Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

június 20, 2010 havi archívum

2010. június 20. C év, évközi idő, 12. vasárnap A nap liturgikus színe: zöld

Ha hiszem és vallom, hogy Jézus az Isten fölkentje, akkor könnyebben tudom napról napra felvenni keresztemet. A keresztény élet nem könnyű sétaút, új és új küzdelmek várnak mindennapi életemben. A magam részét meg kell tennem ahhoz, hogy Isten szeretete megmutatkozhassék a világban.

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentárjaaA HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Amikor belépünk az Úr hajlékába, a ház gazdája: mennyei Atyánk fogad bennünket. Elénk áll mint védelmezőnk és szabadítónk. Isten ereje elsősorban lelkünket védi a kísértésektől és a bűntől. A bűnbánat imájával ajánljuk magunkat az Úr oltalmába.AZ ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Vannak, akik saját fejük után mennek. Vannak, akik embertársaik szavára hallgatnak. Bennünket az élet Szerzője irányít utainkon. Az ige liturgiájában az istenfiúság életszabályait halljuk Isten szavai által.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az áldozat bemutatásakor Megváltónk vezet Isten trónja elé. Amikor újra felizzik keresztáldozata, mi is Istennek adjuk jó gondolatinkat, igaz szavainkat, jóakaratú tetteinket. Krisztus végtelen értékű ajándékához csatolva a Szentháromság elfogadja bűneink jóvátételére, lelkünk javára.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az Úr testének vétele megerősít minket, megvidámítja szívünket. Mennyei Atyánk üres lélekkel senkit sem enged el a szentmiséről. Aki nem áldozhatott, az is vigye haza Isten szavát., hétközben tanításáról az is elmélkedjék.

ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

A mai vasárnap tanításában a szenvedések – vagy kedveltebb keresztény kifejezéssel élve – a keresztek vállalása áll a középpontban. Életünk legsúlyosabb kikerülhetetlen ténye a szenvedés. A fizikai szenvedés, amely leginkább egy-egy betegségben mutatkozik meg, és a lelki szenvedés, amely a fizikainál sokkal rosszabb tud lenni, amelyre nincsenek gyorsan ható fájdalomcsillapítók. Az emberiség történelmében ebből van a legtöbb: a szenvedésből. A háborúk, járványok, a nyomorgó családok-emberek, a társadalomból kitaszítottak mind-mind csak növelik ezt a hatalmas szenvedésözönt, amelynek úgy tűnik soha nincs vége. A szenvedések megszüntetésére tett az ember legtöbb erőfeszítést. Az orvostudomány egyre fantasztikusabb eszközökkel küzd a fizikai szenvedés ellen, úgy tűnik hiába. A különböző elméletek, életfilozófiák, tanácsok, életreceptek pedig arra akarnak válaszolni, hogy hogyan tehetjük elviselhetővé, szenvedésmentessé életünket.

A jelen jóléti társadalmában az ember a fejlődés olyan magaslatára jutott, mint még soha annak előtte. De a szenvedést mégsem sikerült kiiktatni. Ezért, hogy kudarcát palástolja, ahhoz a primitív taktikához folyamodott, hogy egyszerűen letagadja a szenvedés tényét, létét. A reklámok ezt a szenvedésmentes hamis boldog életet hirdetik egyfajta erőltetett műmosollyal. A filmekben megszoktuk már, hogy mindig meghal valaki, s a legkisebb részvétet sem érezzük. Betegeinket, haldoklóinkat impozáns kórházmonstrumokban rejtik el az egészségesek és élők tekintete elől. A jó modorhoz manapság hozzátartozik, hogy társaságban illetlenség a szenvedésről, a halálról beszélni.

Egy szó mint száz: az ember képtelen saját erejéből a szenvedés problémáját megoldani. Csak valaki más, aki mentes a végesség korlátjaitól, csak az képes választ adni: teremtő Istenünk. A válasz hosszú előkészítés után már elhangzott a történelemben: Jézus, az Isten Fölkentje, Krisztusa a válasz.

Krisztusban egy olyan embert adott nekünk magából a szentháromságos Isten , aki végérvényes, megnyugtató megoldást hozott, ami első pillantásra korántsem olyan megnyugtató. Eszerint csak akkor van “értelme” a szenvedésnek, ha Krisztussal együtt és Krisztushoz hasonlóan állunk hozzá az emberi lét központi problémájához, a szenvedéshez.

Krisztus nem szüntette meg a szenvedést, mert akkor az ember szabadságát kellett volna megszüntetnie. A szenvedés forrása a bűn. A bűn pedig elfordulás Isten életadó szeretetétől, tulajdonképpen az élet valamilyen fokú hiánya a bűn. Eszerint egyéni bűneinkben személyes szabad döntéseinkkel pusztítjuk életünket, ami a szenvedésben jelentkezik. De létezik a kollektív bűn, ami sokkal nagyobb szenvedést okoz, mert ennek nem mi vagyunk személy szerint okozói, hanem annak következménye ez, hogy az emberiség egy kollektíve elfordult állapotban van Istentől. Vagyis az emberiség élethiányos életet él, ami az egyes emberekben konkretizálódik a szenvedésben.

Jézus Krisztus útja a szenvedésen, a totális pusztuláson keresztül vezet az igazi életbe. Jézus elfogadja az Atya kezéből a szenvedést, azzal a biztos hittel, hogy az Atya új életet, megdicsőülést ad neki a feltámadásban. Hihetetlenül merész és félelmetes a cselekedete: életének feláldozásával olyasvalamire vállalkozott, amire előtte nem volt egyetlen példa sem a történelemben. A szó szoros értelmében halálugrásra vállalkozott. Egyedül az Atya szeretetébe vetett hite volt az a hajszál, amibe kapaszkodott, amelyben remélhette, hogy szenvedése nem a teljes, végső pusztulás. Ezt a hitét fejezi ki az, hogy valahányszor a Jeruzsálemben bekövetkező szenvedéséről és haláláról beszél – amint azt a mai evangéliumban is hallottuk – mindig hozzáteszi: harmadnapra föltámad.

Jézus az Atya és az emberek iránti szeretetét előnyben részesítette testi életénél is. De nehogy azt gondoljuk, hogy Jézus afféle mazochista lett volna, aki tudatosan kereste a szenvedést. Jézus nem kereste a szenvedést és a halált, de engedelmesen elfogadta Atyja kezéből, mint az emberi lét szükségszerű velejáróját. Jézus félt a szenvedéstől, a haláltól. Gondoljatok az elfogatása előtt halálfélelmére a Getszemáni kertben. Gondoljatok arra, amit a Zsidókhoz írt levélben olvashattok: “Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált. Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult.”

Ha tehát meg akarjátok érteni a szenvedést Jézussal együtt tehetitek meg. Ha nem vele, akkor nincs értelme. Futkoshattok pótszerek és pótmegoldások után, de végső soron értelmetlenné válik az egész élet.

Jézussal nem szűnnek meg a szenvedések, de “értemet” nyernek. A szenvedéseket Jézussal együtt kell elszenvedni, s akkor az ő megdicsőülésében is részesedünk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy földi életünk afféle siralomvölgy lenne, ahol tétlenül kivárhatjuk a befejezést. Nem vonhatjátok ki magatokat a világépítés egyetemes kötelezettsége alól. Nem erre ad példát Jézus. Jézus földi életének túlnyomó részében dolgos ácsmester volt, nem pedig egy tétlen meditáló.

A szenvedést nem az isteni áldás jeleként kell elfogadnunk, hanem az ő akartához ragaszkodásunk áraként és annak próbájaként, hogy előnyben részesítjük önmagunk és testvéreink javát a múlékony, tiszavirág életű kielégülésekkel szemben.

Abban is biztosak lehettek, hogy Isten nem enged meg nagyobb keresztet, mint amilyet el tudtok viselni. Ezzel ellentétben áll a tapasztalat, hogy mégis sokszor elviselhetetlenek keresztjeitek. Igen, mert az Istentől megengedett üdvös keresztet, még saját magunk megtoldjuk bűneinkkel. Nem az Isten teszi így elviselhetetlenné a keresztet, hanem mi.

Kereszt, szenvedés tehát mindenkinek jutott. Jézus elhozta az egyetlen lehetséges választ a szenvedésre: ” Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen.” A kereszt, a szenvedés vállalása törékeny létünk vállalása szeretetben a Krisztussal való megdicsőülés reményében. Aki ezt nem vállalja, “aki minden áron meg akarja menteni életét elveszíti azt. Aki pedig elveszíti életét érettem, megmenti azt.”

Ámen.

Zak 12,10-11

És kiöntöm Dávid házára és Jeruzsálem lakóira az irgalom és az imádság lelkét; és ők majd rámtekintenek. Akit átdöftek, azt megsiratják majd ők oly sírással, mint az egyszülöttet, és keseregnek felette, mint ahogy keseregni szoktak az elsőszülött halálakor. Azon a napon oly nagy lesz a sírás Jeruzsálemben, mint Adadremmon sírása Megiddón mezején.
Gal 3,26-29

Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által Krisztus Jézusban. Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra: nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő; mert mindnyájan egy vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig ti Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai, s az ígéret szerint való örökösök.
Lk 9,18-24

Történt egyszer, hogy amikor egyedül imádkozott, és a tanítványok is vele voltak, megkérdezte őket: ,,Kinek tart engem a sokaság?’ Ők ezt felelték: ,,Keresztelő Jánosnak, mások pedig Illésnek, mások pedig azt, hogy a korábbi próféták közül támadt fel valaki.’ Azután megkérdezte tőlük: ,,Hát ti kinek tartotok engem?’ Simon Péter válaszolt: ,,Az Isten Krisztusának.’ Ő pedig rájuk parancsolt és meghagyta, hogy ezt senkinek se mondják el: ,,Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.’ Azután mindenkihez szólt: ,,Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti azt.

Reklámok

2010. június 20. – Évközi 12. vasárnap

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele,
megkérdezte tolük: “Kinek tartanak engem az emberek?” Ok így válaszoltak:
“Van, aki Keresztelo Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a
régi próféták közül támadt fel valaki.”
O tovább kérdezte: “Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: “Az
Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el
senkinek. Majd hozzáfuzte: “Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének,
fopapok és írástudók elvetik ot, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Amikor már sokan gyultek köréje, ezt mondta: “Aki utánam akar jönni,
tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen. Mert
aki minden áron meg akarja menteni életét, elveszíti azt. Aki pedig
elveszíti életét érettem, megmenti azt.”
Lk 9,18-24

Elmélkedés:

Célunk a gyozelem
Mindannyian megszokhattuk, hogy négyévente nyáron néhány hét a
labdarúgásról szól. Így van ez idén is, amikor Dél-Afrikában tartják a
világbajnokság rangos eseményét. A különféle sportok közül az e sportágban
megrendezett bajnokság iránt érdeklodik a legtöbb ember világszerte. És ha
a kerek földön ilyenkor szinte minden a kerek játékszerrol, azaz a
focilabdáról, illetve a labdával való játékról szól, akkor talán most –
négyévente egy alkalommal – a templomban, a szentmise prédikációjában is
szabad szólnom a fociról.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy nem mindenki szereti a focit, sot egyesek
kifejezetten utálják, foként ezekben a hetekben, de máskor is. Sok
háziasszonyt és feleséget bosszant, hogy férjük mindennap órák hosszat
bámulja a televízióban a mérkozéseket, ilyenkor nem lehet hozzá szólni,
nem szabad zavarni, nem lehet megkérni semmiféle otthoni munkára. Az
asszonyok kálváriája néha nem csak a mérkozés kilencven percéig tart,
hanem utána is, ha hosszabbítás van vagy a férj kedvenc csapata vereséget
szenved. Kérem mindazokat, akik ellenszenvvel viseltetnek a labdarúgás
iránt, hogy ezekben a hetekben legyenek a szokásosnál is megértobbek és
türelmesebbek! Ne okozzon a foci egyetlen családban sem veszekedést vagy
viszálykodást!

És természetesen sokan vannak a rajongók, akik tulajdonképpen négy éve, a
korábbi világbajnokság döntoje óta várnak arra, hogy végre megint
összemérjék tudásukat a világ legjobb csapatai. A rajongókat elbuvöli a
játék, s alig várják, hogy kedvenceik pályára lépjenek. Nem törodnek azzal
sem, ha családtagjaik futballorültnek nevezik oket. Lelkesednek a
játékosokért és nem mulasztanának el egyetlen meccset sem. Ha megtehetnék,
szívesen kiutaztak volna Afrikába, hogy a stadionokban szurkolhassanak. A
rajongók egyetlen nagy ünnepnek tekintik ezeket a napokat, s valójában nem
csak a gyozelemnek örülnek, hanem annak, ha sportszeru volt a játék.

Oszintén bevallom, hogy engem nem tud különösebben lángba hozni a foci,
mert nincs idom a hosszú mérkozésekre, de megértem az emberek rajongását,
s szívesen focizok a idonként ministránsokkal vagy a nyári táborban a
hittanos gyerekekkel. Egyik este azonban bekapcsoltam a tévét, hogy
belenézzek egy meccsbe. Igazából nem is a mérkozés izgatott, hanem a
vuvuzela, amirol a híradásokban olvastam. Ezt a szót most kellett
megtanulnunk. A vuvuzela egy trombitaszeru afrikai hangszer. Ezrek fújják
a stadionokban és milliókat idegesít világszerte. A televízión keresztül
hallgatva olyan érzése van az embernek, mintha egy darázsfészek közepén
ülne és ezernyi méh zümmögne körülötte. Valóban idegesíto zaj. De aki
igazán rajong a fociért, az mindent elvisel szórakozása érdekében.

De mit tanulhat egy vallásos ember a sportból? Mit üzen a labdarúgás a
keresztény embernek? A lehetséges számos mondanivaló közül említsünk meg
néhányat!

Elsoként azt, hogy a labdarúgásban és minden sportban vannak szabályok,
amelyek meghatározzák az egyéni sportolók vagy a csapatok küzdelmét, s
amely szabályokat be kell tartania mindenkinek. A szabályellenes vagy
sportszerutlen játék hiába eredményezne gyozelmet, az nem jelente igazi
örömöt és nem váltana ki elismerést a nézokbol. Az életünkben is vannak
szabályok. Mindig tartsuk be azokat a játékszabályokat, amelyeket Isten
törvényként ad nekünk! A fociban a szándékosan szabálytalankodó játékos
figyelmeztetésként sárgalapot kap, majd ha ismét súlyosan vét a szabályok
ellen, piroslapot kap, kiállítják és nem folytathatja tovább a játékot,
hátrányba hozva ezzel saját csapatát. Isten idonként figyelmeztet minket,
hogy buneiknek következményei lesznek, ugyanakkor új lehetoséget is ad
nekünk a bunbocsánattal.

Másodszor említsük meg azt, hogy a foci egy csapatjáték. Hiába vannak nagy
tehetségek, kiváló játékosok vagy góleros csatárok, és hiába nyújtanak a
játékosok a mérkozés során egyénileg nagyszeru teljesítményt, mindez nem
elegendo a gyozelemhez. A csapattársak csak együtt gyozhetnek.
Támogatniuk, erosíteniük kell egymást, foként azt a társukat, aki nincs
éppen a legjobb formájában. Együtt kell küzdeniük, együtt örülnek a
sikernek és együtt viselik el a vereség kudarcát. A vallásos emberek egy
nagy csapatot alkotnak, az Egyház ugyanis közösség. Az Egyháznak szüksége
van eros csapatkapitányokra, kiváló püspökökre és papokra, akik vezetik és
bátorítják a közösséget. A hívek pedig fogadják el a csapat vezetojének
irányítását, mert e nélkül fejetlen szaladgálás lesz az Egyház élete.

Befejezésül még egy harmadik dolgot is szeretnék mondani. Elvileg kereken
kilencven percig tart egy mérkozés, de ha hosszabbítás van, akkor néhány
perccel tovább, egészen pontosan addig, amíg a játékvezeto, a bíró le nem
fújja. Sokszor elofordult már, hogy egy csapatnak a hosszabbítás perceiben
sikerült gólt lonie és ezzel megszereznie a gyozelmet. Életünk addig tart,
amíg Isten le nem fújja. Addig pedig küzdenünk kell. Nem lazíthatunk, nem
kényelmesedhetünk el. Életünk utolsó percéig küzdenünk kell! Szent Pál
apostolhoz hasonlóan mi is szeretnénk majd elmondani: “A jó harcot
megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már
rám az igazságosság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az
igazságos bíró” (2Tim 4,7-8). Az élet gyozelmét üdvösségnek nevezhetjük.
Akarjunk gyozni, akarjuk elnyerni az üdvösséget!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézusunk! Te azt várod tolünk, hogy téged kövessünk, a te nyomodban
járva eljussunk Atyánkhoz és elnyerjük az örök életet. Segíts minket, hogy
mindig betartsuk szabályaidat! Erosítsd bennünk a csapatszellemet, az
Egyház szeretetét! Segíts minket, hogy sikerrel munkálkodjunk a magunk és
mások üdvösségén! A legnagyobb gyozelem az számunkra, hogy elnyerjük az
örök életet. Segíts minket gyozni, segíts minket az üdvösségre!

20. vasárnap: ÉVKÖZI 12. VASÁRNAP

Zak 12,10-11; Zs 62; Gal 3,26-29; Lk 9,18-24
Rátekintenek arra, akit átdöftek

Zak 12,10-11

És kiöntöm Dávid házára és Jeruzsálem lakóira az irgalom és az imádság lelkét; és ők majd rámtekintenek. Akit átdöftek, azt megsiratják majd ők oly sírással, mint az egyszülöttet, és keseregnek felette, mint ahogy keseregni szoktak az elsőszülött halálakor. Azon a napon oly nagy lesz a sírás Jeruzsálemben, mint Adadremmon sírása Megiddón mezején.

Zs 62

Dávid zsoltára, amikor Júda sivatagjában tartózkodott. Isten, én Istenem, pirkadatkor már előtted virrasztok. rád szomjazik a lelkem, utánad sóvárog a testem, puszta, úttalan, víztelen vidéken. Bárcsak megjelenhetnék előtted a szent helyen, és láthatnám hatalmadat és dicsőségedet! Hisz irgalmad jobb, mint az élet, ajkam téged dicsér. Áldani akarlak, amíg csak élek, és nevedben emelem fel kezemet. Szinte zsírral és kövérséggel telik el a lelkem, ujjong az ajkam és dicsér a szám. Ha reggelenként rólad elmélkedem, rád gondolok fekvőhelyemen. Hisz te megsegítettél engem, és szárnyad árnyékában örvendezhetem. Lelkem tehozzád tapad, és jobbod erősen tart engem. Akik pedig meg akarják rontani életemet, lesüllyednek a föld mélységeibe, kard hatalmába kerülnek, sakálok osztályrésze lesznek. Örvendezik akkor majd a király Istenben; Akik rá esküsznek, diadalmaskodnak valamennyien, mert elnémul a szája azoknak, akik gonoszat beszélnek.

Gal 3,26-29

Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által Krisztus Jézusban. Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra: nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő; mert mindnyájan egy vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig ti Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai, s az ígéret szerint való örökösök.

Lk 9,18-24

Történt egyszer, hogy amikor egyedül imádkozott, és a tanítványok is vele voltak, megkérdezte őket: ,,Kinek tart engem a sokaság?’ Ők ezt felelték: ,,Keresztelő Jánosnak, mások pedig Illésnek, mások pedig azt, hogy a korábbi próféták közül támadt fel valaki.’ Azután megkérdezte tőlük: ,,Hát ti kinek tartotok engem?’ Simon Péter válaszolt: ,,Az Isten Krisztusának.’ Ő pedig rájuk parancsolt és meghagyta, hogy ezt senkinek se mondják el: ,,Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.’ Azután mindenkihez szólt: ,,Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti azt.