Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

június 12, 2010 havi archívum

LEVÉL A HÉBEREKHEZ 13. RÉSZ

[Héb. 13.1] A testvérek kedvesek legyenek nektek továbbra is.
[Héb. 13.2] Meg ne feledkezzetek a vendégek iránt való kedvességről se, mert azokon keresztül némelyek anélkül, hogy észrevették volna, angyalokat vendégeltek meg.
[Héb. 13.3] Emlékezzetek meg a foglyokról, miután velük együtt magatok is megkötözöttek vagytok, és a gonoszt szenvedőkről, amilyenek magatok is vagytok a testben.
[Héb. 13.4] Tiszteletreméltó a házasság és a szeplőtelen házaságy. A paráznákat és házasságtörőket ugyanis az Isten meg fogja ítélni.
[Héb. 13.5] Pénzkedveléstől mentes legyen életetek forgása, elégedjetek meg azzal, amitek van, hiszen Isten maga mondta: “Nem mondok le rólad, sem el nem hagylak téged.”
[Héb. 13.6] Úgyhogy bizalommal szólhatunk így: “Az Úr segítségem! Félni nem fogok. Mit tehet nekem ember?”
[Héb. 13.7] Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten szavát szólták nektek. Figyeljétek meg, hogy földi forgolódásukból milyen volt a kimenetelük, és utánozzátok a hitüket.
[Héb. 13.8] A Krisztus Jézus tegnap és ma és az örök korokon át ugyanaz.
[Héb. 13.9] Tarka, idegen tanítások magukkal ne ragadjanak titeket. Hasznos dolog a szívet kegyelemmel szilárdítani meg, s nem ételekkel, melyekből semmi hasznuk az itt forgolódóknak.
[Héb. 13.10] Nekünk olyan oltárunk van, melyről nincs joguk enni azoknak, akik a földi sátorban szolgálnak.
[Héb. 13.11] Amely állatok vére ugyanis a vétekért a főpap szolgálatán keresztül bejut a szentélybe, azoknak testét a táboron kívül égetik el.
[Héb. 13.12] Ezért szenvedett Jézus is a kapun kívül, hogy saját vérével megszentelhesse a népet.
[Héb. 13.13] Ebből az következik, hogy ki kell mennünk hozzá a táboron kívül, s viselnünk az ő gyalázatát.
[Héb. 13.14] Hiszen nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőbelit keressük.
[Héb. 13.15] Rajta keresztül vigyük fel tehát magasztalásunk véresáldozatát mindenkor az Istennek, azaz az ő nevével hitvallástévő ajkaknak gyümölcsét.
[Héb. 13.16] A jótevésről és vagyonotok közléséről meg ne feledkezzetek, mert az ilyen áldozatok tetszenek az Istennek.
[Héb. 13.17] Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és alkalmazkodjatok hozzájuk, mert úgy virrasztanak lelketekért, hogy azért egyszer számot fognak adni. Hadd tehessék örömmel ezt, és ne sóhajtozva. Ez ugyanis nektek volna káros.
[Héb. 13.18] Imádkozzatok értünk. Bizakodunk ugyanis, hogy jó a lelkiismeretünk, minthogy mindenben nemesen akarunk forgolódni.
[Héb. 13.19] Annál inkább kérlellek titeket, hogy ezt tegyétek, mert így Isten hamarabb helyre fog állítani engem számotokra.
[Héb. 13.20] A békességnek Istene pedig, aki a juhok nagy pásztorát, Urunkat, Jézust, örök szövetség vérével a halottak közül előhozta,
[Héb. 13.21] igazítson helyre titeket minden jó munkálásában, hogy az ő akaratát tegyétek meg, s ő is a Krisztus Jézuson keresztül azt tehesse bennünk, ami neki tetszik. Dicsőség övezze őt az örök korok korain át. Ámen.
[Héb. 13.22] Kérlellek titeket testvéreim, viseljétek el a bátorító igéket, hiszen csak kevés szóval írtam nektek.
[Héb. 13.23] Tudjátok, hogy testvérünket, Timóteust szabadon bocsátották. Ha hamarabb jön meg, vele együtt foglak titeket meglátogatni.
[Héb. 13.24] Köszöntsétek elöljáróitokat mind, meg az összes szenteket. Köszöntenek titeket az Itáliából valók.
[Héb. 13.25] A kegyelem legyen mindnyájatokkal.

Reklámok

LEVÉL A HÉBEREKHEZ 12. RÉSZ

[Héb. 12.1] Ha pedig így van, mivel a tanúknak fellege vesz bennünket körül, vessünk félre minden terhet és a behálózó vétket, és fussuk meg mi is kitartással az előttünk levő küzdőteret,
[Héb. 12.2] miközben odatekintünk a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra. Aki állhatatosan, a szégyent megvetve az elébe helyezett öröm helyébe keresztet tűrt, majd az Isten trónjának jobbján leült.
[Héb. 12.3] Vegyétek fontolóra, hogy ő, aki vétkezőkkel akkora ellentmondásba került, kitartó maradt, hogy a ti lelketek se ernyedjen el, és a küzdelembe bele ne fáradjon.
[Héb. 12.4] Mert a vétek ellen folytatott harcban vérig való ellenállásra még nem tökéltétek el magatokat, [Héb. 12.5] emellett elvesztettétek szemetek elől a bátorítást, mely úgy szól hozzátok, mint fiakhoz: “Én fiam, ne vedd kicsibe az Úrnak fenyítő nevelését, se ne ernyedj el, amikor fedd, hogy meggyőzzön.
[Héb. 12.6] Mert az Úr megneveli, akit szeret s megostoroz mindenkit, akit fiának fogad.”
[Héb. 12.7] Ha a fenyítésben állhatatosak maradtok, az Isten mint fiakkal bánik veletek, mert melyik fiú az, akit Atyja meg nem fenyít?
[Héb. 12.8] Ha nevelés nélkül maradtok, melyben mindenkinek része van, akkor fattyak vagytok, nem fiak.
[Héb. 12.9] Meg aztán, amikor hús szerint való atyáink fenyítettek bennünket, magunkba szálltunk, nem sokkal inkább kell-e magunkat a szellemek Atyja alá rendelnünk? Akkor élni fogunk.
[Héb. 12.10] Azok ugyan kevés napig s úgy fenyítettek, ahogy nekik jónak tetszett, de ő hasznunkra fenyít, hogy szentségében részesüljünk.
[Héb. 12.11] A jelenben ugyan egy fenyítés sem látszik örvendetesnek, hanem bánatot kelt, utólag azonban az igazságosság békével teli gyümölcsével fizet azoknak, akik gyakorlása alatt állnak.
[Héb. 12.12] Azért egyenesítsétek fel leeresztett kezeteket és rogyadozó térdeteket,
[Héb. 12.13] lábatokkal egyenes lépéseket tegyetek, hogy a sánta le ne forduljon az útról, hanem inkább meggyógyuljon.
[Héb. 12.14] Arra törekedjetek, hogy mindenkivel békességben legyetek és megszentelődjetek, ami nélkül senki sem fogja meglátni az Urat.
[Héb. 12.15] De közben ügyeljetek rá, hogy senki híjával ne maradjon az Isten kegyelmének, és fel ne nőjön benne valami keserű gyökér, az ne okozzon zaklatást, hogy rajta keresztül meg ne fertőződjenek sokan,
[Héb. 12.16] hogy valaki paráznává vagy közönségessé ne váljék, mint Ézsau, aki egy ételért odaadta elsőszülöttségét.
[Héb. 12.17] Hiszen tudjátok, hogy azután, mikor örökrészül el akarta venni az áldást, a próbán elvetették, mint próba nem állót, s többé alkalmat nem talált arra, hogy új felismerésre térjen, noha könnyek között, igen kereste azt.
[Héb. 12.18] Mert nem kézzel foghatóhoz, égő tűzhöz, homályhoz, sötétséghez és viharhoz járultatok,
[Héb. 12.19] sem kürtharsanáshoz, szózatok hangjához, melyet azok, akik hallották, elutasították, hogy tovább ne szóljon hozzájuk,
[Héb. 12.20] � ugyanis nem viselhették el Isten szigorú parancsát: “Még ha állat érintené is a hegyet, kövezzék meg.”
[Héb. 12.21] S oly félelmetes volt a tünemény, hogy Mózes így szólt: “Nagyon megijedtem, reszketek”,
[Héb. 12.22] – hanem Sion hegyéhez és az élő Isten városához járultatok, a mennyei Jeruzsálemhez, aztán angyalok tízezreihez,
[Héb. 12.23] a mennyekben összeírt elsőszülöttek ünnepi odagyülekezéséhez és eklézsiájához, a Bíróhoz, mindenek Istenéhez, a bevégzett igazságosak szellemeihez,
[Héb. 12.24] új szövetség közbenjárójához, Jézushoz, a meghintő vérhez, mely Ábelnél hatalmasabban beszél.
[Héb. 12.25] Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok a beszélőt. Ha ugyanis azok, akik elutasították, nem tudtak elmenekülni attól, aki a földön a kijelentést tette, sokkal kevésbé menekülhettünk el mi, ha elfordultunk attól, aki maga a mennyből való.
[Héb. 12.26] Az ő hangja akkor a földet rengette meg, mostanra azonban az az ígérete szól: “Mégegyszer meg fogom rengetni nemcsak a földet, hanem az eget is.”
[Héb. 12.27] Ez a “mégegyszer” nyilván említi azoknak a dolgoknak átváltozását, melyek, mivel alkotva vannak, inognak, úgyhogy megmaradjanak azok, melyek meg nem inognak.
[Héb. 12.28] Azért ha megmozdíthatatlan királyságot kapunk, legyünk hálásak, mert ezzel Istennek tetszően, lelkiismeretesen és félelemmel szolgálhatunk.
[Héb. 12.29] Mert hisz a mi Istenünk megemésztő tűz.

LEVÉL A HÉBEREKHEZ 11. RÉSZ

[Héb. 11.1] A hit pedig a remélt dolgoknak valóságként való elfogadása, és a nem látott tények felől a magunk meggyőzése.
[Héb. 11.2] Mert hittel tettek bizonyságot a vének.
[Héb. 11.3] Hittel értjük meg, hogy a korokat Isten szava illesztette egybe, hogy a nem láthatókból támadt az, amit látunk.
[Héb. 11.4] Hittel lett Ábel áldozata több a Káinénál, s ezen az áldozaton keresztül jutott ahhoz a bizonyságtételhez, hogy Isten igazságosnak elfogadta, amennyiben adományai felől maga az Isten tett tanúságot. Ez áldozaton keresztül, bár meghalt, még mindig beszél.
[Héb. 11.5] Hitéért helyezték át Énokot a mennybe, hogy ne lásson halált, s itt többé nem találtak rá, mivel Isten őt áthelyezte. Áthelyezése előtt ugyanis azt a bizonyságot kapta, hogy tetszik Istennek.
[Héb. 11.6] Hit nélkül azonban lehetetlen Istennek tetszeni, annak, aki Istenhez közeledik, hinnie kell, hogy ő van, s erre ő megadja bérüket azoknak, akik őt a láthatatlanból előkutatják.
[Héb. 11.7] Noé hitéért nyert isteni kijelentést azokról a dolgokról, melyek még nem voltak láthatók. Miután istenfélelem fogta el, háza megmentésére bárkát készített, s e cselekedetén át kárhoztató ítéletet mondott a világra, de a hitnek kijáró igazságosságnak is örökösévé lett.
[Héb. 11.8] Ábrahám, mikor Isten szólította, hitétől indítva engedelmeskedett, hogy elmenjen arra a helyre, melyet örökrészül kellett kapnia. El is ment, nem tudva hová megy.
[Héb. 11.9] Hitétől ösztönözve lett vendéggé az ígéret földjén, akkor még idegenben, lakott sátorokban Izsákkal, Jákóbbal, ugyancsak az ígéretnek társörököseivel együtt.
[Héb. 11.10] Várta ugyanis az alapokkal bíró várost, melynek készítője és építője az Isten.
[Héb. 11.11] Maga Sára is hitéért kapott képességet arra, hogy megalapítsa a magot akkor, mikor már túl volt az életidőn, képességet kapott, mert hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.
[Héb. 11.12] Ezért egytől, mégpedig kihalttól oly tömegben támadtak az utódok, mint az ég csillagai, mint tenger partján a föveny, mely megszámlálhatatlan.
[Héb. 11.13] Mindezek a hit vonalán haltak meg, amennyiben nem nyerték el az ígéreteket, csak messziről látták és köszöntötték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön.
[Héb. 11.14] Akik tudniillik ilyesmit beszélnek, nyilvánvalóvá teszik, hogy hazát keresnek.
[Héb. 11.15] S ha arról a hazáról emlékeztek volna meg, melyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni.
[Héb. 11.16] Így azonban nagyobbra törekszenek, azaz mennyeire. Ezért az Isten nem szégyenli őket, hogy az Istenüknek neveztesse magát, hiszen várost készített nekik.
[Héb. 11.17] Hitétől bátorítva vitte Ábrahám Izsákot áldozatul, mikor megkísértetett. Az vitte fel áldozatul egyszülöttét, aki ahhoz az ígéreteket kapta,
[Héb. 11.18] akinek azt mondták: “Izsákban születik az az ivadékod, melyet a te magodnak fognak nevezni.”
[Héb. 11.19] Azzal számolt ugyanis Ábrahám, hogy Isten még a halottak közül is képes feltámasztani fiát. Ezért aztán előkép gyanánt vissza is kapta őt.
[Héb. 11.20] Az eljövendőkbe vetett hitétől indítva áldotta meg Izsák Jákóbot és Ézsaut.
[Héb. 11.21] A meghaló Jákób hitétől sarkallva áldotta meg József mindkét fiát, s imádta Istent, botja végére hajolva.
[Héb. 11.22] József élete végéhez érkezve, hitétől vezetve emlékezett meg Izráel fiainak kimeneteléről, s adott parancsot a saját tetemére vonatkozólag.
[Héb. 11.23] Mózest a szülei születése után három hónapig hitüktől sarkallva rejtegették, miután finomnak látták a gyermeket, és nem féltek a király rendeletétől.
[Héb. 11.24] Mózes, mikor nagy lett, hitétől bátorítva tagadta meg, hogy a fáraó leánya fiának mondják,
[Héb. 11.25] mert inkább választotta azt, hogy az Isten népével együtt szenvedje a gonoszt, mint azt, hogy ideig-óráig élvezze a vétket,
[Héb. 11.26] mivel Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartotta a Krisztus gyalázatát, mert elfordította tekintetét az isteni jutalom felé.
[Héb. 11.27] Hitétől ösztönözve hagyta el Egyiptomot, minthogy nem ijesztette meg a király indulata, mert kitartóan nézett a láthatatlanra, mintha látta volna.
[Héb. 11.28] Hitétől vezetve készítette el a pászkát és a vérrel való meghintést, hogy a pusztító ne nyúljon az elsőszülöttekhez.
[Héb. 11.29] Hitüktől bátorítva keltek át a Vörös tengeren, mintha száraz földön mennének keresztül, de mikor az egyiptomiak kísérelték meg ugyanazt, elnyelte őket a tenger.
[Héb. 11.30] A héberek hitétől megingatva omlottak le Jerikó falai, miután azt hét napon át kerülgették.
[Héb. 11.31] Hitétől vezetve kerülte ki a parázna Ráháb, hogy elvesszen az engedetlenekkel, mert békés indulattal befogadta a kémeket.
[Héb. 11.32] Mit is mondjak még? Elfogynék az időből, ha Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról is beszélnék még,
[Héb. 11.33] akik hitükön át királyságokat küzdöttek le, az igazságosságot munkálták, ígéreteket nyertek el, az oroszlánok száját tömték be,
[Héb. 11.34] tűz hatalmát oltották ki, kard élétől menekültek el, erőtlenekből hatalmasokká váltak, harcban erősekké lettek, külországi seregeket futásba kergettek.
[Héb. 11.35] Asszonyok halottaikat feltámadás útján visszakapták. Másokat halálra kínoztak, akik nem fogadták el a megváltást, hogy jobb feltámadásra jussanak.
[Héb. 11.36] Mások a gúny, a megostoroztatás próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is.
[Héb. 11.37] Másokat megköveztek, megégettek, szétfűrészeltek, kardhalállal megöltek. Juhbőrben, kecskebőrben járkáltak, nélkülöztek, szorongattattak, gonosz bántalmat szenvedtek.
[Héb. 11.38] Rájuk nem volt méltó a világ. Pusztaságokban, hegyekben, barlangokban, a föld hasadékaiban bolyongtak.
[Héb. 11.39] És ezek mind tanúságot tettek hitükkel, de az ígéretet nem nyerték el.
[Héb. 11.40] Az Isten felőlünk valami hatalmasabbat szemelt ki, hogy azok nálunk nélkül bevégzettségre ne jussanak.

LEVÉL A HÉBEREKHEZ 10. RÉSZ

[Héb. 10.1] Minthogy csakugyan a törvényben csak az elkövetkező javaknak az árnyéka van meg, és nem a dolgok való alakja, világos, hogy ugyanolyan áldozatokkal, melyeket évről-évre visznek szakadatlanul, nem lehet befejezettekké tenni azokat, akik Istenhez közelednek.
[Héb. 10.2] Ha nem így volna, akkor már megszűntek volna hordani az áldozatokat, mert azoknak a szolgálattevőknek lelkiismerete, akik egyszer megtisztultak, többé nem tudott volna vétkekről.
[Héb. 10.3] De nem ez történt, hanem a vétkek tudata évről-évre megmaradt bennük,
[Héb. 10.4] mert hiszen lehetetlen, hogy bikák és bakok vére elvegyen vétkeket.
[Héb. 10.5] Azért mondta azt, amikor a világba belépett: “Véres áldozatot, áldozathozatalt nem akartál, hanem testet alkottál nekem,
[Héb. 10.6] egészen égő s vétkekért való áldozatokat nem helyeseltél.
[Héb. 10.7] Akkor mondtam: Ím, itt vagyok! A könyvtekercsben írva van rólam, hogy megteszem, óh Isten, a te akaratodat.”
[Héb. 10.8] Fentebb azt mondja: “Véres áldozatokat és áldozathozatalt, továbbá égő és vétekért való áldozatokat nem akartál, sem nem helyeseltél.” Pedig ilyeneket visznek a törvény szerint.
[Héb. 10.9] Akkor szólt aztán: “Ím itt vagyok, hogy megtegyem akaratodat.” Eltörli az elsőt, hogy a második fennálljon.
[Héb. 10.10] Ez az akarat szentelt meg minket a Krisztus Jézus testének egyszeri feláldozásán keresztül.
[Héb. 10.11] Minden lévita pap naponként szolgálatban áll, és sokszor viszi fel ugyanazokat az áldozatokat, melyeknek azonban soha sincs hatalmuk arra, hogy a vétkeket egészen elvegyék.
[Héb. 10.12] Ő ellenben, miután egyszersmindenkorra felvitt egyetlen véresáldozatot a vétkekért, leült az Isten jobbjára,
[Héb. 10.13] s a jövőtől várja, hogy ellenségeit lába zsámolyává tegyék.
[Héb. 10.14] Mert egyetlen áldozatvitelével mindenkorra bevégzettekké tette a megszentelődőket.
[Héb. 10.15] A Szent Szellem is bizonyságot tesz erről nekünk: miután tudniillik ezt mondta az Úr.
[Héb. 10.16] “Ez az a szövetség, melyet végrendeletül hagyok rájuk ama napok után: Törvényeimet szívükbe adom, s gondolkodásukba beírom őket” – ezt is mondja:
[Héb. 10.17] “Vétkeikről és törvénytiprásaikról többé meg nem emlékezem!”
[Héb. 10.18] Ahol azonban ezeket elengedik, ott többé nincs vétekért való áldozat.
[Héb. 10.19] Minthogy tehát bizalom adta szabadságunk van arra testvéreim, hogy Jézus vérével a szentélybe bemenjünk,
[Héb. 10.20] – s ezt a bejárást új és élő útként ő szentelte fel nekünk a függönyön, azaz saját húsán keresztül -,
[Héb. 10.21] minthogy továbbá van egy nagy főpapunk az Isten háza felett,
[Héb. 10.22] járuljunk igaz szívvel, kiteljesedett hittel, a rossz lelkiismerettől vérhintéssel megszabadított szívvel, tiszta vízzel megmosott testtel Istenhez,
[Héb. 10.23] ragaszkodjunk ingadozás nélkül a reménység vallástételéhez, mert hű az, aki az ígéretet tette
[Héb. 10.24] és vizsgáljuk egymást avégett, hogy ki-ki a másikat szeretetre és nemes tettekre ingerelje,
[Héb. 10.25] amellett ne hagyjuk abba a nála való összegyülekezésünket, mint ez némelyeknek szokásuk, hanem bátorítsuk egymást, éspedig annál inkább, minél gyorsabban látjátok közeledni azt a napot.
[Héb. 10.26] Mert ha önként vétünk azután, hogy az igazságra való újra ráismerést elfogadtuk, nincs számunkra több véresáldozat,
[Héb. 10.27] hanem csak az ítéletnek bizonyos félelmes várása, és tűznek izzó heve, mely meg fogja emészteni az ellenállókat.
[Héb. 10.28] Ha valaki Mózes törvényét elvetette, az két vagy három tanú vallomására irgalom nélkül a halál fia.
[Héb. 10.29] Mit gondoltok, mennyivel súlyosabb megtorlást érdemel az, aki az Isten Fiát megtapodta, a szövetség vérével, mellyel megszentelték, úgy bánt, mint valami közönséges dologgal, és a kegyelem Szellemét bántalmazta.
[Héb. 10.30] Mert ismerjük azt, aki ezt mondta: “Enyém a megtorlás, én megfizetek.” Majd ismét: “Az Úr megítéli népét.”
[Héb. 10.31] Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni.
[Héb. 10.32] Emlékezzetek csak a korábbi napokra, melyekben azután, hogy megvilágosodtatok, a szenvedések okozta sok viaskodásban kitartottatok,
[Héb. 10.33] részben, mikor gyalázásokkal és szorongattatásokkal az emberek látványosságára tettek titeket, részben, amikor az így járókkal a közösséget vállaltátok.
[Héb. 10.34] Hiszen együtt szenvedtetek a foglyokkal is, örömmel fogadtátok a vagyonotok elrablását abban a tudatban, hogy jobb és maradandó vagyonotok van.
[Héb. 10.35] Ne dobjátok el hát magatoktól a szabad szólás bizalmát, mert ennek nagy a jutalma.
[Héb. 10.36] Állhatatosságra van szükségetek, hogy miután az Isten akaratát megtettétek, elnyerjétek az ígéretet.
[Héb. 10.37] Mert még csak egy kicsiny ennyi-annyi, s az eljövendő itt lesz, és nem késik.
[Héb. 10.38] Az én igazságosom pedig élni fog a hit alapján, ha azonban meghátrál, nem ért vele egyet a lelkem.
[Héb. 10.39] Mi azonban nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy megtarthassuk a lelkünket.

LEVÉL A HÉBEREKHEZ 9. RÉSZ

[Héb. 9.1] Voltak az első sátornak is intézkedései, melyek a papi szolgálattételeket az isteni igazságosság rendjében szabályozták, és volt világi szentélye.
[Héb. 9.2] Tudniillik elkészült egy elősátor, melyben a mécsláb, az asztal és az Istennek szánt kenyerek voltak, ezt Szenthelynek nevezik.
[Héb. 9.3] A második függöny mögött volt a Szentek Szentjének nevezett sátor,
[Héb. 9.4] arany füstölő oltár és a szövetség ládája tartoztak hozzá. Utóbbit mindenütt arany borította s benne voltak a mannát tartalmazó arany korsó, Áron kivirágzott vesszeje és a szövetség táblái, [Héb. 9.5] felette pedig a dicsőség kerubjai, melyek az engesztelő fedelet beárnyékozták. Ezekről nem kell most egyenként szólnunk.
[Héb. 9.6] Miután ezek így elkészültek, az első sátorba mindenkor bejártak a papok, hogy papi szolgálattételüket végezzék.
[Héb. 9.7] A másodikba évenként egyszer egyedül a főpap ment be, sohasem vér nélkül, s azt magáért, továbbá a nép tudatlanságáért vitte.
[Héb. 9.8] Ezzel azt tette nyilvánvalóvá a Szent Szellem, hogy az igazi szentély útja addig nem válhat láthatóvá, míg az első sátor fennáll.
[Héb. 9.9] Példázat ez a jelen időpontra, mikor olyan adományokat és véres áldozatokat visznek az oltárra, melyeknek nincs hatalmuk arra, hogy a lelkiismeret követelése szerint tegyék bevégzetté azt, aki a szolgálatot végzi.
[Héb. 9.10] Nincs hatalmuk, mert ételekre, italokra, különféle bemerítésekre vannak alapozva , és csak a helyreállítás időpontjáig nyújtanak olyan megigazulást, amilyen a hús vonalán lehetséges.
[Héb. 9.11] A Krisztus ellenben az elkövetkező javak főpapjaként a nagyobb és bevégzettebb, nem kézzel csinált, azaz nem ebből a teremtésből való sátoron keresztül
[Héb. 9.12] és nem kecskék és borjúk vérével, hanem a saját vérével ment be egyszer a szentélybe, miután örök megváltásra talált lehetőséget.
[Héb. 9.13] Mert ha bakok és bikák vére, a tehénnek az áldozatra szórt hamuja megszentelik a megfertőzötteket, s a hús vonalán megtisztulást szereznek,
[Héb. 9.14] mennyivel inkább tisztítja meg a Krisztus vére a holt tettektől lelkiismeretünket, ki az örök Szellemen át vitte magát oda hibátlanul az élő Istennek, hogy az élő Istennek szolgálhassunk,
[Héb. 9.15] és ezzel új szövetség közbenjárója lett, hogy miután az első szövetség alatt elkövetett áthágások megváltására megtörtént a halál, az elhívottak elnyerjék az örök sorsrész öröklésének ígéretét.
[Héb. 9.16] Mert ahol végrendelkezés jellegű szövetség van, ott fennáll a kényszerűség, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék.
[Héb. 9.17] A végrendelet ugyanis a halál bekövetkezése után érvényes, miután semmi ereje nincs addig, amíg a végrendelkező él.
[Héb. 9.18] Innen van, hogy az első végrendeletet sem lehetett beiktatni vér nélkül.
[Héb. 9.19] Mert miután Mózes a törvényen át minden parancsolatot elmondott az egész népnek, vízzel, skarlátszínű gyapjúval és izsóppal együtt magához vette a borjúk és bakok vérét, és mind magát a könyvet, mind a népet befecskendezte velük,
[Héb. 9.20] ezzel a szóval: “Ez annak a szövetségnek a vére, melyet Isten nektek parancsolt.”
[Héb. 9.21] Hasonlóan behintette vérrel a sátort és a papi szolgálat összes eszközeit.
[Héb. 9.22] A törvény szerint majdnem minden a vér által tisztul meg, úgyhogy vérontás nélkül nem történik megbocsátás.
[Héb. 9.23] Fennáll tehát a kényszerűség, hogy mikor a mennyei dolgok földi képei ilyen földi dolgokkal tisztíttatnak meg, maguk a mennyei dolgok ezeknél hatalmasabb (jobb) áldozatokkal tisztíttassanak meg,
[Héb. 9.24] a Krisztus ugyanis nem kézzel csinált szentélybe ment be, nem a valódinak képmásába csupán, hanem magába a mennybe, hogy most helyettünk az Isten orcája előtt megjelenjék.
[Héb. 9.25] Arra azonban nem áll fenn kényszerűség, hogy sokszor vigye magát áldozatul, mint hogy a Főpap másnak a vérével évenként bemegy a szentélybe,
[Héb. 9.26] hiszen akkor a világ megalapozása óta sokszor kellett volna már szenvednie. Így azonban csak egyszer lépett a látható világba az örök korok befejeződésekor, hogy véres áldozatával a vétket eltörölje.
[Héb. 9.27] És amennyire igaz, hogy az embereknek ki van szabva, hogy egyszer meghaljanak, azután pedig az ítélet jön,
[Héb. 9.28] annyira igaz, hogy a Krisztus is, miután egyszer áldozatul vitetett, hogy sokak vétkeit elhordja, másodszor vétek nélkül lesz láthatóvá azoknak, akit őt megváltójukként várják.

2010. június 12. Szűz Mária Szeplőtelen Szíve A nap liturgikus színe: fehér

A szív elnevezés minden nyelvben egyet jelent a szeretettel, és a jósággal, a másikra való odafigyeléssel, és az irgalommal. Szűz Mária szeplőtelen szívének ünnepe arra hív bennünket, hogy példája nyomán mi is egyre mélyebben tárjuk fel szívünket az Isten előtt. Az által, hogy alázattal befogadta Jézust, Szűz Mária az Egyház előképe, a Szentlélek temploma, minden megkeresztelt példaképe lett.

Ezt az emléknapot Jézus Szentséges Szívének főünnepe után tartja az Egyház. Története visszanyúlik a 17. századba. Eudes (Öd) Szent János írásaiban nem választotta szét a két szív liturgikus ünneplését. A Szűzanya fatimai megjelenése után egyre inkább elterjedt Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete. XII. Pius pápa 1942-ben az egész emberiséget Mária oltalmába ajánlotta, és liturgikus ünneplését augusztus 22-re helyezte. Az új kalendárium visszatért az eredeti gyakorlatra, és ezért mozgó emléknapként – Jézus Szíve ünnepe után tette.

Iz 61,9-11

Népem sarjadéka híres lesz a nemzetek között, és minden ivadékuk a népek körében. Akik látják őket, elismerik majd, hogy ez az a nemzedék, amelyet megáldott az Úr. 10″Ujjongó örömmel örülök az Úrban, lelkem ujjong az én Istenemben, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, s az igaz élet köntösébe burkolt, mint a vőlegényt, aki koszorút visel, és mint a menyasszonyt, aki ékszerekkel díszíti magát. 11Mert amint a föld megtermi növényeit, és a kert kisarjasztja a veteményeket, úgy sarjasztja ki az Úr az igazságosságot, és a magasztalást, minden nép színe előtt.”
Lk 2,41-51

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. 42Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. 43Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei tudták volna. 44Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, mentek egy napig, és keresték a rokonok és ismerősök között. 45Amikor nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy keressék. 46Három nap múlva akadtak rá a templomban, ott ült a tanítók közt, hallgatta és kérdezgette őket. 47Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. 48Amikor meglátták, csodálkoztak. Anyja így szólt hozzá: “Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk.” 49Ezt felelte: “De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” 50Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. 51Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.

2010. június 12., szombat Szenvedély az Egyház iránt

Az „Egyház iránti szenvedély”, melyről egyszer VI. Pál pápa beszélt, ragyogjon fel az igazi keresztények szívében! Ennek a szenvedélynek azonban az érzelmek szintjéről a gyakorlat szintjére kell lépnie (…).

A kereszténység az egyes emberek közötti kapcsolatok terén azt tanítja, hogy szeressünk, ismerjük meg egymást, váljunk „eggyé” másokkal, egészen addig, hogy megoszthassuk egymással Istentől kapott ajándékainkat – ezt át kell vinnünk a közösségi élet szintjére is. Ismerjük meg tehát és szeressük a többi mozgalmat és egyházi művet, és kezdeményezzük vagy mélyítsük el közöttük a lelki javak kölcsönös megosztását.

Ebből olyan együttműködés születhet, amely az akarat és a szív elhatározásából fakad, s így valóban szolgálatára lennénk szeretett Egyházunknak.

Ha azonban nem így tennénk, akkor „Egyház iránti szenvedélyünk” csupán szép szólam maradna és csak magunkba zárkóznánk, elszigetelődnénk. A Pápa iránti szeretetünk pedig tiszavirág-életű lelkesedésre és szentimentalizmusra korlátozódnék, mivel éppen szívügyében nem osztoznánk vele: hogy Isten egész Egyházának élete legyen.

Chiara Lubich