Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

JAKAB LEVELE 1. RÉSZ

[Jak. 1.1] Jakab, Istennek és az Úrnak, a Krisztus Jézusnak rabszolgája a szétszórtságban élő tizenkét törzsnek üdvözletét küldi.
[Jak. 1.2] Teljes örömnek tartsátok testvéreim, ha sokféle kísértésbe estek,
[Jak. 1.3] hiszen tudjátok, hogy hiteteknek próbatétele állhatatosságot munkál.
[Jak. 1.4] Az állhatatosságnak pedig bevégzett munkája kell, hogy legyen, hogy ti is bevégzettek és mindenestől épek lehessetek, és semmiben fogyatékosak ne legyetek.
[Jak. 1.5] Ha valakinek bölcsessége hiányos, kérje Istentől, aki mindenkinek egyszerűen, szemrehányás nélkül ad, s majd kapni fog ő is.
[Jak. 1.6] De kérje hittel, semmit sem kételkedve. Mert aki kételkedik, az a tengernek szélfújta, ide-oda hánykódó hullámához hasonlít.
[Jak. 1.7] Az ilyen ember aztán ne vélje, hogy valamit is kaphat az Úrtól,
[Jak. 1.8] az ilyen kétlelkű, minden útján állhatatlan ember.
[Jak. 1.9] A megalázott ember magasságával dicsekedjék,
[Jak. 1.10] a gazdag ellenben alacsony voltával, mert elmúlik, mint a fű virága.
[Jak. 1.11] Mert felkel a nap izzó hevével, kiszárítja a füvet, annak virága pedig elhull és alakjának kecsessége elvész, így a gazdag is el fog sorvadni a saját útján.
[Jak. 1.12] Boldog az az ember, aki állhatatos a kísértésben, mert ha kipróbálttá lett, elnyeri az élet koszorúját, melyet Isten az őt szeretőknek ígért meg.
[Jak. 1.13] Senki, ha kísértetik, ne mondja: Isten kísért engem. Mert Istenig nem hat el a gonoszok kísértése. Ő maga pedig senkit sem kísért.
[Jak. 1.14] Ellenkezőleg, mindenkit saját vágya kísért, mely őt húzza, csalogatja.
[Jak. 1.15] Az ébredő vágy aztán fogan, s azután vétket szül, a vétek pedig, ha teljesen kifejlődik, halált vetél.
[Jak. 1.16] Ne tévelyegjetek szeretett testvéreim.
[Jak. 1.17] Minden jó adomány és minden bevégzett ajándék felülről száll alá a világosságok Atyjától, kinél nincs változás, sem folyton forduló árnyék.
[Jak. 1.18] Akaratából szült minket az igazság igéje által, hogy mi teremtményeinek valamelyes zsengéje legyünk.
[Jak. 1.19] Tudjátok ti azt jól, szeretett testvéreim. Legyen minden ember gyors a hallásra és késedelmes a beszédre, késedelmes a haragra.
[Jak. 1.20] Mert ember haragja Isten igazságosságát nem munkálja.
[Jak. 1.21] Azért hát, félre tévén minden szennyet és a gonoszság áradatát, fogadjátok be szelídséggel a veletek összenövő igét, melynek hatalma van arra, hogy lelketeket megmentse.
[Jak. 1.22] Legyetek az igének megtevői s nem csupán hallgatói, mert aztán hamis következtetésekkel eltévesztitek az igazságot.
[Jak. 1.23] Mert az, aki az igének hallgatója és nem megtevője, olyan emberhez hasonlít, aki megnézte természetes arcát a tükörben,
[Jak. 1.24] szóval megvizsgálta magát, de ahogy eljött onnan, elfelejtette, milyen volt.
[Jak. 1.25] Ám, aki beletekintett a szabadság bevégezett törvényébe és meg is maradt mellette, aki nemcsak feledékeny hallgató, hanem tettnek cselekvője, az boldog, amikor cselekedhet.
[Jak. 1.26] Az olyan embernek, aki azt hiszi magáról, hogy az istentiszteleti formákat pontosan teljesíti, azonban a nyelvét nem zabolázza meg, hanem megcsalja szívét, az istentisztelete hiábavaló.
[Jak. 1.27] Az Istennél és az Atyánál tiszta és szeplőtlen istentiszteletnek ez számít: Látogasd meg nyomorúságukban az árvákat és özvegyeket, őrizd meg magadat, hogy a világ be ne mocskoljon.

Reklámok

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: