Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

JÁNOS HARMADIK LEVELE

[3Ján. 1] A presbiter a szeretett Gájusznak, akit igazán szeretek.
[3Ján. 2] Szeretett testvérem, azért esdekelek, hogy minden te­kintetben jól menjen sorod és egészséges légy, mint ahogy lelkednek is jól megy a sora.
[3Ján. 3] Mert igen nagy volt az örömöm, mikor testvérek érkeztek és tanúságot tettek az igaz voltod mellett, amellett, hogy az igazságban jársz.
[3Ján. 4] Nem lehet annál nagyobb örömöm, mint ha hallom, hogy gyermekeim az igazságban járnak.
[3Ján. 5] Szeretett testvérem, hűségesen cselekszel abban, amit a testvérek irányában teszel, éspedig vendégek iránt,
[3Ján. 6] kik az eklézsia előtt tanúskodtak szeretetedről. Nemesen fogsz cselekedni, ha őket Istenhez méltóan indítod útnak.
[3Ján. 7] Hisz ezért a Névért indultak vándorútra, s a pogá­nyoktól semmit sem fogadtak el.
[3Ján. 8] Az ilyeneket tartozunk befogadni, hogy az igazság munkatársaivá lehessünk.
[3Ján. 9] Írtam valamit az eklézsiának, ám Diotrefész, akinek kedves az első helyen levés közöttük, nem fogad el minket.
[3Ján. 10] Ezért, ha elmennék, emlékeztetem majd őt tetteire, melyek mellett rossz szavakat suttog ellenünk, sőt nem elégszik meg ezzel, még a testvéreket sem fogadja el, és akik akarnák ezt tenni, azokat meggátolja, és az eklé­zsiából kiveti.
[3Ján. 11] Szeretett testvérem, ne utánozd a gonoszt, hanem a jót. Aki jót cselekszik, Istenből való, aki gonoszt cselekszik, az sohasem látta meg az Istent.
[3Ján. 12] Demetriosz mellett mindenki tanúságot tesz, még maga az igazság is, mi is tanúságot teszünk, és te tudod, hogy tanúságtételünk igaz.
[3Ján. 13] Sok írnivalóm volna neked, de nem akarom tintá­val, tollal megírni neked.
[3Ján. 14] Remélem, hogy hamarosan megláthatlak, és szemtől-szembe beszélhetünk.
[3Ján. 15] Békesség legyen veled! Köszöntenek téged a bará­tok. Köszöntsd név szerint a barátokat!

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: