Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. június 15. Árpádházi Boldog Jolán A nap liturgikus színe: fehér

IV. Béla magyar király és a konstantinápolyi császári családból származó Laszkarisz Mária leánya 1238 körül született. Rokonai között van Magyarországi Szent Erzsébet, és Prágai (Csehországi) Szent Ágnes; két nővére Boldog Kinga és Szent Margit. A szülői házban mindössze öt évet töltött melybe beleesik a tatárjárás borzalmas ideje. Szülei ekkor szentéletű nővére gondjaira bízták. 17 éves korában Boleszláv kalisi és gnieznói fejedelem személyében a legméltóbb férj oldalára került. 23 évet töltött példás keresztény házasságban. Három gyermeket szült mindenütt bőkezű ajándékokkal segítette a szegényeket, özvegyeket és árvákat. Két klarissza monostort alapított.

Férje halála után a szintén özvegységre jutott Kinga nővérével vagyonát felosztva az ószandezi klarissza monostorba vonult. Szent Kinga halála után a gnieznói monostorba költözött. Kitűnt alázatosságával és imaéletével. 1298. június 11-én halt meg.

Hívek könyörgése:

1. Légy egész héten erőnk a gyöngeségben, bátorság félelmeink közepette, nevelj gyermekké, olyanná, aki tisztában van korlátaival és nem másban keresi a bajok forrását! Hallgass meg, Urunk!
2. Hogy szent elődeink alázatos példája tegyen bizakodóvá a jelen nehézségei között! Hallgass meg, Urunk!
3. Tisztíts meg minket az ítélkezés bűnétől, nyisd meg szemünket, hogy egymásban fölfedezzük és megszeressük a Te képmásodat, és így szolgáljuk Országod eljövetelét! Hallgass meg, Urunk!
4. Hogy a keresztény családok fészkei és forrásai legyenek az elköteleződésnek: tedd egymás számára áldássá a házasokat, a szerelmükből származó gyermekeket, az együtt élő vagy csak egymásról tudó nemzedékeket! Hallgass meg, Urunk!
5. Add, hogy egyházad papjai is bizalommal és szeretettel támaszkodjanak az ilyen családokra, és tedd gyümölcsözővé a laikusok munkáját is! Hallgass meg, Urunk!
6. Mindnyájunk imáját, akik egy-egy szívünkön viselt személyt vagy személyeket hozunk most eléd, Boldog Jolán közbenjárására hallgasd meg, Urunk!

B év, évközi idő, 11. hét, kedd
1Kir 21,17-29

Ekkor az Úr szózatot intézett a tesbi Illéshez, ezekkel a szavakkal: ,,Kelj fel, s menj le Ácháb, Izrael királya elé, aki Szamariában van: íme, éppen lemegy Nábót szőlőjébe, hogy azt elfoglalja és mondd neki: Ezt üzeni az Úr: Öltél, s azonfelül foglaltál is! Aztán tedd hozzá: Ezt üzeni az Úr: Ezen a helyen, ahol felnyalták a kutyák Nábót vérét, fel fogják nyalni a te véredet is.” Azt mondta ekkor Ácháb Illésnek: ,,Hát megtaláltál engem, ellenségedet? Ő azt mondta: ,,Megtaláltalak, mert arra adtad magadat, hogy azt tedd, ami gonosz az Úr színe előtt. Íme, nyomorúságot hozok terád, s learatom utódaidat, s kipusztítom Ácháb házából a férfit, a bezártat is s az utolsót is Izraelben és olyanná teszem házadat, mint Jeroboámnak, Nábát fiának házát és Básának, Ániás fiának házát, mivel bosszantásomra cselekedtél, s vétekre vitted Izraelt. Sőt Jezabelről is így szólt az Úr: Kutyák eszik meg Jezabelt Jezreel mezején. Akije a városban hal meg Áchábnak, azt a kutyák eszik meg, akije a mezőn hal meg, azt az ég madarai eszik meg.” Valóban nem volt senki más sem olyan, mint Ácháb, aki arra adta magát, hogy azt művelje, ami gonosz az Úr színe előtt, mivel felesége, Jezabel, felbujtogatta, s aki olyan utálatosságra vetemedett, hogy a bálványokat követte, mint ahogy az amoriták cselekedtek, akiket az Úr elemésztett Izrael fiainak színe előtt. Amikor Ácháb meghallotta ezeket a beszédeket, megszaggatta ruháját, szőrzsákkal födte be testét, s böjtölt és zsákban aludt, s lehorgasztott fővel járt. Erre az Úr szózatot intézett a tesbi Illéshez, ezekkel a szavakkal: ,,Láttad-e, hogy Ácháb megalázta magát előttem? Mivel tehát megalázta magát kedvemért, nem az ő napjaiban hozom rá a nyomorúságot, hanem fia napjaiban hozom a nyomorúságot házára.”
Mt 5,43-48

Hallottátok, hogy azt mondták: ,,Szeresd felebarátodat [Lev 19,18] és gyűlöld ellenségedet.” Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: