak az igazság mellől és félreestek, lehetetlen, hogy azok mégegyszer megújuljanak és új felismerésre térjenek, ők, akik az Isten Fiát maguknak újra megfeszítették, és őt kipellengérezték.
[Héb. 6.7] Mert az a föld, mely a rá gyakran hulló esőt megissza és hasznos növényt terem azoknak, akik megművelik, áldást kap Istentől,
[Héb. 6.8] de ha aztán tövist, tüskét terem, próba nem állónak nyilvánítják, átokhoz lesz közel, s a vége az, hogy elégetik.
[Héb. 6.9] De mi jobbról vagyunk felőletek meggyőződve, szeretteim, olyasmiről, aminek a megmeneküléshez van köze, még ha így beszélünk is.
[Héb. 6.10] Mert nem oly igazságtalan az Isten, hogy elfeledkezzék munkátokról és szeretetetekről, melyet neve iránt tanúsítottatok, mikor a szenteket kiszolgáltátok, sőt ki is szolgáljátok.
[Héb. 6.11] Ám azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanezt a serénységet tanúsítsa mindvégig, hogy a reménység teljes bizonyosságára jussatok,
[Héb. 6.12] hogy ne legyetek restek, hanem azoknak utánzói, akik hiten és hosszútűrésen át az ígéreteket örökrészül fogják kapni.
[Héb. 6.13] Mert mikor Isten Ábrahámnak az ígéretet tette, minthogy senkire nagyobbra nem esküdhetett, önmagára esküdött meg
[Héb. 6.14] ily módon: “Amilyen igaz, hogy vagyok, olyan igaz, hogy igen megáldalak, és nagyon megszaporítlak téged.”
[Héb. 6.15] Hosszútűréssel elérte ezt az ígéretet.
[Héb. 6.16] Emberek ugyanis valakire, nagyobbra szoktak megesküdni, és minden ellentmondásnak azzal vetnek véget, hogy szavuk megszilárdítására megesküsznek.
[Héb. 6.17] Amennyiben az ígéret örökrészeseinek különös mértékben meg akarta mutatni, hogy Isten szándékai megváltozhatatlanok, esküvel biztosította,
[Héb. 6.18] hogy két változhatatlan tényen át, melyekben Isten nem hazudhat, erős bátorítást nyerjünk mi, kik az elénk helyezett reménységbe belefogózva elmenekültünk.
[Héb. 6.19] Ezt a bátorítást lelkünk biztos és szilárd horgonyaként tartjuk, mint valamit, ami behatol ama függönyön belül,
ahová előfutárként (elővédként) maga Jézus ment be, miután Melkisédek rendje szerint örökre főpappá lett.

LEVÉL A HÉBEREKHEZ 5. RÉSZ

[Héb. 5.1] Mert minden főpapot emberek közül vesznek, és emberekért állítanak be az Isten felé végzendő szolgálatra, hogy adományokat s véres áldozatokat vigyen a vétkekért,
[Héb. 5.2] éspedig oly főpapot, aki elnéző tud lenni az értelmetlenekkel és tévelygőkkel szemben, miután őt magát is erőtlenség fogja körül,
[Héb. 5.3] s emiatt tartozik, ahogy a népért, úgy magáért is a vétkekre vonatkozó áldozatot Istenhez vinni!
[Héb. 5.4] S ezt a tisztességet önkényesen senki el nem veheti magának, csak ha Isten hívja el rá, amint ez Áronnal is történt. [Héb. 5.5] Így a Krisztus sem maga adta magának a dicsőséget, hogy főpap legyen, hanem az adta, aki ezt mondta neki: “Fiam vagy te. Én ma nemzettelek téged.”
[Héb. 5.6] Ahogy máshol mondja: “Melkisédek rendje szerint pap vagy te örökre.”
[Héb. 5.7] Az, aki húsban töltött napjaiban erős kiáltásokkal és könnyek között könyörgéseket és esedezéseket küldött ahhoz, akinek hatalma volt arra, hogy őt a halálból kimentse, továbbá lelkiismeretességéért (tiszteletéért, istenfélelméért) meghallgatást talált
[Héb. 5.8] és noha Fiú volt, abból, amit szenvedett, tanulta meg az engedelmességet.
[Héb. 5.9] Így lehetett, miután bevégzetté (tökéletessé) lett, örök menekülés okává mindazok számára, akik engedelmeskednek neki,
[Héb. 5.10] mikor is Isten ünnepélyesen Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte őt.
[Héb. 5.11] Róla sok mondanivalónk van, amik nehezen magyarázhatók meg, miután restek lettetek a hallásra.
[Héb. 5.12] Mert bár ez idő szerint már tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy Isten mondásainak kezdeti elemeire tanítsunk titeket. Aszerint, amivé lettetek, tejre van szükségetek, nem szilárd eledelre.
[Héb. 5.13] Mert mindenki, aki tejből részesedik, az igazságosság beszédében járatlan, hiszen még kiskorú.
[Héb. 5.14] Bevégzetteknek (tökéleteseknek) való a szilárd táplálék, azoknak, akiknek érzékszerveit a gyakorlat fejlesztette ki annak megkülönböztetésére, ami nemes, és ami rossz.

2010. június 11. C év, évközi idő, Jézus Szentséges Szívének ünnepe (Szent Barnabás apostol) A nap liturgikus színe: fehér

A szív az élet központja. Sokféle szép jelkép kötődik a szívhez. Leginkább a szeretetet fejezzük ki, de sokszor a fájdalmat is. Jézus szívének ünnepén Isten szeretetét köszönjük meg. Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. Isten szeretete mindenek felett áll. Ebből a szeretetből fakad a szentek Isten iránti szeretete is. Szent László király is Isten erejéből merítve vált szent királlyá.

Oz 11, 1.3-4.8c-9
Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem.
Ef 3, 8-12.14-19
Meghajtom térdemet az Atya előtt.
Jn 19,3 31-37
Átszúrt oldalából vér és víz folyt ki.

Rossz, ha mindenünk megvan, ami szükséges! Csak nézzük a mi jóléti társadalmunkat, amely kapzsi vágy és rettegés közt rángatózva, legjobb úton van, hogy a csömör társadalma legyen. (Talán hamarosan ezt a mondatot nem is értik majd meg.) Akinek pénze van, elérhet valamit magának. Senkihez sem kell könyörögnie. Istenre sincs szüksége…

Istennek ,,nincs pénze”. Sokkal jobbja van: van Szíve, szerető és szeretetre szomjas Szíve. Ez Jézusban lett láthatóvá. Őbenne Isten Szíve jelent meg, a megsebzett és örökre szerető Szív.

Szentségre várva
Jézus Szíve ünnepe tulajdonképp nem különleges titok ünnepe: napról napra megüljük, valahányszor hitben és az Úr Szentségében találkozunk Vele, és az Ô teljességébôl életet merítünk.

Elmélkedés
Értelemmel nem tudja az ember fölfogni Istent, de szeretettel oly mélyen és teljesen bírhatja, hogy Avilai (Nagy) Szent Teréz igazán szólhatott így: Isten egymaga elegendô!

+

Óh tűz, mely folyvást lobog és soha ki nem alszik! Óh örökkön égô izzás, mely sosem hűl le; gyújts föl engem is, hogy a Te szeretetedben, csak Téged magadat szeresselek! (Sz Ágoston)

+

Jézus Szíve és az Egyház
Hogy az új Ádám, a kereszten alvó Krisztus oldalából kikeljen az Egyház, és beteljesüljön az Írás: ,,Látják majd azt, akit átaldöftek”, — megengedte az isteni rendelés, hogy egy a katonák közül lándzsával azt a szent mellet átdöfje, megnyissa és így vízzel keverve a szent Vér, a mi üdvösségünk ára kiömöljék. Ez pedig kitörvén a Forrásból, vagyis a Szív rejtekébôl, erôt sugározzon az Egyház szentségeibe, hogy az élet kegyelmét árasszák, hogy legyen már a Krisztusból élôk számára kelyhe élô vizeknek, melyek örök életbe szökellenek. Kelj föl azért, lélek, Krisztus szent jegyese, ébren ôrködni ne szűnjél! Tedd ajkad oda, hogy ,,fölüdülj az Üdvözítô forrásaiból.” (Sz Bonaventura: Élet fájának könyve)

+

Mivel egyszer már végre eljutottunk Urunk Jézus édességes Szívéhez, és jó nekünk itt lennünk, — ne szakadjunk el egykönnyen tôle! Óh milyen jó és kedves ebben a Szívben lakni! Jó kincs, drága gyöngy a Te Szíved, jóságos Jézus, gyöngy, amit megleltünk Tested földjébe szántva. Ki vetné el ezt a gyöngyöt? Sôt inkább elcserélek minden más gyöngyöt, minden gondolatom és érzelmeim átváltom, és megveszem ezt magamnak, belevetvén minden gondolatom és gondom a jóságos Jézus Szívébe, és a Szív hűségesen eltart engem. Így megtalálván a Te Szívedet és a magamét, édes Jézus, én Istenem, kérni foglak, bocsásd be könyörgésemet meghallgatásod szentélyébe, sôt egész valómat vond be a Szívedbe! Mert a végre döfték át a Te oldalad, hogy bejuthatás táruljon minekünk. Ezért sebzôdött meg a Szíved, hogy külsô háborgatásoktól mentve, ott benn lakhassunk. Bizonyára azért is megsebzôdött, hogy a látható seben át szerelmed láthatatlan sebét meglássuk… A testi seb a lélek sebét mutatja. Ki ne szeretné az így megsebzett szívet? Viszontszeretni ki ne tudná az ennyire szeretôt? Ki ne ölelné át az ennyire tisztát?… Mi tehát könyörögjünk, hogy szívünket, ezt az oly kemény és konok szívet méltóztassék szerelme kötelékével magához láncolni, tüzes dárdájával megsebezni. (Sz Bonaventura: A titkos szôlôtô)

+

Szeretet
Mármost a hű szeretet, a tartós barátság egyféle alkalmasságot kíván; az Urunk részérôl tudjuk, ez teljes, tökéletes. De minálunk: ádáz, érzéki, hálátlan a lélek — így nem tudjuk elérni, hogy úgy szeressük Ôt, ahogy Ô minket — mi: én, te, meg amaz — nem vagyunk rá képesek. (Nagy Sz Teréz)

+

Az isteni szeretet lehajló nagysága
,,Világ leggyöngébbjeit választotta” (1Kor 1,27). Ez itt szillogizmus. Szeretet (igazi, nem az önszeretet, sem az, mely kitűnôt, vonzót, gyönyörködtetôt szeret, vagyis, mely önszeretet szintén!), — a szeretet fordítva arányos a tárgya nagyságával, a ,,kiváló” voltával. Tehát ha végtelen, de végtelen kicsiny vagyok és jelentéktelen, maga a nyomorúság, — aminek érzem is magam: az emberfaj legalja, — akkor az örökre-örökre bizonyos, hogy Isten szeretni fog! Krisztus mondja: Veréb se hullhat le Ô akaratja nélkül. Én még alábbra ,,licitálnék”: ha Isten szemében kevesebb vagyok verébnél, akkor az Ô gondja-szeretete még sokkal biztosabb! [Embernyomor: a bűn maga alább vet minden állat s anyag voltnál!] Hiszem, az érvelés és folyománya is elég szilárd. Az orosz cár úgy érzi tán, hogy Isten ,,átnéz” fölötte, kinek oly sokra kell gondolnia, ügyeljen csak e ,,legfôbbre”? Veréb nem érzi, bár szeretet rá is száll. De fontos egy cár mégis, ha nem veréb is! Isten: Szeretet. A szeretet fordított arányában áll a tárgya nagy becsült voltával!

Elveszettnek látod magad nagy nyomorodban! ,,Veled senki nem törôdik!” S jaj rád tolul, hogy szív vergôdik: ,,Isten se gondol énvelem!” Bolond! Te kábolygó bolond! — ha így szólnál Uradhoz… Nem, nem! Ha van valaki, kirôl szó szerint áll, hogy legesettebb, legfeledtebb, s ha csöpp vigasz még élne benne, s az is füstbe menne, elrabolnák: — azon szent pillanatban megjelenne legbiztosabb bizonyság, hogy ráragyog most Isten végtelen szerelme! (Kierkegaard)

Sok névtelen hithirdető viszi az örömhírt. Ugyanakkor nélkülözhetetlen az Egyház, a közösség képviselője. Barnabás az apostolok küldötte, aki erősíti és továbbviszi az örömhír hirdetését. A jézusi küldetés örömének örülhetünk ezekben a napokban a papszentelésekben. Örüljünk együtt az Úr kegyelmének működéséért.

ApCsel 11, 21b-26;13, 1-3
Barnabás derékember volt, telve Szentlélekkel és hittel.

Mt 10, 7-13
Menjetek, és hirdessétek: közel van az Isten Országa!

Barnabás szép jellemzést kap az Apostolok Cselekedeteiben: derék ember volt. Vajon rólam elmondható? Én is hallom a jézusi felszólítás: menjetek és hirdessétek az Isten Országát! Vajon merek-e nekivágni az igehirdetésnek a magam lehetőségei szerint.

A zsolozsma második olvasmánya az apostol ünnepén:
Szent Chromatius püspöknek Szent Máté evangéliumáról szóló fejtegetéseiből

(Tract. 5, 1. 3-4: CCL 9, 405-407)
Ti vagytok a világ világossága
Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világosságot gyújtanak, nem rejtik véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban (Mt 5, 14-15). Az Úr a föld sójának mondta tanítványait, mivel az ördög által elcsábított emberszíveket a mennyei bölcsességgel ők fűszerezték. Most a világ világosságának is nevezi őket, mivel ő maga, az örök és igazi világosság világítja meg tanítványait, s így ők is világossággá lettek a sötétségben.
Mivel Krisztus az igazság Napja, méltán nevezi tanítványait is a világ világosságának: rajtuk keresztül mint ragyogó sugarakon át árasztja az egész világra ismeretének a fényét. Ők az igazság fényét felragyogtatva, kiűzték az emberek szívéből a tévedés sötétségét.
Mi magunk is általuk nyertük a fényt, s lettünk világosság a sötétségből, ahogy az Apostol mondja: Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai (Ef 5, 8). S máskor: Mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé és a sötétségé (1 Tessz 5, 5).

Méltán tanúskodik Szent János is levelében: Az Isten világosság (1 Jn 1, 5), és aki Istenben marad, az világosságban van, amint Isten is fényben van. Ezért, mivel annak örvendünk, hogy megszabadultunk a sötétség tévedéseitől, mint a világosság fiainak, állandóan fényben kell járnunk. Emiatt mondja az Apostol: Úgy kell ragyognotok közöttük, mint a csillagoknak a mindenségben. Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz (Fil 2, 15-16).
Amit ha nem teszünk meg, olyanok leszünk, mint akik önmaguk és mások kárhozatára is hitetlenségük fátylával eltakarják és elhomályosítják az annyira szükséges fény áldásait. A Szentírásból olvassuk és tudjuk, hogy az az ember, aki a mennyei kamatoztatásra kapott talentumot inkább elrejtette, mint hogy a pénzváltó asztalára adja, megkapta megérdemelt büntetését.
Éppen ezért annak az égő lámpásnak, amely üdvösségünk javára gyulladt fel bennünk, állandóan világítania kell. A lelki kegyelem és a mennyei törvény lámpásának birtokában vagyunk, amelyről Dávid ezt mondta: Lámpás a te igéd lábam előtt, ösvényemen csak ez világít (Zsolt 118, 105). Salamon is azt mondja róla: Lámpás a törvény parancsa (vö. Péld 6, 23).
Nem szabad tehát elrejtenünk a törvény és a hit lámpását, hanem az Egyházban mindenki üdvösségére mintegy tartóra kell helyeznünk, hogy az igazság fényét mi magunk is élvezzük, és a többi hívőt is megvilágítsa.

2010. június 11., péntek Új tavasz

Az evangéliumi tanácsok gyakorlásából táplálkozó lelkiség összefüggésében, különösen is arra hívok minden papot (…), hogy fogadják be az új tavaszt, amelyet a Lélek napjainkban az Egyházban ébreszt, nem utolsósorban az egyházi mozgalmakon és az új közösségeken keresztül. (…)

Erre vonatkozóan a Presbyterorum ordinis dekrétum útmutatása érvényes: „Megvizsgálván a szellemeket, hogy Istentől valók-e, (a papok) a hit érzékével fedezzék föl, örömmel ismerjék el és gondosan ápolják a világi hívek sokféle karizmáit, az egyszerűbbeket éppúgy, mint a rendkívülieket.” (nr. 9.)

Ezek az ajándékok, amelyek sok emberben felkeltik a vágyat a mélyebb lelki életre, nemcsak a világi híveknek válnak a javára, hanem magának a papságnak is.

A felszentelt személyek és a karizmák közötti közösség hatékony lendületet adhat „az Egyház megújuló elkötelezettségének a remény és a segítő szeretet Evangéliumának hirdetése és az arról való tanúságtétel iránt a világ minden szegletében”

XVI. Benedek pápának a papság évét meghirdető levele, 2009. június 16.

2010. június 11. – Péntek, Jézus szentséges szíve

Abban az idoben: Jézus ezt a példabeszédet mondta: “Ha közületek valakinek
száz juha van, és egy elvész belolük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet
a pusztában, és nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha
megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és
szomszédait, és azt mondja nekik: Örüljetek velem, mert megtaláltam
elveszett juhomat! Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben
egy megtéro bunösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége
megtérésre.”
Lk 15,3-7

Elmélkedés:

Jézus Szívének ünnepe arra hív minket, hogy az O szeretetét szemléljük.
Kereszthalálával az Úr megmutatta, hogy valóban senki sem szeret jobban,
mint az, aki életét is odaadja barátaiért. Emberi okoskodással nehéz
megérteni ezt a végletekig elmeno szeretetet, ahogyan azt is nehezen
értjük, hogy miért hagyja ott a pásztor egyetlen bárány miatt az egész
nyájat.
A mai ünnep azonban elsosorban nem az értelmünket, hanem inkább az
érzelmeinket mozdítja meg. Mintha Jézus ma azt kérdezné tolünk, amit
egykor Pétertol kérdezett: Szeretsz engem? Vallásosságunk, lelkiségünk
alapja a szeretet, amely Krisztushoz kapcsol minket, s amelyet nem
érzelmesség naponta megvallani: Szeretlek, Uram, Jézus.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Jézusom! Te alkottál, ne engedj elpusztulni. Te váltottál meg, ne ítélj
el. Te teremtettél jóságodban, ne engedd, hogy muved tönkremenjen
gonoszságomban. Legkegyelmesebb Uram, kérlek, ne engedd, hogy gonoszságom
tönkretegye, amit mindenható jóságod teremtett! Végtelen jóság, ismerd el
újra magadénak azt, ami a tied, s mosd le róla azt, ami idegen rajta!
Jézus! Irgalmazz nekem, amíg ido van az irgalomra, és ne vess kárhozatra
az ítélet idején!