Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. június 18. – Péntek

Jézus  a  hegyi  beszédben  ezt  mondta  tanítványainak:  “Ne   gyujtsetek
magatoknak kincseket  a földön,  ahol a  moly és  a rozsda  megemészti,  a
tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyujtsetek inkább kincseket a  mennyben,
ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák
és el nem lopják.  Mert ahol a kincsed  van, ott van a  szíved is. A  test
világossága a szem. Ha szemed ép,  egész tested világosságban lesz. De  ha
szemed elhomályosodik,  egész tested  elsötétedik. Ha  tehát a  világosság
benned sötétség, maga a sötétség mekkora?”
Mt 6,19-23

Elmélkedés:

Jézus arra biztat  minket, hogy  olyan kincseket  gyujtsünk földi  életünk
során, amelyekkel a  mennyországba juthatunk.  De melyek  azok a  kincsek,
amelyek által eljuthatunk  az üdvösségre?  A hitünk és  az abból  származó
jócselekedetek. Mindannyiunknak meg kell küzdenünk a hitünkért, s emellett
mindennapi  feladatunk  a  jócselekedetek  megtétele.  Mindkettonél   nagy
szükségünk van  Isten  kegyelmére, nehogy  letérjünk  a hit  útjáról  vagy
helytelenül  gyakoroljuk  a   szeretetet.  Mindketto   a  Krisztus   által
emlegetett kincsnek számít. Ebbol azonban  nem következik az, hogy  csupán
emberi  eronkkel,   azaz  eros   hitünkkel  és   tevékeny   szeretetünkkel
elnyerhetnénk az üdvösséget, hiszen ehhez  szükséges az isteni a  kegyelem
és Jézus megváltó cselekedete is.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Csapatszellem
Jóságos Istenünk, te pünkösdkor elküldted a Szentlelket nekünk. Ahogyan  a
tuz elborítja  a  fát és  a  rozsét, úgy  töltötte  el az  apostolokat,  a
tanítványokat és  mindenkit, aki  benned hitt.  Fiad követoire  egy  addig
ismeretlen ero áradt  ki és egységet  teremtve bátorságot öntött  beléjük.
Oly módon álltak ki egymásért és Jézus ügyéért, amit elotte el sem  tudtak
volna képzelni. “Jöjj, Szentlélek Istenünk!” – ebben a kérésben erosítik a
keresztények ma is a Lélek utáni  vágyukat és hitüket aziránt, aki  segít,
vigasztal, erosít, összeköt és szeret.

Sok sportágban, így a labdarúgásban is sok múlik a jó csapatszellemen. Ezt
állandóan erosíteni  kell, különösen  akkor, ha  sikerre készülnek,  talán
éppen egy hosszú  sikertelenség után. A  csapatszellem megtapasztalható  a
játékban, és megérezheto akkor, amikor a játékosok kölcsönösen  lelkesítik
egymást, és  nem  mordulnak  dühösen  egymásra.  Megtapasztalható,  amikor
egymásért küzdenek és harcolnak, és nem magukat állítják a középpontba.
Add, Istenünk, hogy Fiad életébol és példájából, hasonló módon  merítsenek
erot  és  bátorságot  az  emberek,  hogy  tudatos  keresztény   életformát
valósítsanak meg! Add az  embereknek Szentlelkedet, hogy  egy szív és  egy
lélek legyenek, eltelve  az egyetemes Lélekkel,  aki nem elválaszt,  hanem
összeköt!

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: