Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. június 29. Szent Péter és Pál apostol A nap liturgikus színe: piros

Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat. Esendő, elbukó emberre, de olyan emberre, aki kész a hitvallásra. Ránk is számít, ránk is építeni akar Krisztus. Ezért hív bennünket, hogy megerősítsen a Szentmise által, és küld, hogy tanúságot tegyünk Róla, szeretetéről.

Simon Péter testvérével Andrással az elsők között kapott meghívást Jézus tanítványai közé. Kősziklaként ő lett az apostolok feje. Antióchia, majd Róma püspöke lett. Pál a damaszkuszi úton találkozott Jézussal, és ettől kezdve minden erejével Jézus örömhírét hirdette. A népek apostolává vált. Mindketten a Néró féle üldözés során 64 körül szenvedtek vértanúhalált Rómában.

„Te Péter vagy..”

Amikor ezt a szöveget olvassuk, akkor már a Liszt Ferenc „Tu es Petrus” oratóriumot is hallgathatjuk és a katolikusok, rendesen úgy olvassák ezt a szöveget, mint evangéliumi bizonyítékát annak, hogy a római pápa az egész világ egyház számára a hit szikla alapja. Ha valaki kicsit is ismeri ennek a szakasznak a gazdag biblikus irodalmát, az tudja, másként kell ehhez a szöveghez közelíteni. Nem mintha kételkednék abban, hogy II. János Pál pápának milyen nagy szerepe van az egyház egységének munkálásában, hanem arról van szó, hogy a szinoptikusok közül csak Máté ismeri ezt a szöveget, és arról az ősegyházi tényről, hogy az evangélium megformálódásának időszakában János apostol, és Jakab apostol nagyobb lelki, tekintélynek örvendett, mint maga Péter. Sőt a római centrummal megszervezett „iuris dictios primátusak”, vagyis a római püspök jogi elsőségének kérdése még fel sem vetődött ebben az időben.
Szélsőséges lenne azt a nézetet vallani, hogy Máté evangéliumához a későbbi hatalmi ideológia megteremtésének szándékával egyszerűen beírták ezt a szöveget az evangéliumba. A szöveg mondafűzése arám eredetre utal, és nem görögre, amely azt mutatja, hogy Palesztinában, valamely közösségben őrizték ezt a történetet, Péternek ezt a megnyilatkozását és Jézusnak ezt a prófétai kijelentését.
Péter nagysága abban állt, hogy kimondta: Te vagy a Krisztus. Persze ennek a teológiailag igen fontos kijelentésnek ellentmond, hogy a szenvedés történetben Péter letagadja, hogy ismerte volna Jézust. Ebből csak arra érdemes következtetni, hogy Péter, amikor bizonyos teológiai fogalmakat használt, akkor annak inkább a népi jelentésére gondolt, mint a jézusi értelmére. Csak a feltámadás után vált világosság, kicsoda Jézus, mit ért ő megváltáson, milyen értelemben „szenvedő messiás, vagy szolga”. Az evangélium szövege, nem a történések magnó felvételének írott változata, hanem a fejlődő egyházban formát öltő emlékezésé, amely 15-20 év alatt szilárdult tanná.
Mi volt ebben a történetben az érdekes és értékes akkor, amikor még Péter nem volt pápa, amikor még Róma nem volt a kereszténység központja? Jézus messiási voltának a kimondása. Jézust nem tarthatták a tanítványok csupán éles elméjű vándor rabbinak. Nem is tekinthették csak olyan karizmatikus tanítónak mint, kortársát Hanina ben Dosza rabbit. Vissza kell utasítanunk a Renan óta újra és újra megjelenő nézetet, hogy a rendkívüli vallási tanító közül Jézust a tanítványok mitizáló emlékezete ragadta ki és tette Isten fiává. Inkább az az igazság, hogy a Jézussal átélt tapasztalat miatt bontakozott a tanítványokban Jézus különleges istenségének sejtelme, és a tanítványi küldetés kulcsfontossága is körvonalazódott a 12 körében.
Mint Jézus tanításának fizikai örökösei, – hiszen még semmi nem volt írásba foglalva abból, amit Jézus mondott, – tudatában voltak egyedi és megismételhetetlen szerepükkel. Így Péter is és az evangélista is tudta, mindazt, amit megtart Jézus tanításából, az nem mese, hanem egyben evangéliumi törvény is lesz. A zsinagógától elkülönülő keresztény házaknak mindennapos kérdése volt, mit tartanak meg a zsidó vallásból, és mit vetnek el. Az első un. jeruzsálemi zsinaton, már a hivatalos deklarációt sem lehetett elkerülni ebben a kérdésben. Jézust nem lehetett reform rabbivá fokozni, ha egyszer a Messiás. Nem lehetett jólelkű eszkatológikus álmodozássá oldani tanítását, ha az Isten fia. Ezt a feladatot egy palesztinai közösség emléke szerint Péter kapta. Talán maga sem tudta akkor, hogy mire vállalkozott.
Persze, amikor mi ezt a szöveget olvassuk, gyakorta annyira megtiszteljük, történeti és teológiai okfejtés alapján, hogy a szöveg mondandója és üzenete csak Péter magánügyévé silányul. Az övé az oldás és a kötés hatalma, bajlódjék vele, vagy vegyék vállukra ennek terhét a történelmi utódai a pápák!
Pedig minden körben, amelyben, mint keresztények képviselünk valamilyen életvitelt, hívőknek és hitetleneknek, jogosan vagy jogtalanul péteri pozícióba sodródunk. Oldjuk, vagy megtartjuk a kereszténységet. Megvalljuk, hogy mi sem vagyunk tökéletes keresztények, de akkor is áll egy-egy morális és teológiai követelmény, vagy azt mondjuk, ezen a plébánián, ebben a házban én vagyok a keresztény, én vagyok a pápa. Amit megtartok az a keresztény, amit elvetek az nem igazán fontos. Ezek számára szeretném idézni Jézus tanítását az „i” betűről és a vesszőcskéről, amely nem veszhet el, hanem be kell teljesedni az egésznek, de aki egy jottányit is enged az igen kicsi lesz a mennyek országában, akármilyen nagy volt itt a földön és az egyházban.

Az egyén azonosságának kérdése kétségtelenül a legizgalmasabb, amellyel csak szembesülhet. Nem véletlenül foglalkoztat mindnyájunkat, hogy ki is vagyok én? Jézus ebben a különös párbeszédben először is arra tanít minket, hogy a választ csakis párbeszédben, kommunikációban tudhatjuk meg. Másodszor arra is tanít, hogy a jó kérdés a helyes válasz nyitja. Paradox módon ezért egy „rossz kérdéssel” kezdi: „ Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” E mondat minden szava „hibás”! Mert énemet nem a társadalom elképzelései – a tudomány itt szerepekről beszél – hanem küldetésem határozza meg. Az „emberek”, a vox populi, a római birodalom „közvéleménye” megmutathatja, milyen „népszerű” vagy – érdemes a szót elemezni: nép-szerű (sic!) – és mai politikusaink is egyre illegetik magukat a bűvös tükör előtt: „Ki a legszebb (legokosabb stb.) az országban…„ Népszerűséged vagy annak hiánya, mennyiben érinti személyiséged lényegét? Különben talán még a helyszín kiválasztása Jézus részéről sem véletlen: a vidék a talpnyaló Fülöp jóvoltából a cézár nevét hordozza – ráismerünk Sztálinvárosra? – mert a negyedes-fejedelem mindenek előtt a császár barátja akart lenni. Finom irónia rejlik abban, hogy Jézus épp itt nyilatkoztatja ki egy egyszerű halásszal, hogy Ő a Felkent, az igazi Úr! Ez lenne a harmadik tanulság: nem a szerepek határoznak meg, azok csak járulékok. De árulkodó a mondat személytelen jellege is: nem az a kérdés, kinek tartanak engem, hanem hogy kinek tartják az Emberfiát, és itt persze Jézus még nem árul el semmit abból, hogy kinek kellene őt tartani! Hisz mindnyájan ember fiai vagyunk, igaz, nem nagybetűvel… A helyes kérdés már személyes lesz – és ez lenne a negyedik tanulság: „ Kinek tartotok ti engem” – ez már vallomást igényel, bár lehetne, első hallásra egy csoportvélemény is, amolyan belső, egyházi közvélemény. Nem véletlen hát, hogy egy válaszol, nem a csoport, nem egy kórus; és válasza közvetlen, világos és egyértelmű: „ Te vagy a Krisztus”. A válasz azonosítja a kérdezőt, mint a Nép reménységét, a várva vártat. De még nincs vége: Krisztust Péter az élő Isten Fia-ként azonosítja, új minőséget adva a titulusnak: nem a múltból merít, hanem a jövőbe mutat. S Jézus dicsérete tartalmazza az ötödik, és talán legfontosabb felismerést: valódi énünket csak a Teremtő ismeri, ő kell, hogy kinyilatkoztassa. Aki ismeri Istent, az viszont ismeri, megismeri, felfedezi valódi énét, önmagát is. Ezt fejezi ki a névadás: Simon már nem Jónás fia – nem hús és vér, a zsidóságnak, és a környező népeknek mai napig legfontosabb identitáseleme – hanem egy Szikla, amelyre egy egyetemes közösséget lehet építeni.

ApCsel 12,1-11

Ugyanebben az időben Heródes király felemelte kezét, hogy az egyházból néhány emberre lesújtson. Így karddal kivégeztette Jakabot, János testvérét. Mivel pedig látta, hogy a zsidóknak tetszik ez, még tovább ment, és elfogatta Pétert. Éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. Miután elfogatta őt, börtönbe vetette, és őrizetbe adta négy, egyenként négyszemélyes katonai őrségnek. Az volt a szándéka, hogy Húsvét után a nép elé vezetteti. Pétert tehát a börtönben őrizték, az egyház pedig szüntelenül könyörgött érte Istenhez. Amikor Heródes éppen arra készült, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt kettős lánccal megbilincselve, az őrök pedig az ajtó előtt őrizték a börtönt. De íme, megjelent mellette az Úr angyala, és fény ragyogott fel a cellában. Az angyal meglökte Péter oldalát, fölkeltette, és így szólt: ,,Kelj fel gyorsan!” Erre a láncok lehullottak a kezéről. Az angyal pedig azt mondta neki: ,,Övezd fel magad és vedd fel saruidat!” Ő megtette, az angyal pedig azt mondta neki: ,,Vedd magadra a ruhádat, és kövess engem!” Péter az angyal nyomában kiment, és nem tudta, hogy valóság-e az, ami az angyal által történik. Azt hitte, látomása van. Miután átmentek az első és a második őrségen, a vaskapuhoz jutottak, amely a városba vezetett. Ez magától kinyílt előttük. Kimentek, végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle. Péter pedig magához térve azt mondta: ,,Most már igazán tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amire a zsidó nép számított.”
2Tim 4,6-8.17-18

Engem ugyanis már kiöntenek, mint italáldozatot, elköltözésem ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét. De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából [Zsolt 22,22]. Az Úr megszabadít minden gonosz ármánytól, és meg fog menteni mennyei országa számára. Dicsőség neki mindörökkön örökké! Ámen!
Mt 16,13-19

Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ők ezt felelték: ,,Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: ,,Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus azt felelte neki: ,,Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.”

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: