Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

június 17, 2010 havi archívum

JELENÉSEK KÖNYVE 22. RÉSZ

[Jel. 22.1] Azután megmutatta nekem az élet vizének fénylő folyamát, mely olyan mint a kristály, amely Istennek és a Báránynak trónjából jön elő.
[Jel. 22.2] Piacának közepén, a folya­mon innen és túl az élet ligete van, mely tizenkétszer terem gyümölcsöt, havonként adja meg gyümölcsét. A liget levelei a nemzetek gyógyítására valók.
[Jel. 22.3] Ott többé nem lesz semmi átkozott. Istennek és a Báránynak trónja lesz benne, és rabszolgái ott szolgálnak majd neki.
[Jel. 22.4] Látni fogják orcáját és neve homlokukon lesz.
[Jel. 22.5] Éjszaka nem lesz ott, nem lesz szükségük lámpafényre, sem napfényre, mert az Úr, az Isten világossága fogja beragyogni őket. Királyokként fognak uralkodni az örök korok korain át.
[Jel. 22.6] Majd így szólt hozzám: “Ezek a beszédek meg­bízhatók és igazak.” Az Úr, a próféták szellemeinek Istene, küldte el angyalát, hogy rabszolgáinak megmutassa azokat a dolgokat, melyeknek sietve kell megtörténniük.
[Jel. 22.7] “Hirtelen megyek (jövök) el. Boldog az, aki megőrzi e könyv prófétáló beszédeit.”
[Jel. 22.8] Én, János vagyok az, aki hallom és látom e dol­gokat. Mikor meghallottam és megláttam ezeket, földre estem, hogy a lábát csókolva imádjam azt az angyalt, aki nekem e dolgokat mutatta.
[Jel. 22.9] De ő így szólt: “Vigyázz! Ne tedd! Rabszolgatársad vagyok neked is, testvéreidnek is és mindazoknak, akik őrzik e könyv beszédeit. Istent imádd!”
[Jel. 22.10] Majd így szólt hozzám: “Ne pecsételd le a könyv prófétáló beszédeit, mert az idő közel!
[Jel. 22.11] Aki hamis, ártson ezután is, a mocskos mocskolódjék tovább, az igazságos legyen tovább is igazságos, és a szent szente­lődjék meg.
[Jel. 22.12] Lám, sietve megyek (jövök)! A bér velem, hogy kinek-kinek megfizessek aszerint, amilyen a csele­kedete.
[Jel. 22.13] Én vagyok az Alfa és az Omega, az első és utolsó, a kezdet és a vég.
[Jel. 22.14] Boldogok, akik megmossák ruháikat, hogy joguk legyen az élet ligetéhez és ahhoz, hogy a kapukon át bemenjenek a városba.
[Jel. 22.15] Kívül maradnak az ebek, a varázslók, a paráznák, a gyilkosok, a bálványimádók s mindenki, aki kedveli és teszi a hazugságot.
[Jel. 22.16] Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy az eklé­zsiákban tanúskodjék előttetek e dolgokról. Én vagyok Dávid gyökere és nemzetsége, ama fénylő hajnali csillag.”
[Jel. 22.17] A Szellem és a menyasszony ezt mondják: “Jövel!” Aki hallgatja, mondja ezt: “Jövel!” Aki szomjazik, jöjjön el, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.
[Jel. 22.18] Bizonyságot teszek mindenkinek, aki e könyv prófétáló beszédeit hallgatja: “Ha valaki hozzátesz ezek­hez, az Isten is rárakja arra e könyvben megírt csapásokat,
[Jel. 22.19] ha valaki elvesz e prófétáló könyv beszédeiből, annak részét az Isten is el fogja venni az élet ligetéből és a szent városból, azokból a dolgokból, melyek e könyvben megí­rattak.”
[Jel. 22.20] Azt mondja az, aki e dolgok mellett tanús­kodik: “Csakugyan! Sietve megyek (jövök) el!” Ámen! Jövel Uram Jézus!
[Jel. 22.21] Az Úrnak, Jézusnak kegyelme mindenekkel!

JELENÉSEK KÖNYVE 21. RÉSZ

[Jel. 21.1] Erre új eget és új földet láttam, mert az első ég és az első föld tovatűntek, és tenger nem volt többé.
[Jel. 21.2] Azután a szent várost, az Új Jeruzsálemet láttam, amint Istentől az égből leszállt, felkészülve, akárcsak egy férje számára felékesített menyasszony.
[Jel. 21.3] Majd egy hatalmas szózatot hallottam, mely a trónból hangzott fel, s mely ezt mondta: “Íme, az Isten sátora az emberekkel együtt van, náluk üti fel sátorát. Az ő népeivé lesznek, s az Isten maga lesz velük.
[Jel. 21.4] A szemükről minden könnyet le fog törölni. A halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem vesződés nem lesz többé. Mert az elsők elmúltak.”
[Jel. 21.5] És szólt a trónon ülő: “Íme, mindeneket megújítok.” – “Írd meg!” – mondta azután. – “Ezek a beszédek megbízhatóak és igazak.”
[Jel. 21.6] Azután így szólt hozzám: “Meg­vannak hát. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak az élet forrásából ingyen adok inni.
[Jel. 21.7] A győzelmes örökrészül fogja kapni ezeket. Én annak Istene leszek, és ő fiammá lesz.
[Jel. 21.8] De a gyávák, hitetlenek, megutáltak, gyilkosok, paráznák, varázslók, bálványimádók és az összes hazugok részüket a tűzzel és kénkővel égő mocsárban lelik majd, mely a második halál.”
[Jel. 21.9] Eljött azután ama hét angyal közül az egyik, akik az utolsó hét csapással telt hét csészét tartották, és ilyen beszédbe kezdett velem: “Jer, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.”
[Jel. 21.10] Szellemben elvitt engem azután egy nagy és magas hegyre, s azon meg­mutatta a szent várost, Jeruzsálemet, mely Istentől az égből szállott alá
[Jel. 21.11] s rajta van az Isten dicsősége. A fényár, melyben úszott, hasonlított a legdrágább kőnek, a kristályként csillogó jáspisnak fényéhez.
[Jel. 21.12] Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuja, a kapukon tizenkét angyal, rájuk nevek írva, Izráel fiai tizenkét törzsének nevei.
[Jel. 21.13] Napkeletről három kapu volt, északról három kapu, délről három kapu és napnyugatról három kapu.
[Jel. 21.14] A város falának tizenkét alapja volt, rajtuk tizenkét név, a Bárány tizenkét apostolának neve.
[Jel. 21.15] Annál, aki velem beszélt, arany mérővessző volt, hogy azzal megmérje a várost, annak kapuit és annak falát.
[Jel. 21.16] A város négyszögben feküdt, hosszúsága annyi volt, mint a szélessége. Azután a várost mérte meg a vesszővel, tizenkétezer stádiumra. Hosszúsága, szélessége, magassága egyenlő.
[Jel. 21.17] Majd a falát mérte meg száznegyvennégy hüvelyknek emberi mértékkel, mely angyali.
[Jel. 21.18] A falba épített kövek jáspisból voltak, és a város tiszta arany volt, hasonló a tiszta üveghez.
[Jel. 21.19] A város falának alapjai mindenféle drágakővel voltak ékesítve. Az első alap jáspis volt, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd,
[Jel. 21.20] az ötödik szárdoniksz, a hatodik szárdiusz, a hetedik krizolin, a nyolcadik berillusz, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt.
[Jel. 21.21] A tizenkét kapu tizenkét gyöngy, minden egyes kapu egy gyöngyből volt. A város piaca tiszta arany volt, de olyan, mint az áttetsző üveg.
[Jel. 21.22] Templomot nem láttam abban, mert az Úr, az Isten, a mindeneken Uralkodó annak temploma és a Bárány.
[Jel. 21.23] A városnak sem napra nincs szüksége, sem holdra, hogy megvilágosodjék, mert az Isten dicsősége tette azt világossá, szövétneke pedig a Bárány.
[Jel. 21.24] A nemzetek a város fényénél fognak járni, a föld királyai is abba viszik be dicsőségüket.
[Jel. 21.25] A város kapuit nem zárják be nappal, éjszaka ugyanis nem lesz ott.
[Jel. 21.26] A nemezetek dicsőségét és megbecsülését abba viszik be.
[Jel. 21.27] Ám nem megy abba be semmi közönséges, sem olyan, aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak azok, akik a Bárány életkönyvébe be vannak írva.

JELENÉSEK KÖNYVE 20. RÉSZ

[Jel. 20.1] Azután láttam. Egy másik angyal szállt alá az égből, akinél a feneketlen mélység kulcsa volt, és kezében nagy lánc.
[Jel. 20.2] Ez uralma alá kerítette a sárkányt, amaz ősi kígyót, aki vádló és a sátán, megkötözte ezer esztendőre
[Jel. 20.3] és bevetette a feneketlen mélységbe. Azután bezárta a mélységet és pecsétet tett rája, hogy ne tévelyítse tovább a nemzeteket, míg az ezer esztendő végéhez nem érkezik. Azután kevés időre fel kell őt oldozni.
[Jel. 20.4] Trónokat láttam. Voltak, akik rájuk ültek, s azokra ítélethozatalt bíztak. Láttam azután azokat a lelkeket, akiket Jézus tanúságtételéért és az Isten igéjéért lefejeztek, akik nem borultak földre a fenevad előtt, sem annak képmása előtt, akik nem vették sem homlokukra, sem kezükre a bélyeget: ezek megelevenedtek és a Krisztussal együtt királyságra léptek ezer évig.
[Jel. 20.5] A többi halott nem elevenedett meg, amíg az ezer esztendő véget nem ért. Ez az első feltámadás.
[Jel. 20.6] Boldog és szent az, aki részt kap az első feltámadásban. Hozzájuk nincs joga a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjaivá lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendőn át.
[Jel. 20.7] Ha aztán végéhez érkezik az ezer esztendő, eloldják tömlöcéből a sátánt.
[Jel. 20.8] Az elmegy majd, hogy a föld négy sarkán levő nemzeteket, Gógot és Magógot eltévelyítse, s harcra összegyűjtse őket, azokat, akiknek száma annyi, mint a tenger fövenyéé.
[Jel. 20.9] Ezek felmentek azután a föld térségére s körülvették a szentek táborát és a szeretett várost. De az égből tűz szállt alá és megemésztette őket.
[Jel. 20.10] Ekkor a vádlót, aki eltévelyítette őket, belevetették a tüzes és kénköves mocsárba, ahol a fenevad és a hamis próféta voltak. Ott fognak kínlódni nappal és éjjel az örök korok korain keresztül.
[Jel. 20.11] Láttam azután egy nagy, fehér trónt és a rajta ülőt. Ennek orcája elől elfutott a föld és az ég, úgyhogy helyet nem találtak többé számukra.
[Jel. 20.12] Azután láttam a halottakat, a nagyokat és a kicsinyeket, amint a trón előtt álltak. Könyveket nyitottak fel, majd egy másik könyv nyílt meg, mely az élet könyve. Ekkor megítélték a halottakat a könyvekben írottakból tetteiknek megfele­lően.
[Jel. 20.13] A tenger kiadta a benne levő halottakat, a halál és a láthatatlan ország is kiadták a bennük levő halottakat, és minden egyest megítéltek tetteiknek megfelelően.
[Jel. 20.14] Ekkor a halált és a láthatatlan országot bevetették a tüzes mocsárba. Ez a második halál a tüzes mocsár.
[Jel. 20.15] Ha valakit nem találtak az élet könyvébe beírva, bevetették a tüzes mocsárba.

JELENÉSEK KÖNYVE 19. RÉSZ

[Jel. 19.1] Amit ezek után hallottam, olyan volt, mintha óriási tömeg nagy hangon szólna a mennyben: “Hallelujah! A megmentés, a dicsőség és a hatalom Istenünké!
[Jel. 19.2] Mert igazak és igazságosak az ő ítéletei. Mert elítélte a nagy paráznát, aki paráznaságával megrontotta a földet. Rab­szolgáinak vérét megtorolta annak kezén.”
[Jel. 19.3] Másodszor is szóltak: “Hallelujah! Füstje felszáll az örök korok korain át!”
[Jel. 19.4] Erre a huszonnégy vén és a négy élőlény leborult és imádta a trónon ülő Istent. “Ámen! Hallelujah!” – mondták.
[Jel. 19.5] Ekkor a tróntól szózat hallatszott: “Magasz­taljátok a mi Istenünket ti rabszolgái mind, ti, kik félitek őt, kicsinyek és nagyok.”
[Jel. 19.6] Majd úgy hallottam, mintha nagy tömeg szólna, mintha sok víz zúgna, mintha erős mennydörgések hangja szólna. “Hallelujah! Mert királyságra lépett az Úr, a mi Istenünk, a mindeneken uralkodó.
[Jel. 19.7] Örüljünk, ujjongjunk, adjunk dicsőséget neki. Mert eljött a Bárány menyegzője, s asszonya felkészítette magát.
[Jel. 19.8] Megadták neki, hogy fénylő, tiszta gyolcsba burkolózzék.” A gyolcs a szentek igazságos viselkedése.
[Jel. 19.9] “Írd meg: Boldogok, akik a Bárány menyegzői lakomájára hivatalosak!” – mondta nekem. Azután így szólt hozzám: “Ezek az Isten igaz beszédei.”
[Jel. 19.10] Én erre lábához borultam, hogy imádjam őt, de ő így szólt hozzám: “Vigyázz! Ne tedd! Rabszolga­társad vagyok, meg testvéreidé, akiknél Jézus bizonyság­tétele van. Az Istent imádd! Mert Jézus bizonyságtétele a prófétaság szelleme.”
[Jel. 19.11] Láttam. Megnyílt az ég és egyszerre egy fehér ló tűnt fel, a rajta ülőt Hűségesnek és Igaznak nevezik. Igazságosan ítél és hadakozik.
[Jel. 19.12] Szeme tűzláng, fején sok korona. Írott név van rajta, melyet senki sem ismer, csak ő.
[Jel. 19.13] Köpeny burkolja be, mely vérben ázott. Neve így hangzik: az Isten igéje.
[Jel. 19.14] Fehér lovakon követték, fényes, tiszta gyolcsba öltözötten a mennybeli seregek.
[Jel. 19.15] Szájából éles pallos jön ki, hogy azzal vágja a nemze­teket. Vasvesszővel fogja őket terelgetni. Ő tapossa majd a Mindeneken Uralkodó Isten haragos indulata borának sajtóját.
[Jel. 19.16] Köpenyére, éspedig tomporára, egy név van írva: “Királyoknak Királya és Uraknak Ura.”
[Jel. 19.17] Láttam! Egy angyal állt a napban és nagy hangon kiáltotta az összes madaraknak, melyek az ég delelőjén repültek: “Jertek, gyűljetek össze az Isten nagy lakomá­jára,
[Jel. 19.18] hogy királyok húsát, ezredesek húsát, erősek húsát, lovak húsát, rajtuk ülők húsát, az összes szabado­sok, rabszolgák, kicsinyek és nagyok húsát egyétek.”
[Jel. 19.19] Láttam. A fenevad, a föld királyai és azok seregei összegyűltek, hogy harcba szálljanak a lovon ülővel és annak seregével.
[Jel. 19.20] De megfogták a fenevadat és vele a hamis prófétát, ki a jeleket tette előtte, melyekkel eltéve­lyítette azokat, akik a fenevad jegyét vették magukra, és képmása előtt leborultak. Élve vetették őket (mindkettőt) az égő tüzes, kénköves mocsárba.
[Jel. 19.21] A többieket megölte a lovon ülőnek pallosa, mely szájából jön ki. Húsukkal valamennyi madár jóllakott.

JELENÉSEK KÖNYVE 18. RÉSZ

[Jel. 18.1] Ezek után azt láttam, hogy egy másik angyal szállt alá az égből, akinek nagy hatalomkört adtak, és akinek dicsősége elsötétítette (bevilágította) a földet.
[Jel. 18.2] Erős hangon kiál­totta: “Leomlott, leomlott a nagy Babilon, ördögi szelle­mnek lakóhelyévé vált, mindenféle tisztátalan szellemnek tömlöcévé, mindenféle tisztátalan és gyűlöletes madárnak tömlöcévé,
[Jel. 18.3] mivel parázna indulatának borával itatta meg az összes nemzeteket, és a föld királyai vele paráznál­kodtak. A föld kalmárai is abból a hatalomból gazda­godtak meg, melyet az ő túltengő jóléte teremtett.”
[Jel. 18.4] Majd más szózatot hallottam az égből, mely így szólt: “Én népem, jöjjetek ki közüle, hogy ne legyetek majd vétkeivel közösségben, és hogy csapásaiból ne kapjatok!
[Jel. 18.5] Mert vétkei az égig tornyosodtak és Isten megemlékezett hamisságaikról.
[Jel. 18.6] Fizessetek úgy neki, ahogy ő is fizetett, tetteihez mérten a kétszeresnek kétszeresét adjátok meg neki, abba a pohárba, melyet ő kevert, kétszereset kever­jetek neki!
[Jel. 18.7] Amekkora volt dicsekedése és túltengő jóléte, akkora kínt és gyászt adjatok neki. Mert így gondolkodott szívében: Mint egy királynő úgy ülök tró­nomon, özvegy nem vagyok, gyászt nem látok soha.
[Jel. 18.8] Ezért egy napon fognak megérkezni csapásai: halál, gyász, ínség. És tűzzel fogják megégetni. Mert erős az Úr, az Isten, ki elítélte őt.”
[Jel. 18.9] “Siratni, gyászolni fogják őt a föld királyai – kik paráználkodtak, és vele dúskálkodtak -, mikor égésének füstjét fogják látni.
[Jel. 18.10] A parázna kínja keltette félelem miatt távol fognak állni, és ezt mondják: Jaj! Jaj! Te nagy város Babilon, te erős város, hogy egy órában jött el ítéleted.
[Jel. 18.11] A föld kereskedői siratják és gyászolják, mert hajórakományukat senki sem vásárolja többé,
[Jel. 18.12] nem vásárolják aranyból, ezüstből, drágakőből, gyöngyökből, gyolcsból, bíborból, selyemből, skarlátból álló hajó­rakományukat, semmiféle citromfát, semmiféle elefánt­csont eszközt, semmiféle drága fafajtákból, ércből, vasból, márványból készített eszközt,
[Jel. 18.13] sem fahajat, sem bal­zsamot, sem füstölőszert, sem mirhát, sem tömjént, sem bort, sem olajat, sem lisztlángot, sem gabonát, sem bar­mokat, sem juhokat, lovakból, kocsikból, rabszolga­testekből álló árut, sem emberi lelkeket.
[Jel. 18.14] Eltűnt előled a gyümölcs, melyre lelked vágyott. Minden, ami zsíros, minden, ami fényes, elveszett számodra. Azokra többé senki rá nem talál.
[Jel. 18.15] Akik ezekkel kereskedtek, akik belőled gazdagodtak meg, kínjaidtól félve messzire állnak majd tőled, sírva, gyászban
[Jel. 18.16] szólnak: Jaj, Jaj! Te nagy város, ki gyolcsba, bíborba, skarlátba burkolóztál, ki arannyal, drágakővel, gyönggyel ékesítetted magad,
[Jel. 18.17] hogy elpusztult ennyi gazdagság egy órában. Minden kormányos, minden tengeren utazó, a matrózok, ahányan csak a tengeren dolgoznak, messzire álltak
[Jel. 18.18] és fel­kiáltottak, mikor égésének füstjét látták, és így szóltak: Ki hasonlítható ehhez a nagy városhoz?
[Jel. 18.19] Hamut szórtak a fejükre, sírva, gyászolva, úgy kiáltották: Jaj! te nagy város, melynek gazdagságából meggazdagodtak mindazok, akiknek a tengeren hajóik vannak, egy órában, hogy elpusztultál!
[Jel. 18.20] Vigadj rajta ég, örvendezzetek, ti szentek, apostolok és próféták, mert elítélte őt az Isten ti­érettetek.”
[Jel. 18.21] Erre egy erős angyal felemelt egy akkora követ, mint egy malomkő, és belevetette a tengerbe ilyen szóval: “Ilyen zuhanással vetik le Babilont, a nagy várost, és többé rá nem találnak.
[Jel. 18.22] Citerásoknak, zenészeknek, fuvo­lásoknak, kürtösöknek hangját többé nem hallják benned, műremekeknek semmiféle készítőjét benned többé meg nem lelik, malomzörgést nem hallanak többé benned,
[Jel. 18.23] mécsnek fénye nem fénylik többé benned, vőlegénynek és menyasszonynak a szavát nem hallják többé benned. Mert kalmáraid voltak a föld nagyjai, varázslásod té­velyítette el mind a nemzeteket,
[Jel. 18.24] prófétáknak és szenteknek vérét találták benned, mindazokét, akiket megöltek a földön.”

JELENÉSEK KÖNYVE 17. RÉSZ

[Jel. 17.1] A hét csészével ellátott hét angyal közül az egyik eljött és beszélni kezdett velem: “Jer, megmutatom neked annak a nagy paráznának ítéletét, aki a sok víz mellett ül.
[Jel. 17.2] Kivel a föld királyai paráznaságba estek, és akinek paráznasága borként megrészegítette a földön lakókat.”
[Jel. 17.3] Szellemben egy pusztába vitt el engem, s ott láttam azon a veres fenevadon, aki hemzsegett a káromló címektől, s akinek hét feje és tíz szarva volt, ülni egy asszonyt.
[Jel. 17.4] Az asszonyt bíbor és veres ruha burkolta, arany, drágakő és gyöngyök ékesítették, kezében undorító paráznaságával és tisztátalanságaival teletöltött aranycsészét tartott.
[Jel. 17.5] Homlokára név volt írva, egy titok: “A nagy Babilon a föld paráznáinak s utálatosságainak anyja.”
[Jel. 17.6] Láttam, hogy az asszony a szentek vérétől és Jézus tanúinak vérétől részeg volt. Nagy döbbenet fogott el, mikor meg­láttam.
[Jel. 17.7] “Miért döbbentél meg? – szólított meg az angyal. Megmondom én neked az asszony titkát és a fenevad titkát, aki hordozza őt, akinek hét feje és tíz szarva van.
[Jel. 17.8] A fenevad, akit láttál: volt, de nincsen, ám előjönni készül a feneketlen mélységből, azután veszedelmére megy. A földön lakók, kiknek neve nincs az élet könyvébe beírva a világ megalapítása óta, csodálkozni fognak, mikor meglátják a fenevadat, hogy az volt, de nincs, ámde meg fog érkezni.
[Jel. 17.9] Ide kell a bölcsességgel megáldott értelem. A hét fej hét hegy, melyeken az asszony rajta ül. Király is hét van:
[Jel. 17.10] öt elesett, egy van, a másik még nem jött el, ha eljön, kevés ideig kell maradnia.
[Jel. 17.11] Az a fenevad pedig, mely volt és nincs, maga lesz a nyolcadik s a hét közül való, és veszedelemre megy.
[Jel. 17.12] A tíz szarv is, melyeket láttál, tíz király, kik még nem kaptak királyságot, de a fenevaddal együtt egy órára királyoknak járó fennhatóságot fognak kapni.
[Jel. 17.13] Ezek egy szándékon lesznek, hatalmukat és jogaikat azonban átad­ják majd a fenevadnak.
[Jel. 17.14] A Bárány ellen fognak harcba szállni, de a Bárány le fogja győzni őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya, s vele fognak győzni az elhívottak, kiválogatottak és hűségesek.”
[Jel. 17.15] Majd így szólt hozzám: “A vizek, melyeket ott láttál, ahol a parázna ül, népek, tömegek, továbbá nemzetek és nyelvek.
[Jel. 17.16] A tíz szarv, melyeket láttál és a fenevad, meg fogják gyűlölni a paráznát, pusztává és mezítelenné teszik, húsát megeszik, őt magát tűzzel égetik meg majd.
[Jel. 17.17] Mert az Isten adta szívükbe, hogy az ő szándékát tegyék meg, hogy egy szándékon cselekedjenek, és hogy királyságukat a fenevad­nak adják, míg Isten beszédei végbe nem mennek.
[Jel. 17.18] Az asszony, akit láttál, az a nagy város, melynek királysága van a föld királyain.”

JELENÉSEK KÖNYVE 16. RÉSZ

[Jel. 16.1] A templomból hangos szózatot hallottam, mely ezt mondta a hét angyalnak: “Menjetek el és öntsétek ki az Isten indulatának hét csészéjét a földre!”
[Jel. 16.2] Elment az első: kiöntötte csészéjét a földre, s gonosz és rossz fekély támadt azokon az embereken, akik a fenevad bélyegét viselték és képe előtt leborultak.
[Jel. 16.3] A második a tengerre töltötte ki csészéjét, és abból olyan vér támadt, minta halotté volna, úgyhogy a tenger­ben levő összes élőlények meghaltak.
[Jel. 16.4] A harmadik a folyókra és a vizek forrásaira töltötte csészéjét, és azok vérré váltak.
[Jel. 16.5] Hallottam a vizek angya­lát szólni: “Igazságos vagy te, ki vagy és voltál, Te Törvényszerű, hogy ezeket az ítéleteket hoztad.
[Jel. 16.6] Mert szentek és próféták vérét ontották ki, és most vért adtál inniuk. Megérdemelték.”
[Jel. 16.7] Hallottam, hogy megszólalt az oltár: “Uram, mindeneken uralkodó Isten. Csakugyan iga­zak és igazságosak ítéleteid.”
[Jel. 16.8] A negyedik a napra töltötte ki csészéjét, s elrendelték neki, hogy tűzzel perzselje az embereket.
[Jel. 16.9] Nagy hőség perzselte az embereket, úgyhogy káromolni kezdték az Isten nevét, akinek fennhatósága volt ezeken a csapásokon, és nem tértek más felismerésre, hogy dicsőséget adjanak neki.
[Jel. 16.10] Az ötödik a fenevad trónjára öntötte ki csészéjét, úgyhogy annak királysága elsötétedett. A nyelvüket harap­dálták kínjukban
[Jel. 16.11] s a mennynek Istenét káromolták kínjaik és fekélyeik miatt, de nem tértek új felismerésre, és nem hagyták el tetteiket.
[Jel. 16.12] A hatodik a nagy Eufrátesz folyamra öntötte ki csészéjét, úgyhogy annak vize kiszáradt, hogy a napkeleti királyok útja elkészüljön.
[Jel. 16.13] Ekkor láttam, hogy a sárkány szájából, a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan szellem jött elő, melyek olya­nok voltak, mint a békák.
[Jel. 16.14] Ördögi szellemeknek csoda­jeleket tevő szellemei ezek, akik szétmennek az egész lakott föld királyaihoz, hogy összegyűjtsék őket a minde­neken uralkodó Isten nagy napjának ütközetére.
[Jel. 16.15] Lásd! Tolvajként megyek el. Boldog, aki ébren lesz és megőrzi ruháit, hogy mezítelenül ne járjon, és meg ne lássák torz alakját.
[Jel. 16.16] S összegyűjtötte őket a héberül Harmage­dónnak nevezett helyre.
[Jel. 16.17] A hetedik a levegőre öntötte ki csészéjét. Ekkor a templomból a tróntól hatalmas szózat tört elő: “Meglett!”
[Jel. 16.18] S erre villámlások, szózatok és mennydörgések támadtak, és nagy rengés keletkezett, amilyen nem támadt, amióta ember lett a földön, nem támadt soha ekkora nagy rengés.
[Jel. 16.19] Erre a nagy város három részre szakadt, és a nemzetek városai leomlottak. Az Isten előtt megemlékez­tek a nagy városról, és az Isten haragos indulatának borával telt poharat adtak neki.
[Jel. 16.20] Erre minden sziget eltűnt, s a hegyekre nem találtak rá többé.
[Jel. 16.21] Tálentomnyi jegekből nagy eső zuhogott az égből az emberekre. (Akkora jegek zuhogtak az égből az emberekre, mint egy-egy talentom.) A jégeső csapása miatt az emberek káromolták az Istent, mert igen nagy volt az a csapás.