Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. június 20. – Évközi 12. vasárnap

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele,
megkérdezte tolük: “Kinek tartanak engem az emberek?” Ok így válaszoltak:
“Van, aki Keresztelo Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a
régi próféták közül támadt fel valaki.”
O tovább kérdezte: “Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: “Az
Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el
senkinek. Majd hozzáfuzte: “Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének,
fopapok és írástudók elvetik ot, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Amikor már sokan gyultek köréje, ezt mondta: “Aki utánam akar jönni,
tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen. Mert
aki minden áron meg akarja menteni életét, elveszíti azt. Aki pedig
elveszíti életét érettem, megmenti azt.”
Lk 9,18-24

Elmélkedés:

Célunk a gyozelem
Mindannyian megszokhattuk, hogy négyévente nyáron néhány hét a
labdarúgásról szól. Így van ez idén is, amikor Dél-Afrikában tartják a
világbajnokság rangos eseményét. A különféle sportok közül az e sportágban
megrendezett bajnokság iránt érdeklodik a legtöbb ember világszerte. És ha
a kerek földön ilyenkor szinte minden a kerek játékszerrol, azaz a
focilabdáról, illetve a labdával való játékról szól, akkor talán most –
négyévente egy alkalommal – a templomban, a szentmise prédikációjában is
szabad szólnom a fociról.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy nem mindenki szereti a focit, sot egyesek
kifejezetten utálják, foként ezekben a hetekben, de máskor is. Sok
háziasszonyt és feleséget bosszant, hogy férjük mindennap órák hosszat
bámulja a televízióban a mérkozéseket, ilyenkor nem lehet hozzá szólni,
nem szabad zavarni, nem lehet megkérni semmiféle otthoni munkára. Az
asszonyok kálváriája néha nem csak a mérkozés kilencven percéig tart,
hanem utána is, ha hosszabbítás van vagy a férj kedvenc csapata vereséget
szenved. Kérem mindazokat, akik ellenszenvvel viseltetnek a labdarúgás
iránt, hogy ezekben a hetekben legyenek a szokásosnál is megértobbek és
türelmesebbek! Ne okozzon a foci egyetlen családban sem veszekedést vagy
viszálykodást!

És természetesen sokan vannak a rajongók, akik tulajdonképpen négy éve, a
korábbi világbajnokság döntoje óta várnak arra, hogy végre megint
összemérjék tudásukat a világ legjobb csapatai. A rajongókat elbuvöli a
játék, s alig várják, hogy kedvenceik pályára lépjenek. Nem törodnek azzal
sem, ha családtagjaik futballorültnek nevezik oket. Lelkesednek a
játékosokért és nem mulasztanának el egyetlen meccset sem. Ha megtehetnék,
szívesen kiutaztak volna Afrikába, hogy a stadionokban szurkolhassanak. A
rajongók egyetlen nagy ünnepnek tekintik ezeket a napokat, s valójában nem
csak a gyozelemnek örülnek, hanem annak, ha sportszeru volt a játék.

Oszintén bevallom, hogy engem nem tud különösebben lángba hozni a foci,
mert nincs idom a hosszú mérkozésekre, de megértem az emberek rajongását,
s szívesen focizok a idonként ministránsokkal vagy a nyári táborban a
hittanos gyerekekkel. Egyik este azonban bekapcsoltam a tévét, hogy
belenézzek egy meccsbe. Igazából nem is a mérkozés izgatott, hanem a
vuvuzela, amirol a híradásokban olvastam. Ezt a szót most kellett
megtanulnunk. A vuvuzela egy trombitaszeru afrikai hangszer. Ezrek fújják
a stadionokban és milliókat idegesít világszerte. A televízión keresztül
hallgatva olyan érzése van az embernek, mintha egy darázsfészek közepén
ülne és ezernyi méh zümmögne körülötte. Valóban idegesíto zaj. De aki
igazán rajong a fociért, az mindent elvisel szórakozása érdekében.

De mit tanulhat egy vallásos ember a sportból? Mit üzen a labdarúgás a
keresztény embernek? A lehetséges számos mondanivaló közül említsünk meg
néhányat!

Elsoként azt, hogy a labdarúgásban és minden sportban vannak szabályok,
amelyek meghatározzák az egyéni sportolók vagy a csapatok küzdelmét, s
amely szabályokat be kell tartania mindenkinek. A szabályellenes vagy
sportszerutlen játék hiába eredményezne gyozelmet, az nem jelente igazi
örömöt és nem váltana ki elismerést a nézokbol. Az életünkben is vannak
szabályok. Mindig tartsuk be azokat a játékszabályokat, amelyeket Isten
törvényként ad nekünk! A fociban a szándékosan szabálytalankodó játékos
figyelmeztetésként sárgalapot kap, majd ha ismét súlyosan vét a szabályok
ellen, piroslapot kap, kiállítják és nem folytathatja tovább a játékot,
hátrányba hozva ezzel saját csapatát. Isten idonként figyelmeztet minket,
hogy buneiknek következményei lesznek, ugyanakkor új lehetoséget is ad
nekünk a bunbocsánattal.

Másodszor említsük meg azt, hogy a foci egy csapatjáték. Hiába vannak nagy
tehetségek, kiváló játékosok vagy góleros csatárok, és hiába nyújtanak a
játékosok a mérkozés során egyénileg nagyszeru teljesítményt, mindez nem
elegendo a gyozelemhez. A csapattársak csak együtt gyozhetnek.
Támogatniuk, erosíteniük kell egymást, foként azt a társukat, aki nincs
éppen a legjobb formájában. Együtt kell küzdeniük, együtt örülnek a
sikernek és együtt viselik el a vereség kudarcát. A vallásos emberek egy
nagy csapatot alkotnak, az Egyház ugyanis közösség. Az Egyháznak szüksége
van eros csapatkapitányokra, kiváló püspökökre és papokra, akik vezetik és
bátorítják a közösséget. A hívek pedig fogadják el a csapat vezetojének
irányítását, mert e nélkül fejetlen szaladgálás lesz az Egyház élete.

Befejezésül még egy harmadik dolgot is szeretnék mondani. Elvileg kereken
kilencven percig tart egy mérkozés, de ha hosszabbítás van, akkor néhány
perccel tovább, egészen pontosan addig, amíg a játékvezeto, a bíró le nem
fújja. Sokszor elofordult már, hogy egy csapatnak a hosszabbítás perceiben
sikerült gólt lonie és ezzel megszereznie a gyozelmet. Életünk addig tart,
amíg Isten le nem fújja. Addig pedig küzdenünk kell. Nem lazíthatunk, nem
kényelmesedhetünk el. Életünk utolsó percéig küzdenünk kell! Szent Pál
apostolhoz hasonlóan mi is szeretnénk majd elmondani: “A jó harcot
megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már
rám az igazságosság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az
igazságos bíró” (2Tim 4,7-8). Az élet gyozelmét üdvösségnek nevezhetjük.
Akarjunk gyozni, akarjuk elnyerni az üdvösséget!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézusunk! Te azt várod tolünk, hogy téged kövessünk, a te nyomodban
járva eljussunk Atyánkhoz és elnyerjük az örök életet. Segíts minket, hogy
mindig betartsuk szabályaidat! Erosítsd bennünk a csapatszellemet, az
Egyház szeretetét! Segíts minket, hogy sikerrel munkálkodjunk a magunk és
mások üdvösségén! A legnagyobb gyozelem az számunkra, hogy elnyerjük az
örök életet. Segíts minket gyozni, segíts minket az üdvösségre!

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: