Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

JELENÉSEK KÖNYVE 16. RÉSZ

[Jel. 16.1] A templomból hangos szózatot hallottam, mely ezt mondta a hét angyalnak: “Menjetek el és öntsétek ki az Isten indulatának hét csészéjét a földre!”
[Jel. 16.2] Elment az első: kiöntötte csészéjét a földre, s gonosz és rossz fekély támadt azokon az embereken, akik a fenevad bélyegét viselték és képe előtt leborultak.
[Jel. 16.3] A második a tengerre töltötte ki csészéjét, és abból olyan vér támadt, minta halotté volna, úgyhogy a tenger­ben levő összes élőlények meghaltak.
[Jel. 16.4] A harmadik a folyókra és a vizek forrásaira töltötte csészéjét, és azok vérré váltak.
[Jel. 16.5] Hallottam a vizek angya­lát szólni: “Igazságos vagy te, ki vagy és voltál, Te Törvényszerű, hogy ezeket az ítéleteket hoztad.
[Jel. 16.6] Mert szentek és próféták vérét ontották ki, és most vért adtál inniuk. Megérdemelték.”
[Jel. 16.7] Hallottam, hogy megszólalt az oltár: “Uram, mindeneken uralkodó Isten. Csakugyan iga­zak és igazságosak ítéleteid.”
[Jel. 16.8] A negyedik a napra töltötte ki csészéjét, s elrendelték neki, hogy tűzzel perzselje az embereket.
[Jel. 16.9] Nagy hőség perzselte az embereket, úgyhogy káromolni kezdték az Isten nevét, akinek fennhatósága volt ezeken a csapásokon, és nem tértek más felismerésre, hogy dicsőséget adjanak neki.
[Jel. 16.10] Az ötödik a fenevad trónjára öntötte ki csészéjét, úgyhogy annak királysága elsötétedett. A nyelvüket harap­dálták kínjukban
[Jel. 16.11] s a mennynek Istenét káromolták kínjaik és fekélyeik miatt, de nem tértek új felismerésre, és nem hagyták el tetteiket.
[Jel. 16.12] A hatodik a nagy Eufrátesz folyamra öntötte ki csészéjét, úgyhogy annak vize kiszáradt, hogy a napkeleti királyok útja elkészüljön.
[Jel. 16.13] Ekkor láttam, hogy a sárkány szájából, a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan szellem jött elő, melyek olya­nok voltak, mint a békák.
[Jel. 16.14] Ördögi szellemeknek csoda­jeleket tevő szellemei ezek, akik szétmennek az egész lakott föld királyaihoz, hogy összegyűjtsék őket a minde­neken uralkodó Isten nagy napjának ütközetére.
[Jel. 16.15] Lásd! Tolvajként megyek el. Boldog, aki ébren lesz és megőrzi ruháit, hogy mezítelenül ne járjon, és meg ne lássák torz alakját.
[Jel. 16.16] S összegyűjtötte őket a héberül Harmage­dónnak nevezett helyre.
[Jel. 16.17] A hetedik a levegőre öntötte ki csészéjét. Ekkor a templomból a tróntól hatalmas szózat tört elő: “Meglett!”
[Jel. 16.18] S erre villámlások, szózatok és mennydörgések támadtak, és nagy rengés keletkezett, amilyen nem támadt, amióta ember lett a földön, nem támadt soha ekkora nagy rengés.
[Jel. 16.19] Erre a nagy város három részre szakadt, és a nemzetek városai leomlottak. Az Isten előtt megemlékez­tek a nagy városról, és az Isten haragos indulatának borával telt poharat adtak neki.
[Jel. 16.20] Erre minden sziget eltűnt, s a hegyekre nem találtak rá többé.
[Jel. 16.21] Tálentomnyi jegekből nagy eső zuhogott az égből az emberekre. (Akkora jegek zuhogtak az égből az emberekre, mint egy-egy talentom.) A jégeső csapása miatt az emberek káromolták az Istent, mert igen nagy volt az a csapás.

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: